Van itthon egy egy szép nagy fekete szobadísz, amit valamikor monitor néven adtak el. Fantázianeve Samsung Syncmaster 206BW. Működése jelenleg kimerül abban, hogy bekapcsolás helyett néha felvillan a kép.
Első gondolatom az volt, hogy meghaltak a kondik a táp bemenete körül. Rákeresve a típusra, az első ötven találat is erről szólt. Nem lepődtem meg.
Itt találtam is egy oldalt, ami részletesen leírja melyik kondikat kell kicserélni, hogyan stb.
Ez nem is lenne probléma, mert egyrészt már szétkaptam, a pákám bekészítve, viszont ezen kívül nem igazán értek az elektronikához, és nem tudom pontosan milyen kondi kell majd nekem.
Igen, ott írja, viszont nem akarok hülyének tűnni amikor a kondiárus elé megyek.
Szóval, mit kell majd kérnem? Elég annyi ami ott van? Pl.: C261 (1000uf 25v), C263 (1000uf 25v) és C265 (470uf 25v).
Még az elején írja, hogy ezek azért döglenek meg, mert samuék olcsó, gyenge vacakokkal spórolnak. Ha ugyanilyet kérek, az nem lesz vacak? Lejjebb azt is írja, hogy 25v helyett lehet 35v is. Az jobban bírja? Jobb lenne nekem?
A méretproblémákról végképp fogalmam sincs.
Köszönet!
- 4733 megtekintés
Hozzászólások
Bevásárlólista:
2x 1000uf 25v
1x 470uf 25v
Ha nagyobb van feszültségben, az nem gond, a gond vele hogy valószínűleg méretben is nagyobb.
Az hogy méretprobléma gond-e, azt meg te látod hogy elfér a régi helyén az új, vagy sem
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elég szellős a panel. Jobb ha nagyobb feszültségű, vagy mindegy?
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jobb ha nagyobb, mert feltehetőleg azért ment tönkre mert ráhagyás nélkül a határfeszültségre vagy az alá méretezték!
Ez általános hiba. De azért nem kell 100V felé menni, mert fölösleges. 35-50V körüli megfelelő.
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom ezek már ordenáré nagyok. Kettő egymás mellett van. Az a kettő eléggé púpos is.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Méretben nem feltétlenül sokkal nagyobb. Illetve van ami hosszában van ami vastagságban nagyobb illetve egy kicsit így is meg úgy is. Nézz olyat ami belefér. Ha állítva nem fér, akkor a "lábakat" kicsit hosszabbra hagyod és lefekteted. Az ilyen kondikat nem árt műanyagtöltetű ragasztópisztollyal rögzíteni. De nem feltétlenül szükséges, ha nem sokat hurcolászod.
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nyilván itt is kapcsolóüzemű tápról van szó, tehát low esr high ripple kell. Érdemes lenne megnézni a régi kondik adatlapjait.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na ilyeneket már nem értek.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az elektro boltba mondjak akkor csak, de tényleg Low ESR kondi kell
(én annakidején vmi webshopból rendeltem ezeket szintén
egy hasonló Samsung monitorhoz... azóta vígan működik :-))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahogy a kolléga mondja, kondishop-ban megmondod a következőket:
- kapacitás
- feszültség
- méret (magasság+átmérő)
- 105 C
- low ESR - kisebb belső ellenállásnál kevesebb energiát pazarol magára, nem melegszik
- High Ripple - high ripple pedig arra való hogy nagyfrekvenciás tüskéket szűrjön hosszú időn keresztül
Jobb boltban elvileg kéne tudjanak adni rögtön, ha rendelik akkor viszont lehet nagyobb a választék.
Alapvetően tme.eu-s kiskereskedőtől kapsz Samwha-t és Samxon-t, Farnell/RS disztribútortól jobbat is, de monitor esetén nagyobb összeget nem érdemes befektetni (pl. 2x árat) mert hamarosan halványul esetleg sárgába borul a neon is és inkább azért fogod dobni. Pár évet meg a fenti olcsó Samwha/xon-al is elmegy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 Véleményem szerint is inkább túlmelegszik. Ha magamnak cserélném és hosszú távra terveznék a sok esetben 85 fok Celsius-os kondik helyett, 105 fok Celsius-os LOW ESR kondikat forrasztanék a gyáriak helyett bele. Feszültség eltérhet valamelyest nagyobb értékre, azzal nem szoktam foglalkozni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ok köszönöm. Így sem értem mit beszéltek, de elfogadom, hogy az kell. :)
Ezért a monitorért, ha jól emlékszem úgy három éve még 80E körüli összeget kértek, elég nagy is talán 21-22 col, meg wide. A TFT-kben milyen neon az ami besárgul három év után?
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ami hátulról megvilágítja az egész kijelzőt, attól van neki fénye, különben nem látnál semmit. Ja, és nem csak besárgul, hanem előbb-utóbb ki is megy (pont, mint a fénycsőarmatúrában a rendes fénycső néhány év használat után).
Amúgy 3 éve 80 rugóért már LED-es megvilágítású monitorokat lehetett kapni, amiben nem sárgul be sose a neon, mert LED van helyette.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem kizárt, hogy ez is ledes.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Off
Ahogy látom a neten, kb 6-8 éves lehet. Az egyik boltban 6 éve fejezték be a forgalmazását 63eft-vel. Tn paneles, biztosan nem led-es, hanem fénycsöves. Akkoriban vettem 45ért fhd 23" tn panelest más gyártótól :) Ha sokat volt használva, akkor lehet más most is sárgásabb árnyalatú.
Ha kicseréled a kondikat és más nem döglik le, akkor simán elmehet még pár évet.
/Off
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, ki emlékszik ilyenekre. Annyira nem is hiányzik, csak nekikezdtem egy nagyjából egyszerű probléma megoldásának. :)
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még reggel megnéztem milyenek az eredeti púpos kondik, és mindegyik 105-ös volt de 25v-s.
Nemrég el is mentem az újakért, mindegyikből 35v-st kértem, (A nagyobb már méretben túl nagy lett volna) 105 fokosat, de erről a LOW ESR-ről nem nagyon beszélt. Ezekre a fentieken kívül ilyenek vannak még írva:
TEAPO (gondolom márkanév)
SC105°C
08/13
A3 CD
A kisebben ugyanez, kivéve a 07/14 feliratot.
Remélem jók lesznek.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Teapo SC széria. Itt az adatlap: http://www.a-luxon.com/WebSiteFile/Products/Product_Data/SC.pdf
Jó lesz. 2013, 8. hét illetve 2014 7. hét. a gyártás időpontja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát akkor az 1300 és az 1700 ripple az magas?
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, lejjebb írja a mértékegységet: mA/RMS, ez lényegtelen, minél magasabb annál tüskésebb dolgokat fog bírni. Kapcsolóüzemű tápnál ez fontos. PC/CPU tápban mondjuk fontosabb mint monitornál mivel ott sokkal nagyobb áramok folynak.
Ami számodra innen a legfontosabb az az első oldal tetején: "Applicable for switching regulator of computer especially for high frequency".
Minden kondenzátor adatlap tetejére odaírják hogy hova szánták.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rendben, köszönöm.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Várjuk a végeredményt. Remélhetőleg tényleg nincs más baja :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még egy apró, valszeg hülye kérdés:
Az, hogy melyik irányba rakom be az számít? A kondi egyik lába hosszabb.
Egyébként azért nem cseréltem még mindig ki, mert a pákám úgy tűnik nem alkalmas rá, nem ér el akkora hőfokot. A fenti kérdést az a barátom tette fel, akitől kölcsön tudok kérni egy használható eszközt.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van a héján egy fehér csík, az a - pólus. Az áramkörön feltüntetik a - vagy + pólust.
Ha fordítva rakod be, akkor - ha egyáltalán elindul - robban. Ezért van a burkolata meggyengítve (olyan merci embléma a tetején), hogy kisebbet szóljon. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, az nagyonis számít. Fordítva ROBBAN (komolyan). De nem a láb hossza után kell menni hanem a jelölés után.
Kondin a "-"-t jelölik, a lapon is ez lesz megjelölve de láttam már fordítottat.
Lényegesen egyszerűbb mint alaplapban mert viszonylag egyszerű, kétoldalas nyákok vannak monitorban. Szépen tisztán kijön. De egy ilyen jól jöhet, sokkal élvezhetőbb lesz tőle a játék: http://www.albohacen.hu/plato/wick.php
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi nektek, egy robbanást megspóroltam :)
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha a lapon nagyon pici lenne a jelölés: kiforrasztás előtt nézd meg, merre van a régi kondér "-" fele.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, már megnéztem mind a kettőt. Van a lap alján jel, a kondik oldalán is ott van a fehér jelzés. Amúgyis lefotózgatom mi hogyan volt eredetileg, még a kábelek csavarok helyzetét is. Gyorsabb mint rajzolgatni.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A sikerélményhez hozzátartozik, ha rosszul teszel bele valamit megtapasztalhatod az élményt, hogy Én baxtam el :D
Jobb esetben csak durran, rosszabb esetben szétvág még plusz valamit :))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ideális esetben azért durranni se durran csak résnyire kinyílik a tetején a bevágás és kigőzöli az elektrolitet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha bemész a boltba, valószínűleg nem lesz több gyártótól ugyanilyen paraméterű kondenzátor. De nem is nagyon érdemes vele vacakolni, amikor nekem kellett (szintén egy régebbi Syncmasterbe), akkor az egész megvolt egy ezresből. Legfeljebb 5-10 év múlva (ha még kell a monitor), kicseréled megint.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az összes kondi a Lomex-nél kapható 105 fokost kell kérni.
Amennyiben 35 voltos akarsz tenni a lábkiosztásra és a magasságra kell csak figyelni.
A magasabb feszültség nem fog több élettartalmat adni mivel hő hatásra száradnak ki.
Az élettartamot a kondi üzemórája határozza meg ami alapban 2000 óra, az 5000 órásak már drágábbak.
Tft javítás -> http://hup.hu/node/118170
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, a Lomex volt a cél, eredetileg be is írtam, de mivel nem lényeges infó hová megyek, töröltem. :)
Ez már van olyan nagy, hogy ne tudjam oda felvinni biciklin a hátizsákomban, no meg nem akarom rabolni az időt, ha meg tudom oldani én is :)
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így jártál akkor :P :D
Amennyiben mégsem tudod megoldani elhozod a táppanelt, kondim van egy zsákkal ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az élettartamot a kondi üzemórája határozza meg ami alapban 2000 óra, az 5000 órásak már drágábbak.
Igen. De az azért eléggé változik márka szerint, hogy mennyire teljesíti túl. Nemrég hétvégén kezdett el fagyogatni/nem elindulni egy gép, és egy régi hercules monitor teteméből átraktam bele egy vagy 25 éves Toshiba kondit, és azóta megy. A kiszedett kondér valami kimondhatatlan kínai nevű cucc volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne keverd ide a régen gyártott dolgokat. Ma fogyasztói társadalomra van minden méretezve és hiába gyártanak 10 000 üzemórás kondikat a szerkezet hamarabb avul el mint az alkatrészei ezért nincs értelme manapság túltervezni.
Az meg egy másik dolog, hogy a gyári új kondi állásában is képes tönkremenni :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem hiszem, hogy a fogyasztói társadalmon múlt volna. Az a hercules panel is azért hevert a garázsban, mert a monitor többi részét kihajítottam, amikor áthúzott benne a sorvégtrafó. Inkább az van, hogy a mai monitorban már a kondenzátor a gyenge pont, mert nincsenek benne olyan kőbaltás vacakok, mint egy nagyfeszültségű trafó.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De ez is csak azért van, mert a tápot a felhasználói igények miatt indokolatlanul szűk helyre zsúfolják be, továbbá hasonlóan a felhasználói igények miatt nem gondoskodnak a megfelelő hűtéséről.
Egy 10 éves szerverben 10 év folyamatos használat után sem finganak a kondik, miért? Mert akkora ventilátort tesznek a tápra, hogy a fejedet is lefújja.
Egy 45 fokon tartott rendes elkó simán elüzemelne az életed végéig.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erről az a vicc jut eszembe, amikor a nagy bortermelő apa a halálos ágyához hívatja a fiait és elárulja a titkot: Bort szőlőből is lehet csinálni!
Mivel annyi tápot megjavítottál már, elárulom a titkot. :)
Az üzemóra az a szám, amire a gyártó garantálja az élettartamot, mégpedig a névleges (maximális) hőmérsékleten és feszültségen. (Nyilvánvalóan csak 2000 óráig senki sem akar valamit üzemeltetni.)
Aztán ehhez tartozik egy képlet, amivel a névleges értékeknél kisebb üzemi paraméterekhez tartozó élettartamot ki lehet számitani. Általában megadják a nagyfrekvenciás korrekciós tényezőt is. Sőt van olyan, hogy megadják zárt és nyitott beépítésnél az élettartamot.
Imígyen lesz a zárt dobozú 20.000 órás élettartamú Nokia töltőből - szellőző fémdobozba szerelt - 60.000 óra élettartamú "ipari táp". Miközben a kondi ugyanaz!
Ugye döbbenetes?!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Továbbá ha kétszer annyi kondit raknak a kimenetére, akkor az egy kondit fűtő terhelés fele akkora lesz, és mindjárt megnő az élettartam vagy 30-50%-kal...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Továbbá ha nem 1000 uf kondi lenne a no-names tápokban hanem 2200 uf és a pufferkondik 3 év után is megtartanák az értékük 80%-át és így tovább.
Semmi értelme "hosszú" távra tervezni manapság semmit sem mert a gyártónak holnapután is meg kell élnie.
A sok tápjavításról meg ennyit, hogy azonkívül hogy az alapítványban használjuk és egy két kollégának megjavítottam és használja semmi értelme nincs mivel ezeknek a kereskedelmi értéke nulla, senki nem kar "javított, használt" tápot venni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"ami részletesen leírja melyik kondikat kell kicserélni"
Ha egy nagyítóval menézed a kivezetéseket, látod.
Azt amelyiknél folyást oxidációt látsz és púpos a teteje, ha álló kondi.
Mindet!
Inkább magasabb fesz értékűre, ha méretileg elfér.
...........
Tegnap nem csináltam semmit, ma folytatom, mert nem lettem kész vele! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A magasabb feszültségnél említsük meg azt is, hogy miért (kapcsolóüzemű tápnál ugyanis teljesen felesleges a magasabb fesz per se).
Nagyobb fizikai méretnél jobb karakterisztikákkal rendelkezik: jobban bírja a ripple-t és kisebb az ESR-je is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez az egyik oka még, hogy kisebb alacsonyabb kondikat szerelnek be mindenhová :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Magyarorszagon meg nem hallottam, de kulfoldon sok helyen van olyan tantargy ahol megtanitanak tervezhetoen szart csinalni. Van olyan ismerosom aki kiserleti jelleggel probalkozott vele. Igaz hogy az osszes alkatreszt egyenkent kimerte a pontos ertekeket illetoen (a legtobb alkatresz szorasanak 5% tul nagy), de 1 eves tavlatban +/- 1 hettel be lehet idoziteni egy keszulek halalat igy, ami azert durva:)
Felreertes ne essek: o azert gyakorlatozott ezzel a dologgal, mert a megszerzett tudast pont a forditottjara akarta hasznalni
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amennyiben meg nöm jönne össze a "vezérlőchipbe" beleraknak egy számlálót ami n+1 bekapcsolásnál kiüti a chippet ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valószínűleg későn szólok, de én az összes elektrolites kondit cserélném (a fém csőszerű bigyók, amiknek általában jelölve van a negatív oldala): Filléres alkatrészek (legalábbis egy monitornál), ha egy tönkrement belőle jó eséllyel a többi sincs már 100%-os állapotban (kb azonos hőterhelést kapnak), ha már szét van szedve a monitor, érdemes.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem késő, de ezen a panelen négy van és mindet cserélni fogom. A fenti leírás alapján csak három cseréjére lenne szükség.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ötödik lépésként van egy olyan rész itt, hogy
Kapcsolódó szakterületek >> Elektronika
ez a poszt oda való lenne ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
SZvsz felesleges.
470-1000 mikro felettiek halnal meg, alaplapon is, általában.
............
Tegnap nem csináltam semmit, ma folytatom, mert nem lettem kész vele! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez azért nem egészen így van... a tápokban pl. jellemzően meg szokott halni a standby táp pici elkója. Mondjuk az azért, mert "bent van a sűrűjében", és nem bírja a meleget :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg az állandóan üzemel. Fsp-350pnf-ben sokat cseréltem, a többi mind jól volt, standby kuka.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni