Ubuntu Linux

Linux Mint 10 wifi probléma (SOLVED)

Fórumok

Sziasztok!

Igaz, hogy linux mint 10-et használok nem ubuntut, de mivel ez egy ubuntu fork gondoltam ide írok. Sok probléma van a laptopomban lévő broadcom chippel ami a wifi-t kezeli, de mindig meg tudtam oldani, hogy működjön. Már több hónapja ment probléma nélkül a mint 10-el, de az elmúlt két napban elkezdte eldobálni a kapcsolatot, és utána próbál csatlakozni ami sikerül, de megint eldobja. Mindkét driver verzióval ment előtte Broadcom, STA, sőt ha váltok egyikről a másikra, akkor szépen felcsatlakozik, és szinte azonnal eldobja. Utána próbál folyamatosan csatlakozni ami néha sikerül is, de utána eldobja. Próbáltam már azt is, hogy leszedtem az összes drivert és feltettem csak a broadcom-ot és nincs változás. Aztán kínomban elővettem egy másik USB wifi eszközt, amit tudott is a rendszer használni, de utána azt is elkezdte eldobálni. A wifi egyébként stabil, minden más gépről nincs gond, igaz azok windowsok. továbbá a telefonom (htc desire) is stabilan kapcsolódik. Ezek után leszedtem a network-managert és feltettem a wicd ami működött is, de pont ugyanazt csinálta, mint a beépített network manager. Amennyiben a telefont usb rádugtam, és a telefonnal wifi-n kapcsolódtam a routerbe nem volt gond.

Nincs valami ötletetek, hogy mitől van a probléma?

Eddig atom-stabilan ment a wifi, soha nem csinálta ezt, szerintem valami frissítés csinálta a problémát. Mostanában tettem fel wine-t a gépemre, nem tudom az kihatással tud-e lenni valamilyen módon.

PPC Mini Mac és Ubuntu 10.10 különös esete

Fórumok

Történt, hogy réges-rég hozzám került egy PPC Mini Mac, azt hiszem Tiger futott rajta. Éldegéltünk szépen, de gondoltam elég volt az OsX-ből, nézzük, hogyan hasít Linux-szal, nevezetesen Ubuntu-val. Mivel az itthoni gépeimen ugyanez fut, hát majd integrálódnak, jól.

Nohát, a telepítés remekül, gond nélkül megtörtént. Fut minden, az élet csodaszép ... lenne, ha nem ezen a gépen szeretnék mozit nézni.

Első hibajelenség, hogy a betett DVD lemezt nem ismeri föl, nem csatolja.
A második, hogy a Nautilus néha-néha megadja magát, csak úgy bezáródik.
A harmadik, legfájdalmasabb hiba, hogy bár a VLC szépen lecsorgott és települt, azonban a videólejátszás borzalmas. OsX-en a VLC egy régebbi változatával röccenésmentesen, teljes képernyőn szaladgáltak a képkockák, PPC Ubuntu alatt viszont eszméletlenül szaggat. Ha mplayer-t használok (Gnome player-t), akkor ugyan jobb a sebesség, de (nem találok rá jobb kifejezést) függőlegesen becsíkozódik a kép (mintha Fresnel lencsén keresztül nézné az ember).

No mármost itt a családban kezd palotaforradalom kitörni, miszerint vagy megoldom a rendes videólejátszást (G4-es, 512 Mb memória, 80 Gb vinyó), vagy kerüljön vissza a régi OsX (na de nekem nincs 'olyan' lemezem).

Szívesen fogadok mindkét esethez segítséget, tanácsot! :-)

Üdv, Cözi

Samba mount, password látszik a mount printoutban...

Fórumok

Sziasztok, a következő a problémám, itthon a notebook felcsatol pár kötet-et az itthoni gépről, (samba megosztás). írtam egy scriptet, ami zenity-vel bekéri a jelszót így nem tartalmazza a jelszót. Viszont ma vettem észre, hogy másik júzer is látja a samba password-öt a mount printoutjába... ehe ehe.

//10.10.10.2/Backup on /mnt/Backup type cifs (rw,user=mspike,iocharset=utf8,password=xxxxx)

Ez most bug, vagy ez így jó, vagy mit kéne tenni ?

A rendszerről:

Linux sonya 2.6.35-25-generic #44-Ubuntu SMP Fri Jan 21 17:40:44 UTC 2011 x86_64 GNU/Linux

Minden csomag friss...

A parancs amivel felcsatolom:

mount -t cifs //10.10.10.2/Storage /mnt/Sammy -o user=mspike,iocharset=utf8,password=${PASS}

PASS jön a zenity printoutjából... de úgy sejtem ez lényegtelen...

Üdv, MSpike.

Partíció növelése

Fórumok

Sziasztok,

Bérelek 1 VPS-t amiből nagyobb csomagra váltottam ezzel nagyobb tárhelyet is kaptam, írtam a supportnak, hogy nem jelent meg nálam a nagyobb méret, erre írták hogy ott van az, csak nekem be kell állítanom pl.: fdisk-el.

Ubuntu 10.04.1 fut a serveren, mivel nem vagyok rendszergazda és az egyszerű kezelhetőség a fontos, eddig nem is volt gondom vele.

Próbálkoztam a google nevű barátomnál, találtam is olyanokat hogy parted, resize2fs és természetesen az fdisk de még sose csináltam ilyet, úgyhogy inkább kérek Tőletek segítséget, melyik a legfájdalommentesebb megoldás? melyik a legegyszerűbb? Ha esetleg rendelkezik valaki magyar nyelvű leírással valamelyik megoldásról azt is megköszönném.

Köszi a segítséget előre is!

Ubuntu mini iso pendrive-ra

Fórumok

Sziasztok!

Lehet valahogyan bootolható pendrive-ot készíteni egy ubuntu mini iso-ból?
Ha igen, hogyan?

Próbáltam az indítólemez készítőt, de ott hiába választom ki a forrás lemezképet, üres marad az ablak.

Előre is köszi a válaszokat.

route-olás uid alapján

Fórumok

Adott 2 kártya, két IP-vel. Egy adott felhasználó forgalmazását szeretném a második ip, illetve az ahhoz tartozó gateway felé terelni. Főként ez alapján dolgoztam: http://www.debian-administration.org/article/379/Policy_routing

Mit rontok el?

eth0: ip=192.168.168.236 gw=192.168.168.1
wlan0: ip=192.168.2.12 gw=192.168.2.1
nameserver: 192.168.168.1

Kezdetben a tűzfalban nincsenek szabályok, minden policy ACCEPT.


root@kipkopp:~# ip rule list
0: from all lookup local
32766: from all lookup main
32767: from all lookup default
root@kipkopp:~# ip route show
192.168.2.0/24 dev wlan0 proto kernel scope link src 192.168.2.12 metric 2
192.168.168.0/24 dev eth0 proto kernel scope link src 192.168.168.236 metric 1
169.254.0.0/16 dev eth0 scope link metric 1000
default via 192.168.168.1 dev eth0 proto static

root@kipkopp:~# cat /etc/iproute2/rt_tables
#
# reserved values
#
255 local
254 main
253 default
0 unspec
#
# local
#
#1 inr.ruhep
100 copyofmain
101 new

Elkészül a copyofmain tábla, a 'new' tábla még üres.

root@kipkopp:~# ip route show table copyofmain
192.168.2.0/24 dev wlan0 proto kernel scope link src 192.168.2.12 metric 2
192.168.168.0/24 dev eth0 proto kernel scope link src 192.168.168.236 metric 1
169.254.0.0/16 dev eth0 scope link metric 1000
default via 192.168.168.1 dev eth0 proto static


root@kipkopp:~# iptables -t mangle -A OUTPUT -m owner --uid-owner 1001 -j MARK --set-mark 1
root@kipkopp:~# ip rule add fwmark 1 pri 100 table copyofmain
root@kipkopp:~# ip rule add from 192.168.168.236 pri 200 table copyofmain
root@kipkopp:~# iptables -t nat -A POSTROUTING -o eth0 -j SNAT --to-source=192.168.168.236

Ha uid=1001 ekkor próbál böngészni, még minden rendben.
Elkészítjük a 'new' táblát


root@kipkopp:~# ip route show table new
192.168.2.0/24 dev wlan0 proto kernel scope link src 192.168.2.12 metric 1
192.168.168.0/24 dev eth0 proto kernel scope link src 192.168.168.236 metric 2
169.254.0.0/16 dev wlan0 scope link metric 1000
default via 192.168.2.1 dev wlan0 proto static


root@kipkopp:~# ip rule add from 192.168.2.1 pri 200 table new
root@kipkopp:~# iptables -t nat -A POSTROUTING -o wlan0 -j SNAT --to-source=192.168.2.12


root@kipkopp:~# ip rule show
0: from all lookup local
100: from all fwmark 0x1 lookup copyofmain
200: from 192.168.168.236 lookup copyofmain
200: from 192.168.2.12 lookup new
32766: from all lookup main
32767: from all lookup default

Az 1001-es user még mindig a copyofmain táblát használja, és tud is webezni.


root@kipkopp:~# ip rule delete from all fwmark 0x1 lookup copyofmain
root@kipkopp:~# ip rule add fwmark 1 pri 100 table new


root@kipkopp:~# ip rule list
0: from all lookup local
100: from all fwmark 0x1 lookup new
200: from 192.168.168.236 lookup copyofmain
200: from 192.168.2.12 lookup new
32766: from all lookup main
32767: from all lookup default

Ekkor azonban már nem megy a webezés. Próbálkozunk még:


root@kipkopp:~# echo 0 > /proc/sys/net/ipv4/conf/eth0/rp_filter
root@kipkopp:~# echo 0 > /proc/sys/net/ipv4/conf/wlan0/rp_filter
root@kipkopp:~# ip route flush cache

De hiába.
Ha azonban átírjuk a main(!) táblát:

root@kipkopp:~# ip route delete default via 192.168.168.1 dev eth0 proto static
root@kipkopp:~# ip route add default via 192.168.2.1 dev wlan0 proto static

Ismét megy a netezés.

gdm nem indul sehogy

Fórumok

Sziasztok! Szerettem volna lecserélni az alapértelmezett gdm-témát egy általam letöltött tar.gz csomagban találhatóra, viszont ehhez szükségem lenne a gdm alkalmazás használatára. Enélkül mindössze a háttérkép cseréjére vagyok képes, az pedig nem elég számomra, mivel a tar.gz nem csak azt tartalmazza.

A hibaüzenet:

$ sudo gdm
/etc/profile: 29: [[: not found

** (gdm-binary:5684): WARNING **: Failed to acquire org.gnome.DisplayManager

** (gdm-binary:5684): WARNING **: Could not acquire name; bailing out

Valakinek sikerült megoldani?

Itt találtam egy megoldást, viszont ezt az emerge xdg-utils utasítást nem nagyon értem, hogyan kell használni, állítólag ezzel oldódik meg.

[SOLVED] Evince érvénytelen utasítás

Fórumok

Ma nyitnám meg az egyik PDF dokumentumomat az evince-vel, és nem történik semmi. Nézek másikat, azt sem sikerül. Konzolból indítva annyit ír ki, hogy Érvénytelen utasítás.

Minap jött valami frissítés mondom biztos az volt a ludas, downgradeltem mind az evince mind a evince-common csomagot.
Eredmény semmi.

Kínomban feletettem az evince-gtk csomagot az evince helyett, és még mindig ugyanez.

Töröltem a .gnome/evince mappát. Semmi eredmény.

Googlet kérdezve semmi releváns, már ha a fordított Érvénytelen parancs eredetileg Invalid command volt.

Acrobatot nem akarok telepíteni, bármi ötletet szívesen veszek.

Megoldás:

libewdocument3 és a libevview csomagok teljes eltávolítása illetve újratelepítése volt.

MEGVÁLASZOLVA - VT6530 csomagkészítés

Fórumok

Egyetlen híja van a munkahelyi Linuxom használhatóságának: a HP_NonStop 6530-as terminál-emulátor. Létezik, de sajnos nincs még belőle Ubuntu csomag. Konkrétan az lenne a kérésem, hogy próbáljátok már meg lefordítani a VT6530 programot.
Kell hozzá a Standard Portable Library is (spl).
Eleinte a legfrissebb változattal dolgoztam, de ezek nem fordultak le (Ubuntu 10.4, 2.6.32-27-generic-pae kernel):
svn co https://spl.svn.sourceforge.net/svnroot/spl spl
svn co https://vt6530.svn.sourceforge.net/svnroot/vt6530 vt6530

Aztán áttértem két régebbi változatra:
http://sourceforge.net/projects/spl/files/spl/0.2.14/spl-0.2.14.zip
http://sourceforge.net/projects/vt6530/files/vt6530/0.2.6/libvt6530-0.2…
Ezek némi variálás után már lefordultak.
A "variálás" abból állt, hogy az spl lefordítása és make install után (a vt6530 kedvéért) még kézileg kiadtam egy
ln -s /usr/local/include/spl/text/StringBuffer.h /usr/local/include/spl/StringBuffer.h
parancsot, illetve a /usr/local/include/spl/threading -ből hiányzó Mutex.h és Thread.h fájlt kézzel odamásoltam a forrásból, valamint a fordító panaszkodására a src/TextDisplay.cpp 737, 738 sorában két számot odabiggyesztettem a paraméterlista végére (előtér és háttér színként):
fg->AsHexString(fgRGB,99);
bg->AsHexString(bgRGB,0);
Nényány linket még helyre kellett tenni:
/usr/lib# ln -s ../local/lib/libvt6530-1:0:0.so.1 .
(esetleg: /usr/lib# ln -s ../local/lib/libspl-1:0:0.so.1 . )

Ezután lefordult a program, és el is indul: vt6530
usage: vt6530 [-u] [-s serverip] [-p serverport] [-t termname (pcansi|ansi|cygwin|vt100)]

de ténylegesen nem jól működik; krixkrax karakterek jönnek, vagy
ERROR PTR: File is closed, so it can't be closed again.
Szegmentálási hiba
érkezik.

Örülnék, ha valaki kipróbálná, megjavítaná (és esetleg csinálna belőle csomagot).
----

Válaszolt a program szerzője:

The terminal isn't being developed or maintained, so it doesn't compile with current SPL versions. Even if it did, it was not complete enough for most production uses. There is a c# version (also not maintained) that might work with mono.

I've ran some older versions of outside view in wine, so that might be an option for you.