Problémamegoldás

-

( zeller | 2020. 04. 19., v – 19:05 )

Szerkesztve: 2020. 04. 19., v – 19:06

+1 És ha megengeded, a "fára úgy mászunk, hogy elengedünk  egy ágat" fogom idézni adandó alkalommal.

( uzsolt v | 2020. 04. 19., v – 19:12 )

Szerkesztve: 2020. 04. 19., v – 19:12

Az utolsó bekezdéseddel matematikatanárként egyetértek. A részfeladatokra való bontás képtelenségével és a matematikai kapcsolatával is.

Sajnos a középszintű érettségin már nem lehet olyan feladatot adni, ami mondjuk egy részből áll (tehát nincs a-b-c-d része) és 12 pontos, hanem max. 5-6-7 pontos részekre kell felbontani (ráadásul ezek is olyanok legyenek, hogy ne függjenek össze, azaz a b feladatot az a ismerete nélkül is meg lehessen csinálni) - azaz nem kell tudni összetettebb problémával megbírkózni :(

Gimiben nincsenek olyan összetett feladatok, hogy a részeit többféle sorrendben is meg lehessen csinálni, így a priorizálás feladatmegoldás során nem jelentkezik. Viszont dolgozat megoldása során szembeötlő: pl. 50 pontos egy 45 perces dolgozat, egy 2 pontos kérdésen sokan hajlandóak 10 percet gondolkodni úgy, hogy kb. még egy feladat sincs kész. Utólag persze megértik, hogy ennyit nem ért volna.

( wrs v | 2020. 04. 19., v – 19:44 )

Szerkesztve: 2020. 04. 19., v – 19:45

Inkább azt mondanám, hogy a felelősségvállalás mellett absztrakciós készség kell. Egy olyan korban, ahol sok tényező mellett, mint az oktatás, a mikroközösségek problémája, egyre nagyobb a neurodevelopmentális betegségek gyakorisága. Hogy a környezetünk mekkora részben befolyásolja ezeket, még nem lehet tudni, de azt igen, hogy hatással van rájuk. Legtöbbször az emberben keressük a hibát és könnyen kizárunk olyan befolyásoló tényezőket, amik nem egyértelműek. Leszögezném, ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenki, akinek nehézsége van a problémamegoldással, valamilyen neurodevelopmentális zavarban szenved, de azért érdemes rájuk is egy pillantást vetni és az életünkre, jövőbeli életünkre, akár mint társadalomra gyakorolt hatásaira.

Nem gondolom, hogy aki nem tud megoldani problémákat az valamilyen betegséggel vagy rendellenességgel él. Legtöbbször azt látom, hogy a probléma az, hogy mentálisan még nem felnőtt vagyis nem vállal felelősséget a döntéseiért. Fél a következményektől. A legtöbben ezért nem vállalkoznak, holott a többségnek van egy fantasztikus világot megváltó ötlete a fiókban.

Én egy lehetséges másik nézőpontot ajánlottam. Ha érdekel, akkor nézz utána a ilyen típusú rendellenességek statisztikájának (mi a növekedés, mikkel korrelál, mennyi köszönhető a jelenlegi mérések bevezetésének stb.), az általános hatásainak (viselkedésre, gondolkodásra, problémamegoldásra stb.), a genetikai (ingerületátvitel) és külső lehetséges okoknak (várandós szülő stressze, annak kapcsolata a társadalmi berendezkedéssel, külső anyagok, környezet stb.), azok kapcsolatának a problémamegoldásra. Persze ne a webbetegen, de amennyit eddig láttam tőled, abból feltételezem, ha érdekel ez a megközelítés, akkor megtalálod, hogy normális, hivatkozásokkal ellátott esszék hol találhatóak ezekről.
A prefrontális kéreg funkcionalitása , mely hat a problémamegoldó képességre, a neurodevelopmentális problémákkal korrelációt mutat. Az ehhez tartózó betegségek pedig negatívan befolyásolják többek között a problémamegoldást is. Sokkal jobban, mint gondolod.
Mint írtam az előbb is, ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenki, akinek nehézsége van a problémamegoldással, valamilyen neurodevelopmentális zavarban szenved, azonban érdemes lehet ezen az ajtón benézni.

Azért jegyeztem meg, mert alapvetően régóta emberekkel foglalkozom, és mint középvezető, konkrétan látszódott - többek között - a felsorolt dolgok hatásaiban is egy megugrás, amikor a fiatalabb generáció pályára lépett. Jelen volt a mi generációnkban is, de egyértelműen nem csak a mérések és tesztek változása miatt van statisztikai megugrás az ilyen típusú rendellenességekben.
Nem azt mondom, hogy reprezentatív mintám van, de ha elkezdesz a fentiek mentén egy kicsit utánamenni és utána ezt is szempontnak veszed (lásd genetikai, környezeti stb hatások), amikor a kollégáid teljesítményét, munkáját elemzed, akkor szerintem sok érdekességekre fogsz bukkanni, melyek előrevetíthetik azt is, hogy ilyen paraméterek mellett mi várható a jövőben.
Megjegyzem, a munkahelyi értékeléseket ezektől függetlenül kell adni :) Erre inkább csak azért hívtam fel a figyelmet, mert szerintem érdekes, és meg lehet nézni, hogy "how deep the rabbit hole goes"...
edit: Visszaolvastam és le kell szögeznem, hogy nem vagyok pszichológus, nehogy valakit megtévesszek. Mezei középvezető vagyok, csak ez együtt jár a munkával.

Akkor ez jól jöhet:

https://lemil.blog.hu/2011/01/21/vendegposzt_a_legnagyobb_testver

Ha már ismerted bocs.

"4. Fejleszd a csapatodat. Ha ismered az embereidet, ha reális célokat és elvárásokat tűzöl ki nekik, és példát mutatva vezetsz, akkor ki fogod alakítani a jó csapatmunkát.
5. Ruházz át felelősséget a beosztottakra is, és hagyd, hogy végezzék a munkájukat. Nem lehet jó munkát végezni, ha nem használhatod a fantáziádat és kreativitásodat.
6. Előzd meg a problémákat és készülj fel az akadályok leküzdésére. Ne várd meg, amíg a csúcsra érsz, hogy aztán ott kezdj el gondolkozni."

Nem ismertem, köszönöm a linket. Alapvetően a vezetés alappillérei nem igazán változnak, lásd például Cservenyák Tamás.

Azonban az emberek igen, tehát az az út, ahogy ugyanezen pilléreket eléred. Erre próbáltam pár példát adni fentebb, hogy milyen olyan befolyásoló tényezők lehetnek, amiket, ha jól akarod csinálni, érdemes figyelembe venni.

Hát ezzel szerintem sokan vagyunk így :) Vezetőként viszont kiemelten fontos, hogy az ember tisztában legyen önmagával, mik a határai, milyen helyzetben hogyan reagál stb, mert egyrészt megkönnyíti a vezetést (stressz, kiégés...), plusz az egész csapat dinamikusabban és jobban tud működni.

Csak a bevezetőt és a címsorokat olvastam el. Magyarázkodás és a felesleges szócséplés nem érdekelt.  Egy jó vezető tömör. Ha címsor egy állítás, akkor vannak  benne tévedések. 

A szerző nárcisztikus személy, aki jó manipulátor, de nem lehet jó vezető hosszútávon.

( E-Medve v | 2020. 04. 19., v – 20:10 )

A másik, amikor nem tud a rendelkezésre álló eszközökkel mit kezdeni. Például ott a Google, de nem tud (vagy nem akar?) beütni 3-4 kulcsszót, amivel már előrébb lenne. Aztán amikor én adom meg (értsd: segítek, mert kérte), akkor jön a csodálkozás, hogy jééé.

Ezt nevezhetjük az eszközhasználat hiányos ismeretének. Ez is általános. Sokszor látom, hogy kevés tudással sokkal több lépéssel tudja csak megoldani a feladatot az illető. Itt megdicsérhető a kreativitás, még ha a tudáshiány miatt a produktivitásról le kell mondanunk. Ez esetben van remény.

( harlequin | 2020. 04. 19., v – 20:33 )

Szerkesztve: 2020. 04. 19., v – 20:36

Nem olyan egyszerű feldolgozni, hogy nem minden problémának van tökéletes megoldása... az emberek szeretik azt hinni, hogy a világon mindennek van értelme, oka, és mindenre van egy tökéletes válasz :) És amikor szembejön, hogy nem is, az baj...

“Any book worth banning is a book worth reading.”

( Ebcsont | 2020. 04. 19., v – 20:42 )

Mindennek van tökéletes megoldása ELVILEG. A realitások viszont nagyon megnehezítik a helyes megoldást. Valahol a sikeres probléma megoldó emberek realisták és gyakorlatiasak. Sokszor még a célt se lehet helyesen meghatározni, hanem csak egy irányvonalat lehet rajzolni.

Valahol azt is illene tanulni/tanítani, hogy hogyan ismerjük fel az előrelépést és hogyan becsüljük is azt meg.

Attól függ, hogy mit nevezünk tökéletes megoldásnak.
Elvileg az a tökéletes, ami minden szempontból a lehető legjobb megoldás. Ilyen általában nincs.

Inkább optimális megoldásokról érdemes beszélni, vagyis arról, hogy bizonyos szempontok szerint súlyozva a lehető legjobb megoldás.

Egyébként egyetértek a mondanivalóval. ;-)

( csortu v | 2020. 04. 20., h – 06:04 )

Nagyon jó kérdéskör. Arra van ötleted, hogy hogy lehet ezt fiataloknak tanítani? Jó lenne egy ilyen társasjáték, ahol a játékosoknak nem tökéletes megoldásokkal kell operálni, és csak úgy tudnának előrébb jutni, ha beáldoznak komponenseket. Vajon van ilyen?

Csaba

Köszi, megnézem. Mondjuk ebből a kategóriából a téli szünetben a Keep talking and nobody explodes ment, de ott pont nem célszerű az elég jó megoldást hozni. A másik kedvenc a Lovers in a Dangerous Spacetime, ott legalább a kommunikáció fejlődik. (Én a magam részéről jobban szeretem a táblás játékokat, de kötök kompromissszumot, ha ez segít.)

Csaba

A sajátjaimra gondoltam, 12-20 éves tartomány. A társasjátékok nálunk eléggé mennek, azért gondoltam, hátha. Ahogy tapasztalom, a négyből kettő pont a bevezetőben leírtakkal szenved, nagyon nehezen lép tovább az elég jó megoldástól, mindenképpen a tökéletesre megy.

Csaba

Ebben a korban jó módszer másik kibeszélése. pro és kontra, de érzelmek nélkül tárgyilagosan (nincs utálkozás, irigység). 

Mi a barátaimmal rendszeresen vizsgáljuk mások üzletét és "megköpködjük", értsd dicsérjük ha jót látunk, és ötletelünk mit kellene másként szerintünk. Ezek egyfajta gemba séták, egymás okulására. :)

Ugye ez két dolog. A felelősséget azzal tanítom, hogy folyamatosan választás elé rakom a gyereke(i)met és hagyom, hogy szívjon a választása miatt. Persze elmondom neki, hogy melyik választás milyen következményekkel jár, később pedig vele gondoltatom végig. Megtanulják, hogy választásaink többsége lemondással jár más javakról. Lásd bármilyen erőforrás-szükséglet vagy társválasztás. :)

Matematikatanításban pedig nem igazán vagyok eddig eredményes, bár vannak olyan módszereim amivel magamat képeztem gyerekkoromban pusztán szórakozásból. Felnőttként  elolvastam kb egy tucatnyi könyvet arról, hogyan kell(ene) matematikát tanítani, de nem sokkal vagyok előrébb. Max nem csinálok orbitális hibákat. A prematek korban pedig dolgok osztályozását csináltatom a gyerekeimmel, valamint a dolgok megszámolását, n számú csoportok képzését. 

Arra mindig szánok időt, hogy megkérdezem a dolgok közötti különbségeket (ez sokszor viccesen: Kit szeretsz jobban: anyut vagy a pókembert?). Ezzel segítem a relációk elsajátítását (melyik nagyobb? melyik a  sötétebb szín? etc..) valamint implicit kialakul egy fontossági sorrend, mert vélelmezem minél fontosabb valami a gyerek számára annál hamarabb gondol rá. Vélelmezem továbbá, hogy az így kialakult preferenciák, egyfajta csekklistává állnak össze a fejében.

Feltételezem, hogy ezekkel az egyszerű módszerekkel, olyan tudást szerezhet a gyerek ami a többségből hiányzik és emiatt garantálja a boldogulását.

 

ps.: Valamilyen szinten emberkísérletet végzek a saját gyerekeimmel, de mélyen hiszik benne, hogy ezzel segítek és semmi esetre sem ártok nekik.

Szerintem ne játékkal akard megtanítani. Abban nincs szívás.

 

Itt egy példa:

A lányaimmal már 2-3 éves korban ilyen kérdések mentek:
- Nyalóka legyen vagy fagyi? Ha nem választasz, akkor a semmit választod így nem kapsz semmit.

Vagyis a rossz választás is jobb a nem választásnál. Ez egy nagyon fontos lecke. Ha rosszul választasz nincs gond., mert van időd a kasszáig felülbírálni.

Vagyis a rossz választás is jobb a nem választásnál. Ez egy nagyon fontos lecke. 

Ez nagyon jó, ezt megjegyzem, mert ezzel is küzd az egyik gyermekem. Érdekes, hogy a többi nem. Szerintem ez is a maximalizmussal lehet kapcsolatban, tulajdonképpen ugyanaz, mint a nyitó probléma. Nem tud leszállni a kérdésről, amíg nincs meg neki a legjobb megoldás, inkább nem dönt semmit. Pedig igaz, hogy a legtöbb esetben ennél még a vaktában lövés is jobb. 

Csaba

( mogorva v | 2020. 04. 20., h – 08:31 )

Szerkesztve: 2020. 04. 20., h – 08:33

Matematikáról itt még szó sincs.

Van óvónő/fejlesztőpedagógus rokon, vele beszélgettem sokat gyerkekről, fejlődésről, fejlesztésről. Amiket felsoroltál azok mind idegrendszeri problémák (nem hülye az illető, hanem vannak 'glitch'-ek az idegrendszeri műkődésében, kb. "itt-ott kátyús az autópálya". Persze senki nem 100%-os, hanem van egy határ, ami fölött "normálisan működik" az illető.).

Egy jó óvodában például ezeket már pont figyelik, hogy a gyerekeket megdobják a korosztályuknak megfelelő probléma halmazzal és figyelik, hogy egyáltalán el tudja-e kezdeni a megoldást, jó helyen kezdi-e el, végig csinálja-e és ha problémába ütközik, akkor feladja és kudarc élmény, vagy megpróbál nekifutni újra. Ha feltűnő a gond, akkor javasolják a gyerek fejlesztését. Ez nyilván a mostani felnőttek gyerkkorában nem volt.

Az, hogy valaki "mennyit tud veszíten" szerintem életkor és tapasztalat függő. Idővel kialakul egy egészséges "jóvanazúgyrohadjonmeg" attitűd. Én pont emiatt nem voltam jó sosem az olyan stratégiai játékokban, mint pl. a Dűne meg az eredeti Warcraft, mert folyamatosan zavart, hogy veszteségeim vannak és nem tudom 100%-ra hozni a pályákat. Munkában dettó ez volt, de ez idővel elmúlt, ahogy láttam, hogy mibe mennyi effortot érdemes beletenni. :)

Hát igen.

Ezt mondjuk már iskolában kellene tanítani. Bármilyen dolgozatnál, vizsgánál jól jöhet, ahol nem lineáris a feladat az elejétől a végéig.

1x megszívatott minket a tanár, mindig súlykolta, hogy feladatlapot átolvasni, legalább 2x mielőtt mint a hülye beleugrunk. Persze nem tettük meg, utolsó v. utolsó előtti feladat szövegének a vége ennyi volt: ha itt tart, írja rá az időpontot és adja be. Szerinted hányan álltak fel a 3. percnél és adták be? :)

( end | 2020. 04. 22., sze – 22:30 )

A gyerekek képességeinek fejlesztésénél első annak pontos felmérése, mi az ami kizárható az életéből, mert nem lesz vele elég sikerélménye. Ez 1-2 éves kortól sok "vízbe dobást" jelent. Néha ki kell húzni onnan, de legtöbbször némi idő ráfordítása után magától rájön, hogy nem az Ő útja.

Második fontos lépés, "0 kilométeres" állapottól a folyamatos pozitív motiváció! Ez egyénre szabott változó, vele fejlődő módszereket kíván.

Harmadik, minden általa "használt" közösségben a versenyszellem és az ehhez szükséges társak megtalálása. Mert, ha elkezdi élvezni a győzelmet, már úton van, nem is lehet letéríteni onnan.

A felelősségvállalás csak akkor fog menni, ha már óvodás korától kezdve minden nap kap értelmes, a korára méretezett feladatokat, amelyekért ő felel és tétje is van a saját életében. A legtöbb gyerek ott "csesződik" el, hogy a szülők megfeledkeznek a gyerekről és élik a saját maguk életét. - Nem, nem a barátaink és a jövőjük ránk van bízva!

Negyedik, követni kell a barátaikat is, és ha nem jó az "irány", ki kell emelni onnan. Ez a legnehezebb, de egyben a legfontosabb szülői feladat is. Mert egy tévesen megválasztott közösség, barát egész életre teheti tönkre a gyerekünket. (Ezért limináltam annak idején a gyerekeim (lányok!) "máshol alvásait", 18 éves korig, mert a nem saját ágyban töltött éjszakák roppant veszélyesek lehetnek minden szempontból. - A nagykorúság és az egyetem, amely ezt lehetővé teszi...)

A játék az ő világuk, minden képességfejlesztő szóba jöhet, de ebben felnőtt nem kell, hogy részt vegyen. Építsenek saját világot és határokat, érezzék magukat a kuckójukban otthon, és ne legyen távol tőlük sok jó könyv...! TV-t pedig messzire kikerülni, elvesztegetett időnek elég a számítástechnika. (A kontrolljához viszont nagyon sok odafigyelés és személyes beszélgetés kell!) - A részletek, matematikai módszerek csak mindezek után jöhetnek...

(Megjegyzem, én a rossz választásokban nem hiszek, van aki egész életében szív e-miatt, illetve azok miatt, akik a sikerhez vezető útnak a kudarcokat tekintik "jóságnak".) Ahol az ember kudarcot vall az nem az ő útja. Azt majd megteszi az életében más predesztinált. Arra kondicionáljunk, hogy magas szinten tanulja meg az általa megszeretett, választott területet. Akkor nem lesz vele gondja és önigazolásokat sem kell gyártania kudarc-ügyben. Legyen ehhez elég pontos önismerete. (Mindkét gyerekem orvos, küzdenek is jelenleg rendesen, de krisztusi korukra boldog, a munkahelyi közösségük által is visszaigazoltan sikeres, hasznos életük van, és minden amit elértek, saját erőből-főből történt. Folyamatosan rengeteget tanulnak, büszkék lehetnek rá.)