céges mobilkártya más gépben

Fórumok

Erősítsetek meg (vagy cáfoljatok) abbéli véleményemben, hogy egy céges mobilkártyáról, távolról, utólag már nem lehet megállapítani, ha azt esetenként más, nem a cég által biztosított készülékben használják (most a forgalom analizálást ne vegyük ide).

Hozzászólások

Van olyan cég aki ezzel ci***ánykodik? Jézus.

Az ügyfél (a cég) ezt alapvetően nem tudja kideríteni.

Azonban a szolgáltató igen; ők x évre visszamenőleg eltárolják, hogy mikor melyik készülék melyik sim kártyával hol lépett be a hálózatba.

Ha "ügy" van belőle, akkor ez visszakereshető. Azt nem tudom, hogy az ügyfél kérésére is hajlandóak-e az adatot kiadni, vagy csak a rendőrségnek, nyomozás esetén.

A telefon IMEI számát és a SIM azonosítóját és persze a telószámot naplózzák, ahogy fentebb írták. Tehát annyit meg tudnak mondani azonnal, hogy XY IMEI -vel ment ki/jött be az adott hívás, az pedig rögtön látszani fog hogy céges vagy nemcéges az adott telefon. Az más kérdés, hogy az előfizető kérésére ezeket az infókat hajlandóak-e kiadni, mert ez több mint egy sima hívásrészletező.

ezek szerint nem voltam elég világos, a céges eszköz egy mobilkártya, ami egy magán laptopba kerül. a szolgáltató nyilván csak a mobilkártya feljelentkezését, forgalmazását tudja figyelni, annak megállapítása, hogy a céges mobilkártya nem a céges gépben van használva, valszeg sokkal bonyolultabb analizálási folyamat során deríthető csak ki... jól gondolom, vagy rosszul?

Nha, akkor most felmerült bennem a kérdés, hogy wtf mobilkártya? SIM? PCMCIA Modem? USB-s kütyü?

A google szerint vagy "A MobilKártya szolgáltatás lehetővé teszi számodra, hogy – MobilFizetés bankszámlád terhére – bármely Telenor előfizető számára elektronikus (univerzális) kupont tölts fel" vagy "Termékek \ Mobil kártya \ micro SD/SDHC" vagy a "Az LG Electronics bemutatta a ’Mobilkártya’ becenévre hallgató KG320S telefonját" de ezek nem illenek a kérdésedhez.

Egyszerüen kapjon a céges gép valami "hazatelefonáló" progit. Ami feltölti az épp aktuális adatokat, a használat mértékével együtt. Majd ez gyorsan összevethető hóvégén.