A Simpson család és a Linux

Címkék

Joel Cohen a Simpson család (The Simpsons) Emmy-díjas írója és társproducere. Joel lesz az egyike azoknak az embereknek, akik nyitóbeszédet mondanak a júniusban megrendezésre kerülő Red Hat Summit konferencián. Ebből az alkalomból a Red Hat magazin interjút készített vele. Az interjúban Joel beszél arról, hogy mire használják a Linux-ot a produkció készítése során.

A szerző elmondása szerint az egész show kézzel rajzolt és digitálisan animált, és a mozi is az volt. Mivel azonban "ádáz iramban" írták (írták újra) a filmet, szükség volt arra, hogy láthassanak előzeteseket a jelenetekből, hogy eldönthessék, hogy megfelelnek-e, mielőtt azokat a munkaigényes kézi rajzolásra elküldik. Ezért a vázlatosan elkészített jeleneteket Red Hat Enterprise Linux-on "Linux animációs technológiát" felhasználva állították elő. Ez lehetővé tette az animátorok számára, hogy rendkívül gyorsan meg tudják mutatni az szerzőnek és a producereknek ezeket a nyers jeleneteket.

A részletek itt.

Hozzászólások

Öröm volt olvasni.
______________
Aláirás

A Simpson család azon kevés rajzfilmek közé tartozik, amelyet nem bírok megnézni. Csak nekem nem jön be?

--
trey @ gépház

Nagyrészt igen. ( A(z) "simpsons" kifejezés 1-10. találata az összes, kb. 73 600 000 találatból. )
A South Park mellett nagy kedvencem.

...
http://gyuszk.homelinux.org
...
Mottó: A szakmai felkészületlenség és/vagy a nem megfelelő stílus kóros szerver-adatbázis elhízáshoz vezet. Kérlek, ne támogasd az adattárolók gyártóit!

Pedig a legjobb modern szatíria, ami még a tévéig is eljutott. Az egy dolog hogy végigkáromkodják. Ezzel is "harcolnak", mert az amerikai gyerekek-fiatalok beszédkultúrája pontosan ennyire telik. Nem rágja az ember szájába meg nem magyarázza magát túl.

Felejthetetlen perceket szerzett nekem a lassan 12 komplett évad.

...
http://gyuszk.homelinux.org
...
Mottó: A szakmai felkészületlenség és/vagy a nem megfelelő stílus kóros szerver-adatbázis elhízáshoz vezet. Kérlek, ne támogasd az adattárolók gyártóit!

Azért nincs köze az eredetihez, mert az amerikaiaknál nincs fejlett káromkodáskultúra. Értsd: a fuck, shit, crap, bitch -en kívül nem sok szavuk van kifejezni ilyen módon magunkat, nincs eszközük fokozni, színesíteni, míg nálunk (főleg régen, faluhelyen) általában becsülték azt aki minnél jobban cifrázza a szitkozódást.

A magyar szinkron szerintem is fantasztikus, jobb mint az eredeti, bár a sok szinkronhang-váltás miatt helyenként idegesítő.

További adalék a magyar szinkronhoz, hogy itt minden egyes szereplő saját hangot kapott, míg az eredetiben Parker és Stone adja a legtöbb szereplő hangját, így eléggé "unalmas" hallgatni.

...
http://gyuszk.homelinux.org
...
Mottó: A szakmai felkészületlenség és/vagy a nem megfelelő stílus kóros szerver-adatbázis elhízáshoz vezet. Kérlek, ne támogasd az adattárolók gyártóit!

Nézd meg az eredeti részeket Vito féle feliratokkal. Meg lehet csinálni azt a fordítást öncélú káromkodás nélkül is. Vagy csak a szar Cool szinkron helyett mélyedj el az első négy évad HBO féle szinkronjában.
A Cool fordítása legendásan pocsék, jót még nem hallottam róla. Nem véletlen nézem az ötödik évad óta inkább felirattal.

Ave, Saabi.

Én nagyon szeretem. Szerintem baromira jól rávilágít az amerikai társadalom hülyeségeire. Homer pedig az "igazi" amerikai férfi.
SP-t is nagyon szeretem de az újjak már kevésbé jók, hiányzik belőlük az a spontanitás ami az az elején megvolt (S1-4). Simpson család ebből jobb, a 18. évad ugyanolyan jó mint a legelsők voltak.

Régen nekem se tetszett egyik se, de mióta itthon is hasonló lett az életstílus, meg mióta az ember talán jobban rálát, hogy milyen is az USA azóta sokkal érthetőbbek a poénok. Egyébként a South Parknál sokan felhozzák, hogy gagyi animáció, de igazából ez nem akkora érv ellene, mert a tartalma a lényeg. Sőt még jó is szerintem, hogy így rajzolták.

Software is like sex, it's better with a penguin. :D (r)(tm)(c) آكوش

Valszeg macen/windowson dolgoznak aztán meg egy szerverfarm rendereli ki a dolgot, csak nem ért hozzá a pasas ezért mondja hogy "linux animation technology".
Hol a szenzáció?

Jahm, egy pillanatra azt hittem, komoly a cikk aztan rajottem, hogy marketing az egesz.
Ha mar rajzfilmrol van szo, akkor szelmenten mehgemlithettek volna, hogy milyen szoftvereket hasznalnak. Nem lennek meglepodve, ha az egesz linuxon keszult dolog kimerult volna annyiban, hogy a renderfarmon piroskalap futott volna. De ettol meg nem lehet Dunat rekeszteni a linuxos animacios toolokkal. 2D animaciora van a Firka, Ktoons, Synfigstudio, Cinepaint, amik kb. annyira segitik az effektiv munkat mint egy koromreszelo az acelvagast...

"A szerző elmondása szerint az egész show kézzel rajzolt és digitálisan animált, és a mozi is az volt. Mivel azonban "ádáz iramban" írták (írták újra) a filmet, szükség volt arra, hogy láthassanak előzeteseket a jelenetekből, hogy eldönthessék, hogy megfelelnek-e, mielőtt azokat a munkaigényes kézi rajzolásra elküldik."

Valahogy itt sem erzem azt a "hudenagyszuksegunkvanlinuxra" eleterzest. A normalis munkamenetben ilyen esetben ott a storyboard, animatik, ceruzateszt az ilyenre. Az, hogy az animatik bizonyos reszeit, vagy a dramaturgiai teszteket 3Dben renderelik eleg regi dolog. De ugyanugy hasznaljak kevert animacioknal a karakterek elhelyezesere a 3D hatterben.

--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Én pont úgy voltam, hogy az SP kezdetben tetszett, aztán a sok káromkodás miatt már annyira nem. A Simpson család pedig pont fordítva járt nálam, mert kezdetben kicsit idegenkedtem tőle, de aztán megtetszett.;)
A HTF-ben pedig nem sokat beszélnek, inkább csak gagyoknak. Kedvencem Toothy (meg a cserkészvezető).;)