Win 11 Pro update után minden fekete. De aztán hepiend. :)

Én vagyok a hülye. Windows 11 ajánlgatott valami update-et, amiről csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy csudajó.

Mivel már jó két hete emlegeti, gondoltam, hogy oké, berakom a mosást meg elszöszölök az ebédkészítéssel, és hagyom, hadd überelje magát.

Egy órával később láttam, hogy már 97%-nál tart az install. Hurrá. Nagy nehezen (hiszen mindig az utolsó néhány százalék tart a legtovább) el is készült, és sugalmazta, hogy indítsam újra a rendszert, bár szokatlan módon most olyan javaslata is volt, hogy majd éjfélkor tegye ezt. De nem, csináld csak most, legyünk túl rajta!

Újra is indul, és el is kezdi az überelést. Aztán megint újraindult.

És most fekete a képernyő vagy 20 perce már. Valamit molyol a gép, mert időnként bekapcsol a hűtőventilátora (laptop), de amúgy nem reagál semmire.

Gondolom, nincs értelme egyebet tenni, mint várni, de arra igen kíváncsi lennék, hogyan fordulhat elő ilyesmi még manapság is. Komolyan nincs senki a Májkroszoftnál, aki találkozott már ilyennel, és képes lenne arra, hogy legalább egy "dolgozom, majd szólok, ha kész" üzenet látható legyen?

De mondom, én vagyok a hülye. A fenének hagyom update-elni, ha amúgy minden más működik?

És, ebben a pillanatban, jó fél órával a feketeség kezdete után, kegyeskedett megjelenni a login screen. Most a "Welcome" felirat fölött pörgő pöttyöket csodálhatom, ki tudja, meddig. Az is valami. Lefogadom, hogy semmiféle javulást nem fogok tapasztalni, és egyetlen számomra hasznos feature sem jutott el hozzám ezzel az update-tel.

Hozzászólások

Engem ma egy hatósági átadás alatt örvendeztetett meg. Fél óra után kikapcsoltam a gépet, hogy tartalékoljak az akkuval, elég régi gép, már nem sokat bír. Hívnak, hogy nézzek rá a rendszerre, mert valami nem klappol, hát tizenöt perc volt mire sikerült belépnem. Addig vártak.

Hogy jönne rá arra a baromra a cifra fosás, aki ezt így csinálta meg...

Nem véletlenül mondta az éjfélt, úgy átaludtad volna az egészed és nem idegel ki :D

Hát még a Win 3.1 időkben volt, hogy elindította gépet az ember és elment inni egy kávét, hogy mire megissza, bejön a login screen. Mivel a fejlődés megállíthatatlan, annyi változott, hogy egy üveg whiskyt kell meginni, amitől bebaszol, kialszod magad és voilá kész is az update.
Előnye még, hogy whisky miatt nem fog érdekelni az egész és nem irkálsz róla posztokat :D

A tömegek sohasem szomjúhozták az igazságot. A nekik nem tetsző bizonyságok elől elfordulnak és inkább a tévedést istenítik, ha ez őket elkápráztatja. Aki illúzióba ringatja őket, úr lesz fölöttük, de áldozatuk az, aki megpróbálja őket kiábrándítani.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Szerkesztve: 2024. 12. 22., v – 14:05

Nem vagy hülye, update-elni kell előbb-utóbb, nem úsznád meg, akkor inkább érdemes ezt relatíve előbb letudni, mint későn, utolsó pillanatban kapkodni. A Windows az ilyen, főleg nagy update-ekkor bűn lassú. Alá rakhatod az isten sok processzormagját, sok giga RAM-ját, meg csúcs SSD-jét, akkor se lesz sokkal gyorsabb. A 11-esre ez még igazabb, mint a 10-esre volt.

Az meg egy dizájnhiba a MS részéről, hogy a frissítés egy szakaszán fekete a kép, olyannak nem lenne szabad előfordulnia, még egy lassan rendszeren sem, hogy nem kap a felhasználó vizuális visszajelzést, hogy mi történik, válaszképes-e a gép, ilyenkor azért kéne valami indikátor, hogy a rendszer nem fagyott le, dolgozik valamin.

A Linux köröket fut köré ebben is. Nálam Arch-on csak 3-4 perc egy teljes nagy rendszerupdate, amikor 200-400 csomag frissül, lényegében kicserélve teljesen a rendszer nagyját, és az is csak azért 3-4 perc, mert az ótvar albérleti netem nem gyorsabb, de mikor leért a sok frissítés, akkor maga a tényleges frissülési folyamat (csomagok integritásánál és aláírásának ellenőrzése, szabad hely ellenőrzése, kicsomagolás, post install scriptek lefutása pacman-ban triggerek alapján, kernelfrissítésnél initramfs-generálás) csak pár másodperc, és közben a gépet is lehet használni, meg újraindítgatással sem cseszteti az embert, ráér akármikor újraindítani a rendszert, és utána is a rendszer egy pillanat alatt bootol vissza, semmi pörgő pöttyös homokórázás, meg idegtépő időhúzás, ami alatt a gépet nem használhatom.

Windows 95/98: 32 bit extension and a graphical shell for a 16 bit patch to an 8 bit operating system originally coded for a 4 bit microprocessor, written by a 2 bit company that can't stand 1 bit of competition.”