Az előadáson szó esik arról, hogy milyen szempontok szerint választottunk hardvert, milyen virtualizációt alkalmazunk (és miért).
Bemutatom azokat a néha nem is olyan apró buktatókat, amikbe az elmúlt néhány hónapban belefutottunk és azokról is szó lesz, amelyeket sikeresen elkerültünk. Beszélni fogok hardver meghibásodásról, szoftverhibákról, a túlterhelés változatos formáiról és természetesen tippeket is adok, hogyan lehetett volna ezeket elkerülni.
Mivel startupként mindössze heti néhány óra állt rendelkezésünkre az üzemeltetési feladatokra, fontos volt a hatékonyság, így bemutatom, hogyan automatizáltuk a feladatokat konfiguráció–menedzsment eszközzel.
Ahogy egyre növekedett a szolgáltatások száma, előállt az az állapot, amikor már emberi erővel lehetetlen volt a rendszer felügyelete, tehát fontos lett a szolgáltatások monitorozása is, így tanácsokat adok, hogy mit érdemes monitorozni és mit nem, amit pedig igen, azt hogyan.
Az előadáson sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, legyen szó menedzserről, fejlesztőről, vagy akár rendszergazdáról.
- janoszen blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 1657 megtekintés
Hozzászólások
Nagyon jó téma. Sajnos nem tudok majd elmenni.
Elérhető lesz valamilyen formában az előadás anyaga?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A szervezok oldalarol nem hiszem, de en megprobalok egy kamerat szerezni. Bulletpointos slideokat nem szoktam gyartani, mert ugy nem oszlik meg a kozonseg figyelme.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi. Nekem is elég a videó.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igéret szerint itt a videó.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni