FSF/GNU/GPL

Állásfoglalást adott ki az FSF Richard M. Stallman visszatérésével kapcsolatban

Címkék

RMS nemrég bejelentette visszatérését a FSF kötelékébe. Visszatérése megosztotta a szabad szoftveres közösséget. Az FSF igyekezett bejelentésében megmagyarázni döntését:

Richard M. Stallman visszatért az FSF igazgatótanácsába

Címkék

RMS 2019-ben mondott le az FSF elnöki és az igazgatótanácsban betöltött tisztségéről. Akkor nem jelölt meg okokat. A Twitteren található reakciók és kommentek azt sejtették, hogy az Epstein-botránnyal kapcsolatos nézetei nyomán kialakult nyomás miatt döntött a távozás mellett.

Most a fenti videóban jelentette be, hogy visszatér a FSF igazgatótanácsába.

Egyetértesz-e azzal, hogy a közpénzből fejlesztett szoftvereket szabad- és nyílt forráskódúként kellene kiadni?

Címkék

Az Free Software Foundation európai szárnya, az FSFE régóta kampányol a "Public Money? Public Code!" szlogennel:

Miért nem adják ki szabad szoftverként az adófizetők pénzéből fejlesztett szoftvereket? Olyan jogszabályokat akarunk, amelyek előírják, hogy az állami szektor számára kifejlesztett államilag finanszírozott szoftvereket szabad- és nyílt forráskódú szoftver licenc alatt nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni. Ha állami pénzről van szó, akkor annak nyilvános kódnak is kell lennie. Az összes ember által fizetett kódnak mindenki számára elérhetőnek kell lennie! Írja alá Nyílt levelünket!

Igen, egyetértek!
79% (801 szavazat)
Nem értek egyet vele!
20% (201 szavazat)
Egyéb, leírom.
2% (17 szavazat)
Összes szavazat: 1019

35 éves a Free Software Foundation!

Címkék

A Free Software Foundation (röviden FSF, magyarul „szabad szoftver alapítvány”) egy alapítvány, nonprofit szervezet, amelyet a szabad szoftver mozgalom, és azon belül is elsősorban a GNU projekt támogatására hozott létre Richard Stallman 1985. október 4-én.

Az FSF ünnepi közleménye itt olvasható. 

Software Freedom Day

Címkék

Itt a Software Freedom Day. Az FSF szerint jó alkalom e nap arra, hogy köszönetet mondjuk az álatunk napi szinten használt szabad szoftverek szerzőinek, karbantartóinak.

Új vezetés az FSF élén

Címkék

Új vezetés az Free Software Foundation élén. Az új elnök Geoffrey Knauth lett, Odile Bénassy pedig csatlakozott az igazgatótanácshoz. Az új elnök első szavai itt olvashatók.

Szerinted van-e a mai világban létjogosultsága az FSF-nek?

Címkék

Elismerem, régebben nagy szerepe volt az FSF-nek a nyílt forrású szoftverek köztudatba hozatalában, de manapság a legnagyobb tech óriások is önként használják és támogatják is ezen projekteket és nagy mértékben vissza is adnak ezek fejlesztésébe az FSF-en kívül is.

A legtöbb új projekt kezd eltávolodni a copyleft (GPL, AGPL) licencektől és inkább permissive licencet használnak, mint a BSD vagy az MIT.

Az FSF által elismert Linux disztribúciók hardver kompatibilitási gondokkal küzdenek.

A befolyt összegek jelentős része a különböző rendezvényekre megy el, amik igazából nem nagyon javítanak a nyílt forrás népszerűsítésében, mert mindig ugyanazon személyek vannak jelen, akik amúgy is efelé érdeklődnek.

A legnagyobb húzónevüket, Stallman-t lemondásra kényszerítették, mert néhány embernek nem tetszett pár kiragadott mondata amiket évekkel ezelőtt írt.

Igen
67% (380 szavazat)
Nem
33% (186 szavazat)
Összes szavazat: 566