A CRN egyik cikkében arra hivatkozik, hogy egyre több ipari forrástól lehet azt hallani, hogy a Sun nincs messze attól, hogy bejelentse a Java platform mobil (ME) és standard (SE) változatát GPL licenc alatt. Mostanában nem kevés ilyen pletya vált végül valósággá...
Pár napja megjelent a szabadon elérhető, nyílt forrású, Netbeans névre hallgató integrált fejlesztői környezet (IDE) 5.5-ös végleges változata, rengeteg extrával:
A java.net oldal egy felmérést készített arról, hogy milyen licencet látnának szívesen az olvasók a Sun Java Development Kit-je (JDK) mellett. A szavazás erdeménye érdekesnek mondható.
A Sun, és első embere Jonathan Schwartz már többször lebegtette a nyílt forrású Java víziót. Most úgy fest, hogy megmozdul valami, és megjelennek az első kódok is. A cég felfedte, hogy október végén előáll az első nyílt forrású Java kódokkal.
A Sun helyesbített azon az értesülésen, miszerint a Sun hónapokra van a nyílt forrású Java kiadásától. Simon Phipps, a Sun nyílt forrású szoftverekkel foglalkozó vezető tisztviselője azt nyilatkozta, hogy félremagyarázták azt a megjegyzését, amelyet a Londonban tartott Open Source Business Conference (OSBC) rendezvényen tett a héten.
A Java programok futtatásához szükség van a JRE-re, a Java nyelvű programok fordításához pedig a JDK-ra. A JDK tartalmazza a JRE-t is. A továbbiakban a Sun által kiadott JDK telepítését mutatjuk be Debian Sarge-ra.
A JavaOne 2006 konferencia egyik előadásán Geir Magnusson Jr demonstrálta, hogy a népszerű, jEdit névre hallgató, Java-ban írt, nyílt forrású editor fut a Harmony-n Swing/AWT kóddal. A Harmony az Apache Software Foundation J2SE projektje, amelynek egyik célja, hogy egy független J2SE 5 implementációt hozzon létre az Apache License v2 licenc alatt.
A Red Hat szerint a Sun Microsystems által a napokban bejelentett új, Linux / OpenSolaris-barát Java licenc nem jó. A Red Hat azt szeretné, ha a Sun (teljesen) nyílt forrásúvá tenné a Java-t. (Lehet, hogy nyílt kapukat döngetnek?) Hogy miért?
A JavaOne 2006 konferencia eddig is érdekes bejelentéseket hozott. Itt egy újabb érdekesség... Az EETimes.com egyik cikke szerint a konferencián elhangzott, hogy a Sun nyílt forrásúvá teszi a Java-t. A Sun vezetők még döntenek arról, hogy mikor és hogyan.