Peti viselt dolgai #1

Fórumok

Az eddigiek alapján ennek a témának érdemes egy külön topikot szentelni.

Indítsuk is az alábbival:

Ittas Peti az éjszakában, avagy

Magyar Péter dulakodásba keveredett egy szórakozóhelyen, nyomozást indított a rendőrség

[...]

Elmondása szerint Magyar Péter indulatosan beszélt, káromkodott velük, „legalábbis ezt olvastam le a szájáról”. Ezután a biztonsági őrök arra a konklúzióra jutottak, hogy Magyar Péter kezdte a veszekedést a másik férfi inzultálásával, és felszólították, hogy távozzon. Ő viszont nem akart menni, így végül a nyakánál fogva vezették ki a szórakozóhelyről.

[...]

amikor két biztonsági őr kikísérte Magyar Pétert a szórakozóhelyről hajnali négy körül. Ezzel viszont – elmondása szerint – a történet nem ért véget, ugyanis Magyar Péter a szórakozóhely előtt is balhézott.  Azt kiabálta, hogy „Ez fenn lesz a neten”, majd a biztonságiakkal is dulakodásba keveredett.  A Tisza Párt alelnöke a viselkedése alapján erősen ittas lehetett – tette hozzá.

[...]

Hozzászólások

Szerkesztve: 2024. 06. 21., p – 16:21

Jövök vissza a civilizációba, első hír, ami szembe jön az az, hogy Peti megint őrjöngött ... 😆

Petinek egy valamiben igaza lett:

fent lesz a neten

🤭

trey @ gépház

Természetesen, ennek a félbolondnak a magyarázata:

A Göbbels-i Tóni ...

A Media1 azt írja, Magyar Péter is posztolt a Facebookon az incidensről, de a bejegyzése hamar elérhetetlenné vált. A lap egyik olvasója azonban még annak eltávolítása előtt megörökítette annak tartalmát, amely így szólt: „Jót buliztunk volna, de Tóniék nem szerették volna hagyni, hogy a fiatalok jól érezzék magukat. Hajrá Steve Klorrár, hajrá Megafon...”

😆

Várjá' olvasom tovább .... 😄

trey @ gépház

Szerkesztve: 2024. 06. 21., p – 16:36

Alig várom, hogy az EP-ben is elkezdjen verekedni. De jó is lenne, ahogy a néppárt laposra veri a zöldeket, vagy miegymás.

Bekapcsolod a tévét, nézed, ahogy az uniós képviselők verekednek, előkapsz egy sört és rájössz, hogy az élet milyen szép!

Országgyűlési felszólalásokat is tudom ajánlani, ahogyan az EP beszédeket is megtekintésre. =) Túlzásba nem érdemes vinni, mert szerintem az értelmes gondolkodó ember számára ezekhez idomulni kifejezetten káros, de érdemes néha alámerülni.

Aki meg nem vett reszt kocsmai/diszkos verekedesben, az annyit is er.

En jonehanyba belekeveredtem. Engem aztan ez nem gyoz meg semmirol.

Get a life kategoria ilyesmin fennakadni.

hogy lehet ilyenbe keveredni? miért jó ilyenbe keveredni? mi az a helyzet amit nem lehet annyiban hagyni ? elég sokat jártam szórakozni elég sok helyen de velem egyszer se történt ilyen. vagy ha alakult volna akkor lebeszéltem a srácokat róla. 

amikor kívülről látom ezeket nem értem. nem bulizni jöttünk meg jól érezni magunkat? ha valaki verekedni akar járjon küzdősportolni. 

hát, egy elektronikus zenei fesztiválon volt ez. éppen a mosdóban voltam aztán hugyozás közben hallom, hogy a 2 faszi arról beszélget hogy miután befejezték a dolgukat jól odajönnek és megvernek, mert miért ne. :D végül mikor odajöttek volna hogy kezdjék kötekedést én csak bemutatkoztam, megkértem hogy ők is tegyék ugyanazt és akkor beszéljük meg hogy komolyan verekedni jöttek vagy inkább trance/techno/goa-ra veretni és jól érezni magukat? végül bambán bevallották hogy hát végülis ja, igazam van, nem is akarnak ők verekedni.

gyűlölöm és maximálisan elítélem a fizikai erőszakot. ha az utca egyik oldalán verekedést látok valahol, inkább átmegyek a másik oldalra. láttam én már csonkítást ilyen helyzetekben, nekem nem hiányzik hogy valami szar életű geci elkattanjon a kelleténél jobban aztán valami olyan történjen ami egy életre megnyomorít. (pl egy végtag vagy látószerv stb elvesztése)

szerény véleményem szerint kevés nagyobb időpocsékolás van a világon mint részegen bebizonyítani valakinek valamit verekedéssel.

Altalaban ezekbol a legtobbunk eleteben keves van, mert tanulunk belole. A te eseted meg konnyebb, ha nezokent tanultal. Nekem meg meg egy ugyesz "segitsege" is kellett, hogy tanuljak belole. :)

A legutobbi is nagyon regen volt, de jo emberkent is bele lehet keveredni sajnos.

vagy ha alakult volna akkor lebeszéltem a srácokat róla

Ilyenre is volt pelda. A de-eszakalcios megoldasok hive vagyok tobbnyire.

De az a helyzet, hogy ez olyan, mint a haboru: eleg az egyik felnek akarnia. Aki akarta, az tobb esetbol csak egyetlen egyben voltam en, es annak is nagyon jo oka volt. Ha ugy tetszik, "en voltam az egyik NATO tag", az eredeti aggresszor, kesobbi "aldozat" korabban kozulunk az egyikunk fele gyakorolt erosen indokolatlan tettlegesseget.

Ereszcsatornán egyszálfütyiben zsákjában kokóval mászott e?

Peti megmagyarázza egy Ákos isezettel és egy naplementés magányos képpel, a rajongók meg rajonganak.

Sajnos igen. Bárcsak okosabb lettem volna!

De tudom a hivatalos mantrát: hülye a bíró.

Pedig faék egyszerű a dolog: gólt kell rúgni! Többet mint az ellenfél...

Tudom, tudom: mi nem gólra játszunk, mert így is kurvajók vagyunk...

[..]Miután elvesztettük az első meccset, nagyon csalódottak voltunk, főleg az első félidei teljesítmény miatt. A második félidőben már jobban játszottunk, bár ott is voltak hibáink – fogalmazott a szövetségi kapitány. – A háromból két gól a mi hibánkból született, és ennek megfizettük az árát. A német válogatott a lehető legkeményebb rivális, akivel játszani lehet az Eb-n, ellenfelünk jobb nálunk, ezt ki kell mondani, ezen senki sem sértődhet meg. Tökéletes meccset kell játszanunk, mindenkinek száz százalékot kell nyújtania. Láttuk a skótok elleni mérkőzésen, hogy mire képes a német csapat, a meccs elejétől végéig dominált a skótok ellen. Tudjuk, mire számíthatunk, nagyon nehéz dolgunk lesz. Remélem, egy pontot meg tudunk kaparintani holnap, és megmaradnak a továbbjutási reményeink. Ez a német válogatott már nem ugyanaz, mint a három évvel ezelőtti, részben mások a játékosok is, és van egy nagyszerű szövetségi kapitányuk.[..]

https://valogatott.mlsz.hu/ferfi-a-valogatott/hir/csapat/rossi-tokelete…

Jó kis mérkőzés ez a belga - román. Románoknak akkora mákjuk van, pedig a belgáktól még egy gólt is elvettek… Fe szórakoztató. Ha már Messiás buktatás megint befulladt. :D

De hogy mi az a baromság, hogy beraknak a szünetbe meg a végére mindig, egy focistából kiöregedett szakkommentátora, aki meg akarja mondani, hogy mit is kell gondolnia a nézőnek… Ez egy annyira irritáló folog…

Azt mondta az a fasz, hogy sokkal jobb ha döcögősen , indul az EB, mintha az első perctől jól játszana a csapat…. Ekkora marhaságot, szerintem bárki tud mondani. Ez már a Lőlői szint. :D :D : D

Nem mi vagyunk xarok, hanem mások jobbak?

A svájciak ellen kifejezetten gyengén játszott a válogatott. A németek ellen is pl Szoboszlai személy szerint saját formájához képest és a többiekhez képest is gyenge teljesítményt nyújtott, de  pl a németek ellen egy jó, izgalmas meccset játszottak.

Anno az Andorra elleni teljesítmény kifejezetten gyászos volt. Abból, hogy most nem a nagy mentelést hozták mint a múltkor még nem következik semmi azon túl, hogy még többet kell dolgozniuk :).

Amúgy renard pontjai ( https://hup.hu/comment/3074877#comment-3074877 ) közül többel egyet értek.

A magyar csapat addig volt jó, amíg

- kicsit lenézte az ellenfél

- nem volt nagy a fiúkon a mellény

- hajtottak az első perctől az utolsóig

- megpróbáltak mindent úgy tenni a pályán, ahogy a főnök és a stáb többi tagja kérte

- volt komolyan vehető kapitány a pályán

Most már

- nem nagyon nézik le a csapatot, erősen felkészülnek belőle az ellenfelek

- kicsit elszálltak maguktól a srácok

- azt hiszik, kevesebb küzdelem is elég lesz, messze nem úgy ütköznek, mint korábban, túl sok párharcot veszítenek el

- többet egyénieskednek (főleg az a 10-es csávó)

- nincs olyan kapitány a pályán, akire úgy fel lehet nézni, mint az eddigiekre (Szoboszlai nem elég érett erre a feladatra, itt egyetlen bohóckodás sem fér bele, sokkal több alázat kellene helyette, mert így szép lassan leépíti az igazából még meg sem érdemelt nimbuszát)

Újra gondoltam. Beraktak egy filmet, ahol épp kiviszik Petit.

Alá a következő szöveg: kötekedett, balhézott, szexuális ajánlatokat tett, ittas volt,... Ebből a filmen semmit sem látni.

Peti azt mondja provokáció volt. Ebből sem látni semmit.

Kevés az információ a véleményformáláshoz.

Ez a 100 ez is valami költői kép lehet! Szerinted hogyan tud 100 tanú közvetlen Peti közelében lenni, mindent látni és hallani?

Az is eszembe jut, hogy milyen az orbáni káderképző, hogyha az IM, a legfontosabb kormánytag környezetében ilyen ember fordul elő? Nyilván Focista Juci a foltját találta meg. És a leginkább gáz, hogy a többi kormánytag milyen ember lehet, mekkora nemzetbiztonsági kockázat? 
 

Szóval vannak itt kérdések gazdagon… 

Akárhogy is erőlködsz, az hogy valakibe belekötnek egy diszkóban, és balhé kerekedik, az mindennapos dolog. De az, hogy  Orbán kibaszomaszarospoelenkát Ráhel millárdos közpénzből szervezett influanszer partyja az azért nem mindennapos! Értem én a beszarásig erőlködésed okát, és frusztrációdat is, nevezetesen hogy a fidesz lepaktált a szlovák szocikkal, és kibaszták minden jobbos EP frakcióból őket... de valami érdemit csináljatok már végre ott a megafonban, ne Karsai Dániel karaktergyilkolásában merüljön ki érdemi tevékenységetek! 

A Fidesz v1 botrányai sem ingatták meg hitükben a híveket, a Fidesz v2 botrányai sem fogják eltántorítani a hősüktől a saját híveiket.

Eddig volt egy utcai harcosotok, most van mellé egy kocsmai is :D

Vedd elő a szokásos pattogatott kukoricádat, és figyeld, melyik osztja a nagyobb pofonokat. Tudod, ahogy a klasszikusok mondják: mindegyik pofon jó helyre megy. :D

A ti kutyátok kölyke "ez" is, nem? :D

Amúgy tetszik a kettős mércéd, a tiéd egy kicsit még jobb is, mint azoké, akiken ilyesmit szoktál számon kérni :D

Ebben biza van igazság. Mindettől függetlenül van, hogy azt gondolom, hogy a csávó a mai napig az eredeti kifizetőhelyről kapja a zsét.

  • balhé a Novák körül
  • Hirtelen feltűnik az új messias, eltakaritja a problémás bigéket a rivaldafenybol. 
  • A Fideszre legveszelyesebb momentumot lehuzza a retyón
  • Majd igyekszik a legjobban magát ledegradalni,játszva a lipótszökevényt. 
  • És kurvára nem jön ki a matek, hogy munkanélküliként miből is lett instant minderre pénze. Gyakorlatilag az ötlet megszuletese után azonnal. 
  • A közbeszéd már el is terelődött a Fidesz problémairol, az ellenzéki szavazó kap egy frusztrált csávót, akivel azonosulni tud, a Fidesz megkapta a következő gumicsontot, gratiszban pedig szépen beultetik az ellenséges frakcióba, lehet 0-24 fikázni. Ettől az ellenzéki szavazó biztos benne, hogy a messias az igazi, mert a Tóni báncsa. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Nagysagrendileg mennyi penzrol beszelhetunk? Az elejen kellett bele a sok zseton, mostmar rendszeres tamogatobol is kb. 15 ezer van. A legkisebb valaszthato osszeggel szamolva az havi 45M, de felteszem, ennel tobb a vege. Ebbol mar azert ki lehet fizetni egy-ket rendezveny hangositasat. Draga osszerakni egy ilyen esemenyt, mint a Hosok teren, de azert nem megfizethetetlen.

Ennek a merlegnek hiszunk? https://magyartisza.hu/transzparencia

Attól tartok, hogy eddig annyi történt, hogy az ellenzéket sikerült majdnem megsemmisíteni. A 'bal' oldalon (nem véletlen az idézőjel) gyakorlatilag csak a DK(Maszop, LMP) maradt. Viszont nem árt arra figyelni, hogy ők maradtak. a DK magja egy tipikus Gyurcsány-szekta, amíg Gyurcsány vezeti őket, követik. Hiába kaptak nagy pofont, az nem volt elég arra, hogy eltűnjenek a térképről. Aztán ha esetleg a Tisza párt nem tud kinőni tényleges párttá (van rá esély), akkor két év alatt szépen kikopik a politikából, azok, akik nem Fideszesek, választhatnak Gyurcsány, Mi hazánk és a passzivitás közt. Persze elég nehéz elképzelni azt a választót, aki Gyurcsány és a Mi Hazánk közt tényleg gondolkodik hogy melyiket válassza, de ez most lényegtelen, lesz egy háromszereplős rendszer, ez tökéletes lesz a Fidesznek, mindenki másnak meg szopás.

"... csak a DK(Maszop, LMP) maradt. Viszont nem árt arra figyelni, hogy ők maradtak."

LMP Zöldek helyett a LMP kivált másik fele a Párbeszéd Zöldek bútorozott össze a DK-val.

Nem maradtak, max csak a DK. 8% körül kaptak, de országgyűlésin MIN(<pártok száma> * 5%,15%) a küszöb, így két lehetőség van:

a) DK+MSZP+Párbeszéd együtt indul és mindegyik kiesik mert 8% < 15%
b) DK bent marad 7-8% > 5%, de MSZP+Párbeszéd kiesik 1% < 5% + 0% < 5%

A EP választási eredménnyel csak 3 vagy 4 párti parlament lenne, attól függően, hogy DK egyedül indulva bent marad vagy közös indulással esik ki. A maradék három: Fidesz, Tisza és Mi Hazánk.

Te is észrevette, hogy furcsa valami?

„Nagyjából tíz éve rühelljük, utáljuk, kerüljük, megvetjük ezt a senkit, ezt a gazembert mi itt, a Fideszben, nagyjából tíz éve tudjuk, miképpen bánik a feleségével, s azt is, hogy ez a dupla nulla sohasem bocsátja meg, hogy nem lett belőle senki, míg a felesége vitte valamire”

– ezzel a felütéssel, és A takonygerincű címmel közölt cikket Magyar Péterről Bayer Zsolt, a kormánypárt vezető  publicistája a Magyar Nemzetben.

Ez valami katasztrófa sztem is! Az ország leendő miniszterelnökének ne legyenek már ilyen ügyei! Eleve nem értem, h hogy töltheti szabadidejét ilyen körülmények között un. szórakozó helyen? Hol vagyunk dedóban? Vagy fideszes jachtos kokós alternatív valóságban? Ha nagyra nőtt óvodásként viselkedik, hamar le fog kerülni a népszerűségi listáról! A közéletben, politikai életben való eddigi -általam- kifogástalannak értékelt viselkedését nem kéne a szabadidejében kompromittálnia! Diszkóban akar ökörködni vagy olyan ember akar lenni, akit komolyan lehet venni? A kettő együtt nem megy! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A ripost sztorija annyira fel van építve, hogy már bűzlik. Biztos, hogy kreatív provokátorok hads van kurvajól megfizetve a hasonló tartalmakért, és titkosszolgálati támogatást is kapnak. Mivel Petire kiadta a kilövési engedélyt a főni, nem egy életbiztosítás közelében lenni. Nem lepődnék meg azon sem, ha váratlanul kiesne az  “elitdisco” ablakán. Kezd a putyini rendszerre hajazni az orbáni is.

Szerkesztve: 2024. 06. 22., szo – 02:50

Peti viselt ügyei

Azért volt ott más is. Én amúgy nem szavaztam rá, de meg kell ismerni az igazságot és "az igazság szabadokká tesz titeket" Jézus, Jn 8.32.

"Ügyvédjelöltként részt vett a 2006-os utcai tüntetések rendőri sértettjeinek  ingyenes jogi képviseletében és segítésében.

A 2006. október 23-i utcai összecsapásokhoz vezető eseményeket követően a rendőrség zárlat alá vette a Kossuth teret. Az év decemberétől kezdve a térre Magyar Péter és Gulyás Gergely minden péntekre demonstrációt jelentettek be, amelyet a rendőrség rendszerint visszautasított. A patthelyzet azzal ért véget, hogy 2007 februárjában fideszes politikusok (szerk. Orbán vezetésével)  lebontották a kordont.[9] A rendőrség évekkel később határozatban ismerte el, hogy a lezárás aránytalanul korlátozta a gyülekezési szabadságot.

2007-ben Magyar Péter a 2006 őszi rendőri erőszak sérülést szenvedett áldozatainak megsegítésére alapított Ne féljetek! Alapítvány titkára és kuratóriumi tagja volt rokonai (Erőss Pál, Mádl Dalma), valamint többek között Fábry Sándor, Morvai Krisztina és Schmidt Mária társaságában."

Ez alapján Budaházy György után valahol a sorban ő is egy hazafi volt.

Szerkesztve: 2024. 06. 22., szo – 03:16

Az is érdekes, miért választotta pont a Ne féljetek! mottót.

Bunyós Pityunk már már van, hát lett egy bunyós Petink is. Talán felléphetnének együtt, mert még énekelni nem hallottuk Petit.

Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.

Szerkesztve: 2024. 06. 22., szo – 09:50
Szerkesztve: 2024. 06. 22., szo – 09:54

Eleve a "göbbelsi" Tóni vitte akarata ellenére a Petit a helyre, ahol - miután megint a szinglik keserű kenyerét eszi (ami nem is csoda, ismerve a természetét egy borz nem maradna meg mellette) - nőzni próbált, de a Tóni által írt szövegekkel ez nem jött össze. Majd miután frusztrálttá vált, elküldött mindenkit anyjába, ahogy szokott (lásd: róla szóló rendőrségi jelentés), egyébként is ártatlan, mert a Petit mindenki bántja.

trey @ gépház

Kimaradt, hogy a Tóni annyi szeszt itatott szegény Petivel (később kiderül majd: be is dzsinázta valaki, tipp: Tóni, Ádám vagy Barbara a jelöltek közt), hogy úgy bebaszott, hogy alig állt a talpán. De az vesse rá az első követ, aki sose

  • hallgatta le a feleségét
  • sose hozta a családját ilyen helyzetbe
  • sose kergetett rendőrautót
  • fenyegetett asszonyt, rendőrt
  • sose alkalmazott nadrágszíjat a családi vita elsimítására
  • sose őrjöngött józanul|részegen az utcán
  • sose ment italozni, ahol aztán verekedés lett a vége
  • sose vett ki más kezéből telefont és hajította el a picsába
  • stb.

Semmi látnivaló nincs itt, ez is csak egy EMBER!

:D

trey @ gépház

> hallgatta le a feleségét

Bennem kezd megerősödni az a felismerés, h az nem egy lehallgatás volt, hanem egy megrendezett jelenet. Amit abból a célból csináltak közösen, h úgy tudják megbuktatni a kormányzatot, hogy közben az asszonynak ne legyen baja. Tehát amit mondtak az igaz, csak ahogy mondják az a megrendezett. Késöbb valamiért az asszony kifarolt a dologból. Emlékezzünk arra  a motívumra, h MP többször győzkodi a feleségét a kegyelmi botrány után, h menjen be vele együtt az ügyészségre. Mert gondolta, h az ok ami miatt kifarolhatott az asszony előzőleg, most már okafogyottá vált azzal h lemondatták, és az eredeti tervet v. inkább annak egy direktebb modosulatát hajtsák végre együtt. 

Nehezen hihető, h miközben válófélben vannak állítólag, az asszony a kormányzat tagjai által elkövetett bűncselekménekről diskurál a férjével. Ráadásul visszatérően, úgy h MP kérdezi fel őt. Ez teljesen életszerűtlen.  a Fidesz felső vezetése minden bizonnyla zsarolta és zsarolja valamivel Juditot, és ezért nem mer lépni, ahogy MP kéri. Ezért kénytelen kiteregetni a családi szennyest a nyilvánosság elött, tekintet nélkül a saját gyerekeire - mert zsarolják valamivel. Egyébként teljesen életszerűtlen lenne ez is. 

Nem zárnám ki, h az is része lehetett a tervnek előzetesen, h ha minden kötél szakad akkor azzal próbáljon Judit menekülni, h a családon belüli erőszakra fogja a dolgot (még akár a TEK-es rendőr megtévesztése a családi perpatvarral a része lehetett ennek előkészületként) 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A végére érve a mesének BZ, becsukta a mesekönyvét - betakarta a már ásítozó kiábrándult fidesz szavazókat a tisza párt feliratú takaróval és az mondta, hogy szép álmokat, majd holnap folytatjuk a mesélést..

és a takarót lejjebb húzta, hogy jusson a DK, kutyuspárti, momentum árváknak is..

Ez így nyilván mese habbal meg képzelődés de ugyanakkor azért én lehetetlennek sem mondanék ilyesmi eseményeket a politikában. Csak hát valami nem lesz attól valós esemény, hogy pusztán elképzelhető vagy nem kizárható.

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

EL tudjuk-e képzelni a felvett beszélgetés előzményét? Mi hangzik el abban, ami nem érthető MP számára, ennek ellenére fel tudja úgy kérdezni Juditot, h abból kihámozhatóan összeállnak a történések részletei. Tehát MP-Judit relációjában korábban történie kellett egy olyan beszélgetésnek amiben a történseket leírta Judit. Azonban a leírásának olyannak kellett lennie, hogy Judt számára most érvényesnek tünjön MP újfenti érdeklődése és a pontosító kérédsei! Mintha önállóan nem tudta volna értelmesen elmondani, és most MPnek kell a kérdéseivel tisztázni a dolgot. Mert ha korábban értelmesen elmondta, akkor most úgy kellett volna reagálnia, hogy "szivem baj van a felfogásoddal? már egyszer elmagyaráztam". De ugye nem ez történik, hanem nagyon készségésen válaszol. Igazában abban áll az ellentmondás, h az újbóli elbeszéltetést MP értetlensége indukálja, miközben az derül ki, h ponosan értet mindent, hisz ő kérdez rá a dolgokra, részletekre, idézi fel a korábban Judit által elmondottakat. És a fura, h Judit ezen ellentmondásra nem reagál semmiképp, hanem végtelen türelemmel előadja újra amit már elmondott.  Hát azért ez elég gyanús, nem?
Külön érdekes az ügyészség, mint olyan, mibenlétéről való képzelgés MP részéről, "az olyan mint a rendörség" ...hát könyörgöm mindketten jogászok, és azt akarják eljátszani, h MP nincs tisztában az ügyészség dolgaival  A-Z ig? 

Ez egy megrendezett szituáció szerintem. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

ki az a FB ? nálam ilyen nem lakik.

Ha mobil messangerre gondolsz - olyat sose telepítettem. Signal és telegram van a telómon és discord.

De biztosan zavarna, ha valaki a megbeszélésemet felvenné és a médiában látnám viszont.

Lehet, hogy olyan dolgok történne vele, amit itt most nem részleteznék.

Ha mar shittalking Magyar Peterrol a topik:

Azert kell MP-re szavazni, mert kotelezo :

Medgyessy-nek amikor meg o volt a miniszterelnok, egy kotelet javasolt a nyakaba elo adasban:

https://youtube.com/watch?v=sJLGcbBkepI

Es meg pikansabb, hogy az EP valasztas elott par nappal a DK (nem a Fidesz, nem a lakajmedia, nem a Megafon, etc.) probalta ezzel a videoval meggyozni a termeszetesen mindig hibas szavazokat, nehogy a vegen 5% ala csusszanak. ;)

MP (első politikusi hetében) elkövetett egy hibát: A kormány suttyomban átnyomta a kastélytörvényt, ami lehetőséget ad a kastélyok ingyenes átadásra. Nyilván a NER vállalkozóknak. És MP nem ugrott a kormény torkának neki, hanem Brüsszelben és a Symbolban parádézik!

A nemesség kastélyépítési hóbortja péniszlengetés volt.

Rohadt nagy kastélyba kezdtek, zseton elfogyott, befejezni nem tudták, szétrohadt, azt most befejezzük állami pénzből helyettük.

Azért voltak akiknek sikerült felépíteni, de sok olyan is van, amelyik sosem készült el.

Egyébként a főuraknál még a ruszkikat is jobban szerette a nép.

:)

Kár érte. Kiváló ügynök volt!  :)

Hasonlo okbol tettem Mi Hazankra, hogy a DK csak 4., a Momentum csak n+1-edik legyen.

Az az egy nem tetszett a Tiszaban, hogy pont az Europai Neppartba akarnak beulni. De azt is ertem, hogy mashova nem nagyon tudnanak. Igen, az is zavart, hogy a Fidesz mit ult ott 12 evig.

nagyon korlátos a kormányváltás és azt megelőző pártállami kori események feldolgozásában legtöbbet publikált szerzőről az ismerted - nem messiás, sose akart az lenni és senki nem mondta róla.

Arról a korról nagyon nagy tudással rendelkező történész.

vagy nem szavazott

Az nagy plot twist lenne. Es nem elso a hupkon.

Volt itt errefele a hupkon mar egy ilyen: eveken at szinte minden masodik nap szidta itt hangosan a kormanyt, vagy akar a sajat onkormanyzatat, Fideszes polgarmesteret... aztan a valasztas masnapjan kozolte, hogy nem volt szavazni.

Masik kedvencem az a tipus, aki a valasztasok masnapjan kezd el kampanyolni, hogy kire kellett volna az embereknek szavaznia. :D

vagy nem szavazott...

Nálunk egy polgármester jelölt volt, és azért szavaztam a Tiszára, hogy az ellenzék bukjon. Polgármesterre meg érvénytelenül szavaztam, mert nem vagyok hajlandó a pártállami időket idéző "egy jelöltre lehet szavazni" kutyakomédiában részt venni. Amit a MHM csinál Torroval meg Borvendéggel, az meg kurvagáz.

2022-ben meg befogott orral a Fideszre szavaztam. :D

Nem lepodok mar meg semmin.

Ot kozeli ismerosom 48 honapbol 47-ben szidja a Fideszt. Aztan a valasztas elotti honapban valahogy meggyozik es leszavaz ra. Lattam mar ilyet.

Kicsit azert hihetetlenebb es extremebb ez az eset most, mert ketszer is aggresszivan visszakerdezett, hogy mi koze Dobrevnek Apro buneihez az elmult 4 evben.

De kozben meg szidta mar oket is. Franc se birja kovetni.

A lokális maximum fogalmával kevesen vannak tisztában. Hófedte csúcsokat keresnek a Gellért-hegy tetején és nem tudják megérteni, hogy le kellene mászni, akkor is, ha nincs más hegy a környéken. A Gellért-hegy nem lesz ennél magasabb.

Már utálják az egész rendszert, rühellnek mindent, de kockáztatni nem mernek, aztán meg a FIDESZ-re X-elnek.

Borvendég Zsuzsanna, 2016-ban védte meg PhD-jét, ez viszonylag rövid kutatói pályafutást jelent.

A korszak neves kutatói: Karsai László, Gergely Anna, Majtényi György, Ungváry Krisztián de ők nem orientálódnak politikai pályára. Szerintem egy történésznek nem kéne!

Szerkesztve: 2024. 06. 22., szo – 14:57

Off, mivel nincs lmbtq topic.

Pride cikk

"Hogy miért fontos ez? Miért nem a négy fal között csinálják, ahogy azt megannyi ellentüntető vetette már fel? Azért, mert láthatóság valóban fontos.

Egy felmérés alapján az Egyesült Államokban a Z generáció (az 1997 és 2012 közt születettek) több mint ötöde vallja magát az LMBTQ-közösséghez tartozónak, míg a milleniálok (ők 1981 és 1996 között születtek) kevesebb mint 10 százaléka, az őket megelőző korcsoportokban pedig ennél is hatványozottan alacsonyabb ez az arány. A növekvő tendenciához az LMBTQ-mozgalom munkája is hozzájárul, ami azért dolgozik, hogy a közösség tagjai biztonságosabb környezetben élhessenek, ez pedig javítja az LMBTQ-közösség társadalmi elfogadottságát is. Vagyis minél több ember tudja felvállalni az identitását, a többségi társadalom annál jobban megismerheti őket, és támogathatja a közösséget. Minél többen támogatják ezt a folyamatot, annál többen vállalhatják önmagukat, élhetnek önazonos életet."

https://444.hu/2024/06/21/legyenek-lathatoak-huszonkilencedszer-vonul-s…

Magyarra lefordítva, a lmbtq célja a lakosságban mindig is jelen levő  ~5%-os másság aktív propagandával való drasztikus növelése. 

Vagyis igazuk volt azoknak, akik már 20 éve rendkívül veszélyesnek ítélték az lmbtq-t a fiatalok nemi érésére. Mert az nyilvánvaló, hogy 20%-nyi más identitású magától sosem lett volna, csak propaganda általi divat majmolásból.

Ergo jogos a korlátozásuk.

“Az idei évben bebizonyítottuk, hogy van értelme az utcai jelenlétnek is. A HVIM ellendemonstrációján több normalitást képviselő bajtársi szervezet is részt vett, kint volt az utcán a Magyar Önvédelmi Mozgalom, a Magyar Életvédők és civil aktivisták is (például Budaházy György és Edda)”

És a CitizenGo is kint volt.

https://magyarjelen.hu/a-hvim-iden-is-kiallt-a-normalitas-mellett/

Mentális betegségek reklamozasa már alapból problémás. Nem, nem az a beteg, aki a saját neméhez vonzódik, hanem az, aki férfiként született, atoperaltatja magát nővé, majd visszaműtteti magát, hogy az átoperált nője megdughassa és ha már a szerszám begyűrt végén van, akkor mégis a nője szüljön, miután párosodott egy queer  vasalóval. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Ez az egész (Pride felvonulás) számomra azért érthetetlen, mert -mint tudjuk- a homoszexualitás nem betegség (ezért nem gyógyítható), nem tanulható viselkedésforma, így az esetleges LMBTQ** hyppal nem növekszik a számuk.

Magyarul egy LMBTQ ember már azért is "büszke", hogy egyáltalán megszületett, nekik ehhez már semmit nem kell tenni, hogy büszkék legyenek magukra.

Jó.

Szóval ha a gyerekem (életében először) arra büszke, hogy egyedül ki tudta törölni a sejhaját, már sokkal nagyobb okkal vonulhatna fel a büszkeség napján, mert Ő már valamit tett érte, hogy büszke legyen.

S ha kicsit elgondolkodom, ha én Homi lennék, nem biztos, hogy azonosulnék azokkal, akik emiatt (hogy homoszexuálisnak születtek) büszkék.

mert -mint tudjuk- a homoszexualitás nem betegség (ezért nem gyógyítható), nem tanulható viselkedésforma, így az esetleges LMBTQ** hyppal nem növekszik a számuk

Az emberi közösség szempontjából irreleváns, hogy jelenleg mi "tudományos" álláspont  a homoszexualitásról és az egész BLMBTQIP...XYZ közösségről. A Pride olyan mintha a daganat jogot formálna a gazdatestre.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

Egy olyan jogallamban, mint Ukrajna, fél óra alatt alatt kiverte őket az ellentütető brigád, bár nem biztos, hogy így akarták. Valószínűleg ott már mindent elértek, így okafogyott volt a buzizsúr. Apropo, hol volt tegnap magyar? Nem sikerült talpra állnia? Neki nem kellett volna megdönteni a zóbánt végre már? 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

> Apropo, hol volt tegnap magyar? 

Sztem szándékosan nem akar megnyilvánulni a témában mivel a párt középre igyekvése nem összeegyeztethető sem a pro sem kontra érvekkel, de alapból, mint jobboldali [és minden normáls] ember, elítéli a provokációt. Azzal szokta megkerülni a dolgot, ha rákérdeznek, h amíg másnak nem ártanak addig mndenki azt csinál amit akar. Ami persze egy szimpla populista lózung, mert ugye az "ártás" fogalama nincs általa tisztázva.  

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Mint embert sem gondolnám annak különösebben, poitikailag meg pláne nem.  Mondjuk szemben a Kétfarkúakkal akiknek politikai krédója a provokáció.  Mihez képest lehetne provokatőrnek minősíteni MP-t, a Megafonhoz, Pesti Tvhez, Bayerhez v. Vadhajtásokhoz képest?  Vagy egyenesen Orbánhoz képest? Orbán hazugságai a legaljasabb provokációk a jobboldalisággal, a magyarsággal, Magyarországgal szemben!  

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Jajj, csak nem gondolod, hogy bántanám a Messiást! Mindenben jó, meg szép, meg etc.
FYI engem a részedről felsoroltak nem érdekelnek, két dolog miatt:

  • Nem róluk van szó
  • Ezek alapesetben provokátorok, mondj ujat :)

Azt, hogy annyira elvakult legyél viszont, hogy nem tűnik fel, kicsoda is imádatod tárgya, nem tudom hova tenni. Nem, nem a VH/Kuruc/Origo/444/888/1212/telex/stb. a viszonyítási pont. A viszonyítási pont Te magad vagy, aki képes a leírt fosokból ömlő baromságokból kiszedni a közös pontokat. Mert sajnos van metszet. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

“A gender-ideológia korunk egyik legnagyobb kihívását jelenti, az emberiségre – egyfajta antropológiai forradalom képében – leselkedő egyik legnagyobb veszélyt rejti, és a világunk, illetve az ember totális megváltoztatására, fel- és kiforgatására tör. A tiltakozásunk szimbolikus, és/de rendkívül fontos! Már csak azért is, mert úgy tűnik, lényegében magunkra maradtunk” – olvasható a HVIM közleményében.

“Ha mi nem megyünk ki, nem jelenünk meg értékelhető számban, akkor az ellenállás utolsó bástyája is ledől. Ha mi nem megyünk ki tiltakozni, akkor a világ szemében az abnormalitás normalitássá válik. Ha senki sem tiltakozik, akkor nyilván minden rendben van. Az utolsó tiltakozók eltűnése után a Sátán ezen machinációit siker fogja koronázni” – teszik hozzá.

Buzi provokáció ismét volt. A nélküled lakodalmas verzióra riszaltak a kamionon.  Kérik a pofont. Az ilyet az egész társadalomnak meg kellene vetnie, függetlenül mit gondolnak a dalról. Ha semmit, akkor íme:

https://m.youtube.com/watch?v=77z_ZDM4l58&pp=ygUXZHVuYXN6ZXJkYWhlbHkgbm…

A nélkülednek sem zenei, sem irodalmi értéke nincs...

...számodra. Más számára meg esetleg értéket hordoz. Nem ezt választották volna, ha nem szándékosan a botrányt keresik.

--

A szivárványos zászló nem hordoz semmiféle értéket mégsem gyújtom fel, vagy kenem össze szarral. Pláne más helyzet ha ezt kvázi performansz keretében egy felvonuláson csinálod vagy otthon a kis kertedben.

Gondolom mert populáris lett. Amikor még 15+ éve részegen összekarolva énekeltük füstös  kocsmák mélyén, akkor még nem volt semmi baj vele, mert a "mienk" volt. Sikerült túltolni a szekeret és egy lapra került "Az éjjel soha nem érhet véget"-tel. Máshogy fogalmazva, a szélsőjobból behajózott középre.

Aláírás _Franko_ miatt törölve.
neut @

Csak a válasz hiányzik..

Ha nem volt elég érthető, akkor megismétlem számodra is érthető hangnemben: zeneileg silány, irodalmilag kb. mint egy romantikusan unalmas Tóth Gabriella szerzemény. Én megértem, hogy szereted, mert hát a Despacitot is imádhatod, de azért nem kell hazaárulózni, mert valakinek az a véleménye, hogy egy kalap szar! Ez nem himnusz, nem szózat, nem Rakmanyinov nagyestés zongoraverseny, ez csak egy sramlizene!

Nem ismerem az ukrán himnuszt, mint te! De nem lehetetlen, hogy zeneileg több tartalom van benne…

Egyszer a Wig-wamban fellépet az IA. Mondtam is a cimbiknek, hogy ma csak inni fogunk, bulizni nem. Bekiabálták nekik, hogy valami ‘pokolgépet nyomjatok öcsém!” :D :D :D 

Wig-wan már vagy 20 éve nincs… Ezek nem fejlődtek semmit. Gondolom te sem ismersz más számokat tőlük. Ezt is csak azért mert a DAC ultrák a legsötétebb Fico terrorban elkezdték kántálni.

Fico volt aki csúcsrajáratta a magyarellenességet (na meg Meciar), és a DAC Ultrák akkoriban fedeztésk fel a nélküldet. Van ok és okozati összefüggés. A nélküledet magáévá tette a NER, a magyarok védelmét meg leszarták. Ugyan olyan szar magyarnak lenni Szlovákiában, mint 2007-ben volt, csak már 15 éve az anyaország nem foglalkozik a védelmükkel.

A politikusok színdarabot játszanak, Zelenszkij nem véletlen vitte olyan sokra.

Néha eljátsszák, hogy utálják a magyarokat, máskor meg Orbán Viktor nagy haverjai lesznek (Fico).

Jó politikus az lesz, aki tetszőleges szerepet képes eljátszani.

A világ kettévált: az építész a várban a Villamos Teherelosztó szépségében gyönyörködik, a nép meg szemétként elhordatja, mert rontja az összképet.

De beszélhetünk a Nagyvázsonyi várban felhúzott nagyértékű művészi Tesco-ról, vagy a Salamon torony középkori trafóházzá alakításáról.

Nincs általános értékítélet. Szép az, amit annak tartasz, nem az, amit "nagytudású" emberek eléd hánynak.

Meg kell nézni mit jelent a Nélküled sokaknak, majd tessék elfogadónak lenni. Határon túl kb  minden magyar lagziban és rendezvényeken  leadják. Ha valaki nem érzi azt át , hogy mit jelenthet ez a dal a határon túli magyaroknak , akkor az egy érzelmi analfabéta. Szerintem kicsit könyebb elfogadni egy kevésbé sikerült dalt, mint egy kevésbé sikerült embert.

Szerkesztve: 2024. 06. 22., szo – 23:21

A Messi buktatás érdeklődés hiányában ma is elmarad, a srácok a Pridera fókuszálnak!? :D :D :D

A Fidesznek teljesen jó ez a status quo, a csávó napi szinten csinál valamit, ami kivagja valakinek a biztosítékot. A műsort valószínűleg ugyanaz a Fidesz fizeti, mint akinek köszönhetően ez a nyomi a NER megalakulasatol számítva a mi adonkbol van eltartva. Ha ez kiderul, az lesz az igazi bukta. A Fidesznek leginkább. És ki fog derülni. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Hány kávét bír Viktor egy nap meginni?

Minden a Fidesz tervei szerint halad.

Jól kiötlötték MP-vel ezt a taktikát. Nagy hangosan szétválás, sárdobálás és messiási pozícióba emelkedés. Az EU-s választásokra jól felépítették.

Ezzel kifogták a szelet a ballib ellenzék vitorlájából.

Most, hogy az EU választások megvoltak, feltűnés nélkül vissza kell tolni a Tiszát egy max. 10-15%-os párttá, ezért viselkedik MP úgy, ahogy.

Komolyan, ez a Patás, ez egy lehetetlen alak, hogy még ezt is ilyen jól kifundálta!

MP szeretné, ha felvennék olimpiai versenyszámnak a telefon dobálást a Dunába - ő csak edzésen volt az éjszaka matt részegen.

És volt valami 2 pofon, amit MP alias messiás 2.0 adott valakiknek. K. nagy szerencséje, hogy nem verték ott meg a helyszínen Lakatos Ronaldóék.

Cenzúra Peti már megint a teljes sajtót becsmérli, komplett ellenőrzést vezetne be felettük:

Magyar Péter újabb médiaellenes kirohanása, a teljes sajtót ellenőrizné

A Tisza Párt alelnöke, Magyar Péter ismét nekiment a komplett hazai médiának azt hangoztatva, hogy már a magukat függetlennek tartó médiumok is pont ugyanúgy viselkednek, mint a rogáni vagy éppen a gyurcsányi propaganda. A politikus megoldási javaslata, hogy a hatalmi elit mellett a teljes médiaelitet is leváltaná.

[...]

🍿

trey @ gépház

Ha az Őtkertből képes volt a Dunába dobni egy telefont, akkor ott a helye az Olimpián diskoszvetésben. Garantált az arany!

Szerkesztve: 2024. 06. 26., sze – 19:23

[....]

Gyurcsány Ferenc Tisza Párt választási sikeréről is beszél a műsorban. Szerinte a Magyar Péter-jelenség háttere, hogy az ellenzéki választók egy jelentős része mást akar.

Orbán Viktor és Magyar Péter között valójában egyetlen egy különbség van, hogy a slim-fit jobban áll Magyar Péternek, mint Orbán Viktornak

– jelentette ki a DK elnöke, aki szerint a Tisza Párt ajánlata egy slim-fit Orbán–Fidesz-világ.

Megjegyezte, Magyar Pétert személyében és erkölcsileg is alkalmatlan tartja. Mint mondta, a Tisza Párt alelnöke még egy minisztériumi osztályt sem vezetett, az ország 30 százaléka pedig rábízná a hazáját. „Ilyen alapon az anyám is csinálhatna filmeket, mert még ő sem csinált filmet, de már látott Várkonyi Zoltántól kiváló filmeket. Hát az a legfontosabb, hogy az legyen miniszterelnök, aki még nem volt az életben, akkor van itt még k*rva sok miniszterelnök.”

[...]

Link: https://index.hu/belfold/2024/06/26/gyurcsany-ferenc-konkretan-ronai-eg…

trey @ gépház

[...] Azokat ünnepeljük nemzeti ünnepeinken akik kiálltak a maguk igazáért[...]

Úgy tűnt, hogy kifejezetten jó fizikai állapotban van a Feri, de az agylágyulás őt sem kerüli el. Rosszabb esetben sosem fogta fel, hogy egyes(de messze nem az összes) nemzeti ünnepeink nem az önmaguk igazáért kiállókról szólnak, hanem az országért vállalt áldozatvállalásukról. Öntelt barom.

--

[...] Aki politikai fellépésének első pillanatában ordas hazugsággal próbálja meg diszkvalifikálni az ellenfeleit (Engem aki küzdöttem, ő meg akkor nem), abból hazug kormányfő lesz [..]

Feri volt az első aki egy teljes kormányfőjelölti vitát arra térített ki, hogy sorozatos "ordas hazugság"okkal karakter gyilkolja a másikat. Szavazatgyűjtési szempontból eredményes húzás volt, de vicces dolog ahhoz képest most ilyeneket hallani Tőle :D.

https://www.youtube.com/watch?v=TjdTJcVKVSw

Hát érezhetően megviselte a Tisza 30%-os eredménye a csótányt! Mit össze vergődött! Meghallgattad? Hogy neki köszönjön csóklommal...ez HÜLYE! :-D A DK-nak még sosem volt 30%-os eredménye, még a többi összefosásos párttal együtt sem. Tényleg frusztráló lehet: kiáll a csávó és azt mondja h én vagyok a kék-Fidesz, és kap 30%-ot :-DDD

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A 43 éves Magyar Péter a 20-as éveiben járó lányoknak a disco-ban:

 

trey @ gépház

"Garázdaság tesztjének van már eredménye? ;)"

A hírek szerint ez a teszt is olyan Magyar Péteresre sikerült:

A drog teszt kihívás még úgy indult, hogy majd hajból és nem vérből készíti, mert előbbi több hónapos, utóbbi néhány napos időszakra ad információt.

Az utóbbi napokban Orbán Viktor Brüsszelben, Gyurcsány Ferenc pedig itthon kezdett újabb ámokfutásba.

Orbán Viktor a legszorosabb szövetségeseivel is szembe menve ismét egyedül maradt az uniós csúcson és úgy tűnik a Fidesz európai parlamenti képviselőivel sem akar senki együtt dolgozni Brüsszelben. A hagyományoktól eltérően az Európai Bizottság elnöke sem jön Budapestre a magyar uniós elnökség kezdetén és az Európai Parlament sem fogadja a magyar miniszterelnököt.

Eközben Gyurcsány Ferenc ahelyett, hogy elismerte volna a felelősségét a magyar ellenzék túszul ejtésében és az orbáni kétharmadokban, inkább a magyar választók június 9-i világos döntését támadta és egyértelművé tette, hogy jelenlétével 2026-ban is segíteni kívánja Orbán Viktor hatalomban tartását.

A fentiek alapján kiderült, hogy a TISZA Pártnak történelmi felelőssége van abban, hogy éljen az egyértelmű választói felhatalmazással és a szükséges munkát elvégezve, mielőbb készen álljon arra, hogy hazánkat visszavezesse az európai fősodorba és itthon olyan alternatívát kínáljon minden magyar ember számára, amellyel képesek leszünk visszavenni a hazánkat és békés, modern, európai és élhető Magyarországot építeni.

A visszaszámlálás és a maraton futás elkezdődött, a munka folyik. Higgadtság, erő, kitartás, önbizalom, hit. Ezekre mind szükségünk lesz. Számíthattok ránk és mi is számítunk rátok.

forrás: MP fb

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Nálam az Apple lamerkedése elvitte a showt a Pancser Petiről. Ez a Peti izé kipukkadt. Sehol egy hír róla ...

trey @ gépház

Miért kell a másként gondolkozókat megsemmisíteni?

Ilyen Marx iránti lelkesedést – a nyugati haladókat leszámítva – utoljára azoknál a német kommunistáknál látott az ember, akik kiadták Karl Marx és Friedrich Engels klasszikusait
[…]

Annak ellenére, hogy Marx száznegyvenegy, Lenin száz, Sztálin pedig több mint nyolcvan éve halott, a kommunizmus nem halt meg. Továbbra is legitim ideológiának számít. Olyannyira, hogy egyesek semmi kivetnivalót nem látnak abban, ha Marx szellemi örökségét művészeti formában tárják a közönség elé. Ez tulajdonképpen ugyanaz a testtartás, amely megpróbálja újra a két totális diktatúrát – a nácizmust és a kommunizmust – leválasztani egymásról. Ezt pedig nem hagyhatjuk!

Ők itt vannak, Toro meg Vitya hordájában. És itt vannak a komcsik is a Vitya csapatában! 
De nem kell relativizálnod! Adott a döglődő fityesz, amiben komoly ideológia viszály ütötte fel a fejét! Lehet nem csak kékfideszről, hanem narancsdk-ról is kell majd beszélni!?

> Tegyétek rendbe a dolgokat pls.

Kísérletet teszek, bár nehezen lesz követhető. Egyrészt szögezzük le: kifejezett, tiszta jobboldaliságot senki nem képvisel a hazai politikai térben. Hamisításról van szó, visszaélnek a jobboldali minőséggel, amikor magukra egymsára alkalmazzák.  Mondok egy példát, csak h érzékeltessem, h milyen képzavar van a fejekben: pl a nemzetben való gondolkodást álatalánosan mint jobboldali "értéket" szokás értelmezni. Pedig a "nemzet" mint olyan, egy baloldali kreatúra, ami a francia forradalom idején a király ellenében merül fel, mint ami leváltja annak fennhatóságát, azaz a király helyébe a nép, vagyis kicsit kozmetikázva a nemzet lesz ültetve. Aki ezt képes mint jobboldali értéket értelmezni, hát..én nem tudom, azt h lehetne minősíteni? Tehát szó sincs róla... ez tipikusan baloldali narratíva. 

Most egy lényeges dolog jön, duplacsavar lesz benne. A jobboldaliság, mint fogalom eredetileg nem létezett. Volt a világ, amit a rend uralt. És ezt a rendet próbálták és próbálják kikezdeni únos-untalan bizonyos eszmék, és ezeket tekinthetjük a baloldali eszméknek. Ergo az eredeti állapot, ahogy dolgok mindig is voltak az lenne a jobboldali. Most ebből úgy tűnik, mintha a jobboldalt a baloldal hozná létre. Igen, de csak fogalmilag, a dolgok leírárásának szempontjából érvényes ez, és nem dolgok szempontjából. Meg van különböztetve a dolog és az ahogy beszélünk a dologról. Miért fontos ez? Hát csak azért mert amikor el akarunk igazodni, akkor azt kell szemelőtt tartanunk, h jobboldaliság az eredeti rendet jelenti, a baloldaliság pedig reflexiót az eredeti rendre. Ez egy lényeges különbség! Oly annyira h jobboldali szempontból folyamatos monitorozást igényel, hogy a jobboldaliságot ne keverjük össze a baloldal-ellenességgel - ami utóbbi a baloldal reflexiójára adott ellen-reflexió lenne.  Nem eshetünk abba a hibába, hogy a jobboldaliságot baloldal ellenességgel identifikáljuk! A jobboldaliság önmagában életképes, nincs szüksége a baloldali ideológia tagadására [vagy bármi reflexióra vele kapcsolatban]. Fordítva viszont ez nem igaz. A baloldal, ami nem több mint reflexió, csak a jobboldal relációjában tud létezni. 

Egész-rész kérdés. Ez már nagyon ingoványos, ám annál izgalmasabb terület. Arra kérdésre kell keresni a választ, h miért gondolhatják ellentétes, de egyenrangú dologoknak az eredeti rendet és az arra adott reflexiót? Itt mindenképpen valamiféle becsapást, megtévesztést kell feltételeznünk! A baloldali ideológia hívei ennek a szemfényvesztésnek az áldozatai. A szemfényvesztés attól az ami, mert helyesnek, igaznak, követhetőnek tűnik teljes mértékben, de legalábbis nagyobb mértékben mint az eredeti rend - miközben, legyen az bármi nehezen kimutatható, szükségszerűen hamis. A világunk tökéletlen, sőt egyre inkább az. Nem arról van szó, h az egyik ideológia a tökéletesség garanciája lenne, a másik hívői pedig tökéletlenséget akarnák tökéletesnek látni. Ezen tökéletlenségek mentén téríthető el úgy a gondolat, hogy az eredivel egyenrangúnak, vagy annál jobbnak tűnik az eredetire adott reflexió. pl az hogy az emberek egyenlőek lennének ez egy baloldali narratíva, míg jobboldaliság erős társadalmi tagozódást hierarchiát jelent. Csakhogy ez az "egyenlőség" eredendően jobboldali érték. Az emberek egyenlőek voltak [valamikor régen, a történelem elötti időkben]. De olyan értelemben voltak egyenlőek, h mindenki a legmagasabb szellemi szintén létezett [mindenki király]. De ahogy világ egyre tökéletlenebbé válik,úgy az emberek is tökéletlenebbek lettek, kialakultak köztük a különbségek. Akik inkább meg tudták őrizni az eredeti szellemiséget, ők lettek a nemesek. Akik meg leromlottak az meg lett a pórnép. Na most ebben szituációban felvetni az egyenlőség kérdését, az az egyenlőség eredeti minőségének a meghamisítása. Mert itt egyenlőség csak legalja szinten képzelhető el.  Ez az, és ilyen a meghamísítás amiben a baloldal mesterkedik folyton, és sokszor nehéz meglátni h mitől nem igaz a dolog. 

Nem érvényes jobboldaliság-baloldaliság és a kapitalizmus-kommunizmus analógia. A valódi jobboldaliságnak semmi köze a kapitalizmushoz, sem a kommunizmushoz, vagy szocializmushoz (a jobboldali rendszer erősen szociális, de nem szocialista). Hát leginkább feudális rendszernek lehet elképzelni. Marx kapitalizmus kritikája egészen adekvát - akár jobboldali szempontból is. Tehát tulképp sztem valójában semmi kivetni való nincs abban jobboldali szemmel nézve, hogy A Tőkét mint szindarabot akarnák bemutatni. Kifejzetten izgalmasnak találom az elképzelést. Nincs semmiféle összeegyeztethetlenség sztem. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Magyar Péter tankönyvszerűen illeszkedik a nemzetközi populista hullámba

Miután megszavaztatta a követőivel, hogy beüljön-e az Európai Parlamentbe, és ezzel hagyja figyelmen kívül korábbi ígéretét, Magyar Péter a médiaelitnek üzent hadat a közösségi médiában. A közéletbe berobbanó politikusnak nem ezek az első populista lépései, sőt – Szalai Máté amellett érvel, hogy a Tisza Párt vezetőjének viselkedése beleillik a nemzetközi populista hullámba. Ráadásul kifejezetten sok párhuzam vonható közte és a kortárs populizmus meghatározó alakja, Donald Trump között.

trey @ gépház

Volt balhé régen Magyarországon, hogy egy horvát kisebbséghez tartozó pap időnként tök részegen ment be misézni (nem mindig).

Az egyháznak kezdett kínossá válni a dolog, ezért parkolópályára rakták.

Itt kezdődött a balhé, mert a horvát kisebbség rajongásig szerette a részeges papját és mindent elkövettek, hogy folytatódhasson az anyanyelvi misézés.

:)

 

UI: a megoldás az lett, hogy az atyát elvonókúrára vitték.

akkor már tudom, hogy miért vettük meg a budapesti repülőteret !

Reptér - Lobog a szélben a szélzsák.

Reptér - Villognak egyre a lámpák.

By Korda Gyuri

Nem szeretem azarit - olyan, mintha egy kebabosnál állnék sorba és ez a zene menne.

Cigánypecsenye sütőnél meg "... nézését meg a járását..." - lehetne hallgatni.

Peti szégyelli a Bojárt:

[...]

Az üzletember szerint azonban Magyar Péter nem örült annak, hogy nyilvánosságra került a neve.

„Azt hallottam vissza, nem örült annak, hogy én nyilvánosan vállaltam. Pedig én megmondtam neki, hogy nyilvánosan vállalom. Tehát akkor, amikor mondtam, hogy én tudom, a saját nevemben, nem a cégem nevében. Nem sokszorosítógépet veszek neki vagy színpadot, hanem cashben átutalom, amit támogatásra tudok szánni, és a nevemmel vállalom” – fogalmazott Bojár Gábor. 

trey @ gépház

Abszolút nem érdekel a Peti. Nem számolok vele a jók oldalán.
Amit én gondolok az mindössze annyi, hogy a NER keblein nőtte ki magát és most sem magával a NER-rel van baja, csak azzal, hogy nem ő a főnök.
Orbánnak nem tud igazából ártani, esetleg némi kellemetlenséget okoz néha. 
A "reménykedők" számára lehet, hogy ő megváltó, de a 2026-os választás után a mandátumok tükrében nagy valószínűséggel a Tisza fogja biztosítani Orbánnak a 2/3-adot, amit addigra a Fidesz-KDNP önmagában elveszít.
Nekem ha már nagyon kellene valami pozitívat mondani róla, illetve a Magyar Peti jelenségről az csak annyi, hogy legalább Gyurcsányék táborát egy kicsit megtépázta! Mert Orbán leváltásának legfőbb akadálya Gyurcsány és az ő handabandázása!

Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Es az AI generalta ra egy coworking space logojat az ajtora, egy veletlenul pont megegyezo kinezetu AI-generalt targyalohoz? Nice, egesz okos mar ez a chatgpt. :)

En ebben a szobaban mar konkretan jartam, persze lehet ugy kell erteni, hogy a 30% a szoba, es a 70% az emberek.

Gyűlnek Magyar Péter áldozatai, egyiküket vállalhatatlan viselkedéssel szexre akarta kényszeríteni, de végül inkább magához nyúlt (VIDEÓ)

[...]

Az arcát nem vállaló nő arról mesélt, hogy korábban Magyar Péter szexuálisan közeledett felé, lehúzta a sliccét és elővette a nemi szervét. A nőre rá is feküdt, aki lelökte magáról. Magyar azonban nem bírt magával és azt mondta, neki akkor is könnyítenie kell magán, ezért önkielégítésre fanyalodott. A nőnek egyébként a korábbi kapcsolataiból is adott ízelítőt, meztelen exeiről mutogatott neki képeket, de a saját nemiszervét is képen küldte el a hölgynek.

🙄

 

trey @ gépház

Egy nő saját tapasztalata alapján beszélt arról, hogy Magyar Péter egy szexuális ragadozó + videó

Kínosan pikáns részleteket osztott meg egy nő arról, hogy a Tinderen vele megismerkedett Magyar Péter milyen vállalhatatlanul viselkedett, amikor egy luxusszállodában randevúztak.

[...]

trey @ gépház

Ez már valami automatizmus lehet a Megafon affiilate program keretében! Kizártnak tartom h @trey ezeket elolvasná/megnézné, rácsodalkozna és úgy posztolná ide! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Na en ezt azert nem hiszem el, mert aki dick pic-et kuld, azzal ~senki nem megy fel utana a szallodai szobaba. Sokmindent beveszek, de ezt az egyet nem.

Egyebkent meg mit gondolt ez a csaj, miert van ott egy "milliomos" szallodai szobajaban minimalis ismerkedes utan? Mit hitt? A Woltrol fognak mekis sajtburgereket rendelni mint ket mega best friend?

Az emberek memoriaja meg rovid: MP-nek van masfel eve finomitania az "elojatek-kulturajan", ha mar a Joisten szexfuggoseggel aldotta meg. Kicsit kijarna Ukrajnaba, konnyebben erezne a torodest. Ha van esze, raszokik arra, hogy ott konnyit magan inkabb.

(Trump ennel durvabbakba se bukott bele, valasztasokhoz kozelebb erve se)

Ha az a rarantas egyaltalan megtortent aznap es ugy, abban a formaban. Ketten voltak a szobaban, egy allitja, hogy igen, egy allitja, hogy nem, es rarantast nem lehet pl. latlelettel igazolni, mint pl. egy kiados veres utani szarazon behatolast.

Ha tippelnem kene, a csaj korabban masik sraccal jart igy, hogy a srac a "nem" utan inkabb rarantott, es most MP-rol meselte, mert a propaganda budgetbol belefert ilyen sztorit kitalalni.

Jaja, érdekes, hogy gyakran jönnek elő ilyen sztorik

  • az agresszív,
  • asszonyverő,
  • egykori kollégái által pszichonak hívott,
  • nárcisztikus,
  • road rage-er,
  • rablás-gyanús ügybe keveredett,
  • publikusan részeges,
  • emberekkel üvöltöző,
  • az egész sajtóval hadban álló,
  • stb.

Petivel kapcsolatban, akiről egyébként - nyilván kamu - videó is készült, hogy fiatal lányok lábai közt csúszkál.

Ezek ismeretében egész hihetetlen, amit egyébként a csaj állított ... hogy az elutasítás után nárcisztikus személyiségjegyeket villantva ... előtte rárántott :D

trey @ gépház

Igy megy ez. Leirjak, es eldontod, hogy elhiszed-e. En is. Es igy megy ez a masik 9 gondolatjel mogotti gondolattal is.

A legnagyobb narcisztikus az, aki kiadja, hogy ilyen tortenetekkel kell tamadni egy politikust. De engem aztan az se zavar. Csak en dontesem, hogy senkinek semmit nem hiszek el.

LOL

A rablás-gyanús ügyre mi a bizonyíték? Rendőrségi ügy van folyamatban. Pipa.

Asszonyverésre? Egy bizonyos esetre vagy úgy általában? Rendőrségi jegyzőkönyv arról, hogy az asszony menekült az ablakon az agresszíven viselkedő ember elől? 

:D

Vagy most az lesz a bajod, hogy asszonyverés címszó alatt nem az lett, hogy egy operatőr a helyszínen videózta?

uvoltozni emberekkel sokan szoktak

Igen? Részegen? Politikusi minőségben? :D

Mindennapos téma. De így egyben véve, mi ez? Mindennapos polgári viselkedés :D

trey @ gépház

Szerencsére én nem készülök egy ország vezetésére, leváltva a jelenlegi vezetést, erkölcsi dolgokról papolva ... tehát, ha én rárántanék bárki előtt így, az kb. a magánügyem lenne, nem pedig közügy.

H.F.: közszereplő vs. magánember közti különbségnek utánanézned

trey @ gépház

Szerintem inkabb meselik, hogy mukodik. Sok nyers modszer mukodik, amit a nok valtig tagadnak, hogy mukodik. De a dick pic mar tenyleg az a szint, ami tenyleg nem mukodik.

Es nem azert csinaljak, mert mukodik, hanem azert, mert kulturalatlanok. Legtobbszor nem is europaiak, hanem "del-azsiai" szokas leginkabb... azok a del-azsiaiak es kozel-keletiek meg evtizedek ota szinesitik az angol egynyelvu szotarat: nalunk nem igazan van nyelvi megfeleloje a "creep", "needy", stb. szavaknak. Es tobbek kozt dick pic-et se szoktunk itt Kelet-Europaban kuldeni.

Az emberek memoriaja meg rovid: MP-nek van masfel eve finomitania az "elojatek-kulturajan", ha mar a Joisten szexfuggoseggel aldotta meg. Kicsit kijarna Ukrajnaba, konnyebben erezne a torodest. Ha van esze, raszokik arra, hogy ott konnyit magan inkabb.

Tudsz valamit?

Magyar Péter Kijevbe utazik

https://index.hu/kulfold/2024/07/09/magyar-peter-kijev-ukrajna-haboru/

Azt hittem kifejezetten erre gondoltál:

[..]

Over time, as the years passed and Ukraine remained a poor country, prostitution became a kind of unwanted trademark and brand of modern Ukraine. Ukraine as a country has numerous advantages and virtues such as: agriculture (the “granary of Europe”), unique architecture, rich historical and cultural heritage, beautiful landscapes, traditional Ukrainian cuisine, and that is not in doubt. However, the first association of many people in the world with Ukraine is precisely the negative one – prostitution. We must honestly admit that this negative connotation did not appear recently, because even during the Cold War, many poor Ukrainian women fled the USSR and were drawn into the world of prostitution in Western Europe and Yugoslavia.

[..]

https://www.eurasiareview.com/11042023-prostitution-an-unwanted-brand-o…

Sex tourism in Ukraine

Külön wiki szócikk van róla...

[..]
> General background

The Ukrainian magazine Korrespondent had reported that after the government launched the visa-free policy with Western Europe, the number of western visitors traveling to Ukraine went up and continued to rise. In 2004, the total number of tourists was around 8 million, in 2006 it was 16 million, and in 2008 it had gone up to 20 million. Each foreigner spends about €106 (₴3,388) per day in Ukraine. For many people who travel to the Ukraine for sex, the reputation of the country became a rival to that of Thailand.

According to Ukrainian mass media, the country became a center for motley hordes of sexual adventurers because the price of a visit to Ukraine does not exceed US$1,500 (₴40,456). After the Euromaidan protests of late 2013 to early 2014, salaries plummeted, while inflation skyrocketed. As a result, an hourly rate for sex with local women typically ranges from $10 (₴270) to $75 (₴2,023), and is much lower than in other European countries. It was noted that after the political turmoil of 2014 and the war in Eastern Ukraine, the Western guests started to perceive the country as an "unstable black hole." Nevertheless, Ukraine became a very popular destination for Turkey's middle-class visitors, who have a special predilection for Slavic women. The trips to Ukraine for sex tourism created a stereotype in Turkish culture promoted by movies and books. American former pickup artist Roosh V published a travel guide describing his experience of dating Ukrainian women. After public release, the manual attracted a lot of coverage in Ukrainian media and outrage from feminist organizations.

An aspect of sex tourism in Ukraine is related to the business of marriage. Marriage agencies run scams throughout the country, emptying tourists' wallets as they go. With regards to the situation, the United States embassy published a list of typical local fraud techniques for Americans who visit Ukraine to meet their prospective spouses.

> Sexual exploitation of children

Ukraine along with Moldova and Portugal reportedly became a European center of child sex tourism. An involvement of adolescent boys into prostitution has risen a number of special concerns.

[..]

low living standards, neglected children, ubiquitous corruption and social consumerism make Ukraine a fast-growing market for child sex services. The problem is aggravated by many other reasons, such as geographical situation in the heart of the European continent, large economic gaps between the home countries of sex tourists and locals, absence of visas for many tourists, low prices for alcohol, reputation of a corrupted society and high chance to avoid any kind of criminal prosecution.

[..]

A 2008 research of the Ukrainian sex workers' lifestyle revealed that 39% of them do not use condoms regularly and that 22% are drug users. Most part of Ukrainian sex workers are prostituting in tourist resorts of the Black Sea during the summer season, around 30 — 40% of them are between 11 and 18 years old. A strong link connecting the prostitution of Ukrainian children and child sex tourism can be seen within the country.

[..]

https://en.wikipedia.org/wiki/Sex_tourism_in_Ukraine

és persze van külön erről is még a végtelenbe és tovább:

https://en.wikipedia.org/wiki/Child_prostitution_in_Ukraine

[búlvár]

Micsoda véletlen egybeesés, hogy Lagzilajos szabadul rabságából, és éppen az utolsó interjúját a Búlvárpeti veszi fel, arról hogy Lagzilajos megtér (hitgyüli), a fiat500-asára kiragasztja a stilizált halacskát. Most már lagzilajos NER kompatibilissé varázsolja át Búlvárpetya. Hiába na, üresedés van a NER-be, pont befér Magyarpeti helyére az áramtolvaj. Az is lehet becsatornáznak Lagzilajos koncertjébe néhánymilliárd közpénz jellegét vesztett adóforintot? Lagzilajos lánya a 2024-es Vajnatimi!?

[/búlvár]

Szerkesztve: 2024. 07. 11., cs – 04:21

MP majdnem ráfeküdt egy olyan nőre, akire 500ezer Ft-ot költött 1 nap alatt.

A még szűz 47 éves fotomodell  nő azért ment fel  vele egy 5*-os szállodai szobára, mert naív volt, azt hitte, egy lopott, 4x másolt VHS kazettán a sorosista "Birodalom visszavág" -ot akarja vele megnézetni  a gyurcsányista MP.  Eszébe sem jutott, hogy 500 ezer Ft vacsora randi  után,  egy 5*-os szállodában egy idegen férfi rá akarna  mászni.

Hiszen olvasta a woke-on, hogy egy  nőnek alanyi jogon  jár 1 napra 500ezres vacsora,  all inclusive 5* szálloda és vezérigazgatói állás a 2 szép szeméért és a mosolyáért.

origo.hu:

"Vagyis Magyar Péter fényképeket küldött a nőnek a péniszéről. A nővel egy ötcsillagos budapesti luxusszállodában találkozott; a nő elmondta, hogy Magyar a visszautasítást nem tűrte, és erőszakoskodott vele. "

Az vesse rá az első követ, aki nem menne el MP-vel 500 ezer Ft-ért egy 5*-os szállodába, miután MP   fényképeket küldött a péniszéről.

Érdekes, hogy ilyen sztorik csak ezzel a jóképességűvel kapcsolatban bukkannak fel. Pikkel rá a média. Megmondta. Az egészet be kell szántani.

Alig várom, hogy ezt az elszabadult hajóágyút hatalom közelébe szavazza a vele egy szellemi szinten álló bohóchad! Lesz nekünk saját Biden-ünk, amin kompletten hahotázik a komplett hazai sajtó, a szélsőbaltól a szélsőjobbig :D

trey @ gépház

Nézted a Magyar Péter támogatókat? :D Most komolyan :D

Ugyanazt a szemetet fújta össze a szél a baloldalról, csak most éppen a Magyar a kóró, ami körül összegyűltek. Plusz azok az "azt sem tudom ki vagyok" identitászavarosok, akik éppen NAGY REMÉNYEK miatt átszavaztak.

trey @ gépház

Sztem a vérfidszesek is tisztában vannak vele, ciki fideszesnek lenni, csak anyagalig függnek, ezért az arcukat adják minden lehetséges módon ahhoz, h nem az - abban bízva h ez az igyekezetük majd ilyen önbeteljesítő módon eléri, hogy mások (velük szemben) azt gondolják h nem ciki. Most ebben a melegben ezt nem sikerül értelmesebben megfogalmaznom :D

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Nem azért ciki fideszesnek lenni, mert Győzikével kerülsz egy pártba, hanem azért lehet Győzike a Fidesz arca, mert már ciki fideszesnek lenni. Az ilyen alakok szerepeltetése egyértelmű jele annak, h a párt kényszerűen belátta, h az [anyagilag] független értelmiséget elvesztette a támogatói/szimpatizánsai közül. A célközönség immár a győzike-fanok, a jólfekvő és önelégült vállalkozók és egyéb primitívek...

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

"A randevúra egy öt csillagos luxushotelben került sor, Magyar kiszámíthatatlan és agresszív volt, Laura pedig valósággal rettegett.

- Ijesztő volt, de ez ki is ült az arcomra, mert nem volt kedvem ott lenni sem, beszélgetni sem. De leültünk, igyunk akkor meg egy pohár bort. Ő mondjuk megivott fél óra alatt öt pohárral, vagy hattal. " - Á. Laura, TV2 Tények.

 

"Van jó randi, van rossz randi és van pokoli. Ez utóbbi volt." - Á. Laura, Facebook.

 

"MÁSFÉL NAPOT töltöttünk együtt. " - Á. Laura, Facebook.

 

Sajnálom, hogy Laura nem ment haza erről a pokoli első randiról, mikor az pokolivá vált, hanem felment még szobára inkább a saturészeg, ijesztő férfival és vele maradt vagy egy napot. 

Lányok, legyen önbecsülésetek ne menjetek szobára pokoli férfiakkal és a propaganda játszmáihoz meg főleg ne asszisztáljatok soha! Még akkor sem, ha korábban fideszes országgyűlési képviselők voltatok...

https://www.facebook.com/share/gnY5WbyMVWtjwRtE/

A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.

  1. Nekem nem Petim, nem rá szavaztam (bár ha igen, abban se lenne semmi) és erős fenntartással kezelem a srácot, még ha megvan a maga haszna is.
  2. Gondoltam megmutatom, hogy kormány és a kormánymédia hogyan használ fel mindent és mindenkit, csak hogy besározzon valakit. Akmr hazugság árán is, mint pl. itt, 1 óra 45 perc és nem a teljes anyag: https://youtu.be/K7Foew0jUNw

A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.

A másfél órás videó? Azon tv-s, bíróság által kényszeritett helyreigazítások gyüjteménye, amelyeket a Juhász Péterrők szóló nyilvánosan terjesztett hazugságok miatt voltak kénytelenek elmondani.

Ezt csinálják most, hazudnak éjjel és nappal, felhasználnak bárkit és bármit, hogy besározzák.

A videót elég hallgatni is, majd tedd meg kérlek, tanulságos.

 

De nyilván állami vagy nyiltan kormányközeli médiában valakiről folyamatosan és tudatosan „valótlanul állítani” valamit szerinted teljesen oké. Legalábbis sehol se láttam, hogy felszólaltál volna ellene, mint ahogy teszed más kisebb jelentőségű ellenzéki ügyekben.

 

Ennyit ér ez a fórumtéma is.

A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.

Hja, az ellenzék és a felszopói (sajtós haverjai) elmúlt 16 évének teljesítménye:

tyúkperek

Grat! :D

Ismerve az elszabadult hajóágyú Magyart, a következő években az ilyen sajtó/tyúkperek számánek növekedését várom :D Már elve a sajtó beszántásával fenyegetőzik, utólag szerkeszteti meg az általa leadott interjúkat, kihúzatva a kellemetlen részeket ...

Igazi paprikajancsi bohóc 🍿

trey @ gépház

Tyúkperek? Hazudnak ezek folyamatosan, kihasználva a médiafölényt, de látom ez téged nem zavar.

Érdekes, hogy kormánypárti oldalról sosincs hitelességi problémád, csak az ellenzék esetén.

A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.

Ez volt már?

Két napja kijött a közvéleménykutatás, mely szerint a Tisza már 9 százalékra van a Fidesztől, szóval Rogánék gyorsan találtak egy apukát, aki elmesélte a propagandának, hogy az ő KISKORÚ LÁNYÁRA is nyomult Magyar Péter az Ötkertben hajnalban. Ők tini diszkónak hívják a klubot a cikkben. 

A névtelen apuka lent volt bulizni a lányával és annak barátnőivel és hallotta, hogy Magyar olyanokat mondott a gyerekeknek, hogy „Örülj, ha szét teheted nekem a lábad.” 

Életszerű, igaz? 

Na, a másik gond meg az a storyval, hogy az Ötkertbe csütörtök és szombat között nem mehet be 18 év alatti személy, elkérik a személyit ebben az un tinidiszkóban. 💁

https://www.facebook.com/share/p/R42VcnGNz6d62oNq/

A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.

Az sem érdekelte, amikor megmondtam, hogy kiskorú lányokkal mégsem kellene ennyire mocskos szájjal beszélnie – fogalmazott az édesapa.

Ha pedig beengedték őket, akkor nem hallottam azóta a hely megbírságolásáról.

A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.

Na, a másik gond meg az a storyval, hogy az Ötkertbe csütörtök és szombat között nem mehet be 18 év alatti személy, elkérik a személyit ebben az un tinidiszkóban. 💁

Na erről az jut eszembe (nyilván mint valid érv), hogy 10-16 éves korom közt az összes 18+-os filmet láttam a moziban, pedig elvileg azokra aztán bemenni nem lehetett :D Ellenőrizték :D :D :D :D

trey @ gépház

Micsoda?

A beleegyezési korhatár arra van, hogy a hormon túlfűtött tinik ne kerüljenek tömegével börtönbe ha nekiállnak kamatyolni (egymással).

Segítek: Ha 18 év alatti vagy, akkor a beleegyezési korhatár 14 év (tehát ha a 14 éves akar, akkor folytathat veled szexuális cselekményt). Ha elmúltál már 18, akkor már 18 lesz. Próbálkozhatsz alatta is, de törvényileg elkalapálnak. Szívesen.

Aláírás _Franko_ miatt törölve.
neut @

Szoval ha jol ertem, a 18 es fel eves vegzos gimnazista nem kavarhat a 17 eves 11-ik osztalyossal? Az igen. Ez valami chatgpt, vagy honnan szedted?

Mindekozben a Btk:

198. § (1) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy ilyen személyt arra bír rá, hogy mással szexuális cselekményt végezzen, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.    
(2) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét be nem töltött személyt arra törekszik rábírni, hogy vele vagy mással szexuális cselekményt végezzen, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) ...
(4) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel a vele kapcsolatban fennálló hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végez, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Olvasd már el mégegyszer, légyszíves!

...a vele kapcsolatban fennálló hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve...

Tehát, ha (random betűket alkalmazva), P, mint 40+ éves férfi belebotlik 15 éves T-be egy partin, akkor nyugodtan kamatyolhatnak jogilag, amennyiben nincs köztük alá-, fölérendeltségi viszony.

Mit lassak rajta?

(4) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel a vele kapcsolatban fennálló hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végez, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Sok sikert 30+-osan egy 15 évessel (a 18 éves meg a  35 éves közt nincs jogilag különbség), ahogy a 15 és a  17 és fél éves közt se. Majd tájékoztass, hogy mit szólt hozzá a bíró.

Aláírás _Franko_ miatt törölve.
neut @

Összegezve: Egy diszkóban egy/több "nineTEEN" táncol piával a kezében és Magyar Péter is köztük bulizik. Nincs is szexuális érintkezés, csak buli két (több) 18+ éves között!

Ha 18 év alatti vagy, akkor a beleegyezési korhatár 14 év (tehát ha a 14 éves akar, akkor folytathat veled szexuális cselekményt)

Véletlenül sem ezt jelenti, hanem azt hogy nem büntethető 14-18 közötti elkövető, ha a másik fél is benne volt a buliban! Ha 18+ az idősebb fél, akkor bűntethető. Ha mindenki 18+, akkor meg tiszta a helyzet!

Véletlenül sem ezt jelenti, hanem azt hogy nem büntethető 14-18 közötti elkövető, ha a másik fél is benne volt a buliban! Ha 18+ az idősebb fél, akkor bűntethető. Ha mindenki 18+, akkor meg tiszta a helyzet!

⬆️ Az általános hozzáértésedet (annak hiányát) tökéletesen példázza.

Szerinted ciki az, hogy egy top politikusként eladott 40+ faszkalap, egy diszkóban erotikusnak tűnő, ám undorító rángatózást produkál a parketten egy 18-20 év közötti csajnak? Szerinted ciki az, hogy egy nárcisztikus fasz idióta miközben Ukrajnába utazik, kitesz magáról egy karba tett kézzel napszemüvegben, slim nadrágos képet amiben a farkát tolja előre?

Nem értelek…

Magyarorszagon 18 alatti (12 es 18 kozti) legalisan szexelhet masik 12 es 14 koztivel is asszem.

Meg ne keverjuk ide USA nehany allamanak, tobbek kozt Californianak a biologiatagado torvenyeit, ahol 18 a beleegyezesi korhatar, es a 17 eves lany a kapudrog, es lepcsozetes bizalomepitessel olyan polgari pedofilhalozatok jonnek letre, amilyen a vilag tobbi pontjan csak egyhazi kornyezetben volt lehetseges. 

Mielott meg en lennek beteg es nem a 18 eves beleegyezesi korhataros torveny: 20 evesen nektek nem tetszettek 17 eves lanyok? Sokkal jobban, mint a 13 eves lanyok. Igaz?

Alig néhányan voltak kíváncsiak Magyar Péterre, próbálta kidumálni a diszkóbotrányt

Kiment Magyar Péter a fiatalok egyik legnépszerűbb fesztiváljára, de nem volt túl népszerű. A testőrein túl alig néhány tucatnyian voltak kíváncsiak a politikus panelbeszélgetésére, amit a felvételek tanúsága szerint még a színpadra sem vittek fel - írta a Mandiner. Próbálta " kidumálni a tinidiszkó botrányt és többen elcsodálkozta rajta, hogy ennyire "alacsony".

[...]

Petike leszállóágban ...

trey @ gépház

Sztem @trey néven automata is nyomja ide a dolgokat a Megfonnal együttműködésben. Nem tudom elhinni, h végignézné/ elolvasná azokat amiket belinkel ide. Annyi ideje fő állásban sem lenne. Persze biztos van amit tényleg ő ir. Amikor reagál pl.   

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Amúgy ez örvendetes hír lenne, de egy Horn Gábor - volt SZDSZ-es - ne pofázzon már bele semmibe! 

A legnagyobb probléma, amit én már előre láttam, és amit MP is pontosan ért, h a centrális politika megköveteli a kompromisszumot, amit a támogatók egy része elvtelennek fog találni. Ezért MP-ék minden el fognak magyarázni h miért döntenek így vagy úgy és remélik h a támogatók be fogják látni a döntés helyes voltát! De ezzel együtt is lemorzsolódás prognosztizálható. Mivel ennek a konfliktusnak most jött el az ideje. Másfelöl viszont MP-ék nem csapják be az embereket és ebben is megerősödnek a támogatók. Hisz a Megfon által kiabált vádak, h háborúpárti, meg h a EPP érdekeit képviseli Mon, ahelyett h a magyarok érdekiet képvislené az EP-ben finoman szólva is kipukkadtak. Demonstrálva lett, h ha kell szembe megy azEPPvel is! Egy keskeny út az amin MP evickél. Kökeményen érvényesíteni a magyar érdekeket, de közben elhitetni az EUval h vele lehet tárgyalni [nem úgy mint orbánnal] - ez itt zsonglőr mutatvány amivel kábitja az egész EUt.  

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

ez itt zsonglőr mutatvány amivel kábitja az egész EUt

Nem kábítja, kitesz mindent az asztalra. Kényesen vigyáz rá, hogy folyamatosan Orbán marginalizálódjon és kövessen hibákat, ne pedig Ő. Orbán bele is szalad még az összecsukott bicskákba is. Eljárást indított Ukrajna ellen? Ezzel nyiltan a ruszkik mellé állt. Az hogy Fico a "haverja" itthon tovább errodálja népszerűségét, mert Fico itthon nem túl népszerű, még Zelenszkijnek is aláver

> Eljárást indított Ukrajna ellen? Ezzel nyiltan a ruszkik mellé állt. 

Azért indított eljárást, mert az ukránok elzárták a kőolaj csapot. Ennek semmi köze a ruszkihoz! 
Sztem Orbán európa-politikája, leglábbis fő vonalakban és aszerint amiket hangoztat [nem amiket tesz] lásd.: migráns, gender, háború témák helyesek és tükrözik a magyar lakosság akaratát is. Nem lehetséges ezek ellenében szélekörű támogatásra szert tenni itthon. Miköben az EUnak más állsápontja van és MPnek emiatt kell nagyon óvatosan egyensúlyoznia. Miközben MP egyáltalán nem olyan simulékony természet, mint Orbán - csak ezt meg nem tudják róla EPP-ben. MPnek végig azt kell játszania, h ő együtműködő - orbánnal szemben - miközben nem engedhet a magyar érdekből sem. A választásokig kell zsongőrködnie ezzel. 
Orbán folyamatos pofára eséséseket produkált az utóbbi időben: nem foglalta el brüsszelt; béke-körútja is sikertelen volt - teljesen nevetségessé vált. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Azért indított eljárást, mert az ukránok elzárták a kőolaj csapot.
 

Olaj jön, nem zárták el! A Lukoil van szankciós listán. A tranzitszerződés, ami le fog járni. Amit eléjük toltak, nem tetszik nekik… joguk van nem szerződni. Az hogy Vityának roppant kellemetlen a 2026-ra előálló helyzet, az egyéni problémája. Üdv a politikában, ahol érdekek és ellenérdekek feszülnek egymásnak.

Vannak itt akik elmagyarázták már a NATO topikokban.

hja értem. Oké, de ránk nem vonatkoznak az iylen szankciók mert úgy állapodtak meg. De lényeg mindenféle megállapodástól függetlenül, h ez egy zsarolási potenciál, amivel úgy tűnik nem lesznek restek élni a jövőben ellenünk! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Azt csinál az általa bitorolt területen lévő vezetékkel, amit akar.

Ez nem így van - annak idején nemzetközi bankok, IMF, EBB stb. adták és adják a pénzt a energetikai hálózatok megépítésre és a befektetés jogi biztosítékaként létrehozták az Energia Charta Egyezményt (ECT) 1998.

Ebben nagyon szigorúan le vannak írva a kötelezettségek illetve a viták rendezésének a módja.

Fontos még megjegyezni, hogy ez a Charta meg fog szűnni és egy új lesz 2025-ben, mert hogy az EU nem látta benne a klímacélok teljesülését. De az is igaz, hogy az első chartaból már léptek ki országok, de a charta záró rendelkezése, hogy kilépés után még 22 évig minden jogi kötelezettség még fent áll.

LOL! 

>  Azt sem értetted szerintem, amit írtam

Így van! Különösen azt nem h miért lenne balfasz, akinek a mérése alapjén kijelenthető, h mikor legkisebb a támogatottság?

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Nagy lett a kuss hirtelen ^ :D

Azt még ki se emeltem a felmérésből, hogy nyomoronc Petikét 19%, Orbánt meg 49% akarja miniszterelnöknek :D ROTFL

(Szomorú jakubovics szentségelés és dolgozás az "én már nem vagyok Magyar Péteres" terelésen hoz a szél ...)

trey @ gépház

Na ezzel sikerült elérned h elolvassam a linket. Következtetések: ez nem egy valódi felmérés, hanem egy fideszes vágyálom bemutatása. 
A Fidesz támogatottsága 47% de Orbánt 49% akarná minszterelnöknek.
A Tisza támogatottsága 29% de MP-t csak 19% akarná miniszterelnöknek. 

Minthogy ez teljes képtelenség, még magyarázatot is szükségesnek láttak hozzábiggyeszteni, ami végkép érzékelhetővé teszi a manipulációt: 

Ez azt jelenti, hogy a Tisza Párt szimpatizánsainak legalább harmada a politikus személyétől függetlenül vagy annak ellenére támogatná Magyar Péter pártját.

Nos ez biztos hazugság. A Tisza párt és MP személye majdhogynem egy és ugyan az politikai értelemben. Nincs más arca a pártnak, a többi tag és képviselő nem igazán exponálja magát a nyilvánosságban. Nem lehet ilyen különbség a párt és MP támogatottsága között. Kilóg a büdös fideszláb ebből a Nézőpontból! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

> Ezt speciel (marmint hogy OV > Fidesz) siman el tudom kepzelni.

Na de annyi eszünk legyen már, hogy észrevesszük, h pont ezért van egy abszolút hihetetlen dolog mellé téve, h némileg elvéve a képtelenség élét, azt az érzetet keltse mintha az is valós lehetne! 
Komolyan rémisztő h az ilyesmit nem látjátok át csípőből! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

En itt inkabb a DK-ban latom a hibat: szarjon sunt, aki kitalalta az EU parlament alelnoki noi kvotakat. Ilyen szabalyt oke megszegni ebben a posztmodern vilagban, sot, erkolcsi kotelesseg. MP egy erkolcsi kotelesseget teljesitett, es mellekhataskent a Fidesz kevesbe Orban-centrikus szavazoit egy ilyen huzassal akar meg is tudja szolitani...

A dk érzi, hogy a degeneráltak mennek át és az igazmondó judásra szavaznak, náluk már csak az igazi kretének maradnak. Tartok attól, hogy nemsokára a dk nyitni fog a woke-aberráltak felé, mert a liberálbolsevik ügynökökön és a kreténeken kívül más már nem szavaz rájuk.

Várjuk meg mit mond róla Toroczkai és Borvendég! Biztos vagyok benne h le fognak csapni a témára! De rémlik nekem is ez pofa...annak idején futatták a jobbikban (jobbikkal kapcsolatos állandó kritika volt, h nincsenek szakértői. És ez igaz is volt, é erre reflektálva megjelent ott mindenféle szakértő pl. Nyikos aki valami pénzügyi faszi volt, aki értett a költségvetéshez - de annak is volt mszsmp múltja ha jól rémlik. Aztán felünt ez a Radnai is. Aki amúgy értelmes ember benyomását keltette)

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Jajj, de szépen elmentél a komcsi múlt, az SZDSZ és a többi mellett! A tisztakezűek már gyülekeznek! 🤗

Ezen a ponton érdemes megemlíteni, hogy Radnainak sincsenek rossz politikai kontaktjai, amit elsősorban édesapjának köszönhet. Radnai László globalista háttérember már a rendszerváltás előtt megkezdte kapcsolatainak a kiépítését. Némileg meglepő módon, már 1983-tól nagy amerikai multinacionális cégek magas beosztású alkalmazottjaként dolgozott. Legalább ennyire érdekes, hogy a kommunista titkosszolgálat fedőszervének tartott Chemolimpexnél kezdett, hogy aztán a Dow Chemicalnál kössön ki. Ahogy a Magyar Jelen megjegyzi, amerikai kapcsolatai innen erednek, az elmúlt években vezető pozíciókban dolgozott a GALLUP Intertanional-nál, a Du Pont-nál, a Leo Burnettnél,  a Havas Wordwilde-nál  és a Meanwihile Consulting-nál. Több éven át ügyfelei közé tartozott a nemzetközi Bertelsmann RTL Groupja is.

Nem is írok többet, nehogy a fia eltörje az ujjaimat! 🤡

trey @ gépház

Pont h nem mentem el! De abból az időszakból nem emlékszem rá. De Jobbikosként igen, és arra h is értelmesnek találtam a fickót (üdítő kivétel volt a futbalhuligán képességűek közt), és arra is h már akkor is felmerültek ezek a kritikák vele szemben, és ezek már akkor is felvetettek kérdéseket bennem (hol voltak még az ismereteink akkor az Impexekről? - Sehol) , és h nem ő volt az egyetlen akit a Jobbik "alkalmazott" kétes múlttal. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Jaaaa, ha nem emlékszel rá, akkor jó! Minden rendben van 😊😊😊

Neked nem tűnik fel, hogy megújulás címke alatt ugyanazok a bohócok bohóckodnak?

Csakkérdem 🤗😄

SZDSZ? Még mindig kerülöd ... kellemetlen?

1997-től éveken át az SZDSZ médiatanácsadójaként dolgozott, majd kisebb szünet után a Jobbik holdudvarában bukkant fel, élvezve Vona Gábor akkori pártelnök bizalmát. 

Na, pont ezek azok, akiktől okádhatnékom van 😊

SZDSZ -> Jobbik -> Tisza párt

De szép az íve! 😆😆😆

trey @ gépház

MP bevalottan SZDSZ-es volt! Az SZDSZ egy sor egyébként tisztességes embert megszédített! Hát emlékezz már vissza, h a parlamenti képviselőik sorabian voltak híres színészek pl. Idealisták voltak! 
Ezt a Radnait nem tudom, nem tűnt idealistának egyáltalán - ellenkezőleg! 

Másfelől meg a középre politizálás ilyen lesz. Együtt fog járni kétes alakokkal. Nem öröm, de ez van. Orbánt el kell zavarni - én ebben értek egyet MP-vel! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Ne tegyél már úgy mintha Fidesz nem az SZDSZ fiókszervezete lett volna anno! Még közös jelöltjeik voltak a választásokon! Együtt szerepeltek a plakátokon. Kinek kopott itt meg a memóriája kettőnk közül, hm?  Orbánt meg Gyuribá keltette ki, ne felejtsük már el, ha lehet kérnem! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Már amennyiben Te is úgy gondolod, h Orbán a múlt, akkor igen - azt akarjuk leváltani. Méghozzá azokkal akikben megvan az ehhez szükséges potenciál. Alig[ha] van nagyobb gazemeber Orbánnál...Legyen akár ez a Radnai akármilyen impexes, hozzá képest akkor is egy szent!

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Sok mindent el tudok képzelni a rogáni médiáról, de azt nem

MP beledobja a Dunába a telefont, amit az átláthatatlan vízben hiperszuper szonárral meg is találnak (megjegyzem a Hableány 1 áldozatát még mindig nem találták meg). A szonár mondjuk "tűt a szénakazalban" esete... Szóval a rendőrség hatalmas erőforrást allokál egy kibaszott telefon felkutatására: Minimuim el kell terelni a Dunát, tüzetesen átvizsgálni a folyómedret. Ha ez sikerült és  megtalálták a telefont akkor a memória tartalmát is sértetlenül vissza kell állítani. Furi hogy az egészestés felvételből egy 3 vágóképes videót összevágnak, hogy azzal a bulvármédia jól lebuktassa a "táncost"... Nekem az az érzésem, hogy valójában a biztonsági kamerák képeit használták fel. vagy egy másik "videós" telefonját. Apropó sunyivideo készítése nem gusztustalan, csak a diktafonos felvétel készítése erkölcstelen!?

telefont lopjon valakitől

Ha igaz amit összehordanak, akkor az nem lopás hanem garázdaság...

Ha eltulajdonítasz valamit az lopás.

sunyivideo

Annyira "sunyi", hogy még a berúgott járásképtelen részegnek is feltűnik?

nem gusztustalan

Valamit beszívhattál.

Ezek itt mind "gusztustalan"-ok neked akik kezében telefon van éppen?

https://www.startlap.hu/uploads/2024/06/hosok-tere-tuntetes-1-scaled.jpg

csak a diktafonos felvétel készítése erkölcstelen

A Te deklarált morális szempontjaid alapján azon sem lepődnék meg, ha szerinted ha bizalmas beszélgetések felvétele számodra erkölcsös lenne :D.

Ami nem biztos, mert semmi információ róla, hogy az kié volt, hogy került oda, és mi van rajta (már ha bármit le is lehetett menteni).

Hát a Dunából kifogott telefon életrekeltése, az ügyhöz képest aránytalan és értelmetlen erőfeszítés. Mert az adott, hogy MP bedobta a Dunába a telefont, ezt Ő is elismerte és [pont] Miért van szükség további bizonyítékok beszerzésére, és a megtalált telefon felélesztésére, hogy egy ilyen biztonsági kamerával rögzített videót összevágjanak?

Amúgy erről jut eszembe. Ha a kedvenc olasz antifasiszta* hölgyet megilleti -mivel Eu képviselő- a mentelmi jog, Petinket nem?

 

*Számomra az antifasiszta a XXI. (gyengébbek kedvéért, ikszikszi) században olyan mint a "jégtörő mátyás", töri, de ha nem talál, csinál.

A matt részegen tántorgás és a más tulajdonának erőszakos elvétele, majd Dunába hajítása véleményed szerint nem történt meg, csak Karmelita (ezt annyit szajkózzátok, írásban jött?) találta ki? A Karmelita borogatta a Gin+Tonic-ot Magyar Péter jelmezben egy szórakozóhelyen, megbotránkoztatva a fiatal lányokat és szüleiket?

Hogy fabrikáljátok ezt majd össze? AI? Gyíkemberek?

Fókusztévesztés? Kevesebbért elkotródott a politikai életből Sanna Marin egykori finn miniszterelnök.

trey @ gépház

MP színrelépése óta megy a nemtelen lejárató kampány ellene - teljesen kontraproduktív módon egyébként.  Ráadásul nem ő az első aki ellen ilyet szervez a fidesz, pl. emlékszünk még h Vona meleg partiakra járt és ezt valami repedtseggű a kamerába állította róla. 
Nézd, ha téged ez szórakoztat vagy ha fideszes-elkötelezettséggel érzed kötelességednek erről publikálni [dacára annak h nem szórakoztat] az elég sajnálatos Rád nézve! Én nem érzem úgy h ebbe bele kéne gabalyodnom, mert tényleg nívón alulinak találom.
MP egészen kiválló ls fedhetetlen ember, aki méltatlanul viselkedett egy szórakozó helyen. Maga is belátta, h ezt nem engedheti meg magának. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Sztem sem Vona, sem  Jobbik nem volt arra felkészülve, h ügynököket, kémeket tudjon lenyomozni. Másfelöl szükségük volt szakértőkre, mert oké h jobboldal, meg hazafiság, de hát értelmezni kell a költségvetést pl, sőt fel is kell szólalni a parlamantben a vitáján. De nem akarom Vonát különösebben védeni, mert áruló, csak hát eszközök hijján ebben a kérdésben kevésbé látom elmarasztalhatónak. 

De hát ott vannak a Fideszben is a kétes alakok: pl Martonyi volt külügyminiszter, aki Bilderberg csoport gyűlésére járt, ahova újabban Németh Zsoltot hívják meg relytéjes okból...meg a többi kripto komcsi a sötét múltjukkal. Érdekes h Pintérnek bérelt helye van a kormányban - talán nem véletlen! 

Az SZDSZ-t sokáig a legkártékonyabb szerveződésnek tartottam a politikai életben, de mostanra már Fidesz vezet magasan. Ennyi gazembert nehéz lenne máshol összegereblyézni! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Hja a rendörséggel szerződésben álló lenne itt a tételesen cáfoló szakértő...merne más mondani, rögtön nem lenne szerződésben álló!  Fizetett tanuk! Bazd, nehogy már beadják, h zero láthatóság mellett megtaláltak a folyó alján egy mobilt - aki ezt beveszi, az sem próbált még csukott szemmel megkeresni bármit :-D  Majd a folyó áljáról előkerült mobil - természetesen - működöképes, és a rajta lévő videó bizonyíték. Oké, már zserkesztik a Karmelita szakértői ezt a videót, vagy h f@szba nem sietnek bemutatni a tv-ben? 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A figura saját önmeghatározása kizárólag abból áll, hogy ő kinek a kije, kivel volt már egy légtérben és milyen "nevek"-el szívott már egy szobában levegőt.

Személy szerint sokkal többre tartok bárkit aki bárhonnan bárhova saját tudását, képességeit használatba véve el is ért már valamit az életben. Legyen az akár egy utcaseprő aki tisztességgel felsöpört már pár utcát.

Magyar Péter tevékenységei nyomán új jelentéstartalommal bővült a "Pétisó" szó.

:)

Pedo Petike mellett - aki annyira mata részeg volt, hogy a saját fejére borogatta a Gin+Tonic-ot - természetesen felbukkan az impexes apuka gyereke, az ujjeltöréssel fenyegetőző, C-osztályú rendező/RTL sorozatszínész is :D

Szekunder szégyen itt is befigyel a nézőnél, főleg amikor Petike fején megjelenik a kezeivel ábrázolt szarvasagancs, vagy a rák tudja mi :D

Miniszterelnöknek! :D

(JfR: ilyenért a bulikázós finn miniszterelnök, Sanna Marin kivonult a politikai életből)

trey @ gépház

Na, Pedo Petikéről előkerültek az eredeti felvételek

A "pedo" márkanevet már levédette magára a fidesz (Vásárhelyi János, K. Endre, Novák Katalin, Balogh Zolktán elvtársak). Furcsa az a tinidiszkó, ahol 30-as és 40-es faszok rázzák magukat! Annyi tini egész kerületben nincs, amennyien ott koktéllal a kezükben lejtenek.

Szerkesztve: 2024. 07. 28., v – 19:31

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Igen, Vasárnap 19:30 kor van mindig. 
Közben ők is nézik a vizilabdát, az elején még bemondták az eredményt. De most h belelendültek már nem...chaten mindig irja a közönség az eredményt.

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Szerkesztve: 2024. 07. 28., v – 23:24

Rágcsálnivaló a konteósoknak: MSZMP->MSZP->MZP->MP

Az, hogy ott egy rakas konteo hirtelen kiderult, hogy a valosag. Nagyobb aranyban, mint maskor. Ha ugy tetszik "empirikusan": kezdett a galaktikus birodalomhoz hasonlitani, valaki meg olyat is mondott a fejesek kozul, hogy "I am the science".

Ertem en, hogy barlangban eltel, amikor a Covidon atesett, ennek ellenere ketszer beoltott, de lockdownt ellenzo polgarokat, nemcsak hogy konteosnak, egyenesen virustagadonak hivtak. De te is ertsd, hogy hogy jon ez ide.

Off:

Elnézve a párizsi megnyitót és a jelenlegi helyzetünket, szerencse hogy nem rendeztük meg az Olimpiát! Úgy bexartunk volna mint Athén az évezred elején!

En meg rogton a kis szijjasra gondoltam...

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Trey apó, tervezed Viktor és/vagy [képzelj ide hosszú felsorolást] társai viselt dolgait is felsorolni?

Egyébként a kilépett fidesznyikre azért szálltál rá, mert kikiabálja a fidesz viselt dolgait, teszed ezt meggyőződésből, vagy felsőbb utasításra?

READY.
󠀠󠀠‎‏‏‎▓

Amint Orbán tinidiszkóban fiatalkorú lányok kinyalására tesz matt részegen félreérthetetlen gesztusokat, miközben a fejét Gin+Tonic-kal öntözi, majd ezt a tevékenységet rögzítőt fizikai bántalmazással fenyegetve, erőszakkal elveszi a telefonját és bebassza a Dunába  ... 🤣 azonnal nyitok neki majd egy topikot! Megígérem! 🤣

trey @ gépház

“Slimfit szerkós, latte-avokádós” Petit jelölte Vitya saját utódjának?

A miniszterelnök és a NER elit éppen luxus szigeteken és 30 milliárdos yachtokon piheni ki az idei zabrálást, de a rekkenő nyári hőségben is folytatódik az ország leépítése és széthordása:

- a tegnapi naptól bezártak újabb 100 postahivatalt;

- miután a paksiak leváltották a fideszes polgármestert, a kormány egyetlen tollvonással elrabolt 6 milliárd forintot a várostól és átadja a fideszes megyei önkormányzatoknak szétosztásra. Ugyanezt teszi már régóta a kormány több ellenzéki vezetésű önkormányzattal. Különleges gazdasági övezet létrehozásával egyszerűen elveszi az adott településen keletkező jövedelmet a helyiektől. Budapesttől pedig 75 milliárd forintot von el teljesen jogellenesen évente, szolidaritási hozzájárulás címen, ezzel totálisan ellehetetlenítve bármilyen fejlesztést a fővárosban;

- kijött a héten a magyar gazdaság második negyedéves “növekedéséről” szóló, minden várakozást alulmúló adat, újabb megszorítások szükségességét előrevetítve;

- az első megszorításként bejelentett 400 milliárdos “védelmi hozzájárulás” kapcsán máris kiderült, hogy a cégek természetesen tovább hárítják azt a lakosságra;

- a MÁV kapcsán napi szinten jönnek a hírek a totális káoszról és ugyanez igaz a légiközlekedésre is; Eközben az eddig jól működő Volánbuszt beolvasztja a kormány a totálisan veszteséges és a szétesés határán egyensúlyozó MÁV-ba ezzel veszélyeztetve az eddig jól működő busztársaság hosszútávú működését. Ezzel párhuzamosan arról szólnak a hírek, hogy Lázár János alatt remeg a miniszteri szék;

- az eddigi legrosszabb demográfiai adatok nyilvánosságra kerülése után csendben leszedték az eddigi családügyi államtitkárt. A helyére a korábbi iparügyi miniszter-helyettes került, azzal az indokolással, hogy van egy gyereke…;

- miközben a kormány sikerként kommunikálta a Dunaújvárosi Vasmű tulajdonosváltását, azóta az új tulajdonos leállította a vasmű lelkét jelentő kokszoló kemencéket és folyamatosan zajlik a nagymúltú vállalat további szétesése. Az utóbbi hetekben már a fizetések csúszásáról és a munkavállalók totális elkeseredéséről érkeznek a hírek.;

- a kormány hatalmas nemzetközi botrányt okozva, júliusban arról döntött, hogy az úgynevezett nemzeti kártya igénylői körébe beemeli az orosz és a belarusz állampolgárokat és ezzel lehetővé teszi, hogy különösebb ellenőrzés nélkül járjanak Magyarország és az Unió területén. Ha a magyar kormány lehetővé teszi a potenciális orosz kémeknek, hogy Magyarországon keresztül szabadon járkáljanak az Európai Unióban, akkor könnyen lehet, hogy szomszédaink önvédelemből Magyarország Schengen tagságának korlátozását fogják bevezetni;

És mindeközben a pofátlanság csúcsaként a Balatont is széthordó Tiborcz István, saját lábon álló neje, Orbán Ráhel arról értekezik a fideszes MCC feszten, hogy a “Balatont meg kell tartanunk magunknak.”

A TISZA Párt minden nap azért dolgozik, hogy a totális káoszt és szabadrablást mielőbb meg lehessen állítani és hogy a kormányrudat közösen mielőbb új irányba tudjuk fordítani. A 24. órában vagyunk.

forrás: MP fb

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A pofátlanság csúcsa. Miközben a miniszterelnök a saját fizetését 6,5 millióra, egyes miniszterei bérét pedig 27 %-kal emeli, aközben a kormány suttyomban elrendelte az állami vállalatoknál a bérkifizetések 5 %-kal történő csökkentését…Értik, miközben az európai rekorder infláció miatt egyébként is 20-30 %-kal kevesebbet ér egyes állami alkalmazottak bére, most még el is vesz tőlük az a kormány, amelynek dolgoznak?! Két választása lesz az állami cégeknek: vagy elbocsátanak vagy bért csökkentenek.

Mindeközben a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének haszonélvezői éppen St. Tropez-nál ringatóznak egy 30 milliárdos yachton pezsgőt (és dobozos kávét) szürcsölgetve…

Ez most komoly, miniszterelnök úr? Van még lejjebb?

forrás: MP fb

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A kormány úgy megmentette a Dunaújvárosi Vasművet, hogy az ott dolgozók nem kapták meg határidőre a fizetésüket. Eközben az is kiderült, hogy a kormány hazudott, amikor három hete azt ígérték, hogy rendezik a hőség okozta válsághelyzetet a kórházakban. Most, hogy itt az újabb hőhullám, a kórtermekben és a műtőkben ismét sok helyen harminc fok felett van a hőmérséklet, ami súlyosan veszélyezteti a magyar betegek gyógyulását és végső soron az életét is.

A TISZA Párt felszólítja a miniszterelnököt, hogy szakítsa meg az adriai nyaralását, rendelje haza a minisztereit a luxus jachtokról és azonnal intézkedjen a fentiek megoldása érdekében és az inkompetens vezetőket azonnal váltsa le.

Felmerül a kérdés, hogy “háborús veszélyhelyzet” idején egyáltalán miért nyaral egy adriai luxus szigeten Orbán Viktor?!

forrás MP FB

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

a gúcsány jobbvót

Vitályos Eszter szerint nem:)

Szombat este Vitályos Eszter kormányszóvivő Facebook-oldalán jelent meg videó, amelyben a helyzetre reagált.

"A baloldal Gyurcsány Ferenc kormányzása idején kórházakat zárt be és vitt csődbe”

Azért 14 év után ilyet mondani ultra gáz. Mint egy Monty Python szereplő. Ha a rómaiakra hivatkozik, az is hitelesebb lenne.

Peti túltolta.

nem elég, hogy Kijev mögött Brüsszel áll – Brüsszel mögött nyilván Washington áll, sőt nem is Washington (vagyis az amerikai kormány), hanem a mélyállam.

Ez a Peti (úgy értem a tarajospepe aliasz Szijjártó, akiről a cikk szól) okosabb mint gondoltam, valamit még ő is megért a világpolitikából. Pedig Fideszes politikusként nehezített pályán van. Kár, hogy a Covid meg a vakcinák kapcsán nem látta át ugyanezt.

Ez hülyeség, hiszen teljesen egyértelmű, hogy  az amerikai kormányt az elnök irányítja., olyan brilliáns határozottsággal,  ahogyan tájékozódik a színpadon vagy a kertben és olyan brilliáns logikával, ahogyan Trumpot sarokba szorította az elnökjelölti vitán.

MP ( Makro/Mikro Pénisz ) államférfihez méltó videlkedése márcsak a momentumos államférfihez mérhető:

  • slim nadrágban farka előtolásával hangsúlyozza/ellensúlyozza kisebbségi komplexusát
  • kanapén elnyúlva szintén megfelelő pózban tájékoztatja híveit
  • VIP bulikákban államférfihez méltóan táncikál
  • karba-tett kézzel alulról fényképezve mutatja/ellensúlyozza férfiúi karizmáját

Természetesen érthetően építgetik ezt a majmot:

  • megcélozzák vele az amúgy is facebuk/tiktok rajongó csitrik, vagy csitrik szintjén megrekedt idősebb korosztályt,
  • persze kell hozzá még az O1G,
  • meghát a "mi meg tudunk egyezni Brüsszellel" narratíva.

Tehát összeszedik a csitriket, az O1G-funokat, és a brüsszelitákat egy helyre. 

Mondhatni ügyes.

Antall Péter (néhai Antall József fia):

2026 kampány: nem kell sok szimbólumot használni , az egészségügyben minden benne van! Az is , h miért kell őket leváltani !!! 14 évük volt 2/3! Nincs mentség!

forrás MP fb

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Nem követtem az elmúlt 2 hétben a belpol-t a nyaralás miatt, de azt láttam, hogy a Petink pörög-forog a Karácsony és a Vitézy körül, mint szarlégy a szar körül.

Egy kérdés a belső körösökhöz:

Peti mit ígért? Most, hogy 10 mandátuma van a közgyűlésben, a tisztakezű Karácsonnyal (aki háta mögött eljelentéktelenedett a Gyurcsány) vagy a Fidesz-szel összefogva lesz majd elszámoltatás? Kicsiben látni fogjuk amit majd tervez nagyban? Mikor hullanak az első korrupt fejek?

trey @ gépház

A szarozós stilusra a válaszomat tekintsd a nagylelküségem jelének! (Sajnálom h iylen frusztráltan kellett visszatérned a nyaralásból)

MP a föv.önk-ba került pártok vezetőivel egyeztetett Budapest működtetésével kapcsolatban, kivéve Szentkirályi Alexandrát aki elutasította a megbeszélést. A megbeszélések részleteit nem hozták nyilvánosságra, okkal. Annyit közölt, h a Tisza semmiféle fövárosi cég vezetőségébe nem fog beülni, ilyen poziciókra nem tart igényt és ragaszkodik ahhoz, h az ilyen helyekről a pártemberek leváltásra kerüljenek és transzparens módon nevezzék ki a vezetőket. 

Továbbá: A héten kórházakba látogat Kulja Andrással, h személyesen ellenőrizék a körülményeket a klimák működését, és a hőmérsékletet. Hétfőn  János kórházban voltak, kedden a Péterffy Sándor utcai kórhában. Ezt az akciót vasárnap jelentette be a Magyar Infón. Érdekes módon az egészségügyért felelős államtitkár nyaralását megszakítva hasonló céllal maga is személyes kórházlátogatásokba kezdett a héten. Igen,  jól látod MP-t majmolja a Fidesz! Nem kicsit szánalmas, presze a klimákat nyilván továbbra sem cserélték le a kórházakban, az előző hőhullám következtében, hiszen különben az államtitkár pontosan képben lenne az állapotokról. A betegek dögöljenek meg, mi nyaralunk - üdv a Fidesz! 

Továbbiakról 40 perc múlva az ATV-n!

ui. a kedvenc Lidl csokim 100%-al drágult! El sem tudom képzelni mennyibe kerülne ha Fidesz nem állítja meg az inflációt. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Friczy, Friczy ... az állításod az volt, hogy nem engedték be. Mire mondtam, hogy olvass utána. Kiderült számodra, hogy valóban beengedték, erre most jössz azzal, hogy mennyit kellett várnia? Faszt érdekel? Havonta milliókat keres. Miattam órákat is állhat kint, az egy kórház, nem hotel a Magyarnak, ahol recepciós lesi az érkeztét.

trey @ gépház

Add tovább! A magyar egészségügy utolsó segélykiáltása! Ha most magukra hagyjuk az orvosainkat és ápolóinkat, akkor a gyerekeink és unokáink jövőjéről is lemondunk.
Ma a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórházban folytattuk a bejárásunkat.
Embertelen körülmények, 38,4 fok már dél körül, szappan és fertőtlenítőszer nélküli mosdók, megfélemlített, végletekig kizsigerelt egészségügyi dolgozók.

Volt orvos, aki sírt és könyörgött, hogy ne hagyjuk magukra őket, hogy tájékoztassuk a nyilvánosságot arról, hogy milyen körülmények között próbálnak napról napra életeket menteni.
Eközben a kormány egészségügyi államtitkára propaganda bejárást szervezett a magyar sajtónak az egyetlen olyan intézménybe, ahol nagyjából klimatizáltak a kórtermek.
A Péterfy Sándor utcai Kórháznak korábban teljes rekonstrukciót ígért a kormány, de időközben az ígért finanszírozást törölték. Ma pedig felsőbb politikai utasításra megtiltották a független sajtó belépését az intézménybe és fényes nappal a Pintér Sándor belügyminiszter köreihez köthető biztonsági cég vaslánccal és lakattal lezárta a kórház főbejáratát, hogy se a sajtó, se a betegek ne juthassanak be az intézménybe.
Elég volt! Követeljük Pintér Sándor belügyminiszter és Takács Péter egészségügyi államtitkár azonnali leváltását és a szükséges plusz források biztosítását az egészségügy területére.
Követeljük, hogy Orbán Viktor szakítsa meg a luxus nyaralását és hívjon össze rendkívüli kormányülést az egészségügy és a magyar betegek megmentése érdekében!

Ha a TISZA Párt felhatalmazást kap a magyar emberektől, akkor első lépésként átcsoportosítjuk a Rogán féle propaganda minisztérium 650 milliárd forintos éves költségvetését az egészségügyre.

A propaganda rombol, az egészségügy életeket ment.

forrás MP fb - kiemelés tőlem

ui.: földhivatali ügyintézés költsége 70%-kal drágult

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A magyar egészségügy valós helyzete - 1. rész Szent János Kórház

Szeretném ismét kiemelni a saját véleményemet: azzal hogy kormányzat megvonja az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutást az emberektől, nem hibát követ el, hanem bűncselekményt. Ez a megvonás szisztematikus és szándékolt! Ne legyen senkiben kétség: ez terrorizmus. Az állam által a polgárokkal szemben elkövetett terror. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Hallottam, tájékozott vagyok. Csak azt nem értem mi az az elszámoltatás? És hiába kérdem Tőled, mert úgy tűnik Te sem tudod, csak nyomod itt a hülyeséget. 
MP nem haknizik elszámoltatással - ez már megint egy újabb hülyeség tőled. MPnek más tervei vannak bűnözőkkel való leszámolásra, nem a politikai alapú tisztogatás. 
Szted az oylan "elszámoltatás" a kívánatos, mint amit Budai Gyula csinált? 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Ki az a "tőlük"? 

Hát nem tudom, most vagy nagyon megsütött nap téged a nyaraláson, vagy lenyulta valaki @trey nicket, de a nyaralás elötti példány egy emelettel értelmesebb volt a mostaninál! 
Te dobtad be ide ezt a buzzwordot, a fideszes elszámoltatásért felelős kormánybiztos meg Budai Gyula volt, az ő tevékenysége az amit iránymutatónak tartasz, amikor elszámltatást emlegetsz? Ezt nem tudom mástól megkérdezni, mert ha megtenném joggal háborodnának fel, h mégis honnan a f@szbol tudják ők h @trey mit-miért csinál? 

MP tervei közt szerepel, a mielöbbi hatalomra jutásuk esetén, h a Fidesz alapító főügyész Poltot megkérik h távozzon a hivatalából - ha nem megy magától, akkor majd segítenek neki! Utána lehet további lépéseket tenni a narancsos meg a kék fideszes bűnözők ellen, van rá koncepció. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Belátom nehéz a dolgod egy olyan főnökkel, mint a felbolond Magyar, aki egymásnak homlokegyenest ellentmondó faszságokat hazudozik, egyik nap ezt, a másik nap azt, de akkor mégsincs tervben az elszámoltatás?

Vagy ez is csak olyan clickbait szemét volt, mint hogy Orbánék titokban beadták a jelentkezést az olimpiára? 🤭

trey @ gépház

loop Wtf elszámoltatás?

Olimpiát nem tudom. Biztos vagyok benne tud valamit MP erről. Én nem szeretnék olimpiát Fidesz kormány alatt az tuti - mondjuk nem csak olimpiát, hanem semmit - nem támogathatunk olyan alkalmakat amin szétlopják magukat, hiába akarnak minket ennek eltagadásával lelkesíteni. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Most már egymás torkának estek a srácok. Pl. V-Híd vs Lézerjsnó

Lézer már sokadszorra is átszervezi a MÁV-ot, most is kirúgta a MÁC vezért, és most is bejelentett egy vasútfejlesztést. 3 éve még 8mrd eurós fejlesztéssel kampányolt, most már 1mrd eurót vesz fel 30 évre… Most is vonalakat zár be, és a vonatokat  buszokkal akarja kiváltani! Ha decemberig nem lesz EU-val alku a pénzeink elvesznek…Tök jó ötletek, alakul a ‘26-os fidesz zakó!

MP tökéletesen látja ezt, pontosan ez az egymás torknak esés lesz az, ami a @trey forszírozott elszámoltatást lehetővé fogja tenni - nem budaigyula módra persze. Csak pár terhelő vallomás kell és borulni fog a dominó. És egymást fogják taposni, h ki legyen az elsők közt akinek sikerül még vádalkut kötnie az ügyészséggel! 

Ez Lázár kész főnyeremény! Minnél tovább hagyják tevékenykedni, annál hamarabb lesz kormányváltás :-D 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Látom megint megy a balfaszkodásod ... leírták, hogy olimpiára város tud jelentkezni, nem kormány. A főváros élén a balfasz Geli ül. Hogyan lenne ez kivitelezve?

Jó, bazírozhatnak arra, hogy ez a majom nem tölti a második ciklusát és megbukik, de azért a kontróitoknak is legyen már valami határa :D

Vagy arra célzol, hogy netán Karácsony már az előző ciklusában beadta a jelentkezést?

trey @ gépház

Sajnos azt ATV-s hakniból sem derült ki, hogy akkor lesz-e elszámoltatás! Valójában, semmi sem derült ki Petitől az ATV-n, csak annyi, amit eddig is tudtunk: találkozgatnak. LOL. Elszámoltatás lesz? Karácsony körül lebzselők el lesznek számoltatva Petid által?

(Közben megkezdődött, de Petidnek ahhoz semmi köze ... Elvitték Gyurcsány egyik emberét a hatóságok ;)

trey @ gépház

Elszámoltatni az tud, akinek van hozzá hatalma. 10 képviselő a fővárosi közgyűlésben még messze van ettől..
De ha már itt tartunk, a Fidesz mikor számoltatja el Gyurcsányt ?  Hiszen ez volt a választási ígéret annak idején, és Orbán Viktor sosem hazudik amikor ígér valamit...

Csak egy sorig terjed a figyelmed? :D Akkor nem kezdek új sort, csak bemásolom ide zsver hozzászólásának 2. sorát: "De ha már itt tartunk, a Fidesz mikor számoltatja el Gyurcsányt ?  Hiszen ez volt a választási ígéret annak idején, és Orbán Viktor sosem hazudik amikor ígér valamit..."

rövid az élet!

Ezért volt nagy hiba az országot "ezekre" bízni ennyi évre... és még hol a vége!?!

Rengeteg baj van a Fidesz tevékenységével, ahogy Magyar Péterével is (nem csoda, mivel egyrészt "onnan" jön, másrészt meg tapasztalatlan és csapongó, de ez még változhat). A gond ott van, hogy nálad még csak szálka sem lesz olyanból a hőseidnél, ami akármelyik másik vagy harmadik oldalon szerinted a legvastagabb gerenda. A Fideszed "ezer éve" uralkodik, rengeteg dolgot nem tartott be az ígéretei közül, pedig gyakorlatilag teljhatalommal bír már jó ideje, és ezek téged nem zavarnak, pl. a beígért elszámoltatás, amit terelésnek titulálsz, de ugyanezért nekimész olyan embernek, aki még gyerekcipőben jár a politika világában, és lehetősége is alig van bármire, leginkább a nyilvánosság az, amit fel tud használni. Legutóbb Magyar Péter megmozdított valamit a kórházak körül, aminek lett is kézzel fogható eredménye (egyelőre csak kis területen, de legalább ő tett valamit), de te ennek sem tudsz örülni, csak azt keresed, kibe hol tudnál belerúgni. Jössz állandóan mások kettős mércéjével, pedig ennek te vagy a legnagyobb szakértője.

Kétségtelen, hogy ügyes vagy, jól kevered a... lapokat itt, gyűjtöd a kattintásokat, csak ezzel nagyon rossz képet állítasz ki magadról, még akkor is, ha ezt leszarod (és tudjuk mindannyian, hogy leszarod). Nem kis dolog volt a részedről, hogy létrehoztad a HUP-ot, nem kevés melót öltél bele, ez megsüvegelendő, kár, hogy nem ezt a vonalat erőlteted, Dr. Jekyll eléggé háttérbe szorul itt Mr. Hyde miatt...

Mi lett Semmelweis hazájából? Ugyanaz van mint az ő korában volt: sötétség. Akik ma az övéhez hasonló korszakalkotó jelentőségű felfedezéseket tesznek, azokat a kortársaik ma is hülyének nézik és kiközösítik.

A mai szülészet is rengeteg problémát, veszélyt, szövődményt, betegséget okoz, és ezeknek legnagyobb részének az okait a jelenkor tudósai már felismerték. Könyvekben elérhető, csak utána kellene nézni. Épphogy az orvos urak nem olvassák, és a kórházi gyakorlatot is elfelejtik a legújabb tudományos eredmények ismeretében frissíteni.

Ott tartunk, hogy mindent összevetve simán lehet, hogy megint biztonságosabb otthon, bábával szülni.

Nem lett semmi Semmelweis hazájával, ugyanaz van mint akkor. Tudatlan sötétség.

Látatlanban hiszek Neked - fogalmam nincs a bábaságról. Én nagyon rossz véleménnyel vagyok az orvosokról, meg az egészségügyi személyzetről. Ebben pl. gyökeresen mást gondolok mint MP. Én nem látok semmiféle hősies helytállást a részükről, hanem kifejezetten betegellenes magatartást tapasztalok, jobb esetben csak szimpla leszarást. Persze nem lehet teljesen általánosítani, az igazságtalan lenne, mert van jó tapasztalatom is, de az is olyan, h csak többedjére való találkozással alakul ki, elsőre akkor is ellenségesek. Van beteg hozzátartozóm aki miatt sokat járunk különböző intézményekbe. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Akinek bejött az élet! Mindenki nyugodjon meg, ugyan a kórházakban jelenleg is több helyen 40 fokban próbálnak túlélni a betegek és az egészségügyi dolgozók, de eközben az Országos Kórház Főigazgatóság főigazgatójának, Révész Jánosnak az ultramodern irodájánál szabadsága alatt is tökéletesen működik a klíma (ottjártamkor épp kellemes 25 fok volt) és várja főigazgató úr szabadság utáni visszatértét augusztus 21-én.

Révész János főigazgató úr az, aki megtiltja az egészségügyi dolgozóknak, hogy nyilatkozzanak a magyar egészségügyben uralkodó embertelen állapotokról és szintén ő az, aki nem ad engedélyt a magyar sajtónak, hogy felvételeket készíthessenek a széthulló magyar egészségügyről a kórházakban.

És szintén ő az, aki belügyminiszteri utasításra, az összes kórház főigazgatójához hasonlóan egy egészségügyi válsághelyzet közepén többhetes kötelező nyári szabadságát tölti.

forrás MP fb

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Szerintem menjetek tovább, mint elszabadult hajóágyú párt, mondjon már a Peti nagyot:

Tisza Párt: Ha mi leszünk hatalmon, minden háztartása alanyi jogon ingyen klímát fog szereltetni!

Dobd be a közösben, mert az mégsem állapot, hogy az Orbán által előidézett 40 fokban szegény magyarok senyvednek!

:D

trey @ gépház

A műtői klima nem egy kénylemi, hanem egy betegbiztonsági berendezés: https://www.facebook.com/share/v/8gjE2qCv41HXkx9N/

A kórtermekben pedig éppen a többórás műtéten átesett beteg probál regenerálódni, ami 40 fokban nem éppen kivitelezhető! Vagy épp lázas gyerekek fekszenek 38 fokban, mint a váci kórházban szombaton (erről még nincs videó). Biztos, h ezen akarsz humorizálni, meg értetlenkedni? 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Az a szánalom, hogy olyat próbál elvárni ez a nyomi Petike, ami nyugaton sincs.

Németország déli részén is átlagban 10°C-al alacsonyabb a hőmnérséklet mint Magyarországon! Miért akarod ahoz hasonlítani, és miért nem Olaszországot veszed összehasonlítási alapnak, ahol 100%-ban klimatizáltak a kórházak? 

Rossz hír a NER-nek, hogy a zártosztályok és a börtönök sem klimatizáltak! Ha orbánnak van elég esze azokat még rendbeteszi, mielőtt kiutalnak neki egy lakosztályt a sitten. 🤣🤣🤣

Mai hír: emberek kerülnek kórházakba a meleg miatt. Ezek szerint ott még mindig jobb, mint otthon.

Ugyan nem hírértékű, de ma is emberek haltak meg a kórházakban. Ezek szerint a kórház nem jobb mint otthon.

Nehogy kiderüljön a végén, hogy oda járnak hűsölni!

Nehogy kiderüljön, hogy oda járnak meghalni!

3. rész Heim Pál Gyermekkórház

Meglátogattuk a Heim Pál Gyermekkórházat, ahol tapasztalataink szerint a helyzet valamivel jobb, mint más budapesti kórházakban. A legtöbb helyiségben működik klímaberendezés, bár néhány héttel ezelőtt még 37-38 fokot mértek a szobákban. Az utóbbi napokban a Belügyminisztérium is ellenőrzést tartott az intézményben. Bár a kórház modern részei jól felszereltek, találkoztunk régi és elhanyagolt területekkel is. A jelenlegi 27 fokos belső hőmérséklet kedvezőbb, mint máshol, de még mindig messze elmarad a nyugati standardoktól, és a csecsemők, kisgyermekek számára megterhelő lehet. Nézzétek meg, hogyan teljesít a Heim Pál Gyermekkórház a nyári hőségben!

A főnővér elmondása szerint március óta nem kaptak se szappant, se fertőtlenítőt, se wc-papírt! Gyerekkórház! :-O

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Ez Takács Péter volt korábban a János Kórház igazgatója. Felkészült ember, de hazudik mint a vizfolyás és nem úgy tűnik mintha vállalni akarná a felelősséget bármiért is. Azzal magyarázkodott pl. h amikor a Jánosban dolgozott akkor az E-Onnal kellett tárgyalnia amely cég nem volt hajlandó elvégezni az infrastruktúrális fejlesztéseket az elektromos hálózaton, h a szobák klimatizálva lehessenek. A János kórház a 12. kerültben található, ahol gzdag emberek élnek és mindenkinek van klimája, és emiatt a rendszer annyira terhelt, hogy a kórházi klimákat már nem bírná el.  Ezt modnta a saját pici szájával. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A kórházak nem az egyetemes szolgáltatói hálózaton csatlakoznak, hanem KÖF-ön és két redundáns betápon. A gyakorlatban azt jelenti, hogy saját transzformátoruk van, és városban 10kV-on, vidéken 20kV-on vételezik az energiát. Az IP hálózatot is a MVM net biztosítja, ami a KÖF hálózaton megy oda is. 

Szerkesztve: 2024. 08. 17., szo – 23:04

A Péterfy Sándor utcai Ispotály már 14 éve megérett a kórházzá alakításra…

Add tovább! Feljelentést teszek foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és annak minősített esete, a több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt, amiért a kormányzati szervek és egyes egészségügyi intézmények vezetői elmulasztották a kórházi klíma berendezések kötelező fertőtlenítését, karbantartását és javítását, illetőleg a magyar egészségügyi intézményekben az alapvető higiéniai szabályok betartását, betartatását és a kórházi mosdók fertőtlenítőszerrel és szappannal való ellátását.

Tegnap került nyilvánosságra a kórházak karbantartásáért és beszerzéseiért felelős állami szerv, a Közbeszerzési, Ellátási Főigazgatóság (KEF) egyik vezetőjének belső levele, amelyben elismeri, hogy több kórházban elmaradt a klímaberendezések kötelező fertőtlenítése, illetőleg kormányzati nyilatkozatokból tudjuk, hogy az Orbán-kormány már évek óta tudatában volt annak, hogy a kórházi klímaberendezések felújításra, illetve cserére szorultak.

A TISZA Párt eheti kórházbejárásain egyértelműen kiderült továbbá, hogy a kórházak jelzései ellenére a KEF nem gondoskodott arról, hogy az egészségügyi intézmények az alapvető higiéniai szabályok betartásához szükséges mennyiségű és minőségű fertőtlenítőszert kapjanak. Ennek következményeként, a kórházak jelentős részében a mosdókban nem áll rendelkezésre fertőtlenítőszer vagy szappan.

A klímaberendezések fertőtlenítésének elmaradásával és a fertőtlenítőszerek biztosításának hiányával a kormány és a kormányzati szervek olyan mulasztást követtek el, amely közvetlenül és közvetetten rengeteg kórházi beteg, dolgozó és látogató megfertőződéséhez és végső soron halálához vezethettek. A klímaberendezések rendszeres karbantartása miatti leállások okán pedig műtétek és létfontosságú kezelések maradtak és maradnak el, ami szintén honfitársaink életébe kerülhetett.

A TISZA Párt elvárja, hogy a hatóságok haladéktalanul vizsgálják ki a kormányzati és egészségügyi mulasztásokat és nevezzék meg a felelősöket.

A TISZA Párt felszólítja Orbán Viktort, hogy szakítsa meg az adriai nyaralását, hívjon össze rendkívüli kormányülést, nevezze meg a politikai felelősöket és azonnal intézkedjen a szükséges plusz költségvetési források biztosítása és a honfitársaink egészségét és életét veszélyeztető helyzet megszüntetése érdekében.

forrás MP fb

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Messias of Puppets levelet írt Ursulának, melyben kifogásolta, hogy a bizottság támadást indított az olasz családtámogatás ellen. A messiás azt kifogásolta, hogy a bizottság elítéli az olasz gyermektámogatás azon pontját, miszerint csak az kaphat gyermekei után támogatást, aki min. 2 éve Olaszországban él es a gyermekei is Olaszországban élnek. A bizottság szerint ez diszkriminatív, mert akkor is kellene támogatást adni, ha a gyermek nem Olaszországban él.

Ugy látszik Peti kiénekel a kánonból?

Szerkesztve: 2024. 08. 18., v – 14:44

A Váci Jávorszky Ödön Kórházban mintha megállt volna az idő, régi berendezések, elavult eszközök, hulló vakolat. Az újszülött osztályon 35 (!) celsius-fok, a meglévő függönyök is adományokból lettek felszerelve. Néhol egy-egy működő split klíma, amit a dolgozók elmondása szerint betegek ajándékoztak az osztálynak, de fertőtlenítésük megtörténtéről senki sem tud biztosat.

A 3. emeleti krónikus osztályon a hőmérséklet már a 36 fokot is eléri, az egyetlen lift elromlott, a dolgozók a kezükben cipelik a sokszor magatehetetlen betegeket....

Dr. Takács Péter államtitkár úr egyik interjújában elmondta, hogy járt a magyar kórházakban, de eddig bárhol kérdeztük a menedzsmentet vagy a dolgozókat, senki nem tudta felidézni, hogy az elmúlt években valóban járt volna a kórházukban. Kedves Államtitkár úr, Ön szereti a számokat, kérem mondja el, hogyan képes 1 ápoló ellátni 16 frissen szült kismamát és gyermekeiket egyszerre? Ki vigyáz addig a betegekre, míg az egyik nővér áthívja kollégáját egy másik osztályról, hogy segítsen a betegek fürdetésében, mert nem meglepő módon kollégája ott is egyedül van 15-20 betegre és csak így tud beteget mozgatni és fürdetni? Hogyan biztosítható a betegek ellátása, etetése, itatása, ha egy krónikus osztályon 35-37 fokban 20-30 magatehetetlen beteg fekszik, akikre 1 szakképzett- és maximum 1-2 segédápoló jut ügyeletben?

Kérem mondja el a magyar embereknek, hogy miért van az, hogy amíg látványberuházásokra, pl. tűzijáték rendezésére Európában a legtöbbet költjük, addig a nemzetközi összehasonlítások alapján a magyar költségvetésből évtizedek óta egyre kevesebb pénz jut arányaiban az egészségügyi ellátás finanszírozására:

A GDP arányos egészségügyi költés tekintetében Magyarország a GDP 4,8%-át fordítja közkiadásként az állami egészségügyre, a hozzánk hasonló helyzetű Csehországban ez az arány 7,8% . Csak egy példa: a 65 évnél fiatalabb korban elhunyt férfiak aránya Magyarországon 29%, míg Csehországban csupán 19%.

Úgy hiszem, ha megnézzük a fenti adatokat, akkor már értjük, hogy az Önök kormányzása alatt miért sodródik az ország az utolsó helyekre az egészségügyi mutatók vonatkozásában.

forrás Kulja András fb

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Szerkesztve: 2024. 08. 18., v – 14:51

4. rész: Szent Imre Kórház - 36.3 °C az ápolási osztályon

Legutóbb a Szent Imre Kórházat látogattuk meg, ahol vegyes tapasztalatokat szereztünk. Az este 7 órakor mért 36 fokos hőség még egy egészséges ember hőháztartását is felborítja. A látogatás során kiderült, hogy mennyire fontosak a felújítások, például a klímaberendezések beszerelése. A kórtermek 70%-a klimatizált, ami nagy előrelépés, de sajnos a mosdókban nem volt WC papír, ami alapvető hiányosság. Nézzétek meg, milyen körülmények között zajlik a betegellátás a Szent Imre Kórházban, és milyen hatással van a nyári hőség az itt tartózkodó betegekre!

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Behringer Zoltán termelési-regény sorozatát olvashatjuk.

A termelési regény, mint irodalmi műfaj Magyarországon az 1950-es években volt kötelezően népszerű, eredetileg a Szovjetunióban alakították ki az 1920-as években. Általában ipari és mezőgazdasági termelő üzemek hétköznapi működését és problémáit mutatja be. Törekszik a minél valósághűbb ábrázolásra, a szocialista realizmus felületes (hamis) szellemében.