Robert N M Watson úgy hallotta, hogy a ZFS-nek indokolatlanul nagy memóriafelhasználása van Mac OS X-en és Solaris-on is. A probléma - írja - az lehet, hogy a FreeBSD-t használók olyan (pl. 32 bites) gépeken próbálják ki a ZFS-t, amelyekben kevés memória van. Kris Kennaway szerint 32 bites Solaris-on is vannak memóriaproblémák a ZFS-sel. A beszélgetésbe belefolyt a ZFS-t FreeBSD-re portoló Pawel Jakub Dawidek (PJD) is. Megjegyezte, hogy a ZFS-sel jelenleg fennálló két probléma a kmem_map felemésztődés és a deadlock-ok a ZFS-ben. Ahogy tudja, az utóbbit már javították az OpenSolaris-ban, az előbbire pedig készített patch-et, de még nem commit-olta, mert egy jobb megoldáson dolgozik alc@-vel. Talán a FreeBSD 7-RELEASE kiadása előtt előállhatnak a javítással. Pawel bizonygatta, hogy nála egyébként betonstabil az ZFS több gépen is, élesben használva, több hónapja. Persze - jegyzi meg - ez nem jelenti azt, hogy a ZFS jól működik FreeBSD-n. Scott Long-nak is memóriaproblémája akad néha.
Egy másik szálban Maxim Sobolev feltette a kérdést, hogy a FreeBSD fejlesztőknek nem kellene-e egyszerűen letiltani a ZFS-t a FreeBSD/i386-on. Ezzel PJD nem ért egyet.
Annak aki FreeBSD-n ZFS használatban gondolkodik, mindenképpen érdemes végigfutnia a két szálon.
Ugyanebben a témában a KernelTrap cikke itt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 2153 megtekintés
Hozzászólások
Hú bakker, ez a Kris Kennaway mekkora egy barom... és még Security Officer is volt! /o\
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hááát... nem is tudom...
A finomhangolás nem a crash elkerülésére való. Ha crash-el akkor az hibás, ha rosszul van hangolva akkor nem crash-elhet csak lelassulhat, végső esetben lemerevedhet a túlterhelés esetén, de nem crash-elhet.
Már persze ha ugyanazt értik crash alatt mint én.:-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem az jön le, hogy a ZFS experimental.
Elég ha csak abból kiindulunk, hogy bugmentes szoftver (a ZFS is szoftver) nincs. Pláne nem akkor, ha valamit from scratch csinálnak, teljesen új ötleteket implementálva. Egyszerűen lehetetlen. Egy filerendszer mire "mature" lesz, az hosszú évek kérdése.
A "hosszú évek" lerövidültek. A matematikát az utolsó 100 év alatt vagy százszor újraírták csak azért, hogy _egyszerűbb_ legyen. Világosabb fogalmak, áttekinthetőbb felépítés, egyszerűbb (biztonságosabb) bizonyítások, stb. FS-t írni is jobban tudunk, mint akár csak 10 éve. Azért mindenképpen érdemes ilyeneket csinálni, különösen 'from sceatch'.
Azt is megkérdezném: Biztos-e, hogy a Linux kernelt nem lehet tuningolással összeomlasztani? Nem fogadnék rá.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni