Nem volt olyan régen Jugoszlávia (Szerbia) bombázása, amit az USA és a NATO kezdeményeztek Milosevic megbuktatása érdekében. 1999-ben számtalan civil célpont is találatot kapott. Hidakat, közműveket, erőműveket, hőközpontokat, olajfinomítókat bombáztak, de a tonnányi demokráciából lakóházak, menekülttáborok, idősotthonok, kórházak, buszok, egy személyvonat és a Kínai Nagykövetség is részesültek. A NATO folyamatosan mosdatta magát a nyugati médiában, járulékos veszteséget és emberi hibákat kiáltott, meg amúgy is, minek mentek oda. Mindeközben több százezer háztartásban nem volt fűtés és áram, az üzemanyagellátás is összeomlott. Már elfelejtettük, igaz? Azt is elfelejtettük, hogy akkoriban mindenki a NATO-nak drukkolt. Azt is elfelejtettük, hogy az amerikaiak uránnal dúsított lövedékekekt használtak. Pedig nem volt olyan régen.
Emlékezzünk rá egy kicsit: https://www.icty.org/en/press/final-report-prosecutor-committee-establi…
Már elfelejtettük az amerikai háborús bűnöket Afganisztában és Irakban. Elfelejtettük a hajtóvadászatot azok ellen, akik megismeretették a világgal ezeket. Pl. Bradley Chelsea Manning és Julian Assange, hogy csak két példát említsek.
Emlékezzünk rá egy kicsit: https://collateralmurder.wikileaks.org/
Korábban folyamatosan aggódtunk a sajtószabadság miatt Kínában, Észak-Koreában, Oroszországban. Hogy bizonyos véleményeket nem tűrnek meg, korlátozzák a szólásszabadságot. Most nyugodtan lehet korlátozni nyugaton a szólásszabadságot. Le lehet tiltani mindent, ami orosz, függetlenül attól, hogy állami vagy sem. Büntetlenül lehet gyűlöletbeszédet folytatni a Facebookon is (!). Liberáliséknak, BLM-aktivistáéknak eltörléskultúra-huszáréknak még ez is belefér.
https://index.hu/kulfold/2022/03/11/a-facebook-engedelyezi-az-oroszok-e…
Emlékszünk rá, hogy Irakot biológiai fegyvereket kiáltva támadták meg, miközben ezeket nem sikerült soha megtalálni. Persze, azért egy országot szétbombáztak, több mint egymillió ember halálát okozva közvetlenül vagy közvetett módon. Egymillió ember. Ez jusson eszünkbe, amikor az ezres-tízezres ukrán áldozatokért hullajtunk krokodilkönnyeket. Amerika természetesen nyugodtan folytathat veszélyes vírusokkal kutatást titkos ukrán laboratóriumokban és felszólíthat a megsemmisítésükre. Ahogy kedvére háborúzgathat a saját érdekében, büntetlenül.
Emlékszünk még az EU-ready™ Ukrajna nyelvtörvényére. Emlékszünk, ugye, mikor ukrán barátaink™ lekommandózták a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget? Nem volt olyan régen.
Emlékezzünk rá egy kicsit: https://telex.hu/kulfold/2020/11/30/karpatalja-razzia-ukran-biztonsagi-…
Az orosz-ukrán konfliktus során kialakult médiaháború arra hívja fel a legjobban a figyelmet, hogy milyen beteg és elrákosodott álszentség uralkodik a nyugati médiában, ami az események tálalásának módját kizárólag csak attól teszi függővé, hogy a felek a fősodorral egy vagy azzal ellentétes térfélen állnak. A démonizált ellenséggel szemben pedig mindent lehet, még a saját elveink felrúgdalásával is.