[Videó] Testközelben a Jolla Sailfish OS-e

Címkék

Emlékeztetőül: a Sailfish OS egy nyílt forrásúnak szánt (hogy mi lesz a licence az még nem ismert), Linux-alapú, Mer-re (egy MeeGo fork) épülő mobil operációs rendszer, amely az ex-Nokia dolgozók által útnak indított Jolla startup berkeiből származik. Az első Sailfish OS-t futtató eszközök 2013 első negyedévére várhatók. Az Engadget-nek lehetősége volt kézbe venni egy olyan készüléket, amelyen már kipróbálható állapotban volt a Sailfish OS. A tapasztalatokat itt osztják meg.

Hozzászólások

A Nokia igy akarja titokban megmenteni magat ? :D

Egy manikuroshoz elmehetett volna elotte.

A keszulek egyebkent meg tetszene is, bar sosem szerettem a nokiat.

Kicsit úgy érzem, csak azért kell új UI-t kitalálniuk, hogy ne ugyanolyan legyen, mint az eddigi három nagy mobil OS-é. Ennyi nokiás vergődés után, most talán pont ettől várják a nagy megváltást?

De a károgást félretéve: A contact képernyőt "lehúzva" egy ujjal a megjelenő legfelső menüpont aktiválódik. Ez már elég nehézkesnek tűnik: nem, egyáltalán nem intuitív egy addig nem látott menüpont felugrása (főleg, ha az olyan negatív akciót rejt, mint a delete), mivel ha elengedi a képernyőt, akkor aktiválódik az adott menüpont. Remélem legalább plusz megerősítést kér, de már abban sem vagyok biztos.

Talán csak az én figyelmem kerüli el valami, és van a srácoknál egy jó UI-os szakember, de jelenlegi tudásom szerint ezt a módszert nem alkalmaznám.

ezt a pull-down menu-t nem értem én sem, elég vad. képernyőnél hosszabb menuket nem is lehet csinálni. talán csak az első pár veszélytelen menüpont ilyen auto-kiválasztós, ha tovább húzzuk egy pontnál akkor teljesen legördül és marad, majd klikkelni kell a menuben. az még értelmes lenne.

Persze csak oldalági rokonuk mert főágon az ős-sumér turulisten közvetlen leszármazottai vagyunk. :)
(A 20. század elején talán magyarellenes propaganda részeként raktak egy nyelvcsaládba minket a periférián élő finnekkel, de ma a 21. században szerintem abszolút nem ciki a finn rokonság.)
______________________
Normális HUP-ot használok!

bash, vi, pine meg mc van rajta? Talán arra lenne kereslet a keményvonalas unixosok között (ne vigyorogj, én ismerek ilyet, sőt, talán én is kipróbálnám.)

Ezt már most megveheted, mint Nokia N9. A felület alatt egy Debian-alapú Linux fut, ha bekapcsolod a developer mode-ot, akkor fordíthatsz és telepíthetsz rá bármit. Busybox a developer toolsban alapból érkezik (a Control Panelben egy darab kapcsoló átbillentése aktiválja).

--
„Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok!”

nos, az uj evem elso hozzaszolasa negativ lesz.
a UI designban probal hajazni a WinPhone vaganysagara. Sajnos nem sikerult leutanozni.
a hasznalhatosaga .... szerintem a 'kereses, hogy lehet-e' kategori alatt van igy elso ranezesre. egyet ertek azzal kommenttel, hogy 'megprobalunk valami ujat mutatni, de csak azert, hogy ne olyan legyen mint a tobbi'.
viszont amit senki nem vesz figyelembe (egy gyartot kiveve a mai piacon), hogy mivel most mar vadul ked begyuruzni mindenhova a BYOD trend akkor uzleti felhasznalasra kellene kihegyezni egy platformot amit el akarok adni. szerintem 2013 trendje ez lesz. es ha valami uberhasznalhatot tudnak mutatni ami eleg nagy hypeot kap de kozben business celokra is kiraly akkor az nagyon nagy 'bumm' lesz, amugy pedig szerintem ez is a levesben fogja vegezni mint a rengetek ezt megelozo probalkozas ami nem Symbian / iOS / Android / Blackberry
igazabol kivancsi lennek a tobbiek velemenyere is - nem csak 'like / dislike' szeruen hanem bobeszedubben.

Vagy ha az üzleti modellt ellesik a konkurenciától, csinálnak belőle egy drága, agyonhypeolt cuccot, cool reklámokkal. A PC részesedéseihez képest a Mac részesedése kicsi, azaz rétegtermék, a "sznobok" birodalma. Ezzel a hozzáállással lehet durrantani, volt példa rá nem egy (nem feltétlen IT vonalom).

Elöljáróban:
- Magamnak vettem egy N9et
- asszonynak karácsonyra egy Lumia 800at szántam, mert az mindennel kompatibilis lesz, egyszerű, kézreálló, berhelésmentes és hozza magával az n9 dizájnját, tehát (neki) fasza lesz.

2 nap állítgatás után kijelenthetem, hogy a WP7.5 egy f*s. Természetesen bizonyos limitációjáról előzetesen is tudtam, de amikor már az x-edik dolognál is falba ütköztem és találtam egy ~125ös listát a limitációkról (benne azokkal amik már 10 éve standard funkciók)...akkor elöntött a düh és ment vissza a készülék a boltba. (a legtöbb feature sem a 7.8-ban, sem a 8.0-ban nem fog debütálni, tehát az egész os vonal kuka egy jó ideig)
Előtte még asszony kezébe adtam az n9et...és gond nélkül használta, sőt jobban tetszett neki.

Ennyit a WP másolt vagányságáról...
A Sailfish szvsz nem az általad felsorolt UI-któl próbál különbözni, hanem a Swipe-tól, amit a Nokia nem adott át!
Csak hát sajnos a consumer piacon pont ez adja el a terméket, ha a Sailfish nem fekszik rá a dizájnra, akkor tényleg megy a levesbe.

Amúgy a hyperól csak annyit, hogy minden demo videón egy n950en futtatják, tehát a sok n9 tulaj valószínűleg rá fog majd cuppanni.

A másik bibi, hogy a NovaThor chipet szállító st-ericsson most bukta a fő megrendeléseit, szóval az is kérdéses, hogy mire fog épülni a Jolla mobil.
--
"The only valid measurement of code quality: WTFs/min"

a lista
Van benne pár hülyeség/előre tudható dolog, de a fele is bőven elég....

Elsőként nekem tűnik fel, egy része később az asszonynak is fel fog...azt oldhatom meg én...és nem fogom tudni.
Nem, nem geek dolgokról beszélek, csak pl, hogy legyen ez-vagy az az mp3 a csengőhang, töltsük át 2 perc alatt a képeket az xy gépre, elvinném ezt a file-t magammal, de nincs nálam épp penddrive, vagy tüntessem el/rakjam át a lockscreenről az órát, mert kitakarja a háttérkép felét. Szóval tök hétköznapi, sok-sok éve megoldott dolgok.

--
"The only valid measurement of code quality: WTFs/min"

Nem akarok pontokat felsorolni, de én nem látom ezt a listát olyan szörnyűnek, rengeteg limitáció megtalálható pl. iOS esetén is (és még több megtalálható volt a korábbi verziókban). Ha az iPhone használható volt úgy is, akkor a wp miért ne lenne az, miért lenne zsákutca? Ez az egész lista nem más, mint egy összehasonlítás a Symbiannal, sok olyan pont van, ami egész egyszerűen azért nem lesz soha javítva, mert nincs rá szükség. Továbbá van egy csomó olyan pont, amik sima bugok, és semmi nem utal arra, hogy a Microsoft nem fogja javítani azokat előbb-utóbb (van olyan pont, ami már ma sem állja meg a helyét). Aki Symbianként (vagy Androidként) akarja használni a Windows Phone-t, az ne vegyen wp-s telefont.

Az iPhone-t is kerültem 3GS-ig amilyen messziről csak lehetett, az iPhone 4 volt az első, amit elfogadhatónak (sőt, azt már kifejezetten jónak) tartottam. Ezenfelül a legsúlyosabbak meg vannak oldva iOS-en, köszönhetően annak, hogy jobban hozzá lehet nyúlni az egész rendszerhez.

A leges legnagyobb probléma a WP7-tel, ami az iOS-ben nagyon is szépen megoldott (és ezen keresztül csomó más probléma is):

"79. Totally locked down os means apps which interact directly with hardware not allowed. This excludes a whole range of useful apps. "

Ez a pont önmagában mindent elárul. Pl. mass storage sincs szifonban sem alapból, de sok ahhoz közeli megoldás született már, ez a Zune-s "csak pár dolgot másolhatsz, abból a videót is kisebb felbontásúra konvertálom" dolog meg eleve nagyon meredek.

Mondom, majd talán a WP8-nál észhez térnek remélhetőleg. A WP7 halott, és nem is lesznek tudtommal a WP7-es telefonok WP8-ra upgrade-elhetőek.

És ami a legszomorúbb: a WP7 rengeteg feature-t vesztett a korábbi Windows Mobile sorozathoz képest is.

Pedig van néhány mókás. Pl.
3. No mass storage mode.
40. No way to close an app except pressing back button all the way to the first screen.
46. No draggable progress bar to set position for current track playing.
65. Alarm does not revert to speaker if headphones are plugged in.
95. Wi-fi disconnects when screen sleeps.
99. Phone cannot be charged when off.
108. If you are below 18 years old and you enter your real birthday when you set up the phone you will not be allowed to download any apps, not even free ones.

3: figyelembe véve a többi pontot, ez szándékos. De iPhone esetében sincs mass storage mód, szóval ettől még simán használható marad a platform.
40: gondolom az az elképzelés, hogy ne zárd be az appokat, csak tedd őket a háttérbe, ahol nem fognak futni (kivéve pár appot). De az android beépített browsere is ilyen (legalábbis 2.3.x-en), a back navigálásra van, külön opció nincs kilépésre. Vagy kilövöd task managerből, vagy bezárod az összes tabot, ekkor megnyílik egy default tab, ahonnan a back bezárja a browsert.
46: ez általában nem gond, de elfogadom, hogy lehetnek olyanok, akik nagyon hosszú trackeket hallgatnak, és nekik jól jönne.
65: ez olyan bug, amiről fent beszéltem, gáz, de javítható. A többi pont alapján a hangrendszerre ráférne a fejlesztés, biztos vagyok benne, hogy ezt a microsoft meg is fogja tenni.
95: gondolom ez is tervezési ok, mintha lett volna szó egy olyan módról, ami ilyenkor periodikusan felébreszti a telefont, szinkronizálja a futó szinkronizálandó tartalmakat, majd újra lecsatlakozik. Persze ha sokáig kellene online maradni (hosszú letöltés, IM), akkor tényleg gáz.
99: ez nekem hardver hibának tűnik, hogyan szólhatna ebbe bele az os, ha egyszer nem is fut? :)
108: ez is egy olyan bug, amit rövid idő alatt javítani lehet, és semmi nem utal arra, hogy az ms ezt nem fogja megtenni (feltéve, hogy ismert a probléma).

Saját gyáruk fab formában nincs. Saját Arm chipeket állítanak össze az Arm és az Imagination Technologies tervei alapján és legyártatják a Samsung fab-ban. Szerintem az Apple ki fog tartani a PowerVR mellett és ha csak az iPhone és iPad-ben lesz PowerVR az is bőven elég az Imagination Technologies fennmaradásához.
______________________
Normális HUP-ot használok!

Amennyire ismerjük az almát lehet hogy az IT fizet nekik :D

Nem tudom mennyit kaphat az IT a tervekért, de gyanítom nem túl sokat. Fennmaradáshoz meg sok kéne, most verték magukat egy csomó adósságba a MIPS maradékának megvételével. Ebből mondjuk nem tudom fog-e kisülni valami ( szőröstül bőröstül IT tervezésű processzor? Vagy MIPS magok mellé is licencelhetőek lesznek a GPU-k? ), de ahogy nézzük, csak az Apple, az Intel, az Allwinner és a MediaTec alkalmaz IT tervezésű magokat. Piacon maradáshoz - sőt, az adósságok lefaragásához - ennél azért több kéne.

Az Apple és az Intel elég erős partnerek önmagukban is. MIPS a routerek sztárja marad a jövőben is, de oda nem kell gpu. Van egy pár MIPS android tablet kínaiaknál, de az a pár dollár spórolás nem éri meg a natív alkalmazások elvesztését szerintem. Az már izgalmasabb lehetőség, hogy a MIPS kínai variánsa amolyan nemzeti platformmá lett kikiáltva. Kérdés, hogy fizetnek-e valami licencdíjat ezért a MIPS új tulajdonosának?
______________________
Normális HUP-ot használok!

Az Apple és az Intel nem partner cégek. Elég ránézni az eredményhányadukra, talán náluk ülnek az iparág legakaratosabb részvényesei :D

Az Intel mondjuk már teljes egészében leváltott az IT termékekről (nem is csodálom, atom alá csak windowshoz és linuxhoz nincs driver :D), az alma meg akármikor szívfájdalom nélkül vált, ismerjük a cég arculatát, konzekvensen mindig az aktuális legjobb (a legjobb paradox módon relatív; ha a mali olcsóbb, a felhasználónak akkor is jobb. Egyébként tökmindegy).
Szerencsére nem nekem kell eredményhányad-hajhász multikkal üzletelnem.

Mindenesetre az Ingenic is IT tervezésű grafikával szállítja a legújabb termékét (jz4780), biztos ami biztos. Ahogy nézem a nyugati gyártók kiszállásával (TI, STmicro) párhuzamosan a keletiek térnek át powerVR-re.
Ami nem lenne nagy baj ha lenne linux alá akár gyári, akár közösségi, de működő driver :S

Puppy linux felhasználó

dupla

--
"The only valid measurement of code quality: WTFs/min"

Nagyon tetszetős, minimalista, gyors UI - bár még csiszolásra szorul. Látok benne fantáziát és ha piacra kerül búcsúzom az Androidtól. :)

Szerintem nem tetszetős, ennél többet vártam a korábbiak alapján.
Az a "main screen" (vagy hasonló) a contact-ok fejeivel kifejezetten csúnya. Az pedig, hogy az alkalmazásikonokat (pl. média lejátszó) jobra-balra húzkodni kell, idegesítőnek tűnik. Mi több, kisebb képernyős telefonokon valószínűleg nem is fog működni. Pedig a Jolla elvileg kínai piacra gyúr, azaz valószínűleg zömében alacsonyabb kategóriás készülékekre.