chuck norris

 ( a_root_kis_kacsa | 2006. március 11., szombat - 3:13 )

Összes Chuck Norris:
- Chuck Norris nem alszik. Chuck Norris vár.
- CN nem borotválkozik,ő arcon rúgja magát. Az egyetlen dolog ugyanis, ami árthat CN-nak, az CN.
- CN nem olvas könyveket. Csupán addig nézi őket amíg meg nem kapja belőlük a szükséges információt.
- CN egy forgóajtót is be tud vágni maga mögött.
- Sok ember hord Superman pizsamát. Superman CN pizsamát hord.
- CN egy alkalommal kihúzott egy szálat a szakállából és három ember szívét szúrta át vele.
- Ha kávézni akar, CN a fogaival őrli a kávét, a vizet pedig saját haragjával forralja fel.
- CN-nak 12 holdja van.
- Ezek közül az egyik a Föld.
- A születésnapján CN találomra kiválaszt egy szerencsés gyereket és belehajítja a Napba.
- CN találta fel a fekete színt. Sőt, az egész látható színtartományt ő találta fel - kivéve a rózsaszínt. A rózsaszínt Tom Cruise találta fel.
- CN osztható nullával.
- Amikor CN vért ad nem kér tűt, csupán egy pisztoly és egy vödröt.
- Nincs olyan, hogy evolúció, csupán olyan élőlények listája, akiknek CN megengedte, hogy éljenek.
- CN-nak nincsen álla a szakálla mögött. Ott egy másik ököl van.
- CN elszámolt a végtelenig... Kétszer.
- Ha Batman és Darth Vader összecsapna, CN győzne.
- Táguló világegyetemben élünk. Mindenki CN elől menekül.
- Egy kép többet ér ezer szónál. CN többet ér egymilliárd szónál.
- Ha látod CN-t, ő is lát téged. Ha nem látod CN-t, talán csak másodpercekre vagy a haláltól.
- CN tele tárral is játszott már orosz rulettet... és nyert.
- CN könnyei gyógyitják a rákot... Viszont CN annyira kemény, hogy soha nem sír.
- CN már 10 éve meghalt, csak a halál még nem mert elmenni érte.
- CN egyszer lelőtt egy Náci repülőgépet úgy hogy rámutatott az ujjával és felkiáltott "BUMM"
- Einstein egyszer kiszámolta, hogy CN nem lehet ilyen erős, erre CN forgórúgást intézett az arcába. Azóta ő Steven Falk.
- Az univerzum keletkezésekor felszabadult energia a "nagy bumm" naggyából megegyezik 1 CNKR-rel (1 CN körberúgás).
- Chamberlain rekordja 20000 nő volt életében. CN ezt egy laza csütörtöknek hívja.
- A Guiness Rekordok könyvében hibás minden adat: akik bekerültek azok nem a legjobbak, csak ők vannak a legközelebb CN rekordjához.
- CN-nak két fajta sebessége van: sétál és öl.
- Az USA-ban a 3 leggyakoribb halálozási ok: szívinfarktus, CN, rák.
- CN egyszer megevett egy egész tortát, mielött a barátai meg tudták volna mondani neki, hogy abban egy sztriptíz táncos bújt el.
- Nincsenek rasszok az emberek között - csak olyan népek akiket CN más-más színűre vert.
- Amikor CN nem kapott EggMuffin reggelit a McDöncibe (mert már 10:35-volt) úgy agyonpörgőrúgta az éttermet, hogy Wendy's lett belőle
- CN pörgőrúgása általi kivégzés a legelterjedtebb a halálbüntetés végrehajtók között 16 államban.
- Ha CN vízbe esik nem lesz vizes. A víz lesz CN-os.
- CN házán nincsenek ajtók, csak falak amiken átmegy.
- Ha CN férfival kefél, az nem azért van mert meleg: egyszerűen elfogytak már a nők.
- CN nem ír könyveket. A könyvek maguktól lesznek tele betűkkel a félelemtől.
- Ha össze lenne kötve, CN pörgőrúgása elegendő áramot termelne ahhoz, hogy Ausztráliát 44 napig ellássa energiával.
- CN feltalálta a saját karate stílusát: ez a Chuck-Fel-Szel.
- Amikor CN beszél mindenki odafigyel rá. És meghal.
- Általában a bal here nagyobb mint a jobb. CN-nak mindegyik heréje nagyobb mint a másik.
- CN a legnagyobb pókerarcú kártyamester a világon. Megnyerte az 1983 Világ Poker Bajnokságot, úgy hogy a kezében volt: egy Joker, egy "Ingyen kimehetsz a börtönből" Monopoly kártya, 2 tref, 7 pikk és egy zöld 4-es az UNO pakliból.
- Ha scrabble-ben lebetüzöd CN nevét, te nyersz. Örökké.
- CN eredetileg benne volt a "Street Fighter II"-ben de a beta teszterek levetették, mivel minden gombnyomásra egyből a körberúgást csinálta. Amikor megkérdezték, hogy mi ez a "hiba", CN azt mondta: "Ez nem hiba..."
- A Ryan közlegény megmentése című film nyitóképei enyhe rekonstrukciója egy kidobós játéknak amit CN szokott 2-ikasként játszani.
- CN egyszer fogadott a NASA-val, hogy űrruha nélkül is vissza lehet érkezni a földre. 1999 július 19-én egy mesztelen CN újra belépett az atmoszférába, aki felforrósodva 3000 fokra, megpörkölt 14 államot. A megalázott NASA sajtóreferensek meteornak állították be az esetet, és még mindig lógnak CN-nak egy sörrel a fogadás miatt.
- Egyszer valaki azt találta mondani CN-nak, hogy a körbepörgőrúgás nem a legjobb módja annak, hogy valakit leterítsünk. Ez a pillanat történészek által egybehangzóan a leghalálosabb hiba amit valaki is vétett.
- A tini nindzsa harci teknőc sorozat nem kitaláció: egyszer CN lenyelt egészben egy teknőst, és amikor kiszarta, a teknős 6 láb magas volt és megtanult karatézni.
- CN-é nem akkora mint egy lóé. A lovaké akkora mint CN-é.
- Egy átlagos szobában 1242 tárgy található. Ezek mindegyikével - beleértve a szobával - meg tudna ölni CN.
- A baseballban nincs olyan hogy dopping. Csak játékosok akikre CN rálehelt.
- Kína túlnépesedéséért CN okolható. Egyszer csinált egy karate bemutatót Beijingben és minden nő 1000 mérföldes körzetben azonnal teherbe esett.
- Egyszerűen úgy hogy a két végét megrántja, CN képes a gyémántot visszaalakítani szénné.
- Amikor CN fekvenyom, nem magát nyomja ki. A földet nyomja le.
- CN körbepörgőrúgása igazából nem öli meg az embereket. Helyette az egész anyagi létezésüket kitörli az idő-kontinuumból.
- Ha valami hihetetlen paradoxon által két CN lenne, és CN magával harcolna, nyerne.
- CN bebizonyította, hogy egyedül vagyunk a világegyetemben... De csak amióta kiment egyszer az űrbe.
- Viszonylag hihető, hogy Jézus CN dublőre volt egy keresztrefeszítős jelenetnél. Azért volt rá szükség, mert CN-on nem megy át a szög.
- Isten a saját képmására teremtette az Embert... Miután CN a saját képmására megteremtette az Istent.
- CN nem tud szeretni. Ő csak nem megölni tud.
- A Dinoszauruszokat nem meteor pusztította ki. CN volt.
- CN nem azért halhatatlan, mert az Istenek kedvelik őt. Azért halhatatlan, mert félnek tőle.
- Az ókorban CN azért nem lehetett Gladiátor, mert az Oroszlánok nem egyeztek bele.
- Lehetetlen nem létezik, csak olyan hogy, "CN-nak nincs kedve hozzá."
- CN meg tudja gyújtani a hangyákat egy nagyító segítségével... Éjszaka.
- Rómát egy nap alatt építette... CN.
- CN nem játszik Istent. Utánozni csak a gyerekek szoktak.
- Egy mostani felmérés szerint az amerikai nők 94%-ának CN vette el a szüzességét. A maradék 6% hihetetlenül dagadt vagy ronda volt.
- MacGuyver össze tud rakni egy repülőt egy rágógumiból meg néhány iratösszetűzőből. CN viszont képes körbepörgőrugni a fejét egy falba és elvenni tőle.
- Minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő. Minden halott mögött ott áll CN.
- CN igazi csörgőkígyót használ gumi helyett.
- Nagaszakira soha nem dobtak bombát. CN ugrott ki a repülőből és belecsapott a földbe.
- És mondá az úr "Legyen világosság" És CN így szólt: "Talán "légyszíves"...."
- CN épített egy időgépet, hogy megakadályozza a Kennedy gyilkosságot. Vissza ment az időben, és amikor Oswald lőtt, Chuck szakállát találta el, amiről visszapattantak a golyók. Kennedy feje erre az ámulattól szétrobbant.
- CN éjjel felkapcsolja a lámpákat. Nem azért mert CN fél a sötéttől, hanem mert a sötét fél CN-tól.
- CN egyszer kipróbálta a siklóernyőzést, de megfogadta, hogy ez volt az egyetlen és utolsó alkalom. Egy Grand Kanyon bőven elég.
- Ozzy Osbourne denevérek fejét harapta le véletlenül. CN szibériai tigrisekét.
- CN pacalból is tud buborékot fújni.
- CN soha nem vizelt be az ágyába gyerekként. Az ágy félelmében magától izzadt meg.
- Az ember súlyának 70%a víz. CN súlyának 70% maga a farka.
- CN szerint az aktus nem minősül szexnek, ha a nő túlélte.
- Jézus képes volt vizen járni. CN képes Jézuson járni.
- CN 20 perc alatt nézi végig a "60 perc" című tévéműsort.
- Amikor CN Monopolyt játszik, az kihat az egész világgazdaságra.
- Gondolj egy gyönyörű nőre. CN-nak meg volt.
- CN vegetáriánus. Ez nem azt jelenti, hogy nem eszik állatokat, csak elötte addig püföli őket amíg vegetatív szintre degradálódnak.
- CN-nak nem minden ellenlábasa hal meg. Vannak akik el tudnak menekülni. Őket asztronautáknak hívják.
- A Manhattan project nem nukleáris fegyverek készítése miatt született. A célja az volt, hogy újraalkothassák CN forgópörgésrúgásának erejét. A közelébe sem értek.
- A Sherman tankot eredetileg Norris tanknak hívták, de CN úgy döntött, nem elég kemény ahhoz, hogy viselhesse a nevét. A hadsereg ezért gyorsan átnevezte a tankot és megígérte, hogy kifejleszt egy fegyvert, ami méltó a névre. Máig nem létezik ennyire kemény fegyver.
- CN nem ír. A haja az áldozatok vérébe pirult bele.
- Leszbikusok nem léteznek, csak nők, akik soha nem találkoztak CN-szal
- A lant, a kardnál is erősebb fegyver... Ha CN pengeti.
- CN soha nem üt két legyet egy csapásra. Az összes legyet megöli egy csapásra.
- CN tudja a PI utolsó számjegyét.
- Walker a texasi kopó végén nem a stáblista fut, hanem a halálos áldozatok listája, akik a rész készítése alatt hulltak el.
- CN úgy döntött, hogy nem mossa többé a ruháit az óceánban. Túl sok lett a tsunami áldozat.
- CN egyszer Big Mac-et kért egy Burger Kingben. És kapott.
- CN önként vállalta, hogy az apokalipszis után is itt marad és megküzd az antikrisztussal.
- CN az egyetlen ismert emlős akinek behajlítható hüvelykujja van... a péniszén
- A Hasbro nem adott ki CN-os cluedo játékot mert a megoldás mindig ez volt: "CN. A könyvtárban. Körbepörgőrúgással"
- CN-t még soha nem perelték be egyszerűen gyilkosságért, mivel a körbepörgőrúgást a világon mindenhol "Isteni csodának" minősítik.
- CN nem húz gumit. Minek? Olyan amúgy sincs, hogy védelem CN-tól.
- Harci törvények: 1) ne húzz elő kést ha pisztoly-harc lesz 2) ne húzz elő pisztolyt ha CN-harc lesz.
- Kínában él egy ősi mondás: egyszer eljön a földre egy hős gyermek akit a sárkány szül, férfivé válik és eltünteti a földről hatalmas erejével a bűnt és a rosszat. Ez az ember nem CN, mert CN ölte meg ezt az embert.
- Ha CN-szal játszol monopolyt akkor nem kapsz 200 dollárt minden egyes körbeéréskor. Örülhetsz ha élve körbeérsz.
- CN egyszer megküzdött egy fél kezü nindzsával. Mivel látta, hogy így a harc nem fer, fogta magát és letépte mindkét kezét és az egyik lábát, majd körbepörgőrugta a nindzsát aki egyből elpusztult. Ezután visszarakta a végtagjait egy rozsdás sátorszög és egy nejlon madzag segítségével.
- Az igazán kemények reggelire szögeket esznek. CN a praktikerben veszi a tízórait.
- CN nem "vesztette" el a szüzességét, csupán megfogta és megölte.
- Amihez Midas király hozzáért arannyá változott. Amihez CN, az meghalt.
- CN egyszer 400 darab ötven filléressé körbepörgő rúgott egy kétszázast.
- CN engedte, hogy elkapják a vietnámi háborúban. Kínzásként megetették vele a belsőségeit. Ezután repetát kért.
- Ahelyett, hogy szex után rágyujtana, CN kimegy és felgyújtja a marhacsordáját.
- Hogy ki mondhatta, hogy "a jók korán halnak"?. Valószinüleg valaki CN óvodai csoportjából.
- A legjobb amire reggel felébredhetsz az nem egy hosszú erős kávé illata, hanem a tudat, hogy CN nem ölt meg álmodban.
- CN-nak nincs konzervnyitója, simán a belsejéig berág.
- A felső-elrendelés kutatói közt gyakori vita, hogy vajon a felsőbb tudatállapotba való jutás az e, amikor az elme 2 különböző szintjén a felsőbb rendeltetéssel bíró rész átvesz egy attól különböző mentális állapotot. CN a kérdésre, várhatóan egy körbepörgőrúgást ejtene az arcodba a sok okoskodós dumáért.
- Az nevet a legjobban aki utoljára nevet. Aki CN-on nevet az meg megdöglik.

forrás: vicc.hu

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Nem tudom, honnan jött ez a Chuck mánia, de 10-én volt a születésnapja.
Ennek alkalmából:
Chuck Norrist egyszer szólította az anyja Charlesnak. Egyszer...
Egy kis játék:
http://www.newgrounds.com/portal/view/298925

Az előbbiek angolul:
http://www.chucknorrisfacts.com/

Valamint lassan nincs olyan fórum, ahol ne lenne Chuck Norris topic.

>Nem tudom, honnan jött ez a Chuck mánia,
o Valdo szomszedja, es egyszer egyutt dolgozott jomunkasemberrel is;)

Anr - http://andrej.initon.hu

steven segal egzakt definicioja: fekete ingben van es mindenkit lefejel

Lehet én vagyok antiszociális(mert mindenki melett én nem nyomom) és vagy hülye, de nekem ez nem vicces és ez akkora hülyeség és abnormális baromság... áhh mind1, amugy a gamerek-től jött a dolog Warcraft játékosok hülyesége ugy tudom...

mivel nekik nincs semmi dolguk (csak a jatek, de az nem szamit annak) raernek ilyen gyokersegeket kitalalni. :)

Pedig ez milyen jo: "Chuck Norris can touch MC Hammer." :-D

- CN osztható nullával.

Ez félre van fordítva, helyesen:

- CN tud nullával osztani.

--
Az élet harc. Délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal.

Chuck Norrisnak nem kell bankkártya. Csak megáll az pénzkiadó automata elõtt, és elkezdi nézni.
Chuck Norrisnak nincs szüksége roamingra. Az õ hangja áthatol téren és idõn.

--
Az élet harc. Délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal.

Kicsit politikai szinezetű, de jó:

Rosszabb a körívrúgásom mint négy éve! Chuck Norris

--
Az élet harc. Délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal.

145%-kal kevesebb fekete ov.
CN korives rugassal intezte el az oregecskedo feleseget.
Es persze Chuck-Für Norris :-)

http://www.pokerhirek.com/valasztas/

Szerintem Chuck Norris Turing-complete :))

Azért én tudok egy CN-nál keményebb dolgot: HCN. Szerintem még CN-is
taccsra tenné.

> Sol omnibus lucet.

CN funnok gyertek:
#chucknorrisfacts @ Quakenet

:]

- Chuck Norris kimossa az egész gépet. Áram alatt. Bátran.
- Chuck Norrisnak nem kell számítógép. Õ a mosógéppel is tud összeadni.
- Chuck Norris csak a hullakat tudja szamolni. De azt a vegtelenig. Negativ szamokat es nullat nem ismer. Mint ahogy tortszamokat sem.
--
Az élet harc. Délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal.

A törtszámok úgy keletkeztek, hogy CN pörgőforgórúgta a számokat :)

Ha Chuck Norrisra szavazol, lesz 98. havi nyugdij is.

--
Az élet harc. Délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal.

hmmm... nemtom, mennyire van igazam, de szerintem CN nem osztható nullával, hanem
"CN tud osztani nullával".
légyszi javítsátok ki.

Nem tudom ti honnet szedtetek en itt talaltam.

Aszongya:
Chuck Norris can divide by zero
"Chuck Norris tud nullaval osztani"

A masik (hibas) valtozat igy nezne ki:
Chuck Norris can be divided by zero
"Chuck Norris oszthato nullaval"

---------------------
Ригидус а бетегадьбол

Bocsi, ketszer ment el. Az elsore dobott egy hibauzenetet, hogy "cannot connect to local database". Vagy vmi hasonlo.

---------------------
Ригидус а бетегадьбол

hát igen, ajánlom az eredeti oldalt, barátocskáim:
http://chucknorrisfacts.com/page2.html (itt a 17.)

Tokmindegy, ott is ua van:
"Chuck Norris can divide by zero"
---------------------
Ригидус а бетегадьбол

"Bocsi, ketszer ment el. Az elsore dobott egy hibauzenetet, hogy "cannot connect to local database". Vagy vmi hasonlo."

CN szétrúgta, mint tyúk a töreket! : :D :D :D

----------------------------------------------------------------
"A megoldas mindeki kerdesere egyszeru.
OLVASSATOK DOKUMENTACIOT!"
by thuglife

ja, és szerintem ezeket kár lefordítani. úgy jók, ahogy vannak: angolul.

CNN=Chuck Norris Network :)

Egy az egyben. :D
---------------------
Ригидус а бетегадьбол

Az igaz hogy Chuck Norris találta föl a vajas-mézes kenyeret?

Nem az a faterom volt.

A pörgőförgórugásával leterítette?

CH ökle az egyetlen, ami a royal flush-t is üti..

Az ott Chuck mellett én vagyok! :)

Nesze neked gazdasági világválság :))

Chuck Norris egyes szám negyedik személyben beszél önmagával.

CN het lesz a viasat3-nal :)

Akkor most bekötessem 1 hétre? :-)

--
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

Chuck Norris fürdőgatyában és stranpapucsban mássza meg a
Himaláját. Azért strandszerkóban, mert előtte jött fel a
Marianna-árokból - palack nélkül - és nem volt kedve
átöltözni. Teszi mindezt heti háromszor, hogy edzésben maradjon.

Chuck Norris utoljára tegnap járt az űrben, mikor egy rabló
után szaladt és át kellett ugrania egy kerítést.

Chuk Norris egyszer megpróbált visszamenni az időben, de
akkor még nem volt semmi, ezért unalmasnak találta és
visszajött.

Szeptember 11 nem terrortámadás volt, hanem Chuck Norrisnak késett a gépe és idegességében eldobott pár Boing-ot.

Mikor Chuck Norrisnak kocogni támad kedve, lezárják a
Kelet-nyugati autópályát.

Egyszer megpróbálták Chuck Norrist klónozni, de az új egyed
rögtön egy pörgőrúgással megölte saját magát.

A tápláléklánc csúcsán mindig Chuck Norris áll.

--
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

Chuck Norris nem esik bele a fekete lyukba, a fekete lyukak esnek Chuck Norris-ba.
A Föld azért forog a tengelye körül, mert Chuck Norris körbepörgőrúgta.

Egyesek azt gondolják, hogy Chuck Norris nem létezik,
de az igazság az hogy mi vagyunk azok, akik csak Chuck Norris képzeletében léteznek.

CN bárkinek beszélhet a Harcosok klubjáról.

De ezt már elsütöttem itt... :-)

Nem volt türelmem végigolvasni, de remélem ez a gyöngyszem még nem volt közte:
Chuck Norris kinyomja a palacsintából a lekvárt. Akkor is ha kakaós.

Mi a halál SI-mertékegysége?

1 Norris

--
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

ROTLFM

CN tud negativ számból gyököt vonni a valós számok halmazán...
CN amikor el szeretne aludni nem számolja a birkákat, hanem megöli őket...

Itt vmi nem stimmel.Chuck nem alszik. Var... ;p

afene :) igazad van :) de miközben várakozik, valamivel csak elüti az időt? nem?? :)

Szó szerint

CN fejből tudja az internetet!

Látom jól elvagytok ;), de nem unjátok?

Ennek a topicnak csak egy valaki vethet véget... maga CN.

LoL! betegek vagytok! :)

CN aurája mindenféle színű...

--
TheReplaced, Argh! ><

Csák Norrisz játszott mindegyik Csillagok Háborújában... Ő volt az Erő.

Meg a halálcsillag...

--
TheReplaced, Argh! ><

Chuck Norris olyan mint a gyémánt. Egy Chuck Norrist csak egy másik Chuck Norrisszal lehet vágni.

--
TheReplaced, Argh! ><

Chuck Norris egyszer bevert egy százas szöget egy vaslapba...
A szemével.

--
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

Egy link a fanatikusoknak :-D

http://clients.arranschlosberg.com/chuck/index.htm

--
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

Vazzzz :D Aszittem rossz a link, aztán beleolvastam. :D
_______________________
Magyar égre, magyar UFO-t!

efotton volt sms-falon,es mindenki rohogott...:

Csukd be a szemed és gondolj egy nagyon jó csajra,
hosszú combok,
gyönyörű formák...
Na, megvan?

Na, Ő Chuck Norrisnak megvolt...

:)

Chuck Norris egyszer haragosan nézett egy barnamedvére, az meg annyira megijedt, hogy megőszült. Ennek a medvének a leszármazottjait hívjuk jegesmedvének.

Chuck Norris egyszer fordulatrugásból pofánrúgott egy lovat. Ennek a lónak a leszármazottjait hívjuk zsiráfnak.

link

Van egy par(?) Nagyon Komoly Retro cucc koztuk.

Én rákerestem a googleban is.
Itt az eredmény:

http://clients.arranschlosberg.com/chuck/index.htm?

Bocs, most láttam, hogy már volt.

broken link?

//Most már megy, de lassan hozta be

most olvastam:

Chuck Norris doesn't need a bridge. Chuck Norris walks to the river and the water gets out of his way

rajtunk röhög az egész /.

Te jo eg, mi ez az egesz? Meg a m0hid is /., nem tudom megnezni.

elkezdtek szavazni a /. olvasók, az oldal elég busy :-)

Mostanába ezt szoktam mondani mint átkot: :-)
A Gyurcsány kutasson a pénztárcádban!!!
Vagy:
A GYurcsány legyen az adótanácsadód!!!
Ezek saját agyszülemények vagy tetszik vagy nem.

Úszott volna cápa a magzatvizedben!

Régi, de jó ;-)

--
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

Szintén nem maiak, de nem rosszak:

Hogy a miskolci gyors tolta volna a babakocsidat
Anyád kötött volna fel a köldökzsinórra
Még most sem érted, gyerekkorodban miért kellett a kádban hajszárítóval játszanod
Hogy rajzolna körbe a Doszpot Péter
Az Isten lova rúgná rád a temetőkaput
Nőjön a pöc$ödre köröm, és menjen alá szálka
Egy fogad legyen és az is fájjon
Hogy az öcséd szólítson apunak
Hogy száradtál volna inkább a lepedőre
Hogy állna benned keresztbe a töltöttkáposzta
Hogy a varnyú játsszon a szemeddel
Hogy a gyászhuszár húzza a nótádat
Aranygyűrűd legyen száz is, csak ujjad egy se
Növessze az Isten hosszúra a szakállad, de őszítse is meg hamar
Kacsalábon forgó palotád legyen, százemeletes, de ne legyen abban lépcső, hanem a görcs rángasson fel a tetőre minden este
Hogy vetkőztetne téged a halottkém
Nőjön a hasadba szőlő oszt a rák szemezgesse aztat
Hogy cidázna le téged a vacogós ló
Hisz' apád lehetnék, ha a kutyám nem vág elém a kertek alatt
Hogy a vonat szabja rád a rövidnadrágot

Amikor kicsi voltal anyad csontot kotott a nyakadba, hogy legalabb a kutyak jatsszanak veled.

Olyan ronda vagy, hogy:
- mikor keresztelni vittek, a pap azt hitte, a kóstolót hozták
- az oroszlán is sírva enne meg
- egy etióp kisgyerek nem merné elvenni a kezedből a rántotthúst
- ha beesel a tengerbe, a cápák inkább átszoknak a lucernára
- mikor megszülettél, anyád azzal kezdte, hogy legyetek inkább barátok
- anyád csúzlival etetett, mert félt a közeledbe menni
- mikor megszülettél, az orvos sírt fel először
- veled reklámozzák a fogamzásgátlókat
- féléves korodig a fejedet pelenkázták
- a kiéhezett kajmánt is egy hétig kell ütni, hogy rád fanyalodjon
- még a tükörképed is inkább elfordul
- a fényképeddel vallatni lehet
- még Lovecraft-nak is álmatlan éjszakákat okoznál

...
- a fényképedet nem lehet e-mailben átküldeni, mert felismeri a vírusszűrő

Há nőjjön gitár á hásádbá, ázt pengesse meg á rák!

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Én meg ezt:

Ó, hogy az UFO-k vinnének el, és vissza se hoznának!!!

__________________________________________________________________________

"Ennek a fiúnak semmilyen kollektív jelentősége sincsen: éppen hogy egyén."

CN hamarabb vesztette el szuzesseget, mint az apja

/* bocs az esetleges helyesirasi hidakert */

- Mi a világ legrövidebb könyvének címe?
- ???
- Chuck Norris: "Ami nekem NEM sikerült"

--
A nyúl egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

-O. Viktor ra tudja beszelni Chuck Norris-t, hogy legyen ongyilkos!

-Amikor Chuck Norris meg akar kuzdeni O. Viktorral, Chuck Norris 5
perc alatt moralis valsagba kerul anelkul, hogy Orban Viktor barmit is
tenne.

Chuck Norris wc papírja

link

:) Jó kép.

A hétvégei CriticalMass apropójából:

Chuck Norris biciklivel is halálra tud gázolni autósokat, bár kimondottan a HEMMEResekre pályázik.

CN bármely zárt forrást kinyit! :D

Mi lehet Chuck Norris desktopján? Vajon MacOSX-et használ?

Üdv,
Dw.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

sztem nem használ szg-et, úgyis jobban tud mindent, meg gyorsabban is, nem? :)
de, ha igen, minden alkalommal oprendszert ír hozzá attól függően, h mire akarja használni:)
--
bYe bailey

A földrengéseket nem a természet okozza, hanem Chuck Norris amikor kapálja a kertet.
A cunamit is Chuck Norris okozza, amikor pancsol a vízben.
A NASA takarékosságból Chuck Norrisszal löveti ki az űrhajókat.
Chuck Norris tartja az égboltot, ha Atlasz szabin van.
A fénynél nincs gyorsabb csak Chuck Norris.
A tejutat nem a gravitáció tartja össze, hanem Chuck Norris.

Szegény Chuck Norris, azt hiszem elkezdhet gondolkodni, hogy ideje nyugdíjba mennie.
Nem semmi a kiscsávó. Bár szerintem a harcművészet nem az üvöltésről szól.....

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2g7T4I1Buz0iPP82

--
Lógnak a pálmafán a kókuszok .... :)
http://laszlo.co.hu/