A szerző foglalja össze, hogy miről szól:
Mi a „nemzeti pénz” igazi jelentése? Hogyan teremtenek pénzt a bankok a semmiből, és miért lenne fontos, hogy az állam visszavegye a pénzteremtés jogát?
A Jelen Podcast legújabb epizódjában Maczi István beszélget Szabó Gergellyel a készpénz jövőjéről, az államilag támogatott hitelekről és a Nemzeti pénz című könyv üzenetéről.
📌Témák:
• Készpénz, mint pénzügyi szabadság
• Banki titkok és a pénzteremtés folyamata
• Nemzeti pénzrendszer reformjának lehetőségei
Részlet:
Banki pénzteremtés
A kereskedelmi bankok pénzt teremtenek a semmiből, amikor hiteleznek. Például amikor valaki jelzáloghitelért folyamodik egy bankhoz, akkor a bank – feltéve, hogy elfogadja a kérelmet – a hitelfelvevő számára a semmiből pénzt teremt oly módon, hogy a hitelfelvevő számlaegyenlegét megnöveli a felvett hitel összegével.
A bank egyik oldalon egy hitelszerződésre tesz szert, amely alapján a hitelfelvevő tartozik a banknak ekkora összeggel. A bank ezzel párhuzamosan a másik oldalon betétet, azaz számlapénzt teremt a semmiből a hitelfelvevő számára. A banki pénzteremtés nem csupán egy elmélet, hanem egy számviteli azonosság.
A banki pénzteremtés természetét az újabb időkben mainstream intézmények is visszaigazolták:
„A pénzteremtés a gyakorlatban eltér néhány elterjedt tévhittől. A bankok nem egyszerűen közvetítőként működnek, kölcsönadják a megtakarítók által náluk elhelyezett betéteket, és nem is sokszorozzák meg a jegybankpénzt új hitelek és betétek létrehozására. […] Amikor egy bank hitelt nyújt, akkor egyidejűleg létrehoz egy megegyező értékű betétet a hitelfelvevő bankszámlájára, ezáltal új pénz keletkezik.” Bank of England, 2014
Banki kamatkülönbözet
A bankok magasabb kamat mellett nyújtanak hiteleket, mint amennyi kamatot fizetnek a teremtett számlapénzekre. A bank kamatkülönbözet-nyereségét csökkentik a bank működési költségei, valamint a nemteljesítő hitelek – tényleges – vesztesége. Mindez a normális hitelezés tevékeny része; a jelenlegi pénzügyi rendszerben ugyanakkor a bankok kiemelt helyzetben vannak a hitelezés során.
Egyrészt a bankok hitelezéskor számlapénzt teremtenek a semmiből, nem pedig meglévő megtakarításokat gyűjtenek össze és közvetítenek. A bankrendszer ráadásul megteheti, hogy alacsony kamatot fizet a bankbetétekre; ennek oka, hogy a hivatalos pénz csak fizikai készpénz formájában érhető el, így a kényelmesebb banki számlapénznek nincs igazán versenytársa. A számlapénzeknek rendszerszinten nincs hova menekülniük, mivel az államkötvények – nem banki szereplők számára – kevésbé likvidek; a készpénz pedig nagy mennyiségben kezelhetetlen, illetve kockázatos.
Másrészt a bankok tárolják a gazdasági szereplők pénzeit, és biztosítják a mindennapi pénzforgalmat. A bankrendszer biztonságos működése ezért nagyon fontos a gazdaság számára. Ennek érdekében a társadalom különböző ajándékbiztosításokban részesíti a bankokat, így csökkentve azok kockázatait.
A banki kamatkülönbözet-nyereség jelentős részben a pénzteremtési képesség, valamint az ajándékbiztosítások eredménye. A számítások során azzal a feltételezéssel élünk majd, hogy a banki kamatkülönbözet-nyereség felerészben a bankok kiváltságos helyzetéből ered.
Az univerzális bankok mérlegeiben jellemzően a legjelentősebb tétel a jelzálog-hitelezés. Ezen belül is egyre meghatározóbbá váltak a már meglévő ingatlanokra nyújtott hitelek. A jelzálog-hitelezés során a bankok a jelzálogfedezeti érték egy részéig nyújtanak hitelt, és nem érheti kár őket mindaddig, amíg az ingatlan értéke nem csökken jelentősen.
Nemteljesítés esetén a bankok ugyanis jogot formálhatnak az adósok ingatlanjaira. A bankok pénzhez jutását elsősorban az ingatlanok nagyobb mértékű áresése veszélyezteti, mert ez további lakossági bedőléseket, a fogyasztói bizalom csökkenését, és végső soron recessziót, deflációt eredményezhet. Ezt a forgatókönyvet ugyanakkor a jegybank igyekszik elkerülni.
A jegybank ugyanis – az inflációs és a pénzügyi stabilitási céljaival összhangban – defláció esetén élénkítésbe kezd, ami az ingatlanárak újbóli emelkedéséhez vezet. A várható jegybanki lépés jelentősen tompítja a jelzálog-hitelezés kockázatait. A jelzálog-hitelezés során így elsősorban az történik, hogy a bankok alacsonyabban kamatozó számlapénzt teremtenek, és azt magasabb kamat mellett kölcsönadják.
A kamatemelési időszakok során megemelkedhetnek a betétekre fizetett kamatok. A jelenlegi pénzügyi rendszer azonban nehezen tud elviselni kamatemelést, ezért ezt a forgatókönyvet inkább kivételesnek és átmenetileg gondoljuk. Emellett a bankok jellemzően csak kis részben osztják meg a magasabb kamat hasznát a háztartási és a kisvállalati betétesekkel.
A banki kamatmarzsokat veszélyeztetné a verseny. A bankrendszer azonban jellemzően oligopol jellegű – azaz a legtöbb országban néhány nagybank uralja a piac meghatározó részét. Például az Egyesült Királyság, Brazília és Dél-Afrika esetében az öt legnagyobb bank 80 százalék feletti részesedéssel bír.
A másik három vizsgált országban ugyanez a piaci koncentráció alacsonyabb: az Egyesült Államok esetében 35, az eurózónában 65, India esetében pedig 40 százalék. Mindenesetre a bankok vélhetően nem versenyeznek egymással az utolsó százalékpontokig; ennek tudható be, hogy a bankrendszer jelentős kamatkülönbözet-nyereség termelésére képes.
Monetáris finanszírozás tilalma
A bemutatott félrevezető axiómák, és az azok alapján megfogalmazódó félrevezető üzenetek ideológiai alapot adnak az állami pénzteremtés tiltásához, és a banki, illetve a külföld számára történő pénzteremtés támogatásához. A pénzteremtésre vonatkozó tényleges szabályokat törvények rögzítik. A legfontosabb pénzteremtésre vonatkozó jogszabályokat a jegybanktörvény, a hitelintézeti törvény, a gazdasági és monetáris társulások, valamint a nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezetek okiratai tartalmazzák.
A monetáris finanszírozás tiltása miatt az állam saját maga nem teremthet pénzt, és ezen felül a jegybanknak is tilos pénzt teremtenie az állam számára. A jegybank így egyrészt nem nyújthat folyószámlahitelt az állam számára, azaz nem növelheti az állam nála lévő számlájának egyenlegét az állam tartozásával szemben. Másrészt szintén tilos ugyanezen tartalom megvalósítása oly módon, hogy a jegybank megvásárolja az állam kötvényét.
A jegybank semmiképpen nem vásárolhat közvetlenül hazai államkötvényt, legfeljebb közvetetten, de azt is kizárólag pénzpolitikai okokból – például az általános pénzügyi feltételek lazítása vagy a pénzügyi stabilitás biztosítása céljából –, nem pedig az állam finanszírozása érdekében. Igaz, annak meghatározása, hogy mi számít pénzpolitikai oknak, az részben önkényes, ezért ez a kivétel a gyakorlatban nehezen megítélhető, szürke zónát eredményez.
Az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás fontossága megjelenik a nemzetközi pénzügyi szervezetek – IMF, OECD, WTO – egyezményeinek szövegében. Az IMF alapokmánya például – az indokolatlanul bonyolult és nem egyértelműen értelmezhető nyelvezetben – arra utal, hogy a tagok elkötelezik magukat többek között az árstabilitás, és általában a stabil pénzügyi rendszer mellett.
Az IMF-tagok általános kötelezettségeit bemutató IV. cikkely, 1. fejezet, i. és ii. pont az alábbiak szerint fogalmaz:
„Felismerve, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszer alapvető célja olyan keretrendszer biztosítása, amely megkönnyíti az áruk, szolgáltatások és a tőke mozgását az országok között, és amely fenntartja a stabil gazdasági növekedést, és hogy a fő cél azon rendezett alapfeltételek folyamatos fejlesztése, amelyek a pénzügyi és a gazdasági stabilitáshoz szükségesek. Minden tag vállalja, hogy együttműködik az Alappal és más tagokkal, biztosítja a rendezett árfolyamegyezményeket, és hogy előmozdítja az árfolyamok stabil rendszerét. Minden tag különösen: i. törekszik arra – a körülményeinek megfelelő figyelembevételével –, hogy gazdasági és pénzügyi politikáját az észszerű árstabilitással történő rendezett gazdasági növekedés előmozdítására irányítsa; ii. törekszik a stabilitás támogatására azáltal, hogy előmozdít rendezett mögöttes gazdasági és pénzügyi viszonyokat és egy olyan pénzügyi rendszert, amely nem hajlamos szélsőséges zavarokra.” (IMF 2010)
Az árstabilitás és a stabil pénzügyi rendszer fogalmát, bár valójában többféleképpen lehetne értelmezni, a mainstream közgazdászok a félrevezető axiómák alapján az állam számára történő pénzteremtés tilalmához társítják. Ez az önkényes és téves társítás pedig már hivatkozási alapot adhat az IMF-nek a tagországokkal szemben a monetáris finanszírozás tiltásának és az állami költségvetési hiány korlátozásának előmozdítására. A nemzetközi pénzügyi szervek okiratain túl a monetáris finanszírozás tiltása megjelenik gazdasági és monetáris társulási szerződésekben, nemzeti jogszabályokban, valamint a jegybanktörvényekben is.
A jelenlegi pénzügyi rendszer végstádiumához érve a jegybankok államkötvény-vásárlásokra kényszerültek. Ezek a műveletek a fent említett szürke zónába tartoznak, és vitára is adtak okot. A német alkotmánybíróság szerint például az Európai Központi Bank (EKB) az államkötvény-vásárlásokkal megsértette a monetáris finanszírozás tilalmát. Az EKB ugyanakkor azzal érvelt, hogy az államkötvény-vásárlásokra pusztán a monetáris politikai – inflációs és pénzügyi stabilitási – célok teljesítése miatt volt szükség.
A legutóbbi évek állakötvény-vásárlásai ugyanakkor csak mellékszálak a több évtizedes monetáris finanszírozás tilalmát illetően. A nagy képet és a több évtizedes visszatekintést nézve inkább azt kell látni, hogy a monetáris finanszírozás alapvetően tiltott volt.
***
Az USA jegybankját, a Fedet 1913-ban alapították, azóta magántulajdonban volt és maradt. Az Egyesült Államokban az 1935-ös banktörvény (Banking Act of 1935) tiltotta meg először a Fednek az állam számára történő pénzteremtést. A törvényt a II. világháború alatt módosították, és csak kivételes jelleggel engedélyezett korlátozott mértékű államkötvény-vásárlást. Ezt az engedélyezést ugyanakkor újra és újra megújították, egészen 1981-ig. Ettől kezdve a Fed hivatalosan nem teremthet újra pénzt az állam számára. (Garbade 2014)
A Fed egykori elnöke, Marriner Eccles szerint a monetáris finanszírozás 1935-ös tiltására az állami túlköltekezés elkerülése érdekében lehetett szükség. Egy másik lehetséges értelmezésben az 1930-as években, a válságot követő, a pénzügyi rendszert ellenző hangulatban a banki érdekkörök aggódtak a Fed lehetséges államosítása, illetve az állam nagyobb befolyásszerzése miatt. Ebben a környezetben a banki érdekkörök biztonságosabbnak látták, ha az állam számára történő pénzteremtési jog áttolódik a szintén magántulajdonú, a tulajdonosi kört illetően jelentős átfedésben lévő kereskedelmi bankrendszerhez.
Az Európai Unióban a monetáris finanszírozást az Európai Unió működéséről szóló szerződés 123. cikkelye tiltja. A monetáris finanszírozásra vonatkozó szabályozások minden – köztük a nem eurózónához tartozó – tagország számára kötelezőek, és közvetlenül alkalmazandók, ezért nem szükséges ezen uniós rendelkezések átültetése a nemzeti jogszabályokba. A tagországoknak biztosítaniuk kell, hogy a nemzeti jogszabályok ne korlátozhassák a monetáris finanszírozás tilalmát.
A fent említett EU-s szerződés alapján hozott jogszabályok így Magyarországon is korlátozzák az állam számára történő pénzteremtést. A monetáris finanszírozás tilalma azonban már korábban is megjelent a hazai jogszabályokban.
A szocializmus idején keletkezett államadósság-állomány megújításában a rendszerváltás környékén jelentős szerepet játszott az IMF és a Világbank. Ezek az intézmények a refinanszírozó kölcsönök feltételéül szabták a pénzügyi rendszer átalakítását. Magyarországon 1996-ban fogadták el a Világbank és az IMF részéről előírt, a „nemzetközi normákkal összhangban lévő” jegybanktörvényt, amely már megköveteli a monetáris finanszírozás tilalmát.
Kínában az 1995-ös kínai jegybanktörvény 29–30-as cikkelye tiltja a monetáris finanszírozást. Feltételezzük, hogy az állam számára történő pénzteremtés tiltásában szerepet játszhattak az ország WTO-csatlakozási tárgyalásainak előkészületei, amelyek során a Kereskedelmi Világszervezet a csatlakozás feltételéül szabhatta meg a „nemzetközi normákkal összhangban lévő” jegybanki szerkezet felállítását.
- 18 megtekintés