Harmadik oltás, kis kalandozás a rendszerben

Ismét értékes tapasztalatokkal gazdagodtam, apropója a harmadik oltás volt.

Még 2 héttel ezelőtt foglaltam időpontot a közeli SZTK-ba, hogy megkaphassam a harmadik oltásom. EESZT-n keresztül történt a foglalás, nem volt semmi gond. Az asszonnyal meg is érkeztünk 5 perccel a foglalt időpont előtt. A portán káosz, jobb oldalt az oltási akcióhét (tm) keretein belül "beszédült" emberek vannak, másik oldalt pedig az időpontosok.

Bejelentkeztünk (lakcímkártya, TAJ kártya, kitöltött hozzájárulási nyilatkozat). A hely, ahol voltunk 2 emeleten fogadott időpontos embereket, engem a 3-ra küldtek, az asszonyt meg az 5-re. Felmegyünk, kint áll egy helyi erő fehér köpenyben és tájékoztat, hogy "Pfizer már nincs, Jansen van. Ha nem kérem, akkor átmehetek a Honvéd Kórházba, és kiállhatom a sort. Vagy pedig szerdán jön újabb szállítmány, foglaljak újra időpontot". Na mondom fasza és elindultam az 5. emeletre felszedni az asszonyt.

Felmegyek, elregélem neki a történteket, amire szokás szerint felkapta a vizet (nehezen bírja az ilyesmit) és már indult is volna a Honvédba. Mondtam neki, hogy ha már itt vagyok én azért megkérdezem. Láss csodát, volt mindhárom oltóanyagból.

Itt volt egy orvos külön rendelőben, ahol lezajlott a szokásos oltás előtti kikérdezés. A doktornő egy eléggé Ursula modorú 70+-os néni volt, az alábbi beszélgetés zajlott le:

-Jó napot kivánok!

-Üljön le!

-Volt-e lázas...stb kérdések

-Nem.

-Akkor Moderna jó lesz?

-Amennyiben van Pfizer akkor azt kérnék, ha nincs, akkor inkább átmegyek a Honvédba.

-Megkérdezhetem, hogy miért pont Pfizert akar?

-Persze, több tanulmányban és cikkben az olvastam, hogy Astra után a Pfizernek jó hatásfoka van harmadik oltásként.

-Nincs ilyen tanulmány.

-Oké, átmegyek a Honvédba és kiállom a sort ott.

Erre a néni bekarikázta a Pfizert a lapon és fintorogva a kezembe adta. 2 perccel később már be is oltottak. itt azzal kényszerítették rá az embereket a 15 perc kivárására, hogy csak akkor kaptad meg az oltási igazolást, ha letelt. Jött ki az asszisztens és név szerint kiosztotta a papírokat.

Mellékhatások nem voltak durvák. Az oltás napján délután szörnyen álmos voltam, de más tünetem nem volt. Éjszakára "bedurrant" a vállam, mintha jól vállbavertek volna, az egész izomköteg fáj még 2 nappal utána is. Volt még az első nap egy ilyen furcsa "majdnem fejfájás" érzésem, de más nem.

Hát, röviden ennyi.

 

#oltakozzmertmindmeghalunk

Hozzászólások

Gratula.
Akkor nekem is fel kell vennem a harmadik Pfizert. Amíg van.

Hali, erre tudok visszautalni:

https://hup.hu/comment/2694126#comment-2694126

Itt r3flow kolléga remekül összefoglalta, mind a várakozást, mind az adott oltóanyagok "útját", stb.

Szerintem nálatok is ilyesmi lehetett, a 3. emeleti oltópont részlegen lehet már nem volt pfizer ténylegesen. Az 5. emeleten viszont még volt, akár bontottan és ugye ezeket el kell  használni. 5, max 6 adag jön ki egy "palackból".
Tippre ez lehetett a "fennakadás".

Szerkesztve: 2021. 11. 25., cs – 11:10

Vác, előre regisztrált időpont, délután kettő körülre (műszakváltósok már/még nem érkeznek). Odamentem időben, sor a szakrendelő bejáratánál - mire leraktam a kocsit, a sor szinte teljesen eltűnt. Beálltam a maradékába, pár perc múlva egy katona jött, hogy akik időpontra érkeztek, azok menjenek vele. Innentől számítva mindennel együtt kb. negyed órát töltöttem az épületben. Választani természetesen lehetett, Pfizer és Moderna biztos volt, de az aláírós listák száma alapján szerintem más vakcinából is volt készleten.

Nyíregyházi kórház, kb két hete szombaton. Parkolás a kórház területén első fél órában ingyenes, utána 400 huf. Leparkoltam, édesanyámmál elsétáltunk az oltó pontra, kb 200 méter. Fiatalember kérdi, hogy hová-hová? Mondjuk 3. oltásra. Akkor az ablakhoz pls. Ott értetlenkedtek, hogy nem is harmadik hanem második, mert hogy janssen volt az első. Én párszor elregéltem, hogy az tavasszal még kettőt ért, nem volt ismétlője. Hááát, erre nem fogja a doktornő beadni a pfizert. Kb 2 percet diskuráltak, majd menjünk a 8-as pontra. Ott beadták szó nélkül és jó egészséget kívántak. Irány a parkoló csiga tempóban, mert édesanyám jövőre lesz 80. A vége az lett, hogy az egész 20 perc alatt megvolt, így még a parkolásért sem kellett fizetni. Mellékhatás tekintetében aznap vitézek voltunk, másnap én reggelre, édesanyám délre kicsit lázas lett, ami aztán gyógyszerre elmúlt. Plusz még pár nap gyengeség, válfájás mindkettőnknél és ennyi.

Ma délelőtt volt egy üres órám, megnéztem Debrecenben hol fut az akciós, odamentem, parkolás indítástól parkolás leállításáig 21 perc volt. Pedig ha nem is hosszú sorok kígyóztak, de amikor én bementem, kb fél percentként érkezett egy-egy ember. Azt választottam, amit akartam, volt minden, és nem várattak utána egy percet sem. (3., két Astrára egy Pfizer.)

Ismerősnek, aki modernát kért, már 2x azt kapott, meg Pfizert adtak. Es csak utolag mondtak neki h ez Pfizer volt. Ilyenkor mit lehet tenni? Szívják ki?

Széttépték testük; vér folyt a kőre; díszvacsorákon ettek belőle  //Kormorán

Arra utaltam, hogy szerintem helyesen cselekedett az állatorvos. Elmondta, hogy nem igaz az állítás, de örül a tévhitnek, mert ha felveszik az ebben hívők így az oltást, akkor felőle tölthetik szabadidejüket azzal, hogy krumplis pakolást használnak a szépségük érdekében. Talán még a tejfölös uborka is belefér, csak legyenek oltva. :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Óvatlan volt, hagyta magát átverni, bizonyítani nem tudja, így feljelentést sem tud tenni. Én néztem, mit adnak be, s előbb írták a papírra az oltóanyag nevét, utána adták be. Mivel felelősség, szándékosan nem valószínű, hogy félrevezetően, tévesen adminisztrálnak.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

btw, ez oltópontot történt,v agy háziorvosnál, vagy hol?

Nekem a 3. oltásnál mielőtt még az adja oda a karját közölte a dokinő, hogy Önnek én most a Pfizer-t vackinát fogom beadni két sputnyik oltás után. Elfogadom? El.

Ott valami valahol félre ment nagyon. mert ezt így kellene mindenhol szerintem. :( Az hogy ilyen esetben hova lehet fordulni, szerintem sehova :/

Önnek én most a Pfizer-t vackinát fogom beadni

Azért eléggé agresszíven tenném szóvá, ha velem így beszélne! Mi az, hogy ezt vagy azt fog velem tenni? Valamit szeretne velem tenni, amelyhez vagy hozzájárulok, vagy nem.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Van, ahol a lovon fordítva ülnek... Akit ismerek, az előre megmondta, milyen oltóanyagot kér, és az került a lapjára, és a papírja alapján készítették elő neki a fecskendőt, illetve adták be a következő generációs chip-et :-)

Előttem Pfizer-t kért egy három tagú család, illetve utánam is egy hölgy, ők azt kaptak, én nem azt kértem - az öt fős egyszerre oltott csapatnak így két adagban készítettek elő fecskendőket: 4 Pfizer-t és egy másikat, és ennek megfelelően lett beadva az oltóanyag.

A nővér tényleg Pfizert mondott neki, nem is ezzel van a baj. Sokkal inkább azzal, hoy annak ellenére ignorálta a páciens kérését, hogy ő Modernát kért. Tehát utólag, az oltást követően mondta, hogy mi történt.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerkesztve: 2021. 11. 27., szo – 10:44

Csak nem Szegedi út? 🙂 Nekem is oda sikerült több hete hétfőre időpontot foglalnom, szentségeltem is, hogy káosz lesz, de szerencsére nem volt, 8.45-re mentem, 9.05-kor már jöttem kifelé, flottul ment minden.