ZTE router csodát mire tudnám cserélni?

Múlthéten kötöttek VDSL-t. Elég jó, de nem is ez a lényeg. A router, az a para. ZTE szir-szar típusút hoztak, ami az átlag T-s router minőségét se hozza. Nem hogy nem hozza, hanem random eldobálja a kapcsolatot, a WAN-t is és érdekes módon a LAN-t is. De ezt is különösen oldja meg, mert csak 1-1 gépet dob le, illetve hálózat van, csak net nincs.

Mit lehet ezzel tenni? Legszívesebben kidobnám az ablakon, de akkor oda a VoIP. Bejelenteni T-nél be lehet, de van rá esély, hogy valami normális minőségű routert is tartanak, márkásat?

Nem igazán bízom ebben a ZTE-ben. Egyrészt a szerelő is megerősített. Úgy kezdik a napot, hogy firmware-t frissítenek rajta, mert ahogy a gyárból kijött, úgy szar. Aztán az internetkapcsolat beállítása: telefonkábel be, belépni az adminfelületre, telefonkábel kihúz(!!), ekkor feldobja a bejelentkezési ürlapot, borzalom.

Rebootolnom nem sikerült szoftveresen, át kell mennem a másik szobába ki és bekapcsolni ("Have you tried turning it off and on again?").

Múltkor olyat produkált, amit routertől sok-sok éve nem láttam. DHCP-vel IP ütközést.

Beállítási lehetőségek elég fapadosak.

Most nagyjából úgy néz ki, hogy random időközönként, de 1-2 naponta eldobja a netet, ez azért is gáz, mert amikor nem vagyok itthon, így a többiek net nélkül maradnak (inkább ne piszkálják alapon). Ahogy láttam auto-reconnect nincs.

Szóval ez így nem állapot.

Van olyan ötletetek, amivel ezt ki tudom váltani, esetleg N-es Wifi van rajta és bírja az (T-s) IPTV-t és a VoIP-ot?

Köszi!

Szerk: Ja, Wifi jelszót nem ajánlatos megváltoztatni, mert akkor meghülyül a ZTE :) Komoly darab egy komoly gyártótól.

Hozzászólások

Senkinek semmi ötlet?

(Megfigyeltem, hogy ha már van egy hozzászólás, akkor bátrabban hozzászólnak az emberek:))

(Most emiatt tuti senki nem fog hozzászólni).

Tilgin Vood 452w

Ez valamivel komolyabb, olyan 15k-ért lehet még beszerezni, ezeket tudja :

Vood 452W IP Residential Gateway - ADSL2+, 2 FXS, 4 Port 10/100:

Vood 452W IP Residential Gateways (ADSL2+) Designed to meet the advanced requirements for multi-service ADSL2+ deployments to the home. Vood 400 products powerfully exploit the potentials of broadband far beyond the capabilities of a modem. Introducing the intelligent home IP gateway The ideal platform for managed Triple Play services. In contrast to the modem, the gateway becomes an integrated part of the operatorメs network, remotely managed and providing the necessary control to ensure all types of communications in the home. Evolve your service portfolio (VoIP & IPTV) The products are fully adapted for carrier-grade voice, video and data services. Fixed and wireless connectivity are integrated into the products along with unparalleled VoIP support. They also provide full service separation so that different services can be handled separately from each other and with the Quality of Service (QoS) needed to support a growing portfolio of Triple Play services. A key component of Vood 400 products is the VoIP stack, a part of Tilginメs intellectual property that guarantees full control over VoIP signaling. - 4 Ethernet - 2 FXS - 802.11 b/g - QoS, Firewall, NAT • ADSL, ADSL2, ADSL2+ • Fixed and wireless LAN • Full feature and high-quality VoIP • Tilgin VoIP signaling (SIP, H.323, MGCP) • Enhanced and personalized services • Service separation, robust QoS, IGMP snooping • Auto-provisioning and centralized management • NAT firewall router • Advanced security

Nem dobálja a kapcsolatot (gondolom nem)? Igazából egyelőre nem igazodok ki az oldalon, de egy VDSL2-eset már találtam; gondolom visszafele kompatibilis. Ha bírja évekig, akkor lehet érdemes, ki tudja mennyi idő alatt hoznak ki ide ilyesmit. Bár a VDSL is még csak most jelent meg.

Akkor inkább ezt:

Star-net VR800

Detailed Product Description

The Star-net VR800 V2.0 VDSL VoIP router is an All-In-One solution featuring multi-functions

The Star-net VR800 wireless VDSL VoIP router is an All-In-One solution featuring multi-functions include:

* VDSL2/ADSL2+ modem for broadband connection via existing telephone line
* 802.11n(optional) for wireless connection,802.11b/g wireless backward compatible
* 1 FXS / 1 FXO(optional) ports for both VoIP and PSTN calls
* 4 10M/100Mbps auto-sensing Ethernet ports for wired connection
* One USB 2.0 Host for printers, Mobile hard disks and NAS(Network Attached Storage) device to be connected without PC

Device Interface:

* 1 RJ-11 ADSL port (to phone line)
* 1 RJ-11 FXS ports (to analog phones)
* 1 RJ-11 FXO port (DSL port with FXO function)
* 4 RJ-45 10/100BASE-TX Ethernet LAN ports with auto MDI/MDIX (to computers)
* 802.11bg WLAN (AP wireless connection to computers)
* 1 USB2.0 HOST for sharing a printer or Network Attached Storage (NAS) device
* Reset button
* Power ON/OFF Switch
* WiFi ON/OFF Switch
* WPS

Esetleg ez:

XWAY™ VRX268 / VRX208

About Chipset/Solution:
XWAY™ VRX268 Chip-Set - True Universal DSL Router Solution

The Lantiq XWAY™ VRX268 cost-optimized chipset will help carriers to upgrade their networks for deployment of multi-mode VDSL/ADSL capabilities. It can be used in ADSL mode to support today’s subscribers, and subscribers can easily migrate to VDSL2 Router (RT) and Modem applications incl. WLAN 11b/g/n-router and Internet Protocol Television (IPTV).
XWAY™ VRX268 is a universal 6-band DSL System-on-Chip (SoC) in combination with 6-band and single chip Analog Frontend and Line Driver (AFE and LD) XWAY™ VRX208. Lantiq is the only supplier who supports all profiles and bandplans up to 30A, even with a single Hybrid.

Nomost kb ugyanez a helyzet nálunk is, T-s net, viszont saját Linksys jórégi router. Random, kb naponta eldobja a netet, háló van, látszólag net is de ki egy bit se megy. Csak a factory default segít. (Jó, újabban configfile visszatöltése.) Szóval nagy csere előtt csekkold le egy másik routerrel pár napig. Ki tudja mi a hiba.

Amúgy a ZTE nem annyira szar márka ám de ez saját vélemény.

Nem ismerem a márkát, szóval sry, ha elhamarkodottan ítélkeztem, de ez a típus, vagy ez az adott példány minősíthetetlen. De inkább maga a típus, ennyire érdekes admin felületet rég láttam.

Másik router jó ötlet, meg router vétel előtt mindenképp szólok T-nek, cseréljenek, mert így nem oké a dolog. Viszont, ha egyik se válik be, akkor marad az új router beszerzése, és amire ti itt azt mondjátok, hogy oké, azt én készségesen el is hiszem.

Most mondanám azt, hogy aki kiad egy ilyen szériát, az nem komplett, de megkapnám, hogy mindenki hibázhat :)

A szolgáltatókat is megértem, de akkor miért nincs "alap" és "extra" router? Az alap lehetne az olcsó, 1-3 személyre tervezett, nem basztatós, az extra meg valami használható, minden sz(censored)rt beállítgatós.

Nálunk is hasonló router van, de az még a 9-es széria.
Kb. 3 hete kezdte a kapcsolatok eldobását, előtte semmi
gondunk nem volt vele(1,5 év ok). Nem biztos, hogy másik
routerrel 100%-ban menni fog. Kétszer volt nálunk a t-s ember,
kb. egy hete simán megy.

Szerkesztve: 2022. 08. 28., v – 09:37

Nálunk is Invitel ZTE router van. Alapból a WIFI-t utálom, de megmértem a sebességeket.

WIFI-n 20 mbps az átvitel, vezetékes neten 31 mbps az, amit a szolgáltató biztosít.

Magyarul: a wifi router azt sem viszi át levegőben, amit a szolgáltató vezetéken biztosítana.

 

A router doksija 300 mbps-ről zagyvál, szóval valami félre van konfigurálva, vagy miért lehet ilyen tetű?

 

A 20 mbps-t LAN-LAN között mértem, véletlenül sem WAN alatt. Vezetéken 100 mbps-t tud áttolni LAN-LAN között.

A wifit minden rontja: több kliens között oszlik a sávszél, a többi AP interferenciát okoz, a fizikai akadályokat nem szereti, a mikrosütőt nem szereti, a bluetooth-ot nem szereti, stb stb.

Teljesen általános amit látsz, főleg ha gagyi benne a chip vagy az antenna.

Channelt tudsz esetleg állitani rajta, előtte kicsit kutatni kell, hogy van-e olyan csatorna ami és aminek szomszédja szabad vagy legalább kevés az interferencia.

Egyébként meg venni kell egy rendesebb AP -t.

Szerkesztve: 2022. 08. 28., v – 11:09

Ha sajáttal akarsz szórakozni akkor kimész a piacra és keresel egy FritzBox-ot. Pl. 7390. Ez már kifutott széria, dobálják kifele őket. Nyilván van 75xx is.

Ha pedig nem, akkor panaszkodsz a T-nél és hoznak másikat.