Dél-Afrikában is népszerű a Linux. A vállalatok körében is. Az egyik helyi biztosítótársaság, a Regent nemrég megvált Sun-alapú rendszerétől, és inkább Intel architektúrára telepített Linuxra bízta a céges informatikát. A váltás mögött az állt, hogy a régi Sun-alapú megoldással már teljesítmény-beli problémák voltak. A cég jelentősen növekedett, és amikor már 190 konkurens felhasználó jelentkezett be az Oracle 8 adatbázis-szervert futtató gépre, akkor már problémák voltak.
A Sun rendszert frissíteni drága lett volna, ezért a cég megvizsgált egy Intel alapú Microsoft megoldást is. A rendszer teljesítménye az MS megoldástól növekedett, de szűk keresztmetszet jelentkezett itt is.
Ezután a Synac segítségével Red Hat Enterprise Linux AS 2.1 operációs rendszert telepítettek Oracle 8-cal, majd migrálták a meglevő adatbázist.
A rendszer teljesítménye Linux alapokon jelentősen megnőtt. A korábbi 150 konkurens kapcsolatra limitált rendszer 220+ kapcsolatot képes kiszolgálni megfelelő sebességgel. Az ugyanilyen árban levő Windows rendszer ezt csak 190 felhasználóra tudta biztosítani.
A Regent-nek azzal a lépéssel, hogy Intel-alapú backend-re váltott kevesebb, mint felébe került a rendszer. A cég informatikai vezetője azt nyilatkozta, hogy eldöntötték, hogy az egész rendszert RHEL 4.0 + Oracle 10g kombóra migrálják.
A cikk itt.