Nagy Alekosz elmondta a véleményét a Fideszről

Fórumok

https://index.hu/fomo/2023/05/13/nagy-alekosz-fidesz-velemeny-celeb-haj…

A Fidesz az egy hihetetlenül... Még egyszer meg kell hogy ismételjem: hihetetlenül professzionális, hihetetlenül jól felépített stratégiával, kommunikációval, bázissal, mindennel, ami létezik, fölépített dolog. Szerintem Európában, de talán még a világon is ennyire összeszedett, stratégiailag összefogott, kommunikációban ezermilliárd csillagos dolog nincs. Tehát itt már ellenzékről, baloldalról, összefogásról már nem is lehet beszélni. Mert ez olyan, mintha egy Jumbo Jetet szeretnél összehasonlítani egy vitorlázó repülőgéppel vagy egy papírrepülővel, és ezt nagyon komolyan mondom
– jelentette ki Nagy Alekosz.

Hozzászólások

Szerkesztve: 2023. 05. 21., v – 15:07

Ezt a hihetetlen képességeit felhasználhatta volna arra, hogy Magyarország számára szövetségi rendszert hozzon létre, társadalmi konszenzust teremtsen az oktatás és egészségyügy rendbetételére, a tudásalapú gazdagság megteremtésére, az ország energiafüggőségének csökkentésére, a jövő generációk érdekeinek védelmére az épített és természetes környezet védelmén keresztül - hiszen volt rá 13 éve..ami alatt lófaxt sem csinált.

Már hogy nem csinált volna. Pont, hogy szarrá változtatott mindent, ami még nyomokban is működőképes volt. Mintha módszeresen szét akartak volna cseszni mindent.

Tény, hogy bázist építeni tudnak. Az az évi néhányszáz milliárd forint, ami kommunikációra és propagandára megy, azért megkönnyíti a dolgot.

A magyar nem képes a versenyre, nem mobilis, nem érti a kapitalizmust, nem nyitott az új dolgokra, nincs pénzügyi kultúrája, nem mosolyog, nem beszél idegennyelvet stb. Több mint harminc éve megy már ez az önostorozó mantra de úgy látom  még mindig jól esik egy kicsit magyarozni. Semmivel nem vagyunk rosszabbak vagy jobbak akármelyik európai népnél.

Én sehol máshol Európában nem láttam olyat, hogy a kormány a kiskereskedelmet kötelezzen arra,
hogy reklámot helyezzenek ki arról, hogy az állam bizonyos áruk árát hatóságilag megszabja.

Ilyen mérhetetlen sötétség csak nálunk van.

Pedig igény ma mindenhol volna rá Európában.

Háborús időkben az árbefagyasztás sem alaptalan. 

A minősítésekkel pedig csak óvatosan, könnyen visszahullik rád!

Lengyel lap: Orbán számításai kockázatosak, de Churchill is tett kockázatos lépéseket

Ha Trump nyer, akkor Magyarország a győztesek táborába fog tartozni, fogalmaz a Do Rzeczy szerzője.

A magyar miniszterelnök politikájáról, valamint az amerikai elnökválasztásról beszélt Pawel Lisicki újságíró a Do Rzeczy című. lengyel lapnak. Az újságíró szerint:

„Orbán Viktor következetesen Trumpra fogad, és elismeri, hogy ő a konzervatív mozgalom vezetője.

Orbán azt reméli, hogy Trump nyer, és Magyarország a győztesek táborába kerül, míg mi, Lengyelország üres kézzel maradunk”.

Wojciech Cejrowski publicista hozzátette: „ezek Orbán kockázatos számításai, de egy olyan helyzetben, amikor a harmadik világháború Magyarországhoz közel zajlik, időnként kockázatos lépéseket kell tenni".

„Winston Churchill is tett kockázatos lépéseket a második világháború alatt”

– mondta Cejrowski.

“Az ellenség keze betette a lábát”

Háborús időkben az árbefagyasztás sem alaptalan. 

Sőt, Nixon is befagyasztotta az árakat és a fizetéseket pár hónapig - de nem csak a kínálati oldalt, nem éveken keresztül és nem csupán pár termékét. A magyar infláción, sőt kifejezetten az élelmiszerek áremelkedésén szépen látszik, hogy mekkora baromságot csináltak.

Ha Trump nyer, akkor Magyarország a győztesek táborába fog tartozni, fogalmaz a Do Rzeczy szerzője.

Miután az összes szövetségesét elveszítette Orbán az EU-ban, elkezdett kapálózni a republikánusok szélső apró csoportja felé - erről szól az egész CPAC. Ezzel az a probléma hogy a mi életünkre sokkalta nagyobb befolyással van az EPP és általában az EU, mint ez a kis republikánus csoport. Irtózatos öngólt lőtt Orbán, amikor azt gondolta hogy egy új EU-n belüli szövetséget fog tudni irányítani, ezért ott hagyja az EPP-t.

For your information: a CPAC a teljes amerikai Republikánus párt fontos eseménye. Ha Ron DeSantis lesz az elnök, vele pont úgy nyer a Fidesz mint Trumppal. Soha nem akart Orbán új EU-n belüli szövetséget irányítani. Az amerikai Republikánusok mögé állt be, akiknél ma Trump a zászlóvivő. Az EU-t és azon belül az EPP gittegyletet pedig az USA aktuális vezetése irányítja. Minél tovább tart a háború annál inkább. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

CPAC egyáltalán nincs a republikánusok fókuszában, de az egész Republikánus párt hatása Magyarországra is eltörpül az EU fősodra mellett.
Orbán lényegében minden, hazánkra hatással lévő szövetségesét elveszítette és már csak olyan jelentéktelenek maradtak, mint a Türk tanács.
Meg persze Moszkva, mint a régi szép időkben.

Még a szovjetekben is volt annyi tisztesség, hogy a terjeszteni kívánt ideológiájukat a szovjet rendszer irányította szervezetek által terjesszék ill. ezek által hazudjanak arról, mit gondol a nép. Nem úgy, mint a fajtád gazdái, akik "független" "civil" szervezetekbe szervezik ki az ideológia terjesztését és a nép gondolatairól való hazugságot. Szép teljesítmény, hogy a szovjetek gerincesebb lények voltak, mint ti vagytok most. Kérlek, szórd még a fényt.

:)

A szovjet és azon belül is az orosz nép már megérdemelne egy olyan vezetőt, akik inkább a saját házatáján akar rendet tenni, minthogy birodalmat építeni. Elég nagy az az ország a jelenlegi határai között is, csomó ásványkinccsel, simán lehetne egy Kanada fejlettségű ország idővel, hasonló adottságainak megfelelően, de hát valamiért nem arra mennek a dolgok.

De még ha birodalmi vágyai is vannak (végül is, miért ne), miért nem csinált inkább egy Kelet-Eurázsiai uniót gazdasági közösségként majd akár kulturális alapokon (ezek után meg már önként menne a védelmi/hadi szövetség is)? Ne mondd, hogy csak azért mert a gaz amcsik megakasztják. 

Borisz Jelcin évtizedében kipróbálták az oroszok milyen az a nyugatias liberális "rend" orosz-földön. Egy életre elegük lett belőle. 

Meg hát Irakban meg Líbiában is akkora demokratúrát alkottak az Usákok, hogy azóta is majd belehalnak a szép új liberális rendszerbe az ottaniak. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Akkor meg is van a megfejtés: 
Alekosz == Tery xD

Ez valami olyasmi lehet mint hogy a választok nem értettek meg az SZDSZ liberalizmusát. 😁

Orbán kétségtelenül tehetséges politikus, aki nagyon jól érzi előre a folymatokat és könnyen adoptálódik és szeret kockáztatni..ez volt az ukrán háborúig, onnantól mindent elcseszett.

Elveszetette a legnagyobb szövetségesét (EPP / CDU), a regionális szövetségesét (PiS), EU most már látványosan csuklóztatja. Nyerhet még itthon, de nemzetközi karrierje már nem lesz.

Annyi butaságot olvastok össze, hogy a végén ön-kondícionáljátok magatokat. A valóság az, hogy Orbán a nyugati buborék egyik utolsó demokratikus vezetője. Demes Biden már diktátornak is alkalmatlan. Az őt mozgató bábművészek viszont egyre távolabb viszik az Egyesült Államokat a demokratikus hagyományaitól. Az északi szomszéd őfelsége Justin Trudeau uralma alatt diktatúra vajon? Tüntetők bankszámláit tömegesen befagyasztani miféle dolog? Magyarországon mit szólnának a rendszeres picsogók ha csak úgy zárolnák elvieg trágár lili, családja és komái számláit, felfüggesztenék az Alternatív Közgazdasági micsoda fejkvóta alapú támogatását? Mennyire szabad az a Németország ahol magánbeszélgetések miatt indulnak büntetőperek teljesen ártalmatlan állampolgárokkal szemben? 

Magyarországon mindenki szabadon kinyilváníthatja amit gondol. Bárki mondhatja, írhatja ami a sötét fejéből kifér. Európában ezt már csak kevés országban lehet megtenni. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Orbán a nyugati buborék egyik utolsó demokratikus vezetője

Vigyázni kell a nyugatozással, nehogy szembe menjünk a demokratikus vezetővel:

Az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha sem akar többé a Kelet része lenni. Nyugatos nép a keleti önkény hálójában. Ez a magyarok tragédiája. Szerencsétlen és igazságtalan nagyhatalmi paktumok szorítottak ki a nyugati világból. Egy nyugati kultúrnemzet életére rátelepedett a Kelet uralma, amely megmételyezte és tönkre tette országunkat. Nyugatos nép a keleti önkény hálójában. Ez a magyarok tragédiája, amelyet a XX. századi kommunizmus hozott a nyakunkra. A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot. Felszámolja az emberek független életét védő védvonalakat. Vagyontalanná tesz, elszegényít, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell, megfélemlít. A hatalomtól függő élet láncába fűz. 

Szerintem ilyen időben távol eső múltba nem érdemes visszavetíteni a mai viszonyokat. Bár valóban szokás, csak értelme nincs. Az akkori "nyugat" egyrészt nem tartotta magát semmilyen értelemben nyugatnak. Egyébként igen brutális, sőt barbár világ volt az mai szemmel. A korabeli európai civilizáció nem állt azon a színvonalon mint a korabeli Kína ott távol keleten, illetve India is sokkal civilizáltabb képet mutatott. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Nem ezen múlik egy civilizáció nagysága és ereje sajnos. Kínával sokáig paritásban álló Római civilizáció sem riadt vissza egy kis mészárlástól ha az volt az érdek. Nyugati Róma bukása utáni évszázadokban nagy volt a visszaesés pont Európa nyugati felében, ebben konszenzus van. Ez a hosszú korszak 1000 körül még bőven tartott. Korunkban Bizáncnak nevezett, valójában még mindig Római birodalom jóval civilizáltabb képet mutatott. Ma őket is keletre szokás besorolni. A 2008-as, retorikában sokkal atlantistább Orbán az akkori értelmiség toposzaival élt, azóta sokat változott a világ. Ma egy reálpolitikus pedig nem hagyhatja figyelmen kívül a nyugat gyengülését és a kelet, illetve ma használatos nevén globális dél felemelkedését. Az idézet történelmi szemléletével nem értek egyet, függetlenül attól kitől származik.

“Az ellenség keze betette a lábát”

"Orbán kétségtelenül tehetséges politikus, aki nagyon jól érzi előre a folymatokat és könnyen adoptálódik és szeret kockáztatni..ez volt az ukrán háborúig, onnantól mindent elcseszett."

Még pörög a rulett kerék és nem tudjuk milyen szám jön majd ki.

Orbán arra fogadott, hogy az ukránok nem győznek az oroszokkal vívott háborúban. Amennyiben a közelgő ukrán ellentámadás sikeres* lesz, akkor nem jött be a "fogadása", de ha az ellentámadás lényegében nem változtat a frontvonalakon, akkor "nem volt igaza, csak igaza lett":

- vagy elhúzúdó hosszú évekre befagyott konfliktus lesz, amelyből a nyugat valahogy ki akar majd szállni**, mert a jelenlegi támogatási szint éveken keresztül nem tartható fenn úgy, hogy fokozni is kellene
- vagy 19-re lapot húznak és NATO-nak is aktívan*** be kell szállni ukrajna mellett

* ukránoknak megszakítani vagy ellehetetleníteni kellene krím szárazföldi kapcsolatát, mert onnantól oroszoknak krím megtartása kérdőjelessé válik
** felerősödnek azok a hangok, akik valamilyen nem katonai megoldásban látják a kiutat
*** ebben a részvétel opcionális, mivel ez a NATO szempontjából nem védekező (nem tagállamot ért támadás), hanem támadó művelet

Akkor a nyugatnak már csak aprópénze maradt és az gyorsan fogy. Elhúzódó háború mellett elsőnek a britek gazdasága fog bedőlni, utána nem sokkal az EU. Az USA sem bírja örökké és megroggyant szövetségesei mellett gazdaságilag egyedül nagyon rosszak az esélyei Kínával szemben. Brazíliától az arab világon át Indiáig sehol sem fogják megfizetni háború miatt megemelkedett energia, nyersanyagok beépített árát a megdrágult német autókban és a többi EU termékben. Az erőltetett elektromobilitás már háború nélkül is helyzetbe hozta Kína iparát. Az arabok eleve zabosak, a számukra fontos olaj elleni támadásnak értékelik a kényszerített európai zöldítést. Ahogy az Európában gyártott Nokiáról átszoktak a Kínában gyártott mobilokra úgy fognak átszokni a kínai autókra, de ennek már súlyosabb következményei lesznek. Az olcsó orosz energia és nyersanyag az amire kínai gazdaságnak pont szüksége van a gyorsabb előzéshez. 

Másik oldalról nézve eurocent érmékkel nem tudnak lövöldözni az ukránok, fegyverből és lőszerből végesek a nyugati tartalékok. Ezek gyártásához nem elég pénzt nyomtatni, energia és nyersanyag kell de az szűk keresztmetszet lett. 

Ha az ukrán katonák fogynak el, akkor vagy vége a háborúnak vagy szomszédos kelet-európai országokból pótolnák a katonákat. Ebből mindenképp jobb kimaradnunk, ha sikerül elkerülni egy harmadik világháborút akkor is.

“Az ellenség keze betette a lábát”

A mondatod logikailag hibás. Helyesen így hangzana: Ha az oroszok nyerhetik meg ezt a háborút, az új világrendet jelentene és egyben Magyarország 1000 éves államiságának is a vége lenne.

Vagy esetleg így: Nem szeretnénk, hogy az oroszok megnyerjék meg ezt a háborút, mert az új világrendet jelentene és egyben Magyarország 1000 éves államiságának is a végét.

De így is tévedés. A magyar békepárti politika lénye az, hogy egy esetleges új világrendben is megtalálja a helyét Magyarország. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Azért még nem nulla valószínűségű esemény demens Biden újrázása az elnökségért hathatós Facebook, Google, Twitter támogatással. A deep state folytathatja nagyszabású játszmáját fegyverbiznisszel, EU ipar átszippantásával és lmbtq-behódolás csomagolással. Halvány esély van Oroszország kifulladására, belső zavargásokra majd egy nyugat-kiszolgáló úgynevezett "demokratikus" rezsimváltásra Moszkvában. Majd az orosz erőforrásokkal megerősödve mennének neki az iparilag és technológiailag hatalmasra nőtt Kínával szemben. Ha ez összejön, legalább egy fél évszázadra nem lesz kihívója az USA-nak. 

Egyre kisebb erre az esély, de erre is van forgatókönyve Magyarországnak. 

Ha viszont megbillen az USA góliát és jön többpólusú világ akkor is nagyon észnél kell lenni. Az úzvölgyi magyar temető elfoglalási kísérlet során a moldáviai orosz Sputnik news szabályosan hergelte a román zsil-völgyi epszipon félmajmokat. Bár ez még a háború előtt történt, azóta oroszok nagy barátjának állítja be Magyarországot az ottani média, pedig mi következetesen semlegesek és béke-pártiak vagyunk, az Ukrajna elleni katonai fellépést pedig hivatalosan elítéltük. Nógrádi Gyuri bácsit azért már az Oroszországban is nyilvánosságot kapott. :-) Kína is elszipkázta a Liu testvéreket, de egyébként jelentős konfliktusok és érdekellentétek nincsenek Magyarország és Kína között. Szóval csak óvatosan. Az sem lesz egy paradicsomi állapot, annak ellenére, hogy orosz és kínai oldalról olyan üzenetet küldtek, hogy nyugaton belül Magyarország azért "különleges elbánásban részesülhet". 

Magyarország számára a legnagyobb taktikai győzelmet amerikai republikánus győzelem jelentené, akár Trumppal akár Ron DeSantisszal. Ezzel Amerika önként mondana le a gazdaságilag már tarthatatlan kizárólagos szuperhatalmi pozíciójáról. A többpólusú világ Amerika beleegyezésével jönne létre, de ebben az esetben is várhatóak konfliktusok Amerika és Kína között, ami ügyes és taktikus egyensúlyozást igényel Magyarország részéről. Ebben az esetben viszont igen nagyot tud nyerni Magyarország. Izrael-szerű pozíciót tudnánk elfoglalni a megváltozott világrendben. Izraellel egyébként soha nem voltak ilyen jók a kapcsolataink, legfontosabb szövetségesük lettünk az EU-n belül a britek kiválása után. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

"Az oroszok nem nyerhetik meg ezt a háborút, mert az új világrendet jelentene ..."

Az oroszok sem engedhetik meg hasonló okból, hogy elveszítsék a háborút és lemodjanak a fekete tengeri flotta támaszpontjukról.

Annak meg kicsi a valószínűsége - szerintem -, hogy sikerül épp kicentizni, hogy még épp annyira vesztenek az oroszok, hogy ne forduljon át totális háborúba ez a konfliktus. Orosz hadiállapot, mozgosítás és atomfegyverek alkalmazása nélkül kellene visszaszerezni krímet a szevasztopoli orosz támaszponttal együtt. Katonailag, mert jelenleg ez a favorizált megoldási mód, politikai (tárgyalásos) rendezésről csak renegátok beszélnek.

"Az orosz haderő elég gyatra állapotban van."

Igen, csak ettől még mindig rendelkeznek pl. taktikai atomfegyverekkel. Annyira kellene legyőzni az oroszokat, hogy már feladják krímet, de annyira nem, hogy ezt ne próbálják megakadályozni a háború magasabb szintre emelésével.

Mindezt kizárólag katonai megoldással.

Ez esetben lesz egy Ukrajna méretű radioaktív kráterük az oroszoknak ami elválasztja őket a NATO-tól, feltéve ha megmarad NUTS szinten az eszkaláció. Ha átcsap MAD-be, akkor Észak-Amerikától Kamcsatkáig egy nagy radioaktív temető lesz a Föld északi félteke. Az nyitott kérdés, hogy csakazértis bevet-e atomfegyvereket Amerika a konfliktusban semleges Kínával szemben, mi történik Dél-Amerikával, Afrikával, Indiával? A hidegháborúan voltak olyan pentagon tervek, hogy lebombázzák a 3. világ országait is, nehogy feléjük tudjanak emelkedni amíg a jenkik nukleáris romokat takarítják. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Az amerikai haderő még annál is gyatrább állapotban van. Őket kecskeháton AK47-tel harcoló tálibok verték ki Afganisztánból. Ukránokat azért folyamatosan felfegyverzi a nyugat. De ukrán győzelemre így sem érdemes nagy téteket tenni. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Szerintem igen. Az oroszok hadseregük teljes kivéreztetést nem várhatják meg, hisz ha végletesen legyengítik haderejüket, akkor Kína 4 nap alatt fogja annektálni a szibériai területeket.  Így hamarosan kénytelenek feladni a harcokat nyugaton és a megmaradt haderőt úgy átcsoportosítani, hogy védeni tudják Szibériát.

Kína soha nem fogja annektálni Szibériát. Illetve legfeljebb azután, hogy annektálták Alaszkát és ha már ott vannak Baja-Kaliforniáig elfoglalják a teljes nyugati partot, valamit Magyarország visszaszerzi Erdélyt és Partiumot, azaz nagyjából soha. :-) Amit a folyamatosan múltba néző kocatörténészek állandóan elfelejtenek, hogy a második világháború óta megjelentek a nukleáris fegyverek. Ezért senki sem kockáztat meg egy területszerző háborút atomnagyhatalom ellen. Miért kockáztatná Kína a teljes pusztulását Szibériáért ha elfoglalhatja a szomszédos, szinte teljesen üres Mongóliát, Afganisztánt a kemény kecskehát harcosok ellenére, atomjuk azért nincs a táliboknak. Vagy Mianmart, ahol egyébként kína-barát rezsim jutott hatalomra. Kína nem úgy gondolkodik mint az Európai civilizáció hatalmai, ahol az anyatejjel szívja magába minden reménybeli politikus az imperializmust. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Egyre kevesebb a kitermelhető nyersanyaguk. Szibéria közel van, minden gátlás nélkül kitermelhető. Az ott élő kulturálisan inkább keleti, mint orosz népesség szerintem megváltóként fog tekinteni a munkát, pénzt, jólétet adó kínai vállalatokra és a biztonságot nyújtó, az orosz uralmat végre megszűntető kínai katonákra.

Nem feltétlen. Nem vagyok benne biztos, hogy az épp aktuális orosz vezetés nem könnyebbülne meg, ha Szibériát jó pénzért, jutalékért, alapanyagért cserébe átengedné Kínának. Oroszországnak jelenleg annyi ereje van, hogy Moszkva és Leningrád csillogását fenntartsa, de gazdasága, ipara, innovációja egy évszázaddal le van maradva a világtól. Ukrajna ellen indított háborúja pedig olyannyira elgyengítette, hogy kemény évtizedekbe fog kerül hogy a két évvel ezelőtti állapotra visszatérjen.

Minek adnák el Szibériát alapanyagért, amikor tele vannak alapanyaggal Oroszországban többek között Szibéria miatt? Ismerni kell az orosz lélektant. Még az iszákos Borisz Nyikolajevics Jelcin sem adta el a Kuril-szigetek Japánnak, pedig mesés pénzeket ígértek a Japánok. 

"de gazdasága, ipara, innovációja egy évszázaddal le van maradva a világtól"

Ennek ellenére a napokban találtak be az orosz rakéták a híres Patriot rendszerbe, amely még saját magát sem tudta megédeni. 

"Ukrajna ellen indított háborúja pedig olyannyira elgyengítette, hogy kemény évtizedekbe fog kerül hogy a két évvel ezelőtti állapotra visszatérjen."

A háború jelen állás szerint az EU gazdaságát jobban meggyengítette, a büszke német autóipar a letérdelés határán egyensúlyoz. Amerika csak az EU kárára erősödik, miközben megtört a petrodollár egyeduralom és az arabok már kínai jüanért adják el az olajukat Kínának. Óvatosabban ezekkel a kijelentésekkel. A brit hírszerzés szerint már tavaly májusban kifogytak az oroszok a rakétáikból, mosógépekből szerelik ki az utolsó chipeket, és gazdaságilag nyár végére teljesen összeomlottak és látod mégsem. Kína eddig az egyetlen igazi nyertese a konfliktusnak. Lett olcsó, szinte korlátlan energia és nyersanyag (alapanyag)-forrásuk Oroszországból. Saját valutájukért plusz olajuk az araboktól. Újraéledt a BRICS és hamarosan bevezetik a kínai technológián alapuló swift konkurenciát. Felkészítik a közös BRICS valutát, mert a saját jüanból nem akarnak tartalékvalutát csinálni. Ha nem kezdenek bele kockázatos tajvani katonai akcióba Kína lesz az első számú nyertese a háborúnak. Egyébként Tajvan USA által is elismerten Kína része. Ha lerohannák nemzetközi jog oldaláról teljesen más szituáció lenne mint Ukrajna elleni támadás, saját szakadár tartományuk felett vennék vissza az irányítást. TSMC-t, UMC-t viszont biztosan porig rombolnák az amerikaiak így az egy drága és hiábavaló akció lenne. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Az orosz lélektan a kulcsszó, jó észrevétel. Tele vannak nyersanyaggal de képtelenek gazdaságosan kitermelni... a lélektan miatt. Röviden: lent óriási a baj, de ahogy lépdelünk felfelé, mindenki csak egy kicsit mond kevesebbet a valós bajnál, hogy ne legyen azonnal lenyakazva. Mire feljut a hír az alapanyagközpont igazgatójához, addig odáig torzul, hogy minden rendben, tonnaszámra bányásszuk a titánt, a valóságban pedig a sárba van ragadva a gyújtáshibás Kraz ami az első csorba csákányokat vinné a titánbánya tervezett helyére. Igen, ez túlzás persze, de ez a tipikus orosz mentalitás. Kína kitermeli a titánt a titánbányából és cserébe nem teszi nukleáris temetővé Szibériát.

Ugyanez a szitu a harci eszközökkel és rendelkezésre állással. Motiválatlan, képzetlen, többségében nem orosz nemzetiségű emberanyag, rossz minőségű felszerelés, akadozó ellátási lánc. Kőrösi Pál által hangosan követelt csodafegyverek, szuperrepülők, precíziós rakéták bevetése valahogy csak nem indulnak el - mert nem léteznek, nem működnek, nem üzemeltethetők, csak papíron. "az oroszok ha akarnák, három nap alatt elfoglalhatnák Ukrajnát, Stefka Úr!! Hát, miért nem indítja el Putyin ezeket, Stefka Úr?? Miért hagyják, hogy ez a bohóc katonásdit játsszon, Stefka Úr?"

Mindez a felsőbb hierarchiától való félelem miatt. Ez köti béklyóba ezt az országot évszázadok óta.

Azt gondolom, hogy az orosz vezetés nagyon melléfogott ezzel a terjeszkedési kísérlettel. Eddig sem túl jó hírük még jobban megtépázva, az orosz nép nyomora a következő évtizedekre bebetonozva. (igen, tudom, Moszkvában van kóla)

Szerintem, hangsúlyozom szerintem, ott hibáztak az oroszok, hogy vártak 8 évet. Ha 2014-ben hajtottak volna végre katonai intervenciót a "kijevi fasiszta puccsisták" ellen, visszasegítették volna elnöki székébe a törvényesen megválasztott ukrán elnököt, Viktor Janukovicsot és nem piszkálták volna Ukrajna határait, abba nem lehetett volna amerikai oldalról belekötni. Janukovics hasonló helyzetben találta volna magát mint az északi szomszéd Belorusszia elnöke napjainkban, Lukasenka. Hálából és hatalma biztosítása végett minden orosz igényt kielégített volna. Akár Szavasztopot is átadta volna Oroszországnak. Több orosz politikus álláspontja az, hogy Szevasztopol soha nem lett átadva a Krímmel együtt az Ukrán Szszk-nak, az végig speciális katonai körzet volt Moszkva irányítása alatt a szovjet időkben. Ma olyan függő helyzetben lenne Ukrajna mint Belorusszia, ami kielégítő megoldás lehetett volna Oroszország számára, bár területszerzés nélkül. 

Belorussziát egyébként az elrontott nyugati taktika hajtotta Putyin karjaiba. Lukasena független politikát folytatott sokáig, hasonlóan a közép-ázsiai sztán-okhoz, Oroszország partnereként de nem alárendeltjeként. 

Az orosz titán nem a legjobb példa, ott ma is a világ élvonalában vannak az oroszok. Állítólag az Egyesült Államok titokzatos titánból készült SR–71 Blackbird kémrepülőgépe is szovjetektől vásárolt titánból készült, hogy utána nagy sebességgel nagy magasságban kémkedjen a Szovjetunió felett. Az oroszok nagy számú, jól képzett titán hegesztő szakemberrel rendelkeznek. Már az 1970-es években képesek voltak titánból vadásztengeralattjárót építeni, Alfa-osztály, ami acélból készült tengeralattjárókkal szemben komoly lopakodó képességekkel bírt. Pentagonban aggódtak miatta, nem feltételezték korábban, hogy a szovjetek képesek ekkora méretben titánból építeni tengeralattjárókat. Az Egyesült Államokban összesen nem volt annyi hegesztő szakember, amennyi egy ilyen konstrukcióhoz kell. Szerencséjükre a karbantartása viszont túlzottan problémás volt. 

Olvastam a RAND corp tanulmányát (Extending Russia), van benne wishful thinking bőven. Oroszország nem az Oszmán birodalom. Az biztos nem úgy alakul a háború ahogy azt az elején eltervezték. Gyanút kellett volna fogniuk az oroszoknak Amerika botrányosra és szánalmasra sikerült Afganisztáni kivonulásakor. Amerika már akkor készült és várta az orosz támadást Ukrajna ellen. Nem hagyhatott két katonai nyílt konfliktust, és nyilván az ukránokat is felkészítették. De Amerika is megbukott. 

Egyrészt elvesztette az arab tábla olajhercegeinek a laza szövetségét Amerika. Az egész iszlám világban hosszú időre megjegyezték, hogyan képes Amerika napok alatt hátra hagyni szövetségeseit, más szóval kollaboránsait, akik utána a felszálló repülőikre próbálnak felkapaszkodni kétségbeesetten, majd egytől-egyig lezuhannak felszállás közben. Másrészt máig tart a háború Ukrajnában. 

Oroszok katonailag vallottak kudarcot mert nem tudták napok alatt elérni a győzelmet, az Amerikaiak pedig gazdaságilag, mert nem tudták puha erővel gazdaságilag térdre kényszeríteni Oroszországot. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Ukránok sokkal kevesebben. 1:9 -hez az arány katonaság szempontjából kulcsfontosságú 20-24-as korcsoportban az oroszok javára. 25-29 korcsoportban 6.3x, 30-34 korcsoportban 5x az orosz fölény. De még nagypapa korosztály katonák arányainál is jelentős az orosz fölény. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Mert az ukránok meg akarnak halni Ukrajnáért?! Vicces fiú vagy te! :-)

Budapesten is mindenhol katonakorú ukránokba lehet botlani, akik általában oroszul beszélnek.

Matek - arányok - esélyek

ne mondd már, hogy ez annyira nehéz!

“Az ellenség keze betette a lábát”

aki nagyon jól érzi előre a folymatokat és könnyen adoptálódik és szeret kockáztatni..ez volt az ukrán háborúig, onnantól mindent elcseszett.

Orbán azt is megtanulta a történelemből, hogy a háborúból az embereknek egyszer csak kurván elegük lesz. Ráunnak, a híreket sem követik már. Le se szarják, hogy két ország egymást üti. És ha ez bekövetkezik, akkor jobb, ha a háború ellenes oldalon állsz. Repedezik már a nyugaton is a háború és ukrán-pártiság ... nehogy kiderüljön, hogy Orbán megint csak hozta a szokásost: előrelátó volt.

És hogy mit csinált rosszul? A háborúval kapcsolatos álláspontja olyan választási győzelmet hozott neki, hogy még Amerikában is hallottak róla, hogy még a Holdról is látszott. Ennyit erről a "mindent elcseszett"-ről.

trey @ gépház

Ne keverjük a szezont a fazonnal!
Egyrészt nincs túl nagy 'sportértéke', ha a sunyi róka lefutja a béna kacsát.
Másrészt ha a béna kacsának a tájékoztatási lehetősége -a róka állításával szemben - jelentősen alacsonyabb.
Arról már nem is beszélve, hogy a választásra elkölthető erőforrások tekintetében minimum egy (de akár két) nagyságrenddel több állt rendelkezésre a rókánál. A 3MD-os 'próbáljuk meg' pénz csepp volt a választási tengerben. Ennek többszöröse volt csak a róka plakátpénze.
Ezen feltételek mellett, ha a narratíva pont fordított lett volna, akkor is az erősebb kutya - akarom mondani - róka baszott volna.
Ennyit a holdról siker margójára.
 

Maga a baloldal állította, hogy félrenyúltak a háborúval kapcsolatban. Kár itt mutogatni mindenfelé szokás szerint. Több önkritika kellene, hogy nagyobb sikerek jöjjenek. Ez az, ami a baloldalon nem szokott menni. Ez jöhet abból, hogy a baloldal valamiért okosabbnak, szellemileg felsőbbrendűnek pozicionálja magát (mondjuk nem tudom, hogy mire fel) és ebből fakadóan nehéz lenne a beismerés: hülyébbek, mint gondolták. Pedig ez kellene ahhoz első lépésként, hogy megújuljanak ...

trey @ gépház

Majdhogynem meghökkentő, hogy a fajtád egyedei ugyanolyan silány, ötlettelen hulladékok képét mutatják, mint amilyen a közéleti szereplése alapján a hordátokról kialakult. Az ember reménykedik, hogy az intellektuális készségeket verbális és orális tudománnyal helyettesítő csoportotok pár idióta miatt látszik egy rakás szarnak, de az egyéneitek nap mint nap büszkén megmutatják, hogy az egész trágyadombotok szarból épül fel.

:)

Azt a "béna kacsát" a washingtoni demokrata elit minden erejével támogatta. Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Romániában valahogy sikerült nekik kollaboráns helytartó-kormányokat hatalomra juttatniuk. 

Egyébként adalék "hülyébbek, mint gondolták"-hoz: Jámbor András: A fideszesek okosabbak nálunk!

“Az ellenség keze betette a lábát”

Plakátpénz mint mindent eldöntő kampányelem a 2020-as években?! Ahhoz mit szólsz, hogy a Facebook választási kampány időszakában egy az egyben letiltotta a Mi Hazánk oldalát? Magyar hatáskörbe tartozó plakátoló tevékenysége legalább nem volt betiltva a Mi Hazánknak. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Békepártiság hagyományosan baloldali érték. A háborúpártiság pedig a szélsőjobb vesszőparipája. A Fidesz éppen most szerzi meg a balos politikai térfelet is a mérsékelt-piacpárti jobb mellett. Olyan sziklaszilárd baloldali elkötelezett gondolkodók és közösségek pártolnak át a Fideszhez mint Krausz Tamás, Schiffer András, Mazsihisz, (EMIH régóta a Fidesz oldalán áll) vagy a Hit gyülekezete... többek között Alekosz mellett. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Választások alkalmával mindegy, hogy Fidesz jelvénnyel és Orbán fotóval a mellényzsebben vagy csak jobb híján hozzák be az X-et a Fidesz-KDNP-re. 

Ha már bulvár kimaradt korábbi "bazd meg az Orbánt!" Dopeman, aki elkötelezett Fidesz-rajongó lett. 

Krausz máig keményvonalas ősbalos, viszont elismeri, hogy a mai magyar politikai térben a Fidesz sokkal inkább képviseli a baloldali szociális értékeket, mint az amerika-ügynökké silányult ellenzékiek. A Mi Hazánk persze kivétel de róluk nem szokott nyilatkozni. Természetesen számtalan kritikát megfogalmaz a kormánnyal szemben, de nem lát jobb alternatívát. 

A Hit Gyülekezet ma már egyértelműen Fidesz-párti. Szintén nem kritika nélküliek de nem kétséges kire szavaznak, és ők ebben eléggé fegyelmezettek. Csak bele kell olvasni a lapjaikba, vagy belehallgatni Hit rádió, Ultrahang csatornákba. Mazsihisznél most történt vezetőváltás, Lázár János régi barátja az új elnök. Az EMIH politikával foglalkozó lapja szintén egyértelműen Fideszhez húz.

“Az ellenség keze betette a lábát”

Orbán kétségtelenül tehetséges politikus, aki nagyon jól érzi előre a folymatokat és könnyen adoptálódik 

Ez kétségkívűl igaz, és egyben undorító is. Az emlékezetes belépője, az 1989-es Nagy Imre temetés volt, ahol miután Német Miklós megállapidott Gorbacsovval, a szovjet csaoatok kivonásáról (gazdasági okok miatt), akkor Irbán kiállt a nyilvánosság elé, és tét nélkül eljátszotta a forradalmárt. Aztán egy egész ksmpányt felépített arra a hazugságra, hogy ő maga küldte haza a ruszkikat...

Semmilyen gazdasági okok nem álltak a szovjet csapatok kivonása mögött. Rubelben fizették a megszálló szovjet katonákat, amiért otthon szűkös kínálatból bármit meg tudtak vásárolni. Rubelből nem volt hiány a SU-ban. De nem a jó fizetésért volt a legvágyottabb szolgálati hely Magyarország a szovjet hadseregben, hanem a csencselés lehetősége miatt. Az pedig önfenntartó rendszer volt. 

Gorbacsov jó ember volt és naiv. Ezért ment bele a szovjet csapatok kivonásába és egy biankó amerikai ígéret miatt, amit nem tartottak be. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Igen félelmetes, hogy már az egyszerű paraszt is átlátja, hogy semmi más nincs csak kommunikáció. Az ország kettészakítva, szétbaszva, leomolva. Minden romokban vagy az összeomlás szélén. Persze, vannak területek, amik működnek, esetleg fejlődnek. Persze, Budapest szép. Lassan ott tartunk, mint az oroszok most, hogy influenszerek mutogatják Moszkvát, mint kirakatvárost, ahol lehet kólát kapni, a többiről meg nem beszélünk.

hja, csak a kommunikációs bravúrok ideje lejárt: innen már brunyálunk de prüsszel, de soros, de migráns, de munakaalapú társadalom, de akkugyár, de zsidóóóóóóó-keresztény kultúra stb-re. Húgy úgy mondjam ez a ló megdöglött. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Ezt is leírhatod szabadon. Vannak nyugati országok, ahol az ilyen alaptalan és egyébként primitív rágalmazásért megütnéd a bokád. 

Persze tudjuk rólad, hogy csak beteg elfojtott vágyaidat vetíted ki. 

Szerintem hagyni kell, hogy a DK-s fajtád nyilvánossághoz jusson. Kiváló hasznos idióták vagytok. Az ilyen megnyilvánulások hozzájárulnak a mozgósítás magasan tartásához választások időszakában. A jóérzésű, normális többség látva a sötét és trágár stílust rohan szavazni a Fideszre alternatíva hiányában, hogy a fajtád mesterei soha ne jussanak a hatalom közelébe. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Csak siman tajekozatlan vagy most ebben. :)

Ezeket nem csak ugy allitottam a semmibol. Siman felhasznaltam a Schadl-ugy nyilvanossagra kerult birosagi papirjainak tartalmat a commentem megirasahoz. :)

De orulok, hogy a tragarsag bantja a szemed. Mert ha ez leirva is ilyen durva, akkor a tenyleges Semjen buzulasa cigany fiucskakkal azt biztos igazan undoritonak tarthatod te is. Foleg ugy, hogy ettol fuggetlenul mar evekkel ezelott bemartottak ugyan ebben a temaban. Semjen buzisaga pedig hasonloan koztudott vagy kozbeszed, mint a Szajer dolgai voltak.

De ettol meg nem gondolom, hogy ugyan azon a palyan jatszol, mint Semjen/Szajer. Tehat ne vedd magadra :)

Jah itt video a videoban abban a screenshot :) De Hadhazy linkelte eloszor ezt a doksit. O szurta ki. De te videodbol is kiveheto tartalma.

Ezen kivul volt egy ilyen is: https://reflektoronline.com/2021/11/20/arra-utalt-a-katolikus-teologus-…

De ha mar Bayernek is kell vedeni egy szerencsetlen buzit, akkor az ugy fel is teszi a pontot Semjen vs homokzsak temakorre.

A lenyeg, hogy nem en talaltam ki a semmibol a dolgot. :)

Ez nem forrás! LOL!

A youtube hülyegyerekek semmiben nem mérvadók. Csillió laposfüldes időpazarló és semmitmondó videók között n+1. 

reflektoronline.com nevesincs webtrash, két kattintásra a cikktől pornóreklámmal. Ez is komolytalan. 

magyarorszag.digitalcity.hu már a webcím is egy vicc. 

Prolitápnak jók ezek nem forrásnak. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Nem is tudtam, hogy magadenak erzed Semjen ugyet. Sajnalom, hogy igy van es magadra vetted. De nem szemelyed ellen iranyult egyik resze sem postoknak szerintem.

Sajnalom azt is, hogy ugy erzed, hogy vedened kell a vedhetetlent :(

 

Hadhazy videot is keszitett doksikrol. https://www.youtube.com/watch?v=rHlw19-WcwQ&t=157s

Senki nem cafolta a dokumentumok valosagtartalmat kormanyoldalrol sem, pedig foglalkozott vele par megafon bohoc. :) Szoval ott inkabb elkezdtek lehuzni csaladjat Hadhazynak, mert masba nem tudtak belekotni. De a dokumentumok letet nem kerdojelezte meg senki. Nem is fogja.

Amiket meg en linkeltem az a gugli elso talalata volt (reflektoronline). De sok helyen lejott a cikk. Ha rakeresel, akkor nem csak 1 result lesz. De az eredeti post: https://www.facebook.com/perintfalviritapublik/posts/419812036222043/

Mivel kapalozas volt kormanyoldalrol es az egyik fobohocnak, Bayer Zsoltnak kellett bevedni Semjen Zsoti segget ezert kb igazoltak is a valosagtartalmat :D https://mandiner.hu/cikk/20211120_bayer_zsolt_perintfalvi_rita_velemeny

Nem az a baj, hogy ciganygyerek fasza jart Semjen szajaban, mert lehetett fiucska 14+ is. Hanem, hogy bort iszik es vizet predikal a szerencsetlen balfasz. Pont, mint Szajer.

 

A prolitap amirol beszelsz, azt viszont veletek etetik, hiszen hogyan mashogy vettek rolna ra teged, hogy beallj buzimegmento hos lovagnak :D

ha már bulvár-hetihetes színvonal, akkor friss hír, hogy Gálvölgyi színművész úr szembefordult az aprev-féle árnyékkormánnyal:

És most azt látom, hogy megint valami nagyon rossz irányba menetelünk, hogy nem sikítunk, nem üvöltünk, hogy »ezt ne tessék, ilyen már volt!«. Az elszomorít, hogy ennyire ostobák vagyunk

Momentum, Pártbeszéd, MZP elmegyógyintézet amerikai ügynököcskék élükön Kabul rózsájával. Amerika jelenkori "erejét" mutatja milyen rosszarcú ostoba ruékat tudott maga mellé szervezni. LMP jól indult de lement szarba. A Jobbik pedig egykori önmaga groteszk árnyéka, konvergál az 1%-os pártok egyre népesebb táborához. 

A gyurcsány-párt legalább következetesen képviseli a 2006-os arroganciát, csak hatalma nincs hozzá és nem is lesz soha. Amerikában soha nem fogják megbocsájtani gyurcsányinak, hogy az orosz titkosszolgálattal világíttatta át a magyar nemzetbiztonságot. Örökre kegyvesztett lesz republikánus és demokrata oldalon is. Az üvegplafont a DK felett a 79-es IQ felső küszöb garantálja, ami felett senki nem szavaz rájuk. Az IQ átlag pedig definícióból adódóan mindig 100. 

Mi Hazánk jó szándékát ha el is fogadom, a vezetői képességeik már kérdésesek. Hogyan bírná a nemzetközi nyomást egy Mi Hazánk kormány? Két lehetőségük lenne. Vagy a Jobbik útját járva beállnának Washington demokrata csicskájának ha maradna a demens báb-elnök Amerikában. Megelőlegezem nekik, hogy ilyet azért nem tennének. A másik lehetőség, hogy akaratuk és szándékuk ellenére Kína és-vagy Oroszország proxyjává válnának. 

Létezik valódi független ellenzéki hang Magyarországon. Például Szakács Árpád de ő és hozzá hasonlók még nagyon messze vannak attól, hogy szervezett valós ellenzéki politikai erővé váljanak. Jelenleg nekik maguknak sincsenek ilyen szándékaik. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Én azért kritikusan szoktam olvasni a kuruc.info-t. 

Az interjúhoz és Szakács Árpád gondolataihoz nyilván nincs hozzáfűznivalód.

Egyébként meg kell köszönnem neked ezt a gyors reakciót. Le akartam írni, de végül inkább megvártam még az "élet igazol" a hupun miniben: Több egyéb ok mellett azért nincs még jó ideig esélyük arra, hogy a Fidesz kihívóivá nőjenek fel, mert a DK-talpasok és az ügynökpártok önkéntes aktivistái úgyis lehúzzák őket. Így végül a Fidesz legelvakultabb gyűlölködő ellenségei egyben a Fidesz legjobb hasznos idiótái, hosszú időre biztosítva a sorozatos választási győzelmeket. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Ezt azért fixálom, az utókor számára. :D

jevgenyij 100x okosabb nálad

Szerintem meg 200x

és 300x műveltebb, olvasottabb.

Egyezzünk ki az 500x-al! :D

Úgy visz bele tátott szájjal a szopófolyósóba, hogy azt észre sem veszed. 

Ja ja, biztosan előszopik.

Ez a vicc jut eszembe az erőlködésedről:

- Jancsi bácsi! Tudja mi a különbség maga és egy szarral teli vödör között? 

- Na mi? 

- Hát a vödör!

Jancsi bácsi elvörösödve begurul, revansot akar venni.

- Na kölyök és te tudod-e, hogy mi a különbség egy veréb és te közötted? 

- Nem, szabad a gazda. 

- Hát a veréb tud repülni, neked meg a kurva anyád!!

>  Hogyan bírná a nemzetközi nyomást egy Mi Hazánk kormány? Két lehetőségük lenne.

Jó, ezért remélem magadat nem veszed túl komolyan! :D 

> Létezik valódi független ellenzéki hang Magyarországon. Például Szakács Árpád 

Az meg megmarad itt a nagy internetben fel nem tett és meg nem válaszolt kérdésként, h mégis mi a francot jelent a független ellenzéki hang szintagma, hogy az megkülönböztethető és összemérhető egy párt meg egy magánszemély - aki nem mellesleg rendszeresen felszólal az ominózus párt rendezvényein - esetében?

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Orbán család szabadrablása sokadik felvonás:

Lévai eleve milyen furcsa kedvezménnyel juthatott földhöz: Sárazsadány önkormányzata 50529 m2 zártkertet például 2 forintos négyzetméteráron, 100 ezer forintért adott el neki. Amikor négy évvel később egy magánszemélytől vásárolt hozzá alig több mint feleakkora, 30 ezer négyzetméteres területet, azért már másfél milliót fizetett.

Most meg a Ráchel vásárolt 273millióért: Orbán Ráhel 273 millió forintért 34 hektár szőlőt vásárolt Tokajban (444.hu)