Fedora 19 Beta

Dennis Gilmore ma bejelentette a Fedora disztribúció 19-es kiadásának (kódnevén "Schrödinger's Cat") bétáját. Az ismert hibák listája megtalálható itt. Az új funkciók, újdonságok listája itt. A jelenleg érvényes kiadási menetrend szerint a végleges kiadás július 2-án érkezik.

Részletek a bejelentésben.

Hozzászólások

Mondtam neki:

fedup --network 19

Elkezdte csinálni, letöltötte a csomagokat, reboot után kezdte a frissítést, aztán fennakadt valamin, mert megint reboot, aztán maradt Fedora 18, de legalább nem tette tönkre. A fedup.log-ban nem láttam semmi borzasztót.

Persze, van néhány csomagom, amelyik frissebb a legfrissebbnél, remélem, nem ezen akadt fel. Úgy értem, a build szerverről van, s még nem jött ki update-ben. Tűnődöm, megpróbáljam megfejteni a titkát, vagy várjam meg, amíg kijön a végleges release.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ám yum-mal frissítettem, azóta van Fedora 19-em. Eddig működik minden, már amennyire ez 36 perc uptime alapján megállapítható.

Amitől lábrázást kaptam, hogy az eddigi wlan0 hálózati wireless interface-em átneveződött wlp0s19f5u2 nevűre. Értem én a törekvést, hogy a név valahogyan utaljon arra, hogy fizikailag hol van az adott hardware, de míg a wlan0-t azért csak meg tudtam jegyezni, ezt konkrétan esélytelen. Lényegében akár jelszónak is megtenné ez az interface név.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem meglepő eredmény. Általában yum-mal frissítek verziók között, de olvastam, hogy az nem a támogatott út, inkább a fedup, hát kipróbáltam egy 17-18 frissítést fedup-pal. Nem kellett volna. Szétcseszte a rendszerem és mindezt mocskos sok idő alatt, végül újratelepíthettem az egészet. yum-mal meg valahogy tisztább, szárazabb érzés, maradok annál és csak ajánlani tudom másnak is.

"Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan."

Tapasztalpm ezt a selinuxos bugot, ám nem nagyon érzékelem egyelőre negatív hatását.

Ami egyelőre nem tökéletes: lassan jut el a login képernyőig, viszont már túlvan a boot folyamaton. Fogalmam sincs, mire vár úgy talán 15-20 másodpercet. A másik, hogy a lightdm nem akar háttérképet mutatni a login képernyőn - videomemória RAM-szemét van helyette -, pedig megnéztem, s a konfig file-jába jól írtam a háttérképet, arra van mindenkinek olvasási joga. Ez a hiba Fedora 18-on is előfordult, és nem emlékszem, mi volt a gyógyír rá.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Úgy néz ki, ezt a sebesség problémát megoldottam. Néztem a logokat, s a console-kit-daemon vergődött.

Ugye manapság a systemd kiváltja a console-kit-daemont, ám Fedora 18 esetében még kellett, ha az ember Xfce alatt szerette volna például leállítani a gépet. Mivel frissítettem, így a ConsoleKit csomag is frissült, viszont úgy tapasztalom, Fedora 19-en már nincs rá szükség. Mondtam neki, hogy

yum remove ConsoleKit\*

s lőn boldogság.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Régebben próbáltam, valami nyűgöm volt vele. Nem tudom, mennyire konfigolható, de például szeretem, ha megjegyzi, melyik user lépett be utoljára, s csak a jelszót kell beírni. Bár, ha jól látom, valami ilyesmit tud:

Can load predefined user at startup

Ami persze nem ugyanaz, mint amit írtam.

A lightdm jó cucc, kevés függőséggel rendelkezik, s a greeter is választható hozzá.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Na, már egy másik gépen is Schrödinger’s Cat az oprendszer, szintén yum-mal frissítve. :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem bírtam magammal... Az még hagyján, hogy a meg sem jelent Fedora 19-et használom, ám a minap kijött a Pulseaudio 4.0, s észrevettem, ebből csináltak Fedora 20-as csomagot. Én meg fogtam a forrás rpm-et, s újrafordítottam Fedora 19-re, majd felraktam a gépemre. Az szinte biztosra vehető, hogy Fedora 19-re nem lesz 4-es, csak a 3.x-es sorozatú Pulseaudio.

pulseaudio --version
pulseaudio 4.0
cat /etc/system-release
Fedora release 19 (Schrödinger’s Cat)

A legfontosabb persze, hogy működik ez a hangszerver is.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Kerek perec megmondom, az a posztom elhamarkodott volt. A 4-es pulseaudio hol működik, hol nem. Képes ugyan működésre, de simán van, amikor szanaszét töredezik a hang, a Skype érthetetlen lesz. Sürgősen visszatettem a Fedora 19-hez készített 3.0-ásat, ezzel valóban nincs gondom.

Kérdésedre válaszolva, nem érzékelek jelentősebb késést, de nem biztos, hogy kiszúrnék 100 ms-ot. Ugyanakkor a pavucontrol keverőjében lehet állítani latency offset-et, s itt negatív értékeket is megenged. Azt nem tudom, hatásos-e, működik-e.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE