GNOME útiterv (2.20 és azon túl)

Címkék

A GNOME fejlesztői elérhetővé tették a projekt hivatalos útitervét, amely azokat az állomásokat, mérföldköveket tartalmazza, amelyek a 2.20-hoz vezető utat szegélyezik. Továbbá képet kaphatunk arról is, hogy mit terveznek a GNOME fejlesztők hosszútávon. A dokumentum több részre és alrészre osztható:

Az érdeklődők 2.20-ra, 2.22-re, az azutáni 2.x kiadásra vonatkozó infókat kaphatnak. Az infók csoportosítva vannak. Külön találhatók a felhasználóknak szóló infók, külön a fejlesztőknek, külön az adminisztrátoroknak. Ezeken kívül van olyan szekció, ami mindenkinek szól.

A dokumentum itt.

Hozzászólások

Nagyon várom már ezeket az új kiadásokat, átnéztem a roadmapeket, nagyon tetszik. Már a 2.18-is nagy ugárás volt az előzőekhez képest szerintem, már az én szempontomból, mert laptopon használom...

Majd akkor foglalkozom a Gnome-val, amikor végre megírják, hogy teljesen el lehessen tüntetni a panelt, ne maradjon ott 3-4 pixel belőle. Kb 3 éve mindent fórumon utánaolvastam, de nem lehetett autohide módon teljesen eltüntetni, mert az akkori álláspont szerint akkor "nem tudná érzékelni, hogy fölé állt az egér és elő kell jönnie". Fél éve próbáltam, akkor is csak a konfiguráció szerkesztőben vagy miben lehetett beállítani, hogy 0 pixel magas legyen mikor el van tüntetve, de mégis látszott egy csík belőle alul. Nehéz ezt alapból megoldani?

Amennyire tudom ez X feature (illetve még nem láttam olyat rendszert, ahol nem így van), hogy csak akkor kapsz mouse eventet (jelen esetben hover), ha a widget fölé viszed az egeret. Ez ugye teljesen korrekt, és logikus.
Trükközni lehet, hogy a widget nagyobb, azaz van egy átlátszó sáv rajta. Ez néha persze problémát okoz (pl beryl 3d window plugin meg hasonlók).
Hogy Gnome-ban, XFCE-ben alapból miért nem így van, illetve miért nem lehet beállítani?
Az elsőre a válasz egyszerű: mert minek? Az emberek többségének mindegy, vagy még jobb is, ha lája, hogy ott van.
A második meg egy örök probléma a Gnomenál. Én pl szeretem a letisztult, kevésgombos felületeket, viszont néha egy-egy dolgot átállítanék, majd kiderül, hogy nem lehet.
Ez van...

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

Egy konkrét dologra emlékszem, az pedig a Trash kikapcsolása, azaz ha törlök valamit, az valóban törölve legyen. Googliztam, de nem találtam megoldást...

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

Bár határozottan nem ajánlom, de a megoldás létezik:

Nyitsz egy Nautilust, Szerkesztés/Beállítások. Ott a második fülön (Viselkedés) alul találsz egy olyan jelölőnégyzetet, hogy "Törlés a Kuka megkerülésével".

Ha egészen biztos vagy benne, hogy ezt akarod, akkor hajrá :)

"Amennyire tudom ez X feature (illetve még nem láttam olyat rendszert, ahol nem így van), hogy csak akkor kapsz mouse eventet (jelen esetben hover), ha a widget fölé viszed az egeret. Ez ugye teljesen korrekt, és logikus."
Hát pl. KDE alatt nem probléma, rendesen működik az autohide.

"Hogy Gnome-ban, XFCE-ben alapból miért nem így van, illetve miért nem lehet beállítani?
Az elsőre a válasz egyszerű: mert minek? Az emberek többségének mindegy, vagy még jobb is, ha lája, hogy ott van."
Hát nekem nem mindegy. Ha egy hibát nem tudnak 3 év alatt javítani, mert a fejlesztő úgy gondolja, hogy ha neki jó, akkor legyen jó másnak is, az nem tetszik.

"Hát pl. KDE alatt nem probléma, rendesen működik az autohide."
Ott valószínüleg az általam említett walktrough-t használják.

"Hát nekem nem mindegy. Ha egy hibát nem tudnak 3 év alatt javítani"
Nem tartozol a többséghez...
Ez konkrétan nem hiba. Maximum egy feature hiánya.

"a fejlesztő úgy gondolja, hogy ha neki jó, akkor legyen jó másnak is, az nem tetszik."
Konkrétan az emberek többsége még csak az autohide-ot sem használja.
Ha mégis, akkor se érdekli az a 2 pixel.

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

Erről van szó. A legtöbb notification-daemont hsználó programban beállítható, hogy ő most üzengessen, vagy ne a gnome ezen szolgáltatásán keresztül (pl gaim, rhythmbox). Az, hogy a k3b hülyeségekkel zaklat gnome környezetben használva, az elsősorban az ő baja. (ettől függetlenül aláírom, hogy lehetne egy globális OFF kapcsoló, bár alapban imho senkit nem zavar, hogy a _fontos_ dolgokra így figyelmeztet a rendszer)

Nekem a notification-nel az a bajom, hogy borzasztó nehéz olyan démontól/programtól üzenetet kapjak, ami nem az én nevembe fut.

Mire gondolok:

Gentoo alatt csináltam egy PORTAGE_ELOG_COMMAND-ot erre, és egyszerűen képtelenség volt rávenni, hogy dobjon egy üzit, ha a progi sikeresen felment. Csak azért, mert rootként akarta a portage elindítani. Sudo nem segített, mert a dolognak valamiért kellett volna a home-om, az meg nem interaktív shell esetében nem állítódik be.