Így hazudunk a médiában

Fórumok

Az utóbbi időben sajnos elterjedt, hogy már a látszatra sem adnak egyes portálok, úgy hazudnak politikai megfontolástól vezérelve.

Ide lehetne gyűjteni azokat a cikkeket, amelyek már önmagukban is képtelenséget állítanak.

Példa a JK Rowling bojkott:

J. K. Rowling miatt bukhat nagyot az új Harry Potter-játék

Merthogy ők is tudják, sokat árthat az eladásoknak Rowling személye, még úgy is, hogy a Hogwarts Legacy egészen konkrétan az év talán legjobban várt videójátéka, és ez számszerűsítve is látszik, az előrendelések tekintetében már most tarol a Steamen.

Ugye bojkott van, meg bukásra ítélt játék, dacára annak, hogy az előrendelések tarolnak a Steamen, természetesen J.K. Rowling kirekesztő személye miatt. Gratulálok.

https://index.hu/tech/godmode/2023/01/26/harry-potter-videojatek-hogwar…

Hozzászólások

Nem tekinthetjük hazudozónak a csökkentett képességűeket. Egyszerűen ennyi telik tőlük.

Engem jobban zavar amikor a dolgok alternatív megvillágítást kapnak, egy-egy téma kis hibás vagy kevésbé szerencsés  részére viszik a fókuszt. Esetleg, olyan emberen kérnek valamit számon, akinek kb semmi köze az egészhez. Emiatt az interjú alanyt zavarba, vagy csak kellemetlen helyzetbe hozzák. Ezt követően diadalittasan távoznak. Igen, a telex.hu videós arcairól beszélek. Persze a saját csöcseléküknek ez kell. Ilyenkor ezek elélveznek attól, hogy most jól meg lett neki mondva, most jól fel lett kérdezve. Az ilyen logika szerint kb bármely random emberen számon kérhető a közössége vagy az emberiség bármely bűne. 

Fiktív példa partizános Marci stílusban:

- Ön 1930-ban született Németországban. Apja sok zsidó haláláért felelős. Szólt-e neki bármikor, legalább egyszer is, hogy ezt ne tegye? Ha nem szólt, akkor miért nem? Megbánta-e? Ma sem szólna ezért?

Majd egy naugyeval jól befejezi az inkviziciót. Ezt imádják az emberek valamiért. Persze csak addig, amíg nem velük teszik ezt meg. E módszer egyszerűen geciség.

A tanárok felháborodtak és tüntetnek a .... ellen!

Valóságban a raplizó szakszervezetek a tanárok (~ 170 ezer) ennyi százalékát képviselik:

  • PSZ - 24 ezer tag - 6,1%
  • PDSZ - 2600 tag - 1,39%

Ezekhez hozzáadjuk a félbolon Tordai / Szabó stb. "politikusokat" + a fenti kevesebb mint tanárok 10%-a tanárok kölkeit (a TANULÓK!!!!) meg az opportunista Nagy Ervin és NoÁr-féléket ...

Majd kijön a szalagcím: A TANÁROK ÉS A DIÁKOK TÜNTETNEK ORSZÁGSZERTE

Valóság: néhány százan lézengenek egyes városokban, miközben az emberek le se szarják ...

trey @ gépház

Tudod én keresztény környezetben nőttem fel és meglepő a templomi ismerősöket kint látni a tüntetéseken. Olyanokat is, akiket 2006-ban letartóztatott Gyurcsány.

Egyik keresztény tanárom (akit a kommunisták 1988-ban kirúgattak az oktatásból, mert népszerű volt és vallásos) teljes szélességgel kiáll a tüntetők mellett, gyakran posztol, pedig eddig hallgatott.

De hozzávehetjük, hogy 100% Fidesz szimpatizáns figurák is megjelennek néha a tüntetéseken, mert elegük van.

 

Nem az a lényeg, hogy hányan vannak kinn, hanem hogy kik vannak ott. Meglepetéssel tapasztalhatod, hogy nem csak a baloldal randalírozik, hanem már a FIDESZ kemény magja is.

Én a pedagógusoknak szurkolok.

 

Tüntetni azért nem járok ki, mert jobb dolgom is van és nem az én feladatom az ő béremelésük kiharcolása.

Harcoljanak a tanárok a saját érdekeikért, ne más kaparja ki nekik a gesztenyét.

 

Az, hogy nem vagyok velük kinn, nem jelenti azt, hogy a kormánnyal értek egyet.

Természetesen azok szurkolnak a tanároknak, ahol tudnak, akik érintettek.  A szülők, akik minél kevesebbet szeretnének a gyerekük nevelésével foglalkozni. Nincs itt semmi csoda. Tüntizzenek!

Én meg nem értem, mire ez a tanárfétis. Most éppen azt kérték ki maguknak, hogy van ahol CSAK 2 szendvicset kaptak csak tanárnapra. Uram-atyám!

Én soha nem kaptam egyetlen szendvicset se Informatikus Napra. bazmeg. Csak, ha vettem magamnak! Mi ez a kommunista időkből visszamaradt tanári elvárás? :D

trey @ gépház

Mi ez a kommunista időkből visszamaradt tanári elvárás? 

Miért ahogy hallottam, ez valahol évtizedes hagyomány :D  https://index.hu/belfold/2023/05/12/nizza-utazas-tankerulet-iskola-igaz… 

Én soha nem kaptam egyetlen szendvicset se Informatikus Napra

Tetszett vóna Fideszes tanárnak (igazgatónak) menni, rögtön lenne nizzai nyaralás :D  

Fedora 40, Thinkpad x280

En is azt latom, hogy mar a "jobboldaliak" is tuncikeznek, a sajat koreimben is. En is meltatlannak talalom a tanarok fizeteset, en magam csak azert nem tuntetek, mert en osszeomlas parti vagyok, szerintem az lenne jo, ha nem lenne kozoktatas es az elit kivaltsaga lenne az oktatas, amit maga megfinanszirozna :-)

kik vannak ott

Élesen elválik, hogy hol és mikor. A tanárok fizetése kapcsán valóban sokan állnak ki a tanárok mellett. A dolog ott válik el, hogy a szakszervezetek és az ellenzéki pártok, rászálltak a témára mint légy az ürülékre és megpróbálják eltéríteni minden más saját céljukra. Nekem több tanár ismerősöm van akik rossz szájízzel távoztak egy-egy megmozdulásról amire úgy mentek, hogy értük lesz aztána megint a nyomorult hülyéket hallgathatták akikre se nem kiváncsiak, se nem képviselik őket és ráadásul teljesen ignorálják az alapvető problémát: nem törekednek a megoldására amiért az egész megmozdulás szerveződött.

--

mert elegük van

Ez is egy létező csoport, de a nagy többség valami megoldást szeretne, nem anyázni megy oda.

Nekem 3 ismerősöm is van, akik az oktatásban dolgoztak. Mind Fideszes volt, egyik sem a Fideszre fog szavazni.

Amikor beszélgettem, annyit mondott az egyik, hogy ezeknek repülni kell, aztán meglátjuk mi lesz. Mindig az ellenzékre fogok szavazni, nehogy megszokják a hatalmat.

 

Nagyfokú elégedetlenség van jelen a közoktatásban.

>  Csak rá ne faragjanak. Tudod mindig van lejjebb

Ha a Közvágóhíd felé mész, felszállsz a 23-as villamosra, ami ugyan majdnem arra megy, csak a végén elkanyarodik a Keleti pályaudvarhoz?

 

A gond ugye az, hogy a Fidesz nagyjából arra megy, amerre az átlag ember szeretné, de az eltérés már egyre markánsabb. Sokak számára már a Haller utcánál járunk és eljött az idő arra, hogy leszálljunk és egy másik villamost várjunk, ami végre jóirányba megy.

A kedvedért másképp is megfogalmazhatom. Az M4 és az M5 ugyan majdnem ugyanarra megy, csak az egyik esetben Szegeden kötsz ki, a másik esetben Szolnokon.

A FIDESZ-ről én is ezért szakadtam le. Az irányvonal nagyjából stimmelt, de hosszútávon vállalhatatlan az egész.

Sokáig közös úton haladtunk, de a végcél ég és föld. Ahová ők tartanak, oda én biztosan nem megyek.