Vesztébe rohan a Microsoft

 ( prygme | 2012. március 1., csütörtök - 23:38 )

Letöltötten a Windows8 bétáját, érdekes és igen bátor kísérletnek tartom a Metro desktop forceolását, de abban biztos vagyok, hogy a Windows userek döntő többsége utálni fogja. A legsúlyosabb stratégiai hiba a Start menü száműzése még a klasszikus win desktopról is. A "dupla desktop" módot nem fogják sem érteni sem megszeretni a userek. Ugyanaz a program Metroról indítva másként jelenik meg mint klasszikus asztalról indítva, az ilyen fícsörökkel lehet az őrületbe kergetni az egyébként igen konzervatív Windows felhasználókat. A kompatibilitás mellett a másik fő érv eddig a Windowsok mellett a kiadásról kiadásra csak fontolva változó asztalok fő elemeinek az állandósága volt. Így nem kellett újratanulni a számítógép használatát a laikus felhasználóknak.

De most mindent a feje tetejére állít a Microsoft. Ledöntögeti a saját maga által felállított tabukat, a siker igencsak kérdéses.

Az új generációs mobil operációs rendszerek általi kihívásra nyilván reagálnia kell a Microsoftnak is. Ma már Espooban és Redmondban is belátták, hogy az Android és az iOS azt a Disruptive technologyt képviselik amely pár éven belül megtörheti piacvezető termékeik dominanciáját, és hosszabb távon akár teljesen ki is szoríthatja azokat. Illetve a Nokia esetében ez ma már keményen érzékelhető jelen, de a Microsoftnak még bőven lennének tartalékai. Mégis a Nokia után a Microsoft is kapkod, kockáztat, kísérletezik a legfontosabb piacán.
Rövid távon biztosan nem kellene arra számítani, hogy pár évben belül megszűnik a vásárlói igény a Windows/PCkre és tömegek szakítanának végleg az egeres/billentyűzetes számítógép használattal. Ezért a radikális tabletesedést képviselő Windows8 jelen állapotában több kárt fog okozni a Microsoftnak mint amennyi előnyt várnak tőle.
A Microsofthoz hasonlóan Apple is közelíti az OSX asztalt a hatalmas eladásokat produkáló iOS táblához. De a párhuzam itt véget is ér.
#1 Az iOS egy sikeres "desktop", már bizonyított okostelefonon és táblagépeken is.
#2 Az Apple a közeljövőben nem tervezi az iPad iOS és Macintoshok OSX rendszerének az egyesítését.
#3 A Lion, illetve a nyáron megjelenő Mountain Lion desktopokon megjelenő iOS elemek nem írják felül és nem szabják át radikálisan a már megszokott OSX desktopot.
#4 A mai Apple bevételeiben már jóval kisebb szeletet képvisel a Macintosh, mint az iPhone és iPad, mégsem kockáztatja felesleges kísérletezéssel az alma a Mac üzletét.
Ezzel szemben,
#1 A Microsoft új mobil platformja a Windows Phone 7, folytatva a korábbi évek leszálló Windows Mobile trendjét folyamatosan veszti a piaci részesedését. Ma már a Samsung Bada rendszere is megelőzi a WP7et, ez bizony stabil bukás.
#2 A WP7 kudarcában a Metro is osztozik.
#3 Ennek ellenére a Microsoft mégis ezt a Metro desktopot erőlteti a számára stratégiailag kiemelt fő Windows vonalára.
Ebből Redmond nem jöhet ki jól.
Az Android és iOS táblagépek mellett jelenleg a vásárlók nem dobják ki a PCiket sem, hanem együtt használják ezeket az eszközöket. Az nyilvánvaló, hogy a Windows/PC előtt eltöltött idő csökken a táblagépekkel eltöltött idő nő. Valószínűleg a PCt ritkábban cserélnek a vásárlók az új kihívók miatt, de ez elsődlegesen a PC gyártóknak jelent gondot. Egy konzervatívabb Windows8at megvennének upgradeként a le nem cserélt PCkre is a felhasználók, de egy ilyet nem. Nem lesz vonzó a Windows tábla mert már úgyis van Androidos vagy iPad táblagép, és ezekre már tízmilliárdos nagyságrendben vásároltak alkalmazásokat a userek. A használhatatlanná "táblásított" Win8 helyett notebookon így maradni fog a Windows7, ami az új WinXP lehet ha a jövőben tovább erőlteti a Microsoft a Metro felületet, fütyülve a vásárlók valós igényeire.
Természetesen egyelőre még csak Consumer Preview Win8ról beszélünk, nem végleges változatról. Ha makacsul kitartanak Redmondban a mostani kamikazepálya mellett, akkor semmi jóra nem számíthatnak és a lassú zsugorodás helyett hamarosan gyors piaci bukással kell szembesülniük.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Nekem is kétségeim vannak a Metro felülettel kapcsolatban.

Ambíciózus, intuitív, de nem minden webes és desktop szolgáltatással lesz integrálható megfelelően.

Érintőképernyőkhöz nagyon megfelel.

Workstation-re én maradnék a Fluxbox ablakkezelőnél, a klasszikus Windows-nál, az egérnél meg a billentyűzetnél.

Ha egyszer az ARM-os tabletet munkaeszközként is fogom használni akkor lehet, hogy a Windows 8-at fogom választani, addig is tableten maradok az Androidnál.

Eddig is használhattam remote desktop-al.

Ne már, eddig a Windows volt az OS X mellett az egyetlen normálisan használható operációs rendszer. :(

A valódi android, a régiek igazi androidja olyan titok volt, ami minden tekintet előtt elrejteztetett. (ALC)

Teljes mértékben egyetértek vele.
De ... XP-ről sem volt közelező, és sokan nem is váltottak Vista-ra.
Windows 7 is sokáig még támogatott marad, frissítve lesz. Semmi indok nincs Windows 8-ra váltani.
(Nem is fogok, nem is fogunk.)

igen, valóban ez szokott lenni. Minden 2. windowsnak utáltnak kell lennie, ez így van rendjén, ez is használhatatlan lesz, de majd 9-esre kialakul

Addigra csak összedobnak valami elfogadhatót mindenki számára.
Lassan az XP-t is 2200-ig supportálják. :)

imho ez nagyobb bukás lesz, mint a Vista, vagy még korábban a Windows Me volt. Vistanál a túlzott erőforrásigény volt a fő probléma és a korábban legendás visszafele kompatibilitás meggyengülése. de a Vista desktop nem volt annyira idegen mint most a Win8 Metroja. és a megszokott desktop szétinnoválására érzékenyebbek a userek:)

Nekem bejön a Metró, végre valami felborítja azt a megszokott unalmat.
Ránézek és az jut eszembe, hogy a jövőben élek, nem a múltban a gagyi ablakok között.
Az 1 bites usereknek meg mindegy, azok semmit nem tudnak használni, ezzel nem fognak sem nyerni, sem veszteni, majd valaki elmutogatja nekik... Aki meg egy kicsit konyít az IT dolgokhoz az belerázódik, a jobbaknak meg pár nap és vígan pörgetik a csempéket!

szerintem te nem az átlagos windows usert képviseled. a geekek mindig szerették a markánsan innovatív termékeket, függetlenül azok piaci fogadtatásától. a SUN féle Looking Glass is népszerű volt, de csak egy szűk réteg kísérletezett vele.

A szomorú az, hogy a kép fölötti résszel 100%-ig egyet kell értsek.

A mobil operációs rendszerek, illetve az azokkal szállított eszközök (elsősorban mobilok, tabletek, gyengébb laptop jellegű gépek) még sokáig nem fogják szerintem kiszorítani a hagyományos dekstop rendszereket, egyszerűen azért, mert előbbiek bizonyos speciális feladatokra egyszerűen nem alkalmasak. Szerintem nagyon kevés olyan ember van, aki semmi ilyen speciális feladatra ne használná a gépét.

A metro ui egyébként egy érintőképernyős rendszeren nem rossz, de egérrel, billentyűzettel való használatra egyáltalán nem optimalizált.

"#1 A Microsoft új mobil platformja a Windows Phone 7, folytatva a korábbi évek leszálló Windows Mobile trendjét folyamatosan veszti a piaci részesedését. Ma már a Samsung Bada rendszere is megelőzi a WP7et, ez bizony stabil bukás."

Azért azt is vegyük figyelembe, hogy az android és a bada rengeteg olyan telefonnak is az operációs rendszere, amik ma kb. olyan árban kaphatók, mint régebben egy középkategóriás feature phone. Ilyen árban se wp7-es, se ios-es telefont nem kapsz, ezért kár is összehasonlítani őket.

"#2 A WP7 kudarcában a Metro is osztozik."

Nem hiszem, hogy van a kettő között összefüggés.

"Ha makacsul kitartanak Redmondban a mostani kamikazepálya mellett, akkor semmi jóra nem számíthatnak és a lassú zsugorodás helyett hamarosan gyors piaci bukással kell szembesülniük."

Én nem úgy látom, hogy a microsoft jelenleg lassan zsugorodna. De abban egyet értek, hogy a dekstop piac túl értékes a microsoftnak ahhoz, hogy megengedjen magának egy ilyen kockázatos fogadtatású újítást.

"Azért azt is vegyük figyelembe, hogy az android és a bada rengeteg olyan telefonnak is az operációs rendszere, amik ma kb. olyan árban kaphatók, mint régebben egy középkategóriás feature phone. Ilyen árban se wp7-es, se ios-es telefont nem kapsz, ezért kár is összehasonlítani őket".
jogos megjegyzés, ám úgy vélem nem járok messze a valóságtól azzal a kijelentéssel, hogy a WP7 eddigi piaci szereplésével Redmondban is csalódást okozott. a mobilOS piac második helyét birtokló iPhone nem érhető el alacsonyabb árfekvésben, mégis az eladott darabszámban nagyságrendnyi előnyt élvez a WP7 mobilokkal szemben. a Bada előnyében valóban benne van az alacsonyabb árfekvés, de még ezzel együtt is ciki, hogy a Samsung "tartalék mobilOS" platformjával is több mobilt tud eladni.
jó lenne látni a mobilOS platformok piaci részesedéséről egy bevétel szerinti összesítést is, a darabszámosok mellett.

"Nem hiszem, hogy van a kettő között összefüggés"
imho a "desktop" okostelefonoknál is az egyik legfontosabb tényező. ha bevállalt volna egy szabadalmi háborút a Microsoft az Apple ellen, és iOShez kísértetiesen hasonló WP7el jelent volna meg a piacon, biztos vagyok benne sokkal jobban álla ez a platform. pont a konzervativizmusa miatt kritizálta a MS az iPhone felületét, és a Metro innovativitását tartották legfőbb értékének. de a vásárlók nem értékelik ezt a fajta innovációt, ez ma már világosan látszik. a iOS desktop stílusát követő Android mára a legnagyobb részesedésű mobilplatformmá tudott válni.
épp elég idő eltelt már a WP7 piacra dobása óta ahhoz, hogy az eddigi tapasztalatokból levonhassanak következtetéseket Redmondban.

"Én nem úgy látom, hogy a microsoft jelenleg lassan zsugorodna. De abban egyet értek, hogy a dekstop piac túl értékes a microsoftnak ahhoz, hogy megengedjen magának egy ilyen kockázatos fogadtatású újítást".
természetesen nem arra céloztam, hogy ma csökkennének a Microsoft bevételei. a ma is bővülő IT piacon csökkenő részesedés mellett is nőhet a bevétel. a Microsoft számára a teljes, korábban domináns PC piac részarányos a zsugorodása jelent problémát. így hiába őrzik vezető helyüket a PC platformon belül, ha az közben teret veszítenek a táblagépekkel szemben. ezen a helyzeten csak tovább ronthat az Androidos TVk és új generációs AppleTV megjelenése.
a második mondatoddal természetesen egyetértek. a Windows nem Ubuntu, ahol ilyen éles kísérleteket büntetlenül meg lehet játszani.

"...de a vásárlók nem értékelik ezt a fajta innovációt, ez ma már világosan látszik. a iOS desktop stílusát követő Android mára a legnagyobb részesedésű mobilplatformmá tudott válni.
épp elég idő eltelt már a WP7 piacra dobása óta ahhoz, hogy az eddigi tapasztalatokból levonhassanak következtetéseket Redmondban."

Nem értek egyet.

Egyrészt ennyi lemaradást nem lehet fél pillanat alatt ledolgozni.

Másrészt, ami a fontosabb, az a trendiség, még mindig. iOS Apple gyártmány, önmagában trendi. Android is trendi, orrba szájba Android reklámokat tolnak az ember arcába, Google az jócég, meghát a haverok is azt mondták, hogy kurvajó ez az Android. Haveroknak meg azért van, mert közép/alsó kategóriában csak ez van (meg a Bada, de az mindegy most). Aki eddig egy felejthető featurephone-nal rohangált, annak az Android az egy álom, persze, hogy világgákürtöli, hogy mennyire jó most neki.

A Windows nem trendi. A Windows == kékhalál, Winmobile, vírusok, Microsoft (rosszcég). Illetve a szomséd Pistikének se WP7-es telefonja van, de még a menedzser havernak se, mert neki vagy iPhone-ja, vagy Androidja van (többi most lényegtelen).

Az iPhone azért ért el ekkora sikereket még az antenna és egyéb problémák miatt is, mert baromira integrált az Apple többi termékével. Van egy Maced? iTunes-t már amúgyis használod. Fotókat nézegetsz? iPhotoba exportál alapból. Safari? Syncelt bookmarkok a telefonon! Stb, stb. De ha nincs Maced, akkor majd akarsz egyet. Van iPodod? Ezt ugyanolyan egyszerű használni! Illetve trendi, mint írtam.

Android: Google szolgáltatásokat használsz? Integrált Gmail! GMaps! GDocs! GBlabla.

Windows? Semmi integráltság (egyelőre).

Ez a nagy baj összességében. Se nem integrálódik még rendesen a Windows-zal, XBox-szal.

Szerintem a Windowsnak meg kellett ezt lépnie (bár még nem láttam élőben W8-at). Hot-Cornerek nagyon hiányoztak eddig is, ami még baromira kéne, az egy normális multi-desktop támogatás. Valószínüleg térnék is rögtön vissza OSX-ről, mert ez se fenékig tejfel:) Persze akkor már megfelelő WP telefonnal, W8 tablettel, hogy homogén legyen a környezet, ki lehessen aknázni a platform előnyeit.

Hogy bejön-e a W8? Miért ne jönne? Gamer Pistikéknek biztos be fog jönni, mert látványos. Gamer Pistike Laikus Szülei hinni fognak Gamer Pistikének, hogy ez mennyire überkirályfrankó platform. A vállalatvezető? Ha már Windows, akkor WP céges telefon (ha olyan cég, hogy kell), konzisztens platform. És ahogy tudjuk, Gizikének semmi köze hozzá, hogy milyen OS-t kell használnia.

Sok nagy céget döntött be az, hogy lassan reagáltak és elfogyott a piac alóluk. Ugye a nagy multik olyanok, mint a nagy dinoszauruszok. Belerúgsz a lábába, de csak fél óra múlva jajjdul fel. Most a Microsoft szvsz ezzel a húzással megpróbált egy unortodox gyorsnaszád lenni a tankhajó fordulékonysága helyett. Hogy ez jó-e, majd kiderül:)

"Windows? Semmi integráltság (egyelőre)."
Még. Twitter már van, a Socializé ami Facebook lenne nálam még annyira nem működik, de azt már tudja online fióknál, hogy újratelepítés esetén egy IE-t megnyitva úgy látod ahogy hagytad. Könyvjelzők, history visszaszinkronizálva a felhőből. Meg hasonló apróságok. Mondjuk az hogy megjegyzi milyen háttérképet használtam az előző telepítésen pont nem érdekel, de r=1 usernek biztos szemcukorka. És valahogy apránként bővül olyan dolgokkal amik először fel sem tűnnek. Majd kíváncsi leszek a végén mire jutnak vele...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - -> Kérjük a humoros aláírást itt elhelyezni. <- - -

"Én nem úgy látom, hogy a microsoft jelenleg lassan zsugorodna. De abban egyet értek, hogy a dekstop piac túl értékes a microsoftnak ahhoz, hogy megengedjen magának egy ilyen kockázatos fogadtatású újítást."

Szerintem épp ellenkezőleg. Ha a jelenlegi windows vonalat erőltetné, akkor sétálna lassan bele lemming módjára a pusztulásra.
Így, hogy kockáztatnak (mert valóban azt teszik, egyetértünk), legalább van esélyük megmenteni a cégüket a pusztulástól.

Amúgy meg anno windows 3.1 után win95 nem volt drasztikus lépés talán?

Nem mindegy, hogy egy kialakulóban lévő piacra fejlesztesz egy addig szokatlan OS-t vagy már meglévő és kikristályosodott szokásokat próbálsz megváltoztatni.

A desktop PC-ken a start menü a bal alsó sarokban van és még millió és egy ilyen dolog van. Ezt dobja ki most a MS a Metroért. Ami az itt leírtak szerint nem igazán alkalmas a hagyományos egérrel való használatra.

Az én véleményem szerint eleve nem jó ötlet az érintő képernyőre tervezett felületeket és a desktop PC-s felületeket keverni. Mondjuk ezt írhatnám a Gnome 3 fejlesztőknek is.

A microsoft elég régóta követi az elvet, hogy „mi kitaláltuk, összeraktuk -körbebástyáztuk szabadalmakkal- ti meg majd megszokjátok mert úgysincs más választásotok.” Márpedig az utolsó mondatrész egyre kevésbé igaz.

Ne felejtsük el, hogy így megnyílik az eszközfüggetlen programok készítésének a lehetősége, ha jól értem. Tehát, ha én készítek egy W8 Metro style appot, az rögtön fut a desktopon is (Start Screenen), a W8-as tableten, illetve a W8-as(?) telefonon. Fejlesztőként elég egyszer kódolnom, felhasználóként elég egyszer megvennem/hozzászoknom.

Az appok tökéletesen ugyanolyanok lehetnek a tabletemen, mint a laptopomon és a telefonomon. Tökéletes szinkronban. Nem kell a telefonért nyúlnom, ha emlékeztetőt akarok írni magamnak, mert ugyanaz a program fut a laptopon is, így kényelmesen megírhatom azon és rögtön syncelődik. Ágyban fekszem és tabletezek, de kéne valami a gépről? Nem kell felállni, mert ugyanaz a program ott van a tableten is, ugyanúgy syncelve.

Legalábbis remélem ez a koncepció, mert akkor viszont ütne:)

Egyetértek. Ez legalább akkora bukta lesz mint annakidején a vista, ha nem még nagyobb. Eddig nem mertem leírni, mondván velem van a baj hogy nem tudok megbékélni az új UI-val, de ezek szerint többen is így gondolják.
Aztán persze lehet hogy idővel ez is befut, de rögös indulás lesz az biztos.

Csatlakozom hozzád a nemtetszik az uj W8 felület terén, amit eddig olvadtam róla elég ahhoz, hogy le se töltsem kipróbálni. Az utolsó értelmes szoftver a kezemben az OS/2 Warp volt ami 2000-ben további támogatás hiányában lett lerakva. Ma kaptam meg a Noveltől az Open Suse 12.1 dvd-t, 14 év kihagyás után lehetséges, hogy újra neki kell állni gondolkozni és egy működő és ingyenes oprendszert használni.

Mellette is lehet használni, vagy virtuálisan futtatni a Windowst.

A valódi android, a régiek igazi androidja olyan titok volt, ami minden tekintet előtt elrejteztetett. (ALC)

Jelenleg a párom úgy futtatja "virtuálisan" a HPQ Win Xp-t, hogy nincs rákötve netre,
könyvelni kiváló :)
Ha meg majd csak böngészni kell tökmindegy mi fogja futtatni a böngészőt a Libo meg platformfüggetlen és ingyenes az Apeh portál fut Linux alatt is, tehát nem kell neki jelenleg Winxx-akármi. A fiam meg egyetem mellett megtanulja a Linux otthoni és anyuka gépének naprakész működtetését maximum.

Anno Vista alatt VirtualBoxban futtattam XP-t, az Electra Terminál miatt. :)

A valódi android, a régiek igazi androidja olyan titok volt, ami minden tekintet előtt elrejteztetett. (ALC)

A Novell Magyarországnál tündéri a recepciós hölgy és jó érzés a kezembe tartani az OpenSuSE 12.1 dvd-t, az hogy mi fog futni és milyen boxban a jövő kérdése.)

De így ebéd után egy kis szösszenet a virtuális lehetőségről.
Viagra altatóval, nem lesz semmi "nem várt" későbbi következménye de legalább lesz egy szép álmod :))

Azért mégiscsak jobb érzés lett volna kezedben tartani azt a tündért, mint az OpenSUSE 12.1 DVD-t. :)

A valódi android, a régiek igazi androidja olyan titok volt, ami minden tekintet előtt elrejteztetett. (ALC)

Ezt nevezik " harmadik típusú " megoldásnak, úgy 40 feletti verzióban érdekes lehetne :)))

jo lenne, ha igy lenne :) de
* addigra meg siman finomithatnak rajta
* nem lennek meglepve, ha jopar verzio meg a repokban lapulna, es most a visszajelzesekre tamaszkodva csak bedobhatjak, ha kell (pl start menu)
* rengeteg visszajelzest fognak kapni, meg ugy varialjak ahogy akarjak
* siman visszaallithato a regi desktop stb

sajnos az ms szinte sohasem a vilagmegvalto, ujdonsag, alapbol mukodo dolgokkal valt piacvezetove. inkabb kiadtak valamit, amit masok mar evek ota csinalnak, ugyan kicsit fapadosabban es butabban, de konzisztensen es erthetoen talaltak, majd lassan tokeletesitgettek es mig a konkurrencia erre elkezdett sajat lababa lodozni meg kapkodni, ok annyi lovet toltak marketingbe mint az adott konkurrens eves bevetele. aztan 3-5-10 ev alatt csak ledaralnak barkit. ez most is igy lesz.

ugyanakkor a tabletek piacat szerintem nem hoditja meg by default a win8. az elejen meg ment itt is a kamu, hogy win8 x86 == win8 arm, aztan kesobb is jon, limitaltan is jon...

Anno a vistát mindenhol a térbe forgatott ablakokat mutató taszkváltóval reklámozták, mintha az lenne a lényeg. Miközben a problémák egészen máshol jelentkeztek, és a csillivilli taszkváltót nagyjából mindenki egyszer próbálta ki, mielőtt elfelejtette. Nem lennék meglepve, ha ezúttal a metróval lenne hasonló a helyzet.

sub :)

+1

Rohan a vesztébe, de mikor ér végre oda?

A Ribbonról is ezt károgták néhányan, aztán kiderült, hogy mivel 8 éves _kutató_munka van mögötte, és úgy lett kialakítva, hogy a userek 90%-ának jobban kézreálljon, mint a régi megoldás, így azóta is szárnyal.

Leeht, hogy itt is az van mögötte. Ráadásul ha igaz az, hogy egyszer kódolsz, több platformra/készülékre deployolhatsz, akkor meg még a programozók élete is könnyebb lesz.

mi az a Ribbon?

Az Office 2007-tel elkezdett tabos toolbar neve, amit Windows 7-ben is hasznalnak, es Windows 8-ban is sok helyre epul be.

Kialakulasarol egy video, mindenkinek kotelezo megnezni, aki UI/UX fejlesztest szeretne tanulni:
http://channel9.msdn.com/Events/MIX/MIX08/UX09

Ahhha, köszi a válaszokat! Szóval az a hülyeség, ami miatt (hiába használok Officet 4.3(?) óta...), mostanában mégis gugliznom kell egy nyamvadék oldalbeállításért meg hasonlókért!? Hasznos dolog volt, annak a bevezetését is köszönöm, így utólag is... :P

Értem a frusztrációd. Ha a Google-kezelési tudásod ellenére itt kellett rákérdezned, mi az a ribbon, akkor gondolom az oldalbeállítást sem fogod megtalálni Google-lel az életben... :)

Én is a ribbonon gondolkodtam, mint hasonló eset, de szerintem nem jó analógia. Egyrészt a ribbont a userek lenyelték, mint békát, és utálják mint amit csak utálni szoktak. Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a fizető userek 90%-a visszasírja a "régi" felületet, csak nincsenek döntési pozícióban, hogy mit használjanak.
Másrészt az Office termékvonalon MS a váltáskor gyakorlatilag monopol helyzetben volt, így a váltást le tudta nyomni erőből a felhasználók torkán. Gyakorlatilag a usernek nem volt választása. A jelen helyzetben ez koránt sem lesz így, a user szimplán nem vesz majd új PC-t, mert lesz már tabletje, netes TVje, okos telefonja. Játszani meg majd konzolon fog.

De ez csak az én véleményem, az igazság majd kiderül a megfelelő időben.

Csaba

A userek visszajelzese miatt lett olyan a Ribbon, amilyen. Aki reszt vett a Windows Customer Experience Improvement Programban, annak meghallgattak a velemenyet es az alapjan lett olyn a 2007, amilyen.
Lasd a linkelt videot itt:
http://hup.hu/node/112299?comments_per_page=9999#comment-1429125

Biztos másik júzereket kérdeztek, mert itt a környéken csak az nem anyázza a ribbont, akinek van olyan extenzsönje, ami visszacsinálja a "régi" felületet.
De ezt már sokszor kitárgyaltuk itt is, máshol is.
Csaba

Elkezdtem pár hozzászólást írni, aztán mindig csak bezártam az ablakot és nem küldtem el.
Felesleges bővebb vitákat nyitni a dologról. Úgyis meglátjuk.
(Eddig, csak prygme hozzászólására láttam példát: http://hup.hu/node/112299#comment-1428875)

+1 [+ sokszor elkezdtem már hozzászólást/témát írni az új userekről, de végül sose küldöm el... Mi van itt!? Rájöttek Ők is, hogy Sting mekkora p@r@szt és kikötöttek a hup-on, hogy "szétverjék" (ezt is)?]

Windows 3.1 Jó
Windows 95 SZAR
Windows 98 Jó (bár a bemutatón dobott BSOD a nyomtató miatt vicces volt, máig jókat kacagok rajta, szerintem ők is)
Windows ME SZAR
Windows XP Jó
Windows Vista SZAR
Windows 7 Jó
Windows 8 ??? :)

A lista szubjektív, és elhiszem, hogy vitatható, de én a Windows 9-ig nem hiszem, hogy váltok. :)
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

-

"Windows 98 Jó "

Nono, 98 úgy volt egy nagy rakás szar, ahogy volt. 98SE már használható volt. 95-tel meg nem tudom mi volt sokaknak a baja, works4me :D

És különben is: Windows 2000? Windows 3.50? NT vonal nem az XP-vel kezdődött (SP1,2 ott is kellett azért nem is picit)

Valamint a Vista is egész használható lett 1-2 SP után, annak is inkább a marketingjét cseszték el, de azt nagyon. Windows 7 meg hát... jójó, de azért azzal is voltak gyermekbetegségek (apró, de zavaró UI bugok inkább)-

----------------
Lvl86 Troll

+1
W98 SE -jó
XP SP2 -jó
Win7 SP1 -már jó annak, akinek kell valami windows az xp helyett

En az 3.1-et es 3.11-et nagyon szerettem. A 95 es 98 is rendben volt. Ugyan elavult volt belul, de cserebe gyors volt mint a nyul. Az NT szeriat kivalonak tartom az XP-ig. Az XP szerintem eleinte egy kifejezetten rossz rendszer volt. Mire pedig kiforrotta valt, mar elavult. A Vista-nak csupan az volt a baja, hogy a usereknek ertelmetlen elvarasaik voltak vele kapcsolatban. (Hirtelen nem voltak jok a 10 eves gepek.) A 7 meg csak egy javitott Vista. A 8 bukas lesz ha nem csinalnak vele valamit nagyon gyorsan...

Szerintem mindegyik operációs rendszernek megvolt a maga szerepe.

Az ME-nek mégis mi? :)

----------------
Lvl86 Troll

Tobb dolgot is abban probalt ki eloszor a Microsoft. Fontos lepes volt ahhoz, hogy az XP elkeszulhessen. En egyebkent hasznaltam ME-t sokat es semmi bajom nem volt vele. Gyors volt es jobb mint a 98. Ha NT alapokra raktak volna (2000 home?) akkor tuti jobb hire lenne.

Mely újításokra gondolsz? Egyedül a rendszervisszaállítást tudnám mondani, minden más nagyobb dolog már volt a 2000-ben szerintem. A rendszervisszaállítás meg olyan, hogy szerintem sok köze nem lehetett az ME-s implementációnak az XP-s implementációhoz.

Egyébként AFAIK az MS a 2000-t már be akarta hozni otthonra is, csak ugye akkor még nagyobb divat volt a gányoljunk, majd elmegy valahogy modell. XP-ben nem véletlen, hogy egy csomó backward compatibility hack van a 2000-hez képest, pont a 98->XP átállóknak, akik emiatt nem váltottak 2000-re. (Igaz, az alkalmazásfejlesztők is dolgoztak azért időközben).

----------------
Lvl86 Troll

"Mely újításokra gondolsz? Egyedül a rendszervisszaállítást tudnám mondani, minden más nagyobb dolog már volt a 2000-ben szerintem. A rendszervisszaállítás meg olyan, hogy szerintem sok köze nem lehetett az ME-s implementációnak az XP-s implementációhoz."

Fene tudja, hogy mennyi koze van a kettonek egymashoz...
mas dolgok: Ugyan nem egy fontos dolog, de az ME-ben jelent meg a Movie Maker nevu borzalom is es alapvetoen az a szemleletmod, hogy a usereknek kell a csicsa is. Ugyanakkor ott tesztelhettek le eloszor azt is, hogy milyen amikor a desktop oprendszer alol hianzik a DOS. Mellesleg a leggyorsabb Windows verzio volt szerintem. (A boot kepernyot egyszer sem lattam.)

Alapvetoen szerintem az ME jelentossege a 98-tol elszakadasra valo kiserlet volt es az abbol nyert tapasztalat amivel sikerult az XP-t erre alkalmassa tenni.

"Egyébként AFAIK az MS a 2000-t már be akarta hozni otthonra is, csak ugye akkor még nagyobb divat volt a gányoljunk, majd elmegy valahogy modell. XP-ben nem véletlen, hogy egy csomó backward compatibility hack van a 2000-hez képest, pont a 98->XP átállóknak, akik emiatt nem váltottak 2000-re. (Igaz, az alkalmazásfejlesztők is dolgoztak azért időközben)."

A 2000-nel szerintem meg nem celoztak meg az otthoni felhasznalokat. Egyebkent kifejezetten szerettem benne, hogy NEM akart 98 kompatibilis lenni.

Az ME-vel a Microsoft megpróbálkozott mégegyszer eladni a Windows 98-at, az ME a Windows 98 harmadik kiadása volt.

Akkor teszteltek a Ballmer peak-et.

--
R2D2 a filmtörténet legmocskosabb szájú karaktere.
Minden szavát kisípolták.

+1 :)

Hááát.... Általánosságban, talán! De részemről inkább:
3.1 úgyahogy
3.11 fasza
95 hát... hagyjuk... :)
95 OSR2(?) az viszont már bejött
98 telepítő kódját még ma is vágom fejből, annyiszor kellett újratelepíteni.
98 SE viszont már stabilabbnak rémlik
ME nem volt (annyira) szar, nekem inkább az volt vele a bajom, hogy látszólag MS újabb bőrt akart lehúzni rólunk.
XP se volt ám annyira jó, "műszaki tartalmilag" meg pláne. Inkább SP1 -től gondolok rá jó rendszerként.
Vista úgy szar, ahogy van/volt
Win 7 faxa
Win 8....!? Egyelőre passz, tuti sokat fog még változni a végleges kiadásig. Egyelőre Metro nekem nagyon idegen. Igazából nem is az ötlet, hanem a megvalósítás. "Tipikus" amcsi elnagyolás (bár az is lehet, hogy arrafele nem 1024 a legelterjedtebb desktop felbontás...), 2 ikon/képernyő, mindenhol kani nagy betűk/szövegek hatalmas csúszkákkal minden irányba. Ide egy kis animáció, oda egy kis mutáció amoda egy kis variáció és kész is a Win7 -ből lett Win 8... Ennek köszönhetően nem is találok semmit, de még a kikapcsoló gombot/menüt is 10 percig kellett keresni legelőször (most nem, már rutinos voltam a korábban "kiszivárgott" verzió után)

Még egyszer jelezném, igencsak szujjjektív a lista

Nem olvastam el a kommenteket. És a postot is csak a feléig.

De kb ennyi jutott eszembe. XP 10év. Vista szar. Win7 jó. Win8 szar v. jó majd elválik.
Csak annyit akartam mondani hogy ki nem szarja le hogy szar lesz a win8. Itt az hogy milyen windowsod van csak az informatikusokat érdekli. Windows xp megy majd rajta az Avengers.2012.RETAiL.DVDRip.XviD.HUN.avi? menni fog. Megy rajta majd a rajta az új xyz.mp3 igen. Akik már vistát haszálnak mert az van lapin alapból. Működni fog? igen. Win7 dettó.
És akkor lehet mondani hogy windows 8 laptop. Igen lesz olyan. User első kérdése nem lehet rátenni xp-t? De valószínűleg rá lehet majd erőszakolni. Ha meg nem akkor win7 mert sokan csak megszokták. Ahogy a vistát is. Igy ki lehet jelenteni a win8-at is megszokják. Ahogy az ubuntu unity-t is.
Ezen kár szarozni.

Elnézést kérek a hangnemért.

„nem lehet rátenni xp-t? De valószínűleg rá lehet majd erőszakolni.”
egyre bajosabban. Sőt, legyen inkább a szinte lehetetlen kategória. Már a vista only laposokhoz is kínszenvedés volt xp drivert vadászni.

A Vistát túlságosan is lehúzták az emberek. Azt mondták, hogy ez teljesen más és szörnyű. Illetve hogy túl erős gép kell neki. Aztán a Microsoft gyorsan kihozta a Windows 7-et. Annak nem volt negatív visszhangja, pedig a felülete még jobban eltér az XP-től, mint a Vistáé (pl. dokkolás a tálcára). Az erőforrásigénye is kb. ugyanolyan, a különbség inkább az, hogy a Windows 7-tel bevárták a hardvereket, ugyanaz a vas drágának és nagyon jónak számított a Vista idején, míg jónak és átlagosnak a Windows 7 idején. Gondolom levontak néhány következtetés az esetből és felvettek még pár szociológust, pszichológust, stb.
Ha minden eszközön ezzel a Start képernyővel találkoznak a népek, megszokják majd. Start menü helyett Start gomb, Start képernyő és előugró menü van a jobb alsó sarokban. Tévére, tabletre, desktopra, mindenre. Ha azt mondanák a népnek, hogy felejtsd el a régit, olyat kapsz, amit egy hülye is el tud kezelni, nem biztos, hogy nem szeretnék.

--
Ha valakinek nem válaszolok a fórumon, ne sértődjön meg. Valószínűleg csak trollszűrőre raktam.

Ezt a Metro cuccot ha jól tudom valahol majd ki lehet kapcsolni a végleges verzióban, tehát nem kötelező majd ezt használni. Telefonon nekem kifejezetten tetszik, de pc-n nem biztos, hogy még tudnék vele barátkozni.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

Idevágó ismeretek ismerete nélkül megkockáztatom, hogy a gondolatmeneteled szemében egy vakfolt üldögél: abszolút fogalmad sincs arról, mit tud a Microsoft, és talán arról sincs, miért fizetnének a vásárlók. Szerintem szerencsésebb lett volna, ha az írásod stílusát ennek megfelelően választod meg.

:)

Bolond: nomen est omen! & Bolond lyukból bolond szél fúj!
:-)

ismeretek ismerete

gondolatmeneteled szemében egy vakfolt üldögél

(képzavar FTW)

Nostradamus ismét szólott.


[ NeoCalc - Earnings Calculator for NeoBux ]

Mondjuk, ami nagyon hiányozhat a Start Screen és az egész W8 koncepció kényelmes kezeléséhez, az egy Magic Mouse szerű egér / multitouch touchpad gesture-ökhöz.