Sziasztok!
Sajnos már teljesen kifogytunk az 5letekből, HUP-on pedig elvileg IT-s kollégák vannak, akik már sok mindent láttak.
Mielőtt végigolvasod, szeretném jelezni hogy építő jellegű hozzászólásokat várnék, nem a .... köszi!
Adott egy kb. ~18 éves Facebook profil, ami ritkán posztol (1-2 havonta 1x), nem kommentelget, etc … jellemzően kapcsolattartásra használják.
A profil tulajdonosa haláleset miatt, a profilképet egy sima fekete képre változtatta.
Ez után kb. 2-3 perccel FB tiltotta a teljes profilt, a következő indoklással:
„A Facobook-fiókod fel van függesztve. Ennek az oka az, hogy a fiókod vagy annak tevékenysége nem felel meg a fiók integritásával és hitelességével kapcsolatos közösségi alapelveinknek”
Majd adott 180 napot, hogy igazolja a tulajdonos hogy ő valós, létező személy.
Ezt a tulajdonos a mobil APP-ban egyből meg is tette:
• 2FA alapján, SMS a fiókhoz tartozó SMS számra
• APP-ból több fénykép készítése a tulajdonosról (nem feltöltés, az APP-ból!)
• személyes dokumentum lefényképezése
Ez után kapott egy üzenetet, hogy 24 órán belül elbírálják, tényleg valós személy-e?
Kb. 8-10 perc múlva meg is jött az eredmény:
„Elvégeztük a fiókod ellenőrzését, és megállapítottuk, hogy továbbra sem felel meg a fiók integritásával és a hiteles személyazonossággal kapcsolatos közösségi alapelveinknek.
Nem kérheted újra a döntésünk felülvizsgálatát.”
Értelemszerűen ezt nem ember nézte meg, hanem valamilyen „robot”-on átfutott.
És ezzel a fiók végleges tiltásra került!
Innentől semmilyen lehetőség nincsen, a fiók újra aktivizálására.
Próbáltunk már sok mindent!
Az első javaslat mindig ez az URL:
https://www.facebook.com/help/contact/logout?id=260749603972907
De ezt csinálta meg az APP is, tehát ez már megvolt.
Írtunk egy csomó emailt a következőkre:
• disabled@fb.com
• privacy@fb.com
• abuse@fb.com
• warning@fb.com
• customerservice@fb.com
• legal@fb.com
• partners@fb.com
• appeals@fb.com
disabled@fb.com lenne alapvetően erre a célra, de egyik fiókból sem érkezett semmilyen válasz.
Többféle módon megfogalmazva elküldtük már, napi 1-3 alkalommal.
Sok helyen javasolják Bussines account-ból chat-et, olyan accountunk van amiből volt már hirdetve, ez elvileg bussines account-nak számít. De nincsen benne chat, és egyéb lehetőség.
Próbáltuk telefonon, +1 (844) 457-1440, de magyar számról felhívni sem lehet …
A kérdés nagyon egyszerű!
Tud valaki, bármilyen módot arra hogy FB-vel felvegyük a kapcsolatot?
Olyat ami működik, nem valamilyen fórumon, cikkben, etc .. olvastad, hanem olyan ami tényleg működik?
Arról hogy FB ki szerint mennyire hülyeség, etc, és milyen jól meglehet lenni nélküle, kérlek ne itt vitatkozzunk.
Egyszerű kérdésre, egyszerű választ keresünk!
Ha van nem publikus FB elérhetőséged, akkor quash kukac quash.hu-ra is elküldheted!
Köszi ha korrektül állsz hozzá, és köszi ha tudsz segíteni.
- 2558 megtekintés
Hozzászólások
Sokat hozzátenni sajnos nem tudok, de a +1 (844) 457-1440 -et szerintem felejsd el gyorsan , hacsak nem akarsz indiai scammerekkel dumcsizni. :)
A számuk +1 (650) 543-4800 ahol ez hangzik el:
Hello, Welcome to Meta. For support or questions about any of our products including facebook, instagram, whatsapp or meta quest please visit https://meta.com/help and select the help center for the product you interested in. Please note we are unable to provide telephone support this time.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi!
Több szám is kering, de végül is egyik sem használható! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>Tud valaki, bármilyen módot arra hogy FB-vel felvegyük a kapcsolatot?
>Egyszerű kérdésre, egyszerű választ keresünk!
>> Nem kérheted újra a döntésünk felülvizsgálatát.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Oké!
Ennek ellenére vannak profilok amik hasonlóan jártak, és sikerült őket újra aktiválni ...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Botrány vezérelt vírus marketingben bízhatsz.
Esetleg hivatkozz valami ukrán hősre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Facebook egy hivatalosan működő cég szolgáltatása. Az ilyen cégeknek szokott lenni hivatalos elérhetőségük, ahol az ügyvédek megkereshetik őket.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ugyvedi felszolitas amolyan sudo a valodi elethez. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudom a választ.
De az jutott eszembe, ha letiltották a fiókot, nem lehet egyszerűen egy újat létrehozni, és a jövőben azt használni kapcsolattartásra?
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
en se ertem hogy egy ilyet minek eroltetni, foleg mikor millios kovetoju celebeknek se vagy csak nagyon nehezen sikerul visszaszerezniuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sokan kizarolag ott tartanak kapcsolatot es nehez ujra kiepiteni azokat. Csaladban is volt "feltort" fiok, ami 1400 connect-tel birt. Ez valakinek ertek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó, de mennyiből tart létrehozni egy új profilt azonos névvel, egy felismerhető fényképpel, beírni valahová látható helyre, hogy a másik account helyett ez lesz a jövőben, és utána mindenkinek küldeni egy friend requestet? Nekem van 2-3 ismerősöm, aki ezt eljátszotta. Sosem kérdeztem, hogy miért, de akár ilyesmi is lehetett a háttérben, mint ami miatt ez a kérdés megszületett itt.
Most abba ne menjünk bele, hogy az 1400-ból vajon mennyi az, amennyivel érdemes egyáltalán újra kapcsolatba kerülni, mert minden ember más.
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érték, de most mit tudsz csinálni, ha a nagy multik oldala ilyen igénytelen. Nem csak a FB, de a Twitter/X, YouTube, stb. is ilyen, belefut az ember egy ilyen indokolatlan tiltásba, szinte lehetetlen feloldani, hiába fellebbezik valaki, meg írogat e-mailt, azt is botok bírálják el, és a saját korábbi döntésüknek adnak helyt. Telefonos elérhetőség nuku, így meg ördögi kör. Gyakran még celebeknek is nehéz visszaszerezniük az account-jukat, be kell vetni a befolyásukat. Sajnos ilyen szutyok lett az internet, és ezért nem kell komolyan használni ilyen szutyok oldalakat. Teljesen bizonytalanok, mint a kutya vacsorája, mikor tiltják ki, mikor törik fel a fiókot. Élből komolytalan az összes.
“The world runs on Excel spreadsheets.” (Dylan Beattie)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondoljunk pl. egy már nyugdíjas korú tanárra, akinek szerte a világból van, - a korábbi diákjaiból, - min 500-600, személyes eseményekhez, ünnepekhez, találkozók szervezéséhez kapcsolódó, évenként többször is üzenetet váltó kapcsolata...!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom magyaros gőg, csakazértis / mertazazenyém!
Amúgy én is simán regisztrálnék egy másikat, főleg ha csak kapcsolattartásra volt használva (btw van messenger only fiók is)
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom magyaros gőg...
Mi a jó édes szülőd kevésbé gondozott testrésze bajod van a magyarokkal, te barom?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Be vagy baszva, vagy pedig elfogyott a xanax? Esetleg irónia (ez esetben tárgytalan, csak nem jött át a hangsúly)?
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mit magyarozol, te fasz?!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gerinctelen rasszista faszkalap vagy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Wtf. Szombat délután 4 óta be vagy baszva. Foglalkozz inkább a társasággal akikkel iszogatsz, ne fórumozz! Majd holnap beszélünk, ha kijózanodsz.
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látom a személyeskedésen kívül csak terelni tudsz, te rasszista fasz!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó reggelt! Remélem a tegnap esti party jól sikerült és amikor ezt olvasod már kijózanodtál!
Mélységesen elszomorít, hogy idáig jutott az agymosás, hogy minden egyes alkalommal magyarüldözést vizionálnak (gyíkemberek, Soros meg a haverok, Brüsszel, világhatalom, zsidók ...stb) anélkül, hogy egy pillanatra is elméláznának a mondandó tartalmán.
Mi is az a magyaros gőg? Az, amikor izomból akarunk valamit megoldani, "csak, mert hát, azért", "ez nekem jár", "ha neki lehet, akkor nekem is". Ugyanez a kategória az is, amikor valami egészségügyi tünettel nem fordulnak az emberek orvoshoz, mondván "majd kialszom", és amikor orvos elé kerülnek már késő. A topic indító is gőgösen ragaszkodik a szóban forgó profilhoz "mert az az övé". A probléma egyszerűen orvosolható egy másik ingyenes (!) [<--- itt a kulcsszó, INGYENES, tehát nem is értem miért vár el bárki is minőségi supportot] fiók regisztrálásával. Gőg. Magyaros. Mert ilyenek vagyunk, kicsinyesek, néha gyermekien hisztisek, mert azt hisszük előjogaink vannak másokkal szemben. Gyarló magyarság.
Summa summarum, nem kell mindenhol a falra festett Sorost Ördögöt látni, nincs veszélyben a Haza, sőt a Nemzeti Vérvonal sem.
Talán 9gag-en olvastam egy kommentet, hogy a magyarokat nem utálja senki jobban a magyaroknál. Sajnos ide jutott dicső eleink nemzete, egymás marjuk ahelyett, hogy összefogva építenénk valamit az egykor dicső Kárpát Haza romjain. Turáni átok a gyakorlatban, köszönjük Szent István!
Ui.: nem is tudom igazából, ha lerasszistáznak arra büszke legyek-e vagy sem. Elvégre hithű magyarként szent küldetésem a fajvédelem, tehát ha valaki aki nem tartozik a magyarsághoz azt sose szabad sorainkba engednem - és ez nem egyenlő azzal, hogy le kell köpnöm az utcán őket, csak azt, hogy kellő távolságot kell tőlük tartani erkölcsi értelemben / élni és élni hagyni /. Ezen elmélázom, köszönöm!
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És még folytatja az állatja...
Eszem-faszom megáll.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szóval szeretnél inkább magadban beszélni mint valami bolond, ahelyett, hogy párbeszédet folytatnál? Nekem az is jó. GL HF
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Reménytelen vagy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látom a személyeskedésen kívül csak terelni tudsz, te rasszista fasz!
Viccet félre téve, leírnád a gondolataidat fröcsögés nélkül? Esetleg beülhetünk egy sörre valahová, ha gondolod.
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tessék szépen kibékülni. Mindenkit szeressünk, békében éljünk. És nem szabad rosszindulatúnak lenni, mert elég sok a rosszindulatú ember, sajnos, és nagyon sok a veszedelem, amire már oda kéne figyelnie a sok embernek (most nem itt jelenleg, hanem amilyen infláció folyik itt ebbe' a rendszerbe’). Most itt szeretni kell, ünnepkor szeretni kell az embereket, a népeket, egymást. Mindenki egyért, egy mindenkiért!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gino?
Gino.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mindamellett, hogy Hevi talán kicsit hevesen reagált, van némi igazsága. Nézzük a mondatot az alábbi apró javítással:
Gondolom
magyaroszsidó gőg, csakazértis / mertazazenyém!
És máris rácuppannának egy csomóan, mint gyöngytyúk a takonyra, hogy ez itt bizony micsoda antiszemita fertő! Ezen azért érdemes volna elmélázni egy röpke pillanatig!
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, túlérzékeny lett a világ. Rémes. Felőlem akár csillámpónis gőgnek is nevezhetjük, de az nem vonatkozna ránk magyarokra. Ezért is lett magyaros és nem csillámpónis.
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem túlérzékenység, hanem a kettős mérce igazságtalansága. Semmi baj nincs a hozzászólásoddal akkor, ha ezzel párhuzamosan nem megy a hiszti és műbalhé, amennyiben cigányokat, zsidókat, négereket, random csoportokat ér kritika. A gond azzal van, hogy egyes csoportokat érő kritika esetén megy a cirkusz, míg ezzel párhuzamosan más csoportokat lehet vaskosan kritizálni, hovatovább gyalázni, mert miért ne. Azt szabad és azt tűrni kell.
Ez az, ami nincs rendben.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, értem. Elnézést kérek azoktól, akiket zavart / megbotránkoztatott a hozzászólásom. Legközelebb pontosabban fogok fogalmazni, köszönöm!
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi!
És én is elnézést kérek tőled, ha túl vehemens lett volna a reakcióm.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne elnézést kérj, hanem egyszerűen hagyd abba ezt a magyargyűlölőzést. Főleg ilyen bunkó módon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aha, persze :D
Te barom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor a kamu elnézés-kérésed is természetesen tárgytalan. Akkor is, ha nem tőlem kérted.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem engem kérdeztél, de például az ilyenekkel mint te :D Faszt kell szétbasznotok minden topicot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem triggereld, részeg. A végén te is megkapod hogy gerinctelen rasszista vagy.
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A gerinctelen rasszisták, mint te, meg is érdemlitek.
Te gerinctelen, rasszista féreg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mész a faszomba, te barom állat :D
A jó édes, hungarofób kibaszott haverod bassza szét a topicokat, nem az, aki szót emel ellene.
Fasz kivan veletek, magyargyűlölőkkel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A stílus maga az ember.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nameg kommunikációs technika...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
most rasszista vagy hungarofób? dontsd mar el!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A fajtád könnyen legyint, hiszen mindenetek a gazdáitoké, ahogy önmagatok is.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az oxigénhiányos állapotod egy idő után Irreverezibilis elváltozást okoz! Vegyél néha levegőt is!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kérlek, ne rajtam keresztül üzenj willynek. A közvetlen út általában könnyebb, főleg esetetekben, hiszen együtt térdeltek.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sose gondoltam volna hogy a hup-on is olvashatok egyszer ilyen facebook szinvonalu eszmecseret!
legalabb ha engem is kiraknak fb-rol akkor se lesz hianyerzetem :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
te tenyleg bolond vagy
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Please define "fajtád". Csak pár mondatban. Köszönöm
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fejtsd ki kérlek bővebben.
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Legjobb ötletem, hogy írj az EP-s képviselődnek, hogy ezt is vegyék fel a FB betiltása mellett szóló érvek listájára.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Siman lehet hogy az emailek befutottak es par het (!) mulva feldolgozzak. Olyan sok ugyfeluk van, hogy telefonos access nincs, emailes pedig lassu (lehet). Ha jo az algoritmusuk, akkor az osszes leveletek egy thread-ben, egy issue jegy alatt varakoznak. En a turelmet javaslom, nehogy az algoritmusuk hatrebb sorolja a sokemailes jegyeket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha a kontaktok kellenek belőle, nem lehet valahogyan gdpr adatigényléssel kiszedni?
https://www.facebook.com/help/212802592074644
Vagy bannoláskor az adataidat sem akarják visszaadni? Elvileg ilyenkor van egy gomb, hogy tölts le minden adatot, nem?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Stratégiai hibát követ el aki ezekre a cégekre támaszkodik a vállalkozásában. Ennek ellenére még perelnél is azért, hogy tovább szopasd magad?
Mi a bajom vele? Egy független üzletnél miért alakítasz ki függőséget? Mert a többiek is ezt csinálják? Az adatvagyont majd az FB értékesíti egy tőkeerősebbnek és mehet a fenébe az üzleted. Kedvük szerint kizárnak és már lehet loginolni se tudnak a felhasználóid a shopodba. Kell ez? 15 éve ezt ugatom, hogy a könnyűnek tűnő út egy zsákutca, egy rábaszás.
A marketing az nem hirdetés és reklám. Az ilyen cégek max egy felület, de nem több. A szart nem lehet hosszú távon eladni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És meg annyit tennék hozzá, hogy
személyes dokumentum lefényképezése
na itt zárnám be az egészet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én úgy vettem észre az utóbbi időben, hogy a "dokumentum lefényképezését" nem tudod megúszni, még akkor se, ha személyesen ballagsz be mondjuk egy bankba, mert kaptál új személyit. Annyi a különbség, hogy nem te fotózod, hanem ők fotózzák/fénymásolják. Bár volt már olyan, hogy elfogadták a "most nézzétek meg, hogy hiteles-e, de fénymásolni/fotózni nem engedem" nyilatkozatomat.
Szívás akkor van, ha a kérdéses cég nem ugyanabban az országban van és így a személyes megjelenés nem oldható meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pénzintézet esetén jogszabály írja elő az ügyfélazonosítást ilyen szinten - a FB/Meta/akármilyen egyéb cégekre ilyen előírás nincs.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
OMG, született idáig 52 hozzászólás, abból kb. 2 volt a feltett kérdéssel kapcsolatban hasznos!
Most nézem 22 éve vagyok HUP tag, a 23-ik regisztráció az enyém.
Durva hogy milyen irányba ment itt el minden!
Direkt leírtam hogy csak akkor válaszolj, ha érdemben segíteni tudsz, nem flame, és egyéb más jellegű beszélgetést szerettem volna indítani.
Azt hiszem ez a topic egy nagyon jól rámutat a magyar társadalom jelenlegi állapotára.
Köszi mindenkinek hogy hozzászólt, mivel érdemi válasz egy sem érkezett, szerintem zárjuk itt és most le ezt a témát!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nem egy fizetős support site.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
...rámutat a magyar társadalom jelenlegi állapotára...
Mit magyarozol itt, te barom?!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kb. 2 volt a feltett kérdéssel kapcsolatban hasznos
Továbbá:
érdemi válasz egy sem érkezett
A 23. regisztráció sem ad felmentést a következetlenség alól.
Egyébként szerintem ez egy nyílt fórum, az szól hozzá, aki akar, és azt ír, amit akar.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha érdemben segíteni tudsz
1. Érdemben olyan ember tud neked segíteni akinek jogosultsága van ezt vissza állítani.
2. Tipp: ahogy írtam: egyedül esélyed nincs: nagy hírveréssel lehet botrány vezérelten célt érni náluk: tetszőleges szimpatikus nagyobb követőtáborral rendelkező influencert meggyőzöl, neki van esélye célt érni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
esetleg ha index.hu vagy hasonlo ir egy szivszorito cikket rola hogy szegeny/beteg/rokkant/stb (megfelelo alahuzando) rokonnak ez volt az egyetlen lehetosege hogy szeretteivel tartsa a kapcsolatot es a nagy gonosz budos multi elvette tole stb
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
..és a hősi ukrán/izraeli/yemeni/[bármely konfliktus övezet] rokonait is csak itt éri el..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm, hogy megosztottad!
Most nézem 22 éve vagyok HUP tag, a 23-ik regisztráció az enyém.
Pont erről beszéltem fentebb, azt hiszed, hogy a nagy e-péniszed miatt te más vagy mint itt bárki más. El kell, hogy szomorítsalak: nem vagy különleges.
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így fogalmazva már semmi problémám a véleményeddel :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hupu:
”Direkt leírtam hogy csak akkor válaszolj, ha érdemben segíteni tudsz”
oh my sweet summer child
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg aztán nem tudom, mennyivel jobb, ha senki sem reagál a felvetésére.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elnézve ezt a threadet: sokkal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem nem. Ha van reakció, akkor rossz jel/zaj viszony mellett van esélye kiszűrni a számára értékes információt, míg ha semmilyen válasz nem érkezik, olyan, mintha a kérdést sem írta volna meg.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen? Ez az extrahosszú Hevi-őrjöngés mennyiben segíti az értékes információ kiszűrését?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ő írta:
kb. 2 volt a feltett kérdéssel kapcsolatban hasznos
Ez éppen végtelenszer több információ, mintha semmi sem lenne válaszként ideírva. :)
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nem információ, hanem zaj.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akárcsak a HUP 80%-a. Nincs itt semmi látnivaló
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, de akkor nem kéne azt állítani, hogy információ.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem az volt a számára hasznos információ, amelyben leírtam neked, hogy volt hasznos információ, hanem amelyről a kérdező saját maga állította ezt. Tudod, de azért kötekszel.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, én egyszerűen az itteni hozzászólások meglehetősen nagy részét kitevő rész hasznosságára kérdeztem rá. De mivel már ez sem tartalmaz érdemi részt, hagyjuk, ne növeljük a felesleges zajt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nem információ, hanem zaj.
Hát bazdmeg, a bőr a képeden olyan vastag, mint a rinocérosz segge.
Vajon mennyi információt hordoz a következő idézet?
Gondolom magyaros gőg, csakazértis / mertazazenyém!
Számomra semmit.
De ti, baromarcú magyargyűlölők, nem a gyűlölködés ellen keltek ki, hanem azok ellen, akik a gyűlölködés ellen szót emelnek!
Hánynom kell tőletek bazdmeg!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, már megint itt tartunk. Már hét közben is iszol?! Nem lesz jó vége....
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom, a rinocérosz seggét jól ismered, de az én képemet nem, szóval ez egy megalapozatlan állítás.
Egyébként amit idézel, nem én írtam, szóval ezzel határozottan irányt tévesztettél. Nem először.
Attól, hogy bunkó és trágár módon írsz, nem lesz igazad. Sőt. Szekunder szégyent hozol a tisztességes magyarokra.
Részemről ennyi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De hát olyan aranyos!
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, kösz, olvasni tudok, de én arról szajkóztam, hogy érdemben SENKI nem tud segíteni. Csak a FB tudna, az meg NEM FOG segíteni érdemben, mert leszarják. Őket egy felhasználó accountja meg értéke nem érdekli, van nekik több milliárd másik.
“The world runs on Excel spreadsheets.” (Dylan Beattie)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De újabban van "jóságos és kifinomult" mesterséges intelligencia. (Az nem csak egy(!) algoritmus!) - Tényleg attól nem lehetne megoldási javaslatot kérni? - Ilyenkor próbálta már valaki?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megkérdeztem:
Sajnálom, hogy a profil tulajdonosának ilyen kellemetlen tapasztalata volt a Facebook-fiókjával kapcsolatban. A Facebook hitelesítési és biztonsági intézkedései időről időre változhatnak, és néha téves döntéseket hozhatnak. Az ilyen helyzetek megoldása néha nehéz és hosszadalmas lehet.
Amennyiben a profil tulajdonosa valóban úgy érzi, hogy a fiókja igazán hiteles és nem szegte meg a közösségi alapelveket, akkor van néhány lépés, amit megpróbálhat:
-
Kapcsolatfelvétel a Facebook támogatással: A Facebooknak van egy támogatási csapata, amellyel a problémát meg lehet osztani. A problémát az alábbi linken keresztül is bejelentheti: https://www.facebook.com/help/contact/260749603972907
-
Győződjön meg a biztonsági intézkedésekről: Ha a profil tulajdonosa valóban úgy érzi, hogy a fiókja hiteles, győződjön meg róla, hogy a fiókban nincsenek gyanús tevékenységek vagy posztok, amelyek megsértik a közösségi alapelveket.
-
További azonosítási igazolások: Amennyiben a Facebook továbbra is kételi a profil tulajdonosának azonosságát, fel lehet kérni további igazoló dokumentumokat, például személyi igazolvány vagy jogosítvány másolatát. Ezeket a dokumentumokat biztonságos módon lehet elküldeni a Facebooknak.
-
Türelmes és kitartó maradás: A folyamat hosszú és időigényes lehet, és a válaszidők is változhatnak. Fontos, hogy a profil tulajdonosa kitartó legyen és válaszoljon a Facebook kommunikációira.
Sajnálom, hogy a probléma miatt kellemetlenségei vannak a profil tulajdonosának, de remélhetőleg ezek a lépések segítenek megoldani a helyzetet. A Facebook támogatása az ilyen esetekben általában segítőkész, és igyekszik megoldást találni a problémára.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyjából egy hete próbáltam meg Facebookon hirdetést feladni. Fizetőset.
Bekérte az adataimat, majd azonnal kaptam egy üzenetet, hogy szokatlan események történtek az accountommal, ezért letiltottak -- a frissen létrehozott "page"-et és a civil accountom egyaránt --, és küldjem be az igazolványaim fotóját, és majd értesítenek. Ostobán néztem, mert gyakorlatilag nem használom amúgy a Facebookot, sosem volt semmiféle "ügyem" velük, de arra gondoltam, hátha épp az olyan furcsa, hogy hirtelen megadtam a bankkártyám számát, és az általuk már évek óta ismert telefonszámmal vissza is igazoltam. Lefotóztam a jogosítványom, és beküldtem. Egy óra múlva azt vettem észre, hogy már nem jelenik meg a fenyegetés az oldalamon. Nem szóltak, de a jelek szerint már nem voltam büntetésben.
Elindítottam a hirdetést. Egyszer csak prüntyög a telefonomon a bank, hogy 36 forintot levont tőlem a FB. Aztán reggel megint levontak 700 forintot.
Megnéztem a Facebook hirdetési oldalán, és ott egy 2000 forintos limit volt beállítva (amit keveselltem, így átírtam 50_000-re). Kisvártatva megint jött egy 700 forintos utalásról szóló értesítés. A hirdetési oldalon ott vigyorgott a 2000. Ha viszont megnyomtam mellette a kis ceruza ikont, a felbukkanó formban már az én 50_000-em látszott.
Mivel komolyan idegesített, hogy a FB 700 forintokkal szórakoztat, gondoltam, beszélek valami indiai supportossal, elvégre Redditen és az Adobe-nál is így tudtam a leghatékonyabban intézni az ügyeimet.
Sehol nem találtam support chatet, sem telefonszámot, pedig netes keresés szerint a megfelelő oldalon jártam. Valahol aztán azt olvastam, az ilyesmi nem jár az elmaradott országok lakóinak, így beletörődtem, hogy Kumar nem kéri majd, hogy töltsem ki az elégedettségi űrlapot. Viszont találtam egy eldugott formot, ahol szövegesen leírhattam, hogy mekkora összegre szeretném beállítani az utalási limitet. Nocsak, ezek szerint ez ennyire gyakori probléma? De sebaj, leírtam, hogy mi a helyzet.
Egy perc múlva jött az automatizált válasz, hogy nem vagyok jogosult arra, hogy megemeljem a fizetési limitet, és felsoroltak három lehetséges okot, amelyek közül egyik se tűnt relevánsnak, de az is világossá vált, hogy részükről vége az ügynek.
Pár nap múlva elegem lett a 700 forintos terhelésekből, és leállítottam a hirdetést. Hab a tortán, hogy semmiféle pozitív eredményt nem produkált az egész hirdetési mizéria.
Úgy gondolom, ha nekem, aki megpróbált fizetni a Facebooknak, ennyire nem siettek segíteni, akkor sejthető, mekkora sikerrel kecsegtet egy számukra még kevesebb anyagi bevételt jelentő probléma megoldása.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezeket a gikszereket pont a jóságos és kifinomult AI okozza már eleve. Az pedig nem fog segíteni, mert a saját döntésének ad helyt csak azért is. Azért nem lenne szabad a döntést ezekre bízni, hanem egy értelmes emberi alkalmazottra, de az meg a cégeknek büdös, mert fizetni kell, adózni utána, stb., inkább spórolnak rajta, pont olyan felelőtlen hozzáállással, hogy az AI majd úgyis megoldja. Nem oldja meg, elcseszi, ahogy a topik is példázza.
“The world runs on Excel spreadsheets.” (Dylan Beattie)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na most akkor.., van "gomb" a kontaktok, vagy üzeneteknek-tartalomnak az fb rendszerén kívülre történő lementésére? Azaz, "offline" tételére. (Persze addig, amíg beléphetően működik a profil. - Mivel sosem volt fb-m, ezért azoktól kérdezem, akik gyakorlottak ebben. - (Azért mert ha van ilyen lehetőség, akkor tulajdonképpen mentéssel biztosíthatók lennének a profil-adatok. Gondolok itt akár független, szoftveres megoldásokra is.)
Legalább, utólag, - a következő esemény előtt, - legyünk okosabbak.., :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, létezik ez az opció FB-n. Én többször is lementettem már a profilomat.
The worst or stupidest ideas are always the most popular.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagy a profilod mentett le téged …
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én olyanba futottam bele, hogy valaki regisztrált Facebook profilt egy egyesület nevében (kis nonprofit helyi társulás), majd kapott egy rendszerüzenetet, hogy a profilja nem felel meg a közösségi irányelveknek és korlátozni fogják. Ekkor kerestek meg engem, mint "informatikust".
Pár óra nyomozómunkával találtam egy Facebook weboldalt, ahol azt taglalják, hogy ez így nem jó és javasolják, hogy konvertáljuk Facebook oldallá és volt hozzá egy howto is, hogy ezt hogyan kell megtenni. Itt viszont nem találtam olyan opciót, hogy a végén ez hogyan kerül a megfelelő ember alá, mint tulajdonos (én úgy értelmeztem, hogy Facebookéknál egy profil 1:N kapcsolatban van a Facebook oldalakkal, csoportokkal).
A megoldás az lett, amit már fentebb is írtam, letöltöttük a tartalmat a profilról, megszüntettük, az egyesület vezetője létrehozott egy Facebook oldalt a saját profiljáról, majd oda feltöltöttük a profilról letöltött tartalmat.
A problémát az okozta, hogy a profilnak voltak ismerősei (tagok többnyire), akiket kvázi követőként kellett volna felvenni az oldalon, ezt már nem tettük meg (jellemzően nyugdíjas emberek, akik vajmi keveset tudnak a Facebookról), hagytuk, hogy a Facebook szüntesse meg a profilt.
Nálatok nem volt ilyen előzmény?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni