4 klassz IT biztonsági előadással, masszív, több millió forintos képzési nyereményalappal, és Benk Dénes standupjával vár a hazai IT-üzemeltetők világnapja július 19-én. További részletek »
Módly Márk (HardcoreIT) előadása a HWSW free! meetup-sorozat 2022. november 29-i MODERN WEBFEJLESZTÉS tematikájú állomásán hangzott el. Sokszor halljuk, hogy a felhasználók által megadott adatokat validálni kell. Ez azonban félrevezető lehet, legyen szó bármilyen nyelven történő fejlesztésnél. Ismerjük meg együtt valós történeteken keresztül, hogy miért érdemes minden egyéb bemenetet is ellenőrizni!
Egy technológia csak ritkán annyira meghatározó és felforgató, hogy nem csak egy szűk szegmensre, hanem kis túlzással szinte az összes IT-szakemberre nézve karrier-releváns. A 36. adásban a konténerek között dagonyáztunk.
Néztük nagyítóval, aztán sztratoszférából is, hívtunk K8s gurut, és széles időspektrumon átlátó rutinos rókát, de a konklúzió ugyanaz: Kubernetes volt, van, és velünk is marad. Aki erről lemarad, az kimarad - legyen akár fejlesztő, akár üzemeltető. Vendégeinkkel, Brautigam Gergellyel (Kubermatic) és Kollár Lacival (OTP Bank) megvizsgáltuk a tanulási görbéjét is, illetve természetesen szó esett arról is, mekkora a kereslet a K8s tudásra. Nem kicsi.
Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Hosszú melós hónapok után ez egy jó lehetőség, hogy találkozzunk barátokkal, kollégákkal, szakmázzunk, és sörözzünk együtt. További részletek »
Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban. A 35. adásban ezekről a cégekről beszélgetünk.
Immár legalább 15 éve, hogy megjelentek itthon is azok a munkáltatók, akiknek a reputációja nem csak önmagukat adja el, hanem az ott dolgozókat is. Ezen cégeknek azonban nem ez az elsődleges hozadéka az IT szakemberek számára, hanem a felbecsülhetetlen networking hatás. Minden idők legrövidebb kraftie podcastjában ezt a témát futottuk körbe.
A hazai informatikai közösségben szinte nincs két olyan ember, aki ugyanazt gondolná az AI eszközökről. A 34. adásban hoztunk egy optimista jövőképet is.
Ha szóba kerülnek az AI eszközök, akkor a lesajnáló legyintéstől a doomsday forgatókönyveken át, egészen az óvatos lelkesedésig terjed a véleményskála. Ezt a trendet csak erősítik az olyan véleményvezérek és techpopulisták, mint Musk, Huang, Thiel, vagy Carmack.
Adásunk vendége Szpisják Dani (SCADEMY) volt, aki cégével külföldön oktat AI használatot és szemléletet fejlesztőknek. Beszélgettünk az ő jövőképéről, a fejlesztői társadalom kasztosodásáról, és egy lassan bekopogtató újhullámos generációról is, akiket a fejlesztés demokratizálódása engedhet piacra. Ennek a mindenben különböző generációnak bizonyos értelemben nagyon könnyű dolga lehet, bizonyos értelemben viszont nem. Nem csak a közvetlenül alattuk lévő generációk előítéleteivel kell majd megküzdeniük, hanem a teljes közösségével is. Végre mosolyoghatnak a JavaScript fejlesztők is. :)
Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek. További részletek »
Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk.
A 33. adásunk amolyan tanár-diák podcast, aminek még címet adni sem volt könnyű, annyira szerteágazó. Mit érzékel egy diák, és mit egy egyetem a juniorok iránti kereslet csökkenéséből? Milyen gyorsan reagál egy egyetem a friss informatikai trendekre, és kell-e egyáltalán egy diáknak dolgozni az egyetemi évei alatt? Van-e helye az informatikai oktatásban a ChatGPT-nek, és tanulnak-e már Rustot a diákok? Teli voltunk ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel. Ekler Péter, a BME VIK docense, és Viczián András, az ELTE matematikus hallgatója volt a segítségünkre.
Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, a staff, a principal, a chief, és társai. A 32. adásban ezekről, illetve a mögöttük rejtőző elvárásokról beszélgetünk.
Sokan gondolnak ezekre a titulusokra - részben helytelenül - egyfajta rendfokozatokként, melyek a technikai tudás mélyülésével jönnek, sokan nem is hallottak róluk. Cégenként változnak az elnevezések, és a tartalmuk is, hiszen sokszor ugyanaz a titulus mögött teljesen más elvárás jelenik meg. Nem egyszerű az elnevezések között rendet vágni, talán nem is lehet, de azért elég jól körberajzolható, milyen elvárások jöhetnek szembe a senior tapasztalati szint fölött. Ezúttal Szász Péter (alias eszpee) és Gagyi Benedek (Shopify) volt segítségünkre.
Május 30. és 31. között Budapestre érkeznek a szoftverfejlesztés rocksztárjai. A kétnapos konferencia apropójából a HWSW kraftie nyereményjátékot indít. További részletek »