A Linux Foundation igazgatója a Microsoft - TomTom megegyezésről

Címkék

Jim Zemlin - a Linux Foundation igazgatója - arról ír blogjában, hogy az elmúlt néhány napban a Microsoft bebizonyította, hogy hiába bizonygatta újabban, hogy tiszteletet érez a nyílt elvek és technológiák iránt, a fejlesztőknek óvatosan kell fogadniuk az "új" Microsoft által tett ígéreteket. "Ha az számít, úgy tűnik, hogy a Microsoft továbbra is aktívan törekszik arra, hogy aláássa [azokat] a valóban nyílt technológiákat és szabványokat, különösképpen akkor, ha ezek a technológiák jelentős veszélyt jelentenek az üzletére."

Zemlin megemlítette a nemrég a Microsoft és a TomTom közt megköttetett szabadalmi szerződést. Az igazgató szerint a Microsoft nyilatkozatai ellenére a sajtóbejelentés egyértelművé tette, hogy ebben az esetben a motiváció nem volt más, mint hogy remélhetőleg sikerül félelmet, bizonytalanságot és kétséget keríteni a Linux használat köré.
Talán ez nem véletlen, hiszen ahogy az a vállalat vezérigazgatójának, Steve Ballmer-nek újabban elejtett megjegyzéseiből kisejlik, a Microsoft-ra a Linux az egyik legnagyobb fenyegetés a szerver, desktop és beágyazott piacokon.

A blogbejegyzés itt olvasható.