A Novell álláspontja a Microsoft GPLv3-mal kapcsolatos álláspontjával kapcsolatban

Címkék

A Novell egyik alkalmazottja a cég nem túl publikus blogjában fejtette ki munkaadójának álláspontját a Microsoft GPLv3-mal kapcsolatos, nemrégiben publikált nyilatkozatával kapcsolatban. Most, a GPLv3 végleges verziójának megjelenése után a Novell újra megerősíti, semmi olyan nincs a GPLv3-ban, amely miatt ne tehetne a terjesztéseibe - SLES, openSUSE, ... - GPLv2-es és GPLv3-as licenc alatt terjesztett technológiákat. A Novell üdvözli és támogatja a GPLv3-at és szándékában áll GPLv3 licencű kódokat tenni a terjesztéseibe.

A Microsoft nemrég kijelentette, hogy nem kötelezi a GPLv3, nem alkalmazható rá, semmi köze nincs hozzá. A Microsoft jelenlegi állásfoglalása azt a célt szolgálja, hogy eloszlasson minden kételyt azzal kapcsolatban, hogy a Microsoft-ra alkalmazható-e a GPLv3. Ennek ellenére - a Microsoft álláspontjától függetlenül - a Novell világossá kívánja tenni, hogy a Novell továbbra is terjeszteni fogja a SUSE Linux Enterprise Server termékét teljes funkcionalitással és szolgáltatáslistával, beleértve a GPLv3 alatt terjesztett programokat is.

Azoknak az ügyfeleknek, akik a Linux-ot Microsoft-os certificate útján szerzik be, a Novell egy szokásos előfizetést fog adni, függetlenül attól, hogy a Microsoft-os igazoláson milyen feltételek állnak.

A Novell és a Microsoft azt tervezik, hogy folytatják technikai együttműködésüket. A Novell ügyfelek a jövőben is élvezhetik a Novell-Microsoft szerződés "nem pereljük egymás ügyfeleit" pontjának előnyeit.

Az ügyfelek a továbbiakban is nyugodtan telepíthetnek SUSE Linux Enterprise Server terméket a Novell–Microsoft egyezség védelme alatt. A Novell szerint semmi olyan nincs a GPLv3 végleges verziójában, ami visszatarthatná a Novell a korábbi ígéretei betartásától.

A Novell állásfoglalása itt.

Hozzászólások

A hozzászólásokból:

The technical collaboration is great. However, it is time for Novell to get out of the patent deal. Everytime Microsoft says something about Linux or the GPL, Novell has to respond to reassure customers that things will not change and it’s business as usual. It’s not business as usual, if there needs to be a response to Microsoft. As Novell has stated there are no IP violations so why pay Microsoft for something that isn’t there? I just don’t understand.

+1

Ez az állandó bizonygatás minden egyes Microsoft-tól jövő nyilatkozat után már több mint kellemetlen.

--
trey @ gépház

"Csak vicsagyzz nehogy esetleg szetverjuk a boltod ha nem tolunk veszed a berendezest"
Nos ha ez PR, akkor eleg furcsa. Nem tudom miben kulonbozik ez attol amit most az M$ csinal.
Egyebkent meg az SCO bebizonyitotta mennyire nem jo uzletpolitika ez a fenyegetozes. Fetrengjen csak az USA a szoftverszabadalmak mocskaban, ha meg sokaig igy folytatjak 15-20 ev mulva a mexikoiak fogjak visszatoloncolni az USA allampolgarokat. Vajh kinat vagy indiat mennyire erdeklik majd a hulye szabadalmaik?
Sok kovetkeztetest nem lehet levonni a tortenelembol, talan egy kivetelevel: a status quo sosem marad valtozatlan hosszu tavon. Roma is elbukott, az USA sem lesz kivetel. Mondjuk sajnos nem hinnem hogy mi ezt kenyelmes karosszekbol szemlelhetjuk majd...