Melyik a leggyorsabb Linux?

Fórumok

Sok Linux disztribúdió ma már ugyanolyan egyszerűen telepíthető és kezelhető, mint a Windows, de van, amelyik (főleg ha egy igazán windowsfelhasználó-barát ablakkezelőt használunk, mint a KDE), nagyon lassú. Egy másik pedig esetleg jobb.Pl. ugyanazon a gépen (elég új, de nem a legdrágább) a SuSE minimum 1 perc alatt indult be, a KDE még legalább 30 s. Az UHU 40 s a grafikus bejelentkezésig, a GNOME 20 s (a SuSE-n a GNOME se volt gyorsabb). Ilyen adatokról elég ritkán esik szó a fórumokon, pedig nagyon fontosak, ha a ember nap mint nap használja a rendszert (viszont nincs ideje az összes disztribúciót kipróbálni, ami gyakorlatilag lehetetlen).
Akinek vannak hasonló tapasztalatai, írja meg.

Hozzászólások

Hát első körben nem tudom te hogy van én nem szoktam ujrabootolni a gépet. Én zárolok ha otthagyom a gépet. Úgy cirka 3s alatt lehet újra belépni.
Gentoo gyors, de nem egyszerű telepíteni és beállítani.
A sebesség attól függ mire akarod használni, ha servernek kell akkor nem kell gui. Ha workstation akkor nem kell feltétlenül csilivilli gnome vagy kde, van sokkal kisebb és gyorsabb is, pl fluxbox, openbox.
A sebesség leginkáb az igényeidtől függ.
--
A bus station is where a bus stops. A train station is where a train stops. On my desk, I have a work station

Hát nem látjátok, hogy hol a "gond"? Kevés disztribet használtam élesben (már 2 éve a debil lányt gyúrom), de szerintem egyértelmű: a legtöbb disztrib csomagkezelést nyújt (hál' Istennek), több/kevesebb architektúrához. Ha az x86-ot nézzük, akkor pl. a debian i386-os utasításkészletre fordít. Könyörgöm, ez ma már nevetséges (persze ha nem a kompatibilitást tartjátk szem előtt). Van nekünk MMXünk , SSE-nek, szinte már minden prociban.

A csomagok szépek és jók, de míg az X (ami a természetéből fakadóan amúgy is lassú), vagy akármelyik DM 386os utasításkészlettel van lefordítva, addig mit várunk?

Tessék a performance specifikus dolgokat szépen lefordítani, aztán jól van. És persze ne feledjezzünk meg a kernel proc specs. pontjáról sem...

Nekem par evig gentoom volt, de a sok forditastol annyira fragmentalt lett, hogy a frissen telepitett ubuntu hasznalati elmenyben siman elpaholta. Masreszt meg az allando forditgatas meg ket processzormag mellett is belassitja a rendszert a sok vinyohasznalat miatt. Szoval desktop gepre, ahol viszonylag sok frissitesre van szukseg, de leginkabb laptopokra, amiknel szamit az, hogy ejszaka nem hagyjuk bekapcsolva hogy frissuljon, szerintem nem jo a gentoo. Bootolasi idot sosem mertem, jobban szamitott a hasznalat gordulekenysege.

A slackware is i486 és ez így helyes. Mellesleg szerintem talán a leggyorsabban bootoló distro a slack, bár az újabb verzióknál kicsit tweakelni kell az init scripteket, hogy a felesleges dolgok ne induljanak el. Persze ilyen módon bármely distro bootolási idejét tekintélyesen le lehet faragni.
Manapság az init scripteknél főleg az a szempont, hogy minél több beállítást automatikusan elvégezzen a felhasználó helyett, pl detektáljon automatikusan hardvert, meg fusson le mindig az ldconfig meg ilyenek. Ez sajnos időt vesz igénybe minden induláskor, még akkor is, ha nem történt változás, ami indokolná. Advancedabb userek, akik nem félnek benyúlni a motorházba, ha valami vasat vagy libet változtattak, nyugodtan kiszedhetik az ilyen automatizált hülyeségeket, ezzel kb 10-20s-os lilo-to-login bootolási időt simán el lehet érni.
---
Apparently the human mind is not unlike cookie dough.

Az a legfontosabb, hogy minnél több gépen fusson nativan, tehát hogy mindenkihez eljusson lehetőség szerint a Debian.
A másik, hogy a GCC 3.2 óta nincs i386, csak i486 és felette, tehát a csomagnevek végén az i386 ma már kamu, azért maradt ott, mert ha száz éve ottvan akkor most is ott lesz. :)
A Gentoo szép dolog, de én nem érzem azt a kifejezett erőt benne.
Igy van ez, és ez többszörösen probléma a zártforrású világban, mert ha elég tapasztalt vagy akkor felteszel egy gentoo -t, és tessék, cpu-optimális kód.
Windaz esetében ez nem igy van.
Ott inkább magát a forráskódot optimalizákták desktopra. (ugyanolyan i686 kód)

Mondjuk a binary azért jó, mert ha mindig kell a gép, ne kelljen pl. az openoffice-t újraforgatnod (az nekem fbsd alatt egy p4 prescott 3000 gépen 4h volt), ha netán kiadnak hozzá egy olyan bugfixet, ami épp érint téged.
Ha meg számít az a 10%, akkor úgyis leforgatod magadnak a cuccot.
Annyit akartam kihozni, hogy ez megint csak igények szerint változik.

Slackware 10.0, mwm ablakkezelő, kb 1.5 sec a grafikus felület
indulása. Az ablakkirakó tesztben lenyomott minden más ablakkezelőt.

Szerintem az Ubuntu is egész gyorsan bootol (5.10).
A 6.04-re azt mondják, hogy méggyorsabb lesz.

A szomszédé! A szomszéd Linuxa mindig gyorsabb!

(Amúgy amiket én próbáltam, azok közül Ubuntu > Fedora > SuSe.)

Kérdés: Mi gyorsabb? Az ablakok felépítése, bootolás stb.., vagy egy prociigényes feladat elvégzése?

Tapasztalat: (néhány éve történt Win XP vs Mandrake-10.2)
A Win gyorsabban bootolt, gyorsabbak voltak az ablakok felépítése.
DVD-ről Xvid kódolás (ugyanaz az xvid verzió) Win 12 óránál valamivel több, Linux 4 óra.
Win-es kódolás TMPGenc, Linux kódolást az mplayer készítette. A kapcsolók nagyjából ugyanazok voltak. A gép 950MHz, vagy 1.1Ghz volt, már nem emlékszem pontosan, hogy akkor éppen melyik.
Amúgy ismerek egy csillagász végzettségű programozót, aki csillagászati képfeldolgozásra készített egy progit, CCDMaster a neve.
Működéséhez tk kell. Először Linux-ra készítette el a progit, majd a keresletre való tekintettel, megcsinálta Windows-hoz is. Nem csak ő, de a Magyar CCD kamera fejlesztője is megdöbbent azon, hogy Linux alatt ugyanaz a művelet ugyanazon a képen 3x gyorsabb volt.
Na én viszont le mertem írni egy Linux fórumon ezt. :)

Kicsit el vagy tevedve... Jobbanmondva eleg jol.

1. Prociigenyes feladat elvegzese - amint a nevben is benne van - elsosorban a proci kepessegeinek fuggvenye. Persze, ha nem fut mas program is mellette... Az oprendszernek ilyen esetben minimalis a hozzajarulasa.

2. Ablakok felepitese? Mire gondolsz?

3. 12 ora vs. 4 ora... Neked nem tunik fel az oriasi elteres? A DVD-rol Xvid-be kodolas proci es I/O igenyes. Kizart dolog, hogy ekkora kulonbseg legyen a win es linux kozott. Inkabb a TMPGenc es mencoder kozti kulonbsegekre tippelnek...

4. Kepfeldolgozas szinten prociigenyes. 3-szoros elteres? A ket implementacio kulonbsegei miatt lehet.

En ertem, hogy a linux ugyes meg minden, en is szeretem, de azert hulyesegeket ne terjesszunk, legyszives.

Én azt írtam le amit tapasztaltam, mindenki azt magyaráz bele amit akar.

Ablakok felépítése: Elindítasz egy programot, megjelenik a főablak.
Lehet hogy nem jól fejeztem ki magam, inkább program indulást kellett volna mondani. De mielőtt belekötne valaki, nem konkrét programról van szó, hanem csak úgy általánosságban.

Szintén szubj. vélemény: Ha a két implementáció közötti különbségről lenne csak szó, akkor ott nagyon nagy elkefélésnek kellene lenni, hogy ilyen különbség jelentkezzen. De ha érdekel megadom a szerző e-mail címét, és megkérdezheted.

Ne hagyd magad! A Linux tényleg gyorsabb, de nekem I/O igényes műveleteknél tűnt így. Ugyanazon a vason 24-szeres CD-írás Linux alatt 3 perc (köbö 24x), Windows alatt 10-11 perc (köbö 7x). 4-szeresen írható DVD írása Linux alatt 20 perc (köbö 2.7x), Windows alatt 40 perc (köbö 1.3x). Nem beszélve arról, hogy Linux-on a DVD írás közben elmegy egy filmlejátszás, és még böngészni is tudok (ha nincs túl sok Flash), Windows alatt pedig még az egér is alig mozog. A konkrét adatok a saját gépemről származnak, de biztosan nem Windows install problémáról van szó, mert más gépen is ugyanezt tapasztaltam. Csak arról nem tudok sebességadatot idézni.

De a win akármeddig is gürizik elvileg sem lehet gyorsabb. Ez többek között a kernelstruktúrából adódik, mert a win külön cégek által írt kernelmodulokat használ amiknek fogalmuk sincs a belső struktúráról, és az optimalizáció lehetelen mert nincs iformáció a másik driverről. stb, ez a moduláris kernel. Cserébe borzalmasan flexibilis. Akár menet közbven is lehet drivert, sőt hardwer-t cserélni cserébe tetű lassú (mondjuk bizonyos esetkben ez már lin alatt is ok). A lin pedig monolit kernel struktúrás az egész kernelt "egy nagy cég" -ezalatt értem a világ összes kernel programozóját akiket én talán a világ legönfeláldozóbb zsenijeinek tartok, és tökéletesen tisztábnan vanbnak a belső struktúrával. Úgy irnak egy új driwert hogy ne feltétlenül kelljen megszakításkérelem ha lehet menjen dma-n stb. Cserébe az ilyen típusú kernel eléggé rugalmatlan (legalábbis 2.2.x-is így volt) ha veszel egy új drivert kernel forgat néhány óra ajkfhkfjqeg szöveg ha valmi nem megy de ha elnidul min 3-4*-es sebesség a vinhez képest. Mondjuk az új kernelek struktúrája már teljesen zsniális moduláris és mégis megmaradt olyan gyorsnak mint a monolit. Csak a betöltés lassult emiatt egy kicsit de ez elfogadható ár szerintem.

Szvsz nem azért gyorsabb a Linux, mint a Windows kernel, mert a fejlesztők látják egymás kódját. Hanem azért, mert a Windows másra "optimalizál". A M$-nak az volt a fontos, hogy az XP 10-20 mp. alatt bejelentkezzen, mert az egységsugarú felhasználót ez érdekli, meg mert ezt könnyű eladni. Ugyanez a felhasználó nem türelmetlen, és szépen kivárja a Linux-hoz képest 2-3-szor annyi időt, míg a DVD-je megíródik. Nem szarrágó, és lecseréli a P3-500-as gépét, ha filmet akar nézni. És nem idegbajoskodik, ha a gigabit-ethernet alapú Windows hálózaton 500kB/s-mal cammognak át az adatok.

Mellesleg fogalmam sincs, milyenek a Windows fejlesztők, de biztosan nem sokkal rosszabbak, mint a Linux/GPL programozók. A Linux kernelbe néha akkora állatságokat sikerül betenni, hogy égnek áll a hajam. Az egész USB alrendszer átírásának többek közt az volt az oka, hogy a különböző HW-gyártók USB driver fejlesztői néhány primitív szabályt sem voltak képesek betartani.

Tapasztalatom szerint, a Debian jóval gyorsabb mint pl:UHU vagy Suse.
Ha az UHU és Suse közti külömbséget nézzem, akkor szerintem elhanyagolható a külömbség (lassú mindkettő).

A gyorsaság sokmindentől függ. Ha körültekintően, az adott célra konfigolja az ember, akkor elég nagy gyorsaság érhető el.
Először is érdemes egy jól beállított, csak a gépre és a szükséges dolgokra belőtt kernelt forgatni. Majd jöhet a többi: pl. ha ablakos rendszert akarsz futtatni, akkor el kell dönteni, hogy melyik X szervert (XFree86 vagy Xorg), majd melyik wm.-t (KDE, GNOME, XFCE4, Fluxbox, stb) akarod használni, és hogy azokat csomagból, vagy forrásból érdemes-e telepíteni?
Én momentán Debian Sarge (stable) + XFree86 + fluxbox, minden csomagból, és nincs panaszom a sebességre. De ezt izlés válogatja.
Szervereknél pedig nálam nincs X.
Egyszer telepítéskor csináltam egy próbát, és a debiant felnyomtam a gépre csak úgy parasztosan, ahogy jött. Lefuttattam néhány tesztet, megnéztem néhány paramétert (mem, CPU, stb). Ezután felraktam a saját szájam íze szerint a rendszert: a különbség óriási volt.

Gyalogkakukk linux rulez :-) Villám Window-val :-P Meg kerge Kernellel
Úgy begyün, mint állat...

nekem is minden csomagbol van es eleg gyorsan elindul kb fel masodperc mire az X is elindul, persze ebben benne van a console on a belepes, valamint az xinit parancs kiadasa ;>

Debian SID, 2.6.15-1-486, fvwm-crystal 3.0,

Na megint kezdjuk... Melyik linux disztro a leggyorsabb... LOL
Hat egyik sem... Annyira gyors, amennyire bekonfigolod. Az egesz. Kivetel nelkul. Mindegyiket egyformara lehet alakitani, LFS-tol kezdve, egeszen a satu SuSE-ig.

A felhasznaloi programokat vagy minimalis mertekben erinti a kolonbozo gcc flagekkel valo ujrakompilalas ( < 1% elteres), vagy pedig mar startbol ugy vannak a default flag-ek, ami miatt a disztrokban is ugyanugy vannak forditva. A kernelrol ugye nem is erdemes szolni...

Azt nem ertem, egyaltalan kit erdekel ez a dolog?? CPU intenziv alkalmazas kurvara keves van, amelyik pedig az, az ugy is van forditva alapbol, hogy stabilitast megorizve a leheto leggyorsabb legyen.

Szoval az ilyen topik annyit er kb. mint halottnak a csok... Lehet annyit se...

Hali!
Kipróbáltam már egynéhány disztrót (SUSE,UHU,Fedora,Mandrake/Mandriva,Debian,Ubuntu,Gentoo) most éppen a Slackware a megtisztelt, de elkezdtem szemezni a Gentoo/BSD projecttel. Észrevételem az, hogy ha csak KDE/Gnome szempontból nézzük a dolgot, akkor nagy különbségeket nem lehet észrevenni gyorsaságban (talán Gnome egy kicsit tempósabb), de disztróknál bootoláskor és munka közben is eddig nálam Slackware a nyerő - kb 45-50 sec hotplug-searchel, kernel szintű dhcpvel és KDE-loginnel együtt. Ezért vagyok kíváncsi a FreeBSD kernelre ültetett Gentoora. Leglassabbnak nekem a SuSE és a Fedora tűnt, és a Debian-t is hiába ültettem egy otimálisra forgatott kernelre, lasabbnak éreztem, mint most a Slackwaret, vagy az előző Gentoomat. Az UHU-val sok bajom nem volt, csak néhány programkompatibilitási gond. A Mandrake ugyanúgy átlagos volt, ha jól emlékszem, az Ubuntu pedig kellemes meglepetést okozott a Debian után, gyorsaság terén is. Persze gyári kernelekkel más a kép a sok fölös dolog miatt.
Egyébként meg azt hiszem mindez elsősorban megszokás kérdése.

Üdv!
____________________________________________________
powered by KDE 3.5 - Slackware 10.2 - linux-2.6.15.3

Amelyik 4 másodperc alatt futtatja a végtelen ciklust.

--
Az élet harc. Délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal.

miert kell kikapcsolni?
altalban...
de ha megis akkor meg:
apm -s

gentoo a leggyorsabb linux ez vitán felüli dolog
viszont a telepítése nem kezdőknek való és szerintem ez is vitán felüli

:D

A SUSE legendás lassúsága már a múlté. A 10.0-ás villámgyorsan indul, és működés közben is nagyon fürge. A 9-es széria első kiadásai piszok lassúak voltak, de a 10.0-ás egyértelműen veri az összes többi disztrót sebesség tekintetében. (Persze nem kell feltelepíteni minden ajánlott csomagot, hanem csak annyit, amennyi a vele összehasonlított disztrók particióján van.) Nagyon meglepett ez a változás, de tényleg nagyon gyors. Ami pedig a Debian-t illeti, egyre lomhább. A legutóbbi Sid-frissítés után egy idegesítően lassú rendszert kaptam. Rossz volt nézni.

Megjegyzem, hogy ez egy viszonylag gyors gép (3000-es processzor, 512 MB ram), de itt tényleg a SUSE 10.0-ás a leggyorsabb, méghozzá nagyon látványos módon. Valahogy így néz ki a sorrend:

SUSE 10.0 > Gentoo > Slackware 10.1 > Sarge > Ubuntu 5.10 > Etch > Sid.

Ami a Gentoo gyorsaságát illeti, az az igazság, hogy az /etc/make.conf-ba jegyzett optimalizációs flag-ek GLOBÁLIS használata NEM nyújt gyorsaságbeli növekedést, sőt, sokszor inkább lassít (főleg, ha esztelenül valaki -O3-at ír -O2 helyett). Igazából minden csomagot külön-külön kellene optimalizálni mintegy testreszabottan. Ez azonban nagyon maceráns, és hát megteszi helyettem a SUSE :-)

"Persze nem kell feltelepíteni minden ajánlott csomagot, hanem csak annyit, amennyi a vele összehasonlított disztrók particióján van"

csak hogy en is tanuljak valamit, hol fugg ossze a suse gyorsasaga azzal, hogy hany csomagot telepitettel fel? Nalam kb 5 gb korul van a telepitett rendszer, igaz ebbol kb 1 gb forrasbol, de mondhatom, hogy villamgyors

elég új, de nem a legdrágább gépen az I/O teljesítmény a leggyengébb, az lesz a leggyorsabb, amék alá gyors I/O-t teszel pl raid 0.

Ha már a gyorsaságnál tartunk, régebben mintha lett volna szó itt arról, hogy a Windows a linuxszal ellentétben párhuzamosan indítja el a service-eket és ezért hamarabb tud login képet adni. Bár ennek megvan az a hátránya, hogy látszólag dolgozhatunk már a géppel, az még percekig töltögethet. Linux alatt van már valami ilyesmi?

Szerintem teljesen felesleges ilyeneken vitázni.
Pl. init=/bin/bash esetén nagyon gyors... de ha
induláskor elindít egy rakás szervízt akkor lassú...

[flame on]
Ilyen versengéseket a hardcore vindóz felhasználók szoktak
egymás között folytatni... mert ott így mérik a
rendszer gyorsaságát... :-D
Aztán a startmenüre kattintva 15mp -ig csak kattog a hdd
mielőtt megnyílik a menü...
[flame off]

--
maszili

Viszont ha elég komplex a gondolkodásod, nagy az agyi memória pontenciád, meg mifene, akkor elég egy füzet és egy toll... Mennyi idő, mire kinnyitod? Ha van benne könyvjelző is, ami nagy segítség, akkor 50ms?
Villám kezeddel vázolod a problémát, megoldod, és gyorsabb vagy még a vánszorgó pingvinnél is. Nem kell itt a kernellel bajlódni, csak légy felkészült. Ennyit az eszközhasználó sapiensről :-P
Gondolkodás rulez...

Nem az a lényeg, hogy hány másodperc alatt indul el, hanem hogy hány perc alatt tudom megcsinálni vele mindazt, amit szeretnék, és ezen idő alatt hány hajszálamat tépem ki.

Ha már témánál vagyunk, ha az openoffice így folytatja még a végén váltok... mittudomén, mondjuk KDE office-ra...

nem azért írtam azt az 5másodpercet, hogy "hűdekirályvagyok", hanem csak mert kb a negyedére csökkentette a bootolási időt. Egyébként meg kit érdekel mennyi időt vesz el a boot, ha havonta max 1x inditom ujra a gépet? ;]

GUIs felülettel Yoper Linux egyértelműen a leggyorsabb.. Utána lehet nézni..

**********************************************
Heavy Metal for Human Beeings!
**********************************************

http://initng.thinktux.net/ ;-P

egyéként meg az a linux, amelyik az adott gépre és felhasználási szokásokra lett finomhangolva, gyors vinyón fut és a felhasználó érti a commandline adta előnyöket, hogy a sok grafikus memóriazabáló helyett kezelje egyszerűen gépét, és be tudja állítani mit miért tölt be initkor a rendszere... szerintem mindez gentoo linux és hasonló "fejlesztői" környezetekben elsajátítható...

gentoo - qrva gyors, és ha engem kérdezel akkor blackboxot gyorsabban hozza be mint hogy beírnád startx :)

Na már én is hozzászólok. Nem vagyok egy disztrónak sem az elkötelezettje volt már kb 30-belölük (Csak említek néhányet Gentoo, Slackware kubuntu vlos, mandrake, uhu, sorcerer, sourcemage ....), ugyanis szentül hittem hogy va közöttük jobb, szebb ,gyorsabb, stb, és eközben talán elkezdtem érteni a linuxhoz. Persze vannak rosszul sikerültek volt velük dolgom, ide nevet nem említenék mert hátha csak én voltam hülye hozzájuk, és voltak általam frenetikusnak találtak (nekem ez a slackware). A sebességük szerintem abszolút hozzáértés függö. Mondjuk most slamd64-et használok. (gyakorlatilag a 64 bites slackwre). Véleményem szerint midegyik ugyanolyan gyorssá tehetö hozzáértés kérdése. Mondjuk a gentoo, és a slaki alapból villámgyors alapesetet tekintve valóban a gentoo gyorsabb. De ha veszed a fáradtságot, és sokat olvasgatsz és megpiszkálod a slackbuildokat, lefordítod, akkor a slaki is pont ugyanolyan gyors. (csak azért írtam ezt a kettöt mert ezeket én végigcsináltam, de úgy tudom hogy a debianokkal is ez megtehetö ez, persze más módszerrel) nem próbáltam. Véleményem szerint van olyan optimalizáció amit megéri csinálni és van amit nem. Pl én soha többet nem fogok gentoot-telpíteni ugyanis nekem percröl percre kell a gép. De fogtam és a slaki alatt fontosabb csomagokat lekaptam forrásban és újraforgattam (pl: kernel, glibc, dcron, reiserfsprogs, mplayer a mencoder miatt, meg még néhányat.) Soha nem fordítanám le a kde-t mert egy mamut, rengeteg idöt rabol el, és ha verzióváltás van a gentoonál, és frissíted akkor az ismét rengeteg óra mondjuk futtatható az emerge is nice +19 el és akkor közben dolgozhatsz de ez rengeteg hiba forrás lehet. Nekem nem kell a kde esetén hajletépő sebesség, mindegy hogy egy ablakot 1, vagy 1.8 s alatt nyit meg(ez ugye 80% plussz) a kde nekem csak net + office dolgok, esetleg játék, de a játékot ha tehetm és nyílt kódú akkor kézzel fordítom. Ellenben ha valamit amihez nagy erö kell, konzolról használom a gépet. init 3 és halyrá, itt ugye mennek az optimalizált részek amre szükségem van, pl írtam egy scriptet aminek az a neve hogy "ripp" gondolom kitaláljátok mire való bekér 4 adatot és megy is grafikus felület nélkül, ugyanígy veszek fel tv-röl init3 felvesz. Tudtommal a linux pont erröl híres hogy minden megy ésszel máshogy ha kell. Úgyhogy én ki merem mondani nincs leggyorsabb disztró.

Amiket leírtok, az szerintem is teljesen helyénvaló, de valahogy úgy érzem, hogy nem teljesen értettétek/értettük meg a kezdő kérdést.
Legalább is én úgy értelmezem, hogy melyik a leggyorsabb disztro DEFAULT telepítéssel. Nyilván ez csak azokra érvényes, ahol van egyáltalán default....
Ez van ahol szerintem is fontos lehet. Pl. egyik ismerősömnél (50) az állandó virus/trojai problémák esetleges kezelésére telepítettem egy Frugalware-t. Nos, ő aztán még windowst is kb. 5 hónapja látott először. Neki tökéletesen elég egy alap telepítés, viszont az már nem mindegy, hogy - a nem túl modern gépén - 3 vagy 6 perc alatt jut-e el egy firefox-ig. Illetve a másik oldalról, ne kelljen nekem odaköltözni két hét hideg élelemmel, hogy ugyanolyan sebességet kapjak.

"Sok Linux disztribúdió ma már ugyanolyan egyszerűen telepíthető és kezelhető, mint a Windows"

Az ilyen mondatoktol hanynom kell, mar elnezest a kifejezesert. Miert kell meg mindig ilyen idiota osi sztereotipiat eletben tartani? Ossze sem hasonlitahto pl a suse 10 telepitesi folyamata az xp telepitesevel. A suse fenyevekkel a win elott jar (meg ha a 8 sorozatot is nezzuk, ami kb egyidoben jelent meg a zixpevel).

Mondjuk ki mar vegre konnyebb es elvezetesebb telepiteni egy suse-t mind egy xp-t. Es ez nagyon nagyon igy van, allitom en egy egyszeru felhasznalo.

Lehet, kogy kicsit szerencsétlenül fogalmaztam, de arra akartam utalni, hogy több dolog van/volt a Linux telepítésekor, amit egy kezdő esetleg nem tudhat. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy az adott rendszerhez értőnek nehezebb telepíteni. Pl. a gentoo telepítése azt hiszem, most sem egy kezdőbarát valami. A Suse pl. már barátságos, ezért írtam az első mondatot. Ez azt hiszem, igaz magára a használatra is. Ha nem állítunk be mindent előre, egy kezdőnek több problémája lehet. Ez nem jelenti azt, hogy ha az ember már eljutott egy szintre, akkor a Windowst könnyebb vagy jobb használni, mivel egy csomó más dologban a Linux sokkal jobb.

(megj.: Úgy sem lehet úgy írni, hogy az ember meg ne sértsen néhány elfogult flamert, úgyhogy inkább leírom a tapasztalataimat/véleményemet.)

Nem neked szólt kimondottan, hanem űgy általában. Bocs ha megsértettelek. Mindenhol ezt szajkózzák, és ez nagyon idegesítő. Persze senki nem nem vette a fáradtságot, hogy összehasonlítsa a két telepítési folyamatot.
Igaz, hogy nem mindegy, hogy melyik disztrót választod, hiszen mindengyik egy bizonyos fehlhasználási és felhasználói kört céloz meg. Tehát mindenki válasszon magának megfelelőt. Egy kezdő ne akarjon gentoot használni, mert nem neki készült és punktum. Ezt tapasztalatból mondom. Amúgy hasonló barommság ez is "az a xyz disztró kezdőknek való". Nem kezdőknek való, hanem kezdőknek is való. Ugyanaz a linux kernel dobog mindegyikben, ugyanazok a programok. Ha nem tetszik a kitikati, akkor lehet konzolra váltani. Az, hogy különbségek vannak közöttük, hogy a konfigfájlok itt vagy ott találhatók, ez igaz, de ez csak szokás kérdése. Több disztrót is kipróbáltam, de asszem azért maradtam a susenél, mert már megszoktam (mégiscsak 4 éve használom). Pedig szerintem a pl. gnome szebb (grafikailag, elég a ikonokra gondolni),de maradtam a kde-nél mert már megszoktam. Ha gnome-al kezdtem volna, ma biztosan fordítva lenne. ez van. Amúgy az áltlam kipróbáltak közül (redhat, suse, uhu, knoppix,fedora, gentoo, ubuntu) az uhu volt a legyorsabb, de suset használok.

Újítottam Drapperre, nem unom el magam boot alatt. Sokkal gyorsabb az XP-nél. (indítás>> teljes felállás, beleértve a bejelentkezést)
A Frug csalódás. De számít valamit?

Igen, alapvetően egy kezdő rendszerére gondoltam. Egy kezdő nem lesz túl oda, ha ha adok neki egy gentoo-t (gondolom, akik nagyon azt írták, azok se azzal kezdték). Ha meg feltelepítem neki, akkor ha blackbox-ot, vagy pláne twm-et állítok be (mint itt valaki írta). Azt fogja mondani, hogy a Linux szar, mert ha a Windows tud elfogadható sebességgel (ha nincs sok program telepítve, egész gyors tud lenni) egy könnyen kezelhető, gusztusos grafikus felületet nyújtani (itt jön majd az 5 flame, hogy annál minden linuxos felület jobb, de a Windows felűlete az egyszerű felhasználó számára elég egyszerű és designos, a linuxos ablakkezelők sok funkciója inkább megzavarja), akkor a Linux miért nem. És igaza lesz. Ha pedig 2 és fél perc, mire bejön a grafikus felület, és még fél, mire egy szövegszerkesztő, akkor azt mondja, hogy a Linux egy szar, mert a Windows ötször gyorsabb. És igaza van. Ha egy gyors és könnyen kezelhető rendszert adunk nekik, akkor azt mondják, hogy ez egy jó rendszer, és használják.

Nem nagyon szoktam mérni, hogy mennyi idő alatt indul a rendszer, mert gyors. Egyedül a hotplug rendszer játszik a háttérben kb 5-8mp-t ami lassúnak tűnik. A konzol után egy startx parancsra a grafikus rendszer kb 3-4mp alatt áll be. IceWM és ROX páros. Már leírtam az OpenOffice.org elsőre 12mp utána 2mp.

Ennél a win se gyorsabb, pedig az is minimál telepítéssel van nálam.

--
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

Slackware és a csomagokat a telepítőről/netről hivatalosan szedem. Ami nincs azt simán ./configure make make install paranccsal telepítem általában. Nem optimalizáltam semmire. Jah és pár csomag a http://linuxpackages.net -ről származik.

--
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

XGL-t is telepíts, akkor gyors is lesz meg szájtátos is.

2x3Ghz-es IBM ThinkCentre-n 1 Gb rammal nem igazán foglalkozok ilyenekkel, mint a disztrók közötti sebesség különbség. ;) Na, félre a humort: szerintem a Fedora 5-ös elég szépen működik, ha X fölé Gnome-ot indítunk, a KDE pl. kicsit lomhának tűnt. Lehet, hogy csak hangolás kérdése... Annyira nem foglalkoztam vele, Gnome párti vagyok.

Az FC5 egy 2GHz-es P4-esen köbö annyi idő alatt indul, mint az Ubuntu Dapper Drake egy 1.4GHz-es Celeron-on. Mindkettő 512MB RAM-mal, minkettő Gnome-mal. Nyilván ez nem csak a procin múlik, és a gépek többi perifériája nagyjából egyenrangú. Azaz ugyanazon a vason valószínűleg kisebb lenne a különbség.

khhm,khhm akkor én is feltenném az emberiség számára szintén jelentős kérdésem, melyik zokni a legbüdösebb ?

:))))

Life is a beauty but smells like shit....

Helló!

Valakinek esetleg újabb tapasztalatai vannak e sebesség terén. Egy barátomnak szeretnék ajánlani linuxot otthoni használatra, akki eddig csak a win-t ismerte de hajlandó lenne ismerkedni a másik oldallal is. Fontos lenne a grafikus felület, jó lenne,ha wine alatt a photoshop is futna stb.

Köszi!

Debian + XFCE (ha nagyon grafikus kell), esetleg Debian text + rahuzott X+Flux (ha GYORS kell..igaz nem a legkonnyebb az "atlaguzernek"). Ha meg nagyon primitiv > Zenwalk. Igy saccperkb ennyi jutott eszembe..
(szerintem elirtad, de 1.6mhz-en nem hinnem sok minden elfut :DDDD)
--------
"キャアア!" > The girls scream when you do something ecchi to them. :)

Lebeszélném. Emulálva úgyis lassabb lesz a Photoshop, ha azt használja csak csalódás érheti. Majd ha házi szervert akar építeni, akkor linuxozzon. Vagy ha csak Linuxra létezik egy program amit natívan szeretne használni. Megy persze minden Linuxon is, még a flash is :), tízszer lassabban.

Topichoz > Egy lecsonkitott LINUX
--------
"キャアア!" > The girls scream when you do something ecchi to them. :)

Melyik a legszebb hang a zongorán?
____________________________________________________________
Slackware 12.1 - linux-2.6.25.6 - KDE 3.5.9

ha mar gyorsasag:

tinyme boot 8 sec, ablakkezelo (openbox) <2 sec = 10 sec alatt all a rendszer (core2duo 2 gb ram, nv 7300 vga, ami alatt egy 8e ft-os asrock alaplap van)

:D Lol? Es ezen mi a gyors? Gep bekapcsolo gomb megnyomasa utan 10mp? Ennyibol Debian Lenny, full-kde suite, kb 1200 csomag telepitve, sajat kernel, 11mp bekapcsolas utan.. lol. :) Ezen olyan hulyeseg lovagolni.. :D
--------
"キャアア!" > The girls scream when you do something ecchi to them. :)

Na, én megadom az univerzális választ, ezzel akár le is lehet zárni a topicot.

A leggyorsabb Linux az LFS.

Akkor meg azért. A legtöbb Gentoo user azt hiszi, hogy 20ns-nál nagyobb sebességkülönbség érhető el compiler meg linker optimalizációkkal, pedig nem. Aztán verik az ePenis-üket a fórumokon, hogy ők mekkora geek-ek, mert apt-get/aptitude/yum/zypp/stb. helyett emerge-t írkálnak a konzolba, ami a hosszas fordítási folyamatot szép színes üzenetekkel tarkítja.

Én menedzsment oldalon látom a Gentoo előnyét mondjuk egy bináris disztróval szemben. Nem vagyok rákényszerítve, hogy a release cycle végén felkészüljek egy nagyobb frissítésre, vagy az előző ág támogatásának lejártakor váltsak, hanem szépen, kis lépésekben frissíthetek. Ahogy az időm engedi, és egyszerre csak 1-2 dolog működőképességét kockáztatom a rendszeren.
Arra se vagyok rákényszerítve, hogy stable vagy testing, vagy unstable ágban között kelljen választanom, mert ha csak 1-2 csomagból kell a legújabb a feladat megoldásához, akkor csak azokat, és azok függőségeit használom.
Nem vagyok a 20ms fanclub tagja. :)

Vastagon tévedsz, komplett LFS-t többször építettem és évekig használtam élesben, akkor még desktop célra. Később aktívan Gentoo-ztam, meg még most is, csak desktopon szálltam ki a mókuskerékből.

Ezeket nem a sebességük miatt szeretem, hanem a Gentoo-t a könnyű testreszabhatósága miatt. Jelenleg az LFS előnyének az oktatási célt tudnám megnevezni, karbantartani pokol.

A sebességre amiatt reagáltam, mert egy bináris disztrónál a csomagok készítőjén múlik a generált kód, forrásalapú disztróknál meg rajtad, de egyik forrásalapú disztró nem lehet gyorsabb mint a másik. (a fenti állítás szerint a leggyorsabb az LFS...)

Ennyi tapasztalattal már rájöhettél volna, hogy a desktop felhasználás szempontjából érezhető sebesség kurvára nem a processzorspecifikus optimalizációktól függ, hanem attól mennyire bloated a rendszer. A sebesség az egyszerűségben rejlik. Márpedig alapból az LFS a legegyszerűbb.

Ezeket nem a sebességük miatt szeretem, hanem a Gentoo-t a könnyű testreszabhatósága miatt.
Az LFS testreszabhatósága összehasonlíthatatlan a Gentoo testreszabhatóságával.

Hát, nekem az ubuntu egyre lassabb(most hardy van), már kezd elegem lenni belőle. 53 mp amíg jön a bejelentkező képernyő, újabb 30 a gdm. De a programok is lassan állnak fel először, miután betöltötte a memóriába, ha újra megnyitom, gyorsabban indulnak. Firefox elsőre 17 mp, krusader 15 mp, openoffice 8 mp. Ja, és firefox bezárásnál is gondolkodik 2-3 mp-t. Ez laptopon van, 1,7 GHz core duo, 1 giga ram, intel 950 beépített videókártya. Otthoni gépen debian van(etch), annak a konfigja rosszabb, 2.53 GHz celeron, ati 9550, 1 giga ram. A celeron proci néha felmegy 65 fokra, lehet emiatt olyan lassú a gép, nem tudom, de az pl állandóan belassul, akadozik, prociterhelés sokszor van a maximumom. Egyébként laptopon is sokszor felmegy a proci, olyankor akadozik, többször csontra fagyott. Attól tartok, h ha felteszek laptopra egy debian testinget, vagy mivel itt a nyár, nekiugrok a gentoo-nak, ugyanilyen lassú lesz. Mert az otthoni gépnél ubuntuval van dualboot, azért tettem fel debian stable-t, mert gondoltam gyorsabb lesz, hát nem. Gondolom nem befolyásol, h a debian egy 40 gigás samsung vinyón van rackben.

Ha már előjött, laptopon van egy 10 gigás win partíció, meg lehet oldani vele a dualboot-ot gentoo-val? A /home külön partíción van, megoldható, h a gentoo használja /home-nak?

--
One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all and in the darkness bind them.

Csak azert komplett uj gepet venni mert "bubuntu" nem megy el rajt. lol.. Ott van meg csomo masik dist, ami nem jar lassulassal a verzio szam novekedese mellett.

upd.: Gentoo -val nem tudom mit ersz el, de persze, ott is kiszabhatod melyik eszkozt/particiot, minek csatolja fel. fstab..
--------
"キャアア!" > The girls scream when you do something ecchi to them. :)

+1. Ubuntu + WIN. Ezeknel szokas, mashol, ahogy mar emlitettem, hiaba jon ki uj verzio, felkerul par cucc, nem kell azon elgondolkodni, hogy mar megint honnan kaparjon ossze az ember elegendo penzt uj cuccokra.
--------
"キャアア!" > The girls scream when you do something ecchi to them. :)

Tobb? Debian, Gentoo, Arch, Zen, Slack, Slamd, Blue(igaz utobbi 2 deriativa), PCLOS(Mini), etc.. bar tudom ez nem tobb, ez nem jo, az se, amaz se, hiszen csak bubuntu letezik, es hat tudjuk, ezek mind az ubuntu koppintasai, es mind az ubuntu alapjan keszultek (csak a sok idiota mindig mast allit). Ezeket probaltam, es sokkalta gyorsabbak. (Igen Debian is. -.-")
--------
"キャアア!" > The girls scream when you do something ecchi to them. :)

Én is kipróbáltam ezeket, _egyikkel_ sem volt gyorsabb a _hardver_ hasonló környezet telepítése után. Szóval nem értem hova akarsz kilyukadni... Szerintem nincsenek akkora különbségek az Ubuntu és más disztrók között mint amiket itt előadsz.

Érvelni nem "bubuntu"-zással meg ferdítésekkel kell (sehol nem állítottam olyasmit hogy az Ubuntu - vagy ahogy te hívod roppant viccesen "bubuntu" - koppintásai lennének vagy az alapján készültek volna).

Abbol meg az osszes deriativat vagnam hozzad az extra megveheto 4dvd-s package collection-el egyutt! ... :D Mindegyik distro halalos veszedelem ha van belole eleg deriativa / diszkiadas :PP (Eljen a SUSE 14CD-s kiadasa + nagydoboz!)
--------
@Gentoo linux | キャアア! >The girls scream when you do something ecchi to them.

Ami biztos, hogy nálam az openSUSE (ami nem tipikusan kis hardverigényű disztró) (szükség esetén a fölösleges új szolgáltatások kikapcsolása után, ami max. negyed óra volt) több mint 4 év alatt ugyanazon a gépen nem lett lassabb (és bizonyos dolgok gyorsabbak lettek). (És nem azért, mert már 4 éve is lassú volt, mert a gép majdnem 4 éve low-end gép volt, és nem lassú rajta.)

Tehát a menu.lst-t úgy szerkesszem, h a kernel sorba a ro splash után beírjam a profile-t, ha jól értem.

Erre a swappiness 0-ra, meg write back mode-ra rákerestem, de nem igazán értem, mit kéne hova írnom... Bocs, de nem vagyok igazán belemélyedve a linux témába.

--
One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all and in the darkness bind them.

Ha jól tudom az űrállomáson is van linux - talán az a leggyorsabb... :)

- - - - -
And the man in the rain picked up his bag of secrets, and journeyed up the mountainside, far above the clouds, and nothing was ever heard from him again...

Szerintem próbáld meg a Xubuntut, sokkal gyorsabb mint a klasszikus. Ha ez sem segít egyéb rendszerek jöhetnek.

Tehát szerinted a GNOME a lassú? Nekem az Xfce (Debian testingen) és a GNOME (Ubuntu 8.04-en) is egyaránt kielégítő sebességű. Nem kell várnom semmire, nem zavar semmi a lassúságával, nem akad semmi. Pedig ez ritkaság, mindig volt mit szidnom eddig. Amúgy itt nem tűnik lassabbnak az Uborka a Depilánynál. Persze én a 20ns-ot nem érzékelem.

Bizonyos esetekben igen. De ez csak az én tapasztalatom. Egy régi gépen 1.6 AMD, 512RAM, és kb. 5 éves a vas. Nekem az XFCE környezet gyorsabb az alapbeállításokkal (jelentősen). Nem azt mondom hogy a GNOME lassú, csak nem mindig a legjobb a választás, egyes esetekben más lehet sokkal gyorsabb.

"Melyik a leggyorsabb Linux?"
Amelyiket el sem indítod. Hát nem? :) A pontos kérdésben mondjuk az lehetne, hogy "a GRUB menütől a kernel panic-ig". ;)

nem linux, de nemibirom megalni ;)

Darwin apn-89-xxx-xxx-x.vodafone.hu 8.11.1 Darwin Kernel Version 8.11.1: Wed Oct 10 18:23:28 PDT 2007; root:xnu-792.25.20~1/RELEASE_I386 i386 i386

Boot grafikus login screen ig ~15-40sec.
Nyilvan telepitett alkalmazasoktol fuggoen, de alaprendszerrel logintol betoltesig ~ 10-15sec ;)

drk