óraszíj vége

a 2011-es karácsonyi ajándékom (erről van szó illetve közvetlenül, rizsa stb nélkül itt) szíja eddig bírta. mivel aranyozott és gyönyörű pillangózárra kapcsolódik, így nyilván varratni kell egyet, nem keresek helyettesítő megoldást.

különben jól bírta, a régi TCM szíja ennyi idő alatt már kétszer repedt / ázott / kopott szét a kezemen. a mostani meg még mindig bírta volna szerintem, csak egy héten át iszonyat lázas voltam, és "izzadtam mint a ló" reggeltől estig. meg is lett a hatása. szóval 10-15 helyen megrepedt belül száradás után, mivel egész nap ázott a "sós lében". ja, ennek a szíjnak nincsen kellemetlen szaga még így sem. sőt, semmilyen szaga sincs. hihetetlen - aki bőrszíjas órát hord gondolom szintén nehezen hiszi.

szóval óraszíjat kapok névnapomra. meg egy karbantartást is kérek magára az órára, télen két-három alkalommal őrült igénybevételnek tettem ki ~figyelmetlenség miatt (pl. +25C-ról -15-re került kb 5mp alatt, majd a fagyban is maradt órákig stb, majd [ez már nem én voltam] kb 1mp alatt vissza is került a melegbe). végül, ha minden okés, akkor nyomáspróba és go.

Hozzászólások

En imadom a sajat kis femszijasomat. Mondjuk en nem szeretem a draga orakat, mert egyreszt tobbsegeben analog orak, amik nem jonnek be annyira, masreszt meg nem szeretek aggodni miatta.

Egy kis Casio Telememo 30-at vettem, es iszonyu jol birja a terhelest, es nem rakom le tobbszor, mint a regi oraimat. Viszont nem kell torodnom a szijjal, regebben evente elment egy-egy, volt olyan oram, amin 4x csereltem szijat.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. 

A legtobb esetben az ora az ugy boven parszazezer felett kezdodik. Ekkor persze nem csak idomero eszkoz, hanem ekszer is. Kinek mi kell, ugyebar. En peldaul egyaltalan nem is hordok, mert nem szeretem, ha van barmi is a kezemen. A fesztivalbelepot vagy egyeb karszalagot is leszedem azonnal, amint veget er az esemeny. Van, aki pedig evekig hordja magan. Oket sem tudom erteni.

Na ezaz, hogy en nem ekszerkent hordom, hanem egyszeruen csak tudni akarom, mennyi az ido.

Ugyanakkor en is allando hordo vagyok, neha szoktam lerakni, hogy szellozzon a borom alatta, vagy ha valamiert nagyon rafeszul mar (hajlamos egy picit megdagadni a csuklom, ha nagyon meleg van - tipikusan nyaron), de ettol eltekintve csak furdeskor veszem le.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.