Linuxosítsuk az Irodát!

Fórumok

Linuxosítsuk az Irodát!

Hozzászólások

[quote:c89fb91ccc="kmARC"][quote:c89fb91ccc="pozsarzs"]Helló!

Szerintem hagyd rajta a windowszt, de amit lehet cserélj le nyílt forrásúra.

Szerintem is.

Arre gondolok, hogy ahogy elnezzuk, jelenleg lehetetlen egy barmilyen iroat is linux alapon mukodtetni, mert rengeteg az ilyen szamlazo, penzugyi, stb. program, amilyen pl.: itt az abev is.

Viszont, lehet (st több mint alószínü), hogy egyszer ezek a programok fognak futni linux alatt is, vagy alami wrapperrel (nem wmware, meg qemu, az hujeseg ugy), vagy urambocsá' natívan. Addig iszont szokjanak hozzá a dolgozók, hogy firefox, OpenOffice, esetleg gaim. És még pasziánszból is többfajta van.

Szóval gondolkodjunk elöre, és teszteljük az ilyen appokat linux alatt, wrapperrel. Majd pár év múlva talán megy az átállás.

Ez mind szép és jó, de 1-2 program miatt nem fogok egy új gépre win+office párosítást venni. Akkor már inkább a szervert bővítem ebből az összegből és egy vmware-t veszek ami tudja amit tudnia kell.

Hangsúlyozom a programok nagyrésze tökéletesen működik. 1-2 kivételtől eltekintve :)

A floppy kérdés kipipálva. A meghajtó volt gyenge.

[quote:342e7b107b="rigidus"][quote:342e7b107b="macskas"]Attol, hogy 4x beirod ugyanezt az uzenetet, meg nem oldodik meg mind a 4 problema. De az azert dijazando, hogy nagyon akarsz segiteni.

Szerintem nem nyomatekositas kedveert "irta be" 4x. Nem o az egyetlen akivel itt a hupon elofordult mar. Sokszor a postolaskor latszolag nem tortenik semmi. Ilyenkor var az ember, majd ranyom megegyet, miutan ismetelen nem tortenik semmi es igy tovabb, mikor is sokadik probalkozas utan eltunik a szerkesztoablak, lekerdezi a topicot ujbol, majd a user eszreveszi (vagy nem), hogy valojaban az osszes postjat erzekelte a CMS, csak a lekerdezesek/frissitesek nem tortentek meg.

pontosan ez történt

Mi lenne ha a sarokban lenne egy db windows vncserverrel?

Nalam is ez lesz. Ha egyes alkalmazasok nem fognak menni COO 5.0 alatt.

[quote:f68b528f91="Oregon"]Mi lenne ha a sarokban lenne egy db windows vncserverrel?

Nalam is ez lesz. Ha egyes alkalmazasok nem fognak menni COO 5.0 alatt.

Nem rdesktop inkább?

[quote:e10cc91627="kmARC"]Arre gondolok, hogy ahogy elnezzuk, jelenleg lehetetlen egy barmilyen iroat is linux alapon mukodtetni, mert rengeteg az ilyen szamlazo, penzugyi, stb. program, amilyen pl.: itt az abev is.

bullshit! :)

a cegem 4 eve !!!csak!!! linuxot hasznal. cca 50 alkalmazott. az ERP/SRM/OLAP/CRM/CMS/B2C/B2B pedig LAMP-ban meg lett irva es mindenki boldog.
A konyveles meg outsourcing, de ez is megoldhato, mert egy baratom cege szinten LAMP-ban nyomja webrol a konyvelo szoftveret.

abev-hez meg eleg egy win a sarokba es csokolom, arra lehet rakni egy vncservert es mar az is muxik win alatt.

[quote:857e600809="Panther"][quote:857e600809="Oregon"]Mi lenne ha a sarokban lenne egy db windows vncserverrel?

Nalam is ez lesz. Ha egyes alkalmazasok nem fognak menni COO 5.0 alatt.

Nem rdesktop inkább?

Nem ertek hozza. :) jo ideje nem vagyok kapcsolatban a winnel igy csak butultam. :)
Bar lehet, hogy a jovoben en is kenytelen leszek bedobni a sarokba egy gepet, akor lehet rdesktop is. :)

[quote:8314a9daff="Oregon"][quote:8314a9daff="Panther"][quote:8314a9daff="Oregon"]Mi lenne ha a sarokban lenne egy db windows vncserverrel?

Nalam is ez lesz. Ha egyes alkalmazasok nem fognak menni COO 5.0 alatt.

Nem rdesktop inkább?

Nem ertek hozza. :) jo ideje nem vagyok kapcsolatban a winnel igy csak butultam. :)
Bar lehet, hogy a jovoben en is kenytelen leszek bedobni a sarokba egy gepet, akor lehet rdesktop is. :)

Pont ma szórakoztam rdesktoppal, linuxos tűzfalon át belsőn hálón lógó xp-vel, gyorsabb mint a vnc.

Tényleg nincs kedve valakinek egy szép gtk2-es rdesktop klienst írnia, vagy egy linkkel megdobni? :D

http://www.rdesktop.org/ ez nem jo?

[quote:adc6ce4855="_Polesz_"]
1. ABEV, az Apeh kedvenc programja...

3. DOS emuláció. A DOSEMU...

1. Valamikor volt szó arról. hogy az adóbevallási progikat végre valahára linux alá is megcsinálják. Mivel nincs ezzel a progival semmi dolgom, így nem tudom a friss fejleményeket, emiatt ne kövezzetek meg :-)

3. dosemu helyett ajánlom a dosbox progit. Nekem jobban bejött, minden téren. Egyszerübben konfigolható, és nem olyan problemáskodó, mint a dosemu (szerintem).

[quote:cace254de9="Oregon"]http://www.rdesktop.org/ ez nem jo?

Nekem tökéletes, csak gondoltam egy egyszerű frontend-re amivel a különböző beállításokat el lehet menteni.

Létezik több is: grdesktop meg mit tom én :) szóval sima gtk2-est nem találtam.

[quote:b656f6a9bf="orpheus"][quote:b656f6a9bf="_Polesz_"]
1. ABEV, az Apeh kedvenc programja...

3. DOS emuláció. A DOSEMU...

1. Valamikor volt szó arról. hogy az adóbevallási progikat végre valahára linux alá is megcsinálják. Mivel nincs ezzel a progival semmi dolgom, így nem tudom a friss fejleményeket, emiatt ne kövezzetek meg :-)

3. dosemu helyett ajánlom a dosbox progit. Nekem jobban bejött, minden téren. Egyszerübben konfigolható, és nem olyan problemáskodó, mint a dosemu (szerintem).

Átnézem a dosbox-ot, csak egy gyors kérdés: nyomtató és floppy kezelés? :)

[quote:21453a8541="_Polesz_"]
Átnézem a dosbox-ot, csak egy gyors kérdés: nyomtató és floppy kezelés? :)

Ha a nyomtató USB portot igényel, akkor nem tudom. Nézd meg a http://www.dosbox.org/ oldalt. At LPT1 és floppy kezelés jól beállítható, azzal már volt dolgom.

bocs...
http://dosbox.sourceforge.net

COO 5.0-ra most raktam fel az abev-et.

most telepitem majd a sugo-t es a nyomtatvanyokat is, mert igy ures. :)

[quote:d56c1c29a7="Oregon"]COO 5.0-ra most raktam fel az abev-et.

most telepitem majd a sugo-t es a nyomtatvanyokat is, mert igy ures. :)

fel megy minden, de a nyomtatvany megnyitasaba belefagy.

[quote:f3ffd63a3e="Oregon"][quote:f3ffd63a3e="Oregon"]COO 5.0-ra most raktam fel az abev-et.

most telepitem majd a sugo-t es a nyomtatvanyokat is, mert igy ures. :)

fel megy minden, de a nyomtatvany megnyitasaba belefagy.

Jah nálam is ott hal be, lehet bugreportolni kéne? :)

[quote:3338e70542="_Polesz_"][quote:3338e70542="Oregon"][quote:3338e70542="Oregon"]COO 5.0-ra most raktam fel az abev-et.

most telepitem majd a sugo-t es a nyomtatvanyokat is, mert igy ures. :)

fel megy minden, de a nyomtatvany megnyitasaba belefagy.

Jah nálam is ott hal be, lehet bugreportolni kéne? :)

lehet. bar mielott valaszolnanak atnezik az magyarorszagi eladasokat :)

en modjuk megvettem, mert 12e huf nem penz erte illetve a kenyelemert.

Kozben szenvedtem egyet ezzel az abevvel.

Azt hiszem marad neked is a windows a sarokban project :)

Na ezzel én is így voltam az Abev, sőt az Ebev miatt! Minden más ment volna, de ezek nem, márpedig minden hónapban kellenek, így maradt kliens oldalon a dózer.

Sziasztok!

Hosszú csend és hallgatás után újra itt vagyok és rögtön a közepébe vágok:

Nem konkrétan 1 hanem 2 irodát is szeretnék linux alá költöztetni. Ha lehet szőröstől-börőstől, de egy-két megoldásra váró problémára szeretnék segítséget kérni.

1. ABEV, az Apeh kedvenc programja. Ezt hogyan és mi módon lehetne rávenni, hogy Wine alatt normálisan fusson? Sajnos már a dokumentum betöltésekor elhasal a legújabb 0.9.5-össel is.
Próbálkoztam a vmware és qemu programokkal. Az előbbiben nagyjából elég jó eredménnyel fut az XP és benne az ABEV, de akkor hol a linux? :) Az utóbbi _sokkal_ lassabb, bár ez lehet beállítási probléma is.
Konkrét kérdés: szerintetek ezt a "drágaságot" hogyan vegyem rá normális működésre, ha szeretném, hogy az alsó szinten mindenképpen linux fusson.

2. Irodai programok: Az OpenOffice.Org szerencsére szinte minden problémára megoldást kínál, de az ACCESS adatbáziskezelést milyen módon lehetne megoldani vagy éppen a legésszerűbben kiváltani?

3. DOS emuláció. A DOSEMU programját bekonfigoltam és a CUPS-on keresztül szinte bármilyen nyomtatót ki tudok neki osztani a világban ami dicséretes. A bosszantó dolog a floppy kezelés lassúsága. A program használói szerint maga a program megy mint a golyó, de egy-egy floppy olvasása sokkal tovább tart. Mivel ez egy komplex könyvelőrendszer és a forgalmazó szerint linux alatt nem is fut (lehet venni jó pénzért wines verziót) ezért nem tudnak segíteni (vagy nem akarnak, de ez mellékes). Szóval a floppy kezelésre van valami extra trükk? Egyébként közben próbálom egy USB-s meghajtóval is, talán maga az egység lassúcska és öreg, mert egy másik gépből lett áthozva.

4. Szintés DOS emuláció. Egy-két program DOS4GW futtatót használva olyan érdekes divide error 0 hibákat dob, hogy öröm nézni. Ez még XP Dos ablakában is feltűnő, de itt kb 3-4 hiba után beindul, míg dosemu-ban csak a kilövés segít. Ezen programokat milyen módon lehetne jobb belátásra bírni? :) Próbálkoztam a dosemu.conf-ban az órajelet fix 166 vagy kisebb Mhz értékre venni a CPU-t i386-nak emulálni, etc de kifogytam az ötletekből.

Összefoglalva. Az átállás elég jól haladna ezen apróságokat kivéve. Persze menetközben még bele fogok futni valószínű jópár dologba, de első körben ezek a legégetőbbek.

Kicsit feljebb hozom a listán és közben gondolkoztam. A végén felidegesít az apeh és írok egy abev-et gpl alatt :lol:

En a helyedben nem harcolnek a szelmalmokkal ;)

2. Irodai programok: Az OpenOffice.Org szerencsére szinte minden problémára megoldást kínál, de az ACCESS adatbáziskezelést milyen módon lehetne megoldani vagy éppen a legésszerűbben kiváltani?

Én valószínüleg a legkisebb problémára tudok csak megoldást.
Az Openoffice 2.0 ban már van egy OO Base nevű komponens, ami az accesnek akar megfelelni. Hogy mit tud, azt nem tudom, még nekem is új ( tegnap láttam először ),de nézd meg.

Az abevről annyit, hogy gondolom ezt egy ember fogja használni negyedéves sűrűséggel, egy gépen meg elfér az xp, vagy a wmvare lassúsága se gáz negyedévente :) ( persze lehet hogy nem így van, de nem vezetek céget )

[quote:71e2d06a5d="BikMak"]

Attol, hogy 4x beirod ugyanezt az uzenetet, meg nem oldodik meg mind a 4 problema. De az azert dijazando, hogy nagyon akarsz segiteni.

Helló!

Szerintem hagyd rajta a windowszt, de amit lehet cserélj le nyílt forrásúra.
Túl sok olyan programot használnak, amit csak emulátorokkal lehet úgy-ahogy futtatni, amik ugye elvesznek az erőforrásokból és növelik a hibalehetőséget is.

[quote:0fff1eb1d8="macskas"]Attol, hogy 4x beirod ugyanezt az uzenetet, meg nem oldodik meg mind a 4 problema. De az azert dijazando, hogy nagyon akarsz segiteni.

Szerintem nem nyomatekositas kedveert "irta be" 4x. Nem o az egyetlen akivel itt a hupon elofordult mar. Sokszor a postolaskor latszolag nem tortenik semmi. Ilyenkor var az ember, majd ranyom megegyet, miutan ismetelen nem tortenik semmi es igy tovabb, mikor is sokadik probalkozas utan eltunik a szerkesztoablak, lekerdezi a topicot ujbol, majd a user eszreveszi (vagy nem), hogy valojaban az osszes postjat erzekelte a CMS, csak a lekerdezesek/frissitesek nem tortentek meg.

[quote:14da8c01de="pozsarzs"]Helló!

Szerintem hagyd rajta a windowszt, de amit lehet cserélj le nyílt forrásúra.
Túl sok olyan programot használnak, amit csak emulátorokkal lehet úgy-ahogy futtatni, amik ugye elvesznek az erőforrásokból és növelik a hibalehetőséget is.

Lesz olyan gép és olyan program ami miatt nem lehet cserélni, de a legtöbb dolgot azért szeretném nemcsak nyíltforrással hanem nyíltforrás alatt megoldani.

Köszönöm leülök magamtól :wink:

[quote:18d6f95f58="dragi"]Esetleg dosemu helyett dosbox?

Kipróbálom, a floppy és a nyomtatókezelés sarkallatos pont.

az abev-et miert nem kerdezed az apeh-tol? azt mondtak, lesz platformfuggetlen verzio.

itt volt rola szo:
http://hup.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=8509

[quote:1fa69dd6a2="pozsarzs"]Helló!