Először is egy olyan képernyőt dobtak fel, ahol gyors ránézésre három választási lehetőség van: „OK”, „Upgrade now” és az ablakbezáró X gomb. Ez utóbbi, az összes UI designelvet felrúgva (és a régi szép malware-ekre emlékeztetve) az OK gombbal egyenértékű, tehát csak eltünteti az ablakot.
Persze középen, kicsivel ott a "here" szöveg, de mivel rengeteg nem technikai felhasználó gépén ott az összes, különféle telepítőkkel jövő adware, túl sok reményt nem lehet fűzni ennek kiszúrásához.
A legújabb gond viszont, hogy ha már egyszer okét nyomott rá a felhasználó, többet nem tudja leállítani (!) a folyamatot... Az ezt módosító ablakban mindössze csak át lehet ütemezni az oprendszer frissítését. Érdekes módon, a hivatalos tudásbázis cikkükben egy szó sem esik erről.
A Microsoft jótékonyan felhívja a figyelmet, hogy a frissítési idő nagy lehet, így mindenképpen olyan időpontra ütemezzük át, amikor ráérünk. Ennek megfelelően ad 5 (öt!) napot, amit ki lehet választani a legördülő listában.
A hasonló húzások miatt egyre több felhasználó dönt úgy, hogy elege van a folyamatos szívatásból és inkább letiltja az összes biztonsági frissítést, mintsem hogy a picipuha a nyakukba másszon. A kínai Weibo mikroblog szolgáltatáson eddig 1,2 millió panasz jelent meg a Windows 10 frissítés erőltetése miatt.
Érdemes a GWX Control Panelt vagy az általam fejlesztett Windows 7/8 Telemetry Removal eszközöket rendszeresen futtatni Windows Update-ek után.
- szotsaki blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 2095 megtekintés
Hozzászólások
Rohadjanak meg. Én meg folyamatosan azzal legyek elfoglalva amikor hazamegyek, hogy töröljem az otthoni Windowsokról a malware-jüket. Mit akarnak ezek? Egy házi WSUS beállítását?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ott is vigyázni kell az approve-okkal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
type %HOSTS% | findstr /I "131.107.255.255" > NUL || echo 127.0.0.1 131.107.255.255 >> %HOSTS%
OMFG
te inkább tényleg updatelj, ha még a hosts file formátumát sem ismered
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerk.: értem, túl gyorsan akartam javítani. Kiszedem a csak IP címeket a listából (illetve a néhány port számot is, ami benne maradt).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem értem a felháborodást, ránéztem a képre és egyértelmű hogy a kiírt időpontra beütemezte a frissítést és erről tájékoztatott, alatta nem sokkal pedig írja hogy tudod átütemezni vagy megszakítani. Az hogy a tájékoztatást bezárod az X megnyomásával, miért jelentené hogy törli az ütemezést?
Ez körülbelül olyan, mint mikor valamilyen beállítási folyamat végén feljön egy hibaüzenet, vagy egy sikeres ablak hogy minden be lett állítva, attól hogy ott X-et nyomsz még nem vonja vissza az elvégzett beállításokat. A cancel gomb való a folyamat megszakítására, az X pedig az ablak bezárására. Vagy például ott van a Windows aktiválási folyamata, amikor az utolsó lépésnél kiírja hogy sikeres aktiválás, akkor bezárhatod az OK gombbal, és az X-el is, attól nem fogja visszavonni az aktiválást.
A GWX ablak pedig szerintem újból előhozható a tálcáról, ahol át lehet ütemezni, vagy megszakítani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azt is meg tudnad mondani miutan raneztel a kepre es egyertelmü volt, hogy ki kerte meg ra a winupdatet hogy beütemezze a frissitest?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"GWX ablak pedig szerintem újból előhozható a tálcáról, ahol át lehet ütemezni, vagy megszakítani."
ra tudsz nezni kerlek a masodik kepre es miutan egyertelmü hogy azt irja, a schedule utan nem szakithato meg, miert kene annak lennie?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A fent csatolt képen nem a GWX ablakból lett megnyitva az ütemezés, hanem a Windows Update alól.
Nem tudom most kipróbálni, de szerintem ha a kis windows 10 ikonra klikkel újra a tálcán, akkor megnyílik ugyanez az ablak, ahol megint ott lesz a "here" gomb ahol megszakíthatja.
Ui.: Nem tudom miért jó elvből tiltakozni a frissítés ellen, gondolom Ubuntu 8.04-et vagy 10.04-et (2009-ben jelent meg a Windows 7) is sokan használnak még... (Vagy régebbi Debian-t, Archot, stb...)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ui-hoz: A szembeotlo kulonbseg az, hogy ha fiss kiadasu disztrot teszel fel akkor az _osszes_ program, kernellel egyutt frissul es atlag juzer szempontjabol nem annyira trivialis a regi rendszerre feltenni az uj programokat. Tehat szivesen rakjak fel az ujabb kiadasu disztrokat. Raadasul uj kernel _altalaban_ (nem mindig) jobb driver kezelest hoz. Pl nalam egy ev utan a debian alatt a gepem huvosebb lett 8 fokkal mint win alatt (uresjaratban).
Ellenben Win alatt ha van egy stabil, driverekkel ellatott rendszer akkor nem szivesen csereli le az ember az ujra amelyet esetleg a gyartok nem tamogatnak. Masreszt a GUI-t mindig alaposan atkavarja az MS. Egyszeruen az atlagember szemszogebol inkabb riziko mint haszon. Tehat nem csak elvi kerdes hanem gyakorlati okokat is talalunk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg ugye az MS által magasról lesz.rt privacy...
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na ja. Csak a hozzanemerto/naiv hiszi azt hogy jofejsegbol engedi (erolteti) az Ms az uj verziot amely persze tele van nelkulozhetetlen, jovobe mutato fejlesztesekkel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megmutatod azt a gombot, amire az van írva, hogy kösz nem és hagyjál békén a továbbiakban?
--
A főnököm mindig megtartja amit ígér, ha pénzt ígér azt is!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nos, talán azért, mert a GWX-szel ellentétben a Linux frissítésektől bizonyos dolgok jobbak lesznek.
Mondom ezt úgy, hogy pillanatnyilag a gépemen Win10 Enterspájz van, kipróbálás céljából. A minap pedig arra az elhatározásra jutottam, hogy ezt a bő egy hónapot, amit még kénytelen vagyok együtt tölteni ezzel a foshalommal, letiltott frissítésekkel fogom túlélni ( sc config wuauserv start= disabled, Trustedinstaller-re ugyanez ), ugyanis annál, hogy minden előjel nélkül meló közben egyszer csak kapok a pofámba egy kék képernyőt, hogy "restarting", és kérdés nélkül becsukja mindenemet, nos ennél a ransomware is jobb, majd mentegetek offline-ba.
Tehát még egyszer a tények:
- nem volt kérdés, hogy akarok-e update-elni (tudom, Win10 nem az a kérdezgetős fajta)
- nem kaptam semmilyen figyelmeztetést, nem utalt semmilyen jel arra, hogy reboot következik
- nem kérdezett semmit, csak becsukta az összes folyamatban levő munkámat.
Nos, lehet, hogy ez ellen tiltakoznak elvből az emberek.
Meg kellene már érteni, hogy ezt így nem lehet csinálni! Nem csak az lehet munkaeszköz, ami domain-be van léptetve. Ez egy nonszenz, hogy egy szakmabeli értelmes ember mostanra arra nem képes rávenni a saját számítógépét, hogy az ne húzza ki alóla a szőnyeget, amikor úri kedve úgy tartja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"ugyanis annál, hogy minden előjel nélkül meló közben egyszer csak kapok a pofámba egy kék képernyőt, hogy "restarting", és kérdés nélkül becsukja mindenemet, nos ennél a ransomware is jobb, majd mentegetek offline-ba."
De miért nem oldod meg a problémát ahelyett hogy írsz egy kisregényt?
Első találat ez volt nekem: http://lifehacker.com/prevent-windows-10-from-automatically-restarting-…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az első találatodon, és még 15 másik témába vágó leíráson már túl vagyok, ennek ellenére történt, ami történt. Pontosan ez az, amin ki vagyok akadva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érdekes.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egy nonszenz, hogy egy szakmabeli értelmes ember mostanra arra nem képes rávenni a saját számítógépét, hogy az ne húzza ki alóla a szőnyeget, amikor úri kedve úgy tartja.
Én például be tudom állítani a beépített tűzfalon, hogy melyik program és service hova kommunikálhat. Ha akarom, akkor nem engedem a Windows Update servicet és társait frissítést letölteni.
A szakmabeli értelmes emberek erre ezek szerint nem képesek...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez most egy favicc? Természetesen én is tudok tűzfalat konfigurálni, valamint képes vagyok a Windows Update service működését különböző módszerekkel megakadályozni, mint azt le is írtam. Az, hogy az OS update-eket, és az ezzel járó (mostanra amúgy is kissé nehezen magyarázható) rebootot ilyen kendácsolással lehessen csak időzíteni, egyszerűen egy meredt faszság, és két dolgot eredményezhet:
- a hozzáértők számára agyfaszt és feleslegesen bonyolult update konfigolást
- a hozzá nem értők számára egy másik, az előzővel kompatibilis agyfaszt, és egy netről szedett megoldást az Update letiltására egyszer és mindenkorra.
Szerintem érthető, hogy ezzel mi a baj.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vannak akik a group policyn keresztül is képesek szabályozni a Windows Updatet és az időzített újraindulásokat.
Persze lehet, hogy ők sem szakmabeli értelmes emberek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Es milyen erzes szellel szemben p*salni?:))
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Micsoda szégyen, hogy a többséggel ellentétben egyesek nem nyúlfarkat és wunderbaumot akasztanak a visszapillantó tükörre... :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Teljes kepzavar, vagy a kepzeloerom keves...:)
A szellel szembent ugy ertetted, hogy vezetes kozben,
lehuzott ablak mellett?
Igy meg sose probaltam, bar en se hasznalok Wunderbaumot,
de nem is ezzel szoktam illatositani...
Wunderbaumtol faj a fejem, de ennyire azert ketsegbeesett meg nem vagyok.
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha csak GUI-n kapcsolod ki a frissítést, de a servicet nem tiltod le, attól még a háttérbe ugyanúgy keresni, letölteni, és telepíteni fog frissítéseket, automatikusan, kérdés nélkül. Ez tapasztalat. Azt nem tudom, hogy a win10-et leszedi-e. Szerintem ha berakják kritikus frissítés kategóriába, akkor igen.
Egyébként, ha a linux lenne annyira jó desktop rendszer, mint amennyire nem, akkor ezzel a lépéssel a microsoft valószínűleg jónéhány százaléknyi desktop részesedést átadott volna a linuxnak, ami simán akár 3-4 szeresére nőhetett volna.
--
The Community ENTerprise Operating System
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha a linux lenne annyira jó desktop rendszer, mint amennyire nem
Nem? Valahogy nem bírom észrevenni a hiányosságokat benne. Inkább arról van szó, hogy a szokás nagy úr, és ha nem Microsoft Excel virít az ikon alatt, hanem LibreOffice Calc, valamint nem szokásból balról a harmadik bigyóra kell kattintani, hanem véletlenül el kellene olvasni legalább a menüpont egyetlen szavát, s azt az egy szót értelmezni kellene, akkor kitör a parasztlázadás, továbbá triggerelődik az „ez egy sz.r” szófűzér audio outputra küldése a Windowshoz szokott felhasználónál.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem erről beszéltem. Az ilyen sose fog váltani. Ennek még egyik windowsról a másikra váltás is probléma. És nem is a programok hiányáról beszéltem, az más tészta.
Egyszerűen az a véleményem, hogy a "linux desktop" sose fog eljönni. Mert ami az előnye, hogy szabad, hogy nyílt forrás, hogy GPL, stb, pont az a korlátja is. Túl sok fele ágazik. Minden. Túl sok értékes fejlesztői erőforrás megy el arra, hogy egyik feltalálja a sárga tengeralattjárót, a másik meg a kéket. Csak mert a színben nem tudnak megegyezni. Szétforgácsolódnak az okos emberek munkái, mert nem akarnak együtt dolgozni. És sokszor pont emiatt, mintkettő félkész, bugos, hiányos. És ezekből a komponensekből, programokból, amik adják a disztrók alappillérét, ebből próbálnak egy valamit összegyúrni.
Linuxot használok én is, és minden ellenére szeretem, de nem ajánlom senkinek, aki odajön hozzám, egyrészt mert látom milyen belülről, másrészt se kedvem, se időm őt supportálni, hogy mit hogyan kell.
Amit tapasztalok, hogy a linux desktop, nevezzük így, egy helyben topog. Hiába a sok eltelt év, hogy mást ne mondjak, a hang alrendszer ugyanolyan káosz, a dzsungel ehhez képest térkép hangnavigációval, a pulseaudio pattog, a kimenetek kezelése továbbra sem megy. A grafikus felület környéként ott xorg/mir/wayland hármas. Ott van (vagy volt) az init rendszerek körüli borzalom, hogy most sysvinit, upstart, systemd vagy a fene tudja mi van még... Az asztali környezeteknél a kde4, kde5, gnome3, gnome2, gnome-shell, meg már követni se tudom mik vannak. Sokszor váltogatnak össze-vissza, egyikről a másikra. Maga az adott community se tudja eldönteni, belül is teljes széthúzás van, és ez meg is látszik a produktumon. Egyik release-ről a másikra váltanak ész nélkül.
Még mindig attól kell félni egy-egy frissítés után, hogy most vajon elbaszták-e az adott vga drivert, lesz-e képed, vagy beáll-e a kernel mint a beton? vagy megy-e a hibernálás? Vagy hogy egyáltalán bebootol-e az új kernel vagy az újonnan telepített rendszer? Hogy kiadnak úgy egy új disztribúciót egy új asztali környezettel, hogy teljesen magától, betöltés közben, anélkül hogy akár az egeret is megmozdítanám, azzal indít, hogy a "plasma összeomlott"? Hogy be merik tenni a listába pl. a magyar nyelvet, pedig olyan a fordítás (ha lehet így nevezni), hogy egy google translate különbet csinálna. Hogy egy beépített tool-lal lehet olyan monitor beállítást csinálni, ami után többet nem töltődik be többet az asztalod? Arról már nem is beszélve, ha elkezded testreszabni, 10 perc alatt 20 segfaultot, programhibát, széteső megjelenítést kapsz.
Mindezek tükrében, mikor inkább szarsz a biztonsági frissítésekre, mert most van egy rendszered, ami kb. jól működik, van pár hibája, de azt meg már ismered és inkább együtt élsz vele? És miután megpróbáltál upgradelni, sírva menekülsz a backuphoz és teszed vissza az előző rendszert?
A legnagyobb probléma azonban nem ez, hanem az, hogy sose lesz stabil. Vagy mire esetleg igen, addigra outdated. Hiába a bugreport, sosem javítják a hibákat, csak mennek a saját fejük után. Csinálják azt, amit előre elterveztek. Aztán ha szerencséd van, akkor kijavítják a hibákat, ha nem, akkor nem, így jártál. Majd a következő verzióba, talán. Vagy ott se, majd az azután következőbe.
Nem lesz siker, amíg valaki tökösen össze nem fogja, vagy nem áll egy nagy cég oda. Eljöhet(ne) az ubuntu desktop, a redhat desktop, a google desktop, vagy akár az android desktop éve. Akkor, ha mögé áll valaki, egy ilyen cég odateszi magát irányt ad, egyértelműen lefekteti hogy mi hogy legyen, nem engedi az embereket szanaszét mindenfélét csinálni, nem csinál a szájából segget, és nem ad ki olyan releaseket, amik viccnek is rosszak. Továbbá figyel a felhasználók visszajelzéseire, lehetőleg nem csesz egy egy új verzióban olyat, ami korábban működött.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elég jól leírtad a valóságot, lógó orral ugyan, de nagyobb részt igazat adok neked. Épp azon gondolkodom, hogy ezek a hátrányok adják az előnyét, a szabadságát, a szabad választás lehetőségét, a hekkelhetőségét, bármilyen mélységig történő testreszabhatóságát. Egy példa, amit én csináltam:
Fedora 24-em van, igaz, még meg sem jelent. :) Xfce desktop, Compiz kompozitor, Emerald dekorátor mindehhez, s hogy ne legyen unalmas, írtam egy picike bash daemon-t, amelyet a systemd indít, s amely az esetlegesen nagy ritkán elhulló emeraldot újraindítja, persze akkor már a compiz-t is. Az oprendszer SSD-n van, míg a /var és /home HDD-n, viszont a kritikus ~/.mozilla bind mounttal újra SSD-n, habár végül is tmpfs-re, tehát lényegében RAM-diskre másolom boot alkalmával. :) Automatikus frissítés esetén feljön notify - erre is írtam egy shell scriptet -, hogy most ez van, de ettől még használható a gép közben is, s nem rebootol erőszakosan.
Ezek azok az ámokfutások, amelyek miatt nagyon szeretem a Linuxot, s amit egy Windows sohasem fog nyújtani, de más is a két oprendszer célközönsége.
Amit írtál, azokra a problémákra nagyon szoros gyártói kontroll a megoldás úgy, hogy a felhasználó a feltétlenül szükségesnél nagyobb mértékben ne nyúlhasson a rendszerbe. Ez is megvalósult, Windowsnak hívják a végterméket, viszont annak pedig az a hátránya, hogy a felhasználó lassan bérlő a saját gépén.
Erős kontroll, egységes felületek, gyártói akarat, koherencia, sikátorban terelt felhasználó, vagy nagy szabadság, választási lehetőség, heterogén software modulok és környezet, rugalmasság, testreszabhatóság, segmentation fault olykor, divergencia.
Azt kell eldönteni, kinek melyik modell jön be, aztán válasszon magának oprendszert. Nekem a szabadság jön be, de akit nem érdekel, mi van a motorháztető alatt, s nem nyúlna hozzá, annak talán jobb a Windows.
Ha így nézzük, nem is vágyom, hogy eljöjjön a Linux Desktop Éve, mert az maga lenne a Windows2. Illetve van ilyen, Android névre hallgat.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amit te írtál, az más. Nem ennek a fajta szabadságnak kellene megszűnni. Nem az itt a probléma, hogy van 10 féle shell, meg 7 féle médialejátszó alapból... Legyen. Csak a fő komponenseket kéne lefixálni.
Választani init rendszert, egy darab X szerver, hozzá egy asztali környezetet, amit összecsiszolnak, javítanak, fejlesztenek. Ehhez a grafikus felülethez választják vagy csinálják programokat, egységesítik a megjelenést, csinálják a fordítást. Választanak egy hangrendszert. Ez van, és nincs más. Ami repós program, azt simán lehet úgy fordítani, hogy ezt tudja, mást meg bele se tegyen. A többiek meg, vagy megcsinálják, vagy nem mennek.
A bugokat javítják, és nem cserélik le egyik.
--
The Community ENTerprise Operating System
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mondjuk nem lennék túl boldog, ha teszem azt, el lenne döntve, hogy ha Linux, akkor márpedig Gnome. De akkor sem, ha KDE. Épp azt mondom, hogy szerintem nincs olyan, hogy fő komponens. A hangszerver az fő komponens? Igen, mert kell a hang, nem, mert lehet hangot csiholni nélküle is. Sőt, egy SOHO router-be mi a fenének egyáltalán hangszerver, de attól még futtathat Linuxot. Jó, tudom, az nem desktop.
Szerintem a konvergencia megölné a választás szabadságát. De amúgy mondom, van ilyen eléggé zárt Linux, ott az Android. Olyan, amilyen. Éppen azért kerülöm, amiért a Windows-t is. Hiába Linux kernele van, ha az application layer alatt lényegében majdhogynem zárt, homogén a rendszer.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Olvassal egy kis Sysinternals-t(nem ket oldal), ha mar Windows-rol predikalsz. Commentekbol kiderul, hogy fogalmad sincs rola. Nem a next-next-next-finish-rol beszelek. Az a latszat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tény, sohasem tagadtam, hogy nem sok közöm van a Windows-ról, viszont most felhasználói oldalról vizsgáljuk a kérdést, valamint a fejlesztés iránya szempontjából. Párhuzamos divergens projectek, vagy homogén rendszer legyen?
Gondolom, fel lehet hekkelni Qt-t meg KDE-t is Windows-ra, de aligha szállítja ezt a Microsoft. Esze ágában sincs amikor most nagyott lépett a felhasználói önrendelkezés csorbításában, s ezt teszi egyre pofátlanabbul.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"a Microsoft [...] most nagyott lépett a felhasználói önrendelkezés csorbításában"
Kíváncsi vagyok, mit értesz ez alatt!
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Windows 10-et, upgrade erőltetését, privacy lesz.rását, telemetria, felhasználó monitorozása, s így tovább.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"nem sok közöm van a Windows-ról"
Ennyi. A tobbi csak felesleges betuleutes. Igen, probalj meg felhasznaloi oldalrol belemerulni. Olyan dologrol probalsz beszelni, amirol fogalmad sincs. Vicc.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem, tehát aki nem tud valamilyen hangszeren zenélni, az el sem mondhatja a véleményét arról, hogy egy zene jó vagy sem, tetszik-e neki, vagy sem. Ráadásul én tudok valamilyen hangszeren játszani - vigyázz, hasonlat! -, csak éppen a másikon nem.
Lassan írom, hogy értsd: fejlesztési irányokról, azok következményeiről volt szó, nem pedig technikai részletekről. Nem az a baj, hogy beleszólsz, hanem az, hogy nincs érdemi mondanivalód, rácuppantál a személyeskedésre. Érdemi véleményt örömmel olvasnék tőled a kérdéskörben.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hnsz2002 leirta mi a problema a Linux-nal. Velemenyt alkotsz a masik oldalrol, ugy hogy nem ismered. Hogyan akarsz fejlesztesi iranyokrol, kovetkezmenyekrol beszelni, amikor az egyik oldalt valahogy ismered, a masikrol meg csak kepzetek vannak? Oke, mikor voltal utoljara "felhasznaloja" a Windows-nak?
"nincs érdemi mondanivalód, rácuppantál"
Ohhh. Pont te? Felhivtam a figyelmed, hogy utana kene nezni. Te jottel kifogasokkal(felhasznaloi oldal).
"Érdemi véleményt örömmel olvasnék tőled a kérdéskörben."
Irjam le hnsz2002 velemenyet megegyszer? Kosz, nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Talán nem tűnt fel neked, hogy arra a hozzászólásra egyetértően reagáltam. Segítek, idézet magamtól:
Elég jól leírtad a valóságot, lógó orral ugyan, de nagyobb részt igazat adok neked.
Tényleg nem világos, mi a problémád. Az, hogy példaként hoztam a Windows-t, hogy az erős gyártói kontroll következménye a szabadság elveszítése? Mind felhasználói élmény szintjén, mind abszolút értelemben?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Linux kernele van állítmánynak az Android az alanya.
Üdv,
Marci
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont ezaz, hogy nincs ilyen hogy általános Linux, erről beszélek. Van Fedora, Suse, ubuntu, stb.
És igenis több értelme lenne, ha azt mondaná az ubuntu, hogy innentől lesz gnome-shell meg pulseaudio, más nem. Aki akar ide desktop alkalmazást, az használja ezeket, vagy fordítsa le úgy, hogy ezzel menjen.
És amúgy desktopról beszéltünk, nem szerverről vagy kvázi beágyazott rendszerekről. Nem is azt mondtam, hogy teljesen el kell takarítani mindent, de amit választott, azt használja, javítsa, támogassa teljesen, és ne az legyen, hogy van gnome-shell, xfce, kde, cinnamom, meg pulseaudio, alsa, xine, phonon, gstreamer, oss meg a bánat tudja.
--
The Community ENTerprise Operating System
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem értek veled egyet. Lényegében visszajutnánk a Windows-hoz, csak másként. Nyilván nem a kód lenne az, hanem a megközelítés. Lenne az, hogy azt használod, amit kapsz, amit rád kényszerítenek, s ez nem jó, nem szabad.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha nem tetszik, akkor meg használhatsz debiant, ahol mondjuk gnome2 és alsa lenne. Vagy fedorát, ahol pulse és kde5. De ha nem tetszik, ott a gentoo vagy az LFS, és csinálj magadnak amit akarsz...
Nem értem mi baj lenne ezzel. Szerintem határozottan előrelépés lenne.
--
The Community ENTerprise Operating System
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem. Vegyük az én esetemet. Nem szeretem a Debiant, mert régi csomagokat szállít, olyan problémákat kell megoldaniuk, amelyek az új csomagokban mér rég megoldottak. Lásd például az Xscreensaver balhét. Fedorát kedvelem, de nagyon bánatos lennék, ha KDE5-tel jönne. Úgy értem csak azzal. A default amúgy a Gnome 3 Fedorában, ettől függetlenül Xfce-t használok, live-on pedig Openboxot.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én nem mondtam, hogy a lehetőségét is vegyük el a cserének...
Aki akar, had forgasson magának saját kernelt, cserélje le a pulseaudiot, vagy fordítson forrásből Gnome2-t, saját problémája. De legyen EGY mindenből, ami elsődleges, teljesen támogatott, és odaáll mögé teljesen a disztró.
--
The Community ENTerprise Operating System
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ilyen van, legalább is Fedorán. A Gnome 3 az. A többit is szállítják bináris csomagként, de a hivatalos, default desktop, amit a leginkább kikalapálnak, az a Gnome 3.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1, szépen összeszedted!
------------------------
{0} ok boto
boto ?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valahogy nem bírom észrevenni a hiányosságokat benne.
...
a szokás nagy úr
Ennyi.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ez a Microsoft már nem az a Microsoft, mint 10 évvel ezelőtt"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Régen minden jobb volt!4! A Microsoft is. ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha az nem is, a Windows bizonyosan
--
̢̢͇̜͍̮̤͆͗̀̇̏̚͝ḅ̳̭͇̺̺̣͐̓̾̔̾͆̕ṃ̡̧͍̖̮͖̈́͗́̑̆͋͘ȁ̢͎̟̰͖̘̹̅̋̆͒̚͝s̨̖͎͕̲̜̰͗́̓̀̀͗̚n̲̝̠̰͓̪̈̀̈̔̀͂̄ͅi͖̖̬̮͖̭̱̓͗͛͆̿̇͘
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi ez a hieroglifa? nem tudom elolvasni... Mondjuk annyira nem is érdekel, de ha már ott van áruld el ;-)
--
A főnököm mindig megtartja amit ígér, ha pénzt ígér azt is!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az van odaírva hogy bmasni, meg egy csomó-csomó ékezet felette meg alatta.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi a fenének használ a Villamosmérnöki és Informatikai Kar ilyen célokra Windows-t? Meghülyültek mind egy szálig?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En egy neves gyarban lattam kb. egy honapja ugyanilyen setupot:
powerpoint teljes kepernyon, es a bejelentkezo scriptben annyi volt, hogy nyissa meg errol a halozati megosztasrol a powerpointot.
A gyartosor aktualis termelesi statisztikaja volt, egy szomoru/mosolygos gigantikus arccal a grafikon mellett.
A powerpoint ismetlodore volt allitva, vagy 4-5 slide lehetett.
Az, hogy erre miert a powerpoint a megfelelo eszkoz, es miert nem egy teljeskepernyos webbongeszo, az nekem magas volt.
Az epuletben olyan 40db TV volt igy beallitva. Persze hibauzenet volt kb. az osszesen.... :)
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Az, hogy erre miert a powerpoint a megfelelo eszkoz, es miert nem egy teljeskepernyos webbongeszo, az nekem magas volt.
off: mert egy animált (itt: ismétlődő) ppt-t* jóval több ember össze tud rakni, mint ugyanezt html+js kombóval. főleg, ha az a cél, hogy ki is nézzen valahogy.
szerk: * felőlem lehet libreoffice-ban is, jelen kérdésben mindegy
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni