Az előbbiek 20 fős géptermi gyakorlatok, ahol két profi Linux szakember segít neked a gyakorlati tudásod jelentős fejlesztésében, míg az utóbbi egy előadás, ahol hasznos gyakorlati témákat mutat be az előadó. A délelőtti gyakorlatok 4 órásak, délután pedig 2 db két órás előadást hallgathatsz meg. A szabad időben sok beszélgetésre, konzultációra nyílik lehetőség hazánk neves Linux szakembereivel.
Idén hat különböző kurzusra lehet jelentkezni a kezdő felhasználótól a haladó rendszergazdáknak szóló tematikus képzésekig.
A Linux Akadémia idén is, mint eddig minden évben Szerencsen lesz 2011. július 3-9. között. A rendezvény nonprofit, így az ár is baráti. A részvételi díj akár részletekben is fizethető, hogy a szűkebb pénztárcád miatt ne kelljen kihagynod ezt a lehetőséget.
Részletes információk a konf.linuxakademia.hu weboldalon olvashatók.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 3480 megtekintés
Hozzászólások
VÉGRE! A Linux mesterei árulják el neked titkos receptjeiket július elején.
Sikoltva röhögök! :DDDD
--
Steve Jobsot nagyra becsülöm üzletemberként és sajnálom, mint magánembert.
Viszont mint vallásalapítót, ki nem állhatom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig egyikuk-masikuk egesz jol foz ugy hallottam.
--
|8]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Remélem a Te munkádat is ilyen sokra becsülik mások...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 ... pofám leszakad. Nehéz elképzelni hogy ez egy valóban tartalmas, hasznos és érdekes esemény lehet?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biztosan az, de az oldal dizájnja, a programok leírása, a megfogalmazások elég gázak. Mondhatni modoroslinuxos. Nem kicsit. Tehát röhögni ér. :D
ps: egyébként én hívtam fel rá Adi figyelmét, ezzel a megjegyzéssel: proceed with extreme caution :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hat, szerintem annyira nem gaz. A design tenyleg nem a legjobb, de messze jobb annal, mint amit en altalaban ossze tudok hozni, igy innentol egy szavam se lehet. A megfogalmazasokat nem olvastam :P (minek fajditsam a szivem, ha nincs eleg szabadsagom *sohaj* Rohogni meg nem akarok, mert mar igy is KO a rekeszizmom :/).
--
|8]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem állítottam az ellenkezőjét.
Pusztán arra gondoltam, hogy ha ezt valóban egy komoly dolognak szánják, akkor nem olyan stílusban kéni a szöveget megfogalmazni, mintha a Readers' Digest, vagy egy MLM-maffia, esetleg egy nyugdíjasutaztató-teflonserpenyőárus cég prospektusát olvasnám. :))
Iszonyú gáz az egésznek a _módja_, ahogy Rati is itt lejjebb már megírta.
--
Steve Jobsot nagyra becsülöm üzletemberként és sajnálom, mint magánembert.
Viszont mint vallásalapítót, ki nem állhatom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem ugy tunik, hogy egy hasznos toolt maga a keszito mutat be.
Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kedves Adi!
Kíváncsi lennék melyik oktatónkon röhögsz sikoltva. Tényleg, mert így a világba kiabálva súlytalan. Kérlek konkrét személyekre írd meg mi a gondod a tudásával. Az úgy korrekt.
Köszi.
--
Slapic
http://slapic.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
subscribe
-----
A szoftver a számítógép azon része, melyet szidni lehet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet hogy a tanfolyam maga jó, de a weboldal tök gáz! Igazán konzultálhatnátok egy webgrafikussal... Hogyan lehet ennyire OLVASHATATLANNÁ csinálni egy honlapot?! Miután elkészült, ti EGYSZER SEM pillantottatok rá?! Mert ha megteszitek, láthattátok volna, hogy egyszerűen nem lehet elolvasni a szöveget, amit a képekre írtatok!
Sürgősen változtassatok a kinézeten, különben az egész vállalkozásotok a hitelét veszti. Mert mit is érthet a számítástechnikához az, aki egy honlapot sem tud megtervezni ha nem is széppé (elvégre nem lehet mindenkiben művészi érzék) de legalább OLVASHATÓVÁ, ezt fogják gondolni az emberek.
-------------
Használj GoboLinuxot: http://mek.oszk.hu/05800/05895/
Könyv a VIM-ről: http://gobolinux.bplaced.net/vim/vim.odt
:::A #86-os sorszámú hivatalosan bejegyzett GoboLinux felhasználó
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem mindenki olyan kritikus egy _non-profit_ szervezettel szemben, hogy az "önerőből" megalkotott produktumát kritizálja, mint te. Ha valaki azért nem megy Linux Akadémiára, ami !olcsón! ilyen színvonalas képzést nyújt, mert csúnya, és esetleg olvashatatlan a honlapja, az véleményem szerint meg is érdemli, és olvassa a Szabi Linuxot egyedül (ez nem fikázás a Szabi Linux ellen, respekt). Az fikázzon, aki legalább annyit, de még többet letett az asztalra, és saját szabadidejét feláldozva tett valamit A közösségért.
szerk.: Párom csak annyit mondott (művész a kincsem), hogy nem a designerek tanítanak Linuxot, és valószínűleg a résztvevőkön lennének kénytelenek bevasalni a többletköltséget. ... És milyen igaza van ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát non-profit ide vagy oda, a 46 ruppó az 46 ruppó itt is ott is.
--
GPLv3-as hozzászólás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Haha.... tudod mibe kerül egy profit orientált cégnél egy ilyen tanfolyam?
200 ezer alatt nem kapd meg, de van egy pár olyan tanfolyam is, ami bőven fél millió felett van....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A "gond" az, hogy a profit orientált cég ad neked OKJ papírt is.
Itt a Linux Akadémián nem tudom mivel hakniznak a linux gyíkok. Gondolom azért többről lesz szó, mint a man meg a gugli.hu.
--
GPLv3-as hozzászólás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A "gond" az, hogy a profit orientált cég ad neked OKJ papírt is."
Tévedsz.
A nagy cégek hivatalos trainingjei kerülnek ennyibe, és kapsz egy kemény papírt, hogy részt vettél. Ha ezután még elmégy vizsgázni is és átmégy (letöbbször prometrices vizsga, átlag 30-60 ezer Ft/alkalom.) akkor kapsz róla valami certified papírt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát ha tényleg azt várod, hogy nonprofit is legyen, olcsó is legyen és OKJ-t is adjon, akkor rossz évezredben születtél. Bár abban sem vagyok biztos hogy valaha lesz erre jó évezred. Még nem volt.
Ha OKJ-t is akarsz, akkor ahhoz, hogy egy ilyen évente egyszeri rendezvényen megérje (maradjon nonprofit, ne legyen ráfizetéses), akkor tegyél a részvételi díj mögé egy nullát. Vessző nélkül.
--
Slapic
http://slapic.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
,,Hát non-profit ide vagy oda, a 46 ruppó az 46 ruppó itt is ott is.''
Csak, hogy a nagyságrendek is megjelenjenek, s össze lehessen hasonlítani a dolgokat:
45 eFt-ba kerül az idei évben a ,,Sziget''-re érvényes ,,ottalvós'' típusú, elővételben vett hetibérlet is...
Non-profit maga a kezdeményezés, de a közműszolgáltatók (pl. víz, gáz. villany, csatorna), az étkezést és a szállást, valamint a géptermeket bérbe adó intézmények nem azok, ezért ekkora a költség.
Nos tehát, ez a ,,rögmagyar'' valóság, már a non-profit sem ingyenes, jelzem eddig sem volt az...
G.
P.S. Ha jól láttam, a weboldalon mintha valami részletfizetési lehetőséget is írtak volna.
============================================
"Share what you know. Learn what you don't."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Többször végigolvastam. Nem tűnt olvashatatlannak. Nem vagyok, vagyunk marketing szakemberek. Lehet, hogy az érdemi tartalomra, tematika rám eső része, koncentráltam és elmentem a látvány mellett. Nem tudom.
Nekem jelenleg van 3 munkahelyem + a Linux Akadémia. Slapic szinte egyedül rakta össze az egészet. Sok ideje neki se volt rá a napi élet mellett. Közben készülünk az előadásokra, gyakorlatokra. Tehát lehet kritizálni nyugodtan, majd átgondoljuk és összeülünk átbeszélni valamikor a csapattal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem ingyen csináljátok, akkor meg ne sajnáltasd magadat azzal, hogy a rettenetes elfoglaltságotokat érzékelteted. :)
--
Steve Jobsot nagyra becsülöm üzletemberként és sajnálom, mint magánembert.
Viszont mint vallásalapítót, ki nem állhatom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tessék?! Nem ingyen csináljuk? Ezt honnan veszed? Nekem egy fillér se jut a bevételből! Tudod mi az, hogy nonprofit? Csak a költségek ellenértékét kérjük. (pont)
c
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kedves Adi!
Miből vontad le azt, hogy nem ingyen csináljuk? Ugyanis ez konkrétan ki van írva az oldalon is (mármint az, hogy ingyen csináljuk).
Ne keverd össze kérlek azt, hogy neked is ingyenes azzal, hogy mi (mindenki, akik dolgozik benne) azt ingyen tesszük a dolgunkat.
Sajnos az, hogy a járulékos költségek (terembérlet, oktatók szállása, stb.) legálisan kifizethetőek legyenek, ennyit kell kérni. Ez az önköltségi ár. Ugyanis az, hogy ingyen csináljuk nem azt jelenti, hogy fizetni szeretnénk azért, hogy csinálhassuk.
Ez ilyen egyszerű.
--
Slapic
http://slapic.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem azért a 20 fillérért de szerezhetnétek szponzorokat és akkor lehetne full ingyenes a dolog. Egy-két cég logót ki lehetne tenni előadásokon nem lenne olyan nagy gáz.
--
GPLv3-as hozzászólás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem érdekel az a 20 fillér. Mert könnyű ezt is a fejünkhöz vágni. Mutasd meg azt a céget (vagy cégeket) nekem, akik (vagy akik) egy 80-90 fős rendezvényt, amin 90%-ban rendszergazdák tanulnak (NEM döntéshozók) hajlandó (hajlandóak) támogatni értelmes összeggel (milliós nagyságrenddel). Ha mutattál ilyet (mutatás = aláírt támogatási szerződés, vagy legalábbis kötelező érvényű szándéknyilatkozat), akkor OK. Addig ez is üres "jólmegmondomnektekhogyankelleneeztcsinálni".
Tudjátok, 10 éve csináljuk. 2001. óta minden évben. Nem vagyunk sem hülyék, sem bénák. Tudtommal azóta sem tudott senki még hasonlót sem letenni az asztalra (ha mégis elnézést, és tiszteletem nekik is).
--
Slapic
http://slapic.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem értem miért lenne annyira gáz és olvashatatlan. Szerintem teljesen jó.
--
Discover It - Have a lot of fun!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha engedélyezed a JS-t, akkor a képek felmennek a fejlécbe, és minden jó lesz. Slapicnak üzenem, hogy ha ennyire JS függő az oldal, akkor az elején ellenőrizzétek le, hogy engedélyezve van-e.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálam a JS alapból ki van kapcsolva, s nagyon meggondolom, hogy engedélyezzem-e alkalmanként. Különben sem szólt rám az oldal, hogy engedélyeznem kéne. Miből kéne azt gondolnom, hogy éppen JS kell ahhoz, hogy a képek "felmenjenek" az oldal tetejére?! Így viszont a szöveg a képeken van rajta, s emiatt igenis OLVASHATATLAN. Azt sem értem, egy efféle egyszerű hírközlő oldalnak miért kell okvetlenül JS-függőnek lennie. Jó hogy már nem atomerőmű kell hozzá.
-------------
Használj GoboLinuxot: http://mek.oszk.hu/05800/05895/
Könyv a VIM-ről: http://gobolinux.bplaced.net/vim/vim.odt
:::A #86-os sorszámú hivatalosan bejegyzett GoboLinux felhasználó
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mondjuk valljuk meg a userek 2%-ába tartozol, akik kikapcsolják a JS-t, szóval téged referenciának venni nem érdemes. Véleményem szerint, ha minden böngészőt, annak minden kiterjesztésével együtt támogatni szeretne egy oldal, akkor fel kéne kötni jól a gatyát. Aki "alternatív" módon böngészik, az viselje annak súlyát, hogy lehet nem az ő szakásaihoz van felépítve az oldal. Egy példa (rég használtam operát, már lehet nem így van azóta): az opera egy jó böngésző, gyors, innovatív, stb, de aki operát (mondhatam volna safarit, konquerort, lynxet, de van még pár) használ, annak számolnia kell azzal, hogy lesznek oldalak, amik nem úgy fognak kinézni, működni stb. De ezért nem a honlp készítője vonható felelősségre, hiszen nem támogathat minden böngésző minden verzióját, és az ahhoz elérhető minden kiegészítőt. Ezt mindenkinek magának kell eldönteni, viselni a következményeket, és nem HANGOSAN HANGOZTATNI, hogy olvashatatlan, meg minden. Egy szó mint száz NINCS ALAPOD FIKÁZNI HIÁBA NEM ÉRTED MEG!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már bocsánat, de itt ebben az esetben nem arról van szó, hogy ti mondjuk egy IE-only oldalt csináltatok, s ez nem megy az én Firefoxom alatt. Mert bár én utálom az IE-only oldalakat, de ott azért még lehet (bár nem érdemes) azzal érvelni, hogy az oldal nem támogathat minden böngészőt. Itt azonban arról van szó, hogy egy pár soros hír kedvéért olyan követelményeket támasztottatok a böngészők felé (JS megléte) ami cseppet sem triviális, és az adott esetben abszolút felesleges! Ráadásul, bár sok helyen így van ez másutt is, de azokon a helyeken az oldalak legalább figyelmeztetik a túl óvatos odatévedő netgarázdát, hogy "hé öcsém, kapcsold mán' be azt a nyamvadt jávaszkriptet" aztán erre az internetező ürge vagy bekapcsolja (engedélyezi) vállalva a kockázatot, vagy lemond az oldal (helyes) megtekintéséről.
Itt nem így volt. Ez nem BÖNGÉSZŐ-HIBA, mert szerintem minden modern grafikus böngésző tud már JS-támogatást (ha engedélyezik). Ez honlap-hiba. Mert erre a funkcióra tök felesleges a JS, de ha mégis emellett döntötök, akkor szóljon róla a honlap.
És ezzel nem fikázni akarom a kezdeményezéseteket. Én örülök neki hogy van ez a Linux-akadémia. Haladó kezdeményezésnek tartom. Ennek azonban semmi köze a honlap felépítéséhez. Irtsátok ki belőle a JS-t, vagy ha ragaszkodtok hozzá (bár nem tudom minek ragaszkodni egy hibához...) akkor szóljon róla legalább az oldal, mert így azt sem tudja az odatévedő ügyfél, mitől olvashatatlan az oldal, s miként háríthatja el a hibát.
-------------
Használj GoboLinuxot: http://mek.oszk.hu/05800/05895/
Könyv a VIM-ről: http://gobolinux.bplaced.net/vim/vim.odt
:::A #86-os sorszámú hivatalosan bejegyzett GoboLinux felhasználó
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azon túl, hogy valóban lehetett volna figyelmeztetni, gondolhattál volna a JS-re, mivel feltételezem te állítottad be így a böngésződet. 99% jól megvan bekapcsolt javascripttel, ha kikapcsolod onnantól kezdve előjöhetnek ilyen FELHASZNÁLÓI HIBÁK.
Nyilván van előnye a kikapcsolt JS-nek, de létjogosultsága manapság egyre kevesebb. GMail-t pl hogy használod nélküle?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Thunderbirddel.
--
Discover It - Have a lot of fun!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy ideig én is próbálkoztam különböző kliensekkel, KMail elég sokat is tudott, de a Google-féle IMAP-pal néha meggyűlt a bajom (pontosabban a programnak). POP3 nem játszik. Így maradt a webes felület.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Évek óta így használom, semmi bajom vele.
--
Discover It - Have a lot of fun!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tényleg kérdés számodra, hogy hogyan használom a Gmailt kikapcsolt JS-sel?! Hát már hogyan másképp, mint úgy, hogy a gmailtól jövő szkriptek külön engedélyezve vannak! Úgy van beállítva a böngészőm, hogy alapból minden oldalon tiltva van a JS, de KIVÉVE azokat az oldalakat, ahol külön engedélyez(t)em. Tehát egy tök ismeretlen oldalon alapesetben tiltva van. Ha szól az oldal, hogy kéne a JS, akkor megfontolom hogy engedélyezzem-e. Egyszer majdnem regisztráltam pld a kuruc.info-ra, mert szólt egy ismerősöm, hogy épp én vagyok ott a téma valamiért (hiába, híres ember vagyok...), de alig regeltem volna, szólt az oldal hogy kéne neki a JS, na erre meggondoltam magamat s inkább nem regeltem, mert abban az oldalban nem bízom. A ti oldalatokon engedélyeztem volna ha szól az oldal, de NEM SZÓLT. Én pedig nem vagyok webprogramozó hogy enélkül megsejtsem, mi okozhat efféle hibát, pláne mert tökre úgy nézett ki az egész, mintha SZÁNDÉKOSAN írtátok volna a szöveget a képekre!
-------------
Használj GoboLinuxot: http://mek.oszk.hu/05800/05895/
Könyv a VIM-ről: http://gobolinux.bplaced.net/vim/vim.odt
:::A #86-os sorszámú hivatalosan bejegyzett GoboLinux felhasználó
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kedves poliverzum!
Nem tudom mit használsz JS tiltásra. A noscript pl. nagyon kedvesen szól minden esetben, ha az oldal olyanokat akar, ami tiltva van (JS, flash, stb.). És akkor van lehetőséged ideiglenesen vagy véglegesen engedélyezni.
--
Slapic
http://slapic.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóban NoScriptet használok, de a ti oldalatok esetében nem szólt. Nem tudom ez hogy lehet, nem értek annyira a webhez. Elvileg még az sem lehetetlen (bár nem hiszek benne) hogy szólt ugyan, csak nem vettem észre.
-------------
Használj GoboLinuxot: http://mek.oszk.hu/05800/05895/
Könyv a VIM-ről: http://gobolinux.bplaced.net/vim/vim.odt
:::A #86-os sorszámú hivatalosan bejegyzett GoboLinux felhasználó
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagy a tavalyi beharangozó során már megnézted az oldalt és akkor tiltottad véglegesen.
Most meg nem szólt, mert tavaly mondtad neki, hogy nix js!
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; Dropbox
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
-törölve-
--
Discover It - Have a lot of fun!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm hogy megelőlegezed, de semmi közöm az adott oldalhoz, én is nemrég látogattam meg először. Azért kíváncsi lennék azokra a szempontokra, hogy mi alapján sorolod "gonosz"-nak és "jó"-nak egy weboldalt, ha JS-t kér.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"ami cseppet sem triviális" légyszi csak egyetlen korszerű böngészőt mondjál, ahol alap telepítésben a JS nem trviális! A Lynx :D:D haha
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen valóban, de az ilyen "trusted" oldalakon engedélyezni szoktam, ha ilyen megborulást látok, aztán vagy megjavul tőle, vagy nem, és akkor kikapcsolom mert minek.
--
Discover It - Have a lot of fun!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Javaslok egy módszert:
Ha egy oldal olvashatatlan, akkor automatikusan próbáld ki engedélyezett JS-sel. Elég gyorsan bele lehet tanulni, és utána már úgy megy a dolog mint Pavlov kutyájának a nyáladzás. Ha két nap alatt nem szokod meg, akkor fontold meg a NoScript eltávolítását, mert nem neked való.
Ha nem "javul meg" az oldal, akkor újra tilthatod a JS-t.
Tapasztalataim alapján, az általam újonnan meglátogatott oldalak kb. 50-60%-a használhatatlan/olvashatatlan tiltott JS mellett. Sokszor csak egymásra csúsznak az oldal egyes elemei, máskor nem jó a betűméret az oldal egyes részein, esetleg nem működnek a menük és a linkek. De már az sem gyakori, hogy csak egy üres oldal jelenik meg JS nélkül.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én csak konstruktívan jegyzem meg, hogy a "Polármesteri Hivatal" csalt egy mosolyt az arcomra ;]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a Szerencs, már a sarkkörön túl van. Szerintem erről lehet szó. :-)
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; Dropbox
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
,,Én csak konstruktívan jegyzem meg, hogy a "Polármesteri Hivatal" csalt egy mosolyt az arcomra''
Mivel az országunk élén egy igazi ,,álamfő'' áll, így felesleges csodálkozni...
G.
============================================
"Share what you know. Learn what you don't."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi ez itt flame topic!? :D Látom a lényeg azért "átment" mindenkinek és megy a szakmai társalgás is a tervezett témákról... Magyarország (magyar emberek, magyar mentalitás, stb, stb), én így szeretlek... :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ilyen kijelentessel ovatosan, egy masik topicban pont ilyenert flameltek meg kollegat, hogy hatdehogymerilyetmondani! Nemismindenmagyarilyen! Fuj!
--
|8]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Mi ez itt flame topic!?"
+1
köszi az előadóknak!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már majdnem elbúsultam magamat, hogy de elmennék, ha otthon lennék. De a kommentek kijózanítottak....
Respect a szervezőknek.
Csaba
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni