[POL] Lombsétány erdő nélkül Uniós pénzből

Fórumok

Kitermelte az erdőt a 60 milliós uniós támogatásból épített lombkorona sétány építése közben a nyírmártonfalvai polgármester. A fideszes Filemon Mihály szerint semmi közünk hozzá, hogy mire költi az uniós támogatásokat.

Maga a lombkorona sétány is csak egy tákolmány. A rétegelt fenyőből készült építmény a látogatásunkkor nem volt lekezelve. A lépcső falécein pedig már repedések jelentek meg, a fokok sincsenek rendesen alátámasztva, így ha azokra rálépünk, meghajolnak.

A beruházásra mint magánszemély Filemon Mihály, a falu polgármestere nyerte el a támogatást. A lombkorona sétányt az uniós adófizetők állják, a kifizetés az uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Program pályázatából történt. Az uniós pályázati nyilvántartás szerint a támogatást 2021-ben ítélték neki oda, a kérelmet még 2018-ban nyújtotta be. Filemon Mihály 2019 óta polgármester Nyírmártonfalván.

A telek szintén a fideszes polgármesteré. Ha megnézzük a 16,5 hektáros telek tulajdoni lapját, akkor ott Filemon Mihály nevét találjuk.

Link: https://atlatszo.hu/orszagszerte/2023/03/23/tarra-vagtak-az-erdot-az-un…

 

Így kell ezt Béláim! Ne feledjétek, csak előre és nem hátra!

Hozzászólások

Magyarország, 2023. De vannak, akik szerint ez így jó.

Mondanám, hogy igazad van, mert nem cukrozod a taknyot mint ahogyan ezt páran szívesen teszik, és  senki nem kér a "haladókból", akinek egy csepp esze is van, de! Mindeközben eltelik az életünk, - míg némi önreflexiót tapasztalunk, meg öntisztulást. Ugyanis szvsz a Fidesznek is érdeke, hogy ne a kisstílű ügyeskedőkről szóljanak a dolgok.

Na fityesz szavazók, ez nektek készült, menjetek!
Remélem most ezen mászkálnak körbe körbe igazi birkák módjára reggeltől estig :'D

Szerkesztve: 2023. 03. 28., k – 12:12

Azok a részletek hiányoznak, hogy

Nincs itt semmi látnivaló, csak egy 4 év alatt elbírált pályázat, bizonytalanság, kétely. EU sebesség, lásd még: óraállítás topik

Mondhatnám, az EU-s pályázat olyan lassú, hogy felnőtt közben egy erdő, meg le is termelték. Én erre nem lennék olyan büszke :D :D :D

trey @ gépház

Elolvastad a cikket amit linkeltem?

– Ez egy erdőközjóléti beruházás, ami azt jelenti, hogy én a gazdasági erdőmet átminősíttettem közjóléti erdővé azért, hogy a nagyközönség ingyen látogathassa azt. Kinyitottam az erdőt, a természetet. Hogy az az erdő pontosan most ért a véghasználathoz, az egy dolog, hiszen a most letermelt erdő helyén új erdő lesz. Még 2017-ben adtam be a pályázatomat az erdei sétány létrehozásának támogatására. Ha akkor megépül az erdei sétány, még évekig lehetett volna élvezni a magasból a lombkorona látványát. A támogatást azonban csak 2021-ben kaptam meg, és ha az építőipari árakat összevetjük, akkor a 2017-esek köszönőviszonyban sincsenek a 2021-22-esekkel. Nem nyerészkedünk, ebbe pénzt raktunk. A kapott állami támogatást saját forrásból kellett kiegészíteni úgy, hogy a pályázat utófinanszírozású – tájékoztatott Filemon Mihály, aki az erdőgazdálkodás részleteibe is beavatta a Cívishír olvasóit.

Elmondta, az erdőknek van egy üzemterve. Be van tervezve, melyik évben milyen munkálatokat lehet tervezni, elvégezni. Külön ki is hangsúlyozta, hogy az erdőben csak hatósági engedéllyel lehet bármilyen fahasználatot végezni. Olyan nincs, hogy kimegy az ember a fák közé, és csak úgy elkezd fűrészelni. Ha az erdő eléri a vágásérettséget, azaz a véghasználatot, akkor arra kérelmet kell beadni, a szakirányító elvégzi a fabecslést, majd le kell jelenteni a fahasználatot, és két éven belül fel kell újítani az erdőt. Filemon Mihálynak sok erdőfelújítása volt már, több mint 200 hektár erdőt telepített.

Hamarosan a lombkoronasétány köré is újratelepíti az erdőt.

trey @ gépház

El. De ettől még nem kerültem közelebb a mindsethez, ami úgy néz ki:

Uniós pénzre pályázok mert van egy erdőm amit átminősítek "közerdővé", majd építek egy lombsétányt, aminek elkészültével kivágom a közerdőmet, mert a magánerdő korában ígéretet tettem arra, hogy majd kivágom.

 

Majd ültet fát a helyére persze, utána 10-12 év múlva lesz újra lomb a lombsétányhoz.

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

Ha van egy leadott, jóváhagyott erdőgazdálkodási terved, azt követni kell, különben megbüntetnek (sőt, olyan is van, mikor az erdészet elrendeli, hogy ezt meg amazt csináld, és nem kérdez tőled senki semmit).

Amúgy ez technikailag nem erdő, hanem faültetvény, ezek nem különböznek attól, mint egy szántón buzát vetnek, csak ide fát vetettek. Semmilyen biodiverzitás nincs benne, soha nem kellett volna ilyenre ilyesmit építeni.

Nincs olyan, hogy közerdő, nem tudom itt a főszer mire gondolt, talán, hogy a kilátója közjóléti létesítmény.

Talán azért lett ott telepített erdő, mert egyébként erdő nem létezett? Egy polgármester, ha a falujába erdei turisztikai látványosságot akar csinálni, de nincs rendes erdő, akkor mit fog kezdeni?

Ez a "miért nem volt ott erdő" ez egy érv? :D

trey @ gépház

Jó, látom, elvégeztél egy erdőipari gyorstalpalót és most lovagolsz a szavakon.

Onnan indultunk, hogy miért nem egy erdőre telepített lombkorona sétányt. Volt ott erdő? Ha nem volt, akkor ez jó lehetett annak, hogy kibaszott lombot nézzen valaki fentről? Meg. Mi a lényeg?

trey @ gépház

4 évig az elosztásnál állt a dolog, nem az ellenőrzésnél. Ha nem került sorra, az nem a brüsszeli bürokraták miatt van.

 

Az uniós pályázati nyilvántartás szerint a támogatást 2021-ben ítélték neki oda, a kérelmet még 2018-ban nyújtotta be.

A támogatások megítélését nem brüsszeliek végzik, hanem magyar bürokraták.

Elég szomorú, hogy amíg állt, addig senki sem nézett rá azok közül, akik a "pénzt adták rá". Én ha valamire adnék pénzt, az biztos nem állna 4 évig, ha pedig igen, akkor megnézném mi az oka. Első pedig az lenne, hogy arra akarják-e fordítani, amire én a pénzt adtam.

Ha pedig nincs olyan kitétel, hogy lombkoronasétányt csak erdő fölé lehet húzni, akkor nincs. Az a kiírás hibája.

Kemény dolgok ezek!

trey @ gépház

Az EU-n belül támogatási időszakok vannak, amely támogatási időszak alatt a tagállam hatásköre, hogy hogyan pályáztatja és használja fel a forrást.

Nem az van, hogy beadja a pályázatot az EU-hoz (nem, a magyar hatóságoz adja be), és az EU ezt eldönti, hogy támogatja (az EU hatóságai nem döntenek egyes pályázatok támogatásáról, azt a magyar hatóság dönti el), majd az EU vár, hogy wtf van.

Az EU az ún. kohéziós programok mentén ad nagy-nagy keretösszegeket, nem egyes projekteket finanszíroz. Ezen keretösszegeket itthon operatív programok mentén Magyarország dönti el, hogy kit támogat a kereten belül.

Az EU maximum azt ellenőrzi, hogy ezen operatív programok lebonyolítása rendben történik-e a tagállam által.

És ha már arról beszélsz, hogy a kiírás hibája - a kiírást bizony a tagállam teszi meg. A tagállam dönti el, hogy például gazdaságfejlesztési operatív programon belül pékségeket, turisztikát vagy IT innovációt támogat, nem az EU írja ki a pályázatokat.

 

Komolyan nézz utána, hogyan működik az EU forráselosztási rendszere, mert látszik, hogy teljesen fals képed van róla.

hogyan működik az EU forráselosztási rendszere

Már megint az elosztásról beszélsz, miközben én az elosztások ellenőrzéséről ...

Értem, hogy megint megmagyarázod, hogy a szarul működő EU hogyan működik. Meg hogyan nem ellenőriz. OLAF :D Európai Ügyészség.

Apropó: te hallottál már valamit az Európai Ügyészség sikertörténeteiről? :D

trey @ gépház

Ezen projektek ellenőrzése is tagállami hatáskör: https://www.palyazat.gov.hu/a-programok-intzmnyrendszere "Az audit hatóság feladatait az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság látja el, melyet a Pénzügyminisztérium felügyel."

Az OLAF ött jön képbe, amiről bejelentést kap. Mivel EU tagok vagyunk az EU-s pénzeket ugyanúgy mi is adjuk, ezért tetszőleges probléma esetén lehet a megfelelő hazai hatóságnál jelezni a dolgot.

Nem mellesleg a csúnyagonosz EU pénzét az épp másik topikban lesajnált "utcán hömpölygő" németek, "nyugdíjrettegő" franciák, és egyébként dánok, hollandok, svédek, osztrákok adják össze jelentős részben, mindezt az adójukból. Amelyik adóteher jóval nagyobb százalékos ott helyben, mint nálunk.

De cimkézve van ez Trey-től tudjuk. :D

Azért kapják mert "Prüsszel" szerint nekik kell adni. Ami amúgy a legalja. 

Az eptk.fair.gov.hu nem jön be a Zrt-nél , hogy ennyire sincsennek képben. 

Erről amúgy van egy sztorim, van egy csúcsszupi makróval telebaszott excel táblájuk amit sérelmeznek a kollégák, hogy a mail filter az admin banned mappájába kézbesíti, ugyanezt a csúcsszupi makróval telebaszott excel táblát a csúcsszupi rendszerükbe se lehet feltölteni. :D 

Annak melyik része demagóg, hogy a tagállam projektjeit a tagállam felügyeli? Nagyon ügyesen sütögeted a saját magad bélyegét másra, amikor zéró érved van, csak vagdalkozol lekezelően.

Meg kell nézni az pénzek hasznosulási mutatóit itt, szlovákiában, a lengyeleknél, a románoknál, aztán lehet gondolkodni, hogy mit sikerült az elmúlt 12 évben. Perpill ott járunk hogy párezer milliárdot (csak az RRF) bennehagy a nagyember a gonoszbrüsszeliekben, miközben már éves 600mrd forint kiadástól is el voltál hülve, hogy az mekkora pénz a tanároknak.

Csak halkan jelezném, hogy pont versenyképességre adnak pénzt, adnának ha sikerülne, amivel akár magyar termék is piacra mehetne.

Ha brüfsszer gyorsabb lett volna (nem mintha nem a fityesz adminisztráció bírálná el a pályázátokat, és osztaná a pínzt) akkor 3 évig élvezhették volna az építményt a látogatók!

Nincs itt semmi látnivaló! Feri is lopott... (igaz kevesebbet)

Haszonerdőbe nem telepítünk turisztikai dolgot.

naccerű, akkor:

Ha szerződésben

- bele volt írva -> szerződés szegés, vissza a támogatás felelősek bíróság elé.

- nem volt bele írva -> ügyes :-D  -- majd máskor bele fogják írni és el lehet tolni a biciklit mindenkinek, aki fanyalog, hogy nem ő találta ki..

For Whites Only meeting room!

Egyébként az Alföldön M5-ösről lehet látni, hogy épületek ilyen kilátók - NEM az erdőbe, mert a környéken sincs csak facsoportok vannak és mező, szántó és legelő..

(Nem vadászles).

Várom már debil Hadházy Ákos mikor fogja azokat is leleplezni..

For Whites Only meeting room!

Szerinted meg akar Téged bárki győzni valamiről...? Elmondták a véleményüket. Én is. Miért kell másokat meggyőzni?

Nézd, az én életemet két ízben is elbaszta a Fidesz, így azt kell mondanom, én fideszesnek azt sem hiszem el, amit kérdez. Mert utálom őket. Ilyen egyszerű. Ettől persze nem lettem ellenzéki sem. Tisztességes Magyar ember vagyok, akinek itt rohad az élete, ebben a jobb sorsra érdemes országban, egy halom szélhámos között.

Elég szánalmas védekezés. A vágáskor nem tudta, hogy ide lombkorona-sétányt akart építeni? Ha igen, akkor miért vágta ki? Ha már kivágta, akkor miért nem mondta vissza az egészet? A pályázat beadásakor nem tudta, hogy négy év múlva nem lesz ott erdő? Ha tudta, akkor miért akart oda lombkorona-sétányt építeni?

Tagállami hatáskörbe van utalva a bonyolítás és szervezés nagyrésze... Jellemző működés, hogy előfinanszírozza egy-egy tagállam a cuccot, illetve a vállalkozó hitelt vesz fel (akár az önrészhez), és az EU mint olyan olyan óriáscsomagban utal az adott államkincstárnak, de nem gipszjakabnak, meg a minikft-nek. A finanszírozás sok esetben megvalósult projektre érkezik meg eleve.

  • Az irányító hatóságok a szakminisztériumokban, a Miniszterelnöki Kabinetirodán, illetve a Miniszterelnökségen kerültek felállításra.
  • Az igazoló hatóság a Magyar Államkincstár szervezetében működik.
  • Az audit hatóság feladatait az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság látja el, melyet a Pénzügyminisztérium felügyel.

Innen: https://www.palyazat.gov.hu/a-programok-intzmnyrendszere

Továbbá az sem "brüsszelben" dől el alapvetően, hogy konkrétan mire milyen keretösszeg jön. Mert minden tagallám egy igen tág körben saját maga! állítja össze a 7 éves ún. programozási időszakra szóló pályázati irányokat. Ennek passzolnia kell azért az EU-s irányba, amit jóvá kell hagyatni, és ráadásul ezek az összegek később átszervezhetőek, mert még brüsszelben is belátják, hogy mondjuk a beadáshoz képest simán lehet olyan körülmény mondjuk 3-4 évvel később, ami átrendezést igényel. Ez alól persze kivételek a közvetlen projektek, de azokkal egy magánember, vállalkozó, vagy közepes cég legfeljebb mint állami megrendelés alvállalkozója, beszállítója találkozik. Ez ilyen liberális fertő és métely, hogy hagyják a tagállamokat kibontakozni...

Én erdőjáró ember vagyok, természetszerető, egyik felmenőmnek a témában Dobogókőn található az emléktáblája, jómagam csak "ész nélkül" de imádok erdőben csatangolni, ha van időm, és átérezni egy erdő nyugalmát, hangulatát; szóval szerinted egy lombkoronasétányt, tényleg egy olyan erdőbe kell telepíteni, amit 5-6 évente kivágnak? Nem egy "valódi" erdőbe? Ahol biztosan több a látnivaló...? Mert én így tennék..

Lófaszt. Párszor már próbálták elmagyarázni fentebb, hogy az EU-s pénzek nem az EU hatáskörében vannak, hanem a tagállaméban aki igényli és kapja. Ez csak azt mutatja, hogy a magyar illetékeseket kurvára nem zavarja, hogy mire is lett ténylegesen felhasználva a pénz (lásd az alföldi 60 centi magas kilátókat és a puszta közepére épített "kilátódombokat").

Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @

Nyugodtan ismételgetheted! Majd ha a haverjaid lesznek kormányon, én fogom neked! :D Mondjuk, győzzem kivárni, mi? 😆

Sokkal egyszerűbb lenne, ha kihúznátok a fejetek az EU seggéből és elismernétek, hogy ezt sem tudja sem szabályozni, sem ellenőrizni.

trey @ gépház

Tehát, amikor ti azt üvöltitek teli szájjal, hogy Orbán ellopta, akkor tulajdonképpen hazudoztok? Ha eltűnnek itt-ott pénzek, akkor nem Orbán a felelős, hanem xy hivatal, x ember? Vagy azért felelős Orbán, mert ő a főnöke az egész hóbelevancnak?

Csak, hogy megértsem a kicsavart logikátokat ... Segíts!

trey @ gépház

Most tegyuk felre hany ev alatt mi no vissza. Velemenyed szerint etikus egy tarvagott tisztast atadni 60 millio elleneben egy 30 meteres fa dobogoval a kozepen? Te atadnad ezt igy ha tied az az erdo resz? Nem kell mast idekeverni meg uniozni. A te velemenyedre vagyok kivancsi. Igen vagy nem?

LOL

Minek "uniózni", miután kiderült, hogy mégiscsak nekik kellett volna ellenőrizni? A fószer állítja, hogy egy fillért sem kapott még. Hogyan lehet kijelenteni, hogy EU pénzből valósult meg, ha nem kapott egy fillért se még? Még az Átlátszó is mosakodik:

Az Átlátszó kitart amellett, hogy amikor arról számoltunk be, hogy a polgármester uniós támogatást kapott a lombkorona sétányra, akkor a valóságnak megfelelően tájékoztattuk az olvasóinkat, és ezt a bíróságon is bizonyítani tudjuk. Ugyanis az a valóság, hogy Filemon uniós pénzre pályázott, azt elnyerte, és ezért építette meg a lombkorona sétányt; az, hogy ezt a pénzt kifizették-e már vagy később fogják, teljesen lényegtelen. Mint ahogy az is, hogy elő-, utó-, vagy részfinanszírozott az uniós projekt.

🤣

trey @ gépház

Ez az EU nevezetű gittegylet tud valami normálisat is alkotni?

Kuki consent az bezzeg megy nekik!

Mert például kiderül, hogy alapvetően egy sor pályázatnál eleve tagállami a szervezés, bonyolítás és ellenőrzés. Ehhez jön az OLAF, ami ugyan EU-s, de ha problémája van, akkor a tagallámnál tesz feljelentést. Van néhány közvetlen "brüsszeli" koordinált, de ezek jellemzően ilyen vasúti összekapcsolódási óriáscuccok, illetve önkormányzati, kormányzati, és hasonló léptékűek.

Ebbe az egy fotóba több politika van belesürítve, mint amit az egész hup-ba sikerült eddig összesen beleírogatnunk. Óriási! Köszönet a linkért! Röhej.

Nekem inkább ebbe az a szomorú hogy valószínűleg tökéletesen hivatalosan/törvényesen történt minden.

- UUUUU EU pénz, építsünk lombsétányt!

- De há' hülye vagy, 5 év múlva tarolni kell az erdőt különben bünti lesz!

- Akkó majd letaroljuk!

- És mi lesz a sétánnyal?

- Kit érdekel? Kaptunk x-et rá, ebből eltettünk y-t, a többit meg összeraktuk úgy ahogy, úgyis pár év múlva megy bontásra mert a kutyát nem érdekli.

 

Amúgy most éppen lombsétány, néhány éve meg kilátókat építettek ugyanígy. Minden papírozva, minden hivatalos, nem lehet belekötni, EU pénz egy (ha tippelnem kéne elég komoly) része meg ment zsebre meg haveri cégeknek, az építmények meg azóta ott rohadnak és a kutya nem megy a környékükre se.

 

(félreértés ne essék, nekem tökmindegy hogy ki építi ezeket, akkor is tökéletesen felesleges pénzszórás és zsebtömés, tökmindegy melyik tolvajbanda követi el és hol)

Nem csak konkrétan erről szólt a komment hanem az összes ehhez hasonló baromságra, bodrogkeresztúri 40 centis kilátó, 1-es vili beázó megállói és társaira.

Én tökre elfogadom hogy 2017 régen volt, de ha építeni akarok egy tanösvényt akkor nem gondolkodom annyira előre hogy olyan helyre teszem amit nem fogok letarolni? 

De várjuk ki a végét, nézzük meg mi lesz a sorsa egy pár év múlva térjünk vissza rá. Én megelőlegeznék egy "ott fog elrohadni és mindenki szarik rá ezért lebontják"-ot, de ne legyen igazam.

Én tökre elfogadom hogy 2017 régen volt, de ha építeni akarok egy tanösvényt akkor nem gondolkodom annyira előre hogy olyan helyre teszem amit nem fogok letarolni? 

Ja, értem. A polgármester, aki némi turisztikai attrakciót akart a falujának, miért nem 600 kilométerrel odább, vagy a szomszéd faluban csinált egy ilyet? Ez a kérdés?

trey @ gépház

Nem, nem ez a kérdés. Az a kérdés hogy ha tudom hogy le kell darálnom x év múlva az erdőt mert ez a törvény akkor miért szórok el rá pénzt feleslegesen. Egészen biztosan mehetett volna jobb helyre is az a pénz.

És itt nem csak az érintett embert hibáztatom hanem mindenkit aki részt vesz ebben az egészben. Az EU-t hogy hülyeségre ad pénzt, a helyi résztvevőket meg hogy hülyeségre használják fel/lenyúlják.

Igazából az basz fel hogy tök felesleges pénzégetés az egész.

Közeli példát is tudok mondani, pesti lakásomtól 5 perc sétára van a futórózsa utca sasvár utca kereszteződés ahova EU-s pénzből épült körforgalom:

https://www.google.com/maps/@47.5176675,19.1815182,57m/data=!3m1!1e3

 

Még a busz is egyenesen megy át rajta (kivétel néhány sofőr), a forgalom meg egyáltalán nem indokolja hogy ott legyen (5 évet laktam ott, illetve jelenleg nővérem és édesanyám élnek a lakásban, most sem indokolt). Viszont a procedúra ahogy csinálták zseniális volt:

Nyilván EU pénzből épült, az összeget nem tudom pontosan, de biztos ki lehet keresni valahol. Miután megépült, felbontották az egészet mert csatornáztak alatta. Utána újra lebetonozták, rá fél évre pedig újra feltörték mert akkor talán a gázvezeték felújítás miatt, de ebben nem vagyok biztos. Utána pedig újra lehúzták betonnal ami szanaszét tört 2 tél alatt és most meg kátyúzgatják.

Pontosan ugyanolyan értelmetlen pénzköltés ez is mint a lombsétány sztori. 

Én úgy gondolom hogy független vagyok hogy nekem tökmindegy hogy jobbos/balos/zöld/kék/whatever csinálja ezeket a dolgokat.

Látod, most sem védtem se az EU-t, se a polgit, az egész folyamattal van bajom hogy felesleges pénzégetés, tökmindegy ki csinálja. 

Vagy most emiatt éppen hova vagyok besorolható? Családos emberként, 2 gyerekkel és egy saját állásponttal?

Ahogy én is. Elolvastam a nyitócikket, elolvastam a te hivatkozásaidat (addig nem kommenteltem nem ismerve a másik oldal szemszögét) és leírtam hogy szerintem ez így gáz nem kipécézve senkit, hanem rámutattam arra hogy az egész folyamat szar és hogy ez elszomorít. Ha az egy 1 bites népszáj akkor igen, az vagyok.

Szóval hova sorolnád magad?

Nem nekem kell magam megítélni. Azt megteszitek ti minden nap. Nekem ezzel semmi bajom.

A probléma a hozzáállásoddal csak annyi, hogy általánosítasz. Ha van szar, akkor ez is szar. Anélkül, hogy tájékozódnál a részletekről. A fákat újratelepítik.

Mi pontosan a gondod? Hogy miután a fószer várt 4 évet, hogy utófinanszírozva lássa a pénzét, most ő várat majd? Miért kellett 4 évet várnia?

Erről valami? Ez nem bántja az szemed?

trey @ gépház

Beleszerkesztettél amikor már megírtam a kommentet, de ezen ne múljon:

Mi pontosan a gondod? Hogy miután a fószer várt 4 évet, hogy utófinanszírozva lássa a pénzét, most ő várat majd? Miért kellett 4 évet várnia?

Erről valami? Ez nem bántja az szemed?

 

De, ahogy írtam az egész folyamat szar. A hülyeségekre adott támogatásoktól kezdve a hosszú elbírálási időn át a hülye megvalósításig. 

Kihagytad a vendeghazat es a kilatokat is. :) Csak a szokasos fideszmutyi.

Ez majdnem olyan jo mint a 20 cm magas kilato. Ennyire futotta a 60 milliobol na :D

Tényleg jó projekt, mert lehet rajta élcelődni. Régóta látszik, hogy az uniós forrás ellenőrzése nem érdeke az országunknak. Ez azért van, mert a lényeg, hogy minél többet lehívjunk és kerüljön bele a magyar gazdaságba. Ha első körben még faszságra is megy el a pénz, attól még az, az országban marad. Idővel megtalálja a méltó helyét, a piacnak köszönhetően. Kár, hogy ezt Hadházy és az Átlátszó nem érti. Persze ettől még abban igazuk van, hogy nem lett okosan felhasználva első körben. Csak azt nem veszik figyelembe, hogy minden projektnél van döglött költség és veszteség is. Rengeteg projekt van az országban. És igen, vannak közte szarok is. Ezt maga a támogatási rendszer okozza. Ugyanis a buli létrehozni valamit és nem buli üzemeltetni. Emiatt vannak elhagyott projektek az országban. Egyszerűen a beruházásból csinálnak pénzt, nincs további üzleti modell. Ahhoz, hogy ne ez legyen kb NHP és KAVOSZ-hoz hasonló programok kellenek, nem ingyen pénz. Tudom, hogy ez utóbbi kettő haszonélvezője vagyok, de ezzel én még mindig kisebbségben maradok, mert többségében jó helyre kerül a pénz.

Élt egy lehetőséggel. Visszaélés-e ez? Nem tudom, hol a határ a kettő között. Ha lenne ott fa most, akkor élt vagy visszaélt volna? Ugyanis a saját telkén/földjén van a létesítmény, amit bármikor körbekeríthet. Szerintem a hűtlen kezelés ott valósult meg, aki adta a pénzt. Ezt az embert max morálisan lehet elítélni. Ennek ellenére az Átlátszó és Hadházy nem a hűtlen kezelőt basztatja. Ennek oka, hogy politikai haszonra akarja cserélni az ügyet és nem megoldani azt.

Idővel megtalálja a méltó helyét, a piacnak köszönhetően. Kár, hogy ezt Hadházy és az Átlátszó nem érti. 

Ez a Hadházy annyira hülye, hogy nem érti a fityeszben lopni erény és nem bűn. Pedig ő maga is degeszre lophatta volna magát, mert a 2/3-os frakcióban ülhetne máig is...

Mi lehet annak az oka, végrehajtói kamara éppen lesittelt elnökét a fidesz frakció nem engedte kirakni a poziciójából?

 Ha első körben még faszságra is megy el a pénz, attól még az, az országban marad.

Ha adriai yachtokká, luxus autókká, és francia Riviérás nyarókká konvertálódik, akkor nem marad az országban.

Illetve a te olaszországi nyaralódra költött pénzed bent maradt az országban, növeli a magyar gazdaságot? Miért nem Magyarország gazdaságát akartad növelni?

Mindeközben ahol én lakom.

Itt is valaki zsebre tett pár millát. WC befejezésre már itt se futotta! 
Két évig építették az ojektumot, nehogy már egy kurva gipszkarton falra nem lett volna idő... Fél nap alatt még én is megépítettem volna. 
 

Ne feledjétek, csak előre és nem hátra!

Héftőn én is így tettem a vonaton, de nem működött a két első ajtó. Tehát hiába mentem előre, nem hátra, nem tudtam leszállni a célállomáson :D 

A pályázattal kapcsolatban arra a kérdésre, hogy ha már eleve vágásérettség közelében volt az erdő, akkor miért terveztek bele lombkoronaösvényt, a polgármester nem adott egyértelmű választ, hanem arról beszélt, hogy az erdei ökoszisztémák közjóléti funkciójának fejlesztését célzó összesen 1,61 milliárd forintos keretösszegű pályázatra (aminek végül alig a felét, 778 millió forintnyi forrást ítélték oda), csak 16-an pályáztak, pedig mind a több mint 40 ezer erdőgazdálkodó számára lehetőség lett volna rá. A lehetőségre – mint mondta – a kivitelező cég hívta fel a figyelmét, majd ennek nyomán vágtak bele 2018-ban, még polgármesterré választása előtt.

Innen: https://hvg.hu/gazdasag/20230401_lombkoronaosveny_nyirmartonfalva_filem…

Nagy segitseg ez a csaladoknak! 

A tarvágott lombkorona sétánytól pár száz méterre szomorkodik egy töküres „vágóhíd”, amire szintén a fideszes polgármester kapott EU-s támogatást. Még a megroggyant kilátóról nézve is sejthető, hogy semmilyen gazdasági tevékenység nem folyik ott, de ha közelebb megyünk, már teljesen egyértelmű, hogy minden zajlik ott, csak nem gazdaságélénkítés.

Innen: https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/785240229630940

Ok tovabbra is ertunk lopnak!

Van vegul valami osszegzes, hogy eddig mennyi unios tamogatast kapott az urge es mennyi van meg fuggoben?

A foldek, vagohid, vendeghaz es lombkoronasetanyra, esetleg kilatora stbre?

A vendeghazhoz ugye meg mondta is, hogy 1 latogatoja sem volt. Ha pedig veszteseges, akkor 5 even belul ove lesz sajat felhasznalasra. Azert is epittette a sajat telkere.

Nagyon bízom benne, hogy az EB nyomozásából ez már most ki fog derülni :D :D :D

Vizsgálja az Európai Bizottság az erdő nélküli lombkoronasétányt

Aztán nehogy kiderüljön ám, hogy ügy sincs, hiszen a fószer még egy kanyit sem kapott :D

trey @ gépház

Most ez lényegtelen. Akkor kivizsgálja. Gondolom, a vizsgálatnak lesz eredménye? Vagy ez is afféleEU-pótcselekvés?

Az Európai Bizottság behatóan vizsgálja az információkat és elemzi a helyzetet, és megteszi a szükséges lépéseket, ha a támogatást szabálytalanul használták fel.

trey @ gépház

Az sem biztos, hogy van vagy lesz nyomozas. Foleg ugy, hogy siman lehet, hogy nem tortent buncselekmeny. A szabalyok ugy vannak megalkotva, hogy joga legyen lenyulni a penzt. Csak kihasznalta a lehetoseget. :) Pont errol szol a topic, hogy milyen aljadek lenyulasok vannak fuggetlenul attol, hogy ez a fidesznel atualis rendelet szerint ez most buncselekmeny vagy sem. Tobbnyire nem az, hiszen EU alamizsna lenyulasara epitettek fel a rendszeruket :)

De barmi bebizonyosodik azt amugyis te fizeted a tobbi magyar emberrel egyutt. Igy fontos lenne a magyaroknak, hogy a kormany se adjon EU tamogatast olyan tolvajoknak/mutyizoknak, mint a Tiborcz vagy ez a Filemon.

Amugy 500 millat kapott erdositesre is ugy tudom. Azt elvileg megkapta es abbol futotta a tobbi palyazatra.

>Ha az EU-nak nem tetszően vannak a szabályok, akkor egyszerűen nem ad pénzt.

A vicc az, hogy az EU-t alapvetően nem is a mutyi zavarja, afelett még simán szemet tudnának húnyni hogy a tarvágásba kerül az énekesmadár néző állvány. A lényeg a homoszexuálisok és transzneműek jogai. Afelett már nem lehet szemet húnyni, mert az komoly dolog! :-)

Mar leirtak neked, hogy mikent mukodik az EU penzek szetosztasa vagy ennek ellenorzese. Alkalmatlan vagy a leirt mondatok ertelmezesere vagy mindig elfelejted mikor uj commentet irsz.

Kellemetlen amugy igen, hogy nem tehet semmit. De nem nekem, mert engem kevesbe kellene erintsen. Nekem mindossze az igazsagerzetem serul max. Sajnos nem a balkani piac alakitotta az alap EU-s szabalyozast, hanem a nyugati. Ott inkabb mas jellegu korrupcio van.

En amugy csak akkor adnek Magyarorszagnak / Romanianak / egyeb pocegodornek penzt, ha minden egyes palyazatot felulvizsgalna egy fuggetlen hatosag, ami a balkanon megnyerodik :D Raadasul ezt az 5 eves dolgokat is megszuntetnem. Ha nem jott ossze, nem volt nyereseges, akkor fizesse vissza osszeget vagy vegul meg se kapja. Ugy korrekt. Lehet most ez lesz. Viszont visszavennem tole buntibol az osszes EU-s penzt amit eddig kapott, hogy tanuljon belole es a palyazatot elfogado ember osszes ugyletet atnezetnem. Ez lenne korrekt.

Persze en csak leirom, hogy problemas. De konkretan a Magyarorszagon elo emberek szivnak, nem pedig en. Tehat te is, abban az esetben mikor a kormany visszafizeti EU-nak az ellopott penzt (mint Tiborcznal, aki meg mindig nincs bortonben valamiert).

Mar leirtak neked, hogy mikent mukodik az EU penzek szetosztasa vagy ennek ellenorzese.

Igen. Számtalanszor leírtátok, hogy hogyan működik: SZARUL.  Én meg azt kérdezem, hogy ez - AHOGY MÁS IS - miért megy ilyen szarul az EU-nál. De, ne fáradj, a válasz is megvan: MERT EGY SÓHIVATAL

A többi mosdatásodra:

Ahogy alaposabban megnézik az EU működését, kiderül, hogy tele van korrupcióval. Kár itt balkánozni, a kutya faszával nem különb az egész.

trey @ gépház

Hat konkretan 2 korrupt csoportot/embert iteltek el EU-s emberek kozott. Egyik roman, masik gorog. En is ezt mondom, hogy ezt a fertot kellene megszuntetni. :) Meg minden tipusu korrupciot. Nekem a legalis korrupcio (lobbi) sem tetszik.

Raadasul attol, hogy van mashol is korrupcio az nem menti fel a magyar kormanyt, hiszen akkor a birosagon a gyilkosokat is el kellene engedni, hiszen ha mas is olt mar, igy o nem vetkes ?! :D

Vagy masik analogia, hogy ha van 1 rendor aki buncselekmenyt kovet el, akkor a rendorseg mostmar hitelet vesztette igy ne buntessen soha tobbet! :D Hiszen a buta logikad szerint alkalmatlan innentol mind egytol-egyig.

Sztem meg siman buntessek meg mindet. Akasszak fel egy fara, aki kozpenzt lop. Orbannal, apjaval es vejevel egyutt.

De tenyleg szarul mukodik a palyazati penzek szetosztasa. A tolvaj nepeknek fogni kell a kezet es ott allni mellette, mikor palyazati penzt kapnak. Erre nem voltak felkeszulve es modositani kell ennek megfeleloen a szabalyokat. Most sajnos a tagorszag intezi es ellenorzi ezeket. De kozben meg nem sajnos is, mert mashogy nem is lehetne. Csak Magyarorszagon az a sajatos helyzet, hogy EU alamizsna ellopasara epitettek fel mindent.

Hat konkretan 2 korrupt csoportot/embert iteltek el EU-s emberek kozott. Egyik roman, masik gorog.

Ez is csoda egy olyan szervezetnél, ahol a korrupciós tevékenységet az vizsgálja ki, akit korrupcióval vádolna.

De tenyleg szarul mukodik a palyazati penzek szetosztasa.

De, a lényeg, hogy szarul működik a kiosztható pénzek kiosztásának ellenőrzése ... :D

trey @ gépház

De, a lényeg, hogy szarul működik a kiosztható pénzek kiosztásának ellenőrzése ... :D

Kelet EU-ban sajnos igen. A magyarok meg a romanok meg egyeb trash miatt :D De inkabb a lassusaga szornyu az EU-nak, ahogy reagal ezekre. Az kurvara nagy szegyen amit muvelnek. Minimum full be kellene fagyasztani Magyarorszagra kuldott penzeket.

Ez is csoda egy olyan szervezetnél, ahol a korrupciós tevékenységet az vizsgálja ki, akit korrupcióval vádolna.

De ott jol mukodik helyi szinten, amig van hataskoruk, hiszen buntit kaptak. Raadasul nem kozpenzt loptak, mint Magyarorszagon. Nagy kulonbseg.

Semmi.  Az, hogy az Orban torvenyek/rendeletek epp, hogyan magyarazzak ki a lopast az tok8. Pl Tiborcz sem ment bortonbe valamiert. Hatvanpusztai birtok is megepult.

De meg nem azt se tudni elkezdtek-e vizsgalni vagy ki fogja kivizsgalni ugyet, stb.

Az EB-rol pedig nem fog valtozni a velemenyem. Mert gondolom ok annyit tehetnek, amekkora hataskoruk van.

En mindossze drukkolok, hogy ne kapjon EU-s penzt Magyarorszag, mert egypartrendszerrel visszaelesek melegagya. Mind1, hogy fidesz vagy mszp vagy barmi.

Mas nem nagyon lehet, hiszen a fidesznek van tobbsege. Fura lenne barki masra fogni. Hiszen nem Soros, Brusszel vagy epp Gyurcsany a miniszterelnok. Tehat ha akart volna valtoztatni, akkor megtehette volna, hiszen dontesi pozicioja csak a fidesznek van 13 eve. Senki mas nem tud beszolni erdemi modon az orszag sorsaba.

Orban helyett behelyettesitheted a Fidesz vagy  kormanypart szot is. Azert emeltem ki kulon is ne szerint, mert a hozza kozelallok lopnak a legtobbet legnyiltabban: baratja, apja, veje.

Igy van. A magyar kormany a felelos. Nem az EU biralja el, hogy kinek megy a penz helyileg. O max bejelentesre tesz valamit. De ha a torvenyeket ugy alakitjak, hogy a lopas csak etikatlan, de szabalyos, akkor sokat nem tehet az EU. Max utolag  visszakeri a penzt, ahogy tette maskor.

De ezt mar elmondtak topic elejen kozepen vegen. Meg cikket is linkeltem rola. De mindig elfelejted minden uj hozzaszolasra :) Gondolom idoskori demenciad kezd kialakulni :)

Az egészből nekem csak a zöldek hiányoznak, akik ájvékolnak a kivágott erdő miatt. Máig nem jutottak el oda, hogy ez kb azonos a tar-vágott búzamező melletti ájvékoláshoz. Erdőgazdálkodás hasonlít a mezőgazdasághoz. Nahát. Milyen gazdálkodó az olyan, aki időnként arat. Ember ez? Naugye! 

:)

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tyukod környékén tizenegy kilátó épült uniós pénzből hat éve.

Szabó-kilátó: A tulajdonos a kötelező fenntartási idő végén lebontotta a kilátót. Az építménynek nyoma sincs.

Kecskés-kilátó: Megvan.

Rádika Gyöngye-kilátó: Megvan.

Erdei kilátó: Jóformán csak egy halom szemét maradt belőle.

Szabó 2 kilátó: Csak az alapozás nyomai maradtak belőle.

Balogh kilátó: Megvan, de a lépcső alján leláncolt fakapu zárja el az utat tiltó táblával.

Északi és déli nevenincs kilátók: Megközelíthetetlenek.

Diana kilátó: Már nincs meg.

 

Forrás

Szerkesztve: 2023. 04. 12., sze – 13:08

Majd szóljatok, hogy az EB-vizsgálat mire jutott! Tűkön ülök! 10 év múlva visszanézek ide! :D

trey @ gépház

Szerkesztve: 2023. 04. 16., v – 23:15

Ragadós ez a hülyeség, most Balatonbogláron épül egy teljesen felesleges példány cirka 500M-ért. link

A kormány 500 millió forint többletforrást különít el a június 8-án "rendkívüli időjárási körülmény következtében" károsodott recski lakóingatlanok lakóinak elhelyezésére, erről jelent meg egy határozat a hétfő esti Magyar Közlönyben,

a "rendkívüli időjárási körülmény" gyönyörű eufemizmusa azt takarja, hogy Kósa Lajos ügyvédjének bányája egy nagy vihar után elárasztotta a közvetlenül a bánya alatt lévő, a falu legszegényebb lakói lakta utcát.

link

Mint egy banánköztársaságban: a haver hízik, az állam fizet helyette.