Job hopping, tudatos karrier break, vagy sabbatical. Sokszor merül fel a kérdés, hogy mikor ideális munkahelyet váltani, mekkorák azok az idősávok, amik még elfogadhatók, vagy még "jól néznek ki" az önéletrajzban. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet! További részletek »
A 28. kraftie adásban régi adósságunkat törlesztjük, hiszen ezúttal IT-ban dolgozó lányok voltak a vendégeink.
Nagyon igyekeztünk, nem futottuk meg a szokásos köröket, nem akartuk túlzottan megfejteni, miért van kevés nő ebben a szép szakmában. Természetesen azért kihasználtuk, hogy végre lányokkal beszélgetünk, hiszen számos karrier és szakmai kérdést némileg más szemüvegen keresztül látnak. Összességében pedig ennek a látásmódnak a megléte csak javíthatna a hazai informatikán. Pogácsás Emesével, az SSP engineering vezetőjével, és Szupera Zitával, a Stream vezető Angular fejlesztőjével beszélhettünk IC és menedzser karrierről, sőt John Carmackot is megidéztük.
A rendezvény 2023. március 8-án zajlott le a HWSW IT karrier fókuszú eseménysorozata, a Kraftie keretein belül - rekordszámú, közel 2400 érdeklődő részvételével. A kerekasztal beszélgetés már remote dolgozó szakemberekkel és az értéklánc többi tagjával igyekezett teljes képet adni a remote külföldi munkakeresés és munkavállalás folyamatáról, természetesen érintve a foglalkoztatás formáit, az adózást, és minden egyebet, ami csak egy érdeklődőben felmerülhet.
A 27. kraftie egy picit talán szokatlan adás, hiszen betekintést nyújtunk olyan folyamatokba - magyar-amerikai tengelyen, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.
A site építés folyamatát két nagyon különböző háttérrel rendelkező szakemberrel jártuk körül: Barna Balázs a már tőzsdén lévő, egykori fintech startup, a Wise hazai és amerikai piacon is otthonosan mozgó szakembere, Ferik Attila pedig tradicionális nagyvállalatok, mint a GE HealthCare vagy az ArisGlobal hazai bővülésében játszott meghatározó szerepet.
A Rust programozási nyelvre leggyakrabban a C leváltójaként tekintenek, ami előbb-utóbb átveszi majd az uralmat a biztonságkritikus kernelek és alacsony szintű alkalmazások fejlesztésében. Hatékonysága és alkalmazásának sokrétű lehetőségei azonban jóval túlmutatnak a biztonságon, sokkal több területen predesztinálják sikerre. A webalkalmazások, azon belül az API rétegek fejlesztése esetén is jelentős potenciál rejlik a Rustban, kiváltképp ott, ahol a gyorsaság is nagy jelentőséggel bír.
Web- és mobilalkalmazások fejlesztése során csak a munka felét jelenti a felhasználó böngészőjében vagy mobiltelefonján futó frontend alkalmazások elkészítése. Ezek a felületek működésük során egy vagy több üzleti rendszerrel is kommunikálnak, így a kommunikáció sokszínűsége életre hívja a különböző middleware vagy backend for frontend (BFF) rétegeket. Több gyakori probléma merül fel, amikor egy frontend alkalmazást, valamint egy elsősorban üzleti folyamatok és logikák köré szervezett rendszert együttműködésre kell bírni.
A közösségi médiás reakciók alapján úgy tűnik, sokan nem akarják elfogadni, hogy már nem 2021-et írunk a munkaerőpiacon. Ébresztőt fújtunk a 26. kraftie adásban.
Nagyon sokat agyaltunk rajta, hogy a tagadás mögött mi húzódhat. Egy azonban biztos, egy 15 éve piacon lévő IT szakember igazi válságot még nem látott. Az adás legfájdalmasabb önigazolása pedig az volt, hogy a felvétel után pittyent a Discord, és már jöttek is a hírek: az egyik legnagyobb hazai IT munkáltató masszív leépítésekbe kezdett.
[Szolgálati közlemény] Február 1-én, csütörtökön végleg leáll a HUP hírlevél szolgáltatása. Követni minket a továbbiakban (természetesen a weboldalon kívül) RSS-en, X-en, Facebook-on, Reddit-en lehet. pic.twitter.com/oGgW03zCPX
A globális és hazai IT munkaerőpiac egyik legfájdalmasabb trendje a juniorok iránti kereslet drasztikus csökkenése. A 25. kraftie adásban utánamentünk a jelenségnek, az okokat és a megoldásokat is vizsgálgatva.
A Green Fox csődje csak a jéghegy csúcsa, a fenti jelenség mögött ugyanis több tényező együttes hatása áll, a kilábalás időpontja pedig teljesen bizonytalan. A nehézségek mind a bootcampekből, mind a felsőoktatásból érkezőket érintik. Az új helyzet új hozzáállást kíván meg a pályakezdőktől, azt pedig el kell fogadni, hogy számukra az IT pálya jelenleg csak középtávon kínál látványos előnyöket. Boda Józsival, a Codecool hazai vezetőjével beszélhettünk.
Gagyi Benedek (Shopify) előadása a karrier-fókuszú Kraftie eseménysorozat kerekasztal-beszélgetésének vitaindítójaként hangzott el 2023 májusában. 10 éves lett a React. Egy iparban, ahol mém lett abból, hogy "a frontendesek minden héten új keretrendszert akarnak használni", elég meglepő, hogy még mindig velünk van, nem? És mi a helyzet a többi keretrendszerrel? Még mindig az a káosz jellemző a frontend-fejlesztés világára, ami néhány éve divatossá tette a "frontend fatigue" fogalmat? Tartsatok velem, vizsgáljuk meg, hol tart jelenleg a frontend-fejlesztés mint szakma, milyen erők hatnak rá, és próbáljuk meg megjósolni, milyen irányba, irányokba fog továbbfejlődni. Lesz szó JavaScriptről, CSS-ről, régi és új keretrendszerekről, frontendes specializációkról, és úgy általában a webes fejlesztés jövőjéről.