Szexi PC-ket szeretne látni az Intel

Címkék

Folyamatosan jönnek a hírek a 2 napos, san francisco-i Intel Developer Forum-ról. Egy a sok közül: úgy tűnik, hogy az Intel-nek elege lett azokból "nagy, piszkosfehér dobozokból", amelyekbe a PC gyártók általában belegyömöszölik a számítógép-alkatrészeiket, és helyettük tetszetősebb, szexibb házakat szeretne látni. Hogy a kívánsága teljesüljön, 1 millió dollár összdíjazású pályázatot hirdetett ki.

Az Intel Core Processor Challenge verseny célja, hogy a tervezők és gyártók kisebb és stílusosabb külsővel rendelkező multimédia PC-ket (házakat) készítsenek. A verseny egyetlen megkötése, hogy a házakba Intel Viiv technológiát kell építeni és Core 2 Duo processzorokat kell felhasználni a tervezésnél. Az Intel bátorítja a dizájnereket, hogy próbáljanak meg a "doboz" formavilágon túl gondolkodni.

Az inteles Eric Kim szerint az otthoni számítógép-használók PC vásárlási döntéseit manapság már nem csak az ár és a funkciólista határozza meg. Figyelembe veszik a méretet, az alakot és a stílust is.

A verseny teljesen nyitott, bármelyik tervező / gyártó cég részt vezet benne. Minden cég 5 különböző dizájnt nevezhet. A fő díj győztese 700 000 amerikai dollárt kap, egyebek mellett azért, hogy beindíthassa a tömeggyártást.

Eredményhirdetés a jövő év tavaszán rendezendő Intel Developer Forum rendezvényen lesz.

Eredeti cikk itt.

Hozzászólások

Hogy mik nincsenek? :) Az Intelnek elege lett a bézsszínű fémkasznikból? Nekem kb. 15 éve. S valóban, bármilyen értékes a belbecs, bádogkaszniban elég rideg vasdarab hatását kelti.

--
Kinek nem inge, ne vegye gatyára

Ha valaki olvasta William Gibson-tól az Idoru c. könyvet, akkor tudja mi az a Sandbenders. Nagyon tetszik, amit ezen gépek megjelenéséről, fejlődéséről ír. Érdekes volna, ha készülnének olyan házak, amelyek érnek annyit, hogy az ember alaplap/processzor/memóra nemzedékeket cserél ki benne, mert a ház az örök. Mint a billentyűzet. :-D

Ave, Saabi.

Nana. Én szoktam nagyritkán bántalmazni, de egy még régi, fehér Compaq billentyűzet, a maga 3.5 kg tömegével simán fegyvernek látszó tárgy.
És ez örök billentyűzet. Legalábbis a számítástechnikában az együtt töltött 7 évet már örökkévalóság felé mutató tendenciának tekintem... ;-p

7év nem nagy idő. Legalábbis az enyémnek. Bull Micral. A típusszám már leázott róla, de az XT/AT átkapcsoló és a Shift vs. Ctrl heyetcseréltető kapcsoló még megvan! ;) Nem tudom hogy mikrokapcsolós, Hall generátoros vagy gumiharangos, mert még egyszer sem szedtem szét. A tejfölös krumplileves mindenesetre nem hatotta meg... 8)))

Hja és napi használatban van...

BaBo

Hali!
Én csak és kizárólag saabi hozzászólása miatt regisztráltam be a fórumra.
Megvan ez a könyv...de 1 különleges kiadása.Ugyanis hiányzik az utolsó 4-5 oldal.Helyette az előző 4-5 oldal másolata van a végén, megkeverve.
Úgyhogy a mai napig nem tudtam elolvasni az utolsó oldalakat.

dejénakkoris !!! nekemcsakazjómami!!!! én SGI munkaállomást akarok mamíííííí!!! AKAROM! ADJ!MOST! :)

Nnna ezert van otthon 2db Shuttle XPC.
Azok legalabb kicsik. Ha nem is tul szepek.

Szerintem ma is gyartanak mar egy-ket helyen igenyes PC hazakat, viszont a kovetkezo dolgokat mar reges reg cserelni kellene: A csatlakozokat, es a codegany hazakat is megkellene szuntetni, ugyanis multkor az ujjambol majdnem levagtam 1 1cmes reszt, hala annak, hogy a rohadt tapcsatit ahogy kihuztam (nagy nehezen) lenduletbol nekivagtam az ujjam az egyik kiallo femlemeznek. Tok jol dolt belole a ver. Aztan ugyanezek tapcsatikkal a masik gond, hogy folyamatosan tonkremennek ha sokat ki-behuzogatja az ember. Aztan mondanam meg, hogy jo lenne, ha mar PC-ben is teljesen hotswap lenne szinte minden. Bar ez csak alom marad.

Meg valami: Ez szep es jo, hogy szep hazakat szeretne latni az intel, de mi van a userekkel? Ok tovabbra is konyvtartonak, labtartonak fogjak hasznalni a pcket, tokig betolva az asztal falahoz a pc hatsojat, varva, hogy egyszercsak megsul az egesz. Ilyen usereknek en nem akarnek adni szep hazat, mar csak azert se, mert panaszkodnanak, hogy nem kenyelmes a labuk szamara :).

Láttál már sata tápcsatit és adatkábelt? Egész jól megvagyok velük.

Amúgy éppen ezért szoktak egy normális tápegységre olyan tápcsatit rakni, aminek az alján és a tetején van egy kis műanyag bigyó, amivel tök jól ki lehet szedni. Igaz Chieftec tápom van. Van azért evolúció.

Igen lattam! :). Nekem is chieftec hazam van, chieftec tappal, de igazat megvalva, szerintem van meg hova feljlodni. A Cd-romok meg mindig PATA-sak sajna, es igazat megvalvat attol fuggetlenul, hogy SATA-s vinyokabel elmeletileg hotswap valamint, stabilabnak tunik mint az alap molex, nem mertem meg kihuzni es bedugni bekapcsolt gep mellett - viszont lattam elo peldat, mikor a gyerek mukodo gep mellett tett be PATA-s vinyot win alatt, persze megfagyott az egesz abban a pillanatban, es a tapnak nem mukodik az egyik fele, lehet h emiatt. Muanyag pockok meg ide vagy oda meg mindig nehez kiszedni, mint egy jo kis rackbol. Igazat megvalva, szerintem az egesz PC-t mostmar ebbe az iranyba kellene fejleszteni, marmint haz es tap szempontjabol, hogy barmikor barmelyik meghajtodat foghatod es bekapcsolt allapotban ki-be tologathatod.

Én inkább strapabíróbb és korrektebben kidolgozott gépházakat szeretnék látni, olyanokat, amik kissé jobban bírják pl. a szállításkor fellépő nyíró-irányú erőket, és nem az alaplappal nyeletik el a fölös mechanikai feszültséget. Valamint ne legyenek benne sorjázatlan lemezek, mert ha a kezemet vágja meg, az beforr, de pl. egy szalagkábelbe belenyírva érdekes zárlatokat csinálhat. Aztán legyen hely a nem használt tápcsatik rögzítésére (egyszerű műanyag táp-aljzat!), hogy ne kábelkötegelővel kelljen rögzítenem, hogy ne lógjon bele az alaplapba (egynémely alaplap kissé háklis, ha pl. a nem használt floppy-csatlakozó valamely lábához hozzáér a szintén nem használt floppy-tápkábelről a 12V...).
Ezen kívül szeretem, ha a kártyák rögzítése nem csak a felső csavarokkal történik, hanem alul is van egy kis rugalmas beszorítólemez, valamint a hátlap lemeze végig rugalmasan előfeszített lemezkékre támaszkodik (nem zörög, teljes galvánkontakt, földhurok esélytelen). Meg aztán ha nem a Tajvani Órás és Mókussimogató Egyesület átlagos kézméretére van tervezve, ugyanis a bowdenhuzalos hajlékony csavarhúzó-előtét _nem_ szabványfelszerelés, sőt, hasonlóképpen a torx, imbusz, aszimmetrikus-két-befúrásos-félgömbfejű és egyéb hasonlóan 'kreatív' csavarok használata is erőteljesen ellenjavallt lenne. Hasonlóan ehhez az oldallap se csak a peremein támaszkodjon, mert bár biztos szép állóhullámok alakulnak ki rajta, de személy szerint a méla csöndet ennél többre értékelném.
Jó dolog, ha az egyes alrendszerek (vinyók, táp(ok), előlap, stb.) egy, max. két csavar eltávolításával egyben kivehetők, megkönnyítve a további boncolást.
Szintén hasznos, ha a háznak van olyan része, pereme, fogantyúja, bármilye, aminél fogva vinni lehet, mert mifelénk a gépek nem maguktól teremnek az asztalokra, és a hordozható-vonszolható-eniac skálának az elejét szívesebben mozgatom.

Ennyit az álmodozásról :) -lehetne mondani-, viszont ténylegesen vannak ilyen gépek, pl. a jó öreg alpha-m, illetve egy-két ipari ház, amivel még régebben találkoztam, ezek szépek és jók voltak, két kis hibával: drága és dögnehéz.
Szóval a kívánságlistára még két tétel: akár mechanikai megoldásokkal, akár megfelelő anyaggal, de könnyíteni, illetőleg pl. tömegtermeléssel olcsóvá tenni.

Ja, és nehogy valami kreatív manága bugyirózsaszínre vagy libafos-zöldre gyártassa, mert akkor még úgy sem kell, ha netán rúgásálló is :).

Akkor hajrá: Cooler-Master Stacker STC-T01.
Még manapság is kapható, minden jellemzőjében megfelel a leírtaknak, max a fogantyú hiányzik, de azt megoldottam két IKEA-szatyorral ( Rulz! :) )...
Csak kicsit borsos az ára. De olyan szép, hogy muszáj volt megvennem... ;-)

Épp egy ilyen házat láttam a Datanet budaörsi farmján a miénk mellett(? lehet hogy felett). Hatalmas nagy dög, de tényleg jónak festett a leírás és képek alapján.

___________________________________________________________________
Lógnak a pálmafán a kókuszok .... :)

Háát... Szexi számítógép??? Nem tudom, számomra a számítógép munkaeszköz. Nem érdekel, hogy mennyire szép. Legyen halk, megbízható és olcsó, és lehetőleg a munkaidő lejárta után ne is lássam :-)))
Nem, dizájnos kalapácsot és kombináltfogót sem fog tudni nekem eladni sem az intel, sem más.

De egyrészt vannak kevésbé igénytelen emberek, másrészt van, akinek a számítógép nem munkaeszköz, hanem a szórakozás egy formája és ennek megfelelően nem a munkahelyén, hanem otthon használja. Egy ilyen embernek a gépe jó eséllyel kerül a nappaliba. És ott már nem mindegy, hogyan néz ki.

Ave, Saabi.

"Szexi PC-ket szeretne látni az Intel"

Én inkább szexi nőket. De ízlés dolga...

háát, engem annyira nem érdekel hogy hogy néz ki a gépház, hogy van olyan gépem aminek nincs is háza..

Nemrég a prohardveren volt egy cikk, hogy a BTX mekkora bukta.. Azt írták, hogy azért mert akkor a P4-ek irdatlan fogyasztásához, hatalmas hőtermeléséhez hatékonyabb hűtés kellett, ma ez már nem fontos. Ugyanakkor a hatékonyabb hűtés csendesebb gépet (alacsonyabb ventillátor fordulatszámokat) eredményezhet. Azt is írta a cikk, hogy az intel tovább akarja nyomni a BTXet, és talán ennek a megmozdulásnak is ez a célja. Bár szerintem előbb elsz valami a google féle új tápegységes mókából.

Software is like sex, it's better with a penguin. :D (r)(tm)(c)