Kitermelte az erdőt a 60 milliós uniós támogatásból épített lombkorona sétány építése közben a nyírmártonfalvai polgármester. A fideszes Filemon Mihály szerint semmi közünk hozzá, hogy mire költi az uniós támogatásokat.
Maga a lombkorona sétány is csak egy tákolmány. A rétegelt fenyőből készült építmény a látogatásunkkor nem volt lekezelve. A lépcső falécein pedig már repedések jelentek meg, a fokok sincsenek rendesen alátámasztva, így ha azokra rálépünk, meghajolnak.
A beruházásra mint magánszemély Filemon Mihály, a falu polgármestere nyerte el a támogatást. A lombkorona sétányt az uniós adófizetők állják, a kifizetés az uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Program pályázatából történt. Az uniós pályázati nyilvántartás szerint a támogatást 2021-ben ítélték neki oda, a kérelmet még 2018-ban nyújtotta be. Filemon Mihály 2019 óta polgármester Nyírmártonfalván.
A telek szintén a fideszes polgármesteré. Ha megnézzük a 16,5 hektáros telek tulajdoni lapját, akkor ott Filemon Mihály nevét találjuk.
Link: https://atlatszo.hu/orszagszerte/2023/03/23/tarra-vagtak-az-erdot-az-un…
Így kell ezt Béláim! Ne feledjétek, csak előre és nem hátra!
Hozzászólások
Magyarország, 2023. De vannak, akik szerint ez így jó.
Pontosítanám: vannak, akik szerint jobb így, mintha "haladó" politikusok kerülnének tömegesen a fazék közelébe.
:)
Mondanám, hogy igazad van, mert nem cukrozod a taknyot mint ahogyan ezt páran szívesen teszik, és senki nem kér a "haladókból", akinek egy csepp esze is van, de! Mindeközben eltelik az életünk, - míg némi önreflexiót tapasztalunk, meg öntisztulást. Ugyanis szvsz a Fidesznek is érdeke, hogy ne a kisstílű ügyeskedőkről szóljanak a dolgok.
Fejetol buzlik a hal…
Na fityesz szavazók, ez nektek készült, menjetek!
Remélem most ezen mászkálnak körbe körbe igazi birkák módjára reggeltől estig :'D
Azok a részletek hiányoznak, hogy
Nincs itt semmi látnivaló, csak egy 4 év alatt elbírált pályázat, bizonytalanság, kétely. EU sebesség, lásd még: óraállítás topik
Mondhatnám, az EU-s pályázat olyan lassú, hogy felnőtt közben egy erdő, meg le is termelték. Én erre nem lennék olyan büszke :D :D :D
trey @ gépház
Na megjött a fő fidesz seggnyaló. Jön a foggal körömmel való védés :D:D:D:D
Ó, valaki árnyalta a képet! Idd a cool aid-et tovább :D Átlátszó :D :D Hadházy :D :D
trey @ gépház
"közben a fa vágásérett lett"
Tehat eleve nem hosszutavra terveztek, ami csak tovabb erositi, hogy ez egy ujabb lopas. Bravo.
Tudod a haszonerdő az haszonerdő.
trey @ gépház
Akkor oda minek lombsétány?
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
Jákub egy .
neut @
Elolvastad a cikket amit linkeltem?
trey @ gépház
El. De ettől még nem kerültem közelebb a mindsethez, ami úgy néz ki:
Uniós pénzre pályázok mert van egy erdőm amit átminősítek "közerdővé", majd építek egy lombsétányt, aminek elkészültével kivágom a közerdőmet, mert a magánerdő korában ígéretet tettem arra, hogy majd kivágom.
Majd ültet fát a helyére persze, utána 10-12 év múlva lesz újra lomb a lombsétányhoz.
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
Jákub egy .
neut @
LOL, amikor a mekkmester szakért
trey @ gépház
azt azért hozzá kell tenni, hogy ehhez intenzív talajművelés szükséges, de itt ennek nem igen látni nyomát, bár a képek elég szarok.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Tehát, semmiképpen sem kell 12 évet várni, megoldható akár 1-2 év alatt.
trey @ gépház
igen, intenziv talajmuveléssel. bár inkább 3 év, de ja.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Ja, meg ha süt a nap. Mert, ugye növény, fotoszintézis ... 12 évtől kurva messze vagyunk.
trey @ gépház
Elveszed az emberektől az áldozati pózt, meg a sírást. Fene vinné el a tényeket!
hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]
hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]
2 év múlva látogass majd ki az "erdőbe", aztán te is meglátod hogy a képeken retyó helyén nem nő addig fa sem. :)
Ha van egy leadott, jóváhagyott erdőgazdálkodási terved, azt követni kell, különben megbüntetnek (sőt, olyan is van, mikor az erdészet elrendeli, hogy ezt meg amazt csináld, és nem kérdez tőled senki semmit).
Amúgy ez technikailag nem erdő, hanem faültetvény, ezek nem különböznek attól, mint egy szántón buzát vetnek, csak ide fát vetettek. Semmilyen biodiverzitás nincs benne, soha nem kellett volna ilyenre ilyesmit építeni.
Nincs olyan, hogy közerdő, nem tudom itt a főszer mire gondolt, talán, hogy a kilátója közjóléti létesítmény.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
^^ ez: a pályázatot el kellett volna utasítani.
Miert haszonerdo melle telepitettek?
Mert ez állt rendelkezésre? Ha nem 4-5 évig tartott volna az elbírálás, lehet nem szervezte volna meg a kivágását? :D
trey @ gépház
Tehat nem volt a kozelben olyan erdo, ami nem haszonerdo?
Amit meg akartak nyitni a nagyközönség előtt? Honnan tudjam? A fószer a sajátját nyitotta volna meg a nagyközönség előtt ... volna, csak nem gondolta, hogy 4 éves sztori lesz :D
trey @ gépház
Vajon a fenntartasi ido addig letellik?
Ez ilyen hány éves a kapitány izé lesz?
trey @ gépház
/asit
node erdőknél pont fordítva van, by default bárki bemehet, bárhova. 2009. évi XXXVII. trv. 91. § (1). A titok nyitja az lesz, hogy ami neki van az nem erdő, így nem vonatkozik rá az erdőtörvény.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Talán azért lett ott telepített erdő, mert egyébként erdő nem létezett? Egy polgármester, ha a falujába erdei turisztikai látványosságot akar csinálni, de nincs rendes erdő, akkor mit fog kezdeni?
Ez a "miért nem volt ott erdő" ez egy érv? :D
trey @ gépház
Node pont ez az, hogy ez nem erdő, hanem ipari célú faültetvény. Az erdő nem egy fajtából áll, szabályos rendben mint a gyerekek a tornaórán. Ültetni lehet olyat is, ami megfelel az erdőnek, több fajta van benne, stb.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Jó, látom, elvégeztél egy erdőipari gyorstalpalót és most lovagolsz a szavakon.
Onnan indultunk, hogy miért nem egy erdőre telepített lombkorona sétányt. Volt ott erdő? Ha nem volt, akkor ez jó lehetett annak, hogy kibaszott lombot nézzen valaki fentről? Meg. Mi a lényeg?
trey @ gépház
"most lovagolsz a szavakon"
ROTLF
Jaja, mert nem az volt a lényeg, hogy erdő-e vagy nem.
trey @ gépház
A lenyeg: mi ertelme van a beruhazasnak? Milyen turisztikai celt valosit meg?
katasztrofaturizmus
Atutazik a penz a zsebebe ;)
Haszonerdőbe nem telepítünk turisztikai dolgot.
A kutyafáját, hogy 4 év kevés volt arra, hogy ezt az EU kivizsgálja! Nem lehetett volna akkor ezt előbb közölni?
Egyébként, van ilyen kitétel, vagy kínodban csak ezt tudtad előhúzni?
trey @ gépház
Mit vizsgálna ki ezen az EU? A források elosztása tagállami hatáskör.
Én nem az elosztásról beszéltem, hanem az ellenőrzésről. 4 évig állt az ügy. Nem került sorra? Vagy mi?
trey @ gépház
4 évig az elosztásnál állt a dolog, nem az ellenőrzésnél. Ha nem került sorra, az nem a brüsszeli bürokraták miatt van.
A támogatások megítélését nem brüsszeliek végzik, hanem magyar bürokraták.
Elég szomorú, hogy amíg állt, addig senki sem nézett rá azok közül, akik a "pénzt adták rá". Én ha valamire adnék pénzt, az biztos nem állna 4 évig, ha pedig igen, akkor megnézném mi az oka. Első pedig az lenne, hogy arra akarják-e fordítani, amire én a pénzt adtam.
Ha pedig nincs olyan kitétel, hogy lombkoronasétányt csak erdő fölé lehet húzni, akkor nincs. Az a kiírás hibája.
Kemény dolgok ezek!
trey @ gépház
Az EU-n belül támogatási időszakok vannak, amely támogatási időszak alatt a tagállam hatásköre, hogy hogyan pályáztatja és használja fel a forrást.
Nem az van, hogy beadja a pályázatot az EU-hoz (nem, a magyar hatóságoz adja be), és az EU ezt eldönti, hogy támogatja (az EU hatóságai nem döntenek egyes pályázatok támogatásáról, azt a magyar hatóság dönti el), majd az EU vár, hogy wtf van.
Az EU az ún. kohéziós programok mentén ad nagy-nagy keretösszegeket, nem egyes projekteket finanszíroz. Ezen keretösszegeket itthon operatív programok mentén Magyarország dönti el, hogy kit támogat a kereten belül.
Az EU maximum azt ellenőrzi, hogy ezen operatív programok lebonyolítása rendben történik-e a tagállam által.
És ha már arról beszélsz, hogy a kiírás hibája - a kiírást bizony a tagállam teszi meg. A tagállam dönti el, hogy például gazdaságfejlesztési operatív programon belül pékségeket, turisztikát vagy IT innovációt támogat, nem az EU írja ki a pályázatokat.
Komolyan nézz utána, hogyan működik az EU forráselosztási rendszere, mert látszik, hogy teljesen fals képed van róla.
Már megint az elosztásról beszélsz, miközben én az elosztások ellenőrzéséről ...
Értem, hogy megint megmagyarázod, hogy a szarul működő EU hogyan működik. Meg hogyan nem ellenőriz. OLAF :D Európai Ügyészség.
Apropó: te hallottál már valamit az Európai Ügyészség sikertörténeteiről? :D
trey @ gépház
Ezen projektek ellenőrzése is tagállami hatáskör: https://www.palyazat.gov.hu/a-programok-intzmnyrendszere "Az audit hatóság feladatait az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság látja el, melyet a Pénzügyminisztérium felügyel."
Az OLAF ött jön képbe, amiről bejelentést kap. Mivel EU tagok vagyunk az EU-s pénzeket ugyanúgy mi is adjuk, ezért tetszőleges probléma esetén lehet a megfelelő hazai hatóságnál jelezni a dolgot.
Nem mellesleg a csúnyagonosz EU pénzét az épp másik topikban lesajnált "utcán hömpölygő" németek, "nyugdíjrettegő" franciák, és egyébként dánok, hollandok, svédek, osztrákok adják össze jelentős részben, mindezt az adójukból. Amelyik adóteher jóval nagyobb százalékos ott helyben, mint nálunk.
De cimkézve van ez Trey-től tudjuk. :D
Azért kapják mert "Prüsszel" szerint nekik kell adni. Ami amúgy a legalja.
Az eptk.fair.gov.hu nem jön be a Zrt-nél , hogy ennyire sincsennek képben.
Erről amúgy van egy sztorim, van egy csúcsszupi makróval telebaszott excel táblájuk amit sérelmeznek a kollégák, hogy a mail filter az admin banned mappájába kézbesíti, ugyanezt a csúcsszupi makróval telebaszott excel táblát a csúcsszupi rendszerükbe se lehet feltölteni. :D
Hahah. Persze. Az OLAF egy gittegylet. Ahogy az EU ügyészség is. Mit ellenőrizne? Azokat ki fizeti?
Összeadják, persze. Egy piacért cserébe. Ezeknél semmi sincs ingyen.
Ontod a demagóg faszságokat.
trey @ gépház
Annak melyik része demagóg, hogy a tagállam projektjeit a tagállam felügyeli? Nagyon ügyesen sütögeted a saját magad bélyegét másra, amikor zéró érved van, csak vagdalkozol lekezelően.
Meg kell nézni az pénzek hasznosulási mutatóit itt, szlovákiában, a lengyeleknél, a románoknál, aztán lehet gondolkodni, hogy mit sikerült az elmúlt 12 évben. Perpill ott járunk hogy párezer milliárdot (csak az RRF) bennehagy a nagyember a gonoszbrüsszeliekben, miközben már éves 600mrd forint kiadástól is el voltál hülve, hogy az mekkora pénz a tanároknak.
Csak halkan jelezném, hogy pont versenyképességre adnak pénzt, adnának ha sikerülne, amivel akár magyar termék is piacra mehetne.
Az erdo nelkuli lombsetanyok azert a pofatlansagi versenyben igencsak elokelo helyen vannak, szerintem ezzel eleg nehez mar versenyezni.
Persze. Csak itt rögtön társul mellé egy lassúbrüsszel, bénabrüsszel meg minden, közben is igazán ténylegesen ők felügyelik. Egyszerűen fantasztikus mértékben torzítható a valóság érzékelése.
Ha brüfsszer gyorsabb lett volna (nem mintha nem a fityesz adminisztráció bírálná el a pályázátokat, és osztaná a pínzt) akkor 3 évig élvezhették volna az építményt a látogatók!
Nincs itt semmi látnivaló! Feri is lopott... (igaz kevesebbet)
a kezeletlen fenyőből kültéren épület szerkezetet 3 évig? szerintem még akkor sem lenne egyben 3 év múlva, ha nem lopnák el...
A hegy nélküli kilátók versenyben vannak velük.
Az Alföldön!
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
Jákub egy .
neut @
naccerű, akkor:
Ha szerződésben
- bele volt írva -> szerződés szegés, vissza a támogatás felelősek bíróság elé.
- nem volt bele írva -> ügyes :-D -- majd máskor bele fogják írni és el lehet tolni a biciklit mindenkinek, aki fanyalog, hogy nem ő találta ki..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Valójában a károgók még mindig nem győztek meg engem a rosszhiszeműségről.
trey @ gépház
Egyébként az Alföldön M5-ösről lehet látni, hogy épületek ilyen kilátók - NEM az erdőbe, mert a környéken sincs csak facsoportok vannak és mező, szántó és legelő..
(Nem vadászles).
Várom már debil Hadházy Ákos mikor fogja azokat is leleplezni..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Szerinted meg akar Téged bárki győzni valamiről...? Elmondták a véleményüket. Én is. Miért kell másokat meggyőzni?
Nézd, az én életemet két ízben is elbaszta a Fidesz, így azt kell mondanom, én fideszesnek azt sem hiszem el, amit kérdez. Mert utálom őket. Ilyen egyszerű. Ettől persze nem lettem ellenzéki sem. Tisztességes Magyar ember vagyok, akinek itt rohad az élete, ebben a jobb sorsra érdemes országban, egy halom szélhámos között.
Nem kellett volna ezt így kirészletezned, lerí minden kommentedről. :D
trey @ gépház
Jó emberismerő vagy. De mindig mindennek a lényege az inverzében bújik meg.
Elég szánalmas védekezés. A vágáskor nem tudta, hogy ide lombkorona-sétányt akart építeni? Ha igen, akkor miért vágta ki? Ha már kivágta, akkor miért nem mondta vissza az egészet? A pályázat beadásakor nem tudta, hogy négy év múlva nem lesz ott erdő? Ha tudta, akkor miért akart oda lombkorona-sétányt építeni?
Ja, mert majd megáll az élet, mert az EU-s bürokrata papírtologatók nem voltak képesek 5 év alatt két centivel arrébb tolni azt a nyamvadt dokumentumot...
...ahogy azt az EU-s bürokraták elképzelik!
Azért annak nézz utána, hogy pontosan hogy mennek az EU-s pályázatok, hol bírálják el, ki folyosítja, és hogy konkrétan hogy érkezik az EU-tól a pénz és hova. Kiindulási alapnak a palyazat.gov.hu egy igen jó kiindulópont lehet.
Tehát szar a rendszer?
Tagállami hatáskörbe van utalva a bonyolítás és szervezés nagyrésze... Jellemző működés, hogy előfinanszírozza egy-egy tagállam a cuccot, illetve a vállalkozó hitelt vesz fel (akár az önrészhez), és az EU mint olyan olyan óriáscsomagban utal az adott államkincstárnak, de nem gipszjakabnak, meg a minikft-nek. A finanszírozás sok esetben megvalósult projektre érkezik meg eleve.
Innen: https://www.palyazat.gov.hu/a-programok-intzmnyrendszere
Továbbá az sem "brüsszelben" dől el alapvetően, hogy konkrétan mire milyen keretösszeg jön. Mert minden tagallám egy igen tág körben saját maga! állítja össze a 7 éves ún. programozási időszakra szóló pályázati irányokat. Ennek passzolnia kell azért az EU-s irányba, amit jóvá kell hagyatni, és ráadásul ezek az összegek később átszervezhetőek, mert még brüsszelben is belátják, hogy mondjuk a beadáshoz képest simán lehet olyan körülmény mondjuk 3-4 évvel később, ami átrendezést igényel. Ez alól persze kivételek a közvetlen projektek, de azokkal egy magánember, vállalkozó, vagy közepes cég legfeljebb mint állami megrendelés alvállalkozója, beszállítója találkozik. Ez ilyen liberális fertő és métely, hogy hagyják a tagállamokat kibontakozni...
Ez a megjegyzés egyik kérdésemre sem ad választ.
De.
láttál már fát? csak kérdezem... szerinted 2017-ben nem lehetett tudni arról az erdőről, hogy '23-ban vágásérett lesz?
Ne viccelj már Trey, nem mondhatod, hogy 4 év alatt egy erdő vágásérett lett...!
Most mondjam azt, hogy okosabb vagy annál, hogy a Kesmás HAON eme cikkét megkajálod! De ha mégis, egészségedre. Tudod, én nem szorulok erre rá.
Nyárfa, akác 5-6 évesen már vágható.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Én erdőjáró ember vagyok, természetszerető, egyik felmenőmnek a témában Dobogókőn található az emléktáblája, jómagam csak "ész nélkül" de imádok erdőben csatangolni, ha van időm, és átérezni egy erdő nyugalmát, hangulatát; szóval szerinted egy lombkoronasétányt, tényleg egy olyan erdőbe kell telepíteni, amit 5-6 évente kivágnak? Nem egy "valódi" erdőbe? Ahol biztosan több a látnivaló...? Mert én így tennék..
Az EU szerint rendben van.
Szerinted az EU téved?
Ha az EU szerint rendben van, akkor nagyon is téved az EU. Mert szerintem nincs rendben.
Neked kellene az EU-nak lenni! Már készen lennénk az óraállítással is!
trey @ gépház
Na ebben biztos lehetsz! :) Majd beledeglettem a mostaniba is..
honnét tudjam, nem én hagytam jóvá a pályázatot.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Újratelepíti :D Találós kérdés... hány év alatt nőnek meg a fák akkorára, hogy ismét lehessen őket csodálni a sétányról? És nem lesznek akkor megint vágásérettek? :D
Soha! Felakasztani mindet! Éljen a kommunista forradalom! Nem kell gondolkodni, nem kell a tényeket megfigyelni, elég ha beböffent valamit a gyermekverő Hadházy és minden úgy is van! Ő sosem téved, ő nem rossz! Csak a fidesz, aminek évekig tagja volt.
hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]
hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]
Láttál-e már fát nőni? :)
Persze. Csak simán leülök és addig nézem míg nő pár métert. Türelem kérdése.
Kormánynál kellene ezzel kapcsolatban kopogtatni, mert a pályázatot Magyarországon bírálták el.
De nem érted, hogy a kurvabrüsszeliEUdöntéshozók a hibásak?
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
Jákub egy .
neut @
Nem, én annál reklamálnék, aki a pénzt adja. Jól mutatja az egész rendszer szar állapotát ez is. Kb. ennyire érdekli őket az egész.
trey @ gépház
Lófaszt. Párszor már próbálták elmagyarázni fentebb, hogy az EU-s pénzek nem az EU hatáskörében vannak, hanem a tagállaméban aki igényli és kapja. Ez csak azt mutatja, hogy a magyar illetékeseket kurvára nem zavarja, hogy mire is lett ténylegesen felhasználva a pénz (lásd az alföldi 60 centi magas kilátókat és a puszta közepére épített "kilátódombokat").
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
Jákub egy .
neut @
Ráadásul zavarja őket, ezért nem kapunk most pénzt. Tehát még ez a része sem igaz…
https://naszta.hu
Igen, ez pont az a védekezés, hogy az EU-nak semmi felelőssége az óraállítási bohóckodásban :D :D :D
Semmi szerepe és felelőssége abban, hogy gittegyletekkel - OLAF, EU Ügyészség - sem tud rendet tartani. :D
trey @ gépház
Melyik EU-s szerv biralja el a palyazatokat?
Jaj, megint a mutogatás a szar folyamatokra :D Halló, a folyamatok szarok, azokat kéne rendbe tenni!
trey @ gépház
Tehat melyik?
Nyugodtan ismételgetheted! Majd ha a haverjaid lesznek kormányon, én fogom neked! :D Mondjuk, győzzem kivárni, mi? 😆
Sokkal egyszerűbb lenne, ha kihúznátok a fejetek az EU seggéből és elismernétek, hogy ezt sem tudja sem szabályozni, sem ellenőrizni.
trey @ gépház
/asit
Az meg egyszerubb lenne, hogyha kepes volnal a temahoz is hozzafuzni valamit.
Folyamatosan azt teszem. Csak nem tetszik neked, mert kevés benne az EU faszának szopkodása. :D
trey @ gépház
A megnyilvanulasaid alapjan keptelen vagy dolgokat megfeleloen kontextusba helyezni.
Tehát, amikor ti azt üvöltitek teli szájjal, hogy Orbán ellopta, akkor tulajdonképpen hazudoztok? Ha eltűnnek itt-ott pénzek, akkor nem Orbán a felelős, hanem xy hivatal, x ember? Vagy azért felelős Orbán, mert ő a főnöke az egész hóbelevancnak?
Csak, hogy megértsem a kicsavart logikátokat ... Segíts!
trey @ gépház
Koszi a megerositest.
Sakk-matt, mi? :D Matt után még van egy lépésed. Leléphetsz :D
trey @ gépház
Majd szolj, ha megtalaltad a kontextust, aztan utana ertekezunk. ;)
Nem szoktál ilyen kormány-kritikus lenni.
Ez lassan megoldódik, már vagy egy éve nem adják. Óhajod meghallgattatott.
Gyurcsány és Soros az oka!
Vizsgálja az Európai Bizottság az erdő nélküli lombkoronasétányt
Értem :D :D :D
Most, hogy ezt tisztáztuk, már csak az a napi kérdés:
MIÉRT MOST?!?!?!?!
:D
trey @ gépház
Most tegyuk felre hany ev alatt mi no vissza. Velemenyed szerint etikus egy tarvagott tisztast atadni 60 millio elleneben egy 30 meteres fa dobogoval a kozepen? Te atadnad ezt igy ha tied az az erdo resz? Nem kell mast idekeverni meg uniozni. A te velemenyedre vagyok kivancsi. Igen vagy nem?
LOL
Minek "uniózni", miután kiderült, hogy mégiscsak nekik kellett volna ellenőrizni? A fószer állítja, hogy egy fillért sem kapott még. Hogyan lehet kijelenteni, hogy EU pénzből valósult meg, ha nem kapott egy fillért se még? Még az Átlátszó is mosakodik:
🤣
trey @ gépház
Igen vagy nem?
Ket kerdes:
1. A palyazatot melyik szervezet biralta el?
2. Miert nem tortent meg kifizetes a palyazattal kapcsolatban?
ellopták az unio pénzt !!!
ja hogy még nem landolt a számlán - de akarják lopni !!!
és ebbe állt bele köcsög hadházy
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Temahoz valami?
Ez az EU nevezetű gittegylet tud valami normálisat is alkotni?
Kuki consent az bezzeg megy nekik!
Érdekes hozzáállás azt hibáztatni, akitől loptak, nem pedig a tolvajt.
Nem lopott senki semmit.
Az EU viszont lófaszt se tudott eddig se összehozni, a tagországok lakosainak idegesítésén kívül.
Ó, Friczynek már megjött a jogerős ítélet is! :D
trey @ gépház
Szóval ha a véleményemet leírom, az már számodra ítélet, főleg jogerős. Légy szíves a jövőben csak olyan dologgal kapcsolatban mondj véleményt és nyilvánulj meg, amiről jogerős ítélet van.
Így kijelenteni, múlt időben. Vigyázz, ez lehet rágalmazás is!
trey @ gépház
Jelents fel, ha gondolod.
Jájj, ne adj ötleteket! ;) Lehet, hogy az itten megszólaló rendszerkritikusok már listázva vannak!!! :D
Egyébként meg kizárt. Trey-nek akadnak gyengéi, viszont tisztességes ember.
Ócska duma. Mondjuk, bizonyítékok nélkül valakit lopással vádolni legalább olyan ócska és a törvény sem nézi jó szemmel. Ez is tény.
trey @ gépház
Te már jópár esetben bizonyítékok és az általad most roppant módon hiányolt jogerős bírósági végzés nélkül egy szál hír alapján tituláltál egyes embereket bűnözőnek, most meg játszod itt magad.
mindjárt jön a tükör :)
Működik az igazságszolgáltatás.
Kiváncsi lennék, hogy milyen gondolatmenet alapján jutottál ide.
Így működik EU, sajnos.
Azért annak nézz utána, hogy pontosan hogy mennek az EU-s pályázatok, hol bírálják el, ki folyosítja, és hogy konkrétan hogy érkezik az EU-tól a pénz és hova. Kiindulási alapnak a palyazat.gov.hu egy igen jó kiindulópont lehet.
Számtalan ilyen és ehhez hasonló "beruházást" látok következmény nélkül. Meg lehet csinálni, meg is csinálják. Ha utánanézek lesz ebben bármilyen változás?
Mert például kiderül, hogy alapvetően egy sor pályázatnál eleve tagállami a szervezés, bonyolítás és ellenőrzés. Ehhez jön az OLAF, ami ugyan EU-s, de ha problémája van, akkor a tagallámnál tesz feljelentést. Van néhány közvetlen "brüsszeli" koordinált, de ezek jellemzően ilyen vasúti összekapcsolódási óriáscuccok, illetve önkormányzati, kormányzati, és hasonló léptékűek.
Azt látom EU polgárként, hogy egy EU tagállamban az EU-s pénzeket évek óta következmények nélkül el lehet bármilyen hülyeségre verni. Nem érdekel, hogy milyen (hibás?) szervezeti felépítés teszi ezt lehetővé. Fejétől bűzlik a hal.
Ebbe az egy fotóba több politika van belesürítve, mint amit az egész hup-ba sikerült eddig összesen beleírogatnunk. Óriási! Köszönet a linkért! Röhej.
Hát, valóban. Én is azt hittem, hogy az EU egy lomha szar, de azt, hogy egy 20 méternyi faemelvény elbírálása 4 évig tart, én sem gondoltam volna. Ez nem röhej, ez már azon is túlmutat :D
trey @ gépház
Nekem inkább ebbe az a szomorú hogy valószínűleg tökéletesen hivatalosan/törvényesen történt minden.
- UUUUU EU pénz, építsünk lombsétányt!
- De há' hülye vagy, 5 év múlva tarolni kell az erdőt különben bünti lesz!
- Akkó majd letaroljuk!
- És mi lesz a sétánnyal?
- Kit érdekel? Kaptunk x-et rá, ebből eltettünk y-t, a többit meg összeraktuk úgy ahogy, úgyis pár év múlva megy bontásra mert a kutyát nem érdekli.
Amúgy most éppen lombsétány, néhány éve meg kilátókat építettek ugyanígy. Minden papírozva, minden hivatalos, nem lehet belekötni, EU pénz egy (ha tippelnem kéne elég komoly) része meg ment zsebre meg haveri cégeknek, az építmények meg azóta ott rohadnak és a kutya nem megy a környékükre se.
(félreértés ne essék, nekem tökmindegy hogy ki építi ezeket, akkor is tökéletesen felesleges pénzszórás és zsebtömés, tökmindegy melyik tolvajbanda követi el és hol)
Ebből is csak a lényeg hiányzott.
De, benne volt az 1 bites népszáj. Ezért tudok adni egy fél pontot.
trey @ gépház
Nem csak konkrétan erről szólt a komment hanem az összes ehhez hasonló baromságra, bodrogkeresztúri 40 centis kilátó, 1-es vili beázó megállói és társaira.
Én tökre elfogadom hogy 2017 régen volt, de ha építeni akarok egy tanösvényt akkor nem gondolkodom annyira előre hogy olyan helyre teszem amit nem fogok letarolni?
De várjuk ki a végét, nézzük meg mi lesz a sorsa egy pár év múlva térjünk vissza rá. Én megelőlegeznék egy "ott fog elrohadni és mindenki szarik rá ezért lebontják"-ot, de ne legyen igazam.
Ja, értem. A polgármester, aki némi turisztikai attrakciót akart a falujának, miért nem 600 kilométerrel odább, vagy a szomszéd faluban csinált egy ilyet? Ez a kérdés?
trey @ gépház
Nem, nem ez a kérdés. Az a kérdés hogy ha tudom hogy le kell darálnom x év múlva az erdőt mert ez a törvény akkor miért szórok el rá pénzt feleslegesen. Egészen biztosan mehetett volna jobb helyre is az a pénz.
És itt nem csak az érintett embert hibáztatom hanem mindenkit aki részt vesz ebben az egészben. Az EU-t hogy hülyeségre ad pénzt, a helyi résztvevőket meg hogy hülyeségre használják fel/lenyúlják.
Igazából az basz fel hogy tök felesleges pénzégetés az egész.
Közeli példát is tudok mondani, pesti lakásomtól 5 perc sétára van a futórózsa utca sasvár utca kereszteződés ahova EU-s pénzből épült körforgalom:
https://www.google.com/maps/@47.5176675,19.1815182,57m/data=!3m1!1e3
Még a busz is egyenesen megy át rajta (kivétel néhány sofőr), a forgalom meg egyáltalán nem indokolja hogy ott legyen (5 évet laktam ott, illetve jelenleg nővérem és édesanyám élnek a lakásban, most sem indokolt). Viszont a procedúra ahogy csinálták zseniális volt:
Nyilván EU pénzből épült, az összeget nem tudom pontosan, de biztos ki lehet keresni valahol. Miután megépült, felbontották az egészet mert csatornáztak alatta. Utána újra lebetonozták, rá fél évre pedig újra feltörték mert akkor talán a gázvezeték felújítás miatt, de ebben nem vagyok biztos. Utána pedig újra lehúzták betonnal ami szanaszét tört 2 tél alatt és most meg kátyúzgatják.
Pontosan ugyanolyan értelmetlen pénzköltés ez is mint a lombsétány sztori.
Valószínűleg nem voltál még polgármestere egy kistérségi falunak, ahova a kutya nem megy, ahol nincs semmi, a fű se nő, de mégis fel kellene tenni a helyet a térképre.
trey @ gépház
Valóban. Ők pedig tényleg felkerültek. Szép munka.
Látod, ez a baj veled. Próbálsz te ilyen független távolságtartó lenni, aki nem elfogult, de a végén a gúny csak kiüt. Eleve egy csúsztató kommenttel indítottál, amiből számos lényeges dolog hiányzott. Nem is értem, hogy mit vártam tőled.
trey @ gépház
Én úgy gondolom hogy független vagyok hogy nekem tökmindegy hogy jobbos/balos/zöld/kék/whatever csinálja ezeket a dolgokat.
Látod, most sem védtem se az EU-t, se a polgit, az egész folyamattal van bajom hogy felesleges pénzégetés, tökmindegy ki csinálja.
Vagy most emiatt éppen hova vagyok besorolható? Családos emberként, 2 gyerekkel és egy saját állásponttal?
Az "1 bites népszáj" kategóriába. Már írtam feljebb.
trey @ gépház
Ennek tükrében te magadat hova sorolnád?
Én most is utánanéztem a részleteknek 🤷♂️ Ez nem igazán jellemző a népszájra. Azok csak egymásnak osztják a hülyeséget.
trey @ gépház
Ahogy én is. Elolvastam a nyitócikket, elolvastam a te hivatkozásaidat (addig nem kommenteltem nem ismerve a másik oldal szemszögét) és leírtam hogy szerintem ez így gáz nem kipécézve senkit, hanem rámutattam arra hogy az egész folyamat szar és hogy ez elszomorít. Ha az egy 1 bites népszáj akkor igen, az vagyok.
Szóval hova sorolnád magad?
Nem nekem kell magam megítélni. Azt megteszitek ti minden nap. Nekem ezzel semmi bajom.
A probléma a hozzáállásoddal csak annyi, hogy általánosítasz. Ha van szar, akkor ez is szar. Anélkül, hogy tájékozódnál a részletekről. A fákat újratelepítik.
Mi pontosan a gondod? Hogy miután a fószer várt 4 évet, hogy utófinanszírozva lássa a pénzét, most ő várat majd? Miért kellett 4 évet várnia?
Erről valami? Ez nem bántja az szemed?
trey @ gépház
Csak kíváncsi voltam hova tennéd magad, ennyi, nem kell bele többet látni. Nem is kell válaszolni ha nem szeretnél, én már kiírtam magamból amit erre a topikra szántam, részemről zárható a szál.
Ja, hogy akkor az én kérdéseimre nem lesz érdemi válasz. Oké.
trey @ gépház
Beleszerkesztettél amikor már megírtam a kommentet, de ezen ne múljon:
Mi pontosan a gondod? Hogy miután a fószer várt 4 évet, hogy utófinanszírozva lássa a pénzét, most ő várat majd? Miért kellett 4 évet várnia?
Erről valami? Ez nem bántja az szemed?
De, ahogy írtam az egész folyamat szar. A hülyeségekre adott támogatásoktól kezdve a hosszú elbírálási időn át a hülye megvalósításig.
Nézte volna a 90-es évek elején az "Öregberény"c. sorozatot, lennének ötletei. :)
Kihagytad a vendeghazat es a kilatokat is. :) Csak a szokasos fideszmutyi.
Ez majdnem olyan jo mint a 20 cm magas kilato. Ennyire futotta a 60 milliobol na :D
500-700 millio tamogatast nyert eddig ez az ember. :)
Tényleg jó projekt, mert lehet rajta élcelődni. Régóta látszik, hogy az uniós forrás ellenőrzése nem érdeke az országunknak. Ez azért van, mert a lényeg, hogy minél többet lehívjunk és kerüljön bele a magyar gazdaságba. Ha első körben még faszságra is megy el a pénz, attól még az, az országban marad. Idővel megtalálja a méltó helyét, a piacnak köszönhetően. Kár, hogy ezt Hadházy és az Átlátszó nem érti. Persze ettől még abban igazuk van, hogy nem lett okosan felhasználva első körben. Csak azt nem veszik figyelembe, hogy minden projektnél van döglött költség és veszteség is. Rengeteg projekt van az országban. És igen, vannak közte szarok is. Ezt maga a támogatási rendszer okozza. Ugyanis a buli létrehozni valamit és nem buli üzemeltetni. Emiatt vannak elhagyott projektek az országban. Egyszerűen a beruházásból csinálnak pénzt, nincs további üzleti modell. Ahhoz, hogy ne ez legyen kb NHP és KAVOSZ-hoz hasonló programok kellenek, nem ingyen pénz. Tudom, hogy ez utóbbi kettő haszonélvezője vagyok, de ezzel én még mindig kisebbségben maradok, mert többségében jó helyre kerül a pénz.
Igy van, ok ertunk lopnak!
Mindenkire szükség van a társadalomban. A koldusra is és a betörőre is. :)
Szerintem a jo erkolcsre nagyobb szukseg volna.
Élt egy lehetőséggel. Visszaélés-e ez? Nem tudom, hol a határ a kettő között. Ha lenne ott fa most, akkor élt vagy visszaélt volna? Ugyanis a saját telkén/földjén van a létesítmény, amit bármikor körbekeríthet. Szerintem a hűtlen kezelés ott valósult meg, aki adta a pénzt. Ezt az embert max morálisan lehet elítélni. Ennek ellenére az Átlátszó és Hadházy nem a hűtlen kezelőt basztatja. Ennek oka, hogy politikai haszonra akarja cserélni az ügyet és nem megoldani azt.
A torvenyes lopas esete: lehetsz barmennyire pofatlan, lehetsz barmennyire moralisan elitelheto/erkolcstelen, ha a jog szerint belefer, akkor csinald! Szep ez az opportunista kepmutato keresztenydemokracia!
Végül is hasznosak ezek a beruházások, mert a költségvetés bevételét növelik. A piacon megnő a kereslet a fűrészárú iránt, a kereslet növeli az árat, és a kitermelés volumenét, az adóforintok meg ömlenek a kincstárba...
Hjam ebbol a 60 milliobol meg egy nyamvadt X6M competitionre sem futja...
Mert a németek ellopják a magyar autóvásárló pénzét! Mi kerül abban a két tonna vasban ennyibe? :P
Mi kerult ezen a fotelon 7200 Ft-ba? :D
Miért keres egy IT-s többet mint egy rendőr?
Miert? Tobbet keres?
Te miért keresel többet mint egy utcaseprő?
trey @ gépház
Miért? Többet keresek?
Szerintem többet. Mondjuk az kérdés, hogy érdemelten vagy érdemtelenül.
trey @ gépház
Pláne, hogy pár százalékot még a munkásoknak is adni kell. Pedig ha már úgysincs erdő, akkor építhetnék ingyen is a lombkorona-ösvényt. Borzasztó.
Nem lopás, különleges gazdaságfejlesztő akció.
Ez a Hadházy annyira hülye, hogy nem érti a fityeszben lopni erény és nem bűn. Pedig ő maga is degeszre lophatta volna magát, mert a 2/3-os frakcióban ülhetne máig is...
Mi lehet annak az oka, végrehajtói kamara éppen lesittelt elnökét a fidesz frakció nem engedte kirakni a poziciójából?
Ha adriai yachtokká, luxus autókká, és francia Riviérás nyarókká konvertálódik, akkor nem marad az országban.
Illetve a te olaszországi nyaralódra költött pénzed bent maradt az országban, növeli a magyar gazdaságot? Miért nem Magyarország gazdaságát akartad növelni?
Rolexek ott maradnak :D
Jövedelmet vonok el a külföld elől! :)
Köszönöm! Ez a pár sorod értelmesen érvelő olvasmány.
Mindeközben ahol én lakom.
Itt is valaki zsebre tett pár millát. WC befejezésre már itt se futotta!
Két évig építették az ojektumot, nehogy már egy kurva gipszkarton falra nem lett volna idő... Fél nap alatt még én is megépítettem volna.
A termálfürdő viszont király, az elmúlt hónapokban voltam 2x és tök jól esett.
"Mért van két wc-csésze? -Ejnye hát nem tudtad?A milliomosok egyszerre csinálják? -Ilyen bunkók? -Aha"
Héftőn én is így tettem a vonaton, de nem működött a két első ajtó. Tehát hiába mentem előre, nem hátra, nem tudtam leszállni a célállomáson :D
Ezért kell a vonat végén felszállni!
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
Jákub egy .
neut @
Innen: https://hvg.hu/gazdasag/20230401_lombkoronaosveny_nyirmartonfalva_filem…
Nagy segitseg ez a csaladoknak!
Innen: https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/785240229630940
Ok tovabbra is ertunk lopnak!
Van vegul valami osszegzes, hogy eddig mennyi unios tamogatast kapott az urge es mennyi van meg fuggoben?
A foldek, vagohid, vendeghaz es lombkoronasetanyra, esetleg kilatora stbre?
A vendeghazhoz ugye meg mondta is, hogy 1 latogatoja sem volt. Ha pedig veszteseges, akkor 5 even belul ove lesz sajat felhasznalasra. Azert is epittette a sajat telkere.
https://atlatszo.hu/orszagszerte/2023/04/05/uresen-allo-vagopontra-is-5…
Legalább közel van egymáshoz a kettő :D
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
Jákub egy .
neut @
Nagyon bízom benne, hogy az EB nyomozásából ez már most ki fog derülni :D :D :D
Aztán nehogy kiderüljön ám, hogy ügy sincs, hiszen a fószer még egy kanyit sem kapott :D
trey @ gépház
A bizottságnak nincs nyomozati feladata; de ami ennél fontosabb: jogköre.. Ha csalást sejtenek mögötte akkor az OLAF-nak kellene vizsgálatot indítania ...
Most ez lényegtelen. Akkor kivizsgálja. Gondolom, a vizsgálatnak lesz eredménye? Vagy ez is afféleEU-pótcselekvés?
trey @ gépház
Az sem biztos, hogy van vagy lesz nyomozas. Foleg ugy, hogy siman lehet, hogy nem tortent buncselekmeny. A szabalyok ugy vannak megalkotva, hogy joga legyen lenyulni a penzt. Csak kihasznalta a lehetoseget. :) Pont errol szol a topic, hogy milyen aljadek lenyulasok vannak fuggetlenul attol, hogy ez a fidesznel atualis rendelet szerint ez most buncselekmeny vagy sem. Tobbnyire nem az, hiszen EU alamizsna lenyulasara epitettek fel a rendszeruket :)
De barmi bebizonyosodik azt amugyis te fizeted a tobbi magyar emberrel egyutt. Igy fontos lenne a magyaroknak, hogy a kormany se adjon EU tamogatast olyan tolvajoknak/mutyizoknak, mint a Tiborcz vagy ez a Filemon.
Amugy 500 millat kapott erdositesre is ugy tudom. Azt elvileg megkapta es abbol futotta a tobbi palyazatra.
ROTFL
Megy a maszatolás már! Ha az EU-nak nem tetszően vannak a szabályok, akkor egyszerűen nem ad pénzt. Ezt látjuk most is a jelenlegi pénzek körül.
Minek mosdatod ennyire? Kellemetlen, hogy ilyen impotens?
trey @ gépház
>Ha az EU-nak nem tetszően vannak a szabályok, akkor egyszerűen nem ad pénzt.
A vicc az, hogy az EU-t alapvetően nem is a mutyi zavarja, afelett még simán szemet tudnának húnyni hogy a tarvágásba kerül az énekesmadár néző állvány. A lényeg a homoszexuálisok és transzneműek jogai. Afelett már nem lehet szemet húnyni, mert az komoly dolog! :-)
+1
ott a pont
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Mar leirtak neked, hogy mikent mukodik az EU penzek szetosztasa vagy ennek ellenorzese. Alkalmatlan vagy a leirt mondatok ertelmezesere vagy mindig elfelejted mikor uj commentet irsz.
Kellemetlen amugy igen, hogy nem tehet semmit. De nem nekem, mert engem kevesbe kellene erintsen. Nekem mindossze az igazsagerzetem serul max. Sajnos nem a balkani piac alakitotta az alap EU-s szabalyozast, hanem a nyugati. Ott inkabb mas jellegu korrupcio van.
En amugy csak akkor adnek Magyarorszagnak / Romanianak / egyeb pocegodornek penzt, ha minden egyes palyazatot felulvizsgalna egy fuggetlen hatosag, ami a balkanon megnyerodik :D Raadasul ezt az 5 eves dolgokat is megszuntetnem. Ha nem jott ossze, nem volt nyereseges, akkor fizesse vissza osszeget vagy vegul meg se kapja. Ugy korrekt. Lehet most ez lesz. Viszont visszavennem tole buntibol az osszes EU-s penzt amit eddig kapott, hogy tanuljon belole es a palyazatot elfogado ember osszes ugyletet atnezetnem. Ez lenne korrekt.
Persze en csak leirom, hogy problemas. De konkretan a Magyarorszagon elo emberek szivnak, nem pedig en. Tehat te is, abban az esetben mikor a kormany visszafizeti EU-nak az ellopott penzt (mint Tiborcznal, aki meg mindig nincs bortonben valamiert).
Igen. Számtalanszor leírtátok, hogy hogyan működik: SZARUL. Én meg azt kérdezem, hogy ez - AHOGY MÁS IS - miért megy ilyen szarul az EU-nál. De, ne fáradj, a válasz is megvan: MERT EGY SÓHIVATAL
A többi mosdatásodra:
Ahogy alaposabban megnézik az EU működését, kiderül, hogy tele van korrupcióval. Kár itt balkánozni, a kutya faszával nem különb az egész.
trey @ gépház
Hat konkretan 2 korrupt csoportot/embert iteltek el EU-s emberek kozott. Egyik roman, masik gorog. En is ezt mondom, hogy ezt a fertot kellene megszuntetni. :) Meg minden tipusu korrupciot. Nekem a legalis korrupcio (lobbi) sem tetszik.
Raadasul attol, hogy van mashol is korrupcio az nem menti fel a magyar kormanyt, hiszen akkor a birosagon a gyilkosokat is el kellene engedni, hiszen ha mas is olt mar, igy o nem vetkes ?! :D
Vagy masik analogia, hogy ha van 1 rendor aki buncselekmenyt kovet el, akkor a rendorseg mostmar hitelet vesztette igy ne buntessen soha tobbet! :D Hiszen a buta logikad szerint alkalmatlan innentol mind egytol-egyig.
Sztem meg siman buntessek meg mindet. Akasszak fel egy fara, aki kozpenzt lop. Orbannal, apjaval es vejevel egyutt.
De tenyleg szarul mukodik a palyazati penzek szetosztasa. A tolvaj nepeknek fogni kell a kezet es ott allni mellette, mikor palyazati penzt kapnak. Erre nem voltak felkeszulve es modositani kell ennek megfeleloen a szabalyokat. Most sajnos a tagorszag intezi es ellenorzi ezeket. De kozben meg nem sajnos is, mert mashogy nem is lehetne. Csak Magyarorszagon az a sajatos helyzet, hogy EU alamizsna ellopasara epitettek fel mindent.
Ez is csoda egy olyan szervezetnél, ahol a korrupciós tevékenységet az vizsgálja ki, akit korrupcióval vádolna.
De, a lényeg, hogy szarul működik a kiosztható pénzek kiosztásának ellenőrzése ... :D
trey @ gépház
De, a lényeg, hogy szarul működik a kiosztható pénzek kiosztásának ellenőrzése ... :D
Kelet EU-ban sajnos igen. A magyarok meg a romanok meg egyeb trash miatt :D De inkabb a lassusaga szornyu az EU-nak, ahogy reagal ezekre. Az kurvara nagy szegyen amit muvelnek. Minimum full be kellene fagyasztani Magyarorszagra kuldott penzeket.
Ez is csoda egy olyan szervezetnél, ahol a korrupciós tevékenységet az vizsgálja ki, akit korrupcióval vádolna.
De ott jol mukodik helyi szinten, amig van hataskoruk, hiszen buntit kaptak. Raadasul nem kozpenzt loptak, mint Magyarorszagon. Nagy kulonbseg.
Az EB nekiállt kivizsgálni az ügyet. Nem, még nincs eredmény, így lopásról - itt egyesekkel ellentétben - még nem beszélhetünk.
Ha az jön ki, hogy nincs itt semmi látnivaló, akkor mi lesz a véleményed az EB-ről?
trey @ gépház
Semmi. Az, hogy az Orban torvenyek/rendeletek epp, hogyan magyarazzak ki a lopast az tok8. Pl Tiborcz sem ment bortonbe valamiert. Hatvanpusztai birtok is megepult.
De meg nem azt se tudni elkezdtek-e vizsgalni vagy ki fogja kivizsgalni ugyet, stb.
Az EB-rol pedig nem fog valtozni a velemenyem. Mert gondolom ok annyit tehetnek, amekkora hataskoruk van.
En mindossze drukkolok, hogy ne kapjon EU-s penzt Magyarorszag, mert egypartrendszerrel visszaelesek melegagya. Mind1, hogy fidesz vagy mszp vagy barmi.
Értem! Orbán!
trey @ gépház
Mas nem nagyon lehet, hiszen a fidesznek van tobbsege. Fura lenne barki masra fogni. Hiszen nem Soros, Brusszel vagy epp Gyurcsany a miniszterelnok. Tehat ha akart volna valtoztatni, akkor megtehette volna, hiszen dontesi pozicioja csak a fidesznek van 13 eve. Senki mas nem tud beszolni erdemi modon az orszag sorsaba.
Orban helyett behelyettesitheted a Fidesz vagy kormanypart szot is. Azert emeltem ki kulon is ne szerint, mert a hozza kozelallok lopnak a legtobbet legnyiltabban: baratja, apja, veje.
Tehát, Orbán felelős érte, az EU meg nem :D Hilarious! :D
trey @ gépház
Igy van. A magyar kormany a felelos. Nem az EU biralja el, hogy kinek megy a penz helyileg. O max bejelentesre tesz valamit. De ha a torvenyeket ugy alakitjak, hogy a lopas csak etikatlan, de szabalyos, akkor sokat nem tehet az EU. Max utolag visszakeri a penzt, ahogy tette maskor.
De ezt mar elmondtak topic elejen kozepen vegen. Meg cikket is linkeltem rola. De mindig elfelejted minden uj hozzaszolasra :) Gondolom idoskori demenciad kezd kialakulni :)
Ahogy most kinez az minimum etikatlan.
Micsoda? Hogy pályázott valamire, előre megfinanszírozta, 4 év után még mindig nem kapott egy kanyit se és ezután kivágta a saját, vágásérett erdejét, amire azt ígérte, hogy ha lesz majd egyszer lóvé, addigra visszatelepíti? :D
LOL
trey @ gépház
Nem o finanszirozta meg. Hanem az EU. Mar addigra kapott 500 millat :D
Erre? Vagy már mást is kezdesz idekeverni?
trey @ gépház
Meg mindig ugyan arrol az emberrol van szo es meg mindig EU penzrol. Tehat EU penzbol finanszirozta a mutyijat :)
hagyd, retardált.
hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]
hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]
Olaszországban is így megy, mint nálunk
Ha igy van, remelem az ellen is fellepnek. Vagy ugandaiak is az ugandai korrupcio ellen, stb.
Az egészből nekem csak a zöldek hiányoznak, akik ájvékolnak a kivágott erdő miatt. Máig nem jutottak el oda, hogy ez kb azonos a tar-vágott búzamező melletti ájvékoláshoz. Erdőgazdálkodás hasonlít a mezőgazdasághoz. Nahát. Milyen gazdálkodó az olyan, aki időnként arat. Ember ez? Naugye!
:)
Szálalva kellene vágni, mert így felborul az ökoszisztéma. Ezt minden fotel-erdész tudja, még én is.
Ősszel hirtelen megnőt a kereslet a tüzifa iránt, le is tarolták a fél országot...
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tyukod környékén tizenegy kilátó épült uniós pénzből hat éve.
Szabó-kilátó: A tulajdonos a kötelező fenntartási idő végén lebontotta a kilátót. Az építménynek nyoma sincs.
Kecskés-kilátó: Megvan.
Rádika Gyöngye-kilátó: Megvan.
Erdei kilátó: Jóformán csak egy halom szemét maradt belőle.
Szabó 2 kilátó: Csak az alapozás nyomai maradtak belőle.
Balogh kilátó: Megvan, de a lépcső alján leláncolt fakapu zárja el az utat tiltó táblával.
Északi és déli nevenincs kilátók: Megközelíthetetlenek.
Diana kilátó: Már nincs meg.
Forrás
Majd szóljatok, hogy az EB-vizsgálat mire jutott! Tűkön ülök! 10 év múlva visszanézek ide! :D
trey @ gépház
Addig legalább nyugtunk lesz a hülyeségeidtől.
Mire számítasz? Mire jut az EB az ügyben?
trey @ gépház
Reméli, hogy 10 évig semmire. :)
Ismerve az EU-s intézkedések sebességét (óraállítás stb.), nem nagy kérés :D
trey @ gépház
De azért az EU-s pénzek valahogy nem gyünnek! Fáj is a fejetek ez miatt.
Kinek :D Én nem várok egy fillért se az EU-tól. Összekeversz a tanárokkal.
trey @ gépház
Az eszedbe jutott, hogy húsz éve, 2003. április 12-én tartottak népszavazást Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásáról?
Én nem szavaztam akkor. Más dolgok sokkal jobban érdekeltek.
trey @ gépház
Arra számítottam, hogy betartod a szavad, és majd 10 év múlva nézel ide vissza. De hát látszik, hogy megbízhatatlan vagy, csak a szád jár.
Jah, hát úgy volt, hogy május 1-én bezár az ftp.fsn.hu, most meg látom, hogy mégis megy.
Szépen terelsz, egyébként. A szád járna arról inkább, amit kérdeztem.
trey @ gépház
Nem is tudtam, hogy az ftp.fsn.hu kapcsolódik a lombkoronasétányhoz. (és még én terelek).
Biztos az is közpénzből ment :D
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
Jákub egy .
neut @
Ahhoz kapcsolódik, hogy volt egy kijelentés, ami utána változott. HTH
trey @ gépház
Mindíg szórakoztat amikor nermemberek egymás torkának esnek, amikor már a 'libsibolsi' nem ad elég municiót a fröcsögéshez.
Nem a libsibolsikon múlik. Ők nap mint nap lelkiismeretesen kellő mennyiségű ökörséget összehordanak, hogy ne maradjunk téma nélkül.
Én meg itt középen röhögök a nácik és a bolsik iszapbírkózásán.
Szerintem félig kommunistaként és félig náciként nem sok röhögnivalód van.
:)
Amennyiben ezzel rám mint 'nermemberre' szerettél volna utalni, akkor hadd röhögjelek körbe.
Szerinted mit szánt neked? Azt, hogy NER-ember vagy, vagy azt, hogy nem ember vagy, vagy mindkettőt? :D
:)
Ragadós ez a hülyeség, most Balatonbogláron épül egy teljesen felesleges példány cirka 500M-ért. link
De hát nem érted, hogy a "Magyarországon ellopott pénz már Magyarországon marad", ezáltal nekünk jó lesz?
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
Jákub egy .
neut @
> az azonban még kérdés, hogy ettől megnő-e a turizmus a Balaton-parti településen.
A gömbkilátót évek óta tervezzük meglátogatni. Ha ez elkészül, akkor megnézzük egy füst alatt a kettőt!
Vihar a biliben, avagy amikor a NER-es haver perre megy
Kérdés: Miért nem az államot pereli be?
Röhögős fej emoji miatt pedig kiraknak a közmunkából
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
Jákub egy .
neut @
Müller Ceci 18 új szűrőbuszt dobott a kukába.
https://www.szabadeuropa.hu/a/hadhazy-akos-az-nnk-egy-eldugott-telepen-…
Panaszkodtam is a feleségemnek, hogy miért nincs annyi pénzem, hogy 18 új BMW-t kukázzak. Olyan jó lenne sok pénzzel tetszőleges hülyének lenni.
1millió Eurós projekt sorsa: link
link
Mint egy banánköztársaságban: a haver hízik, az állam fizet helyette.