Elektronika, Elektromos eszközök

Vezérelt áram PWM-mel, vagy valami más?

A vezérelt áramról működő bojlerem egészen furán viselkedik néha. Olykor folyamatosan ég a piros visszajelző fénye, máskor azonban csak pislákol. Ez utóbbi esetben is hallani lehet, hogy melegszik a víz, tehát úgy tűnik, ilyenkor is jön áram. De mitől lehet ez más, mint akkor, amikor folyamatosan nagy fényerővel ég? Lehetséges, hogy a vezérelt áramot nem csak egyszerűen be és kikapcsolják, hanem valami sokkal nagyobb frekvenciás vezérlés van rajta?

Szomszéd garázs leválasztása a főmérőről

(Természetesen, az EON-t meg fogom keresni, ez itt csak napi gumicsont nektek)

Nagyon régen két garázs egy tulajdonos tulajdonában volt. Mindkettő egy villanyórára volt kötve, a villanyóra a tulajdonos nevén. 10+ évvel ezelőtt  megvettem az egyik garázst, a villanyóra a nevemre került. A másik garázs is maradt a villanyórára kötve, szívességből nem bolygattam. Az éves számlája a 2 garázsnak kb. 3000 forint volt eddig, elfeleztük, mindenki boldog volt. Mert eddig lófasz fogyasztók voltak rajta és a bácsi is megbízható volt, nem tett rá se hűtőt, se hegesztőt. De, változik a világ, ki tudja melyikünk akar majd villanymotort, autót akármit tölteni. Annak már nagyobb áramfelvétele és költsége is lesz. Az is lehet, hogy a bácsi egyszer eladja a garázst (és nem én veszem meg, bár jeleztem, hogy szándékomban áll) és valami kóklerrel kell egyezkedni. Tisztább, ha rendezve van a tulajdonviszony. 

A dilemma az, hogy a mellettem levő garázst leválaszthatom-e az én az órámról, mondhatom-e neki, hogy menjen, kérjen saját villanyórát és oldja meg magának? Mondjuk úgy, hogy írásban közlöm vele, hogy szándékomban áll kizárólag én igénybe venni az órám, 3-6 hónapon belül oldja meg a saját villanyellátását? Utána meg szakszerűen leköttetem egy iparossal?

Vagy ezt nekem kell az áramszolgáltató felé kezdeményezni és ők kötik le?

[keresek] CATV jelerősítő

Sziasztok,

Ház, T volt, DIGI lett, egy vékony optika jön be egy pici dobozkába. Onnan megy a koax egy ősöreg, passzív elosztóba. Kettő, a többinél messzebbi TV-n darabos/nincs digitális csatorna, hangyás az analóg kép. Gondolom gyengébb a kis dobozból kijövő jel, mint amit a T kitolt előtte. Nem tudom hogy 50 vagy 75 ohm-os a sok madzag, vélhetően az utóbbi.

Ahol jó, ott a TV self diag szerint 40-50 (dBm?, %?, nem értek hozzá), a bithiba 0-30 között ugrál.
Ahol nem jó #1, ott 10, a bithiba 100-300 között.
Ahol nem jó #2, ott 0, a bithiba konstans 2000.
(Amúgy mennyi lenne az ideális?)

Feltételezem, hogy egy aktív jelerősítő megoldaná. Ilyet keresek, de nem értek hozzá. Ezeket találtam pl.:
https://t.ly/bEwCr
https://t.ly/sjROf
https://t.ly/XhQwJ

Preferáltan min. 8 kimenet. Legyen atombiztos, ne melegedjen, ne gyulladjon ki, passzív hűtés, okosvacak nem kell. Segítsetek légyszi, mit ajánlatok. Az ár mondjuk max. 150 EUR / 60K HUF.

Köszönöm szépen előre is.

Gondosóra.hu

Ismeri valaki? Van valakinek, vagy a hozzátartozójának? Sajnos nagyjából nulla műszaki információt találtam. Mindenhol csak a bullshit megy. Mennyi például az üzemideje? Mennyi ideig tart feltölteni? Mennyi a súlya az órának? Valaki tudja ezeket?

Számítógép szimuláció Digital programban VHDL segítségével

Van egy Digital nevű áramkör szimulátor program. Ez tud VHDL és Verilog nyelven írt áramköröket is szimulálni a GHDL és az Icarus Verilog segítségével. Első körben megpróbáltam egy Z80-as processzor VHDL kódját betölteni. De sajnos nem tudja betölteni az áramkört. A Z80-as processzorhoz tartozó VHDL több fájlban van. Próbáltam egy 6809-es processzort, az egy VHD-ben van definiálva, azt simán be tudtam tölteni.

Nem vagyok nagy VHDL guru, pár egyszerűbb áramkört már kreáltam benne, de ez a Z80 processzor feladta a leckét.

Az lenne a cél, hogy egy egyszerű "egykártyás" gépet összerakjak a szimulátorban. A 6502, 6809, 68000-as procikat már nagyjából ismerem. Most a Z80-al szeretnék ilyen módon ismerkedni. Aztán megnézni a mostanában másik témákban felbukkant magyar 8-bites masinákat (Homelab).

Tehát szükségem lenne egy Z80-as VHDL implementációra, amit tudnék használni a szimulátorban, vagy a linkelt T80-ast kellene úgy gatyába rázni, hogy működjön a Digital-ban.

Beépíthető sütő tapasztalatok

Nem tudom, szoktatok-e sütni-főzni én gyakran. Szeretek is. Most,  hogy kezdődik a konyhafelújítás nézegettem a beépíthető sütő-főzőlap ajánlatokat. Érdekesek a tapasztalataim.

1. A főzőlap gázos lesz. Ilyet szeretnénk. A feleségem is én is. Ezzel nincs gond. De az elrendezések! Bakker, akik ezeket tervezik tuti nem szoktak főzni, sőt a konyha környékén sem járnak! Szinte az összes főzőlapnak elöl van a nagy teljesítményű gázrózsája. Hátul pedig a közepesek. Alap use case: hátul fő a főzővíz, amit néha megkavarok, elől a szósz, amit szinte folyamatosan kavarok, ízesítek. De ha elől van a nagy láng akkor majd nyúlkálok a gőz felett hátra??? Miért kell ezt az elrendezést erőltetni, nem tudom.

2. Inox. Tök jól néz ki, de a tisztítása rémálom. Mindegy, ilyen lesz. Majd vigyázunk rá. Persze úgysem lehet. Aztán majd lehet takarítani. Dörzsölni nem lehet, mert karcosodik... Miért kellett száműzni a zománcot? A másik lehetőség az edzett üveglap. Havernak ráesett a sószóró főzés közben (zsíros kéz) és miszlikbe robbant. Olcsóbb volt újat venni, mint javíttatni. Ez is nagyon jól tisztítható. Ja nem.

3. Beépíthető sütő. Mindenképpen gőzsütés funkciósat szeretnék. Sokféle kenyér-, tészta-, sütifélét szoktam sütni, ez jól fog jönni. A különbségek főként a vezérlésben (érintőpanel vs. gomb), illetve a tisztításban vannak. Pioritikus katalitikus, illetve gőz tisztítás van. Illetve manuális. Ezek közül az utolsót jól ismerem. :) A többit sajnos nem. Kérném a tisztelt közösség véleményét, tapasztalatát, hogy tényleg érdemes-e mondjuk 20-30Ft különbséggel venni ilyen sütőt. Ezek pl ugyanazt tudják, csak más a tisztításuk: https://beepitheto-suto.arukereso.hu/fn:termekek-osszehasonlitasa:elect…

Vagy a másik kérdésem: ebben a kategóriában a gőzsütők között az Eletrolux illetve a Whirlpool játszik. Mindkettő kb. ugyanazt tudja, kb. ugyanabban az árban. Melyiket válasszam? Egyikkel sincs tapasztalatom. Pl: 

https://beepitheto-suto.arukereso.hu/fn:termekek-osszehasonlitasa:elect…

Minden ötletet és tapasztalatot köszönök!

Ui.: ha rossz helyre tettem a topicot, szóljatok, hová helyezzem át!

Ariston gázkazán melegvíz készítéskor kikapcsol

Sziasztok!

Egy probléma megoldásában szeretném a segítségeteket kérni. Adott egy Ariston bs 24 ff típusú gázkazán. Tisztítás és karbantartás miatt szét lett szedve. A hőcserélők ki lettek savazva, a váltószelep blokk is teljesen ki lett takarítva. Összerakás után a következő hibát produkálja. Meleg víz készítésekor mikor elindul a kazán begyújt. Ez tart kb. 2 mp-ig majd a gyújtást le is veszi. És ennyi. Továbbiakban nem történik semmi. Még annyi érdekesség, hogy a meleg víz megnyitásakor elég sokára indul el a kazán. Kipróbáltam a fűtést is és úgy néz ki, hogy az jó, mert begyújtás után szépen üzemelt tovább a kazán.

Kicseréltem az áramlásérzékelőt, de ugyanaz a probléma. Azt vettem még észre, hogy bekapcsolás után megtörténik a légtelenítés majd random bekapcsol a kazán kis lángon és nem kapcsol ki. Ilyenkor a reset-re sem reagál csak a power gombra. Kikapcsolás majd újra bekapcsolás. Egy kis ideig semmit nem csinál a kazán majd önmagától bekapcsol.

Tudna valaki ötletet adni, hogy mi lehet a gond? Én váltószelepre gondoltam, de kicseréltem egy másikra, mert volt tartalék és ugyanaz a probléma. Begyújt majd néhány másodperc után leáll.

Hibakeresés digitális áramkörben - Z80

Elhatároztam, hogy építek egy régi Z80 alapú magyar gépet (Homelab II), leginkább azért, hogy tanuljak belőle.

Szereztem is hozzá egy üres alaplapot, rajta a kapcsolási rajzzal, ami picit eltér ugyan az eredeti gépétől, de 99%-ban ugyanaz.

Be is forrasztottam minden alkatrészt, ám a gép még nem kelt életre. Órajel már van, néha megy a CAS is, néha megy a CPU is, ám mindezt mágikusan, véletlenszerűen teszi. Ez persze jó, mert ahhoz, hogy megtaláljam a hibát, meg kell értenem, mi miért van benne, és mi mit csinál.

De még mielőtt belevinném magam a málnásba, nálam tapasztaltabb emberek véleményére lennék kíváncsi, hogy most milyen úton érdemes elindulnom? Van valamilyen módszer, amit ilyen esetben követni érdemes?

Egyelőre kútfőből arra gondoltam, hogy elkezdem KiCad programban felépíteni a kapcsolási rajzot, logikai blokkokra bontva. (Mivel még nem ismerem a KiCad programot, csak remélem, hogy lehet vele ilyet is csinálni.) Aztán az egyes blokkok működését ellenőrzöm a valós áramkörben is, így remélve, hogy megtalálom a rosszul működő részt. Jó irány ez? Vagy másként fogjak neki? Mit tanácsoltok?