Linux

Mobil számítástechnikával kapcsolatos, hosszútávú együttműködést jelentett be a Nokia és az Intel

Címkék

Az Intel és a Nokia egy olyan hosszútávú stratégiai együttműködést jelentett be a minap, amelyben szerepet kapnak nyílt forrású Linux szoftverek is.

"A mobiltelefonok, számítógépek internettel való további egyesítése érdekében az Intel Corporation és a Nokia ma bejelentette, hogy hosszútávú együttműködést köt Intel Architektúra-alapú mobil számítástechnikai eszközök új osztálya és lapkakészletek kifejlesztésére, amelyek kombinálni fogják a nagy teljesítményű számítógépek teljesítményét a nagy sávszélességű, szélessávú mobil kommunikációval és a mindenütt elérhető internet kapcsolattal."

"Bemutatkozott az androidos HTC Hero és az új Sense interfész"

Címkék

"A HTC egy mai nagyszabású rendezvény során fellebbentette a fátylat legújabb androidos okostelefonjáról, a Heróról, mely az első azon telefonok sorában, melyek a cég által fejlesztett új kezelőfelülettel, a Sense-szel érkeznek."

Újabb közös nyílt forrású projektet jelentett be az Intel és a Nokia

Címkék

Az oFono után az Intel és a Nokia együttesen bejelentették a nyílt forrású, ConnMan névre hallgató projektet, amelynek célja, hogy felgyorsítsa és kiterjessze a linuxos eszközökben használt internetes kapcsolatkezelés fejlesztését. A ConnMan-t olyan projektek fogják majd használni, mint a Moblin és a Maemo. A licence GPLv2. A bejelentés elolvasható itt.

openArtist néven új Linux disztribúció jelent meg

Címkék

openArtist néven új linux disztribúció jelent meg. Az Ubuntu Hardy alapokra építkező kiadás teljes mértékben a grafikai munkákra fókuszál. A módosítások is elsősorban ezen alkalmazások felhasználóinak életét próbálják könnyebbé tenni.

Kiadta a Palm a Palm Pre operációs rendszerének forrásait

Címkék

A Palm - hogy megfeleljen a GPL-ben leírt kötelezettségeinek - kiadta a Linux-ra és egy rakás nyílt forrású programra épülő WebOS forráskódjait. A WebOS az az operációs rendszer, amely a Palm Pre-ben fut. A vállalat ezzel egy időben egy nyílt forrással foglalkozó weboldalt is üzembe állított.

A hangrendszer állapota végül is nem olyan szomorú a Linux-ban

Címkék

insane coder:

"Körülbelül két évvel ezelőtt írtam egy cikket "A hangrendszer szomorú állapota a Linux-ban" címmel, remélve, hogy néhány hanggal kapcsolatos probléma javításra kerül a Linux-ban. Most, két évvel később sok minden változott, így itt az ideje annak, hogy ma újabb pillantást vessünk a Linux hangrendszerének állapotára."

A Gartner szerint nagyon "eleven" az Android ARM-on

Címkék

Az IDG News Service szerint a Gartner elemzői - Christian Heidarson és Ben Lee - írtak egy jelentést, amelyben arról számoltak be, hogy nagyon lenyűgözte őket a Computex kiállításon látott különböző Android-os smartbook bemutató. "Mikor az Android működött" - sugallva, hogy egyes esetekben a demók kétségtelenül egész kísérleti, kezdeti fázisban mutatták a platformot - "úgy találtuk, hogy a felhasználói felület nagyon "eleven" volt a relatíve kis teljesítményű ARM-processzorokon, sokkal inkább, mint a Windows 7 az Atom-on."

A Gartner munkatársai megjegyezték, hogy a gyártók szerint az Android még nincs egészen kész a netbookon és a hasonló eszközökön való felhasználásra, de vitathatatlanul "oda fog érni".

A részletek itt és itt.

Letölthető a Dtrace for Linux

Címkék

Itt a HUP-on folyamatosan figyelemmel kísértük a Sun Microsystems Dtrace névre hallgató "dinamikus instrumentálási technológiájának" Linux-ra való portolását egészen a kezdetektől, mikor is a Dtrace egyik vezető fejlesztője, Bryan Cantrill szerencsét kívánt a születőfélben levő projektnek. Ez körülbelül egy éve volt. A portolást végző fejlesztő most bejelentette a DTrace for Linux letölthetőségét.

Elkészült az Android MIPS portja

Címkék

Az Embedded Alley áprilisban jelentette be, hogy portolja a Google felügyelete mellett fejlődő Android platformot MIPS architektúrára. A cég most bejelentette, hogy elkészült a portolási munka és az Embedded Alley Development System for Android-based Devices termék mostantól elérhető. A csomag egyes kiválasztott, RMI és más MIPS licencelők által forgalmazott MIPS architektúra lapokhoz kínál támogatást. A részletek itt olvashatók.