2009-ben az App Store-é volt a piac 99,4%-a

Munkámból adódóan nap mint nap követem a mobil piac eseményeit, de a Gartner elemzőcég adatai még engem is megleptek: 2009-ben az Apple App Store a piac 99,4%-át tudhatta magáénak.

2009-ben a mobil alkalmazások piaca 4,2 milliárd dollár értékű volt, mely gyakorlatilag az Apple és a vele együtt dolgozó fejlesztők bankszámláján landolt. A jelentések szerint a múlt évben 2,5 milliárd alkalmazást töltöttek le az App Store-ból, az összes többi platform (Android, Palm, Microsoft stb.) 16 millió alkalmazásával szemben.
Amennyiben a piac jelenlegi változásait figyelembe vesszük, várhatóan a bevételek legalább 2/3-a az Apple-höz kerülhet majd 2010-ben is.

A Gartner előrejelzései szerint 2010-ben 4,5 milliárd alkalmazás talál majd gazdára, közel 6,8 milliárd dollár értékben. Ez esetben az Apple 67%-os piaci részesedésével megismétli az idei 4,5 milliárd dollár körüli bevételét, amiből 1,35 milliárd dollárt tart meg, a többit pedig a fejlesztőknek fizeti ki.
Azonban ez a bevétel tovább nőhet a - várhatóan január 27-én bejelentésre kerülő - tablet és az idei új iPhone és iPod Touch típusok megjelenése után.

A Gartner ennél is tovább ment. 2013-ra már 21,6 milliárd eladott alkalmazásra számítanak, 29,5 milliárd dolláros bevétel mellett. Ennek a bevételnek a 25% várhatóan már olyan ingyenes alkalmazásokból származik majd, amiben reklámokat helyeztek el a fejlesztők.

Ezt a feltételezést erősíti meg az a tény, hogy az AdMob 750 millió dolláros Google akvizíciója után néhány nappal az Apple is bejelentette, hogy felvásárolta a másik nagy piaci szereplőt, a Quattro Wireless-t 275 millió dollárért.

A fenti adatok tartalmazzák a fizetős és az ingyenes alkalmazásokat is.

Az Ars Technica cikke megtalálható itt.

Hozzászólások

Szerencsére lassan alakul már a konkurrencia is. Az Android is jön fel, a Palm pedig fokozatosan nyitja meg az api-t, mivel jelenlegi keretek között nem sok fejlesztő akad WebOS-re. De elvileg az 1.4-től még jobb lesz. (Már az 1.3.5 is sokat javított a helyzeten.)

De WebOS-re lesz legalább teljes értékű Flash. Ami kicsit megnöveli az elérhető játékok és egyéb programok számát.

Reméljük a több szereplős piac emeli majd a színvonalat.

Üdv: Tamaas

Sajnos a Palm Pré és úgy általában a WebOS jelenleg nagyon bukás szagú. Alig fogy a készülék. Nagyon messze van ez még attól, hogy konkurencia lehessen.

Androidnak is időre van még szüksége,bár szépen alakulgat.

Én kíváncsian várom, hogy a Samsung mit tud kihozni a Bada-ból, mert fejlesztői szemmel nézve elég ígéretes a dolog.

Rengeteg "saját" OS van, nincsenek rá alkalmazások vagy csak néhány gagyi widget a gyártótól. Elérhető és folyamatosan támogatott API nélkül nem is lehet rájuk fejleszteni, túl sok van belőle. Winmobilera vannak appok, de disztribúciós csatorna hiányában (appstore) 99.999999% használhatatlan crapware random a weben. Symbian, Android appstorejai nem pörögnek annyira, jó kérdés miért nem.

--
The Net is indeed vast and infinite...
http://gablog.eu

Azért az Android még elég új a piacon. Szerintem nem sokára beindul, persze messze van még attól, hogy komoly riválisa legyen az iPhone-nak, de azért jövőre biztosan nagyobb szeletet fog kihasítani a tortából.

--------------------
http://ricsipontaz.hogyan.org --- http://fullcircle.hu

Applenal mashonnan is be lehet szerezni a software-t?
Nekem nokiam van, negy olyan programom van, amiert fizettem, de egyiket sem ovibol, vagy hasonlobol szedtem ossze, mondhatni, a nokia nem is tud 3rol.
No, meg a warez winmobilokon, es symbianon is eleg jellemzo.

Ez a statisztika a hivatalos Store-ok adataiból állt össze. iPhone-on is beszerezheted számtalan helyről a cuccokat jailbreak-elt telefonnal (pl.: http://cydia.saurik.com), mint ahogy a többi készülék esetén is van erre lehetőség. Mint minden statisztika, így ez sem darabra pontos adatokat tartalmaz, azonban nagyjából fedi a valóságot és a lényeg az, hogy jelenleg az iPhone "mindent visz". Az, hogy ez most 99% vagy 98%, imho tökmindegy.

Az ovi nagyjabol fel eve van a koztudatban, mig almanal nem lehet megkerulni, legalisan /maradjunka legalis utvonalaknal :)/. A nokiammal soha semmit sem csinaltam, /mindenfele furcsa firmwarrel, kinai binsiggel, es hasonlokkal/, megse novelem a statisztikat, es _szerintem_ rengeteg hasonlo van.
Elhiszem, hogy a fenti statisztkia nagyjabol megfelel a valosagnak, de folyamatosan ilyenekkel tomik az agyam, mikozben nehezen tudom elkepzelni, hogy a symbianra ennyivel kevesebb applikaciot vesznek, toltenek le, vagy akarmi. Vagy mar mindenkinek kialakult a teloja, es befejezte? Nem hiszem.
De kar ezen ragodni, az alma marketingjetol mar annyira heroltom van, hogyha veletlen igaz is vmi hir rola, mar keresem is az osszeskuvest mogotte :)

"ovi nagyjabol fel eve van a koztudatban"

Az lehet, de az Ovi egyértelműen az N-Gage Store utódja, ami meg már vagy hét éves. Az egy más kérdés, hogy a Nokia úgy elk.rta, mint a huzat...

"mig almanal nem lehet megkerulni, legalisan /maradjunka legalis utvonalaknal :)/. A nokiammal soha semmit sem csinaltam, /mindenfele furcsa firmwarrel, kinai binsiggel, es hasonlokkal/, megse novelem a statisztikat, es _szerintem_ rengeteg hasonlo van."

Csűrheted-csavarhatod úgy a kritériumokat, hogy neked legyen igazad, de ez a hivatalos számokon nem sokat változtat és a Nokiát sem nagyon érdekli, hogy az Ovi Store-on kívül mi a helyzet a Symbian app-okkal.

"mikozben nehezen tudom elkepzelni, hogy a symbianra ennyivel kevesebb applikaciot vesznek"

2006-ig Symbianra is fejlesztettünk. Az akkor aktuális játékunkra a Nokia azt mondta, hogy nincs értelme egy ilyen 3D technológiával és ilyen fejlesztési költséget igénylő (Terminator játék volt) játékot kiadni N-Gage-re és Symbianra sem, mert nem fogja visszahozni az árát. Erről ennyit. :)

"Vagy mar mindenkinek kialakult a teloja, es befejezte? Nem hiszem."

Sajnos a központosított app store hiánya vezetett pont ahhoz, hogy az emberek nem tudták, hogy honnan szerezhetik be az alkalmazásokat. A warez pedig iszonyú mérteeket öltött már akkor is ezen a platformon. Néz csak meg az IRC csatornákat!

A Symbian (tetszik vagy sem) egy hanyatlóban lévő rendszer, akárcsak a WinMo. Ha nem sikerül megújulniuk, akkor rövid időn belül nagyon komoly bajban lesz mindkettő. Most még tetszetősek a számok, de folyamatosan csökken a támogatottságuk.
Érdemes megnézni, hogy hány WinMo/Symbian és hány Android készüléket jelentettek be az elmúlt egy évben.

"az alma marketingjetol mar annyira heroltom van"

Ez szubjektív. Valószínűleg soha nem voltál és nem is leszel Apple felhasználó. Ami nem baj, csak erősen befolyásolja sok ember viszonyát a másik platformhoz.
A számok azonban makacs dolgok, mégha néha hihetetlenül is hangzanak. Jelenleg az iPhone nagyon pörög és nem nagyon tudja semmi megközelíteni. Remélhetőleg ez a helyzet rövidesen változik.

"Csűrheted-csavarhatod úgy a kritériumokat, hogy neked legyen igazad, de ez"

Statisztika, nem? :)

"2006-ig Symbianra is fejlesztettünk. Az akkor aktuális játékunkra a Nokia azt mondta, hogy nincs értelme egy ilyen 3D technológiával és ilyen fejlesztési költséget igénylő (Terminator játék volt) játékot kiadni N-Gage-re és Symbianra sem, mert nem fogja visszahozni az árát. Erről ennyit. :)"

Nem tudom, hogyan zajlik valojaban egy ilyen menet, mindenesetre szomoru. De ennyire messzire, es komoly jatek fele sem kell elmenni. En pl nem talaltam masfel ev alatt nekem megfelelo nativ symbianos passzianszt. wince-re kb 2 perc volt, iphone szinten.

"Sajnos a központosított app store hiánya vezetett pont ahhoz, hogy az emberek nem tudták, hogy honnan szerezhetik be az alkalmazásokat. A warez pedig iszonyú mérteeket öltött már akkor is ezen a platformon. Néz csak meg az IRC csatornákat!"

symbianos telom van, kepben vagyok vele. Pl, navigacios szoftvereket igy birtam kiprobalni, mert hivatalosan nem tamogattak a keszulekemet, es a nekem tetszot vegul megvettem, ami valoban nem ment. A warezolt azota is mukodik, nem ertem miert, de ez persze mar mas tortenet. :)

"Valószínűleg soha nem voltál és nem is leszel Apple felhasználó. Ami nem baj, csak erősen befolyásolja sok ember viszonyát a másik platformhoz."

Valamennyire vagyok. Csak a munkambol kifolyolag hibakat kell megoldjak, illetve a kollegamnak, es leginkabb asztali gepekkel kerulok kapcsolatba. Ezekutan rajongasnak tunik amit nehany felhasznalo tesz, kb mint itt a linux fanok :)

"mindenesetre szomoru"

Az bizony! Mindenesetre fent van a régi Symbian-os warez cuccok közt a szinte teljesen kész játék, mert természetesen kiszivárgott (gondolom nem tőlünk). :)

"Ezekutan rajongasnak tunik amit nehany felhasznalo tesz, kb mint itt a linux fanok :)"

Most erre idézzem azt a klasszikust, hogy "a vásárlók 99%-a nem tévedhet"?! :))
Nem teszem, mert sem Apple részvényeim nincsenek (sajnos), sem elvakult Apple hívő nem vagyok, csak egyszerűen próbálom követni a piac alakulását.

"A Gartner ennél is tovább ment. 2013-ra már 21,6 milliárd eladott alkalmazásra számítanak,"
Miden földlakó vesz 3 alkalmazást, ha van köze a szifonhoz ha nincs, ha addigra eltűnik a süllyesztőbe hanem. Reális.

Annyira jó, hogy itt mindenki jobban ért a piackutatáshoz és elemzéshez, mint azok a cégek, akik évtizedek óta ezt csinálják! :)

De ha egy kicsit gondolkodtál volna, mielőtt ilyen okos dolgokat leírsz, akkor rájöhettél volna, hogy a jelenlegi 2,5 milliárd alkalmazást sem 833 millió iPhone/iPod Touch tulajdonos töltötte le, mivel olyan 40 millió készülék fogyott eddig. Ez azt jelenti, hogy átlagban 62.5 alkalmazást töltöttek le a telefonokra és zenelejátszókra.

Tehát ha a letöltési kedv nem változik - ami nem valószínű, hiszen az egy készülékre jutó átlagos letöltés folyamatosan nő -, akkor is 345 millió iPhone-t/Touch-ot/iSlate-et kell eladni az Apple-nek és nem 7,2 milliárdot. De az a reális, ha addigra olyan 90-100 alkalmazással számolunk. Ez esetben pedig ez a szám 216 millió.

igen én vagyok a balfasz hogy meg mertem szólalni, de sajna nekem vakparasztnak a mobil platform (apple): iPhone (ezt te is írtad) mivel a többi nem összehasonlítási alap mondjuk androiddal etc. Én a IPhoneról úgy emléxem azt olvastam 40millió eladott eszköz van (amit 3 év és nem 2 nap alatt értékesítettek).
Ne haragudj, de nekem eszközönként _évi_ !!átlag!! 62 "alkalmazás" picit soknak tűnik (ez felhasználónként átlagos 1 éves kifutás 30 milliós átlageszközszámára(sztem túlbecsültem mert mintha arra emlékeznék 2007+2008 volt 20millió összesen 2008 végén) hajazva heti felhasználónként közel 2 alkalmazás vásárlását jelenti (megint csak minden felhasználó átlagát tekintve).
Ami nagyon sok.
Ha pedig volt pofájuk a zeneszámokat is közzé számolni, akkor pedig egyenek 8 sünt -- mert az nem alkalmazás --, de még akkor is sok.
(szóval nehezen hiszem el a számot) de ezen számot kívánják a 10x-esére emelni, amellett, hogy megjelentek komoly konkurensek a piacon. Most hogy 3 év alatt 40 milliót sikerült 3 év alatt semmi probléma nem lesz eladni még (hogyismondtad 5x? ennyit). Én hiszékeny vagyok, de ha 10el elosztjuk ezeket a számokat még meg is eszem a történetet.
Na lássuk a tényeket, én annyira, hogy megkérdezzem, és korrekt választ is kapjak 3 iphone usert sikerült megkérdeznem, ők 4 db alkalmazás (összesen a 3) boldog tulajdonosai. Te gondolom szintén iphone user vagy 60 alatt vagy 60 fölött van ez a szám?

Én úgy 2-3 hetente szoktam rácuppanni a store-ra, free alkalmazásból van, hogy 8-10 is lejön olyankor kipróbálásra, és mondjuk havonta 1-2 fizetőst szoktam megvenni, ha meglátok valamit ami megéri azt az 1-2 capuccino árát, amibe általában kerül. Feleségem egyáltalán nem töltöget alkalmazásokat, talán 1-2-őt vettünk meg neki. A 2nd gen ipod touch meg a sógornőmnél van, ő rendszeresen látom, hogy free alkalmazásokat töltöget, mondjuk havonta 5-6-ot biztos megnéz/kipróbál.

"igen én vagyok a balfasz hogy meg mertem szólalni"

Bocs, de én ilyet nem írtam sehol. Ha így jött le, akkor elnézést!

"Én a IPhoneról úgy emléxem azt olvastam 40millió eladott eszköz van (amit 3 év és nem 2 nap alatt értékesítettek). "

Ezeket a számokat szépen el lehet felejteni. Most jött ki az Apple pénzügyi jelentése, mely szerint csak az utolsó NEGYEDÉVBEN 8.7 millió iPhone 3GS fogyott és 2009 évben 21 millió iPod Touch! Minden idők legjobb negyedévét zárták. A tavalyi 2.23 milliárd helyett (2009 Q1) az idén 3.38 milliárd lett a profit (2010 Q1). Állítólag az eladott iPhone-ok száma megduplázódott az idén.

"Ne haragudj, de nekem eszközönként _évi_ !!átlag!! 62 "alkalmazás" picit soknak tűnik"

Én nem haragszom, de jönnek a számok az eladott telefonokról és a letöltésekről. Ha valaki menet közben hazudik, akkor én is. :)

"Ha pedig volt pofájuk a zeneszámokat is közzé számolni, akkor pedig egyenek 8 sünt"

Az AppStore adatokba csak az alkalmazásokat számítják bele.

"Te gondolom szintén iphone user vagy 60 alatt vagy 60 fölött van ez a szám?"

Jelenleg 88 letöltött alkalmazás van az iPhone-omon, ennek kb. 30-35%-a fizetős. Eddig összesen 131 alkalmazást töltöttem le, de nincs mindegyik a telefonomon jelenleg. Egyik USA-ban élő barátom most panaszkodott, hogy milyen kár, hogy az iPhone desktopja csak 7 lapnyi szoftvert enged telepíteni, mert kevés neki a 97 hely.

Monopolg*ci! Szetperelni! Felnegyelni! Lerombolni! Felgyujtani! Beszantani! Soval bevetni!

(Es a kotelezo szar poen: Most hizhat Steve Jobs maja! :)

-=- Mire a programozó: "Na és szerintetek ki csinálta a káoszt?" -=-

:))))

Szerintem meg a többi store tulajdonosának is ideje lenne már felébredni. Pl. a Google-t hónapok óta cseszteti a közösség, hogy a Checkout egy rakás szt.r és ne csak azzal lehessen fizetni, mert ez hátráltatja az app-ok terjesztését. A fülük botját nem mozdítják (fixme, mert az utóbbi időben nem néztem!).
De szinte mindegyiknél rá lehet bökni azokra a dolgokra, ami miatt nem pörög úgy, mint az iPhone.