nem mert bele engedni egy sorozatot - inkább ledarálta a légcsavarját.
Van egy tippem:
- a vadászgépeket szereljék olyan forgó pengékkel, mint az ókori szekerek tengelyén volt, hogy amikor mellé ért egy másik harci szekér szét tudták forgácsolni vele.
kieg:
Mit keresett ott egy US felderítő drón ???
na mégis ?
- pl. orosz hajók pozicióját mérte fel, hogy ki lehessen lőni őket..
Akkor ez oroszok részéről védelmi intézkedés volt ??
Értem, akkor csak szarul fogalmaztál. Azt akartad írni minden bizonnyal, hogy akkora büdös gyökerek, hogy bármit is megengednek maguknak.
A maradék 200-ból nem tudnak chipeket, és mélytengeri olajfúró technikát beszerezni, de még légzsákot sem a ladákba.
Kérdés, hogy pl a transponder be volt-e kapcsolva. az oroszok azt állítják, hogy nem. Azt is érdemes végiggondolni, hogy ha az USA légterérnek határán bukkanna fel egy orosz drón azt az amerikiak hogyan kezelnék :). (a kínai ballonos történet azért nem áll meg, mert az konkrétan végig grasszált a területük fölött)
Komplett hülye volt Biden. Ha megjelenik egy léggömb, első nap kérdez, ha nincs válasz, másnap lelövi. Átment a kínai léggömb az egész USA felett.
Mindenki Magyarországon röhögött, amikor egy hibás ukrán drón átment az országon és Horvátországban lezuhant.
Van légvédelem a világon. Bemész engedély nélkül Magyarországra, ugranak a gripenek és lehoznak a földre. Már ha épp foglalkoznak vele.
Normális ország fölött nem röpködnek az UFO-k csak úgy össze-vissza.
ledarálta a légcsavarját.
Egy gyalogsági ásóval. Nyilván ez nem szokatlan az oroszoktól, na de egy 400 km/h körüli sebességgel repülő drónt meggyalásózni egy Szu-27-ből, ami ilyen sebességnél valószínűleg nehezen irányítható... :D
:)
Na igen, azért nem biztos, hogy szándékos volt az ütközés, csak kicsit szűkre vette az emelkedőt. Amúgy is, melyik épeszű pilóta akar a gépével nekimenni bárminek is? Meg annyira mester volt, hogy tudta, hogy csak a légcsavarnak megy neki.
melyik épeszű pilóta
Azt hittem, orosz. :)
:)
Biztos van az a mennyiségű vodka, amitől légi kamikazét játszana :) Csak akkor nem biztos, hogy eljutna a célpontig.
Zelenszkij úrral majd valószínűleg azért elszámolnak a háború után, hogy minek kellett egy nem létező városért ezerszámra katonákat feláldozni. Is. Meg másért is.
trey @ gépház
A háttérhatalom lájkolja a vérfürdőt. Szerintem nem lesz semmilyen elszámolás, csak akkor ha a népnek nagyon muszáj bűnbakot mutatni. A legvalószínűbb, hogy kitüntetik, vagy szentté avatják.
Úgy értettem, hogy a nép számoltatja el. Mert most sodródnak vele, jobbat nem tudnak. De, valószínűleg lesznek majd kérdések. Utólag. Ott sem mindenki Zelenszkij-fan ám!
trey @ gépház
Meglátjuk. Én csak örülök, ha igazad lesz.
A szar vezetést ~könnyű és ~tartalmatlan aktus egy másik szar vezetésre cserélni. Szerintem fontosabb, hogy az embereknek el kell majd számolni magukkal és egymással, hiszen ők fognak tovább együtt élni a döntéseikkel, tetteikkel, traumáikkal és egymással.
:)
háttérhatalom
Jaj.
A huszonegyedik században vagyunk, létezik az Internet, nem csak a TV-t lehet nézni már. Aki még mindig nincs tisztában azzal, hogy a legtöbb politikust a háttérhatalom irányítja, az biztos egy kő alatt él.
Vagy, egy másik lehetséges magyarázat: az illető még nem hibbant meg.
Zelenskij esetén egészen nyilvánvaló, hogy színészből építették fel évek alatt úgy, hogy valami vicces műsorban eljátszotta, hogy ő egy őszinte politikus. Nézzetek utána, hogy ez mibe került és kik finanszírozták! Nyilván csupa jóindulatból csinálták.
Hát ja, rendes politikus jogi egyetemet végez, nem pedig színművészetit... oh wait.
Amilyen módon ezt kijelented, erre pont annyi alapod van, mintha valaki rólad állítja ugyanezt.
A gyíkembereket se felejtsd el megemlíteni.
Ez egy tipikus hírelhárítási módszer, hogy egy állítást azzal próbálsz hitelteleníteni, hogy egy teljesen másik állítással mosod össze teljesen alaptalanul. Jöhet ide a lapodföldezés meg hasonlók is.
A háttérhatalmazásnak kb. annyi alapja van, mint a laposföldezésnek.
Mert kísérletekkel be van bizonyítva, hogy nem lehetséges az, hogy a politikusoknak van "főnöke" aki megmondja neki, hogy mit csináljon, ezáltal a háttérben maradva gyakorol hatalmat?
Egyrészt általában állítást bizonyítanak, nem annak ellenkezőjét. Másrészt szerintem az emberek nagy többségének a háttérhatalom fogalom nem ezt jelenti.
Szigorúan véve amúgy minden politikusnak van főnöke, hiszen jellemzően választott képviselők tehát a választópolgárok a főnökeik, vagy ha nem is választott politikusok, valamilyen politikai tömörüléshez tartoznak, vagy valamilyen adott cél érdekében tevékenykednek.
Mit jelent a háttérhatalom fogalom? És hogyan lehet egzakt módon bizonyítani, hogy nem létezik? Hasonlóan a laposföldhöz?
Nem kell hitelteleníteni. Hiteltelen.
Lock
Nem gondolnám, hogy szoktam változtatgatni...
A lenyeg, hogy idetalalok, ha ervelesi hibaval, azon belul is szalmababbal talalkozok megint toled. Kelloen gyakori. :)
Ez egyik sem. Csak jelezném. A posztoló kijelentése hiteltelen, mert a benne szereplő kitalált dolgot megpróbálja valósnak beállítani.
Szerintem "háttérhatalom" helyett használd a "nyugati elit" kifejezést, mert egyrészt kb. ugyanazt jelenti, másrészt így a nyugati elit jelenlévő kommunista csicskái jobban magukénak fogják érezni.
:)
Bahmut nagy törést okozhat Z karrierjében, ha kiderül, hogy a taktikája stratégiai tévedést eredményez.
Wishful thinking
Nagyon nem.
Az ilyen pontok később lesznek egyértelműek. Jelenleg amit tudunk róla, hogy két táborrá osztotta őket.
Bakhmut a tavaszi offenziva egyik kulcstenyezoje, hogy meg meglegyen.
Bar ahogy haladnak a katonai leszallitasok, nem lesz abbol az offenzivabol semmi se. Amerika is mar pedzegeti, hogy minden allam sajat dontese, hogy mennyi vadaszrepulot ad Ukrajnanak (leforditom: nem adnak olcsobban f16-ost helyette ...).
Sokkal erdekesebb, hogy Lviv kozeleben egy 120 meterre (!) a fold alatt levo bunkert likvidaltak az oroszok 6 tőr (Kinzhal) rakétával. A bunkerben volt legalább 300 ember, abból 40 magas rangú CIA-s és NATO-s vezető.
Ez az a voros vonal, amit eddig nem leptek at az oroszok. Amolyan iratlan szabaly, hogy egymas vezetoit nem veszik direkt celba. Most ez megtortent.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Az általad hivatkozott cikkben (amely alapján te tényként közölsz dolgokat): 80 méter mélyen...., nem megerősített információk szerint NATO légvédelmi parancsnokság...., feltételezhetően volt ott 40 magas rangú külföldi szakember..., még a nem megerősített információk alapján történő feltételezések (LOL) sem említenek NATO-s vezetőt, a CIA meg konkrétan nincs megemlítve az egész cikkben... Az orosz haderő szerint....
Vörös vonal. Nem megrősített információk alapján. Feltételezhetően. /o\ Propaganda-papagáj XD
Van am video is (amibol a cikk szulethetett), ahol egy magasrangu ukran katonai vezeto mondja el. De gondolom, azt mar megtalalod egyedul, ha ennyire lenezed a masikat.

Nem, nem találom meg, mert nem merülök nyagig a fosba propagandába...
Gondolom Putyin is el lesz számoltatva, mert neki meg 3x-os szorzóval hullanak az emberei. És gondolom ez az ukrán taktika: amíg 1:3-hoz az arány, addig érdemes "darálni" a ruszkikat.
Valóságtartalma nyilván annyi amennyi: a tények szemben a tagadásokkal.
A másik veszélyes történés, és ez lehet hogy a legveszélyesebb a támadókra: zuhan az olajár
Jah, komoly történés, hogy az észt légtérben lévő NATO gépek észleltek egy nem észt légtérben repülő orosz gépet, és figyelték, ahogy nem észt légtérben repül...
:)
Fuss neki ismét, mert ez nem sikerült!
Miért én fussak neki annak, ami neked nem sikerült? A fajtád leszokhatna már erről.
:)
nem észt légtérben repülő orosz gépet, és figyelték, ahogy nem észt légtérben repül...
Súlyos értelmezési deficitet tapasztalok a forrás és a reakciód vonatkozásában.
ruszkidrukkerek
Így hívod azokat is, akik pártatlanul elemzik a helyzetet?
trey @ gépház
(Majd ha lesz itt olyan, szóljál.)
jelen.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Csatlakozom. Zelenszkij és Putyin jól kib.szott az ukrán és az orosz emberekkel. Békét!
Hogyan definialnad sajat szavaiddal a partatlant?
Pártatlan? Ez most komoly?
Csak egy sith targyal vegletekben
Nekem nincs semmi problémám az oroszokkal, de...
Még Iránnak is voltak golyói direktben leszedni az amerikai drónt, illetve megrakétázni az amerikai bázisokat. Ez a nekimegyünk, majd letagadjuk dolog elég ciki.
Aztán persze lehet, hogy privátban közölték az amerikaiakkal, nem akarnak több drónt látni a környéken. Majd a közeljövőben kiderül. Ha továbbra is folytatják a missziókat, akkor viszont ez egy kockázatos és teljesen értelmetlen manőver volt, ami miatt pont, hogy gyengének tűnnek az oroszok.
Persze a pilóta képességei figyelemreméltóak.
én amit láttam a videon (42mp): üzemanyaggal beterítette ráfordulással a drónt, de nem ért hozzá.
Hogy volt-e második megközelítés és akkor koccolta le a drónt az orosz gép - azt nem mutatták.
Ha üzemanyag sugárat mutatják, akkor a koccot miért nem ?
Lehet, hogy ezért jött "ferdén"? Én csak flight simulatorban és hasonlókban repkedek, de én úgy csináltam volna, hogy a gép valamelyik masszívabb részével, például az orrkúppal kicsit hozzáértem volna a propellerhez. Eleve sokkal kisebb sebességgel jöttem volna, mintha formációban repülnék a drónnal. Persze az orrkúphoz közel ül a pilóta, nem biztos hogy jó ötlet azzal koccolni... Gondolom a Szuhoj pilóták jobban képzettek nálam a kérdésben :-)
Az orrkúp pont nem egy nagyon masszív rész, általában érzékeny berendezéseket tartalmaz (pl. radar).
Plusz esélyes hogy az orosz gép minimális sebessége alatt repült a drón, bár ennek lusta vagyok utána guglizni. Mindenesetre nem feltétlen tud vele formációt felvenni.
> Érdekes, mert az egyik propellerlapáton látszik sérülés:
Vagy csak kamera sync.
Egyebkent nem az a szep ebben a dron leszedesben, hogy nemzetkozi legter (egyebkent kevesebb, mint 60km-re volt Szevasztopoltol plusz transzponder ki volt kapcsolva), hanem olyan erzekelovel volt felszerelve, ami annyira szupertitkos, hogy eddig meg ukrajnanak se adtak ilyent dront, nehogy orosz kezre keruljon.
Konkretan Gorgon Stare kamerarendszerrel volt felszerelve:
Jah, es az USA pattog ossze vissza, de az oroszok kiemelik a Fekete tengerbol (mar van ott 4 hadihajo, meg a Kommuna kiemelőhajójuk), mig amerikai hadihajo nem tud bemenni oda (ugye a torokok nem engedik at Boszporuszon). Ha megnezitek az osszes amerikai dron elkeruli a torok legteret...

> hogy nemzetkozi legter (egyebkent kevesebb, mint 60km-re volt Szevasztopoltol plusz transzponder ki volt kapcsolva),
Nicsak, most meg Szevasztopolt tamadjak dronokkal...
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Kínát nem nagyon nevezném orosz barátnak, sokkal inkább semlegesnek.
CNN: "China has refused to condemn Russia’s attack on Ukraine — or referred to it as an “invasion,” instead blaming the advance of NATO for provoking the conflict."
Ha ez a semlegesség, akkor viszont kifejezetten érdekes miért titulálnak sokakat itt "moszkovitának".

Ez csak blama. Nyújt e katonai támogatást? Nyújt e bármiféle támogatást?
A szankciók kijátszásában gazdaságilag segíti az oroszokat Bloomberg
Radarokban és drónokban használt IC-kkel segíti az oroszokat WSJ
Gépkarabélyokkal és testpáncélokkal segíti az oroszokat Politico
Stb, de persze ezek csak azok amikről jelenleg tudunk.

.
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Putyin és Lvova-Belova ellen. Alakul szépen az új vasfüggöny.

A vasfüggönyt Putyin építi, ahogy elődei tették.
Ha szerencsénk van, elmesélhetjük az unokáinknak, hogy volt egy pont, amikor a degenerált nyugati idióták száma tetőzött Európában.
:)
Úgy legyen.

Ha jól emlékszem pont ez volt az elgondolás 1945 után is, mintha szarul öregedett volna nem?
Valószínűleg rosszul emlékszel.
:)
Aha, kollektíven mindenki rosszul emlékszik, vagy csak restaurálni akarod azt az időszakot?
Talán ha mondanál valami konkrétumot, nyilvánvalóvá lehetne tenni, hogy miben tévedsz.
:)
Ha szerencsénk van, elmesélhetjük az unokáinknak, hogy volt egy pont, amikor a degenerált nyugati idióták száma tetőzött Európában
Ez volt a kiinduló. Te írtad. Gondolom érted mit írtál, valamint feltételezem tudod, miért épült a vasfüggöny 1945 után.
A fajtád szokása szerint megint abból indultál ki, hogy mit csináltak "mások", nem pedig abból, mit csinált a saját közösséged. Ti vagytok a világ közepe. A világ ártatlan, tökéletes közepe.
:)
Az én fajtám az ember. Általában az emberek abból indulnak ki amit tapasztalnak. Te most itt baromságot írtál fent (szerintem legalábbis), de kíváncsi voltam hogyan fejted ki miért volt az 1945 utáni bezárkózás jó. Nem sikerült kifejtened, helyette elkezdtél terelni.
Egyértelműen fogalmaztam, te pedig egyértelműen félreértetted. Ennél többet nem tudok segíteni.
:)
-1
Igazad van. Tudok segíteni: oxigént neki!
:)
:)
Másrészről viszont, ha a népesség száz százaléka fizetett ruszki troll lesz, akkor mi értelme lesz az egésznek?
Néha tehetnétek fel valódi kérdéseket is.
:)
A fajtád úgysem értené.
Ezt már valódi kérdésnek szántad?
:)
Nem tudom ki koveti kozelebbrol az orosz fegyvereket, de eleg durvan kezdenek fejlodni. Rengetegben jobbak a nyugatiaknal.
Van ez fenykepezoallvanynak kinezo dron zavarojuk, ami passziv, es csak akkor kapcsol be, ha repul egy UAV. Igy nez ki:
Van meg vagy 5 masik zavaroallomasuk (kezi, auton, fixen telepitett).
Van rengeteg raketajuk, amit egyszeruen nem tudnak leloni (mert tul gyors, vagy mert manoverezik, es ettol kiszamithatatlan a palyaja).
Van egy csomo, ami messzebb hord, igy hatrebb telepitheto (frontrol akar 120km-re, mig az amerikai "csak" 80km-re tud elloni)
Egyetlen baromi nagy hatranya van az oroszoknak, megpedig a starlink. Olyan muhold folenye van a nyugatnak, hogy bombakraterbol visszaelemzi az AI, hogy mi lotte ki...
Szerintem nagyon nem szabad lebecsulni az oroszokat. Jonnek ki a cikkek, hogy a tartalekaik kevesebb, mint 10%-at szabaditottak fel (muholdfelvetelen elemzik, hogy mennyi tank fogy egy-egy raktarbol).
Az latszik, hogy amerika kezd kihatralni, nyakukon lassan a valasztas, ez a haboru meg 2 evig lazan kitart meg orosz reszrol, es az ukranoknak is elkepeszto emberveszteseguk van. Szoval lassan elfogynak az ukranok. Azert Oroszorszag nagy orszag.
Olvastatok a kiszivarogtatott 220oldalas nato doksit, hogy milyen infokkal segitik az ukranokat?
Ott van benne a tavaly tavaszi ominozus eset, amikor azon rohogott a fel vilag, hogy mennyi orosz katona veszett oda, mert nem tudtak atkelni egy kisebb folyon luhansk megyeben? Konkretan benne van GPS koordinataval.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Említettem ezeket itt mert engem is inkább ez a része érdekel. A kép valószínűleg egy Strizh-3zavaróállomás (videó róla, auto translate használatával angol felirat is elérhető).
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Az élőerő az egyetlen, ami az ukrán oldalon korlátozottabban áll rendelkezésre - minden más csak nyugati politikai döntés kérdése. Akkora gazdasági potenciával, készpénzállománnyal és technológia fejlettséggel rendelkezik a nyugat, amivel Oroszország egészen biztos nem veheti fel a versenyt.
Nekem kérdőjel hogy nem fog-e tényleges katonai intervenciót alkalmazni a nyugat, ha rohamosan fogyni kezdenek az ukránok - politikailag ezt is nehéz eladni, meg azt is, hogy hiába támogattuk az országot, Putyin felülkerekedett.
Robert C Castel felteszi a kérdést, hogy mit érsz a technológiai és gazdasági potenciáloddal, ha 100 orosz harckocsi csöve néz a fejedre?
Túl van dimenzionálva a technológiai fölény. Az oroszok már belátták, hogy Armaták gyártása helyett jobban járnak a régi T72 modernizálásával.
Egy Armata 10x drágább, de simán kinyomják gyalogsági fegyverrel is. Nem véletlen drónoznak az oroszok. A drága fegyverek szart sem érnek. Olcsó, nagy pusztításra képes fegyver kell, vagy olyan, amit nem lehet még könnyen hatástalanítani.
Ebben a háborúban nem nagyon láttál modern fegyvereket: az ukránok nincs, az oroszoknak pedig hiába van, ha képtelenek eleget gyártani belőle.
uhh, ez nagyon komoly tevedes..
Konkretan ez alatt a ket ev alatt (egy kicsit eloreszaladtam 2024-re, amikoris az amerikaiak *bárhogy*, de *mindenképpen* zárniuk kell), tobbet fejlodtek a fegyverek mint az elmult 40 evben osszesen.
Konkretan paradigmavaltas van folyamatban. Kb. ugy ahogy a 2. vh elejen egy vas tolcserrel fuleltek a kozelgo repulot a vegere meg volt radar.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Melyek azok az új fegyverek, amit most először, tömegesen vetettek be az elmúlt 1 évben?
Hiperszonikus raketa (ha letezik, kodos es onellentmondo cikkek beszelnek rola)
Ugye a slágertéma a drónok. Amit most *tömegesen* vetnek be.
Az eredeti iráni Shahed -136 drón, itt egy bemutató videó:
Az amerikai JDAM orosz megfelelője, aminél egy Fab-500 as bombára aggattak szárnyakat.
Ugye az amerikai JDAM-ban is az a pláne, hogy hagyományos bombára(MK-80) szerelnek gps vevőt és szárnyakat.
Hiperszonikus rakéták, amiket nincs hogy lelőni:
Kinzhal (ami tőrt jelent), 3000km a hatósugara, és MACH 12-t is képes elérni (ez ugye csak feltételezés).
Van még a Zircon is.
Drón zavarók. Ebből rengeteg féle van az oroszoknál, és egyre jobbak a hatástalanításban.
A.I.
Ez egy nagyon komoly dolog. Ugye amerikának és a nyugatnak annyi műholdja van, mint égen a csillag (starlinkekkel meg pláne),
és ezeket a képeket valós időben elemzik AI segítségével.
Ilyen se volt régen.
Ugye az AI kezd leszivárogni a fegyverekbe is.
Az egyik orosz katonai vezetőt arcfelismeréses bombával likvidálták, abban a zöldséges boltban, ahova gyakran járt.
Ugye most van egy olyan projektjuk az ukránoknak, hogy halott orosz katonákat fotóznak, és AI segítségével (Clearview AI) megkeresik a családjukat oroszországban. Majd kapcsolatba lépnek a családdal és közlik, hogy meghalt a fiúk.
Elvileg ez a cél felrobbantása előtt felemelkedik és magasból összeveti, hogy egyezik-e a cél tájképe, a benne tárolt képpel, és csak egyezés esetén támad.
Itt egy elég jó cikk, hogy műholdról mennyi mindent ki lehet deríteni AI segítségével:
Ahh, annyi van, hogy igazaból meguntam már írni. Többet fejlődik most a világ katonai gépezete, mint az elmúlt 40 évben összesen. Tényleg.

Kínaiak a harci tapasztalatok megosztását kérték az oroszoktól és többek közt kamera rendszereket adnak át, hogy tudják tanulmányozni a harcot – készülnek Tajvanra.
Tudod itt mindenki azt mondja, hogy az oroszoknak nincs penze, nincs embere, a fegyverei elavultak. Aztan egy eve tart, es olyan fegyvereket latunk mindket oldalon, hogy csak pislogunk.
Igen, egy haboruban, ahol mindket fel megteheti, ott bizony technikai fejlodes van *mindket* oldalon.
Es igen, ez a loket van akkora mint elotte 40 ev volt. Ezt mondom.

> Tudod itt mindenki azt mondja, hogy az oroszoknak nincs penze
Azt mondod, hogy a vaskupola egyik ilyen haborus fejlesztes?
Erre tudsz mondani egy palesztin peldat, hogy ok mit fejlesztettek?
Tudod itt az orosz-ukran/nato haborunal lehet mutatni fejlesztest *mindket* oldalon. Es nem egyet-kettot.
Szerintem en mar ezt tulragoztam. Akinek fule van, hallja meg.

Akinek szeme van, olvasson utána.

Szerintem a különféle időkben és különféle területeken zajló konfliktusok mind rendelkeznek egyedi tulajdonságokkal, kihívásokkal, ezért mindegyikben születtek és születnek innovációk. Van ennek irodalma is, de hozzám csak pár, a hétköznapi érdeklődő számára készült cikk jutott el, és konkrétumokra már nem emlékszem belőlük. Ha tényleg érdekelnek téged a közel-keleti vagy más háborúk fejlesztései, biztos vagyok benne, hogy segítség nélkül is kitalálod a megfelelő keresőszavakat.
:)
Uditoen meglepo kulturalt stilus. Bar mindig igy kommunikalnal...
Talán gyakrabban történne hasonló, ha nem írnátok nagy mennyiségben óriási faszságokat, szépelkedő prosztó stílusban. Egyszer érdemes lenne kipróbálni.
:)
Vissza is tért a régi :(
Igen, a vaskupola az az egyik arab fenyegetésre válasz, ti. az olcsó, házilag készített rakéták, amikre nem igazán lehet ellődözni a darabonént sokmillió dollárba kerülő patriot rakétákat (úgy, hogy az arabok meg összehozzák két marék rizs árából). Szóval az arabok oldalán ott vannak a home made rakéta fejlesztések, amire adott válasz a vaskupola, hogy olcsón tudják lelőni ezeket.
50k-200k dolláros rakétákat (Tamir, Skyhunter, etc) használ a vaskupola a 800-10k dollárosokkal szemben, ami a patriotnál olcsóbb, de egyáltalán nem olcsó vagy olcsóbb a másik oldal eszközeihez képest. A fő lényege, hogy baromi hatásos. Gyorsan tudják mozgatni az állomásokat, 90-97% körüli hatékonysággal működik, számítógépes rendszer válogatja ki veszélyesség alapján a beérkező rakétákat, stb. Kezd egyébként ez is kevés lenni, biztos vannak újítások ezen a fronton is, mert egyre több problémájuk akad.

minden más csak nyugati politikai döntés kérdése.
Per pillanat épp azért -is- van lőszerhiány Ukrajnában, mert bár a legtöbb lőszerszállító országban a minimum szintre (egyeseknél az alá: lásd németo. bizonyos kaliberből 2 napi lőszer adag) apadtak a készletek és nagy megrendelések vannak feladva; de pl van olyan alapanyag ami kínából érkezik: azok meg nem sietnek teljesíteni a sokszorosára ugrott megrendelést.. ..hja és persze mindezt az után, hogy a világon mindenhol felkutatták az összes ex-szovjet készletet: az volt az első amit oda vittek: részben azért is van szükség a nyugati technikára, mert ezekhez van(volt) még elérhető mennyiségű lőszer. Majd felpörögnek ezek a megrendelések is, csak ugye a beruházó gyártó sem 1-2 megrendelés miatt akar komplett infrastruktúrát építeni: hosszútávú szerződésekben kell garantálni a megtérülést, hogy megérje a cécó: engem ez rémít meg leginkább. Mert ahol felhalmozott készletek és gyárak vannak, ott lobbi érdek is van arra, hogy azok a gyárak 0-24ben termeljenek és el is használják a készletet...
Az anyagháborúban az emberek és a harci eszközök mellett a lőszer illetve annak a felhasználási pontra célba juttatása a kihívás; így most a gyártás-szállítás téren zajlik a logisztikusok között épp a háború :).
Ezek fényében nem mondanám, hogy *csak nyugati politikai döntés kérdése*. A kínai alapanyagnak kitettség miatt pl rajtuk is erősen függ, hogy miből mennyit és hova; milyen ütemezéssel.
Ez az anyagháború azért alakult ki, mert az ukránokat egy szűk fegyverarzenálhoz tartozó lőszerekkel kell ellátni - nem kaptak a NATO-tól ballisztikus rakétákat, vadászbombázokat, helikoptereket és egyelőre tankokat sem.
Én egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a nyugat nem jutott el arra a pontra hogy politikailag Ukrajnát nem engedheti el, tehát adott esetben intervenciót is alkalmaznia kell - ez az orosz hadsereg végét jelentené Ukrajnában.
Azért tegyük hozzá, hogy mindkét fél őrületesen sok lőszert használ el, nem csak az ukránok küzdhetnek hiánnyal.

Ne fesd az ördögöt a falra; van elég bajunk így is. Nagyon remélem, hogy ilyen baromság előtt behúzza valaki akinek maradt egy csöpp esze a kéziféket.
politikailag Ukrajnát nem engedheti el
Ahogy elnézem most per pillanat úgy tűnik, hogy lesz Nyugat meg Kelet Ukrajna végletesen nyugati illetve keleti kiszolgáltatottsággal.
> ez az orosz hadsereg végét jelentené Ukrajnában.
Kínának nem érdeke az orosz bukás. Ne gondold, hogy ha a NATO bevonul, automatikusan nyernek.
Ha 2 millió sorköteles kínai látogatóba megy, gond lehet. Főleg ha fegyvert is küldenek hozzájuk. De lehet, hogy Ukrajna helyett Tajvanba látogatnak a kínaiak és rögtön két frontos is lesz a háború.
A NATO nem bír 145 millió ruszkival sem, akkor 1.4 milliárd kínaival és 145 millió ruszkival majd bírni fognak...
Nincs garancia a sikerre, ha a NATO bevonul. A ruszkik Berlinig szoktak kirándulni vita esetén...
Kínának nem érdeke Oroszország mellett harcolni, ahogyan a nyugat ellen sem.
Az USA épp most vetíti magát közös fenyegetésként Kína és Oroszország irányába egyidejűleg. Ettől függetlenül persze ettől ezek nem lesznek szerelmesek egymásba, de pl az amúgy is szoros hadiipari kooperációt sikerülhet elmélyíteni közöttük (aminek már mutatkoznak jelei).
Nyugatnak le kell állnia a fegyverszállításokkal..de azt nem látom sehol leírva hogy az oroszoknak mit kellene tenniük, annak érdekében hogy tűzszünet és béke legyen.
de azt nem látom sehol leírva hogy az oroszoknak mit kellene tenniük, annak érdekében hogy tűzszünet és béke legyen.
Ha nem védekezik az ellenség, akkor nincs is háború.
A fajtád valószínűleg nem érti, de az embernek elsősorban azon közösség dolgába van lehetősége belepofázni, amelyiknek tagja.
:)
Te úgy gondolod, hogy Bayer Zsolt és csürhéje a nyugat részének tart minket? Hivatalosan is elismernék? Vagy már mi is szállítunk fegyvert? Vagy hogyan máshogy érted a "fegyverszállítások leállításába" beleszólni?
Kérlek, nyiss az oxigéncsapodon.
:)
Mindig elszomorít mikor látom, hogy elértük a határaid...
Örülök, hogy nincs okod szomorúságra.
:)
Amugy hallottatok, hogy jon az uj Harry Potter konyv? Lesz benne egy uj atvaltozastan tanar, aki a fantaziatlan rosszul ervelo progressziveket egy orara gyikka valtoztatja majd, de aztan elmulik.
Az orosz hadsereg válságban van. Szétlopták a felszerelést, ami maradt az szar, demoralizáltak a katonák. A Wagner próbál az orosz haderő helyébe lépni, és itt valójában Prigozsin az aki Putyin hatalmára pályázik. Ez a szerény véleményem.
Az USA/dem megnyerte az informacios haborut.
A csatateren ettol meg lofaszt se tudunk, hogy mi hogy all, mert mindennek allitjak mindket oldalon az ellenkezojet is. Es a valodi haboru tortenelmet ott irjak a csatateren, nem a bulvarlapok irodaiban, es nem is egy NATO tagorszag kanapejan.
Miota elkezdodott a haboru, a nyugati media szerint 42x fogytak ki az oroszok a loszerbol es mar tavaly marciusra kifogyott az osszes orosz tankbol a benzin.
Az origos ujsagirok balfaszsaga megmutatja nagyban azt, amit a Guardian, CNN stb. piciben balfaszkodik ossze. A gond, hogy az elobbit csak parmillio magyar olvassa, az utobbit az egesz fejlett vilag osszes ujsaga atveszi.
Mindkét oldal faszságokat írogat, nyilván a megfelelő propagandacél érdekében teszik.
És összeomlott a gazdaságuk ezért már nincs is háború. Aztán belelóg a bilibe a kéz..
A csatateren ettol meg lofaszt se tudunk, hogy mi hogy all
Azért körvonalazódik, hogy Prigozsin egyre nagyobb hatalmat szerez a Wágner sikerei és az oroszok kudarcai révén.
Trump attól fél, hogy letartóztatják hamarosan. Híveit felszólította hogy tüntessenek: Post | Truth Social
Mi lesz most? Ki fog most békét csinálni?
Kinek kell a béke?
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
Inkabb: hogy nez ki egy realis bekekompromisszum?
A mi dolgunk?

Alapvetoen nem.
De a nyugati nep 70-80%-a hulyesegeket gondol realis bekefeltetelnek.
A nyugati nép saját önhittsége révén azt gondolja békének, ha le tudja rabolni Oroszország természeti kincseit is, mint tette ezt számos országgal. Ugyanígy lerabolta a világ szürkeállományát is. Ez a rabolt vagyon mostanra elfogyott, az biztosította eddig a nyugati jólétet. A nyugat exponenciális hanyattlásba kezdett, elég megnézni a PPP GDP-t, a BRICS országok megelőzték a G7-eket (a PPP GDP a tényleges össztermékre jellemző érték, nem úgy mint a sokat szajkózott Nominal GDP). Szóval egyelőre az igazi békének nem látom az esélyét, de még tűzszünetnek sem. Viszont attól tartok megint a fasz rossz végén vagyunk.

Oroszországhoz képest mi is nyugatra vagyunk, azt' nézd meg, milyen szürkeállományt raboltunk le... Ahogy az ismerőseimtől hallom, akiben volt még valami perspektíva, az már rég Indiában vagy Brazíliában építi a karrierjét.
Egy kis nyelvi segítség, a "nyugati nép", "nyugati világ", "a nyugat" nem konkrét országokat jelent.
Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.
Igaz, gyuri31 még itt van nekünk, szóval nincs aggódnivalónk.
A Nemzetközi Bíróság nevű gittegylet (sem az USA, sem az ENSZ nem ismeri el) elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen. Putyin, amikor meghallotta:
trey @ gépház
Biden is ott van:
Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy noha az Egyesült Államok nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróságot (sic!), a testület "nagyon erős érvvel állt elő".
Az amcsi logikai is érdekes, elfogató parancs = érv.
:D
Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.
Nem vicc: Putyin az Egyesült Államokban lenne biztonságban
🤣
trey @ gépház
háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) pénteken elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen. Joe Biden erre reagálva kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin „egyértelműen háborús bűnöket követett el”, ezért a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) döntése elfogatóparancs kiadásáról szóló döntése jogos. Azt is mondta, hogy bár a parancs „indokolt”, nemzetközileg ők sem ismerik el
Csak idézem.
Le is fordítom neked:
Az elfogató parancs a tagok részére kötelező érvényű. US számára nem kötelező (mivel nem tag), de magával a döntést jogosnak tartja.

Ez olyasmi, mint, hogy az USA szerint a kazettás bombák gonoszak, akik használják, azok terroristák, csak éppen ők az egyikek, akik nem írták alá a betiltásukat? 🤔 😆
trey @ gépház
akik nem írták alá a betiltásukat
..és raktároznak belőle készleteket...
Nem, ezt te akarod belelátni.
Hogy kiszélesítsük, van valami hasonló politikai ok, amit te próbálsz elferdíteni. Ez pedig a következő: US része volt az ICC tervnek. Az egész elhúzódott és politikailag úgy alakult, hogy nem tudták megszerezni az optikailag szükséges belső irányítást. A megfelelő kontroll látszata nélkül ez az US pozícióját gyengítő tényező lett volna, ezért nem tudta az akkor Dem. adminisztráció megfelelő támogatással bevinni jóváhagyásra. Aztán változás történt az adminisztrációban, akiknek még jobban nem állt érdekében csatlakozni egy olyan szervezethez amelynek a vezetéséért küzdeni kell, nem mellékesen még be is citálták volna az US elnökét háborús bűnökért.
Ez így az US pozíciójában elfogadhatatlan volt, most pedig már akár szeretné egy vezető akár nem, politikailag nem tudja eléggé vonzóvá tenni és ezért nem fog belpolitikai frontot nyitni.
De egy szónak is száz a vége, nem tagja az ICC-nek. Ezért nem kötelező rá egy ilyen elfogató parancs. De simán csatlakozhat hozzá és önerőből hozhat hasonló döntést. Az US elnöke pedig (szavakban) meg is erősítette ezt. Kérdés maradnak e szavak ezek (szerintem igen).
😂
trey @ gépház
Ez az érvnélküliség csodálatos a részerdről.
Nehéz arra mit mondani, amikor még te is azt írod ide tulajdonképpen, hogy amit nem tud kontrollálni az USA, annak inkább nem is kíván részese lenni.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Bármit nehéz lett volna ily mértékű mellébeszélésre írni. :)
trey @ gépház
Ha nem akarod érteni mi van a mögött hogy Biden azt mondta egyetért az ICC döntésével, akkor nem akarod. Ettől még tény marad.
Ezt senki nem tagadta. De célszerű lenne átlátni ezen, és meglátni amit odaírtam. Függetlenül egyetért az ICC által meghozott döntéssel. Ez egyelőre csak egy politikai nyilatkozat és szerintem nem megy tovább, de már maga a politikai nyilatkozat sokat mond. Pláne, ha nem marad az.
Én amikor először ezt belinkeltem ugye a vasfüggönyt hoztam fel, ami alatt leginkább azt értettem, hogy ez igenis egy jelentős lépés az elszigetelődés felé. Az, hogy Bayer viccet csinál belőle az szerintem nem méltó egy diplomáciailag fontos eseményhez. (Meg lehet nézni kikkel került egy lapra az Orosz Föderáció vezetője.)

Ne becsüld le az "Orosz Föderáció" vezetőinek bűntetteit.
lefordítom, amit willy írt:
- USA nem írta alá az ICC -hez való csatlakozás - mert akár egy amerikai elnököt (vagy bárkit) is be lehetne citálni a bíróság elé, ami nem az USA-ban van és ezt egy politikai oldal se szeretné.
DE
USA-nak az érdekei szerinti ICC határozat, akkor simán hozhatnak olyan saját határozatot, ami szinkornban van ICC határozattal és akkor egyetértenek.
DE
ha olyan ICC határozata USA érdekeivel ellentés - akkor pedig olyan határozatot hoznak, ami negálja a az ICC határozatot - ami természetesen csak USA területén lesz csak érvényes.
Ezen borultam a röhögéstől. Ki nem sz@rja le a véleményed? Van véleményed, nagyszerű, de még mindig abból indultunk ki, hogy mit reagált Biden. Majd rászúrsz egy személyeskedő megjegyzést arra, hogy "nincs érved". Mikor elolvasod sztem te is viccesnek találod ezt.
NATO szakik!
Az a hír járja, hogy Lengyelország belép a háborúba, ha Ukrajna nem tudja magát megvédeni. Ebben az esetben is él az 5. cikkely, ha az oroszok visszalőnek Lengyelországba?
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
Hát ha lLengyelországban lődöznek a ruszkik, akkor egyértelműen.
jogos egyéni vagy kollektív védelem
Nem az volt a kérdés, hogy Lengyelországban lődöznek; elég ha Lengyelország csapatokat küld Ukrajnába: vagyis részes félként belép az Orosz-Ukrán háborúba. Erre nem vonatkozik az egyéni(az lenne ha lengyelországot támadták volna meg) vagy kollektív védelem(az lenne ha pl egy másik nato tagot támadtak volna meg).
--
Megjegyzem a valósidejű felderítési és hírszerzési adattovábbítás valamint a tűzvezetés már olyan mértékben a NATO infrastruktúrán múlik, hogy jogos felvetés: a joggal szembe menve nem részes fél-e már a NATO (és annak x-y-z tagországai) a konfliktusnak. Természetesen szeretném azt mondani, hogy nem. De egyre kevésbé vagyok erről saját magam meggyőződve..
Ez egy klasszikus proxy háború már, ugyanaz mint amit Kína csinalt vietnámban, vagy rengeteg afrikai katyvasban az usa és az ussr között.
Tényleg klasszikus, hogy a két szemben álló atomhatalom olyan területen proxyháborúzik, amelyik korábban az egyik országhoz tartozott, és a közvetlen szomszédságában van...
:)
Ukrajna nem oroszország része volt, hanem a szovjetúnió része. Szóval, ez kicsit bonyolultabb talán mint Erdély, ami hozzánk tartozott, elvették és kész.
Felesleges tényekkel fárasztanod a bolondot, a tartótisztje farrpofáitól úgy sem hall meg semmit.
Szerintem azt írtam, hogy Oroszországhoz tartozott a terület, nem pedig azt, hogy Ukrajna Oroszország része volt.
(Sajnálom, hogy olyan helyzetbe hoztalak, hogy jakubovics dörgölőző kommentjét kell eltűrnöd a hozzászólásod alatt. De ha már így történt, remélem, tanulsz belőle.)
:)
Szerintem ha a lengyelek kezdik, akkor nem. De nem vagyok szakértő.
Kezdetnek valaki bemasolhatna az 5. cikkely szoveget. :)
Mi a búbánatért nem tudod használni a google-t? Otthon is másosakt csicskáztatsz a problémáid probélámid mogoldásáért!?
Az ötödik cikkely lényegtelen. Aki háborúzni akar, háborúzni fog. Meg az is, akit rákényszerítenek.
:)
Egyetértek. Közben 'társadalmi vitára' bocsájtottam a kérdést és arra jutottunk amit fentebb vázoltál. A NATO szerződés csak egy darab fecni.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
Ha a NATO-szerződés csak egy darab fecni lenne, Oroszországnak nem lennének jogos aggodalmai a NATO miatt. Én annyit mondtam, hogy tudomásom szerint a szerződés ill. a racionalitás értelmében nincs kötelező hadba lépés, hanem az fog háborúzni, aki akar, vagy akit kényszerítenek.
:)
Oroszországnak nem lennének jogos aggodalmai
Lelepzted magad megint. :)
Ez a propaganda, és nem a realitás. Tartótiszted nem érezheti jól magát!
Azért használtál félkövér szedést, hogy még jobban látszódjon, hogy magas szinten térdelsz?
:)
Ha kihúzod a szádból a oroszpéniszt, akkor lesz neked is alkalmad körbe nézni a világban.
Szerencsére könnyű dolgom van, mert a számba sem vettem.
Biztos nehéz, de javaslom, ne bízz meg feltétel nélkül a tartótisztedben, és legközelebb nézd meg, milyen linket posztolsz.
:)
Már az is gond, ha neked tetsző dolgot postolok? :)
A kérdést nem értem, de azt sajnálom, hogy a fajtád aktívan részt vesz a közgondolkodást, közbeszédet fertővé tévő folyamatokban.
:)
Ma hozta le a 444-hez kapcsolodo Lakmusz, hogy ez a kep photoshoppolva van.
Te meg elhitted, mert propagandaval agymosott fogyatekos vagy.
Még szerencse hogy a fajtád ennyire haladó! Anyád és apád után magad a legfogyatékosabb, mert még egy szmájli jelentését sem érted. Az meg hogy egyből személyeskedni kezdesz, az náci fajtád miatt van.
lock. Érveléstechnikai tananyag.
Mégis miről kell érvelni egy nácinak? Arról hogy a fajtája pont annyira fogyatékos mint a magyarok ahova én is tartozom magam?
Fajtaja a kutyanak van tovabbra is. Ahogy terdelni is ti szoktatok, vezetok nem szoktak, barmennyire nem tetszik, Putyin is egy vezeto.
A naci definicioja pedig nem az, hogy valaki, aki visszakerdezes nelkul nem veszi be a progressziv propagandat. Ahogy az se naci, aki a 2021-es elovalasztason nem Dobrevre szavazott.
De ha megis naci lenne valaki akit annak nezel, akkor is kellene ervelni, csak nem tudsz, mert tul hulye vagy eszervek hasznalatahoz.
Fajtaja a kutyanak van tovabbra is.
Gáz ez a "libsi" szöveg.
Megjegyzem, a kettyós germán szopat titeket.
:)
Mér rontod el a bulit. Szopjanak, ha szeretik... :)
A ketyós germánért meg számolunk!
Persze, hogy számoltok. A germánok már csak ilyenek. A germán zsidók meg pláne. Szóval megint nem mondtál sem újat, sem lényegeset. Majd írd meg, mi lett az eredmény, hátha megörvendeztetsz minket az értelem valamiféle jelével.
:)
Mint utaltam rá, érdemes egy pillantást vetni a linkre.
:)
Van itt egy másik. Ha ezt is benyalod, akkor nagy gáz van ott a toronyban; és inkább vágd le magad a netről, töröld magad mindenhonnan, és élj a középkorban. :)
Ez a kép nagyon atom! Trump letartóztatásáról is vannak nagyon jók. A valóság szövete már eddig is szétesett, és amit most kapunk helyette az ezerszer viccesebb.
Az ötödik cikkely lényegtelen.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
He?
:)
Az a hír járja, hogy Lengyelország belép a háborúba,
És itt majd tapsikolnak hozzá!
trey @ gépház
Nyilván a lengyelek saját nemzeti érdeküket tartják szem előtt, de majd jönnek a "haladó" fajtájú a bayerzsótik, akik jól megmondják a tutit.
fegyveres harc egy másik ország területén - az mitől nemzeti érdek ?
most egy magyar fegyveres konfliktus Erdélyben, most ne vegyünk ide , mert az nemzeti érdek volna..

Pont annyira mint az oroszok támadása és háborúja az ukránok ellen.
De: Megtartjuk a jogunkat, hogy saját nemzeti érdekünket mi magunk állapítsuk meg, és tiszteletben tartjuk mások jogait is erre. Ezért az hogy Ukrajna egyetértésével vagy kérésére Lengyelország katonai támogatást nyújt, az csak is a két érintett ország saját belügye.
én nem tudom, hogy oroszok milyen érdek mentén támadta meg ukrajnát - nem is érdekel.
két szláv nemzet régen egy országban voltak - majd a szétesett az az ország - most meg ölik egymást, mind a kettő háborús nép, ágyútölteléknek való.
Mivel az egyiket utálni kell nehogymár szeressem a másikat - ez nem így működik - bár itt a világban azt akarják erőltetni..
szar mind a kettő.
most az ukránokkal hitették el, hogy kevésbé büdösek, mit a másik..
Ez NEM felsőbbrendűség, de így működik a világ, emberiség.
Dehogy nem: a nacionalizmus a zárt társadalmak sajátja.
a nacionalizmus a zárt társadalmak sajátja.
A nacionalizmus a társadalmak sajátja. A párhuzamosan egymás mellett élő társadalmak (ezt szokás nyílt társadalomnak becézni)-al az az egyetlen probléma, hogy folyamatosan egymásnak feszülnek.
A párhuzamosan egymás mellett élő társadalmak (ezt szokás nyílt társadalomnak becézni)-al az az egyetlen probléma, hogy folyamatosan egymásnak feszülnek.
Mint például Magyarországon?
Mesélj, szerinted milyen párhuzamos társadalmak élnek MO-n.
Hajjaj, az biztos. Mogiljevicsnek még magyar barátnője is volt.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Nyilván a lengyelek saját nemzeti érdeküket tartják szem előtt
Mint az oroszok?
trey @ gépház
Mint pl. Viktor.
Hogy jön ide?
trey @ gépház
Nemzeti érdek...
A háborúba belépéshez hogy jön.
trey @ gépház
A háborúba belépéshez hogy jön.
Úgy ahogy a háborúba nem belépéshez. Minden ország saját maga mérlegel (ha van lehetősége) aztán azt csinál amit akar. Ha katonai segítséget nyújt Ukrajnának akkor az kettőjük belügye.
Szerintem számos orosz (troll) máig is abban a hitben él, hogy 1939 szeptember 17-én Lengyelország támadta meg Oroszországot.
Mi a lényege ennek a messze mutató terelésnek?
trey @ gépház
Csak illusztráció ahhoz, hogy mennyire tévednek a lengyelek (finnek, moldávok, grúzok, etc), ha azt hiszik, hogy van félnivalójuk Oroszországtól.
Gondolom, hogy a nemzeti érdekük Ukrajna oldalán harcolni, mikor a legtöbb lengyel területet pont Ukrajna bitorolja. Ráadásul élhetetlen kisebbségi törvényeik vannak, ha jól tudom.
Voltak olyan pletykák, hogy azt tervezik, hogy bevonulnak a történelmi területeikre békefenntartóként mikor összeomlik az ukrán hadsereg. Ennek még talán volna értelme. De Oroszországgal háborúzni?
Az ilyen kommentekből látszik, hogy meg sem nézted.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Ezek a önjelölt "biztonságpolitikai szakértők" turnéznak az áltudományos elméleteikkel, könyveket adnak ki, jól megélnek a háborúból. Az egész gondolatmenetük arra épül, hogy a Nyugat és az USA provokálta a ruszkikat. Amit csinálnak egy turné, csak éppen nem zenészek, hanem okoskodók. A Kissinger meg mint valami szent próféta, mindenhol megjelenik az rég meghaladott elméleteivel (konteóival) mint alapigazság. Igazi propagandisták ők is.
Kissinger
rég meghaladott elméleteivel (konteóival)
---
Mesélj mégis ki neked szaktekintély? :D (a saját gondolataidon túl?)

Miért gondolod, hogy be kéne nyalnom bármely "szakértő" véleményét!? Szakértőket a kormány, a bíróság kér fel, nem pedig lakossági fórumokon parádéznak... Láttál te már statikus igazságügyi szakértőt a médiában haknizni? Ez egy megélhetési forrás sokaknak, biztonsági szakértőként konteokat harsogni...
Én ezt kérdeztem:
ki neked szaktekintély
Nem azt, hogy kinek a véleményét kéne benyalnod. A kérdésem továbbra is áll:
Kit tekintesz szaktekintélynek?
A megfogalmazásodra kitérve: a "miért gondolod" kapcsán: fogalmad sincs, hogy mit gondolok, ilyen irányú kijelentés/feltételezésbe kérlek ne is bocsátkozz; A saját gondolataidat fogalmazd meg: engem érdekelnek.
--
A Te kérdésedre válaszolva:
Láttál te már statikus igazságügyi szakértőt a médiában haknizni?
Persze, ha témába vág akkor rögtön igyekeznek a médiumok felhajtani bárkit akit a témában releváns emberként el tudnak érni: pl a török földrengés kapcsán elkezdték megszakérteni, hogy mennyire gyenge minőségű anyagokból folytak az építkezések.
megélhetési forrás
Biztosan van aki ebből -is- él.. ..ettől még nem gondolom, hogy ez invalidálná bárkinek a gondolatait, véleményét. Az biztos persze, hogy a legalaposabb aktuális helyzet képpel olyanok rendelkeznek akik semmit sem fognak róla megosztani :).
Kit tekintesz szaktekintélynek?
Leírtam, de a gyengébbek kedvéért leírom: Az aki bizonyította már szaktudását. Pl.: a PENTAGON munkatársai azok akiknek van valódi adatokra rálátásuk, és reálisan tudnak tervezni. A kamuegyetem kaudoktorai számomra nem azok, és ezért az összes hazai nemzetvédelmis, MCC-s és minden más az nem az. Az más kérdés, hogy a valódi hozzáértők nem youtube huszárok (ugye doktor Nógrádi Tanárúr!?), és nem a sajtóban feszítenek, sőt még a véleményük sem szivárog ki soha.
Az biztos persze, hogy a legalaposabb aktuális helyzet képpel olyanok rendelkeznek akik semmit sem fognak róla megosztani
Nos hát ezért nincs értelme a youtube huszárokat megnézni, mert amit ma mondanak azt elmondták tegnap, is meg tegnap előtt is. Nógrádi például 1 éve nap mint nap fellép ugyan azzal a felszines műsorával... 3 hét alatt megírt 4 könyvet, közben még a felesége is megírt 1-et, aztóta minden faluba elmegy dedikálni azt.
Pl.: a PENTAGON munkatársai
oké én valami konkrét hivatkozásra gondoltam, ahol ezektől a számodra hiteles forrásoktól információkhoz lehet jutni...
sőt még a véleményük sem szivárog ki soha.
Akkor mégis hogyan informálódsz tőlük?
Szerintem egy nagyon hiteles forrás pl. japánt érintő ügyekben a japán külügyminisztérium:
Kedd reggel Kijevbe érkezett Kisida Fumio japán miniszterelnök, hogy kifejezze tiszteletét az ukrán nép bátorsága és türelme iránt. Kisida Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozik, hogy "kifejezze tiszteletét az ukrán nép bátorsága és türelme iránt, amely Zelenszkij elnök vezetése alatt kiáll hazája védelméért, valamint Japán és a G7-országok vezetőjeként szolidaritásáról és rendületlen támogatásáról biztosítsa Ukrajnát" - írta a japán külügyminisztérium közleményében
Akkor az Orosz-Ukrán háborúban az Orosz ill. Ukrán külügyminisztériumok nyilatkozatait tartod hitelesnek?
Hitelesebbek, mint a "szakértők".
Mármint a két fél propagandistáira gondolsz akik a saját áldozatokat titkolják, az ellenségnek okozott károkat 3-6x os szorzókkal harsogják? Olyanok mint a politikusok... tudod ha mozog a szájuk..
Szerintem csak szívat. Mert ennyire hülye senki nem lehet.
:)
A fajtádnak választást kéne nyerni, hogy ti jelölhessétek ki a gazdáitok számára megfelelő biztonságpolitikai szakértőket.
:)
Az külömbözteti meg a magad fajta haladót, az átlagtól, hogy nem akar választást nyerni, nem rgaszkodik a hatalomhoz foggal körömmel.
Értsd meg bolond, a 'mások' nem akarnak kormányozni, legyőzni, ideológiát terjeszteni. Az a tehetségtelen, megélhetési politikusok privilégiuma. Pl. Rogán Tóni, Szíjjártó Pepe stb.
Ebből nehéz kihámozni bármi érdemit, ami releváns a valóságra.
:)
A haladó fajtádnak igen, a 'más' simán értelmezi.
Őszintén meglep, hogy a magaménál nagyobb mentális problémával küzdő emberbe futottam bele. Mondhatnám úgy is: aztakurva!
:)
Őszintén meglep, hogy a magaménál nagyobb mentális problémával küzdő emberbe futottam bele.
A mérték mindíg szubjektív, és egyenenként változó. Van akinél a kevesebb is képes a cselekvőképességet korlátozni...
Az egész gondolatmenetük arra épül, hogy a Nyugat és az USA provokálta a ruszkikat.
Az ilyen kommentekből látszik, hogy meg sem nézted.
önjelölt "biztonságpolitikai szakértők" turnéznak
Abban azért csak egyet értesz, hogy még ha azt is állítanád, hogy mondjuk mi itt a hupon 0%-ban értünk hozzá, a NKE (volt Zrinyi) egyik oktatója csak megközelíti az 1%-os hozzáértést szerinted is, nem? Tehát azért csak érdemes meghallgatni mit mond, vagy mindenki ostoba rajtad kívül?
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Abban azért csak egyet értesz, hogy még ha azt is állítanád, hogy mondjuk mi itt a hupon 0%-ban értünk hozzá, a NKE (volt Zrinyi) egyik oktatója csak megközelíti az 1%-os hozzáértést szerinted is, nem?
Szarom le, hogy mit mond a (nem)létező egyetem doktortanárúra. Egyrészt Magyarország katonailag nulla hasonlóan nulla tábornokok vezetése alatt, akik a semmit sem érő katonai akadémiákon doktoroltak. Díszpintyek mind, mint pl. a Frst Gentleman Úr is az!
Tehát azért csak érdemes meghallgatni mit mond, vagy mindenki ostoba rajtad kívül?
Kurvára nem érdekel sem a véleményük, sem semmi. Meghallgatom inkább a világ legerősebb haderejével és legjobb hírszerzésével rendelkező Pentagont, vagy az érintett ukrán vagy orosz véleményeket. A többi macskajancsi csak ül a CNN vagy ZDF hiradói előtt, aztán próbál saját véleményt formálni.
Meghallgatom inkább a világ legerősebb haderejével és legjobb hírszerzésével rendelkező Pentagont, vagy az érintett ukrán vagy orosz véleményeket.
De ember, most komolyan, pont ez a probléma. Akkor amit csinálsz az olyan, mintha a Phillip Morristól kérnél véleményt a cigarettáról, tényleg úgy gondolod hogy az érintett oldalaknak érdeke igazat mondani?
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Miért zavarod meg őt a kritikát nem ismerő térdelés gyakorlásában? Ez olyan, mintha a vasárnapi mise közben berontanál a templomba, és hangosan ateistáskodnál. Szégyelld magad! :)
:)
Akkor amit csinálsz az olyan, mintha a Phillip Morristól kérnél véleményt a cigarettáról, tényleg úgy gondolod hogy az érintett oldalaknak érdeke igazat mondani?
Ki mástól fogadnék el elsődleges véleményt, ha nem a legautentikusabb személytől a gyártótól? Azt írták a dobozra, hogy "dohányzás halált okoz...", amit el is hiszek, és nem is dohányzok már születésem óta.
Miért kérnék arról véleményt, ami nem érdekel? Téged, a bolondot a többi arcot nagyon izgatja a háborúsdi, engem viszont hidegen hagy. Sz@rok az egészre, és röhögök a hülye ruszkikon, ahogy leamortizálják saját nimbuszukat a világverő haderőről.
Meghallgatom inkább a világ legerősebb haderejével és legjobb hírszerzésével rendelkező Pentagont
...
Az más kérdés, hogy a valódi hozzáértők nem youtube huszárok (ugye doktor Nógrádi Tanárúr!?), és nem a sajtóban feszítenek, sőt még a véleményük sem szivárog ki soha.
Ha jól értem, csak a fejedben létező hangokat hallgatod?

Ki mondta, hogy nem sz@rok az összes f@sz véleményére, köztük a tiédre is?
A válaszod hasznos, bár szerintem idáig is nyilvánvaló volt, hogy a szavaid szellemi szemetet szarnak az asztalra.
:)
Örülök, hogy segíthettem. :)
en kettot :D
Szerintem csupán az látszik, hogy – elvtársaihoz hasonlóan – egy magasan szálló egyszarvú hátán térdelve intézi hozzánk a hozzászólásait.
USA veterán Szibériába költözött és bemutatja az ottani életét. 16 perc angol nyelvű.
Őszintén szólva nekem ez a videó tele van red flagekkel ami számomra azt kiáltja, hogy ez full kamu. Legalábbis ha nekem kellene olyan anyagot terjesztenem ami inkább az érzelmekre hatva azt közvetíti, hogy az országomban minden rendben, 100% hogy ilyen videót készítenék. Ha megnézem igazából semmi sem derült ki azon kívül, hogy "Ukrajna nem nyerhet" "Kalifornia tele van bűnözéssel" "a szankcióknak semmi hatásuk sincs" stb. Tele van természeti képekkel és érzelmileg manipulatív montázsokkal, a fickó semmit sem beszél oroszul 10 hónapnyi tartózkodás után, nem látjuk miből és hol él pontosan, csak beszél és beszél még egy interjú formáját sem betartva, szerintem abszolút hiteltelen és megrendezett.
De tekintsünk kicsit távolabbra, itt van ez a videója az egyébként 2 hónapos csatornájáról: Propaganda or Patriotism? Erre is igaz ugyanaz amit fentebb írtam, hogy igazából az egészből annyi jön le, hogy amerikában agymosnak, oroszoknál pedig nem (használja is a robotos viccel azt a technikát amikor egy eltúlzott állítással hitelteleníted a másikat pl. ahogy a covid cirkusz kritikája egyből "laposföldessé" tesz). Maga amiről beszél viszont baromi érdekes, már csak azért is amiket fentebb felsoroltam, mert ezek a technikák ugyanúgy igazak az amerikai oldalra, és ez a "propaganda vagy patriotizmus" vita már évekkel ezelőtt is előjött egy volt kollégámmal az amerikai háborús filmekkel kapcsolatban, és a kettő egyébként nagyon könnyen összemosódik akár akaratlanul is. Tehát ha még el is fogadom, hogy ez a Daniel Castellon létezik és ez mind megtörtént, akkor is érdemes összehasonlítani ezeket a csatornákat pl. a Telex vagy 444 összevágásaival - baromi manipulatív, mint egyre inkább minden manapság.
Edit: Eszembe jutott ma reggel mire emlékeztet a Daniel videó, emlékeztek Kcriss-re? Ugye miután eltűnt pár hónapra rá feltöltött egy igen érdekes videót. Ugyan az a megrendezettség érzésem van mindkettőtől.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
At this point simán el tudom képzelni hogy a lengyel hadsereg önmagában erősebb mint az orosz. Szóval ugatni meg fenyegetőzni lehet, de szerintem a bácsi nem vágja inkább a történelmet.
Hat a lengyel hadsereg onmagaban biztosan nem.
De a NATO hadsereg igen.
Meg az oroszoknal ott a hadi tapasztalat, mint masik elony, ami rajtuk kivul kb. USA-nak van rendesen.
Ha az oroszok nekimennenek a lengyeleknek, az elso ket hetben jobban haladnanak, mint Ukrajnaban. De egy honapon belul a NATO mar minden iranybol elfoglalna ezt-azt. Nem erne meg nekik.
Ha az oroszok nekimennenek a lengyeleknek
He?
:)
Szerintem se fognak.
De amire valaszoltam abban azt elemeztek, ahhoz volt hozzafuzni valom.
A helyzet az, hogy vannak, akik remelik, hogy Putin nem tanul Hitler hibaibol, hanem elkoveti ugyanazokat a hibakat. Remelik? Tenykent kezelik nehanyan, hogy maskepp nem is tortenhet.
Es igy lesz tema, hogy megtamadja Putin esetlegesen egy NATO tagorszag teruletet.
Szerintem nem érdemes bemenni a térdelő söpredék zsákutcájába. Náluk Putyin halott, de háborút indított, gyerekeket raboltatott el és le kell tartóztatni, pedig ugye halott. Náluk az orosz hadsereg semmit nem képes elérni Ukrajnában, de az oroszok elmennek a La Manche csatornáig, szóval az ukránok hamarosan visszafoglalják a Krímet. Náluk a jog mindenek felett áll, ugyanakkor szerintük a nyugati világ gazdag országainak semmilyen vállalást nem kell betartani. Stb. A köröm alól kipiszkált kosz is több nyitottsággal és kritikával fordul a világ felé, mint ezek a szervilis kretének.
:)
Náluk az orosz hadsereg semmit nem képes elérni Ukrajnában, de az oroszok elmennek a La Manche csatornáig
Nyugodjon meg a fajtád! Most éppen az ukránok támadnak, és a ruszkik iszkolnak.
Mármint hova iszkolnak? Kb. fél éve berekedtek azokra a területekre, ahol egyáltalán bármi keresnivalójuk van, és azokat stabilan tartják is.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Amugy ertelmezted, amit irt?
Amugy ertelmezted, amit irt?
Szósaláta. Benne van az elmúlt 300 év minden konteója összemixelve.
Olyan "konteokat" irt le, amikbol a szoveg stilusabol is nyilvanvalo, hogy o egyikben sem hisz. Sot, gunyolodik azokon, akik hasonloan gondolkodnak, de ezekben a dolgokban egymassal ellentetes dolgot hisznek. Ellentetes konteot, ha ugy jobban tetszik.
Erre idejossz, es beegeted magad azzal, hogy az egyik allitas ezek kozul teny, a masik meg hogy lenne mar igaz.
Aztan "salatakonteozol", amin keresztul magadat is lehulyezed az azelotti kommented tartalmaert.
Mitol vesziti el valaki ennyire az elemi logikajat? Hogy juthat el valaki oda, hogy mar annyira nem tud logikusan gondolkodni es szoveget ertelmezni, mint te?
Mi vagy te valami testőrféleség? Boldog lehet ez a bolond, hogy akadt egy talpnyalója. :)
talpnyalója
Mikor ertitek mar meg? Mi nem nyaljuk senkinek semmijet veletek ellentetben.
Hát bolondnak a stílusával általában én sem értek egyet, de tény, hogy abszolút reálisan és következetesen gondolkozik.
Visszautasítom a vádakat!
:)
de tény, hogy abszolút reálisan és következetesen gondolkozik
Bolond már annyira abszolúlt reális és következetes elme, hogy ő már egy kiborg a szuper AI-vel. Nem is tudom, miért fáradozik Doktorminiszterelnök Viktor CSOK-ot osztogatni, és reprudukálni a tökéletes tökéletleneket, ha itt van bolond a tökéletes donor, akit csak klónozni kéne.
Nem vagyok meggyőződve róla, hogy jakubovics elhiszi az egymásnak ellentmondó nyugati narratívákat. Mégis terjeszti őket, és ez teszi undorítóvá a tevékenységét. Egyébként az nem kérdés, hogy ha lenne rá okuk és módjuk, az oroszok tényleg elmennének az Atlanti-óceánig. De nem az oroszok hibája, hogy Európa részben az olcsó orosz nyersanyagok által szerzett vagyonból csupán annyit költött a haderejére, hogy most lefosott bokával kell állnia, mert az orosz megmozdult. Nem csoda tehát, hogy a nyugatfelszopók kiabálnak, hiszen olyan valós problémák vannak Európában, melyekre a vezetés nem képes megnyugtató választ adni, sőt, a KV idején kifejezetten nyugtalanító dolgok történtek, sőt, ezekért nem is igen vállalták a felelősséget (pedig a "haladó" nyugatfelszopók mantrája az szokott lenni, hogy nyugaton a nagyszerű* vezetők ~mindig önként vállalják a hibákért a felelősséget). Nem igazán értem, hogy térdeléssel és baromságok szakadatlan ugatásával hogyan lehetne javítani Európa helyzetén. De ők mégis ezt csinálják.
Szerintem jakubovicsnál valami elszakadhatott, mert az értelmes érveket** helyettesítő agymenései helyett nemrég már a felmenőire (germán, zsidó***, székely) kezdte letámasztani a semmitmondó mondókáját. Meg mostanában elég sokszor került @ a szavaiba, és arról is értekezett, hogy mennyire nem érdekli őt, amiről épp szó van, és amivel kapcsolatban épp mellébeszél. Stb. Gondolom, ő is aggódik a magyarok és az európaiak jövőjéért, és ilyen nyomorultul reagálja le. Ráadásul Orbánnak megint kétharmada lett. Stb. Saláta és a többi. Stb.
* nagyszerűek, hiszen nyugatiak
** amik kb. sosem voltak neki
*** természetesen ez abból derült ki, hogy kijátszotta az antiszemita kártyát
:)
Nem vagyok meggyőződve róla, hogy jakubovics elhiszi az egymásnak ellentmondó nyugati narratívákat.
Micsoda empátia. :)
Egyébként az nem kérdés, hogy ha lenne rá okuk és módjuk, az oroszok tényleg elmennének az Atlanti-óceánig.
Voltak olyan hangok is Keletről, hogy estére már Bécsben vacsorázunk. Persze amikor Ukrajnában az ukrán katona visszalőtt, akkor jött ez a proxy háború szöveg, miegymás okádék, ami a mai napig ömlik a ruszki csatornákon. "jól pofán kell verni a Nyugatot...", meg az "orosz medve megmozdult..." tartalmú baromságokat át is emelted mindennapi retorikádba.
Nem csoda tehát, hogy a nyugatfelszopók kiabálnak, hiszen olyan valós problémák vannak Európában, melyekre a vezetés nem képes megnyugtató választ adni, sőt, a KV idején kifejezetten nyugtalanító dolgok történtek, sőt, ezekért nem is igen vállalták a felelősséget (pedig a "haladó" nyugatfelszopók mantrája az szokott lenni, hogy nyugaton a nagyszerű* vezetők ~mindig önként vállalják a hibákért a felelősséget).
Miféle probléma ami a Nyugatot súlytja. Az az állításod, hogy a ők támogatják a háborút, most meg csak egy ország van a térképen, aki nem is tudna harci eszközöket és támogatást adni mert neki sincs, az Magyarország. Egy ország van ahol súlyos hgazdasági problémák miatt Európabajnok az infláció, az Magyarország. A vizionált nyugati problémák csak Magyarországon léteznek.
Szerintem jakubovicsnál valami elszakadhatott
Valóban igazad van, több mint 1 éve és több mint 8 HUP témában adtad elő agyvelőamortizáló beteg propagandádat, hogy az oroszok már Bécsben fognak vacsorázni. De valahogy mindíg elmaradt a vágyott áttörés. Helyette csak mantra van azóta is. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy Kína elkezdte begyűrni maga alá az oroszokat.
Érdekes gondolatok. Milyen drogot kell fogyasztani ahhoz, hogy az ember magáévá tegye őket? Elég térdre borulva nyugati spermát szívni és nyelni, vagy szükséges más idegen anyagot is a szervezetbe vinni?
:)
Ha nem értelmezte volna, nem reagált volna rá kritikátlan kretén nyugati propagandista dumával.
:)
ugyanakkor szerintük a nyugati világ gazdag országainak semmilyen vállalást nem kell betartani
Ezt azért kifejthetnéd ismét, legyen már megint egy kis szájkarate. Már nagyon lapos így ebben a nagy egyetértésben ez a téma.
Hint: magantulajdonhoz valo jog, magantulajdon serthetetlensegenekelve
Ügyes volnál, ha téged kérdeztelek volna. De így behányok attól, hogy hülyeséget írogatsz egy beszélgetés közepébe. Én bolondra lennék csak kiváncsi. :)
Jöhet a papagájkommandó örömködni és helyeselni
A fajtád sikeresebb lenne, ha nem mindig magából indulna ki, illetve ha legalább néha számításba venné az ún. realitást.
:)
IMF hitel - $15.6bn
The programme has been designed in line with the new fund's policy on lending under exceptionally high uncertainty, and strong financing assurances are expected from donors, including the G7 and EU.
ha nem lesz ukrajnácska, akkor ki fogja visszafizetni ?
Ez kérdésbe bújtatott propaganda lenne?
IMF le fogja írni - mint be nem szedhető kintlévőséget.
Honnan tudod hogy lesz IMF?
the G7 and EU
Technikailag hitel. Effektíve rájuk locsolt pénz amitől senki sem várja, hogy valaha is vissza tudnák fizetni: az eddig odaküldött támogatások jelentős része is ilyen: csak már a fedezetként hivatkozható vagyonelemek is elfogytak.
--
Nem az a releváns kérdés, hogy lesz-e és milyen fennhatóság alatt, hanem hogy az akármilyen állam(ok) ami ott lesz(nek) tud(nak) és akar(nak)-e majd fizetni.
Bírom ezeket a jövőben folytatott beszélgetéseket, amik így kezdődnek: "Mi lesz ha..." Aztán úgy folytatódik a okoskodás, mint ha a vágyott a jövő már jelen lenne...
Tekintettel arra, hogy az IMF hitelezési szabályait kellett módosítani arra tekintettel, hogy senki sem várja azt, hogy ezt a hitelt a kedvezményezett valaha is vissza bírja fizetni igencsak lényeges kérdés, hogy ki fogja :).
Az IMF mögött az 'nyugati' országok állnak, így az IMF már ki van fizetve. Most csak a tulajdonosok pénzét fogja befektetni, mert a pénz az megromlik.
Az IMF mögött az 'nyugati' országok állnak, így az IMF már ki van fizetve.
Adnak neked 2 fabatkánt x időre azért, hogy utána n*2 fabatkát kérjenek vissza. A különbözetet vagy a kedvezményezett vagy a kezes kell kifizesse: különben miért is érné meg az egész ügylet?
Nem lehetne, hogy inkabb az oroszok fizessenek 30 milliard dollart a Krim nemzetkozi elismereseert cserebe? Szivesen nepszavaznek errol a G7+EU tagjakent, hogy IMF 16 milliardos dollar kezesei legyunk, vagy 30 milliardos haborus jovatetelert cserebe kinaljuk fel az oroszoknak a Krimet, oszt akko' nem kell kezeskedni a jovobeli unokaink adojabu'.
Fizessenek 30 milliárd dollárt üres szavakért?
:)
Legalabb legyen nekik felkinalva. Jo esellyel visszautasitjak, de cserebe megmondhatjuk, hogy nem akarunk mi, a G7 es EU lakosai kezeskedni egy ukran hitelert, mert leszavaztuk.
Meg mindig johet egy counter-offer, hogy megis honnantol gondolnak ok, hogy ezek tobbek lennenek, mint ures szavak.
A beketeremtes es ahhoz kapcsolodo kolcsonos bizalomvisszaepites osszes lepcsofokat en talaljam ki?
Szerintem legfeljebb azt találhatod ki, hogy a bilibe lógó kezed milyen matériába lógatnád szívesen. Gyk. se abba nincs beleszólásod, hogy mit csinál az EU, se abba, hogy mit csinál Oroszország.
:)
Es mibol "derul ki", hogy nem tudom, hogy nincs beleszolasom?
De ha mar fizetni fogom, velemenyem lehet?
Mi a véleményed?
:)
Az, hogy szavazhassanak az EU+G7-ek adofizetoi arrol, hogy az adojukbol kezeskedjenek-e ilyen ugyben.
Azt gondoltam adok alternativat, ha mar szavazas, de arra lehet patch-et bekuldeni, ha nem eleg jo. :)
Legutóbb mikor lehetett népszavazni ezekben az országokban arról, hogy mire költődjék az adófizetői pénz?
:)
Amikor osszegyult ra alairas / vezetoik kiirtak. Azaz nagyjabol soha, sot, mar populizmusnak minosul nepszavazasokban gondolkodni.
Nem minősül, csak van megfelelő Alaptörvénybíróság, ami minden kezdeményezést meg tud semmisíteni (ha nem a NER-től jött).
Szerintem valamennyire a brexit-népszavazás is abba az irányba hat, hogy a vezetők ne kérjék ki a nép véleményét. Kivéve, ha előre borítékolható, hogy az állampolgárok arra szavaznak, amit a lobbisták kilobbiztak a döntéshozóknál...
:)
mar populizmusnak minosul nepszavazasokban gondolkodni.
Pontosan. Egy valamirevaló minta jogállamban teljesen felszámolják a népszavazást mint lehetőséget.
2db B52 bombázót fordítottak vissza az orosz határtól hétfőn a Balti-tenger felett.
Megjegyzem, Marci kezdte a sárdobálást, ahelyett, hogy meghívta volna Toroczkait egy vitára. Így menni fog a manipulatív adok-kapok mindkét oldalról. Aztán mindenki azt hallja meg belőle, ami neki kedves.
Egyébként meg az ég kék, a fű pedig zöld.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
Szóvel a szupergazdag az egész világot irányítani tudja? Ez pont ugyan olyan konteo, mint hogy az USA irányítja az EU-t. És adódik a kérdés, akkor mi az igaz? Az EU-t az USA vagy a szupergazdagok irányítják? Vagy hol ez hol az? És az EU tagországok miniszterelnökei, mert végül is ők szavaznak személyesen.
Gondolom ismered a szólást, hogy "Mi a különbség a konteo és a valóság között? Fél év.". Ez egyre gyakrabban bizonyosodik be. Egyébként meg idézet tőlem:
Így menni fog a manipulatív adok-kapok mindkét oldalról. Aztán mindenki azt hallja meg belőle, ami neki kedves.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
A konteó mindig konteó marad. Maximum a támogatói bemutatják róla, hogy van olyan körülmény amikor lehetne igaz és ezzel bizonyítottnak is látják.
Már megint hülye vagy.
Érvek megint csak lemaradtak :) Cserében csak személyeskedést írtál.
Amíg "benne ülsz" egy adott eseményben elég nehéz megítélni, kell általában 50+ év mire kitisztul a kép meg előkerülnek bizonyos dokumentumok, én nem is mondom hogy feltétlenül bárki higyjen el "konteókat" de azért... hát na. Szóval ha baromi gyanús korrelációk vannak azt hadd lehessen már anélkül felvetni, hogy már nekifutásból "lekonteóznák".
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Ez most nem a moszkovita narancsfejű huppereknek szóló realitás:
Orbán Viktor és az Európai Tanács többi tagja többek között abban egyeztek meg mindenki jóváhagyásával, hogy
az Európai Unió továbbra is elkötelezett, hogy fenntartsa és növelje a közös nyomást Oroszországon, beleértve a lehetséges további korlátozó intézkedéseket és folytassák a munkát az olajársapkán a partnerekkel közösen
Az Európai Unió fokozni fogja a munkát a partnereivel, hogy fellépjen a „háborúról szóló hamis orosz narratívák és dezinformáció ellen”.
A tagállami vezetők elítélik Oroszország agresszióját és követelik, hogy fejezze be. „Azonnal, teljesen és feltétel nélkül” vonuljon ki Ukrajna nemzetközileg elismert határain kívülre, azaz még a 2014-ben megszállt és annektált Krímet is hagyja el, valamint haladéktalanul hagyjon abba mindent, ami veszélyezteti az ukrán atomerőművek biztonságát.
Az EU „határozottan és teljesen Ukrajna mellett áll, és továbbra is erős politikai, gazdasági, katonai, pénzügyi és humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának”. Fokozza az erőfeszítéseit, hogy segítsen Ukrajna „sürgős katonai és védelmi igényeinek” teljesítésében, töretlenül támogatja Ukrajna területi egységét, önvédelmi jogát és függetlenségét a nemzetközi határain belül.
Tudomásul veszik a döntést, amely „ukrán gyerekek Ukrajna megszállt részéről jogtalanul Oroszországba deportálásának és átszállításának háborús bűncselekménye” miatt született.
Paczolay Máté külügyi szóvivő:
Magyarország tudomásul veszi a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését, és azt semmilyen módon nem kívánja kommentálni.
A nagy kérdés: Lesz e Svédország NATO tag? És ha nem lesz, akkor kapunk e majd grippeneket vagy csinálunk egy repülőgép gyárat is Debrecenben a vakcina gyár mellé?

Miért ne kapnánk? A törökök gátolják őket.
Szerintem más nyugati repülőgépgyártók is léteznek. Ráadásul a nyugatiak sem hülyék, és tudják, hogy ha nem adnak el nekünk valamit, amiért bőven rendes árat fizetnénk, akkor csökken a Magyarország feletti befolyásuk.
:)
Ezek olyan kőkemény döntések és intézkedések, hogy a fajtád által ellenségnek bélyegzett valamennyi vezető összefosta magát. Még Putyin hulláján is gatyát kellett cserélni.
Amúgy meglepő, de a bevezetődnek hellyel-közzel még van is értelme, hiszen a felsorolt látszatintézkedések jellemzően azt célozzák, hogy továbbra is elégedetten térdeljetek az uraitok előtt.
:)
Mindíg ledöbbenek azon balgaságomon, hogy fenntartásaim ellenére elolvasom amit írsz aztán verem a fejem a falba, hogy már megint értékes perceket raboltál el az életemből. Komolyan n+1 (n>végtelen -2) alkalommal ugyan azt a baromságot böffented ide. Volt időszak amikor a kutyakekszes mantrát toltad, most a térdeplős verzió megy már évek óta. Copypastelrd a digitális szemetet, és semmi információtartalom soha.
No, csak észrevetted;)
Kérlek, ne ferdíts. Nem tudod a fejed a falba verni, mert előtted áll, aki előtt térdelsz, hátulról pedig Orbán szorongat és pocsékol meg.
Van még kutyakekszem, de fel kéne mutatnotok valami teljesítményt, hogy adjak belőle. De persze az is igaz, hogy utaltak rá, hogy ha lehetséges, akkor kevésbé dehumanizáljam a fajtád. Ebben hathatós segítséget jelentene számomra, ha nem térdelnétek egy repülő egyszarvú hátán, és nem ugatnátok kutyaként onnan, hanem két lábbal a földön állva, emberi hangon közölnétek ~értelmes gondolatokat.
:)
emberi hangon közölnétek ~értelmes gondolatokat.
Ok, de defcinicót kérek az értelmes gondolatokra, ha már a más véleményt képtelen vagy 'normálisnak' elfogadni*.
Ezért írtam hogy szándékos provokáció. Mert nem merted leírni, hogy orosz agresszió...
Miert? Kotelezo leirni? Kulonben megversz?
A hollandok elzárták Kínát a modern chipgyártó gépektől, így most hogyan fognak az oroszoknak exportálni: Link
Kérdés: értelmes chip mobiltelefonhoz, laptophoz, pc-hez kell, vagy drón, esetleg rakéta irányításhoz is?
Nem vagyok meggyőződve, hogy egy drón (pl. iráni öngyilkos) vezérlőchipje egy raspberry pi-nél többet tud, de javítsatok ki, ha tévednék.
Az iráni drónban valami STM32F van. Azon szörnyülködtek nyugaton, hogy a szankciók ellenére be tudták szerezni.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
2$-ért adják az alin az egyszerűbb típust a kínaiak.
:)
STM MCU-t még itthon sem lehet beszerezni, az összes kereskedőnél 0 a készlet :D
Itthon nem, de Kínában szarásig van eredeti is és 'koppintott' is. Amikor látszólag Kínában sem volt, akkor is volt csak kicsit mélyebben és háromszoros áron.

Persze, mert a szovjetek viszik az összeset. Azért rakétába én se szívesen tennék hamisítványt.
Pedig állítólag így is sok a hibás, és célt tévesztenek.
hogyan fognak Európának exportálni?
az ettől várható jelentős árnövekedés pedig nekem mint fogyasztónak miért jó?
Kína összeszerelő ország. Chipet ők is veszik.
Ennek homlokegyenest ellent mond a cikk amit linkeltél.
Kérlek válszolj kérdés 1., 2. -re.
Majd egyszer te is megérted, és akkor nem fogsz marhaságokat kérdezni...
Nem marhaság vagy, hanem marha. :)
:)
Egy érdekes cikk arról, hogyan változik a háborúban a technológia. Például az elején olyan sikeres TB2 mára alig használható, egy quadcopter várható élettartama három bevetés. A precíziós fegyverek hatásfoka jelentősen romlik. Olyan erős zavarórendszerek vannak, amik a saját csapatok kommunikációját is blokkolják.
Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.
Egy orosz producer és egy azeri üzletember beszélget:
Prigozsin: [Putyin] egy senki.
Ahmedov: Senki. Egy kibaszott senki. Bizonytalan, mindkettő [Putyin és Medvegyev]. Kibaszott törpék. Mindekit utálnak, és mindenki utálja őket. A kérdés az, hogy mikor lesz ennek vége?
Prigozsin: Az a baj, hogy a káosz és a bűnbakkeresés közepette is a saját vagyonukat próbálják menteni. Mert most már a közvélemény szemében sem tudják felmenteni magukat. Nézd meg a Kína poltikáját. Zsenik.
Ahmedov: [Putyin] tudja, hogy értelmetlen lecserélni Sojgut. Felesleges lecserélni a rosszat a rosszabbra. Tudja, hogy úgyis ő felel mindenért.
Breaking: A magyar kormany vegul megszavazta Finnorszag NATO csatlakozasat.
Mi ezen a "breaking news" érdemes? A törökök továbbra is blokkolják a svédek csatlakozását, a finn ill. svéd oldal pedig eddig előzetesen jelezte, hogy csak egyidejűleg akarnak csatlakozni. Még láthatáron sincs a török-svéd megegyezés, és még onnantól is idő lesz a török ratifikáció.
Várd ki a választások végét. Még az is lehet, hogy Erdogan is ülni fog.
Ulni szerintem nem fog, de szerintem is le fogjak valtani.
De jopar evig nem jar le utana csomo kozintezmenyben az embereinek a mandatuma. Meg egyebkent is - politikus letartoztatva csak meg nepszerubb lesz, annal mar csak az segit jobban nezetei terjedesenek, ha meghal.
Viszont Erdogán bukásával Törökország az USA felé fog fordulni. Valószínűleg...
Erdogán bukásával Törökország az USA felé fog fordulni. Valószínűleg...
Erre 50% esélye van: igen vagy nem :D. Miből gondolod? Mi oka lenne rá?
Nem reprezentatív kutatásom alapján, amit a török ismeröseim között végeztem, a lakosság szeretne nyugatbarát kormányzást. A török gazdaság Erdogán alatt rendesen megroggyant.
Akinel ennyi nyersanyag van, ott az ellenzek sem szeret joban lenni USA-val. Valahogy ez a trend.
USA-val annak eri meg joban lenni, akinek a nyersanyagkeszlete lofasz mustarral.
Ha egy nep nem olyan gyakorlott a nemzetkozi kapitalizmus jatekaban, mint pl. a francia felsoosztaly, akkor eselyuk sincs, ha az USA felsoosztalya belep a belso piacara.
Pénz Nyugatron van, és a törökökbszeretnének hozzájutni.
szerintem is le fogjak valtani.
Jo esely van ra; meglatjuk. Ez onmagaban a svedeken nem segít; akármilyen török elnök lesz, az biztos, hogy a kurdok nem lesznek a szíve csücske....
Hagyjad má! Jaku mindent is tud és nem zavarja a valóság.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
Azt azért a középiskolai fizika tanulmányok alapján tudhadnát, hogy a szegényített tüske csak BAZ vármegyében veszélyes.
Jah, mi baj lehet a levegőbe, különféle felületekre, talajba, talajvízbe kerülő nehézfémekből... Az elromlott ólomakkut is nyugodtan el lehet ásni a kertben, sosem lesz belőle semmi baj. Természetesen az Ukrajnának nevezett területen kilőtt ólom és egyéb nehézfémek mellett már lényegtelen kérdés, hogy a Challenger 2 milyen lőszert fog lövöldözni. Az ukránok szempontjából talán azért is mindegy, mert lehetséges, hogy a nem túl távoli jövőben az érintett területek megszűnnek Ukrajna lenni.
:)
Tudományos álláspont:
A szegényített uránium radioaktív sugárzásának nincsenek kimutatható hatásai az emberi egészségre - állapították meg annak a szakértői csoportnak a tagjai, amely az Európai Bizottság felkérésére tanulmányozta a kérdést.
Korábban a NATO is végeztetett hasonló vizsgálatot, amelynek során szintén nem sikerült kimutatható összefüggést megállapítani a megbetegedések és a szegényített uránium felhasználása között.
Minden más kijelentés hasonlóan (ál)tudományos, mint Dr. Gődény elméletei.
Nem azt mondtam, hogy radioaktív, hanem azt, hogy nehézfém. A tudósok szerint a (nehéz)fémek talajba juttatásának nincsenek hosszú távon káros hatásai az élőlényekre nézve?
:)
A tudósok szerint a (nehéz)fémek talajba juttatásának nincsenek hosszú távon káros hatásai az élőlényekre nézve?
A szegényített uránnál nem sikerült kimutatni káros élettani hatást. Nehézfémek közé tartozik a vas, kobalt, mangán, molibdén, cink is, de nem nevezzük őket egéségtelennek ezért. :)
A felsoroltak közül az aktuális jogszabályok melyek (termő)földbe ásását engedik/tiltják?
:)
Ne terelj jó! Hülyeségeket írogattál és buktál.
A felsoroltak között van olyan amelyihez ha nem jutnál hozzá, rövid időn belül meghalnál. :)
Azért majd egy józanabb pillanatodban kérdezd meg a környezetvédelmi hatóságot, mennyi vasat, kobaltot, mangánt, molibdént, cinket és egyéb nehézfémet áshatsz el az udvarodban vagy egy mezőgazdaságilag művelt területen a földbe. ;)
:)
Szánalmas ez a vergődés.. :)
Mutasd meg kérlek, hogy a nehézfém az mérgező! Mert ugye ez volt az állításod. Holott az igazság az, hogy van toxikus nehézfém, de nem minden nehézfém toxikus.
Szerintem többször is jeleztem, hogy nem érdemes vergődnöd, de úgy látszik, a germán véred felpörgött lendkerékként visz tovább.
Pontosan mi volt az állításom?
:)
Pontosan mi volt az állításom?
Ebben elrejtett állításod az az, hogy a nehézfémek talajba juttatásának hosszú távon káros hatásai vannak az élőlényekre nézve:

Az ólom tartalmú lövedék az alternatíva. A szegényített uránium tartalmú lövedéknek 1,5-szer nagyobb a sűrűsége mint az ólomnak, a páncélba hatolva jobban felmelegszik, átégeti a páncélt, és kémiai reakcióban átalakul. Másrészt a hagyományos ólom, sokkal toxikusabb mint a szegényített urán, ami ugyan úgy a talajba jut, mint a szegényített urán lövedék ha elvéti a célt. Egyszóval kevésbé toxikus szegényített uránnal megszórni a mezőt sokkal célszerűbb mint hagyományos ólommal.
Van még kérdés okostojás!? Szerintem jobb lenne ha feladnád, és nem fokoznád tovább.
Az ólom nem fém? :o
:)
Szövegértési probléma, vagy csak kínos maszatolás megint? Szerintem inkább térdelj vissza gazdid elé, és nyisd ki nagyra a szád. :)
Abban a párhuzamos elképzelt világban amiben tipródsz, nyilván lehetetlen szembesülni saját fogyatékosságoddal. Nem kell neked megérteni, hogy én mit nem értek a szósalátázásodban...
Jól megaszontad, hogy a szegényített urán nem olyan veszélyes, mint az ólom, pedig az ólom az meg az veszélyes. Ne is zavartasd magad, hogy a szálban kezdettől fogva nehézfémekről (és fémekről) beszéltem... Nagyon ráfeszültél a gazdád csicskája szegényített uránjának tisztaságára, miközben én eleve azt mondtam, hogy kurvára mindegy, hogy eggyel több fajta nehézfém marad hátra a harcok helyszínén. Talán te is hallottál már róla, hogy a lőszerek, fegyverek, gépek, felszerelések stb. különféle nehézfémeket tartalmaznak. Ugyanezen eszközökben vagy a közelükben különféle vegyületekkel, fizikai és kémiai hatásokkal kerülnek/kerülhetnek kapcsolatba a nehézfémek ill. a nehézfémek vegyületei. A talajban szintén. A talajjal van még egy apróság: senki nem fogja kiszedni belőle a foltokban belekerült nehézfémeket. Az ólom lövedékeket és hasonlókat talán, de az apró darabkákat, port, folyadékokat nem.
:)
Magyarázkod a hülyeséged. Nem tudom tisztában vagy e 'nehézfém' jelentésével? Már az ókoriak használtak nehézfémet, amikor a lovat patkolták, amikor páncélt vettek magukra. Egy mai városlakó nehézfém autókka nehézfémet tartalmazó gázokat juttat a környezetbe! Semmivel sem kvesebbet, mint egy háborúban. Igen a háború nem zöld, és a szegényített urán legalább nrm toxikus!
Ez hogyan mond ellent annak, amit én írtam?
Miért volt számodra fontos újra megszopkodni a brit faszt?

Azt hittem hogy a HUP-on, némi természettudományos alapokkal rendelkező emberek fordulnak meg nagyobb tömegben. Viszont úgy tűnik, te úgy szerezhettél felsőfokú végzettséget, hogy fel lehettél mentve fizikából és kémiából minimum, de az is lehet hogy természettudományos tárgyakból egységesen, mert komoly logikai problémáid is vannak. Valamiféle üzemeltető kocka lehetsz, nem pedig tudományos alapokat használó fejlesztő.
De segítek: Az urán a földkéregben fordul elő 3-5g/t koncentrációban. És igen nem csak a nagytesóidnál az oroszoknál, hanem minden területen van belőle 25km mélységig. Tehát az anyag pont ugyan oda kerül vissza ahonnan származik ha elásom. Csak hát a szegényített anyag 235-ös tömegszámú izotópjának aránya kisebb a természetes anyag 0,71%-os aránynál (0,2-0,4%).

Az rejtett állításod is hazugság, amiben azt állítod hogy a nehézfémek talajba jutva káros hatással van az élőlényekre. Persze ha 1m3 urán esik a fejedre az utcán, az nyilván káros hatással bír, de nem erre gondoltál mint káros hatás.

Remélem megérted, hogy azért nyomják elöljáróid a szegényített urán a magú lőszer elleni hamis nukleáris propagandát, mert a hagyományos orosz páncélzatú járműveket ez a lőszer simán átüti. Az angol, német, USA tankjai páncélzatán meg nem fog az orosz lőszer, mert azokon van +20 tonna szegényített uránból és más kompzit nagyokból készült páncélzat. Ez az oka annak, hogy a nyugati tankok ~20 tonnával nehezebbek.
A stílusod meg téged minősít, nem elég hogy nincs fizika alaptudásod, de még osztod is marhaságokat. Az oktatási rendszer elmúlt 30 évben történt lezüllesztésének végterméke a fajtádhoz hasonló egyetemi oklevéllel felcimkézett természettudományos területen analfabéták tömege. Ebben a folyamatban a fidesz aktívan kivette a maga részét!
Továbbra is nehézfémekről van szó, nem csak az uránról.
Az rejtett állításod is hazugság, amiben azt állítod hogy a nehézfémek talajba jutva káros hatással van az élőlényekre.
Értem, hogy a germán véred miatt azt hiszed, hogy ha egyre masszívabban ismétled a hülyeséged, akkor azt a másik fél igaznak fogja elfogadni. Tévedsz.
Te mint magasan képzett germán zsidó leszármazott, tudtad, hogy a levegőbe kerülő szilárd anyag túlnyomó többsége mérettől függetlenül előbb-utóbb visszahull a földre? (Még az ~űrből is.) Tudtad, hogy a hétköznapi szóhasználatban földnek nevezett dolog egy része talaj? Tudtad, hogy az eső és egyéb természetes vagy emberi folyamatok a talaj belsejébe juttatják a talajon kívülről érkező anyagokat? Tudtad, hogy a növények jellemzően talajban nőnek és a tudatos növénytermesztési is általában talajban történik? Tudtad, hogy az anyagok bizonyos feltételek megléte esetén más anyagokká alakulnak? Tudtad, hogy a növények a vízzel felszívják a talajból a vízben oldott ill. a vízzel elkeveredett anyagokat? Tudtad, hogy a növény által nem hasznosítható anyagok lerakódnak a növényben (persze olyan is van, amelyik pl. távozik az elpárologtatott vízzel vagy a növényt érő UV-sugárzás lebontja)? Tudtad, hogy a növények a tápláléklánc részei? Tudtad, hogy az elhalt élőlényekből is visszakerül a talajba az élőlény által nem hasznosítható anyag egy része? Tudtad, hogy amit most a talaj kapcsán olvastál, az kb. analóg a tavakra, tengerekre, óceánokra is? Stb.
Sejtem, hogy a fenti összefüggések bonyolultak számodra, ezért ha már korábban a toxikus ólmot említetted, javaslom, nézz utána, milyen útvonalakon juthat be az ólom az emberi szervezetbe. Ha ez megvan, képzeld azt, hogy valamennyi nehézfém képes hasonló utat bejárni. Ha ezt is sikerült megugrani (megjegyzem, nem szégyen, ha alaptalan germán büszkeséged ellenére segítséget kértél hozzá valakitől (nyilván egy nálad nagyobbtól:)), akkor gondolkodj el azon, hogy bár az élőlények számára nem minden nehézfém mérgező, az emberi tevékenységek folyományaként az idő előrehaladtával egyre nagyobb mennyiségű és egyre többféle nehézfém (és egyéb nem odavaló anyag) lesz a talajban(/vizekben) (s így a táplálékláncban)...
Sajnálom, hogy nem tanultál meg halat fogni, csak térdelni, szopni és a rád ruházott konfekció propagandát ismételgetni.
:)
Van egy bizonyos morális szint ahova én már nem ereszkedem le utánad. A fajtádra jellemzően, alapvető áfizikai ismeretek megléte nélkül terelsz,, szájkaratézel, leértékelsz, miközben nincs is mondanivalód.
A krónikus térdelés bizonyára igénybe veszi a hátad, és jelentős mértékben megnehezíti a felegyenesedést. Én mégis arra biztatlak, hogy próbáld meg.
:)
Képzeld a zártosztályon minden betegnek az a kényszerképzete, hogy ő a normális akit az őrültek elraboltak. :)
Megnyugtató, hogy a zártosztályról is olyan pofátlanul oktatsz ki, mint a nehézfémekkel kapcsolatban.
:)
olyan pofátlanul oktatsz ki, mint a nehézfémekkel kapcsolatban.
Nyugtalanító, hogy az ideológiai agipropot tolod, aztán ha ellenvéleménnyel, tényekkel szembesülsz, akkor kíméletlen lejáratóhadjáratba kezdesz... Fajtádra jellemző arrogancia.
Ha számodra az a "tények", hogy valaki nehézfémekről beszél, te pedig a szegényített urán kapcsán véded a gazdáid propagandáját, akkor a tartótiszted minden bizonnyal büszke rád.
:)
Neked ki a gazdad?
Isten rosszul sikerült teremtménye vagyok.
:)
Ez miben nyilvanul meg szerinted?
Ne terelj propagandista! A téma az, hogy azt állítottad hogy a nehézfém nincs jó hatással az élőlényekre, holott számos nehézfém rendszeres bevitele az élő szervezetekbe, létfontosságú.
Bizonyítottad azt, hogy fizika és kémia alap tudásod erősen hiányos. Folyamatosan a témához nem kapcsolódó idegesítő, és megunt hülyeségeket mantrázol, trollkodsz.
Vasra van szüksége a szervezetednek. Egy jóakaród hegyes tárgyat készít vasból, és a nyugati faszért tátott szádon keresztül a torkodba szúrja, mert úgy véli, mind a dózis, mind pedig a bevitel formája megfelelően leképezi a természetes vasbevitelt. Hol a probléma? :)
:)
A te szinteden: azt tudod hogy az oxigén toxikus méreg!? Folyamatosan oxidációt okoz a srjtekben, öregíti azokat, aztán hosszabb-rövidebb idő alatt kinyír. Javaslom, hogy nr vegyél több oxigént magadhoz!
Ne zavarjon meg, hogy valamennyi faj a Föld jelenlegihez hasonló oxigénszintje mellett fejlődött, így adaptálódott ahhoz (vagy kihalt). Ezzel szemben a fajok zöme jellemzően nem úgy fejlődött, hogy a tápláléklánc körforgásában szerepelt a nehézfémekkel szennyezett talaj. Gyk. a "szennyezés" kifejezés nem azt jelenti, hogy korábban nem volt valamilyen nehézfémből valamennyi a talajban, hanem azt, hogy a nehézfémek száma és mennyisége növekedett.
Oxigénhiányosnak ott van willy elvtársad. El sem tudom képzelni, hogy bárki hasonlítani akarna rá.
:)
Gyk. a "szennyezés" kifejezés nem azt jelenti, hogy korábban nem volt valamilyen nehézfémből valamennyi a talajban, hanem azt, hogy a nehézfémek száma és mennyisége növekedett.
AZ ősrobbanás utáni 380000 évben megjelent az anyag. Tehát Föld kialakulása óta nem keletkezett nehézfém KÉREGBEN. Csak a világürből és magból kerül a kéregbe nehézfém, és nem az enberi tevékenységből. De vicces gyerek vagy te azért propagandist aggitátor!
Ha számodra a kéreg és a talaj ugyanaz, akkor az elmúlt kb. két napban nem sikerült megtanulnod halat fogni.
Lett volna még mit szerkesztened a hozzászóláson...
:)
Mennyivel egészségesebb ólmot szétszórni mint uránt? Az ólom mérgező, az urán meg nem. Mert azt sugallod, hogy a nem toxikus urán tartalmazó lövedékekkel a szemét angolok beszennyezik a talajt, míg a mérgező ólmot tartalmazó lövedéket használó ruszkik nem. Az is tény, hogy az oroszok rettentő pontatlanul lőnek, kb minden ukrán lövésre esik 50 orosz ólomtartalmú lövés. Nem lehet hogy erősen emócionális alapon fogalmazol meg véleményt? De én inkább arra tippelnék, hogy nem saját véleményt tolsz, mert akkora kitartással szórod a mantrát mint egy hivatásos propagandista.
Én kezdettől fogva nehézfémekről beszéltem. Te meg végig a gazdáid uránját mentegeted, aminek nincs is szüksége mentegetésre, hiszen nem mérgező. Vajon melyikünk a propagandista?
:)
Ebből már nem jössz ki jól Agitátor.
Miből?
Szerintem itt egy dolog van, ami nem jön ki: a nyugati farok a szádból.
:)
Nos hát ez a gyökérok: személyiséged nem tolerálja a tévedésed beismerését, ezért masszív leértékelésbe kezdtél. Javaslom a tündérhegyi pszichiátria meglátogatását. :)
brékó, brékó!
bayerzsótit letiltotta az arckönyv. Mi lesz most a szólásszabadsággal!? Birkamenet kell ide de azonnal!
Remelem ezek az fiataldemokratak mennek a Facebook szekhazhoz is tuntetni.
Hubakker, ez a derék szerző annyira tolja a szekeret, hogy akár már a hupra is jöhetne. (Ha még azt is leírja, hogy szereti-e a 3bit csokit, akkor máris mondhatja, hogy szakmai tartalmat is termel.)
Jeszenszky Zsolt, lapunk publicistája szerint fasiszták irányítják az Google-t, a cég magyarországi igazgatóját, Bíró Pált pedig utasításokat végrehajtó kisnyilasnak nevezte, amit a techóriás vezetőinek címezve angolul tartott beszédében is elmondott. Több felszólaló is nehezményezte, hogy a liberális jogvédő szervezetek, mint a Transparency International, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Helsinki Bizottság, az Amnesty International vagy a Háttér Társaság nem álltak ki a szólásszabadság mellett, de hiányoltak David Pressman amerikai nagykövetet illetve a Telex hírportál munkatársait.
Ilyen magvas gondolatokat akar elhallgattatni ez a gonosz Google.
Külföldi sajtóhirek néhány hete jelentek meg, hogy az ukránok a JDAM (Joint Direct Attack Munition) vezérléssel felszerelt csodafegyvert kezték el használni, amit az oroszborát biztonsági szakértők egyből cáfolni is kezdzek.
Jurij Ignat:
Használjuk a JDAM-nek nevezett bombákat. Ezek nyugati típusú fegyverek, amelyekkel a légierőnk fontos célpontok ellen tud csapásokat végrehajtani. Ezek a bombák kicsit kevésbé erősek, de rendkívül pontosak. Szeretnénk, ha minél többel rendelkeznénk belőlük azért, hogy sikeresek legyünk a fronton.
Korábban a "szakértők" arról beszéltek, hogy a JDAM-rendszerű bombákkal sokkal erősebb csapásokat lehet végrehajtani, mint például a HIMARS rakétarendszerekkel. Akkor az merült fel, hogy az ukránok 250, 500 vagy 1000 kilós bombákat kaphatnak a JDAM-hez, amelyek mindegyikével erősebb csapást lehet végrehajtani, mint a HIMARS rakétaival. Ennyit az irányított szakértelemről, vagyis a szakértőnek hazudott propagandistákról.
Érdekes, mert a nem nyugatszopó médiában szintén vagy egy hónapja mondják, hogy az ukránok siklóbombákat használnak.
Szomorú, hogy a "cáfol" kifejezés jelentésével sem vagy tisztában (de legalább a "csodafegyverezéshez" kellően tájékoz(tat)ott vagy). Persze nem is kell semmivel tisztában lenned, hiszen az idegen gazdádnak elég, ha megismétled, amit eléd rakott.
Javaslom, hasonlítsd össze a HIMARS (*MLRS/GLSDB) és a JDAM által célba juttatható "hasznos teher" tömegét... Kb. tízszeres a különbség (~egy mázsa vs. ~egy tonna). Mivel forrást nem adtál, így nem derül ki, pontosan mit mondtak a "szakértőid" a "szakértőkről", de az nyilvánvaló, hogy per lövedék a JDAM nagyobbat tud ütni.
Az ukránok számára a JDAM hátránya, hogy ~kicsi a hatótávolsága, és valamivel fel kell emelni a levegőbe. A levegőbe emeléssel az a gond, hogy a hordozó eszköz viszonylag drága és/vagy könnyen lelőhető, ill. kérdéses, hogy hány olyan célpont van, amire az ukránoknak érdemes nagy tömegű lőszerrel tüzelni, és mennyi olyan, amit HIMARS segítségével vagy kisebb drónokkal is harcképtelenné tehetnek, ráadásul messziről (a GLSDB hatótávolsága nagyobb, mint a *MLRS-é (~150 vs. ~50 km)). A JDAM hatótávolsága kb. annyi, ameddig a hordozó eszköz képes elrepülni + ~30 km.
Megint át akartad baszni az embereket. Remélem, nem sikerült.

LOL
Melyik lesz hamarabb:
1.) Svédország NATO tag ?
2.) Kiderül, hogy ki robbanotta fel a NS 1-2 -t ?
Biden bácsi melyiket jelölné még ?
Várom már, hogy üdvözöljem Svédországot is, mint NATO-tag, amilyen gyorsan csak lehet
– nyilatkozta. Biden bá'
Én meg azt várom, hogy kiderüljön ki volt az a terrorista, aki felrobbanotta a NS vezetéket.
Az egeszrol az jut eszembe, amikor Izrael kormanya megvette 2-3x-os aron a Covid-oltasokat meg beigert "biotelemetriai megosztast" amig keves volt belole gyartva vilagszerte.
Ekozben az EU-s beszerzesi folyamat probalt alkudni az arbol. Amikor keves volt belole gyartva vilagszerte.
Izrael egy csomo nyugdijasat megmentette igy, az EU-ban meg pislogtak hogy miert nem jon a beigert mennyiseg meg kesve sem.
Egyszeruen nem hasznaljak az eszuket. Alapveto bizalomepitesi folyamattal es igenyfelmeressel kapcsolatos problemai vannak a legtobb EU-s politikusnak. Ennyi.
Elgondolkodtató, hogy most akarnak NATO-tagok lenni. Most, amikor az oroszokról kiderült, hogy gyengék. Érdekes.
:)
Mar tobb, mint egy eve kifogyott az osszes orosz tankbol a benzin. :)
Putyin meg tavaly belehalt negyfele rakba, AIDS-be, Alzheimerbe es Parkinson korba is.
Day 405 of my 3 day war. I remain a master strategic.
*strategist?
Yep
Egyebkent Putyin mondott barmikor is olyat, hogy 3 naposra tervezi? Forras?
Magyarországnak érdeke e, hogy a NATO nevezetű védelmi szövettség erősödjön. Mert a svédek belépésével biztos nem gyengülne a szövettség. Nyilván Svédország nem érzi magát veszélyben, mert ha támadás érné sokan segítenének a segitségére, és nyilván számos NATO ország is. Belépésük igazán szimbolikus.
Az meg hogy valahol valaki egyszer O1G-et Svédirszágban, igazán nem érdekel senkit. Az hogy bájerzsolti tobzódik a blogján , szintén fing az óceánban. De hogy néhany koránegetőt nem adnak ki a törököknek a XXI. században nyilvános kivégzési kelléknek az számomra összerópai érdek, és nem érdekel holmi hisztis pártpolitikusok műbalhéja.
Megint nem tudom mit olvasol és hol, de Törökország fő problémáját a svédekkel kapcsolatban PKK-nak hívják.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Magyarországnak érdeke e, hogy a NATO nevezetű védelmi szövettség erősödjön.
Ha a NATO erősödik, a vele szemben álló rendszereknek is erősödni kell, különben a kibillent egyensúly konfliktushoz vezet. Magyarországnak az az érdeke, hogy a NATO ereje egyensúlyt eredményezzen.
:)
A NATO-val szemben álló erők messze nem azonos potenciált képviselnek.
A NATO egy védelmi stövettség.
Mar eleve erosebb mint oroszorszag.
Nem tudom, mit nem értetek, de talán jobb is így.
:)
Az EU bírósága a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépést biztosító jogszabályt, valamint azokat a tilalmakat és korlátozásokat kifogásolta, amelyek egyes törvénymódosításokban a gyermekek védelme érdekében a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésre, a nem megváltoztatására, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére és/vagy megjelenítésére vonatkoznak.
^ gondolom ez itt a svéd nemzeti érdek lenne
Kína nem ismeri el Ukrajna megyéinek elcsatolását, még a Krímét sem – mondta Fu Kong, Kína Európai Unióba küldött diplomáciai képviseletének vezetője a New York Times-nak. Fu arról is beszélt, hogy az orosz-kínai „határtalan barátságról” szóló retorika valójában semmi több, mint diplomáciai üzengetés. Kitért arra is, hogy Peking nem támogatja Ukrajna területeinek annexióját, sem Oroszország háborúját, csupán azért nem ítélik el ezt, mert a kínai kormányzat komolyan aggódik a NATO túlterjeszkedése miatt.
Miért kellene elismernie? Kína azt fogja elismerni, amiben az érintett felek megállapodnak. Előtte meg megteszi a tőle telhetőt, hogy neki kedvezően alakuljanak a dolgok.
Aranyos, hogy pl. azt nem másoltad ide, hogy a kínai elnök azért nem hívja fel telefonon Zelenszkij bábszerelmeteket, mert nem ér rá. :)
Érdemes elolvasni az eredeti írást, mert abból átjön, ami a Portfolio.hu szemlézéséből nem (hát még a tiédből...): egy tipikus diplomata interjúról van szó. Amennyire én meg tudom állapítani, a kínai fószer jól bánik a szavakkal. A térdelő "haladó" hópihék szemszögéből néha talán kicsit tapintatlan lehet.
(A link hibásra sikerült, és Portfolio(.hu), nem pedig "Portfolió". A CIA (vagy aki a szátokba rakja a szopogatni valót) küldhetne már olyan IT-s érdeklődésűeket is, akik konzisztensen képesek egy linket megfelelően beilleszteni és egy tulajdonnevet átmásolni...)
:)
Lengyelország és Ukrajna (ami marad belőle) egyesül ?
Lengyelország nem, mint a NATO - hanem, mint nemzeti hadsereg be fog vonulni Ukrajnába.
>Lengyelország nem, mint a NATO - hanem, mint nemzeti hadsereg be fog vonulni Ukrajnába.
Szerintem nem tökéletes a mondat központozása. Arra akarsz kilyukadni, hogy Lengyelország be fog vonulni saját szakállára? Miből gondolod?
Gonzalo Lirát szoktam hallgatni, akit régebb óta kedvelek a stílusa miatt. Ő mondott egy rakás nagyon meredek predikciót a háborúra, amiknek a többsége nem jött be. Az egyik predikciója ez volt, hogy a Lengyelek be fognak vonulni "békefenntartóként" azzal a céllal, hogy végül területeket szerezzenek. Egyelőre nem valósult meg, de még bejöhet. Máshol nem hallottam erről a tervről. Te hol hallottad?
mondat központozás: munkaidőben azembert nem hagyják, hogy HUP üsse el az idejét - néha még dolgozni is kell és megzavarnak.
Olekszij Aresztovicsnek volt valami posztja - abban fejtegette, hogy kevés már az ukrán katona és ha oroszok 1-200ezer új katonával megjelennek egy új fronton nem fognak tudni ellenállni.
Lengyelek már csak amerikai jóváhagyásra várnak, hogy meginduljanak - szerinte.
Zelenszkíj beszédében azt mondta, hogy már nincs határ Lengyel és Ukrajna közt stb..
Erősen kétlem hogy Ukrajna nyugati, fejletlenebb része érthet ennyit Lengyelország számára.
Mennyit?
:)
Az Oroszországgal történő nyílt konfliktus árát.
Sokat elárul az EU és a nyugati világ állapotáról, hogy nyugatszopóként nem azt említetted, hogy Lengyelország az EU tagjaként nem tehet ilyet, és ha mégis megteszi, annak milyen következményei lesznek.
:)
Rákeresve a "szop" szóra ebben a témában, szinte csak nálad fordult elő. Ennek nyilván oka van!
Persze, hogy van oka: nyilvánosan szoptok, így az is látja, aki nem kíváncsi rá.
:)
De te azért kerek szemekkel leskelődsz! Ugye?
Szerintem jót tenne a fajtádnak, ha kevésbé lennétek arrogánsak. Most pl. nem kellene leskelődéssel vádolnod engem, miután te és elvtársaid nyilvánosan, mindenki előtt szoptátok és szopjátok a nyugati faszt. Az egy dolog, hogy mit csináltok és mennyire szem előtt, de legalább a mocskotok kényszerközönségét ne gyanúsítanátok meg...
:)
Még a végén megsajnálom finom kis femini lelked.
Ja, mert te vagy maga a megtestesült maszkulinitás...!
Mi lenne, ha nem lennél ennyire gusztustalanul szexista?
Szerintem nem volt szexista.

Mondnom én hogy minden kereszténylelkületű műmájer idesereglett.
Ezek még mindíg nem valódi kérdések, ez provokatív kinyilatkoztatás!
A propaganda az propaganda; a saját veszteséget pofátlanul letagadják az ellenfélét felnagyítják. Mindkét fél ezt csinálja. Ha az oroszok által szervezett szír és egyéb golyófogókat is számolod simán lehet valós a 163-ezres orosz veszteség szám: halottakat és súlyos sérületket együtt véve. November vége fele közölt Von der Leyen 100+20ezres (erősen optimista) becslést az ukránok részéről.
"estek el"-t idéztem mindkét oldalról
Gondolom, az orosz ellenzék, amelyiknek szinten feladata a dolgok felfújása, nem lefele hazudik? 160K (ukrán adat) vs. 20K (orosz ellenzék adat) köszönőviszonyban sincs egymással.
trey @ gépház
A kezdo letszam 150K volt az orosz oldalon. Ha csak 20k esett el minek kellett 300K-t meg behivni?
sikeres tamadashoz 3:1 tulero kellene a tamadoknak a papirforma szerint..
az eredeti orosz terv valoszinuleg a gyors osszeomlassal számolt amit benéztek.. szoval a mozgositas vesztesegek nélkül is teljesen logikus... pláne, hogy az nagy atfutasi idorol szol; akit ma behivsz hosszu honapokkal kesobb lesz hasznavehetően bevethető...
Aki lát értelmet ebben a kérdésben, kérem, ossza meg velem.
Ilyen az emberi természet. Amíg "nem kerül egy fillérünkbe se", addig mehet a szolidaritás 1000%-on. Ahogy veszélybe kerül a megélhetés, jön az "azért mindennek van határa!".
Lengyelek és románok tüntetnek az olcsó (és szennyezett) ukrán gabona ellen.
trey @ gépház
Let's save the hungry in Africa - jegyében nem Afrikába kellett volna mennie annak az ukrán gabonának ?
már megint összetévesztették a Hungary / hungry ?? :-D
német/holland/amerika kereskedők úgy gondolták, hogy minek addig elvinni - itt majd jó pénzért eladják..
Brüsszelnek kell betartatni a magyar jogszabályokat?
Mivel a vámszabályok közösen lettek *tranzit céljából* kiiktatva így a megállapodást felrúgókat is közösen kell szankcionalni; ezért követeltek/lobbiztak közösen az érintett tagországok.. ..amire a brüsszeli hülyék nemet mondtak; nem őket kérik számon a tönkretett választók... Ennek a magyar jogszabályokhoz semmi köze.
Brüsszelnek a sajat szabalyait kéne betartania; a neki átadott jogokat és kötelességeket alkalmazni és azokon nem túnyúlni.
Tehát ha az ukránok forgácsot adnak gombokért búzaként, akkor teljesen normális Magyarországon, hogy forgács kenyeret fogunk enni. Brüsszel miatt természetesen.
idióta - a búza megromlott, penészes lett - mi köze ehhez Brüsszelnek ??
Gebasz van? EU beengedi vám mentesen az ukrán búzát, tranzitra, de valahogy piacra kerül. Olcsó meg szar. A gazdák rínak, hogy hoppá itt az olcsó szar ukrán búza, most mi lesz. Miért lehet eleve élelmiszeriparban konkurencia a jó hazai búzanak? Nincs szabályozva, hogy miből lehet kaját csinálni? Nincs ellenőrizve vagy betartatva ez a szabály? Ez miért az EU hibája? Eleve ha transitra van engedély, hogyan kerül piacra? Elmondhatnád a tényeket mi történik.
én ??
nekem nincs információm és nem is dolgozom abban az iparban. Hiába vannak bármely országban törvények van az a pénz amiért félre néznek, akiknek a feladata lenne betartatni a szabályokat. Persze előbb-utóbb lesz majd lebukás..
Nem életszerű, hogy minden malom bejáratánál áll egy ellenőr és a kamionból vesz egy vödörrel vizsgálatra..
Akkor miért alap nálad, hogy de hát az EU? Az is lehet, hogy nálunk a balfasz állam miatt van gebasz.
gödörben élsz ?
a lengyel gazdák ezért tüntetnek a románok is - ott is a magyar kormány a hibás ??
Van egy alap probléma, hogy az EU jóemberkedése miatt hozott egy törvényt, hogy ukrajnából vámmentesen be lehet hozni élelmiszert. Csak éppen ukrajnában nem EU-s szabványok alapján meg a termelés meghát ukránok..
Plus a másik gond, hogy ezt a gabonát afrikai országoknak szánták vagyis ez volt a marketing duma, hogy a csúnya oroszok nem engedik a szegény éhező afrikai országoknak a gabona szállítást és hogy éhinség lesz..
Ha a szabályozásnak nem megfelelő minőségű szar alapanyagból lehet egy országban étkezési terméket készíteni, akkor igen a nemzeti kormány a hibás. Az ő feladata ezt szabályozni és a szabályok betartását felügyelni. Nem az EU-nak. Amúgy is az EU egy jogalkotó, nem rendelkezik végrehajtói apparátussal, lenne hiszti rendesen ha az is lenne neki. A végrehajtás a nemzeti kormányok feladata. Az hogy akármilyen céllal az EU vámmentessé teszi az ukránoknak az EU-t, nem jelenti azt, hogy kötelező a szar minőségű cuccaikat felzabálnunk. Nehogy az EU tehessen arról hogy a nemzeti kormányok beleszarnak az egészbe és nem szabályozzák vagy nem tartatjak be a szabályokat a területükön... Ha az fog történni a lengyeleknél, románoknál, nálunk hogy boltba kerül a GMO-s, tiltott vegyszeres, penészes ukrán búzából készült pékáru, akkor azért 100%-ban a lengyel, román, magyar kormány lesz a felelős.
Ha az fog történni a lengyeleknél, románoknál, nálunk hogy boltba kerül a GMO-s, tiltott vegyszeres, penészes ukrán búzából készült pékáru, akkor azért 100%-ban a lengyel, román, magyar kormány lesz a felelős.
Ezzel egyet értek - fokozni kell az élelmiszer biztonságot - jó reggelt minden kormánynak !
Csak eddig könyebb volt, mert nem jött be a szar - most már jöhet az is "valaki" -- EU kinyitotta a kaput.
Amúgy amikor Kelet-europa előtt megnyílt az EU, a nyugati gazdák ugyanígy reagáltak ránk, mint most mi az ukranra. A vége szerintem az lesz, hogy a nemzeti piacokat jobban megvédik a szemét ellen, az ukránok meg minőséget lépnek a termelésben. Mi legalábbis ezt jártuk be.
node az nem úgy volt, hogy hiphopp, megnyitották a nyugati piacokat, hanem előtte implementálni kellett a nyugati követelményeket. Ez a lépés az ukránoknál kimaradt.
pontosan. többek között igazodni kellett a kiszabott termelési kvótákhoz; pont ez garantálta, hogy pl akkor még létező magyar tej gazdaság nem okozott nyugaton problémákat.
Kevered a szezont a fazonnal. az ukrán vámmentesség minden létező szabályt sért; az éhezők megsegítése és a háborús helyzetre tekintettel lett egy kivételes helyzet létrehozva. Ezzel éltek vissza.
Értjük, ez nemzeti hatáskör és feladat. Az, hogy a gyerekeket LMBTQ-kutyafaszára érzékenyítik, az meg brüsszeli. Előbbiért kurva anyja a magyar|lengyel|román kormánynak, utóbbiért kötelezettségszegési a nyakunkba. Mi?
🤔 🤮
trey @ gépház
Óvodás és általános iskolás gyerekeim vannak. Mindkettő fiú, fehér, keresztény. Az általános iskolás az egész balhé előtt volt alsós, meg óvodás. Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.
Amúgy semmilyen irányú érzekenyités nem jó a gyerekeknek, de csak egy fajtával találkoztam eddig. A napokban az óvodás fiam a tableten YouTube-ot nézett (előfizetéses amúgy, csak hogy miért említem), amikor kiszaladt hozzám, hogy apa háború van, de a baloldal nem akarja a békét! Khm.
ámen, a baloldal sose akarja a békét..
ja mert egy gyerek majd jön azzal, hogy a baloldal..
Nem fekete-fehér, pont ez a lényeg. Hitler, mussolini, szalasi, Gandhi, de Bush, Obama. De pl Orbán is tizen éve harcban áll. Egy gyerek meg ne jöjjön ilyennel hogy baloldal, jobb oldal, buzi, migráns, náci stb. Ez nem kell egy óvodásnak még, ráér erre egész felnőtt életében.
Fityeszszopóknak nincs óvódás vagy iskoláskorú gyereke, ők mindent is beszopnak. Nagyon nem zavarja őket a valóság és központi propaganda közti szakadék. :)
Lényegtelen amiről beszélsz. Az egyik miatt kötelezettségszegési indult, mert az izé ... brüsszeli hatáskör. Azé a Brüsszelé, ami - mint az EU felszopóktól tudjuk:
semmiért nem felel
semmi jogköre nincs
semmi felelőssége semmiben
semmiről sem tehet
és mégis ...
trey @ gépház
Akkorát csúsztattál, hogy még a Holdról is jól látszik! Magyarország ellen még 2021 nyarán indult kötelezettségszegési eljárás azután néhány héttel, hogy az Országgyűlés megszavazta a melegeket a pedofilokat összemosó törvényt. A kötelezettségszegési eljárás a kissebbségek jogainak megsértése miatt indult, és nem a gyermekvédelem miatt. Kaleta Gábor pedofil (még akkor is ha megúszta), Szájer Józsi meg csak meleg. Nem tudom érzed e , hogy mi a különbség!?
Az elmúlt évbi történelmi aszály után, a nemzeti kormányunk engedte a gabonafélék importját. Megjegyzendő, jól tette, mert ha az EU vagy a kormány megtiltja azt, akkor ma az élelmiszer árak még magasabb lenne. El kéne döntened, hogy mi a fontosabb: jólakottan brüfszerezni, vagy éhenhalni!?
Ja, értem! A buziügy brüsszeli hatáskör, a búzaügy meg nezeti 😆😆😆😆😆
trey @ gépház
Akarsz 1kg kenyérért 5000Ft fizetni vagy nem!? Ha igen akkor irány a Karmelita és plakátozd ki az ajtóra!
Mennyi lesz ebből a liszt? 70 forint? A 4930 meg a lerántósok haszna? Majd sütök kenyeret. Csak legyen a liszt GMO meg vegyszermentes. 😆
trey @ gépház
És megint elszámoltatjátok a kormányt, mint 2022-ben vagy 2018-ban?
:)
Az EU jogszabályt hozott hogy nekünk kell felzabálnunk az ukrán szemetet? Forrás?
nem -- persze, hogy nem
de hát a piac és a gyártók már csak ilyenek - miért mos jobban a bécsi mosopór, mint a magyar vagy a szlovák ? - Ez sincs egy EU-s törvényben..
Igen 3bben meg én értek veled egyet, hogy ezt szabalyozhatná jobban az EU hogy agyanazon termék ugyanaz legyen mindenhol. Bár úgy rémlik ebben van is valami előrelépés, FIXME. Mondjuk szerintem egyszerűbb lesz csomagolást cserélni a terméken, mint ugyanazt a terméket adni... Ez szar, igen.
sztem ugyan azt mondjuk csak másképp - én egy kicsit cinikus vagyok már mindennel szemben és nem hiszek EU-ban sem, pedig..
EU úgy működik, hogy van egy jó gondolat és mire törvény lesz egyes lobby szervezetek lefizett vagy politikailag megzsarolt képviselők felpuhítják vagy ellenkezőjére fordítják..
Nem látok jobb alternatívát az EU-ra, bár igen kicsit olyan mint a kommunizmus. Az elmélet kurva jól hangzik, de a gyakorlat valami egészen más. Szerencsére itt nagyobb lehetőség van befolyásolni a dolgokat. Plusz legalább nem indítgatunk nyakra főre háborúkat egymás ellen. Már csak ezért megéri. Jobbá kell tenni, igen.
Az a baj, hogy nagyon sok dologban, ha a kulisszák mögé nézünk kiderül hogy tagállami hozzáállás miatt van anomália, nem is maga az EU tehet róla. Csak egy inkompetens kormánynak sokkal egyszerűbb Brüsszelre mutogatni, mint saját hibáját korrigálni...
mert megmondták, hogy azért más keleten és nyugaton, mert mi így igényeljük...
A 'jóemberkedés' oltárán bármi megengedett. Lényeg, hogy meglegyen az erkölcsi orgazmus.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
A "haladók" általánosságban visszautasítják az erkölcs érvényességét, megvetendőnek tartják, mert tradicionális alapokra épül. Szerintük a helyest és a jót a független szervezetek által készített statisztikákból lehet levezetni, annyi megkötéssel, hogy az adatok csakis a nyugati liberális demokrácia kontextusain belül értelmezhetők pozitívan.
:)
Mi a baj azzal, hogy segítenek hogy olcsóbb legyen az ársapkás liszt és csirkemell? Nem arról volt szó, hogy az infláció ellen harcol a kormány? :)
nem arról volt szó, hogy a disznótápnak is szar hohol "gabonát" afrikában várják éhezők milliárdjai?

Miért lenne szar az ukrán gabona? Te tudsz valamit!?
GMO-s, olyan vegyszerekkel kezelik, amik az EU-ban egészségkárosító hatásai miatt tiltottak, az EU-s szabályokat úgy ám block nem kell betaratniuk. Persze, hogy olcsóbb, ha nincs annyi adminisztráció meg bürokrácia rajta.
A szenyezett búzát nem a VÁM hanem a hatóság dolga megállítani! Megjegyzendő az hogy szenyezett élelmiszer alapanyag kerül kivonásra, szinte mindennapos. Előfordul ez hazai termedztőnél is.
Most felkapott a bulvár médiád egy szenzációnak tűnő esetet, te meg benyelted jó mélyen mint harcsa a csalihalat! Az hogy hülye vagy előfordul egy fotel szakértővel, de hogy kérkedsz is vele az már weird!
Nem tudom miről hadoválsz:
Több esetben is toxin- és GMO-szennyezést mutattak ki az Ukrajnából hazánkba érkezett gabonák vizsgálatát követően. Több mint 29 tonnányi kukorica forgalmát korlátozták, illetve megsemmisítését rendelték el az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek – közölte az Agrárminisztérium.
Itt van a pont a sztorid végén. Nekem maszatolhatsz ezen kívül bármit, de inkább tegyél egy szívességet: süss/süttess magadnak ebből a ramatyból kenyeret :D
trey @ gépház
Le kell hogy töröljem a elégedett önigazoló vigyorod, az említett 29t még egy átlagos vasúti vagont sem töltene meg. Nagyobb gabonaraktárakban napi szinten ennél több kerül leselejtezésre toxin kimutatása miatt.
Nekem maszatolhatsz ezen kívül bármit
Nyeled kormány propagandát, de sajnos terjeszted is mint egy pletykás vénasszony.
Meg a lengyelt. Ami szintén kitiltotta. Román felkészül.
trey @ gépház
az említett 29t még egy átlagos vasúti vagont sem töltene meg
vs.
Több mint 29 tonnányi kukorica forgalmát korlátozták, illetve megsemmisítését rendelték el
A szövegértés nem erősséged. Az állítás nem fogalmaz meg felső korlátot, ez akár 15274 tonna is lehet, te meg 29 tonnaként hivatkozol rá. :(
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Szövegértés neked sem erősséged. A több mint 29 tonna, az kevesebb mint 30 tonna itt. Véletlenül sem 15274 tonna ;)
Nem igaz. A több mint 29 t csak annyit jelent, hogy több, mint 29 t. Nem kevesebb, mint 30 t. Kevesebb, mint végtelen t, ami viszont nem egy nagy, de véges szám. A több, mint 29 t egy olyan intervallumot jelent, amely alulról nyílt halmaz 29 t limittel, felülről is, de ott korlátlan.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
A szovegertes azt is jelenti, hogy a szoveget a megfelelo kornyezetben tudod ertelmezni. Tehat ha ez egy matek gyakorlofuzetben szerepel igy leirva, akkor igazad van. Ha pedig egy ujsagcikkben, akkor azt kell feltetelezni, hogy 29t-nel velamennyivel tobb, de nem jelentosen. Felteve, ha nem direkt csusztatast akarnak kommunikalni.
>Felteve, ha nem direkt csusztatast akarnak kommunikalni.
Pontosan erről van szó. Ha azt olvasod, hogy több mint 29t, akkor első gondolatod kell hogy legyen, hogy itt csúsztatással akarnak kommunikálni. És ameddig nem bizonyosodik be az ellenkezője addig a legvalószínűbb, hogy nagyságrendileg többről van szó, mint 29t.
Igen, most bizonyítottad, hogy problémád van a szövegértelmezéssel...
Azzal, hogy implicit beleképzelsz olyasmit a leírásba, ami nincs oda leírva, becsapod magad, valamint becsaphatóvá válsz azzal szemben, aki ezt például rosszhiszeműen írná. Én például a néhán tízezer tonnát biztosan úgy fogalmaznám meg, hogy több, mint 29 tonna, ha nem nagyon állna érdekemben a konkrét szám közlése. Működne.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Hát ragozhatod ezt akármeddig. Egy cikkben ilyen megfogalmazás hogy több, mint 29 tonna, soha nem fogja ezt jelenteni: xt>29t. Ez bizony szövegértelmezés. Ha már mindenképp matekra akarod fordítani, akkor az elég pontos, hogy 30t>xt>29t, bár lehetne 29,5t>xt>29t is, mert 29,5t<xt<30t esetén fogalmazhatna úgy is, hogy majdnem 30 tonna búza, ami persze nem azt jelentené hogy 1 tonna búza....
Szerinted.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Szerinte es valoszinuleg is. A felrebeszelesed pedig nagyon izzadtsagszagu meg akkor is, ha kiderulne, hogy egy direkt megteveszto cikkrol van szo.
Valószínűleg != bizonyosan. Erről beszélek egy ideje, de látom, hiába.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Mindenki erti mit akarsz mondani, de az egy izzadtsagszagu kapalozas. Persze egy altalanos iskolaban viccelodesnek teljesen jo az osztaly elott.
A valo eletben azt kell feltetelezni, amire a szovegkornyezet utal.
Viszont mivel ezzel vissza lehet élni, engedd meg, hogy gyanakvó legyek, s pontosan értelmezzem a szöveget. Amikor a Microsoft leírja az adatvédelmi nyilatkozatában, hogy minden személyes adatot gyűjt, ideértve a jelszavakat is, akkor semmi okom azt feltételezni, hogy csak a Microsoft szolgáltatásaihoz feltétlenül és elengedhetetlenül szükséges adatok köréről van szó, például azért, hogy a felhasználót hitelesíteni tudja.
Azért nem feltételezem ezt, mert nem ez van odaírva. Pontosan azzal legalizálta a korlátlan adatgyűjtést, hogy azt leírta, miközbe a hozzád hasonló hiszékenyek implicit belefantáziálnak jóhiszeműen olyan dolgokat, amelyek nincsenek odaírva. A Microsoft örül ennek.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Lehetsz gyanakvo, de ilyen csip-csup dolgokban nem felteteleznem a hazugsagot/felrevezetest.
Adatvedelmi lozungnal viszont mar erdemes gyanakvonak es figyelmesnek lenni. Szovegkornyezet es kontextus ugye.
Ide se kell az afrikaiaknak termelt ukrán szemét, a lengyeleket követve:
Az Európai Unióban már meg nem engedett termelési gyakorlatokkal, ennek következtében rendkívül alacsony termelési költséggel működő ukrán mezőgazdaság
Vegye és egye a nyugat szolidaritásból!
trey @ gépház
Vegye és egye a nyugat szolidaritásból!
A drágább élelmiszer a jobb neked?
feketén biztos meg lehet venni, itt a lehetőség, hogy ezzel etesd a családod.
Nem értek a gabonához, de az elmúlt 13 évben ez nem jelentett problémát? Eddig más technológiával dolgoztak az ukránok?
Nem volt vele gond, mert -legalisan- nem lehetett behozni; igy nem jott be akkora volumenben, hogy jelentős gondot okozzon..
Az a baj az okfejtéssel, hogy most sem az importot akarják betiltani, hanem a kvóta felett vámot kivetni rá.
Azt akarják hogy drágábban érkezzen az ukrán {mérgező} gabona, nem megszüntetni akarják teljesen az ukrán {mérgező} gabona importját.
Nagy István szerint a búza, kukorica, napraforgó, repce, szója esetében ismételten indokolt korlátozni a vámmentességet, és csak a korábban már alkalmazott mennyiségi kvóták keretei között szabadna azt Ukrajna számára biztosítani. A jelentős mértékű importnövekményre tekintettel a kvótarendszer hatályának kiterjesztését javasolja Magyarország a napraforgómagra is - áll a közleményben.
Magyarország legalább azt szeretné elérni, hogy ideiglenes kiegészítő vámokat vessen ki az Európai Unió az Ukrajnából érkező gabonára abban az esetben, ha a Szolidaritási Folyosón érkező áru célállomása valamelyik ukrán határ menti tagállam.
A {mérgezőt} ellenőrzéssel ki lehet szűrni. Így marad az olcsó. Ami pont ugyanolyan probléma, ugyanis csak látszólag olcsó, mert ha amiatt tönkremennek a hazai gazdák, azokat az államnak kell megmentenie.
Így lesz az "olcsó" (és akár szar) ukrán gabona drága (és akár szar).
trey @ gépház
Jelenleg az egész Unióban toronymagasan Magyaroszágon a legmagasabb az élelmiszer-infláció - ezt most sokkal akkutabb problémának érzem.
Btw. Magyarország rég megtehette volna hogy az olcsó ukrán alapanyagokra is építve fejleszti a jelenleg is elmaradott élelmiszer feldolgozóiparát - ez lehetett volna az infláció elleni küzdelem valódi eszköze, nem az árstoppok. Nyilván ehhez kellene egy nemzeti kormány, ami képes távlatokban gondolkodni.
A magyar élelmiszer-infláció azért toronymagas az európai unióban, mert a magyar élelmiszerárak el voltak maradva (olcsók voltak) eddig. Most kerültek kb. egyensúlyba pl. a szlovák árakkal.
Nem a ki tudja milyen kétes körülmények között, elsősorban Afrika számára termelt ukrán gabona és egyéb a megoldás.
trey @ gépház
Btw. Magyarország rég megtehette volna hogy az olcsó ukrán alapanyagokra is építve fejleszti a jelenleg is elmaradott élelmiszer feldolgozóiparát
anyira értesz ehhez is - akkor süss rétest ukrán búzából - elárulom NEM fog sikerülni.
Alacsony a sikér tartalma (gliadin 75% és a lutenin 25%) - mert olyan fajta holland/amerika nemesítésű búza - nem magyar.
Az infláció a kereskedelmi láncoknál emelkedett nagyobb mértékben: szállítási kts és a bér költségek emelkedése miatt.
A termelőnél is volt költségnövekedés - nem is kicsi munkagépek üzemanyag költsége és az energia.
Nem mintha a magas sikértartalom ideális lenne. A múlt évben gyakorlatilag az egész keleti régióban "megsült a búza", rendkívűl magas sikér és fehérjetartalom, és alacsony hektolitersúly jelemzte.
Hajdúságban 40-es sikértartalmú búzát takarítottak be, amit már meg sem lehet őrölni. Normál évben alapigazság, hogy a magas sikértartalom többletértéket képvisel, de az ilyen extrém magas értékű búzák az említett okok miatt malmi szempontból rosszabbak, mint a takarmányminőségűek
Valóban, én közgazdász vagyok, nem agronómus.
Mindenesetre Lengyelország és Franciaország számára nem jelentett gondot az ukrán mezőgazdasági termékek minősége:
Az meg gondolom nem titok, hogy a profit legnagyobb része a magasan feldolgozott, iparosított technológiával készült tömegtermelésen csapódik le - ebből maradt ki Magyarország.
Az a baj az okfejtéssel, hogy most sem az importot akarják betiltani, hanem a kvóta felett vámot kivetni rá.
Nem tilthatják be az importot, mert csak addig lehet elmenni ameddig a hivatkozható lengyelek is; ha teljesen megtiltanák az importot jönne a daráló; így marad a veszteség mérséklése.
Azt akarják hogy drágábban érkezzen az ukrán {mérgező} gabona, nem megszüntetni akarják teljesen az ukrán {mérgező} gabona importját.
Az élelmiszeriparban ősi probléma hogy a penészgombák erős biológiai hatású anyagokat, mikotoxinokat termelnek. A fuzáriózis a gabonafélék egyik legsúlyosabb betegsége. A toxin termelődhet már a szántóföldön, de akár tárolás vagy szállítás során is. A toxinnal szenyezett gabona sem emberi, sem állati fogyasztásra nem alkalmas. Mindazonáltal igazad van abban, hogy politikai döntés született, mert a mérgező alapanyagot számos ponton is szűrik az ellátási lánc szereplői. Már csak azért is, mert a hazai alapanyag is lehet fertőzött. Meg lehet akadályozni a fertőzött alapanyag behozatalát ellenörzéssel.
A lengyelek reakciója érthető, hiszen a rossz minőségű lengyel gabonának, a vámmentes de jó minőségű ukrán gabona tragédia. Idáig is a lengyel gabona feljavítására használták az ukrán gabonát. A mi meg rábaszunk, mert a magyar gabonát elhordják külföldre és a kereslet emeli a gabona árát, és a fogyasztói árakat is.
A toxinok egy resze, mivan a gmo-val, es a tiltott vegyszerekkel? Meg a karosanyag kibocsatasi limitek sem vonatkozik rajuk, vehetnek olcso belarusz meg kinai gepeket…
Alföld M5 autópálya Szeged felé Kisteleknél - itt megyek el miden héten.
Ezek dolgoznak a földeken én nem látok mást a környéken ismerem a gazdákodókat (könyvelünk nekik).
MTZ az jó kertekbe vagy szőllőbe vagy teszel rá egy fűkaszát - apámnak is volt egy ukrán traktora a kertben el volt vele, de a tavaszi szántást mindig valaki csinálta John Deere -el.
Amit linkeltél az nem üzemi, szántóföldi gépek - kerti traktorok.
Egyébként Ukrajnában még ezeknél is nagyobb gépek vannak (gumi lánctalpas hatalmas traktorok).
Egy MTZ 15M, egy John Dare meg 80M. Nagyon kevés esetben kell a nagyerejű traktor (főleg szántás, altalajlazítás, tárcsázáshoz). Ezekhez meg még mindig használjuk az öreg Rábát. Aratáshoz meg jó az MTZ a pótot húzni, esetleg vegyszerezni. Mindezek ellenére nekem is van egy 170Le-s New Holland, de ez a Rábát nem váltja ki, és az MTZ-t is ki tudom használni.

A "gumi lánctalpas"-as az gumiheveredes. Igen az ukránok főleg amerikai gépeket használnak, nagy monokultúrális területeket művelnek. Egy átlagos európai vagy hazai gazdálkodó ezeket a 100M-s gepeket nem tudja kihasználni! Nálunk is csak néhány gazdálkodó vesz 250LE vagy nagyobb gépeket, a 200LE-s trakival szántanak inkább. De ugye egy öreg Rába, az 250LE, és pufi kerekekkel nem is tömöríti annyira a talajt.
Rába Staiger - 12 évesen vezettem :-) na jó ültem a fülkében és tekergettem a kormányt apám felügyelete alatt.. 3 részes tárcsa volt felcsukva mögötte.
Szántó föld területek a környéken: az elmúlt 5-10évben felvásárolták vagy bérlik az összes földet 4-5 nagyobb gazdálkodó (magyar, nem osztrák) az összeset nagy modern gépparkkal - mi is eladtuk a földünket.
Hatalmas mezőgazdasái hitel van benne -> Takarék Szövetkezet ill. most már Takarék Bank.
Állattartás - 2 hatalmas sertéstelep van egyiket megvette Csányi a másik egy ismerős vállalkozó üzemelteti, sok száz hektár földje van - ott vannak John Deere -ek és ők szoktak bérszántást csinálni.
Ukrajna - igen USA mintájára mono kultúra terület órákig mész kocsival egy-egy "tábla" mellett..
Én nem értek a mezőgazdasághoz - csak abban nőttem fel és sok volt osztálytarsam lett gazdálkodó - és azt is tudom, hogy teljesen más a tuljadonos szerkezet Dunántúlon és itt az Alföldön..

Összemosod a kormány bulvárt a valósággal. Azért tiltották be az ukrán búzát, mert olcsó.
Cserébe szlovák, német stb. feldolgozott élelmiszerek töltik meg a Lidl, Aldi, Tesco polcait, miközben a hazai pékek meg majd tovább emelik az áraikat...
Most is a drágábbat veszem, nem az alját. Van pénzem minőségre.
trey @ gépház
Ha ugyanazokkal a szabalyokkal csinalnak es olcsobb lenne ugy, az ok, ilyen a piac. De ez csak azert olcso, mert nem kell betartani a szabalyokat. Ilyen modon itthon is lehetne olcson termelni, csak ti lennetek az elsok akik sirnanak a szetbaszott kornyezetert.
Egyrészt az ukrág gabona mindíg is jött az EU-ba és a világpiacra. Az hogy VÁM köteles, nem azt jelenti hogy nem jöhet, csak azt hogy VÁM-ot kell fizetni utána.
Mutadd egy EUs országot, ahol GMO-s búzát nem termelnek A lrgnagyobb GMO előállító pl. USA, Ausztrália, Lengyelország stb.
Az egész gabona balhé nem erről szól Arról szól, hogy Putyin szerette volna az ukrán gabona exportot ellenörzés alá vonni. Jelenleg az ukrán gabona tengeri szállítása van akadályozva. A gabona megállapodás az EU-val és az oroszokkal köttetet, pont azért nert az EU 2022-ben súlyos aszály károkat szenvedett el, és ez idén sem lesz másként. Saját földjeimen a múlt évben ki sem kelt az őszibúza, aratás nem volt. Ha nem jönne a búza, nem 43% lenne az élelmister infláció!
Akkor a faszér' nem ezt mondja az EU?!?!
Miért kellett az éhező afrikaiakkal jönni, amikor csak a nyugati üzletemberek akarták a zsebüket megtömni a talált pénzzel...?

Mikor mondott akár valamit is? Mi is vagyunk az EU!
Miért kellett az éhező afrikaiakkal jönni
Nyilván a gabonaexport jelentős része Afrikába irányul, még az oroszoktól is, és a tengeri szállítást blokkolják a ruszkik. Tudod Putyin és a 'gabonafegyver', hasonlóan mint a 'gázfegyver' amit már sokan sok helyen elmondtak. A háború kinemmondott oka, a gazdasági hatalom megszerzése volt. Volt idő, amikor Liszabon-Vlagyivosztok víziója volt az öregnek. Talán még most is az van, csak Budapest-Vlagyivosztok vonal az első lépés... Budapest jelenleg a zsebben van neki.
A hozzád hasonló biológiai fegyvereket kivonhatná már az USA Magyarországról. Vicces lenne, ha Szibériában lenne az új küldetésetek.
:)
Ha jobban átgondolom ebben a posztban sem sikerült érdemi információt elrejtened. Egy kibaszott troll vagy.
Az asszonyodnak biztos öröm lenne közelebb lenni Putyinhoz.
:)
Neked viszont bármilyen bré jól áll a szádban.
Sosem tudjuk meg.
:)
De én már tudom hogy tudod.
Amikor azt mondják, hogy a répa jót tesz a látásnak, akkor nem arra céloznak, hogy ész nélkül nyeld az apatejet. Javaslom, gondold át ezt.
:)
Na, hát akkor nem is kell vám, mert ha szar és GMO-s nem is tudunk venni belőle, és más se vesz. Ilyen gyorsan vágyak még nem teljesültek :)
Aflatoxin nem hiszem jó ha búzában van.
Az aflatoxinok a természetben előforduló, rágcsálókra és emberekre egyaránt veszélyes rákkeltő (karcinogén) mikotoxinok (gombamérgek), amelyeket penészgombák termelnek (Aspergillus flavus és Aspergillus parasiticus).
Megszüntette a Twitter a Kremlhez kapcsolódó fiókokra vonatkozó korlátozását, így mostantól például Vlagyimir Putyin vagy az orosz külügyoldalal is megjelenik a keresésekben és az ajánlottak között. Ahogy az orosz állami média elérését sem korlátozzák többé.
trey @ gépház
Fasza a link.
:)
Már jó!
trey @ gépház
Több mint 10 éves csúcson van Ukrajna arany- és devizatartaléka. link
Miért idáig nem tudták? Most nagyot keresnek a gabonaexporton. Nekik nem szabad? Ha szerencséjük van idén is szárasság lesz. Persze ez nem is szerencse, hanem törvényszerűség.
meghaladja a 30 milliárd dollárt
Helyezzük kontextusba:
Jelen állás szerint mintegy 411 milliárd dollárba kerülhet Ukrajna újjáépítése a háború után
😆
trey @ gépház
Természetesen ezt sem a kincstár fogja állni, hanem a bankrendszer és a lakosság. Vagy Oroszország.
Ezt a hitelezők fogják állni, Zelenszkijnek meg még az ükunokája is törleszteni fogja.
Mindazonáltal, nem mindegy, hogy milyen kamatra kapják a kölcsönöket, mennyi lesz az önerő 😆

BEvetted a demagint, vagy valami generikus másolatát? Ez már unalmas: hitelező, kamat, hitel, meg lófasz... Nem unjátok még!? Tartok tőle, hogy nem is értitek a jelentését.
Mert szerinted az USA puszira ölelgeti az ukránokat? 😆
trey @ gépház
Elvitathatatlan tény, hogy a lófasz kapcsán a fajtád a legnagyobb szakértő.
:)
Bírom amikor a magad fajta 'haladók' saját mondanivaló nélkül is kényszert éreznek beszólni.
Kétlem, hogy a mondatodban bármi igaz lenne.
:)
>Zelenszkijnek
Nem. A te unokáid fogják fizetni.
Szerintem olyan értelemben nem lesz újjáépítés, hogy a háború előtti állapotot visszaállítanák, erre nem lesz érdekeltség.
Kilátástalan Ukrajna jövője.
Szerintem az egyik fair kompromisszum ugy nezne ki, hogy:
bar az oroszok nemzetkozileg elismert modon megtartjak a Krimet, meg azokat a teruleteket, ami mar bo fel eve is az oveke volt, de
rengeteget kene fizessenek Ukrajna megmaradt teruleteinek ujjaepitesere cserebe es
szinten cserebe Ukrajna megmaradt resze lehessen EU es NATO tag
Ez tartos bekehez vezethetne abban a tersegben. Viszont jelenleg az ukranzaszlosok es a putyinistak is lefejeznenek engem ezert az otletemert. Pedig igy nem csak a ver folyasa allna meg, hanem 2040-ben sem ujulna ki a verfolyas.
Peldaul aki ugy kepzeli el a beket, hogy az oroszok mindenhonnan kivonulnak es haborus jovatetelt is fizetnek, azok belegondoltak, hogy 2040-ben, mikor Putyin mar nem is el mi fele tereli majd az orosz lakossagot? Akiknek azert nincs se a teruletszerzesi tortenelmi siker, se a penz oktatasra, egeszsegugyre, mert fizetni kell az ukranoknak, mert "ra lett kenyszeritve igazsagtalanul" (az o szemszogukbol) az orszag?

..marmint ez a lehetőség legyen nyitva tartva, de csak hosszu tavu vagyalom szintjen :-) ..
Ez biztosan nem opció - lévén Ukrajna területi integritását csak a nyugat lehet képes biztosítani, hosszútávon is.
az ukranzaszlosok es a putyinistak is lefejeznenek engem ezert az otletemert.
A realisták meg azt kérdeznék, hogy milyen tudatmódosító szert használsz.
:)
Zaj vagy.
Ugass hangosabban...
:)
rengeteget kene fizessenek Ukrajna megmaradt teruleteinek ujjaepitesere cserebe es
Alapvetően egyetértek azzal amit leírtál, kivéve ezt. Oroszország jövője hasonlóan borús mint Ukrajnáé.
A nyugat megpróbálja megfojtani, a kelet ezt kihasználva kizsigereli - rosszabb évek következnek mint az elmúlt 10 év, ahol egyébként sem volt világgazdasági vezető tényező és a konjuktúra különösen kedvezett neki. Világgazdaság következő 5 éve alapvetően más lesz. Én azon sem lepődnék meg, ha 10 év múlva az Oroszországi Föderáció jelen formájában nem is létezne már.
Szerintem egy koreai háborúhoz hasonló tartós tűzszünet lesz, ahol Ukrajna nagyobb része a nyugati érdekszférába kerül, keleti területek egy része pedig orosz fennhatóság alá. Balance of Power a térségben a NATO második legnagyobb haderejévé váló Lengyelország, aki adott esetben kész bevonulni Ukrajna nyugati részébe, ha szükségesnek látja. Közben szoros gazdasági szövetség jön létre a két ország között - Magyarország tragédiája hogy ebből a 70 milliós gazdasági szférából ki fog maradni.
Oroszország jövője hasonlóan borús mint Ukrajnáé
Szerintem nem. Hitlerbol es Napoleonbol tanulni kene vegre: Oroszorszag hatorszagat es nyersanyagtartalekait nem szabad alabecsulni. Ezt a hibat ujra es ujra elkoveti mindenki, aki veluk rivalis orszagot vezet.
De a referencia kedveert itt hagyok egy konkretabb javaslatot:
Oroszorszag fizessen pont annyit haborus jovatetelkent es ujjaepitesi alapkent, amennyit a Budapest Memorandum ota elfoglalt teruletek nyersanyagai 100 ev alatt behoznanak. Ez az oroszoknak meg egy kifizetheto osszeg, es legalabb a katonak dedunokainak mar profit lesz. Ekozben az ukranok most elo generacioi nem fognak rosszabbul elni, mintha megprobalnak visszaszerezni. Es a ma elo oroszok sem fogjak ezt tudni kielvezni, de nem is akkora osszeg, amit lehetetlen lenne kifizetni a tobbi bevetelukbol.
Aztan ehhez jon hozza, hogy mig az oroszok teruletszerzeset nemzetkozileg is elismerik, addig az ukranok NATO es EU csatlakozasat se akadalyozna senki.
Es igy a maga modjan mindket fel emelt fovel hagyhatna el a csatateret.
De nagyon messze vagyunk egy ilyen kompromisszumtol:
Jakubovicsnak, willy-nek es Frankonak az eletben el nem magyaraznam, hogy miert szabad adni akar a Krimbol is egy negyzetkilometert nemzetkozileg elismert modon az oroszoknak.
Mikozben bolondnak es locsemegenek meg azt nem lehet elmagyarazni, hogy miert elfogadhato bekefeltetel Ukrajna megmaradt reszeinek NATO tagsaga.

HA már megszólítottál, akkor elmondom hogy bámi ami a két fél kölcsönös és egyöntetű akaratán alapuló egyeszség, bárki számára elfigadható. Viszont a területrabló háború a mi biztonságunkat is veszélyezteti. A Vlagyivosztok-Liszabon eurázsiai unió, moszkvai vezetéssel, nekünk nem opció!
Ertelek.
Szerinted melyik nagyobb veszely rank, Europara?
A) Donbasz elfoglalt resze es Krim Oroszorszag resze nemzetkozileg elismerve, de Ukrajna megmaradt terulete (85%+) NATO tag
B) Jelenlegi "erosebb kutya azt foglal el a csatateren amit akar, es nem egyezik meg senki semmiben, max fogolycserekben" status quo
?
Ha nem a kerdesre (is) valaszolsz, kiestel. :)
Fogalmam sincs, miről beszélsz.
:)
Szerintem nem. Hitlerbol es Napoleonbol tanulni kene vegre: Oroszorszag hatorszagat es nyersanyagtartalekait nem szabad alabecsulni
Teljesen más a globális világ, mint 70 - 200 évvel ezelőtt, de én egyébként sem azt írtam hogy a tőkés nyugat és szövetségesei meg fogják támadni.
Gazdasági és politikai eszközökkel fogják elszivni előle a levegőt.
Nem lehet elole elszivni a levegot. Nem egy Eszak-Korea komplexitasu orszagrol beszelunk.
Tud onellato lenni onmagaban is, a tobbi orszaggal ellentetben. Az onellatasba meg autok motorikusan gurulo koporsok gyartasa is belefer.
Ha el lehetne szigetelni -megpróbál(t/j)ák- még működhetne is. De a világ egyik fele nem volt hajlandó belemenni ebbe a játékba..
Maga az elszigeteles sem lenne annyira hatekony, mint mondjuk pl. Eszak-Koreaval szemben. Ha Kina belemenne, meg akkor sem.
Aztan az egy dolog, hogy orszagok, vezetoik es szavazoik mit akarnak: magancegeknek is lenne velemenyuk.
Több mint tíz éves csúcson van az Ukrajnának nevezett területen lévő katonák és harceszközök száma.
:)
Több mint tíz éves csúcson van az Ukrajnának nevezett területen az eladott koporsók száma.
:)
Mikor szembe jön a valóság, a ruszki drukkerek lesütött szemmel kussolnak.
Az a problémád, hogy a gyerekek visszakerültek a szüleikhez? :o
:)
Probléma az, hogy deportálták őket átnevelő táborokba.
Az átnevelőtáborból a szülő elhozhatja a gyerekét? :o
:)
Vicces akarsz lenni, de valójában nyomorúlt vagy.
Demagóg akarsz lenni és ... sikerül.
trey @ gépház
Nem olvastam el a cikkben hivatkozott írásokat, de abban biztos vagyok, hogy ha a szülőknek vért kellett volna izzadni a gyerekek visszaszerzéséért, akkor az benne lenne a cikkben. Sőt, már a címben kiemelték volna.
:)
5000km, orosz hadifoglyoért ukrán gyerekek... mondjam még!?
Ha arra vagy kíváncsi, hogy kíváncsiak vagyunk-e a hazugságaidra, a nyugati faszon érlelődött elméleteidre és a fajtád által eltorzított beszámolókra, akkor _szerintem_: ne.
:)
Fáj mi?
Mit gondolsz, miért mondják neked annyian, hogy fájdalmasan hülye vagy?
:)
Mondják? Bizonyítani is kéne prof antifizikus!
Esetleg olvasd el a hozzászólásaidra érkezett válaszokat, ne csak válaszolj rájuk.
:)
Választ akkor várok, ha van kérdésem. A szó amit keresel az a rekció.
Egyszóval a reakciód alapján kéne minősíteni önmagam? Régen rossz lenne, ha ezt tenném! Ezt nevezik külső kontrolnak, ami az önállóan gondolkodókra nem jellemző. Képzeld mit eredményezbe az a káosz, ha egy tudós/mérnök ember mások vágyai alapján változtatná a véleményét!? Persze aki hiányzott fizika óráról annak semmi sem drága. :)
Választ akkor várok, ha van kérdésem. A szó amit keresel az a reakció.
Egyszóval a reakciód alapján kéne megválasztani a véleményem? Régen rossz lenne, ha ezt tenném! Ezt nevezik külső kontrolnak, ami az önállóan gondolkodókra nem jellemző. Képzeld mit eredményezbe az a káosz, ha egy tudós/mérnök ember mások vágyai alapján változtatná a véleményét!? Persze aki hiányzott fizika óráról annak semmi sem drága. :)

Valóban az emberek hibája, hogy emberként tekintenek rád, és válaszolni próbálnak a faszságokra, amiket összehordasz. Talán trey hamarosan helyettesíti a fajtád botokkal. Persze nem kizárt, hogy már most is így van, bár az kérdéses, hogy ő üzemeltet titeket, esetleg Orbán, vagy valami külföldi tisztalelkű. Megkönnyítené trey nagypapa-életét, hogy nem kell veletek foglalkoznia, csak hagyni működni a szoftvert. Ám lehet, hogy pont azt szereti bennetek, hogy degenerált emberek vagytok, nem pedig degenerált emberek által tanított szoftverek.
Egyszóval a reakciód alapján kéne megválasztani a véleményem?
Sosem mondtam ilyet.
Régen rossz lenne, ha ezt tenném!
A példád alapján régen rossz.
Ezt nevezik külső kontrolnak, ami az önállóan gondolkodókra nem jellemző.
Nem ezt nevezik annak, hanem azt, amit belemagyarázol. Gondolom, azért jutott eszedbe, mert a szádban lévő idegentesten keresztül megvalósul nálad a külső kontroll.
Képzeld mit eredményezbe az a káosz, ha egy tudós/mérnök ember mások vágyai alapján változtatná a véleményét!?
Kb. azt, amit a HUP-on közéleti témákban előadsz.
:)
Valóban az emberek hibája, hogy emberként tekintenek rád, és válaszolni próbálnak a faszságokra, amiket összehordasz.
Miért van az, hogy ha valakinek nem tetzszik a véleménye, akkor az vagy hülye és/vagy nyugatszopó?
Nem ezt nevezik annak, hanem azt, amit belemagyarázol.
A külső kontrollos személyek problémáik megoldását külső személytől, szervezettől, államtól várják, véleményüket, viselkedésüket a külső személyek elvárásainak megfelelően alakítják ki. Rotter (1966)
ui: Fizikát a helyedben pótolnám, pszichológiai témához meg nem szólnék hozzá.
Miért van az, hogy ha valakinek nem tetzszik a véleménye, akkor az vagy hülye és/vagy nyugatszopó?
Térjünk vissza a kérdésre, ha alá tudod támasztani.

Én nem ezt vontam kétségbe.
Fizikát a helyedben pótolnám
Javaslom, a magad részét se felejtsd el. S ha már ott vagy, a logikát és a magyar nyelvtant is ajánlom figyelmedbe.
pszichológiai témához meg nem szólnék hozzá.
Én nem oktatnék ki egy bolondot a pszichológia kapcsán.
:)
Részemről teljesen fel vagyok háborodva, hogy a háborús övezetből el merték vinni a kiskorúakat.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Azért 'Világ igazai' plecsnit még ne osztogass nekik! Egyenlőre háborús bűncselekményekről szól a történet, de majd jól megmagyarázod, hogy a Gulág egy menekülttábor valójában...
A 70 eves Szergej most csapkodja a fejet: most olvasta el a kommentedet es igy tudta meg, hogy 40 eve csak el kellett volna utaznia Sziberiaba es akkor minden kovetkezmeny nelkul elhozhatta volna a gulagrol az occset es a keresztfiat.
Nem tagadom, hogy oroszosítani akarják őket és ez valóban az ukrán nemzet ellen van, de azért kétkedve hallgatom a halálkényszergulágmunkatáborokról szóló részeket.

Addig, hogy az aktív háborús hadszíntérről elvitték a gyerkőcöket nálam még + előjelű a dolog.
kérdés1; hogyan szakadt el a gyerek a szüleitől? hogyan állt elő a helyzet, hogy a gyerek az orosz felügyeletű, a szülő az ukrán fennhatóságú területen maradt?
kérdés2; Te mit gondolsz a felügyelet nélküli gyerekkel mégis mit kéne csinálni a háborús zónákban?
6hónap után veszik a gyereket állami gondozásba / nevelő szülőkhöz; ez a rész azért meredek, de mondjuk éveket sem lehet vele várni; valakinek gondoskodnia kell róluk: persze legjobb ha ezek a saját szülei, de pl gondolom az se ritkaság, hogy valakinek mind2 szülője meghal..
Ugye az tiszta, hogy az oroszok nem hummanitárius alapon hurcolták el a civileket, hanem azért deportálnak hogy politikai alkualpok legyenek a túszok. Ha humánusak akarnának lenni, akkor menekülési folyosót nyitnak, nem támadnak civil objektumokat, stb. Ellenben a felnőtt civil lakosságot kivégzik, a kiskorúakat meg 5000km-re deportálják.
Az USA időben figyelmeztette az ukrán vezetést az orosz támadásra. Az ukránok biztos ami biztos alapon evakuálhatták volna a gyerekeket. De ők úgy voltak vele, hogy a világ egyik legjobb hírszerző és elemző szolgálatának információi nem elég jók nekik. Gondolom, nem akarták Zelenszkij amúgy is béka segge alatt lévő népszerűségét egy ilyen intézkedéssel még mélyebbre ásni. Persze az is lehet, hogy a vezetés szart a gyerekekre, vagy kiszámolták, hogy a gyerek, az idős, a nő és a háziállat a legjobb pajzsnak és PR-alapanyagnak.
:)
Vicces látni azt a bugyuta vergődést, amit rendszeresen előadsz. Nyilván nem egyszerű 24/7-ben orálisan kényeztetni a tartótiszted, rendszeres szájzár nélkül... Próbálj meg, néha lacsatlakozni a bréről.
Értem, hogy saját gondolataid híján tükörképet próbálsz állítani, de nyugati fasszal a szádban nem hiteles.
:)
De azért csak az oroszok támadták meg az országot, nemdebár? Csak az oroszok felelősek tizezrek - százezrek haláláért, családok kiírtásáért, árván maradt gyermekekért.
Nyilván a megoldást az jelenti rá, hogy előzetes engedély vagy egyáltalán a szülők tájékoztatása nélkül tömegesen rabolják el őket, ötezer kilométeres útra szakítva el a családjuktól.
Bevallom őszinten, azt azért nem feltételeztem hogy a pöcgödörbe addig sikerül elmerülni, ahol már a gyermekrablás méltányolt cselekedet.
A fajtazas utan ez miert meglepo?
Tipp: a gazdátok mondta, hogy tegyen úgy.
:)
:)
Látom, hogy hónapok óta megy ez a fajtázás. Pontosan mi a baj ezzel a magyar szóval? Én az a fajta ember vagyok, aki kíváncsi az ilyenekre? Ballib oldalon ez valami szitokszó?
trey @ gépház
Latom mostanaban hasznalod a kontextus szot, szerintem az segit megerteni a problemat...
Mondjál már egy példát, amikor a fajtád olyan kontextusban van, ami neked fájdalmas ... Ez a fajtázás nálatok az ezalenyeg.hu propaganda kiadványból fakadó sérülés? Mármint, hogy mindegyikőtök egyszerre kezdett ennyire ugrani rá ...
Neked amugy van barmilyen igenyed a kulturalt kommunkaciora?
De azért csak az oroszok támadták meg az országot, nemdebár?
Saját földjük.
Csak az oroszok felelősek tizezrek - százezrek haláláért, családok kiírtásáért, árván maradt gyermekekért.
Jogod van becsapni magad, de én nem javaslom, hogy elutasítsd a valóságot.
Nyilván a megoldást az jelenti rá, hogy előzetes engedély vagy egyáltalán a szülők tájékoztatása nélkül tömegesen rabolják el őket, ötezer kilométeres útra szakítva el a családjuktól.
Maradjunk az ismert tényeknél. Az USA figyelmeztette a támadásra az ukránokat. Az ukránok ennek ellenére nem evakuálták a gyerekeket. A gyerekeiket visszakérő szülők visszakapták a gyerekeiket.
Bevallom őszinten, azt azért nem feltételeztem hogy a pöcgödörbe addig sikerül elmerülni, ahol már a gyermekrablás méltányolt cselekedet.
Nem kellett volna olyan serényen ásnotok.
:)
Saját földjük.
Ez ugye a vita tárgya és jelenleg csak szerintük az.
Nem vita tárgya, hogy az a föld a tradicionálisan ott élő embereké. Az ukránok elkezdték szopatni az oroszokat és a többi népséget, noha közösen éltek mindannyiuk saját földjén. Ugyanígy a Szlovákiának nevezett terület is az ott élő népek és a mi saját földünk. Stb. Természetesen lehet kisajátítósdit játszani, hiszen az ember a tér és az idő keretei közé szorult biológiai lény, de számomra úgy tűnik, pl. Ukrajna esetében az ukránok képtelenek voltak fenntartani a sztorit. Az önállósághoz erő és kitartás kell. Majd kiderül, mi lesz Ukrajnából és Szlovákiából 100-200 év múlva.
:)
Az önállósághoz erő és kitartás kell.
Meg egy nagyméretű ország, közted és a szomszédait lerohanó Oroszország között.

Meg egy nagyméretű ország, közted és a szomszédait lerohanó [bármely ország] között.
Afganisztán, Irak stb.. nem feltétlen -csak- az Oroszokat emlegetné :).
USA messze van, oroszok pedig már a spájzban.
USA messze van
Az USA állampolgárai messze vannak. A hadseregük és a politikai nyomásuk pont ugyanúgy(vagy még inkább) a nyakunkon mint az oroszok :).
2. Az amerikaiak viszont felelősek azért, hogy leállították a már folyamatban levő orosz-ukrán béketárgyalásokat. Az azóta elesettek-meghaltak, megnyomorultak már rajtuk is száradnak.
--
Minden részes fél a saját konkrét cselekedeteiért felelős (persze rész felelősség a parancsuralmi láncban propagálódik: aki utasít az felelős a kiadott utasítás kapcsán elahalálozottakért is. Így pl Z. is felelős személyesen a Mariupolban, Bakhmutban értelmetlenül lemészároltakért; mivel felülbírálta a vezérkart annak megtartására..)
Az amerikaiak viszont felelősek azért, hogy leállították a már folyamatban levő orosz-ukrán béketárgyalásokat.
Hát ha két fél tárgyalni akar akkor azok tárgyalni fognak. Kakadupetya is elment Moszkvába tárgyalni, már 4 szer, de senki nem állította meg.
Akartak; tárgyaltak. külső hatásra megszakították. Ha e nélkül maguktól tették volna más lenne a helyzet.
A CNN szerint az elmúlt hetekben az interneten közzétett Pentagon-dokumentumokból kiderül, hogy az Egyesült Államok hogyan kémkedik szövetségesei, illetve ellenségei után egyaránt.
Ez komoly aggodalmat keltett az amerikai képviselők között, akik attól tartanak, hogy a leleplezések veszélyeztetik fontos nemzetközi kapcsolataikat.
Akinek ilyen barátai vannak, ellenségre nincs szüksége ...
trey @ gépház
Mióta USA barát a magyar kormány?
Úgy 1998 óta hosszabb-rövidebb időre :) ...
Bár miniszterelnöki magánlakásba egyik amerikai miniszterelnököt se látták vendégül, szóval annyira nagy barátság sose volt mint Fletó és Putyin között.
Hát, szerintem el kellene gondolkodni ezen picit mit akartam írni ezzel, mivel Magyarország nyíltan, szerződésbe foglaltan USA szövetségese, emellett az egyik legnagyobb befektetési hányaddal rendelkező ország.
De van ugye egy szarházi kormányfőnk aki úgy döntött, hogy a kormányzati pozíciót is ellenzéknek láttatja, nem vállalva a felelősséget semmilyen tettéért azt játssza, hogy az egész világ ellenzékeként küzd a vérzivataros jelenünkben, hogy megmentse Margitot és Jóskát. Betartja a minimumot, ha nem tudja kikönyörögni, hogy ne kelljen, majd tartja a markát.
Tisztára olyan érzetem néha mintha allyoucaneat lenne és Viktor odaállna a terített asztalhoz és mindenkit félrelökdösve piszkos kézzel teletömi a tányért majd önti a táskába elvitelre a kaját, majd megsértődik, ha rászólnak, hogy ezt így nem, mert ez nem így van kitalálva és ki fogják zavarni ha folytatja. Aztán meg csodálkozik ha elzavarják, panaszkodik, fenyegetőzik, aztán könyörög, hogy engedjék vissza (ahogy most is). Ezt lehetne indokolni, ha a magyaroknak ettől lenne valami jó is. De sajna csak a hasa kerekedik.
mivel Magyarország nyíltan, szerződésbe foglaltan USA szövetségese, emellett az egyik legnagyobb befektetési hányaddal rendelkező ország.
..ettől még..
..nem egy gyarmat.. ..se nem "tag köztársaság"..
..hanem egy önálló, szuverén ország..
..akármilyen nehéz is ezt szovjetunióban gondolkodó meg azt újrateremteni szándékozóknak felfogni..
..hanem egy önálló, szuverén ország..
Így van, ezért illene a szövetségeseit a helyén kezelni. <- itt azokra gondolok akikkel hivatalosan vállalt kapcsolatunk van, és nem épp a kormány hintapolitikájának kiszolgálói. Viktor a hintapolitikát is csak belpolitikára használja. Hányinger keltő.
..a szövetségesekkel *valamire* / *valami célra* szövetkezel. Nem aláveted magad a másik minden kívánalmának/ gonolatának. Mellé és nem alá-fölé rendelő szerep. Fogalomzavarban vagy.
Nem, szerintem te vagy fogalom zavarban és nem érted amit írok.
ezért illene a szövetségeseit a helyén kezelni
Adott területen adott cél érdekében szövetséges. pl szövetkezek a második szomszéddal, hogy a köztünk levő ház előtt is tartsuk tisztán a járdát: ő letolja a fele távot én meg a másikat. Ettől még nem szükséges ugyanazt a nevelési módot helyesnek tartanunk a saját gyerekeinkre nézve, nem kell ugyanazon idegen nyelveket oktatni nekik, nem kell ugyanazon különórákra járatni őket, egyformán öltöztetni őket stbstb.. És még az is belefér, hogy mindeközben közösen nézünk valamelyikünknél egy meccset amin mindketten más csapatnak drukkolunk... :)
--
Szerintem értem mire gondolsz: szerinted ha szövetkezel valakivel akkor annak hatalma van fölötted és azt kell csinálnod amit elvár; akár kimondatlanul is.
Egyfajta csoda, hogy nem kopik el a térdük.
:)
Már megint hülyeséget beszélsz. Nem fognak kirúgni az EU-ból. Minden látszat ellenére ebből kimaradni nem szabad. Nézd csak meg, Ukrajnában inkább háborút szítottak, amikor nem lett aláírva a társulási szerződés. Ha szeretnénk, akkor sem tudnánk kilépni.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ha szeretnénk, akkor sem tudnánk kilépni.
Ez már klinikai para.
Látom, a valóságtagadók előtt a valóság sem érv. Pedig Ukrajna épp azáltal került háborúba, hogy nem lett aláírva a társulási szerződés. Az EU-t, mint a szuverenitást elvonó felsőbb layer-t mindenképp rájuk akarták erőltetni. Megnyugodhatsz, mindenképp EU tagok maradunk, akármit is csinál Viktor. Nem fognak megajándékozni a szabadsággal.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nagyon sokadjára nem érted amit írok. Én ezen sajnos nem tudok változtatni. Hint: nem az EU-ra céloztam.
Máshova meg nem kell „visszaengedni”. Mire céloztál? Lehet, egyértelműen kellene fogalmaznod.

Szeretnénk?
Nem, erről rendszeresen szondázzák a lakosságot. Én szeretnék, de ezzel kisebbségben vagyok.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ki lehet lépni Záhonynál, Szabadkánál...
Nem először fordul elő, hogy a helyi bennszülöttek kitelepítésével próbálkoztok. Ez a valódi liberális világlátás. Köszönöm a demonstrálását.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Látom nem érted a viccet. Ez csak egy szójáték volt: Ki lehet bármikor lépni az EU-ból, Szabadkánál, és Záhonynál... :)
Szerintem a nemzeti önrendelkezés nem képezheti tréfa tárgyát.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Szerdán én is kilépek az EU-ból... repülök az USA-ba. Nincs itt semmi nemzeti önrendelkezés, pénzért teszem. :)
Franciaország blokkolt egy uniós döntést azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió egymillió lőszert adna át Ukrajnának.
Repe-dezik repe-dezik
trey @ gépház
Nincs is egymillió lőszer az egész eu-ba, még legyártani is sok-sok év lenne... Gyakorlatilag kiüröltünk, ha most lenne valami, akkor letolt gagyával érné európát.
Ez egyértelmű. A francia vétó is annak szól, hogy ne locsolják el a pénzt véletlenszerűen; ha már költekeznek akkor azon lehetőleg európai (és persze részben francia) cégek nyerjenek. Logikus..
EU-ban van a loszer es ukrajnaba viszik.
Annyi messze nincs amennyit az ukránok szeretnének de még annyi se amennyit beígértek.
Volt, de mar mindent odavittek. Mar nincs tobb. Es mivel gyartokapacitas sincs, nem is lehet hiphopp potolni.
Mivel a szövetségesek közül az USA egyedül a világ fegyverexportjának 40 százalékát (Oroszország: 16) és a világ katonai kiadásának felét adja - feltételezem hogy ez a probléma az oroszokat is érinti.
Akkora gazdasági erőfölénye van a Szabad Világnak, hogy csak az Ukrajnában elérhető élőerő lehet a szűk keresztmetszet. Ebben az esetben a Szabad Világ bevonulhat Ukrajnába.
Mi "Szabad" a "Szabad Világban"?
Én úgy láttam, hogy nem is olyan rég, csak a véleményükért elvittek embereket...
... a Nyugaton.
Szerintem sok különbség nincs a keleti és nyugati szabadság közt, csak mások a "tiltott" témák, amiről nyilvános helyen ildomos nem beszélni...
>>Mi "Szabad" a "Szabad Világban"?
ha fel mered tenni a kérdést a gyerek iskolájában hogy kb milyen könyvekből (((tanítják))), akkor este az fbi-nak szabad téged felhívnia, hogy nehogy esetleg ki kelljen hozzád szállniuk körülnézni, mert nehogy aztán találjanak valamit aztán nehogy gond legyen
Ez sajnos igaz, ezért van az is, hogy a gyerekek sosem hozhatják haza a tankönyveket az iskolából, még a végén a szülő belenézne. Na ezért van ez a háború, hogy on-topikok legyünk.
mert a Szabad Világ és a 40 trillió űrcredit létezésének egyetlen közös célja és akarata egy afrikai szintű szarfészek korrupt/terrorista rezsimének fenntartása
Pedig marha jó ötlet, hogy EU-s pénzből akár idegen lőszergyárak kapacitásnövelését finanszírozzák, amik aztán olcsóbban gyártanak mindenkinek, mint amennyiért az EU lőszert vett az ukránok bukott harcához. Ha tényleg olyan fontos az ukránok harca, szerintem elsősorban magunknak vegyünk lőszert, és ha van nekünk sok, akkor aki akar, adjon a sajátjából az ukránoknak.
:)
Nekunk minek? Most ki ellen harcolunk mar megint?
sajnos ezt nem lehetett megkérdezni pressman úrtól
He?
:)
elsősorban magunknak vegyünk lőszert
Minek venni!? A hozzád hasonló nagykoponyákat le kell szerződtetni a FÉG-be a gyártógépek mellé, aztán szarhatod 4 műszakban a lőszert.
Szerk: beindult már a nagy nemzeti vakcinagyár, önti már a szputnyik vakcinákat milliószámra?
Nagyon izgatott vagy egy ideje. Gondolom, arra számítottál, hogy az ukrán vér értéke sokáig a fajtád által mesterségesen gerjesztett magas szinten marad. Kíváncsian várom, mi a tervetek, milyen választ adtok a vér árának meredek bezuhanására. Jelzem, felfelé mostanában már nem fog menni. Ki/mi lesz a következő áldozatotok, honnan fogtok életet és értékeket szipolyozni?
:)
Valami gond van veled. Vagy keveset iszol vagy túl sokat, de az biztos hogy nem iszol rendesen! :)
Miért viseltek viselt az áldozatokáldozat zsoldos DNRgyakorlótegyenruhákatfriss DNR gyakorlót? Ez a millió dolláros kérdés. Betenném a videót amire hivatkoznak, de nem tudom szabad-e. (Meg hogy van-e értelme, a szigszalagoktól kb. pont annyi látszik, hogy direkt kihuzogattam a kérdéseket lévén bármi is lehet.)
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Meghalt a Magyarországot utolsóként elhagyó megszálló szovjet katona, aki ..... ukrán volt ...
^ jakobinus barátunkat vártam volna egy eszmefuttatásra itt, de nem jött :D
trey @ gépház
Rágerjedtél rendesen, akárkit is vártál...
Ukrán barátaid. Utolsó megszállóként. Nem is sejti a bolond Biden, hogy a "Ruszkik haza" plakátkampánya mennyire mellényúlt. A ruszkikat szovjeteket (és benne az ukránokat) már hazaküldtük. Az utolsó most halt meg.
trey @ gépház
Igen, a külföldi illetőségű szovjet katonákat hazaküldtük, 47 év után. Épp azt szeretnénk, hogy Viktor ne az oroszok visszahozásán dolgozzon. Ennyi. Biden csak rávilágított, hogy már akkor is "ruszik haza" volt a felkiáltás ugye.
Tehát, hazudott. Köszi, hogy alátámasztottad.
trey @ gépház
Ki hazudott? Te? Akkor rosszul ragoztad.
Az volt a felkiáltás, hogy "Ruszkik haza"? -> igen
Ruszki oroszt jelent. -> igen
Viktor az oroszokkal kacérkodik -> igen.
Te jössz ezzel az izzadtságszagú dologgal, mintha valamit meg kellene magyaráznod, ennyire meg kell magadnak magyaráznod?
Ukrán = ruszki? -> igen. Pedig mennyit ugattatok, hogy ezt elkerüljétek... Idióták.
:)
Szokásos hülyeséged... Nem unod még? Gondolom vágólapodon elővan készítve, úgyhogy nem...
Oké, menj ki az utcára állíts meg 100 embert tedd fel a következő kérdést neki:
"Milyen nemzetre gondol Ön ha a "ruszki" kifejezést hallja?"
Gyűjtsd össze az eredményt, majd miután rájöttél, hogy az izzadtságszagú mondatod nem felel meg a valóságnak visszaballaghatsz és beírhatod, hogy tévedtél.
tehát a "ruszkik haza" azt jelentette, hogy az oroszok távozzanak, az ukránokat lascsenkóval az élen pedig szívesen látjuk továbbra is vendégül
ja, mint '56 -ban:
II. Ukrán harckocsi dandár Debrecennél azt kérdezték, hogy Suez merre van ?
Szerintem irreleváns, hogy mire gondolnak az elmédben élő emberkék, de kérlek, ne tagadd meg tőlük az oxigént.
:)
Ferenc elvtárson és titokminiszterén kívül senki sem hozott orosz titkosszolgáltosokat a magyar elhárítás tisztjeinek átvilágítására.
az oroszok visszahozásán
Ennek fényében kicsit át kéne gondolnod, hogy ki dolgozik az oroszok visszahozásán... KGBéla/jobbik és társaik (manapság már Ferenc elvtárs hónaljszőrei)
Ne röhögtesd ki magad légyszi, amiről te beszélsz több mint 15 éve nem tényezők csak szalmabábok amiket Viktor ütöget.
Ellenben Magyarország külügyminisztere épp Moszkvában volt két hete.
Ha kinevetni valót mondok, legalább szerzek vele pár örömteli pillanatot valakinek. Amit Te mantrázol viszont alaptalan keserű vádaskodás; legfeljebb szánakozni, szomorkodni lehet rajta ..
több mint 15 éve nem tényezők
ne hülyéskedj; országgyűlési és ep képviselőkkel rendelkező pártok csoportját irányító figuráról beszélünk akik az elmúlt 15 év során is komoly erőket mozgattak és mozgatnak meg az ország tönkretétele érdekében.
Az oroszok helyzetbe hozásával pedig javíthatatlan károkat okoztak pl többek között a nemzetvédelemnek. Ha valóban nem lenne tényező, nem is kellene számolni vele: jó lenne, jöhetne minden oldalon valami új.
országgyűlési és ep képviselőkkel rendelkező pártok csoportját irányító figuráról beszélünk akik az elmúlt 15 év során is komoly erőket mozgattak és mozgatnak meg az ország tönkretétele érdekében.
Miért nem csináltok 3/3-ot?
Rövid az eszed. Jópárszor szóltam már neked a szekértáboros baromságaid miatt. Ha van nekem szóló hsz-d fogalamazd újra.
Az oroszok helyzetbe hozásával pedig javíthatatlan károkat okoztak pl többek között a nemzetvédelemnek.
Gyurcsányi belépett az orosz bankba, odaadta Paks II-t az oroszoknak, hosszútávú gázvásárlási szerződést kötött az oroszokkal, sőt metrót is velük újíttatta fel.
2010 óta nem győzünk szabadulni az orosz medve karmaitól.
ne hülyéskedj; országgyűlési és ep képviselőkkel rendelkező pártok csoportját irányító figuráról beszélünk akik az elmúlt 15 év során is komoly erőket mozgattak és mozgatnak meg az ország tönkretétele érdekében.
Ezzel röhögteted ki magad, teljesen nyilvánvaló mindenki számára, hogy Viktor ellenzéki szerepben láttatja a kormányát. 3. 3/4-es parlamenttel rendelkezik. Az ellenzék szava súlytalan és nem azért mert jót vagy rosszat mondanak, hanem azért mert Viktor erőfeszítéseinek nagy része abban merül ki, hogy azt láttassa ő harcol és ők az ellenség.
Cseszd meg, odaadták neki a kormányrudat 2010-ben, azt csinálhatott amit akart. Csinálta is. Te ezt komolyan elhiszed? Te komolyan gondolod, hogy a Fideszt azért zárta ki (ja bocs nem kizárta, kilépett :)) a EPP mert a többi csúnya képviselő nyelveket öltött?
Ezzel röhögteted ki magad
Mondom; legalább van a búval bélelt pillanataid között ok a nevetésre. Szívesen.
Oxigént neki!
:)
akik az elmúlt 15 év során is komoly erőket mozgattak és mozgatnak meg az ország tönkretétele érdekében.
Ez miben manifesztálódott?
Ellenben Magyarország külügyminisztere épp Moszkvában volt két hete.
Ja, és vizet is iszik, mint Putyin. Innen is látszik, milyen veszélyes putyinista. :DD
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Tarajospepe a héten is moszkvában koptatta a térdeit.
Azt akarod mondani, hogy Moszkva magyarországon van?
Egyre inkább ezt érzem.
Ha nem lennétek kommunisták, nagyobb esély lenne rá, hogy Moszkva és Washington is normális távolságra legyen.
:)
Most, ebben a konkrét geopolitikai helyzetben nincs más út, csak kommunistának lenni - ahogyan ezt a lengyel barátaink is felismerték.
A képet árnyalja, hogy ti korábban is kommunisták voltatok.
:)
Nyilasokból lettetek bolsevikok, amiből át vedlettetek náciba. És ez nem fejlődést jelent, hanem köpönyegforgatást!
He?
:)
Lehet regi hir, de en csak most futottam bele. Tavaly az ukranok megrohamoztak Zaporizsnye atomeromuvet, hogy visszafoglaljak.
Az erdekes benne az, hogy tobb HIMARS raketat is hasznaltak a sikertelen kiserlethez, aminel minden celpontot a Pentagonnak kell jovahagyni.
Azaz Amerika atomeromuvet tamadott direktben. Ezekutan a nemzetkozi atomenergiaugyi kuldottseg, inkabb bohockodasnak tunik.
Nem tudom miert nem talalom a google cached verziojat (megszunt?), de itt egy archive.org link:
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Egymásra mutogatnak a felek, nem lett tisztázva hogy tavaly melyik fél támadta az erőművet.
Nem tudom honnan vetted hogy csak az USA jóváhagyásával működik a HIMARS - erre megint semmilyen bizonyíték sincs.
The official said Ukraine does not seek approval from the United States on what to strike and routinely targets Russian forces on their own with other weapons. The United States provides coordinates and precise targeting information solely in an advisory role, the official said.
Tűzvezetés és cél megjelölés. Ha egy célpont túl kockázatos akkor nem segítenek. Nem kell konkrétan engedélyt kérni, mivel csak engedelyezett celokat tudnak -ezekkel az eszkozokkel- eltalálni. (info hianyaban meg semmit).
Ennyit a formális láncról. Hogy milyen titkos megegyezések, ígéretek, kialakult gyakorlatok vannak azt meg ugyse fogjuk megtuni (hacsak nincs egy ujabb szivárogtató :-))
Gondolom az atomeromuvet meg pl massal lovik; ami mas szempontbol is ertheto; az nem nagyon rejtőzik és nem is mozog... minek a drágább lőszert pazarolni rá ...
Csak egy laikus kérdés: Te mivel lőnél egy atomerőmű közvetlen közelében lévő célpontot, normál ballisztikus lőszerrel, vagy irányítottal?
:)
Én egyikkel se :-).
Ha a világ vezető államaként annyira be lennél fosva, hogy egy magyarországi bank gerendaként szúrja a szemed, akkor lehet, hogy lőnél atomerőművi területet is.
:)
>> nem lett tisztázva hogy tavaly melyik fél támadta az erőművet
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Az ukránok propagandát tolnak, az oroszok méginkább. Amikor a helyzet úgy alakult az ukránpk kiürítették az erőművet és harc nélkül feladták. Nem lenne logikus, hogy lőjék meg akkor sem ha ruszkik támaszpontnak rendezték be, ami megint nem egy biztonságos taktika.
Az egész szivárogtatási ügy egy bűzlő gumicsont a bulvárnak.
Jó jel, hogy nagyon erőlködsz.
:)
Rossz helyre ment, de mivel az idióta troll sebtében "ráírt" valami lényegtelent, már itt is marad.
Jó jel, hogy nagyon erőlködsz.
:)
Prigozsin:
Az Orosz Föderáció és a társadalom egésze számára fontos lenne, hogy véget érjen a különleges katonai hadművelet. Az ideális megoldás az lenne, ha bejelentenénk a háború végét, és mindenkit tájékoztatnánk arról, hogy Oroszország teljesítette tervét, ami bizonyos értelemben valóban így van. Rengeteg ukrán katonát megöltünk, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a háború elérte kitűzött célját.
Rengeteg ukrán katonát megöltünk, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a háború elérte kitűzött célját.
Most akkor Ukrajna soha nem is létezett, tehát a saját honfitársainkat ölték meg? Vagy az ukránok mégsem oroszok és a haború célja valójában nem is az orosz kisebbség védelme hanem az ukránok megölése, külföldre zavarása?
Eligazítást kérek!
Ellenez mindenféle béketárgyalást, és azt akarja, hogy Oroszország és Ukrajna összecsapjanak a harctéren. Azt írja, hogy ha az ukránok sikerrel járnak, Oroszország hanyatlásnak indulhat.
Eligazítást kérek!
Szerintem eligazítást a tartótisztedtől érdemes kérned.
:)
70%-ról 80%-ra NŐTT márciusban Ausztria függősége az OROSZ gáztól. Az ÖMV vezetője nem látja, hogy hogyan lehetne ennek véget vetni.
(Orbán az oka ennek is!)
trey @ gépház
Ezek szerint ezek a dolgok napról - napra változnak, tavaly október
Nehammer: Ausztria 80-ról 50 százalékra csökkentette az orosz gázfüggőségét
Ausztria nagymértékben csökkentette az orosz gáztól való függőségét – állítja az osztrák kancellár. Karl Nehammer közölte, hogy a korábbi 80 százalékos kitettségüket sikerült 50 százalékra csökkenteniük.
Gondolom, politikai okok miatt keveset vásároltak, aztán azt mondták, csökkent a függőség, miközben élték fel a tartalékaikat, most meg kellett már valamit tenni a tározókba.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Folyamatosan változik az osztrák gáz forrása, novemberben 40 százalék volt, december 70 - nem poltikai okból, hanem mert kiesett más forrás.
Ez a 70 százalék biztosan nem a teljes felhasznált mennyiségre vonatkozik.
Hozzászólások
:D (https://24.hu/kulfold/2023/03/14/orosz-gep-amerikai-dron-utkozes-foldkozi-tenger/)
:)
keleten a helyzet fokozódik..
nem mert bele engedni egy sorozatot - inkább ledarálta a légcsavarját.
Van egy tippem:
- a vadászgépeket szereljék olyan forgó pengékkel, mint az ókori szekerek tengelyén volt, hogy amikor mellé ért egy másik harci szekér szét tudták forgácsolni vele.
kieg:
Mit keresett ott egy US felderítő drón ???
na mégis ?
- pl. orosz hajók pozicióját mérte fel, hogy ki lehessen lőni őket..
Akkor ez oroszok részéről védelmi intézkedés volt ??
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Nemzetkozi legterben volt. Nagyjabol barmit is csinalhat.
oroszok is bármit csinálhatnak ha valami zömmög a levegőben és nem darázs
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Pontosan mi is hatalmazza erre fel őket?
semmi, de engedélyt se fognak kérni..
jelenleg a legsötétebb hidegháborús állapot van - gyakorlatilag minden egyezményből kiléptek.
a jog csak egy papír - ha nem tudják betartatni.
igen, oroszok teljesen el fognak szigetelődni a világ 40 országától, de van másik 200 - persze ezek nem a 'demokratikus' és 'haladó' országok.
hogy ez meddig lesz és meg fog-e változni én nem tudom.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Értem, akkor csak szarul fogalmaztál. Azt akartad írni minden bizonnyal, hogy akkora büdös gyökerek, hogy bármit is megengednek maguknak.
A maradék 200-ból nem tudnak chipeket, és mélytengeri olajfúró technikát beszerezni, de még légzsákot sem a ladákba.
Kérdés, hogy pl a transponder be volt-e kapcsolva. az oroszok azt állítják, hogy nem. Azt is érdemes végiggondolni, hogy ha az USA légterérnek határán bukkanna fel egy orosz drón azt az amerikiak hogyan kezelnék :). (a kínai ballonos történet azért nem áll meg, mert az konkrétan végig grasszált a területük fölött)
szegény meterológiai léggömbök is hogy jártak..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Komplett hülye volt Biden. Ha megjelenik egy léggömb, első nap kérdez, ha nincs válasz, másnap lelövi. Átment a kínai léggömb az egész USA felett.
Mindenki Magyarországon röhögött, amikor egy hibás ukrán drón átment az országon és Horvátországban lezuhant.
Van légvédelem a világon. Bemész engedély nélkül Magyarországra, ugranak a gripenek és lehoznak a földre. Már ha épp foglalkoznak vele.
Normális ország fölött nem röpködnek az UFO-k csak úgy össze-vissza.
Egy gyalogsági ásóval. Nyilván ez nem szokatlan az oroszoktól, na de egy 400 km/h körüli sebességgel repülő drónt meggyalásózni egy Szu-27-ből, ami ilyen sebességnél valószínűleg nehezen irányítható... :D
:)
Na igen, azért nem biztos, hogy szándékos volt az ütközés, csak kicsit szűkre vette az emelkedőt. Amúgy is, melyik épeszű pilóta akar a gépével nekimenni bárminek is? Meg annyira mester volt, hogy tudta, hogy csak a légcsavarnak megy neki.
Azt hittem, orosz. :)
:)
Biztos van az a mennyiségű vodka, amitől légi kamikazét játszana :) Csak akkor nem biztos, hogy eljutna a célpontig.
https://www.bbc.com/news/world-europe-64960384
Úgy néz ki, nem volt gyalásó. Valószínűleg már abból is kifogytak.
:)
Állítólag az oroszok kiemelték a roncsot.
:)
Zelenszkij úrral majd valószínűleg azért elszámolnak a háború után, hogy minek kellett egy nem létező városért ezerszámra katonákat feláldozni. Is. Meg másért is.
trey @ gépház
A háttérhatalom lájkolja a vérfürdőt. Szerintem nem lesz semmilyen elszámolás, csak akkor ha a népnek nagyon muszáj bűnbakot mutatni. A legvalószínűbb, hogy kitüntetik, vagy szentté avatják.
Úgy értettem, hogy a nép számoltatja el. Mert most sodródnak vele, jobbat nem tudnak. De, valószínűleg lesznek majd kérdések. Utólag. Ott sem mindenki Zelenszkij-fan ám!
trey @ gépház
Meglátjuk. Én csak örülök, ha igazad lesz.
A szar vezetést ~könnyű és ~tartalmatlan aktus egy másik szar vezetésre cserélni. Szerintem fontosabb, hogy az embereknek el kell majd számolni magukkal és egymással, hiszen ők fognak tovább együtt élni a döntéseikkel, tetteikkel, traumáikkal és egymással.
:)
Jaj.
A huszonegyedik században vagyunk, létezik az Internet, nem csak a TV-t lehet nézni már. Aki még mindig nincs tisztában azzal, hogy a legtöbb politikust a háttérhatalom irányítja, az biztos egy kő alatt él.
Vagy, egy másik lehetséges magyarázat: az illető még nem hibbant meg.
Zelenskij esetén egészen nyilvánvaló, hogy színészből építették fel évek alatt úgy, hogy valami vicces műsorban eljátszotta, hogy ő egy őszinte politikus. Nézzetek utána, hogy ez mibe került és kik finanszírozták! Nyilván csupa jóindulatból csinálták.
Hát ja, rendes politikus jogi egyetemet végez, nem pedig színművészetit... oh wait.
Amilyen módon ezt kijelented, erre pont annyi alapod van, mintha valaki rólad állítja ugyanezt.
A gyíkembereket se felejtsd el megemlíteni.
Ez egy tipikus hírelhárítási módszer, hogy egy állítást azzal próbálsz hitelteleníteni, hogy egy teljesen másik állítással mosod össze teljesen alaptalanul. Jöhet ide a lapodföldezés meg hasonlók is.
A háttérhatalmazásnak kb. annyi alapja van, mint a laposföldezésnek.
Mert kísérletekkel be van bizonyítva, hogy nem lehetséges az, hogy a politikusoknak van "főnöke" aki megmondja neki, hogy mit csináljon, ezáltal a háttérben maradva gyakorol hatalmat?
Egyrészt általában állítást bizonyítanak, nem annak ellenkezőjét. Másrészt szerintem az emberek nagy többségének a háttérhatalom fogalom nem ezt jelenti.
Szigorúan véve amúgy minden politikusnak van főnöke, hiszen jellemzően választott képviselők tehát a választópolgárok a főnökeik, vagy ha nem is választott politikusok, valamilyen politikai tömörüléshez tartoznak, vagy valamilyen adott cél érdekében tevékenykednek.
Mit jelent a háttérhatalom fogalom? És hogyan lehet egzakt módon bizonyítani, hogy nem létezik? Hasonlóan a laposföldhöz?
Nem kell hitelteleníteni. Hiteltelen.
Lock
Nem gondolnám, hogy szoktam változtatgatni...
A lenyeg, hogy idetalalok, ha ervelesi hibaval, azon belul is szalmababbal talalkozok megint toled. Kelloen gyakori. :)
Ez egyik sem. Csak jelezném. A posztoló kijelentése hiteltelen, mert a benne szereplő kitalált dolgot megpróbálja valósnak beállítani.
Szerintem "háttérhatalom" helyett használd a "nyugati elit" kifejezést, mert egyrészt kb. ugyanazt jelenti, másrészt így a nyugati elit jelenlévő kommunista csicskái jobban magukénak fogják érezni.
:)
Bahmut nagy törést okozhat Z karrierjében, ha kiderül, hogy a taktikája stratégiai tévedést eredményez.
Wishful thinking
Nagyon nem.
Az ilyen pontok később lesznek egyértelműek. Jelenleg amit tudunk róla, hogy két táborrá osztotta őket.
Bakhmut a tavaszi offenziva egyik kulcstenyezoje, hogy meg meglegyen.
Bar ahogy haladnak a katonai leszallitasok, nem lesz abbol az offenzivabol semmi se. Amerika is mar pedzegeti, hogy minden allam sajat dontese, hogy mennyi vadaszrepulot ad Ukrajnanak (leforditom: nem adnak olcsobban f16-ost helyette ...).
Sokkal erdekesebb, hogy Lviv kozeleben egy 120 meterre (!) a fold alatt levo bunkert likvidaltak az oroszok 6 tőr (Kinzhal) rakétával. A bunkerben volt legalább 300 ember, abból 40 magas rangú CIA-s és NATO-s vezető.
Ez az a voros vonal, amit eddig nem leptek at az oroszok. Amolyan iratlan szabaly, hogy egymas vezetoit nem veszik direkt celba. Most ez megtortent.
https://www.theinteldrop.org/2023/03/09/2nd-kinzhal-attack-hits-natos-w…
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Az általad hivatkozott cikkben (amely alapján te tényként közölsz dolgokat): 80 méter mélyen...., nem megerősített információk szerint NATO légvédelmi parancsnokság...., feltételezhetően volt ott 40 magas rangú külföldi szakember..., még a nem megerősített információk alapján történő feltételezések (LOL) sem említenek NATO-s vezetőt, a CIA meg konkrétan nincs megemlítve az egész cikkben... Az orosz haderő szerint....
Vörös vonal. Nem megrősített információk alapján. Feltételezhetően. /o\ Propaganda-papagáj XD
Van am video is (amibol a cikk szulethetett), ahol egy magasrangu ukran katonai vezeto mondja el. De gondolom, azt mar megtalalod egyedul, ha ennyire lenezed a masikat.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Nem, nem találom meg, mert nem merülök nyagig a
fosbapropagandába...Sajnos a hozzászólásaid ezt nem támasztják alá.
:)
Gondolom Putyin is el lesz számoltatva, mert neki meg 3x-os szorzóval hullanak az emberei. És gondolom ez az ukrán taktika: amíg 1:3-hoz az arány, addig érdemes "darálni" a ruszkikat.
Több, mint tíz. Gondolom, a pontos mennyiség hadititok.
:)
Ha már belendültek a ruszkidrukkerek, ez is egy történés:
A NATO-erők elfogtak egy orosz gépet
Valóságtartalma nyilván annyi amennyi: a tények szemben a tagadásokkal.
A másik veszélyes történés, és ez lehet hogy a legveszélyesebb a támadókra: zuhan az olajár
Jah, komoly történés, hogy az észt légtérben lévő NATO gépek észleltek egy nem észt légtérben repülő orosz gépet, és figyelték, ahogy nem észt légtérben repül...
:)
Fuss neki ismét, mert ez nem sikerült!
Miért én fussak neki annak, ami neked nem sikerült? A fajtád leszokhatna már erről.
:)
Súlyos értelmezési deficitet tapasztalok a forrás és a reakciód vonatkozásában.
Így hívod azokat is, akik pártatlanul elemzik a helyzetet?
trey @ gépház
(Majd ha lesz itt olyan, szóljál.)
jelen.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Csatlakozom. Zelenszkij és Putyin jól kib.szott az ukrán és az orosz emberekkel. Békét!
Hogyan definialnad sajat szavaiddal a partatlant?
Pártatlan? Ez most komoly?
Csak egy sith targyal vegletekben
Nekem nincs semmi problémám az oroszokkal, de...
Még Iránnak is voltak golyói direktben leszedni az amerikai drónt, illetve megrakétázni az amerikai bázisokat. Ez a nekimegyünk, majd letagadjuk dolog elég ciki.
Aztán persze lehet, hogy privátban közölték az amerikaiakkal, nem akarnak több drónt látni a környéken. Majd a közeljövőben kiderül. Ha továbbra is folytatják a missziókat, akkor viszont ez egy kockázatos és teljesen értelmetlen manőver volt, ami miatt pont, hogy gyengének tűnnek az oroszok.
Persze a pilóta képességei figyelemreméltóak.
én amit láttam a videon (42mp): üzemanyaggal beterítette ráfordulással a drónt, de nem ért hozzá.
Hogy volt-e második megközelítés és akkor koccolta le a drónt az orosz gép - azt nem mutatták.
Ha üzemanyag sugárat mutatják, akkor a koccot miért nem ?
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Érdekes, mert az egyik propellerlapáton látszik sérülés:
https://i.imgur.com/q3CcjRU.jpg
De rejtély, miért csak az egyiken, illetve hogy nem kapta el a Szuhoj a stabilizátort:
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/12/MQ-9_Reaper_UAV_%28…
Lehet, hogy ezért jött "ferdén"? Én csak flight simulatorban és hasonlókban repkedek, de én úgy csináltam volna, hogy a gép valamelyik masszívabb részével, például az orrkúppal kicsit hozzáértem volna a propellerhez. Eleve sokkal kisebb sebességgel jöttem volna, mintha formációban repülnék a drónnal. Persze az orrkúphoz közel ül a pilóta, nem biztos hogy jó ötlet azzal koccolni... Gondolom a Szuhoj pilóták jobban képzettek nálam a kérdésben :-)
Az orrkúp pont nem egy nagyon masszív rész, általában érzékeny berendezéseket tartalmaz (pl. radar).
Plusz esélyes hogy az orosz gép minimális sebessége alatt repült a drón, bár ennek lusta vagyok utána guglizni. Mindenesetre nem feltétlen tud vele formációt felvenni.
> Érdekes, mert az egyik propellerlapáton látszik sérülés:
Vagy csak kamera sync.
Egyebkent nem az a szep ebben a dron leszedesben, hogy nemzetkozi legter (egyebkent kevesebb, mint 60km-re volt Szevasztopoltol plusz transzponder ki volt kapcsolva), hanem olyan erzekelovel volt felszerelve, ami annyira szupertitkos, hogy eddig meg ukrajnanak se adtak ilyent dront, nehogy orosz kezre keruljon.
Konkretan Gorgon Stare kamerarendszerrel volt felszerelve:
https://en.wikipedia.org/wiki/Gorgon_Stare
Jah, es az USA pattog ossze vissza, de az oroszok kiemelik a Fekete tengerbol (mar van ott 4 hadihajo, meg a Kommuna kiemelőhajójuk), mig amerikai hadihajo nem tud bemenni oda (ugye a torokok nem engedik at Boszporuszon). Ha megnezitek az osszes amerikai dron elkeruli a torok legteret...
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
> hogy nemzetkozi legter (egyebkent kevesebb, mint 60km-re volt Szevasztopoltol plusz transzponder ki volt kapcsolva),
Nicsak, most meg Szevasztopolt tamadjak dronokkal...
http://index.hu/kulfold/2023/03/22/haboru-orosz-ukran-konfliktus-vlagyi…
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Bárhogy is nézzük, másik ország hadi eszközét szándékosan leszedni az bizony háborús cselekmény.
Szerintem háborús cselekmények csak háborúban vannak. Meg a "libsi" fejekben.
:)
A világ lakosságának renitens része: 63.8%
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Kínát nem nagyon nevezném orosz barátnak, sokkal inkább semlegesnek.
CNN: "China has refused to condemn Russia’s attack on Ukraine — or referred to it as an “invasion,” instead blaming the advance of NATO for provoking the conflict."
Ha ez a semlegesség, akkor viszont kifejezetten érdekes miért titulálnak sokakat itt "moszkovitának".
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Ez csak blama. Nyújt e katonai támogatást? Nyújt e bármiféle támogatást?
Szatelit-képekkel segíti az oroszokat BBC
A szankciók kijátszásában gazdaságilag segíti az oroszokat Bloomberg
Radarokban és drónokban használt IC-kkel segíti az oroszokat WSJ
Gépkarabélyokkal és testpáncélokkal segíti az oroszokat Politico
Stb, de persze ezek csak azok amikről jelenleg tudunk.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
.
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Putyin és Lvova-Belova ellen. Alakul szépen az új vasfüggöny.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
A vasfüggönyt Putyin építi, ahogy elődei tették.
Ha szerencsénk van, elmesélhetjük az unokáinknak, hogy volt egy pont, amikor a degenerált nyugati idióták száma tetőzött Európában.
:)
Úgy legyen.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Ha jól emlékszem pont ez volt az elgondolás 1945 után is, mintha szarul öregedett volna nem?
Valószínűleg rosszul emlékszel.
:)
Aha, kollektíven mindenki rosszul emlékszik, vagy csak restaurálni akarod azt az időszakot?
Talán ha mondanál valami konkrétumot, nyilvánvalóvá lehetne tenni, hogy miben tévedsz.
:)
Ez volt a kiinduló. Te írtad. Gondolom érted mit írtál, valamint feltételezem tudod, miért épült a vasfüggöny 1945 után.
A fajtád szokása szerint megint abból indultál ki, hogy mit csináltak "mások", nem pedig abból, mit csinált a saját közösséged. Ti vagytok a világ közepe. A világ ártatlan, tökéletes közepe.
:)
Az én fajtám az ember. Általában az emberek abból indulnak ki amit tapasztalnak. Te most itt baromságot írtál fent (szerintem legalábbis), de kíváncsi voltam hogyan fejted ki miért volt az 1945 utáni bezárkózás jó. Nem sikerült kifejtened, helyette elkezdtél terelni.
Egyértelműen fogalmaztam, te pedig egyértelműen félreértetted. Ennél többet nem tudok segíteni.
:)
-1
Igazad van. Tudok segíteni: oxigént neki!
:)
:)
Másrészről viszont, ha a népesség száz százaléka fizetett ruszki troll lesz, akkor mi értelme lesz az egésznek?
Néha tehetnétek fel valódi kérdéseket is.
:)
A fajtád úgysem értené.
Ezt már valódi kérdésnek szántad?
:)
Nem tudom ki koveti kozelebbrol az orosz fegyvereket, de eleg durvan kezdenek fejlodni. Rengetegben jobbak a nyugatiaknal.
Van ez fenykepezoallvanynak kinezo dron zavarojuk, ami passziv, es csak akkor kapcsol be, ha repul egy UAV. Igy nez ki:
https://imgur.com/mWUMObG
Van meg vagy 5 masik zavaroallomasuk (kezi, auton, fixen telepitett).
Van rengeteg raketajuk, amit egyszeruen nem tudnak leloni (mert tul gyors, vagy mert manoverezik, es ettol kiszamithatatlan a palyaja).
Van egy csomo, ami messzebb hord, igy hatrebb telepitheto (frontrol akar 120km-re, mig az amerikai "csak" 80km-re tud elloni)
Egyetlen baromi nagy hatranya van az oroszoknak, megpedig a starlink. Olyan muhold folenye van a nyugatnak, hogy bombakraterbol visszaelemzi az AI, hogy mi lotte ki...
Szerintem nagyon nem szabad lebecsulni az oroszokat. Jonnek ki a cikkek, hogy a tartalekaik kevesebb, mint 10%-at szabaditottak fel (muholdfelvetelen elemzik, hogy mennyi tank fogy egy-egy raktarbol).
Az latszik, hogy amerika kezd kihatralni, nyakukon lassan a valasztas, ez a haboru meg 2 evig lazan kitart meg orosz reszrol, es az ukranoknak is elkepeszto emberveszteseguk van. Szoval lassan elfogynak az ukranok. Azert Oroszorszag nagy orszag.
Olvastatok a kiszivarogtatott 220oldalas nato doksit, hogy milyen infokkal segitik az ukranokat?
https://telegra.ph/NATO-dayot-VSU-koordinaty-celej-CHast-2-11-24
Ott van benne a tavaly tavaszi ominozus eset, amikor azon rohogott a fel vilag, hogy mennyi orosz katona veszett oda, mert nem tudtak atkelni egy kisebb folyon luhansk megyeben? Konkretan benne van GPS koordinataval.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Említettem ezeket itt mert engem is inkább ez a része érdekel. A kép valószínűleg egy Strizh-3 zavaróállomás (videó róla, auto translate használatával angol felirat is elérhető).
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Az élőerő az egyetlen, ami az ukrán oldalon korlátozottabban áll rendelkezésre - minden más csak nyugati politikai döntés kérdése. Akkora gazdasági potenciával, készpénzállománnyal és technológia fejlettséggel rendelkezik a nyugat, amivel Oroszország egészen biztos nem veheti fel a versenyt.
Nekem kérdőjel hogy nem fog-e tényleges katonai intervenciót alkalmazni a nyugat, ha rohamosan fogyni kezdenek az ukránok - politikailag ezt is nehéz eladni, meg azt is, hogy hiába támogattuk az országot, Putyin felülkerekedett.
Robert C Castel felteszi a kérdést, hogy mit érsz a technológiai és gazdasági potenciáloddal, ha 100 orosz harckocsi csöve néz a fejedre?
Túl van dimenzionálva a technológiai fölény. Az oroszok már belátták, hogy Armaták gyártása helyett jobban járnak a régi T72 modernizálásával.
Egy Armata 10x drágább, de simán kinyomják gyalogsági fegyverrel is. Nem véletlen drónoznak az oroszok. A drága fegyverek szart sem érnek. Olcsó, nagy pusztításra képes fegyver kell, vagy olyan, amit nem lehet még könnyen hatástalanítani.
Ebben a háborúban nem nagyon láttál modern fegyvereket: az ukránok nincs, az oroszoknak pedig hiába van, ha képtelenek eleget gyártani belőle.
uhh, ez nagyon komoly tevedes..
Konkretan ez alatt a ket ev alatt (egy kicsit eloreszaladtam 2024-re, amikoris az amerikaiak *bárhogy*, de *mindenképpen* zárniuk kell), tobbet fejlodtek a fegyverek mint az elmult 40 evben osszesen.
Konkretan paradigmavaltas van folyamatban. Kb. ugy ahogy a 2. vh elejen egy vas tolcserrel fuleltek a kozelgo repulot a vegere meg volt radar.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Melyek azok az új fegyverek, amit most először, tömegesen vetettek be az elmúlt 1 évben?
Hiperszonikus raketa (ha letezik, kodos es onellentmondo cikkek beszelnek rola)
Ugye a slágertéma a drónok. Amit most *tömegesen* vetnek be.
Az eredeti iráni Shahed -136 drón, itt egy bemutató videó:
https://www.youtube.com/watch?v=-U0usQ-g9GM
Itt az oroszok által felturbózott változat bemutató:
https://www.youtube.com/watch?v=HQa-TsvmYj4
A török bayraktar TB2 drón:
https://www.youtube.com/watch?v=Wil6V0sYHf8
A TB3 drón:
https://www.youtube.com/watch?v=Mw62n3g53vM
Itt egy kínai drónos raj demonstráció videó:
https://www.youtube.com/watch?v=Ma3ya_lqCLM
Elvileg az oroszoknak is lesz, itt egy pletyka cikk róla:
https://eurasiantimes.com/russias-killer-swarm-drone-project-russian-ch…
A vitorlázó bombák (glide-bombs)
Upab-1500B-E/K029BE
https://en.wikipedia.org/wiki/KAB-1500S-E
50km hatósugár, direkt föld alatti betonbunkerekre használják (1000kg robbanótöltet)
Kh-36/9-A-7759
https://en.topwar.ru/168400-kompleks-raketno-bombovogo-vooruzhenija-gro…
Ez is 50-60km-t tud, de ebben az a pláne, hogy vissza tud fordulni, miután elengedte a repülő.
Kab-1500LG
lézer irányított bomba
https://en.wikipedia.org/wiki/KAB-1500L
Az amerikai JDAM orosz megfelelője, aminél egy Fab-500 as bombára aggattak szárnyakat.
Ugye az amerikai JDAM-ban is az a pláne, hogy hagyományos bombára(MK-80) szerelnek gps vevőt és szárnyakat.
Hiperszonikus rakéták, amiket nincs hogy lelőni:
Kinzhal (ami tőrt jelent), 3000km a hatósugara, és MACH 12-t is képes elérni (ez ugye csak feltételezés).
Van még a Zircon is.
Drón zavarók. Ebből rengeteg féle van az oroszoknál, és egyre jobbak a hatástalanításban.
A.I.
Ez egy nagyon komoly dolog. Ugye amerikának és a nyugatnak annyi műholdja van, mint égen a csillag (starlinkekkel meg pláne),
és ezeket a képeket valós időben elemzik AI segítségével.
Ilyen se volt régen.
Ugye az AI kezd leszivárogni a fegyverekbe is.
Az egyik orosz katonai vezetőt arcfelismeréses bombával likvidálták, abban a zöldséges boltban, ahova gyakran járt.
Ugye most van egy olyan projektjuk az ukránoknak, hogy halott orosz katonákat fotóznak, és AI segítségével (Clearview AI) megkeresik a családjukat oroszországban. Majd kapcsolatba lépnek a családdal és közlik, hogy meghalt a fiúk.
Amolyan pszichológiai hadviselés.
ott van a franciák storm shadow rakétájuk:
https://en.wikipedia.org/wiki/Storm_Shadow
Elvileg ez a cél felrobbantása előtt felemelkedik és magasból összeveti, hogy egyezik-e a cél tájképe, a benne tárolt képpel, és csak egyezés esetén támad.
Itt egy elég jó cikk, hogy műholdról mennyi mindent ki lehet deríteni AI segítségével:
https://www-wired-com.translate.goog/story/spotting-objects-from-space-…
Megérkeztek az első harci robotok Ukrajnába:
https://www.youtube.com/watch?v=czFMRqO7FP8
Ahh, annyi van, hogy igazaból meguntam már írni. Többet fejlődik most a világ katonai gépezete, mint az elmúlt 40 évben összesen. Tényleg.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Kínaiak a harci tapasztalatok megosztását kérték az oroszoktól és többek közt kamera rendszereket adnak át, hogy tudják tanulmányozni a harcot – készülnek Tajvanra.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
minden háború alatt van egy ilyen löket a technológiai fejlődésben, nem?
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Az izraeli-palesztin haboruban van?
Az iraki haboruban volt?
Tudod itt mindenki azt mondja, hogy az oroszoknak nincs penze, nincs embere, a fegyverei elavultak. Aztan egy eve tart, es olyan fegyvereket latunk mindket oldalon, hogy csak pislogunk.
Igen, egy haboruban, ahol mindket fel megteheti, ott bizony technikai fejlodes van *mindket* oldalon.
Es igen, ez a loket van akkora mint elotte 40 ev volt. Ezt mondom.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
> Tudod itt mindenki azt mondja, hogy az oroszoknak nincs penze
Beszéltem mindenkivel, nem emlékszik, hogy ezt mondta volna, inkább ilyesmiket:
https://index.hu/gazdasag/2022/02/26/oroszorszag-ukrajna-haboru-putyin-…
Javaslom ezt, mert nemigazán beszéled a nyelvünk, talán segít: https://www.interlanguage.hu/magyar-nyelvtanfolyam/
A zsidók és az arabok közti melyik háborúra gondolsz? lassan száz éve van konfliktus köztük. Mondjuk a vaskupola az miatt lett kifelesztve.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Azt mondod, hogy a vaskupola egyik ilyen haborus fejlesztes?
Erre tudsz mondani egy palesztin peldat, hogy ok mit fejlesztettek?
Tudod itt az orosz-ukran/nato haborunal lehet mutatni fejlesztest *mindket* oldalon. Es nem egyet-kettot.
Szerintem en mar ezt tulragoztam. Akinek fule van, hallja meg.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Akinek szeme van, olvasson utána.
:)
:)
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Szerintem a különféle időkben és különféle területeken zajló konfliktusok mind rendelkeznek egyedi tulajdonságokkal, kihívásokkal, ezért mindegyikben születtek és születnek innovációk. Van ennek irodalma is, de hozzám csak pár, a hétköznapi érdeklődő számára készült cikk jutott el, és konkrétumokra már nem emlékszem belőlük. Ha tényleg érdekelnek téged a közel-keleti vagy más háborúk fejlesztései, biztos vagyok benne, hogy segítség nélkül is kitalálod a megfelelő keresőszavakat.
:)
Uditoen meglepo kulturalt stilus. Bar mindig igy kommunikalnal...
Talán gyakrabban történne hasonló, ha nem írnátok nagy mennyiségben óriási faszságokat, szépelkedő prosztó stílusban. Egyszer érdemes lenne kipróbálni.
:)
Vissza is tért a régi :(
Igen, a vaskupola az az egyik arab fenyegetésre válasz, ti. az olcsó, házilag készített rakéták, amikre nem igazán lehet ellődözni a darabonént sokmillió dollárba kerülő patriot rakétákat (úgy, hogy az arabok meg összehozzák két marék rizs árából). Szóval az arabok oldalán ott vannak a home made rakéta fejlesztések, amire adott válasz a vaskupola, hogy olcsón tudják lelőni ezeket.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
50k-200k dolláros rakétákat (Tamir, Skyhunter, etc) használ a vaskupola a 800-10k dollárosokkal szemben, ami a patriotnál olcsóbb, de egyáltalán nem olcsó vagy olcsóbb a másik oldal eszközeihez képest. A fő lényege, hogy baromi hatásos. Gyorsan tudják mozgatni az állomásokat, 90-97% körüli hatékonysággal működik, számítógépes rendszer válogatja ki veszélyesség alapján a beérkező rakétákat, stb. Kezd egyébként ez is kevés lenni, biztos vannak újítások ezen a fronton is, mert egyre több problémájuk akad.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
> Ugye az AI kezd leszivárogni a fegyverekbe is.
Nicsak, mar az index is cikkezik róla:
https://index.hu/kulfold/2023/03/20/autonom-katonai-rendszerek-dronok-m…
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Per pillanat épp azért -is- van lőszerhiány Ukrajnában, mert bár a legtöbb lőszerszállító országban a minimum szintre (egyeseknél az alá: lásd németo. bizonyos kaliberből 2 napi lőszer adag) apadtak a készletek és nagy megrendelések vannak feladva; de pl van olyan alapanyag ami kínából érkezik: azok meg nem sietnek teljesíteni a sokszorosára ugrott megrendelést.. ..hja és persze mindezt az után, hogy a világon mindenhol felkutatták az összes ex-szovjet készletet: az volt az első amit oda vittek: részben azért is van szükség a nyugati technikára, mert ezekhez van(volt) még elérhető mennyiségű lőszer. Majd felpörögnek ezek a megrendelések is, csak ugye a beruházó gyártó sem 1-2 megrendelés miatt akar komplett infrastruktúrát építeni: hosszútávú szerződésekben kell garantálni a megtérülést, hogy megérje a cécó: engem ez rémít meg leginkább. Mert ahol felhalmozott készletek és gyárak vannak, ott lobbi érdek is van arra, hogy azok a gyárak 0-24ben termeljenek és el is használják a készletet...
Az anyagháborúban az emberek és a harci eszközök mellett a lőszer illetve annak a felhasználási pontra célba juttatása a kihívás; így most a gyártás-szállítás téren zajlik a logisztikusok között épp a háború :).
Ezek fényében nem mondanám, hogy *csak nyugati politikai döntés kérdése*. A kínai alapanyagnak kitettség miatt pl rajtuk is erősen függ, hogy miből mennyit és hova; milyen ütemezéssel.
Ez az anyagháború azért alakult ki, mert az ukránokat egy szűk fegyverarzenálhoz tartozó lőszerekkel kell ellátni - nem kaptak a NATO-tól ballisztikus rakétákat, vadászbombázokat, helikoptereket és egyelőre tankokat sem.
Én egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a nyugat nem jutott el arra a pontra hogy politikailag Ukrajnát nem engedheti el, tehát adott esetben intervenciót is alkalmaznia kell - ez az orosz hadsereg végét jelentené Ukrajnában.
Azért tegyük hozzá, hogy mindkét fél őrületesen sok lőszert használ el, nem csak az ukránok küzdhetnek hiánnyal.
Ne fesd az ördögöt a falra; van elég bajunk így is. Nagyon remélem, hogy ilyen baromság előtt behúzza valaki akinek maradt egy csöpp esze a kéziféket.
Ahogy elnézem most per pillanat úgy tűnik, hogy lesz Nyugat meg Kelet Ukrajna végletesen nyugati illetve keleti kiszolgáltatottsággal.
> ez az orosz hadsereg végét jelentené Ukrajnában.
Kínának nem érdeke az orosz bukás. Ne gondold, hogy ha a NATO bevonul, automatikusan nyernek.
Ha 2 millió sorköteles kínai látogatóba megy, gond lehet. Főleg ha fegyvert is küldenek hozzájuk. De lehet, hogy Ukrajna helyett Tajvanba látogatnak a kínaiak és rögtön két frontos is lesz a háború.
A NATO nem bír 145 millió ruszkival sem, akkor 1.4 milliárd kínaival és 145 millió ruszkival majd bírni fognak...
Nincs garancia a sikerre, ha a NATO bevonul. A ruszkik Berlinig szoktak kirándulni vita esetén...
Ez egy vágyvezérelt hozzászólás volt.
Kína exportjának túlnyomó többsége az USA és szövetségesei felé irányul és ehhez mérten eltörpül Oroszországgal való gazdasági kapcsolata - Kínának nem érdeke Oroszország mellett harcolni, ahogyan a nyugat ellen sem.
Az USA épp most vetíti magát közös fenyegetésként Kína és Oroszország irányába egyidejűleg. Ettől függetlenül persze ettől ezek nem lesznek szerelmesek egymásba, de pl az amúgy is szoros hadiipari kooperációt sikerülhet elmélyíteni közöttük (aminek már mutatkoznak jelei).
Ezért nincs lőszer
https://www.bloomberg.com/news/articles/2023-03-14/rheinmetall-says-eur…
Jogos. Ha Európa nem fizet, majd hülyék leszünk lőszert előállítani. El kell kezdeni adókat emelni, hogy a polgárok jólétéből háborúsdit játsszunk.
A hitelt majd valakinek fizetnie kell..
Nincs mese most már meg kell semmísiteni az "ellenséget": Elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen a hágai Nemzetközi Bíróság (444.hu)
A kormánybarát média meg III. VH.-t vizionál: Elképesztő mennyiségű fegyver érkezett Ukrajnába, küszöbön a harmadik világháború (origo.hu)
Nyugatnak le kell állnia a fegyverszállításokkal..de azt nem látom sehol leírva hogy az oroszoknak mit kellene tenniük, annak érdekében hogy tűzszünet és béke legyen.
Ha nem védekezik az ellenség, akkor nincs is háború.
Brékinnyúz: Bajer Zsóti is kiadta az elfogatóparancsot Bidé és Zselé ellen.
A fajtád valószínűleg nem érti, de az embernek elsősorban azon közösség dolgába van lehetősége belepofázni, amelyiknek tagja.
:)
Te úgy gondolod, hogy Bayer Zsolt és csürhéje a nyugat részének tart minket? Hivatalosan is elismernék? Vagy már mi is szállítunk fegyvert? Vagy hogyan máshogy érted a "fegyverszállítások leállításába" beleszólni?
Kérlek, nyiss az oxigéncsapodon.
:)
Mindig elszomorít mikor látom, hogy elértük a határaid...
Örülök, hogy nincs okod szomorúságra.
:)
Amugy hallottatok, hogy jon az uj Harry Potter konyv? Lesz benne egy uj atvaltozastan tanar, aki a fantaziatlan rosszul ervelo progressziveket egy orara gyikka valtoztatja majd, de aztan elmulik.
Az orosz hadsereg válságban van. Szétlopták a felszerelést, ami maradt az szar, demoralizáltak a katonák. A Wagner próbál az orosz haderő helyébe lépni, és itt valójában Prigozsin az aki Putyin hatalmára pályázik. Ez a szerény véleményem.
Az USA/dem megnyerte az informacios haborut.
A csatateren ettol meg lofaszt se tudunk, hogy mi hogy all, mert mindennek allitjak mindket oldalon az ellenkezojet is. Es a valodi haboru tortenelmet ott irjak a csatateren, nem a bulvarlapok irodaiban, es nem is egy NATO tagorszag kanapejan.
Miota elkezdodott a haboru, a nyugati media szerint 42x fogytak ki az oroszok a loszerbol es mar tavaly marciusra kifogyott az osszes orosz tankbol a benzin.
A jó hír az, hogy mi legalább nem vagyunk nyugat:
https://telex.hu/zacc/2023/03/03/az-origo-alternativ-univerzumaban-az-u…
Az origos ujsagirok balfaszsaga megmutatja nagyban azt, amit a Guardian, CNN stb. piciben balfaszkodik ossze. A gond, hogy az elobbit csak parmillio magyar olvassa, az utobbit az egesz fejlett vilag osszes ujsaga atveszi.
Mindkét oldal faszságokat írogat, nyilván a megfelelő propagandacél érdekében teszik.
És összeomlott a gazdaságuk ezért már nincs is háború. Aztán belelóg a bilibe a kéz..
Azért körvonalazódik, hogy Prigozsin egyre nagyobb hatalmat szerez a Wágner sikerei és az oroszok kudarcai révén.
Trump attól fél, hogy letartóztatják hamarosan. Híveit felszólította hogy tüntessenek: Post | Truth Social
Mi lesz most? Ki fog most békét csinálni?
Kinek kell a béke?
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
Inkabb: hogy nez ki egy realis bekekompromisszum?
A mi dolgunk?
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
Alapvetoen nem.
De a nyugati nep 70-80%-a hulyesegeket gondol realis bekefeltetelnek.
A nyugati nép saját önhittsége révén azt gondolja békének, ha le tudja rabolni Oroszország természeti kincseit is, mint tette ezt számos országgal. Ugyanígy lerabolta a világ szürkeállományát is. Ez a rabolt vagyon mostanra elfogyott, az biztosította eddig a nyugati jólétet. A nyugat exponenciális hanyattlásba kezdett, elég megnézni a PPP GDP-t, a BRICS országok megelőzték a G7-eket (a PPP GDP a tényleges össztermékre jellemző érték, nem úgy mint a sokat szajkózott Nominal GDP). Szóval egyelőre az igazi békének nem látom az esélyét, de még tűzszünetnek sem. Viszont attól tartok megint a fasz rossz végén vagyunk.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
Oroszországhoz képest mi is nyugatra vagyunk, azt' nézd meg, milyen szürkeállományt raboltunk le... Ahogy az ismerőseimtől hallom, akiben volt még valami perspektíva, az már rég Indiában vagy Brazíliában építi a karrierjét.
Egy kis nyelvi segítség, a "nyugati nép", "nyugati világ", "a nyugat" nem konkrét országokat jelent.
Igaz, gyuri31 még itt van nekünk, szóval nincs aggódnivalónk.
A Nemzetközi Bíróság nevű gittegylet (sem az USA, sem az ENSZ nem ismeri el) elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen. Putyin, amikor meghallotta:
trey @ gépház
Biden is ott van:
Az amcsi logikai is érdekes, elfogató parancs = érv.
:D
🤣
trey @ gépház
Csak idézem.
Le is fordítom neked:
Az elfogató parancs a tagok részére kötelező érvényű. US számára nem kötelező (mivel nem tag), de magával a döntést jogosnak tartja.
Ez olyasmi, mint, hogy az USA szerint a kazettás bombák gonoszak, akik használják, azok terroristák, csak éppen ők az egyikek, akik nem írták alá a betiltásukat? 🤔 😆
trey @ gépház
..és raktároznak belőle készleteket...
Nem, ezt te akarod belelátni.
Hogy kiszélesítsük, van valami hasonló politikai ok, amit te próbálsz elferdíteni. Ez pedig a következő: US része volt az ICC tervnek. Az egész elhúzódott és politikailag úgy alakult, hogy nem tudták megszerezni az optikailag szükséges belső irányítást. A megfelelő kontroll látszata nélkül ez az US pozícióját gyengítő tényező lett volna, ezért nem tudta az akkor Dem. adminisztráció megfelelő támogatással bevinni jóváhagyásra. Aztán változás történt az adminisztrációban, akiknek még jobban nem állt érdekében csatlakozni egy olyan szervezethez amelynek a vezetéséért küzdeni kell, nem mellékesen még be is citálták volna az US elnökét háborús bűnökért.
Ez így az US pozíciójában elfogadhatatlan volt, most pedig már akár szeretné egy vezető akár nem, politikailag nem tudja eléggé vonzóvá tenni és ezért nem fog belpolitikai frontot nyitni.
De egy szónak is száz a vége, nem tagja az ICC-nek. Ezért nem kötelező rá egy ilyen elfogató parancs. De simán csatlakozhat hozzá és önerőből hozhat hasonló döntést. Az US elnöke pedig (szavakban) meg is erősítette ezt. Kérdés maradnak e szavak ezek (szerintem igen).
😂
trey @ gépház
Ez az érvnélküliség csodálatos a részerdről.
Nehéz arra mit mondani, amikor még te is azt írod ide tulajdonképpen, hogy amit nem tud kontrollálni az USA, annak inkább nem is kíván részese lenni.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Bármit nehéz lett volna ily mértékű mellébeszélésre írni. :)
trey @ gépház
Ha nem akarod érteni mi van a mögött hogy Biden azt mondta egyetért az ICC döntésével, akkor nem akarod. Ettől még tény marad.
Ezt senki nem tagadta. De célszerű lenne átlátni ezen, és meglátni amit odaírtam. Függetlenül egyetért az ICC által meghozott döntéssel. Ez egyelőre csak egy politikai nyilatkozat és szerintem nem megy tovább, de már maga a politikai nyilatkozat sokat mond. Pláne, ha nem marad az.
Én amikor először ezt belinkeltem ugye a vasfüggönyt hoztam fel, ami alatt leginkább azt értettem, hogy ez igenis egy jelentős lépés az elszigetelődés felé. Az, hogy Bayer viccet csinál belőle az szerintem nem méltó egy diplomáciailag fontos eseményhez. (Meg lehet nézni kikkel került egy lapra az Orosz Föderáció vezetője.)
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Ne becsüld le az "Orosz Föderáció" vezetőinek bűntetteit.
lefordítom, amit willy írt:
- USA nem írta alá az ICC -hez való csatlakozás - mert akár egy amerikai elnököt (vagy bárkit) is be lehetne citálni a bíróság elé, ami nem az USA-ban van és ezt egy politikai oldal se szeretné.
DE
USA-nak az érdekei szerinti ICC határozat, akkor simán hozhatnak olyan saját határozatot, ami szinkornban van ICC határozattal és akkor egyetértenek.
DE
ha olyan ICC határozata USA érdekeivel ellentés - akkor pedig olyan határozatot hoznak, ami negálja a az ICC határozatot - ami természetesen csak USA területén lesz csak érvényes.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Rossz a fordítás. A lényeg maradt ki. Jelen pillanatban az US vezetője politikai kijelentés síkján egyetértett az ICC döntésével.
melyik ágba nem tudod beilleszteni ?
csak azt ne mond, hogy márpedig programozással is foglalkozol...
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Az "ágaid" lényegtelenek. Ez a lényeg.
ha nincs érved - negálod a másik vélményét ?
sajnállak - itt vége, te gy nulla vagy.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Ezen borultam a röhögéstől. Ki nem sz@rja le a véleményed? Van véleményed, nagyszerű, de még mindig abból indultunk ki, hogy mit reagált Biden. Majd rászúrsz egy személyeskedő megjegyzést arra, hogy "nincs érved". Mikor elolvasod sztem te is viccesnek találod ezt.
NATO szakik!
Az a hír járja, hogy Lengyelország belép a háborúba, ha Ukrajna nem tudja magát megvédeni. Ebben az esetben is él az 5. cikkely, ha az oroszok visszalőnek Lengyelországba?
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
Hát ha lLengyelországban lődöznek a ruszkik, akkor egyértelműen.
Nem az volt a kérdés, hogy Lengyelországban lődöznek; elég ha Lengyelország csapatokat küld Ukrajnába: vagyis részes félként belép az Orosz-Ukrán háborúba. Erre nem vonatkozik az egyéni(az lenne ha lengyelországot támadták volna meg) vagy kollektív védelem(az lenne ha pl egy másik nato tagot támadtak volna meg).
--
Megjegyzem a valósidejű felderítési és hírszerzési adattovábbítás valamint a tűzvezetés már olyan mértékben a NATO infrastruktúrán múlik, hogy jogos felvetés: a joggal szembe menve nem részes fél-e már a NATO (és annak x-y-z tagországai) a konfliktusnak. Természetesen szeretném azt mondani, hogy nem. De egyre kevésbé vagyok erről saját magam meggyőződve..
Ez egy klasszikus proxy háború már, ugyanaz mint amit Kína csinalt vietnámban, vagy rengeteg afrikai katyvasban az usa és az ussr között.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Tényleg klasszikus, hogy a két szemben álló atomhatalom olyan területen proxyháborúzik, amelyik korábban az egyik országhoz tartozott, és a közvetlen szomszédságában van...
:)
Ukrajna nem oroszország része volt, hanem a szovjetúnió része. Szóval, ez kicsit bonyolultabb talán mint Erdély, ami hozzánk tartozott, elvették és kész.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Felesleges tényekkel fárasztanod a bolondot, a tartótisztje farrpofáitól úgy sem hall meg semmit.
Szerintem azt írtam, hogy Oroszországhoz tartozott a terület, nem pedig azt, hogy Ukrajna Oroszország része volt.
(Sajnálom, hogy olyan helyzetbe hoztalak, hogy jakubovics dörgölőző kommentjét kell eltűrnöd a hozzászólásod alatt. De ha már így történt, remélem, tanulsz belőle.)
:)
Szerintem ha a lengyelek kezdik, akkor nem. De nem vagyok szakértő.
Kezdetnek valaki bemasolhatna az 5. cikkely szoveget. :)
Mi a búbánatért nem tudod használni a google-t? Otthon is másosakt csicskáztatsz a problémáid probélámid mogoldásáért!?
Itt ba+!
Lock
Ha a lengyelek nem vonulnak be orosz területre, akkor ez jó kérdés lesz.
NEM él 5. cikkely
NATO védelmi szövetség - ha oroszok megállnak a Lengyelhatárnál, akkor nincs ok.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Dehát a NATO megtámadta az oroszokat!
Az ötödik cikkely lényegtelen. Aki háborúzni akar, háborúzni fog. Meg az is, akit rákényszerítenek.
:)
Egyetértek. Közben 'társadalmi vitára' bocsájtottam a kérdést és arra jutottunk amit fentebb vázoltál. A NATO szerződés csak egy darab fecni.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
Ha a NATO-szerződés csak egy darab fecni lenne, Oroszországnak nem lennének jogos aggodalmai a NATO miatt. Én annyit mondtam, hogy tudomásom szerint a szerződés ill. a racionalitás értelmében nincs kötelező hadba lépés, hanem az fog háborúzni, aki akar, vagy akit kényszerítenek.
:)
Lelepzted magad megint. :)
Ez a propaganda, és nem a realitás. Tartótiszted nem érezheti jól magát!
Azért használtál félkövér szedést, hogy még jobban látszódjon, hogy magas szinten térdelsz?
:)
Ha kihúzod a szádból a oroszpéniszt, akkor lesz neked is alkalmad körbe nézni a világban.
Szerencsére könnyű dolgom van, mert a számba sem vettem.
:)
A főnököd: Jason Jay Smart a Twitteren: "PUTIN 🇷🇺- XI 🇨🇳 MEETING Putin attempting to persuade Xi. https://t.co/yHbT9wOiXq" / Twitter
:)
Biztos nehéz, de javaslom, ne bízz meg feltétel nélkül a tartótisztedben, és legközelebb nézd meg, milyen linket posztolsz.
:)
Már az is gond, ha neked tetsző dolgot postolok? :)
A kérdést nem értem, de azt sajnálom, hogy a fajtád aktívan részt vesz a közgondolkodást, közbeszédet fertővé tévő folyamatokban.
:)
Ma hozta le a 444-hez kapcsolodo Lakmusz, hogy ez a kep photoshoppolva van.
Te meg elhitted, mert propagandaval agymosott fogyatekos vagy.
Még szerencse hogy a fajtád ennyire haladó! Anyád és apád után magad a legfogyatékosabb, mert még egy szmájli jelentését sem érted. Az meg hogy egyből személyeskedni kezdesz, az náci fajtád miatt van.
lock. Érveléstechnikai tananyag.
Mégis miről kell érvelni egy nácinak? Arról hogy a fajtája pont annyira fogyatékos mint a magyarok ahova én is tartozom magam?
Fajtaja a kutyanak van tovabbra is. Ahogy terdelni is ti szoktatok, vezetok nem szoktak, barmennyire nem tetszik, Putyin is egy vezeto.
A naci definicioja pedig nem az, hogy valaki, aki visszakerdezes nelkul nem veszi be a progressziv propagandat. Ahogy az se naci, aki a 2021-es elovalasztason nem Dobrevre szavazott.
De ha megis naci lenne valaki akit annak nezel, akkor is kellene ervelni, csak nem tudsz, mert tul hulye vagy eszervek hasznalatahoz.
Gáz ez a "libsi" szöveg.
Megjegyzem, a kettyós germán szopat titeket.
:)
Mér rontod el a bulit. Szopjanak, ha szeretik... :)
A ketyós germánért meg számolunk!
Persze, hogy számoltok. A germánok már csak ilyenek. A germán zsidók meg pláne. Szóval megint nem mondtál sem újat, sem lényegeset. Majd írd meg, mi lett az eredmény, hátha megörvendeztetsz minket az értelem valamiféle jelével.
:)
Mint utaltam rá, érdemes egy pillantást vetni a linkre.
:)
Van itt egy másik. Ha ezt is benyalod, akkor nagy gáz van ott a toronyban; és inkább vágd le magad a netről, töröld magad mindenhonnan, és élj a középkorban. :)
Ez a kép nagyon atom! Trump letartóztatásáról is vannak nagyon jók. A valóság szövete már eddig is szétesett, és amit most kapunk helyette az ezerszer viccesebb.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
He?
:)
És itt majd tapsikolnak hozzá!
trey @ gépház
Nyilván a lengyelek saját nemzeti érdeküket tartják szem előtt, de majd jönnek a "haladó" fajtájú a bayerzsótik, akik jól megmondják a tutit.
fegyveres harc egy másik ország területén - az mitől nemzeti érdek ?
most egy magyar fegyveres konfliktus Erdélyben, most ne vegyünk ide , mert az nemzeti érdek volna..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Pont annyira mint az oroszok támadása és háborúja az ukránok ellen.
De: Megtartjuk a jogunkat, hogy saját nemzeti érdekünket mi magunk állapítsuk meg, és tiszteletben tartjuk mások jogait is erre. Ezért az hogy Ukrajna egyetértésével vagy kérésére Lengyelország katonai támogatást nyújt, az csak is a két érintett ország saját belügye.
én nem tudom, hogy oroszok milyen érdek mentén támadta meg ukrajnát - nem is érdekel.
két szláv nemzet régen egy országban voltak - majd a szétesett az az ország - most meg ölik egymást, mind a kettő háborús nép, ágyútölteléknek való.
Mivel az egyiket utálni kell nehogymár szeressem a másikat - ez nem így működik - bár itt a világban azt akarják erőltetni..
szar mind a kettő.
most az ukránokkal hitették el, hogy kevésbé büdösek, mit a másik..
régen a filmekben:
- ukrán bérgyilkos volt
- ukrán maffia
stb.
most meg ők mentik meg európát :-D
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
aztán mégis csak jön a mantra:
meg bugyuta felősség hárítás:
és a szokásos felsőbbrendűség:
Ez NEM felsőbbrendűség, de így működik a világ, emberiség. Csak divat lett elhallgatni "PC" lett hazudni..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Dehogy nem: a nacionalizmus a zárt társadalmak sajátja.
A nacionalizmus a társadalmak sajátja. A párhuzamosan egymás mellett élő társadalmak (ezt szokás nyílt társadalomnak becézni)-al az az egyetlen probléma, hogy folyamatosan egymásnak feszülnek.
Mint például Magyarországon?
Mesélj, szerinted milyen párhuzamos társadalmak élnek MO-n.
Hát volt már ilyen hír... Sajnos...
A Mi Hazánk Mozgalom elutasítja az Opre Roma Párt elképzelését az autonóm "cigány tartomány" kapcsán
kezedben adnak egy puskát, előtted 4 ember áll:
- családtag
- rokon
- honfitársad
- idegen, másik országból
valamelyiket le kell lőnöd - melyiket lövöd le ??
Elmondásod szerint, ha NEM az idegent lövöd le - nacionalista vagy !!! - jó vigyázz mit mondasz !!!
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
A szokásos infantilis agymenés.
ezt gondolat kísérletnek hívják, de látom nem ment át...
Nem gondoltam, hogy körítést is kell írni, hogy tegyük fel egy elméleti kérdést..
Egyből azt irtad, hogy infantilis agymenés.
igen, én vagyok a hüje hogy veletek szóba állok.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Ha csak megkérnek, hogy válasszak 4 ártatlan közül akkor nem fogok együttműködni, válasszon ő, még akkor is ha engem választ.
humánus válasz, már már hősies - elfogadom.
De kiváncsi lennék, hogy a valóságban mi történne..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Végre sikerült találni egy helyzetet, amelyben fontos az anyós jelenléte.
:)
Vegre ezt is megeltuk ----> kezedbe
nköszönöm, hogy olvasod és kijavítottad amit elírtam.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Ukrán maffia. Ilyenekről ma már nem beszélünk. Na de 20 évvel ezelőtt... Kis időutazás.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Volt ilyen is.
Hajjaj, az biztos. Mogiljevicsnek még magyar barátnője is volt.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Mint az oroszok?
trey @ gépház
Mint pl. Viktor.
Hogy jön ide?
trey @ gépház
Nemzeti érdek...
A háborúba belépéshez hogy jön.
trey @ gépház
Úgy ahogy a háborúba nem belépéshez. Minden ország saját maga mérlegel (ha van lehetősége) aztán azt csinál amit akar. Ha katonai segítséget nyújt Ukrajnának akkor az kettőjük belügye.
Szerintem számos orosz (troll) máig is abban a hitben él, hogy 1939 szeptember 17-én Lengyelország támadta meg Oroszországot.
Mi a lényege ennek a messze mutató terelésnek?
trey @ gépház
Csak illusztráció ahhoz, hogy mennyire tévednek a lengyelek (finnek, moldávok, grúzok, etc), ha azt hiszik, hogy van félnivalójuk Oroszországtól.
Gondolom, hogy a nemzeti érdekük Ukrajna oldalán harcolni, mikor a legtöbb lengyel területet pont Ukrajna bitorolja. Ráadásul élhetetlen kisebbségi törvényeik vannak, ha jól tudom.
Voltak olyan pletykák, hogy azt tervezik, hogy bevonulnak a történelmi területeikre békefenntartóként mikor összeomlik az ukrán hadsereg. Ennek még talán volna értelme. De Oroszországgal háborúzni?
https://www.youtube.com/watch?v=FUhgaWUgJ_M, https://www.youtube.com/watch?v=ixcxF7pCRJg
:)
A fajtádnak ez a sok marhaság a fő tápláléka.
Az ilyen kommentekből látszik, hogy meg sem nézted.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Ezek a önjelölt "biztonságpolitikai szakértők" turnéznak az áltudományos elméleteikkel, könyveket adnak ki, jól megélnek a háborúból. Az egész gondolatmenetük arra épül, hogy a Nyugat és az USA provokálta a ruszkikat. Amit csinálnak egy turné, csak éppen nem zenészek, hanem okoskodók. A Kissinger meg mint valami szent próféta, mindenhol megjelenik az rég meghaladott elméleteivel (konteóival) mint alapigazság. Igazi propagandisták ők is.
rég meghaladott elméleteivel (konteóival)
---
Mesélj mégis ki neked szaktekintély? :D (a saját gondolataidon túl?)
Miért gondolod, hogy be kéne nyalnom bármely "szakértő" véleményét!? Szakértőket a kormány, a bíróság kér fel, nem pedig lakossági fórumokon parádéznak... Láttál te már statikus igazságügyi szakértőt a médiában haknizni? Ez egy megélhetési forrás sokaknak, biztonsági szakértőként konteokat harsogni...
Én ezt kérdeztem:
Nem azt, hogy kinek a véleményét kéne benyalnod. A kérdésem továbbra is áll:
Kit tekintesz szaktekintélynek?
A megfogalmazásodra kitérve: a "miért gondolod" kapcsán: fogalmad sincs, hogy mit gondolok, ilyen irányú kijelentés/feltételezésbe kérlek ne is bocsátkozz; A saját gondolataidat fogalmazd meg: engem érdekelnek.
--
A Te kérdésedre válaszolva:
Persze, ha témába vág akkor rögtön igyekeznek a médiumok felhajtani bárkit akit a témában releváns emberként el tudnak érni: pl a török földrengés kapcsán elkezdték megszakérteni, hogy mennyire gyenge minőségű anyagokból folytak az építkezések.
Biztosan van aki ebből -is- él.. ..ettől még nem gondolom, hogy ez invalidálná bárkinek a gondolatait, véleményét. Az biztos persze, hogy a legalaposabb aktuális helyzet képpel olyanok rendelkeznek akik semmit sem fognak róla megosztani :).
Leírtam, de a gyengébbek kedvéért leírom: Az aki bizonyította már szaktudását. Pl.: a PENTAGON munkatársai azok akiknek van valódi adatokra rálátásuk, és reálisan tudnak tervezni. A kamuegyetem kaudoktorai számomra nem azok, és ezért az összes hazai nemzetvédelmis, MCC-s és minden más az nem az. Az más kérdés, hogy a valódi hozzáértők nem youtube huszárok (ugye doktor Nógrádi Tanárúr!?), és nem a sajtóban feszítenek, sőt még a véleményük sem szivárog ki soha.
Nos hát ezért nincs értelme a youtube huszárokat megnézni, mert amit ma mondanak azt elmondták tegnap, is meg tegnap előtt is. Nógrádi például 1 éve nap mint nap fellép ugyan azzal a felszines műsorával... 3 hét alatt megírt 4 könyvet, közben még a felesége is megírt 1-et, aztóta minden faluba elmegy dedikálni azt.
oké én valami konkrét hivatkozásra gondoltam, ahol ezektől a számodra hiteles forrásoktól információkhoz lehet jutni...
Akkor mégis hogyan informálódsz tőlük?
Szerintem egy nagyon hiteles forrás pl. japánt érintő ügyekben a japán külügyminisztérium:
Kedd reggel Kijevbe érkezett Kisida Fumio japán miniszterelnök, hogy kifejezze tiszteletét az ukrán nép bátorsága és türelme iránt. Kisida Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozik, hogy "kifejezze tiszteletét az ukrán nép bátorsága és türelme iránt, amely Zelenszkij elnök vezetése alatt kiáll hazája védelméért, valamint Japán és a G7-országok vezetőjeként szolidaritásáról és rendületlen támogatásáról biztosítsa Ukrajnát" - írta a japán külügyminisztérium közleményében
Akkor az Orosz-Ukrán háborúban az Orosz ill. Ukrán külügyminisztériumok nyilatkozatait tartod hitelesnek?
Hitelesebbek, mint a "szakértők".
Mármint a két fél propagandistáira gondolsz akik a saját áldozatokat titkolják, az ellenségnek okozott károkat 3-6x os szorzókkal harsogják? Olyanok mint a politikusok... tudod ha mozog a szájuk..
Szerintem csak szívat. Mert ennyire hülye senki nem lehet.
:)
A fajtádnak választást kéne nyerni, hogy ti jelölhessétek ki a gazdáitok számára megfelelő biztonságpolitikai szakértőket.
:)
Az külömbözteti meg a magad fajta haladót, az átlagtól, hogy nem akar választást nyerni, nem rgaszkodik a hatalomhoz foggal körömmel.
Értsd meg bolond, a 'mások' nem akarnak kormányozni, legyőzni, ideológiát terjeszteni. Az a tehetségtelen, megélhetési politikusok privilégiuma. Pl. Rogán Tóni, Szíjjártó Pepe stb.
Ebből nehéz kihámozni bármi érdemit, ami releváns a valóságra.
:)
A haladó fajtádnak igen, a 'más' simán értelmezi.
Őszintén meglep, hogy a magaménál nagyobb mentális problémával küzdő emberbe futottam bele. Mondhatnám úgy is: aztakurva!
:)
A mérték mindíg szubjektív, és egyenenként változó. Van akinél a kevesebb is képes a cselekvőképességet korlátozni...
Az ilyen kommentekből látszik, hogy meg sem nézted.
Abban azért csak egyet értesz, hogy még ha azt is állítanád, hogy mondjuk mi itt a hupon 0%-ban értünk hozzá, a NKE (volt Zrinyi) egyik oktatója csak megközelíti az 1%-os hozzáértést szerinted is, nem? Tehát azért csak érdemes meghallgatni mit mond, vagy mindenki ostoba rajtad kívül?
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Szarom le, hogy mit mond a (nem)létező egyetem doktortanárúra. Egyrészt Magyarország katonailag nulla hasonlóan nulla tábornokok vezetése alatt, akik a semmit sem érő katonai akadémiákon doktoroltak. Díszpintyek mind, mint pl. a Frst Gentleman Úr is az!
Kurvára nem érdekel sem a véleményük, sem semmi. Meghallgatom inkább a világ legerősebb haderejével és legjobb hírszerzésével rendelkező Pentagont, vagy az érintett ukrán vagy orosz véleményeket. A többi macskajancsi csak ül a CNN vagy ZDF hiradói előtt, aztán próbál saját véleményt formálni.
De ember, most komolyan, pont ez a probléma. Akkor amit csinálsz az olyan, mintha a Phillip Morristól kérnél véleményt a cigarettáról, tényleg úgy gondolod hogy az érintett oldalaknak érdeke igazat mondani?
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
https://www.imdb.com/title/tt0427944/ :)
Miért zavarod meg őt a kritikát nem ismerő térdelés gyakorlásában? Ez olyan, mintha a vasárnapi mise közben berontanál a templomba, és hangosan ateistáskodnál. Szégyelld magad! :)
:)
Ha jól értem, csak a fejedben létező hangokat hallgatod?
:)
Ki mondta, hogy nem sz@rok az összes f@sz véleményére, köztük a tiédre is?
A válaszod hasznos, bár szerintem idáig is nyilvánvaló volt, hogy a szavaid szellemi szemetet szarnak az asztalra.
:)
Örülök, hogy segíthettem. :)
en kettot :D
Szerintem csupán az látszik, hogy – elvtársaihoz hasonlóan – egy magasan szálló egyszarvú hátán térdelve intézi hozzánk a hozzászólásait.
:)
Érdekes videót találtam, érdemes megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=3UmUpnOIRJE "U.S. veteran speaks out on life in Russia after sanctions"
USA veterán Szibériába költözött és bemutatja az ottani életét. 16 perc angol nyelvű.
Őszintén szólva nekem ez a videó tele van red flagekkel ami számomra azt kiáltja, hogy ez full kamu. Legalábbis ha nekem kellene olyan anyagot terjesztenem ami inkább az érzelmekre hatva azt közvetíti, hogy az országomban minden rendben, 100% hogy ilyen videót készítenék. Ha megnézem igazából semmi sem derült ki azon kívül, hogy "Ukrajna nem nyerhet" "Kalifornia tele van bűnözéssel" "a szankcióknak semmi hatásuk sincs" stb. Tele van természeti képekkel és érzelmileg manipulatív montázsokkal, a fickó semmit sem beszél oroszul 10 hónapnyi tartózkodás után, nem látjuk miből és hol él pontosan, csak beszél és beszél még egy interjú formáját sem betartva, szerintem abszolút hiteltelen és megrendezett.
De tekintsünk kicsit távolabbra, itt van ez a videója az egyébként 2 hónapos csatornájáról: Propaganda or Patriotism? Erre is igaz ugyanaz amit fentebb írtam, hogy igazából az egészből annyi jön le, hogy amerikában agymosnak, oroszoknál pedig nem (használja is a robotos viccel azt a technikát amikor egy eltúlzott állítással hitelteleníted a másikat pl. ahogy a covid cirkusz kritikája egyből "laposföldessé" tesz). Maga amiről beszél viszont baromi érdekes, már csak azért is amiket fentebb felsoroltam, mert ezek a technikák ugyanúgy igazak az amerikai oldalra, és ez a "propaganda vagy patriotizmus" vita már évekkel ezelőtt is előjött egy volt kollégámmal az amerikai háborús filmekkel kapcsolatban, és a kettő egyébként nagyon könnyen összemosódik akár akaratlanul is. Tehát ha még el is fogadom, hogy ez a Daniel Castellon létezik és ez mind megtörtént, akkor is érdemes összehasonlítani ezeket a csatornákat pl. a Telex vagy 444 összevágásaival - baromi manipulatív, mint egyre inkább minden manapság.
Edit: Eszembe jutott ma reggel mire emlékeztet a Daniel videó, emlékeztek Kcriss-re? Ugye miután eltűnt pár hónapra rá feltöltött egy igen érdekes videót. Ugyan az a megrendezettség érzésem van mindkettőtől.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Jöhet a papagájkommandó örömködni és helyeselni:
https://index.hu/kulfold/2023/03/22/haboru-orosz-ukran-konfliktus-vlagy…
At this point simán el tudom képzelni hogy a lengyel hadsereg önmagában erősebb mint az orosz. Szóval ugatni meg fenyegetőzni lehet, de szerintem a bácsi nem vágja inkább a történelmet.
Hat a lengyel hadsereg onmagaban biztosan nem.
De a NATO hadsereg igen.
Meg az oroszoknal ott a hadi tapasztalat, mint masik elony, ami rajtuk kivul kb. USA-nak van rendesen.
Ha az oroszok nekimennenek a lengyeleknek, az elso ket hetben jobban haladnanak, mint Ukrajnaban. De egy honapon belul a NATO mar minden iranybol elfoglalna ezt-azt. Nem erne meg nekik.
He?
:)
Szerintem se fognak.
De amire valaszoltam abban azt elemeztek, ahhoz volt hozzafuzni valom.
A helyzet az, hogy vannak, akik remelik, hogy Putin nem tanul Hitler hibaibol, hanem elkoveti ugyanazokat a hibakat. Remelik? Tenykent kezelik nehanyan, hogy maskepp nem is tortenhet.
Es igy lesz tema, hogy megtamadja Putin esetlegesen egy NATO tagorszag teruletet.
Szerintem nem érdemes bemenni a térdelő söpredék zsákutcájába. Náluk Putyin halott, de háborút indított, gyerekeket raboltatott el és le kell tartóztatni, pedig ugye halott. Náluk az orosz hadsereg semmit nem képes elérni Ukrajnában, de az oroszok elmennek a La Manche csatornáig, szóval az ukránok hamarosan visszafoglalják a Krímet. Náluk a jog mindenek felett áll, ugyanakkor szerintük a nyugati világ gazdag országainak semmilyen vállalást nem kell betartani. Stb. A köröm alól kipiszkált kosz is több nyitottsággal és kritikával fordul a világ felé, mint ezek a szervilis kretének.
:)
Nyugodjon meg a fajtád! Most éppen az ukránok támadnak, és a ruszkik iszkolnak.
Mármint hova iszkolnak? Kb. fél éve berekedtek azokra a területekre, ahol egyáltalán bármi keresnivalójuk van, és azokat stabilan tartják is.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Amugy ertelmezted, amit irt?
Szósaláta. Benne van az elmúlt 300 év minden konteója összemixelve.
Olyan "konteokat" irt le, amikbol a szoveg stilusabol is nyilvanvalo, hogy o egyikben sem hisz. Sot, gunyolodik azokon, akik hasonloan gondolkodnak, de ezekben a dolgokban egymassal ellentetes dolgot hisznek. Ellentetes konteot, ha ugy jobban tetszik.
Erre idejossz, es beegeted magad azzal, hogy az egyik allitas ezek kozul teny, a masik meg hogy lenne mar igaz.
Aztan "salatakonteozol", amin keresztul magadat is lehulyezed az azelotti kommented tartalmaert.
Mitol vesziti el valaki ennyire az elemi logikajat? Hogy juthat el valaki oda, hogy mar annyira nem tud logikusan gondolkodni es szoveget ertelmezni, mint te?
Mi vagy te valami testőrféleség? Boldog lehet ez a bolond, hogy akadt egy talpnyalója. :)
talpnyalója
Mikor ertitek mar meg? Mi nem nyaljuk senkinek semmijet veletek ellentetben.
Hát bolondnak a stílusával általában én sem értek egyet, de tény, hogy abszolút reálisan és következetesen gondolkozik.
Visszautasítom a vádakat!
:)
Bolond már annyira abszolúlt reális és következetes elme, hogy ő már egy kiborg a szuper AI-vel. Nem is tudom, miért fáradozik Doktorminiszterelnök Viktor CSOK-ot osztogatni, és reprudukálni a tökéletes tökéletleneket, ha itt van bolond a tökéletes donor, akit csak klónozni kéne.
Nem vagyok meggyőződve róla, hogy jakubovics elhiszi az egymásnak ellentmondó nyugati narratívákat. Mégis terjeszti őket, és ez teszi undorítóvá a tevékenységét. Egyébként az nem kérdés, hogy ha lenne rá okuk és módjuk, az oroszok tényleg elmennének az Atlanti-óceánig. De nem az oroszok hibája, hogy Európa részben az olcsó orosz nyersanyagok által szerzett vagyonból csupán annyit költött a haderejére, hogy most lefosott bokával kell állnia, mert az orosz megmozdult. Nem csoda tehát, hogy a nyugatfelszopók kiabálnak, hiszen olyan valós problémák vannak Európában, melyekre a vezetés nem képes megnyugtató választ adni, sőt, a KV idején kifejezetten nyugtalanító dolgok történtek, sőt, ezekért nem is igen vállalták a felelősséget (pedig a "haladó" nyugatfelszopók mantrája az szokott lenni, hogy nyugaton a nagyszerű* vezetők ~mindig önként vállalják a hibákért a felelősséget). Nem igazán értem, hogy térdeléssel és baromságok szakadatlan ugatásával hogyan lehetne javítani Európa helyzetén. De ők mégis ezt csinálják.
Szerintem jakubovicsnál valami elszakadhatott, mert az értelmes érveket** helyettesítő agymenései helyett nemrég már a felmenőire (germán, zsidó***, székely) kezdte letámasztani a semmitmondó mondókáját. Meg mostanában elég sokszor került @ a szavaiba, és arról is értekezett, hogy mennyire nem érdekli őt, amiről épp szó van, és amivel kapcsolatban épp mellébeszél. Stb. Gondolom, ő is aggódik a magyarok és az európaiak jövőjéért, és ilyen nyomorultul reagálja le. Ráadásul Orbánnak megint kétharmada lett. Stb. Saláta és a többi. Stb.
* nagyszerűek, hiszen nyugatiak
** amik kb. sosem voltak neki
*** természetesen ez abból derült ki, hogy kijátszotta az antiszemita kártyát
:)
Micsoda empátia. :)
Voltak olyan hangok is Keletről, hogy estére már Bécsben vacsorázunk. Persze amikor Ukrajnában az ukrán katona visszalőtt, akkor jött ez a proxy háború szöveg, miegymás okádék, ami a mai napig ömlik a ruszki csatornákon. "jól pofán kell verni a Nyugatot...", meg az "orosz medve megmozdult..." tartalmú baromságokat át is emelted mindennapi retorikádba.
Miféle probléma ami a Nyugatot súlytja. Az az állításod, hogy a ők támogatják a háborút, most meg csak egy ország van a térképen, aki nem is tudna harci eszközöket és támogatást adni mert neki sincs, az Magyarország. Egy ország van ahol súlyos hgazdasági problémák miatt Európabajnok az infláció, az Magyarország. A vizionált nyugati problémák csak Magyarországon léteznek.
Valóban igazad van, több mint 1 éve és több mint 8 HUP témában adtad elő agyvelőamortizáló beteg propagandádat, hogy az oroszok már Bécsben fognak vacsorázni. De valahogy mindíg elmaradt a vágyott áttörés. Helyette csak mantra van azóta is. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy Kína elkezdte begyűrni maga alá az oroszokat.
Érdekes gondolatok. Milyen drogot kell fogyasztani ahhoz, hogy az ember magáévá tegye őket? Elég térdre borulva nyugati spermát szívni és nyelni, vagy szükséges más idegen anyagot is a szervezetbe vinni?
:)
Ha nem értelmezte volna, nem reagált volna rá kritikátlan kretén nyugati propagandista dumával.
:)
Ezt azért kifejthetnéd ismét, legyen már megint egy kis szájkarate. Már nagyon lapos így ebben a nagy egyetértésben ez a téma.
Hint: magantulajdonhoz valo jog, magantulajdon serthetetlensegenek elve
Ügyes volnál, ha téged kérdeztelek volna. De így behányok attól, hogy hülyeséget írogatsz egy beszélgetés közepébe. Én bolondra lennék csak kiváncsi. :)
A fajtád sikeresebb lenne, ha nem mindig magából indulna ki, illetve ha legalább néha számításba venné az ún. realitást.
:)
IMF hitel - $15.6bn
https://www.bbc.com/news/business-65034765
Csak hogy tiszta legyen mit fognak a leszármazottaink is fizetni.
ha nem lesz ukrajnácska, akkor ki fogja visszafizetni ?
IMF le fogja írni - mint be nem szedhető kintlévőséget.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Ez kérdésbe bújtatott propaganda lenne?
Honnan tudod hogy lesz IMF?
Technikailag hitel. Effektíve rájuk locsolt pénz amitől senki sem várja, hogy valaha is vissza tudnák fizetni: az eddig odaküldött támogatások jelentős része is ilyen: csak már a fedezetként hivatkozható vagyonelemek is elfogytak.
--
Nem az a releváns kérdés, hogy lesz-e és milyen fennhatóság alatt, hanem hogy az akármilyen állam(ok) ami ott lesz(nek) tud(nak) és akar(nak)-e majd fizetni.
Bírom ezeket a jövőben folytatott beszélgetéseket, amik így kezdődnek: "Mi lesz ha..." Aztán úgy folytatódik a okoskodás, mint ha a vágyott a jövő már jelen lenne...
Tekintettel arra, hogy az IMF hitelezési szabályait kellett módosítani arra tekintettel, hogy senki sem várja azt, hogy ezt a hitelt a kedvezményezett valaha is vissza bírja fizetni igencsak lényeges kérdés, hogy ki fogja :).
Az IMF mögött az 'nyugati' országok állnak, így az IMF már ki van fizetve. Most csak a tulajdonosok pénzét fogja befektetni, mert a pénz az megromlik.
Adnak neked 2 fabatkánt x időre azért, hogy utána n*2 fabatkát kérjenek vissza. A különbözetet vagy a kedvezményezett vagy a kezes kell kifizesse: különben miért is érné meg az egész ügylet?
Nem lehetne, hogy inkabb az oroszok fizessenek 30 milliard dollart a Krim nemzetkozi elismereseert cserebe? Szivesen nepszavaznek errol a G7+EU tagjakent, hogy IMF 16 milliardos dollar kezesei legyunk, vagy 30 milliardos haborus jovatetelert cserebe kinaljuk fel az oroszoknak a Krimet, oszt akko' nem kell kezeskedni a jovobeli unokaink adojabu'.
Fizessenek 30 milliárd dollárt üres szavakért?
:)
Legalabb legyen nekik felkinalva. Jo esellyel visszautasitjak, de cserebe megmondhatjuk, hogy nem akarunk mi, a G7 es EU lakosai kezeskedni egy ukran hitelert, mert leszavaztuk.
Meg mindig johet egy counter-offer, hogy megis honnantol gondolnak ok, hogy ezek tobbek lennenek, mint ures szavak.
A beketeremtes es ahhoz kapcsolodo kolcsonos bizalomvisszaepites osszes lepcsofokat en talaljam ki?
Szerintem legfeljebb azt találhatod ki, hogy a bilibe lógó kezed milyen matériába lógatnád szívesen. Gyk. se abba nincs beleszólásod, hogy mit csinál az EU, se abba, hogy mit csinál Oroszország.
:)
Es mibol "derul ki", hogy nem tudom, hogy nincs beleszolasom?
De ha mar fizetni fogom, velemenyem lehet?
Mi a véleményed?
:)
Az, hogy szavazhassanak az EU+G7-ek adofizetoi arrol, hogy az adojukbol kezeskedjenek-e ilyen ugyben.
Azt gondoltam adok alternativat, ha mar szavazas, de arra lehet patch-et bekuldeni, ha nem eleg jo. :)
Legutóbb mikor lehetett népszavazni ezekben az országokban arról, hogy mire költődjék az adófizetői pénz?
:)
Amikor osszegyult ra alairas / vezetoik kiirtak. Azaz nagyjabol soha, sot, mar populizmusnak minosul nepszavazasokban gondolkodni.
Nem minősül, csak van megfelelő Alaptörvénybíróság, ami minden kezdeményezést meg tud semmisíteni (ha nem a NER-től jött).
Szerintem valamennyire a brexit-népszavazás is abba az irányba hat, hogy a vezetők ne kérjék ki a nép véleményét. Kivéve, ha előre borítékolható, hogy az állampolgárok arra szavaznak, amit a lobbisták kilobbiztak a döntéshozóknál...
:)
Pontosan. Egy valamirevaló minta jogállamban teljesen felszámolják a népszavazást mint lehetőséget.
2db B52 bombázót fordítottak vissza az orosz határtól hétfőn a Balti-tenger felett.
mentek békét szórni...
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Mit szívtál?
nem élek semmiféle tudatmódosító szerrel..
A bombázók azért repültek, hogy megfélemlítse az oroszokat - illetve tesztelték a reakció időt..
B52-vel bombázták Belgrádot. Leromboltak 11 vasúti és 29 közúti hidat több száz bevetéssel 50x240kg bombát szórva az országra.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Pedig jó anyagot tolsz. :)
- Szerinted, miért repülnek ?
Tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy mit gondolsz - lehet, hogy okosat gondolsz (lehet...)
Egy dialógusban mindenki elmondja a véleményét - én arra várok, de csak viccesnek szánt benyögések jönnek..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Eltévedtek? Gyakran a ruszkik is eltévednek.
Érdekes, hogy a haladó Toroczkai érvei mennyire alaptalanok.
https://youtu.be/661rHZUZTPM
Érdekes, hogy a haladó Marci érvei mennyire alaptalanok.
https://www.youtube.com/watch?v=88u3XbHi8-g
Megjegyzem, Marci kezdte a sárdobálást, ahelyett, hogy meghívta volna Toroczkait egy vitára. Így menni fog a manipulatív adok-kapok mindkét oldalról. Aztán mindenki azt hallja meg belőle, ami neki kedves.
Egyébként meg az ég kék, a fű pedig zöld.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
Szóvel a szupergazdag az egész világot irányítani tudja? Ez pont ugyan olyan konteo, mint hogy az USA irányítja az EU-t. És adódik a kérdés, akkor mi az igaz? Az EU-t az USA vagy a szupergazdagok irányítják? Vagy hol ez hol az? És az EU tagországok miniszterelnökei, mert végül is ők szavaznak személyesen.
Gondolom ismered a szólást, hogy "Mi a különbség a konteo és a valóság között? Fél év.". Ez egyre gyakrabban bizonyosodik be. Egyébként meg idézet tőlem:
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
A konteó mindig konteó marad. Maximum a támogatói bemutatják róla, hogy van olyan körülmény amikor lehetne igaz és ezzel bizonyítottnak is látják.
Már megint hülye vagy.
Érvek megint csak lemaradtak :) Cserében csak személyeskedést írtál.
Amíg "benne ülsz" egy adott eseményben elég nehéz megítélni, kell általában 50+ év mire kitisztul a kép meg előkerülnek bizonyos dokumentumok, én nem is mondom hogy feltétlenül bárki higyjen el "konteókat" de azért... hát na. Szóval ha baromi gyanús korrelációk vannak azt hadd lehessen már anélkül felvetni, hogy már nekifutásból "lekonteóznák".
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Ez most nem a moszkovita narancsfejű huppereknek szóló realitás:
Orbán Viktor és az Európai Tanács többi tagja többek között abban egyeztek meg mindenki jóváhagyásával, hogy
Paczolay Máté külügyi szóvivő:
A nagy kérdés: Lesz e Svédország NATO tag? És ha nem lesz, akkor kapunk e majd grippeneket vagy csinálunk egy repülőgép gyárat is Debrecenben a vakcina gyár mellé?
Miért ne kapnánk? A törökök gátolják őket.
Szerintem más nyugati repülőgépgyártók is léteznek. Ráadásul a nyugatiak sem hülyék, és tudják, hogy ha nem adnak el nekünk valamit, amiért bőven rendes árat fizetnénk, akkor csökken a Magyarország feletti befolyásuk.
:)
Ezek olyan kőkemény döntések és intézkedések, hogy a fajtád által ellenségnek bélyegzett valamennyi vezető összefosta magát. Még Putyin hulláján is gatyát kellett cserélni.
Amúgy meglepő, de a bevezetődnek hellyel-közzel még van is értelme, hiszen a felsorolt látszatintézkedések jellemzően azt célozzák, hogy továbbra is elégedetten térdeljetek az uraitok előtt.
:)
Mindíg ledöbbenek azon balgaságomon, hogy fenntartásaim ellenére elolvasom amit írsz aztán verem a fejem a falba, hogy már megint értékes perceket raboltál el az életemből. Komolyan n+1 (n>végtelen -2) alkalommal ugyan azt a baromságot böffented ide. Volt időszak amikor a kutyakekszes mantrát toltad, most a térdeplős verzió megy már évek óta. Copypastelrd a digitális szemetet, és semmi információtartalom soha.
No, csak észrevetted;)
Kérlek, ne ferdíts. Nem tudod a fejed a falba verni, mert előtted áll, aki előtt térdelsz, hátulról pedig Orbán szorongat és pocsékol meg.
Van még kutyakekszem, de fel kéne mutatnotok valami teljesítményt, hogy adjak belőle. De persze az is igaz, hogy utaltak rá, hogy ha lehetséges, akkor kevésbé dehumanizáljam a fajtád. Ebben hathatós segítséget jelentene számomra, ha nem térdelnétek egy repülő egyszarvú hátán, és nem ugatnátok kutyaként onnan, hanem két lábbal a földön állva, emberi hangon közölnétek ~értelmes gondolatokat.
:)
Ok, de defcinicót kérek az értelmes gondolatokra, ha már a más véleményt képtelen vagy 'normálisnak' elfogadni*.
* borderline személyiségszerkezet
Már a címadás is (szándékosan) hibás.
Vótmá. Újra bele akarsz bukni?
:)
Ezért írtam hogy szándékos provokáció. Mert nem merted leírni, hogy orosz agresszió...
Miert? Kotelezo leirni? Kulonben megversz?
A hollandok elzárták Kínát a modern chipgyártó gépektől, így most hogyan fognak az oroszoknak exportálni: Link
Kérdés: értelmes chip mobiltelefonhoz, laptophoz, pc-hez kell, vagy drón, esetleg rakéta irányításhoz is?
Nem vagyok meggyőződve, hogy egy drón (pl. iráni öngyilkos) vezérlőchipje egy raspberry pi-nél többet tud, de javítsatok ki, ha tévednék.
Az iráni drónban valami STM32F van. Azon szörnyülködtek nyugaton, hogy a szankciók ellenére be tudták szerezni.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
2$-ért adják az alin az egyszerűbb típust a kínaiak.
:)
STM MCU-t még itthon sem lehet beszerezni, az összes kereskedőnél 0 a készlet :D
Itthon nem, de Kínában szarásig van eredeti is és 'koppintott' is. Amikor látszólag Kínában sem volt, akkor is volt csak kicsit mélyebben és háromszoros áron.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
Persze, mert a szovjetek viszik az összeset. Azért rakétába én se szívesen tennék hamisítványt.
Pedig állítólag így is sok a hibás, és célt tévesztenek.
Kína összeszerelő ország. Chipet ők is veszik.
Ennek homlokegyenest ellent mond a cikk amit linkeltél.
Kérlek válszolj kérdés 1., 2. -re.
Majd egyszer te is megérted, és akkor nem fogsz marhaságokat kérdezni...
Nem marhaság vagy, hanem marha. :)
:)
Egy érdekes cikk arról, hogyan változik a háborúban a technológia. Például az elején olyan sikeres TB2 mára alig használható, egy quadcopter várható élettartama három bevetés. A precíziós fegyverek hatásfoka jelentősen romlik. Olyan erős zavarórendszerek vannak, amik a saját csapatok kommunikációját is blokkolják.
Akit érdekel a haditechnika, az fussa át.
Russia’s Electronic-Warfare Troops Knocked Out 90 Percent Of Ukraine’s Drones
Egy orosz producer és egy azeri üzletember beszélget:
link
Breaking: A magyar kormany vegul megszavazta Finnorszag NATO csatlakozasat.
Mi ezen a "breaking news" érdemes? A törökök továbbra is blokkolják a svédek csatlakozását, a finn ill. svéd oldal pedig eddig előzetesen jelezte, hogy csak egyidejűleg akarnak csatlakozni. Még láthatáron sincs a török-svéd megegyezés, és még onnantól is idő lesz a török ratifikáció.
Várd ki a választások végét. Még az is lehet, hogy Erdogan is ülni fog.
Ulni szerintem nem fog, de szerintem is le fogjak valtani.
De jopar evig nem jar le utana csomo kozintezmenyben az embereinek a mandatuma. Meg egyebkent is - politikus letartoztatva csak meg nepszerubb lesz, annal mar csak az segit jobban nezetei terjedesenek, ha meghal.
Viszont Erdogán bukásával Törökország az USA felé fog fordulni. Valószínűleg...
Erre 50% esélye van: igen vagy nem :D. Miből gondolod? Mi oka lenne rá?
Nem reprezentatív kutatásom alapján, amit a török ismeröseim között végeztem, a lakosság szeretne nyugatbarát kormányzást. A török gazdaság Erdogán alatt rendesen megroggyant.
Akinel ennyi nyersanyag van, ott az ellenzek sem szeret joban lenni USA-val. Valahogy ez a trend.
USA-val annak eri meg joban lenni, akinek a nyersanyagkeszlete lofasz mustarral.
Ha egy nep nem olyan gyakorlott a nemzetkozi kapitalizmus jatekaban, mint pl. a francia felsoosztaly, akkor eselyuk sincs, ha az USA felsoosztalya belep a belso piacara.
Pénz Nyugatron van, és a törökökbszeretnének hozzájutni.
Jo esely van ra; meglatjuk. Ez onmagaban a svedeken nem segít; akármilyen török elnök lesz, az biztos, hogy a kurdok nem lesznek a szíve csücske....
Egy egész század ukrán gyártású drón áll harcra készen.
Minek linkeltél ide egy propaganda zug-blogot?
Szerintem fel akarta hívni a figyelmet arra a kérdésre, hogy Kína vajon hány drónt gyárt, és abból mennyit szállít az orosz ill. az ukrán félnek.
:)
A japánok tömik ki titkon az ukránokat drónokkal.
A kifejezés, amit keresel: TikTokon.
:)
Én kérek elnézést: Tüntess velünk a YouTube véleménydiktatúrája ellen! - PestiSrácok (pestisracok.hu)
A
propagandistaszakértő átírta a fizikát és velős konteót kreált:https://youtu.be/3VIScPTvUtY?t=796
A "szegényített uránium tüske". :)
Gyk. APFSDS.
:)
Hagyjad má! Jaku mindent is tud és nem zavarja a valóság.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
Azt azért a középiskolai fizika tanulmányok alapján tudhadnát, hogy a szegényített tüske csak BAZ vármegyében veszélyes.
Jah, mi baj lehet a levegőbe, különféle felületekre, talajba, talajvízbe kerülő nehézfémekből... Az elromlott ólomakkut is nyugodtan el lehet ásni a kertben, sosem lesz belőle semmi baj. Természetesen az Ukrajnának nevezett területen kilőtt ólom és egyéb nehézfémek mellett már lényegtelen kérdés, hogy a Challenger 2 milyen lőszert fog lövöldözni. Az ukránok szempontjából talán azért is mindegy, mert lehetséges, hogy a nem túl távoli jövőben az érintett területek megszűnnek Ukrajna lenni.
:)
Tudományos álláspont:
A szegényített uránium radioaktív sugárzásának nincsenek kimutatható hatásai az emberi egészségre - állapították meg annak a szakértői csoportnak a tagjai, amely az Európai Bizottság felkérésére tanulmányozta a kérdést.
Korábban a NATO is végeztetett hasonló vizsgálatot, amelynek során szintén nem sikerült kimutatható összefüggést megállapítani a megbetegedések és a szegényített uránium felhasználása között.
Minden más kijelentés hasonlóan (ál)tudományos, mint Dr. Gődény elméletei.
Nem azt mondtam, hogy radioaktív, hanem azt, hogy nehézfém. A tudósok szerint a (nehéz)fémek talajba juttatásának nincsenek hosszú távon káros hatásai az élőlényekre nézve?
:)
A szegényített uránnál nem sikerült kimutatni káros élettani hatást. Nehézfémek közé tartozik a vas, kobalt, mangán, molibdén, cink is, de nem nevezzük őket egéségtelennek ezért. :)
A felsoroltak közül az aktuális jogszabályok melyek (termő)földbe ásását engedik/tiltják?
:)
Ne terelj jó! Hülyeségeket írogattál és buktál.
A felsoroltak között van olyan amelyihez ha nem jutnál hozzá, rövid időn belül meghalnál. :)
Azért majd egy józanabb pillanatodban kérdezd meg a környezetvédelmi hatóságot, mennyi vasat, kobaltot, mangánt, molibdént, cinket és egyéb nehézfémet áshatsz el az udvarodban vagy egy mezőgazdaságilag művelt területen a földbe. ;)
:)
Szánalmas ez a vergődés.. :)
Mutasd meg kérlek, hogy a nehézfém az mérgező! Mert ugye ez volt az állításod. Holott az igazság az, hogy van toxikus nehézfém, de nem minden nehézfém toxikus.
Szerintem többször is jeleztem, hogy nem érdemes vergődnöd, de úgy látszik, a germán véred felpörgött lendkerékként visz tovább.
Pontosan mi volt az állításom?
:)
Ebben elrejtett állításod az az, hogy a nehézfémek talajba juttatásának hosszú távon káros hatásai vannak az élőlényekre nézve:
Az ólom tartalmú lövedék az alternatíva. A szegényített uránium tartalmú lövedéknek 1,5-szer nagyobb a sűrűsége mint az ólomnak, a páncélba hatolva jobban felmelegszik, átégeti a páncélt, és kémiai reakcióban átalakul. Másrészt a hagyományos ólom, sokkal toxikusabb mint a szegényített urán, ami ugyan úgy a talajba jut, mint a szegényített urán lövedék ha elvéti a célt. Egyszóval kevésbé toxikus szegényített uránnal megszórni a mezőt sokkal célszerűbb mint hagyományos ólommal.
Van még kérdés okostojás!? Szerintem jobb lenne ha feladnád, és nem fokoznád tovább.
Az ólom nem fém? :o
:)
Szövegértési probléma, vagy csak kínos maszatolás megint? Szerintem inkább térdelj vissza gazdid elé, és nyisd ki nagyra a szád. :)
#comment-2902605
:)
#comment-2902618
Nem világos, mit és miért nem értesz.
:)
Abban a párhuzamos elképzelt világban amiben tipródsz, nyilván lehetetlen szembesülni saját fogyatékosságoddal. Nem kell neked megérteni, hogy én mit nem értek a szósalátázásodban...
Jól megaszontad, hogy a szegényített urán nem olyan veszélyes, mint az ólom, pedig az ólom az meg az veszélyes. Ne is zavartasd magad, hogy a szálban kezdettől fogva nehézfémekről (és fémekről) beszéltem... Nagyon ráfeszültél a gazdád csicskája szegényített uránjának tisztaságára, miközben én eleve azt mondtam, hogy kurvára mindegy, hogy eggyel több fajta nehézfém marad hátra a harcok helyszínén. Talán te is hallottál már róla, hogy a lőszerek, fegyverek, gépek, felszerelések stb. különféle nehézfémeket tartalmaznak. Ugyanezen eszközökben vagy a közelükben különféle vegyületekkel, fizikai és kémiai hatásokkal kerülnek/kerülhetnek kapcsolatba a nehézfémek ill. a nehézfémek vegyületei. A talajban szintén. A talajjal van még egy apróság: senki nem fogja kiszedni belőle a foltokban belekerült nehézfémeket. Az ólom lövedékeket és hasonlókat talán, de az apró darabkákat, port, folyadékokat nem.
:)
Magyarázkod a hülyeséged. Nem tudom tisztában vagy e 'nehézfém' jelentésével? Már az ókoriak használtak nehézfémet, amikor a lovat patkolták, amikor páncélt vettek magukra. Egy mai városlakó nehézfém autókka nehézfémet tartalmazó gázokat juttat a környezetbe! Semmivel sem kvesebbet, mint egy háborúban. Igen a háború nem zöld, és a szegényített urán legalább nrm toxikus!
Ez hogyan mond ellent annak, amit én írtam?
Miért volt számodra fontos újra megszopkodni a brit faszt?
:)
Azt hittem hogy a HUP-on, némi természettudományos alapokkal rendelkező emberek fordulnak meg nagyobb tömegben. Viszont úgy tűnik, te úgy szerezhettél felsőfokú végzettséget, hogy fel lehettél mentve fizikából és kémiából minimum, de az is lehet hogy természettudományos tárgyakból egységesen, mert komoly logikai problémáid is vannak. Valamiféle üzemeltető kocka lehetsz, nem pedig tudományos alapokat használó fejlesztő.
De segítek: Az urán a földkéregben fordul elő 3-5g/t koncentrációban. És igen nem csak a nagytesóidnál az oroszoknál, hanem minden területen van belőle 25km mélységig. Tehát az anyag pont ugyan oda kerül vissza ahonnan származik ha elásom. Csak hát a szegényített anyag 235-ös tömegszámú izotópjának aránya kisebb a természetes anyag 0,71%-os aránynál (0,2-0,4%).
Az rejtett állításod is hazugság, amiben azt állítod hogy a nehézfémek talajba jutva káros hatással van az élőlényekre. Persze ha 1m3 urán esik a fejedre az utcán, az nyilván káros hatással bír, de nem erre gondoltál mint káros hatás.
Remélem megérted, hogy azért nyomják elöljáróid a szegényített urán a magú lőszer elleni hamis nukleáris propagandát, mert a hagyományos orosz páncélzatú járműveket ez a lőszer simán átüti. Az angol, német, USA tankjai páncélzatán meg nem fog az orosz lőszer, mert azokon van +20 tonna szegényített uránból és más kompzit nagyokból készült páncélzat. Ez az oka annak, hogy a nyugati tankok ~20 tonnával nehezebbek.
A stílusod meg téged minősít, nem elég hogy nincs fizika alaptudásod, de még osztod is marhaságokat. Az oktatási rendszer elmúlt 30 évben történt lezüllesztésének végterméke a fajtádhoz hasonló egyetemi oklevéllel felcimkézett természettudományos területen analfabéták tömege. Ebben a folyamatban a fidesz aktívan kivette a maga részét!
https://youtu.be/nGUpVIg3e8E
Továbbra is nehézfémekről van szó, nem csak az uránról.
Értem, hogy a germán véred miatt azt hiszed, hogy ha egyre masszívabban ismétled a hülyeséged, akkor azt a másik fél igaznak fogja elfogadni. Tévedsz.
Te mint magasan képzett germán zsidó leszármazott, tudtad, hogy a levegőbe kerülő szilárd anyag túlnyomó többsége mérettől függetlenül előbb-utóbb visszahull a földre? (Még az ~űrből is.) Tudtad, hogy a hétköznapi szóhasználatban földnek nevezett dolog egy része talaj? Tudtad, hogy az eső és egyéb természetes vagy emberi folyamatok a talaj belsejébe juttatják a talajon kívülről érkező anyagokat? Tudtad, hogy a növények jellemzően talajban nőnek és a tudatos növénytermesztési is általában talajban történik? Tudtad, hogy az anyagok bizonyos feltételek megléte esetén más anyagokká alakulnak? Tudtad, hogy a növények a vízzel felszívják a talajból a vízben oldott ill. a vízzel elkeveredett anyagokat? Tudtad, hogy a növény által nem hasznosítható anyagok lerakódnak a növényben (persze olyan is van, amelyik pl. távozik az elpárologtatott vízzel vagy a növényt érő UV-sugárzás lebontja)? Tudtad, hogy a növények a tápláléklánc részei? Tudtad, hogy az elhalt élőlényekből is visszakerül a talajba az élőlény által nem hasznosítható anyag egy része? Tudtad, hogy amit most a talaj kapcsán olvastál, az kb. analóg a tavakra, tengerekre, óceánokra is? Stb.
Sejtem, hogy a fenti összefüggések bonyolultak számodra, ezért ha már korábban a toxikus ólmot említetted, javaslom, nézz utána, milyen útvonalakon juthat be az ólom az emberi szervezetbe. Ha ez megvan, képzeld azt, hogy valamennyi nehézfém képes hasonló utat bejárni. Ha ezt is sikerült megugrani (megjegyzem, nem szégyen, ha alaptalan germán büszkeséged ellenére segítséget kértél hozzá valakitől (nyilván egy nálad nagyobbtól:)), akkor gondolkodj el azon, hogy bár az élőlények számára nem minden nehézfém mérgező, az emberi tevékenységek folyományaként az idő előrehaladtával egyre nagyobb mennyiségű és egyre többféle nehézfém (és egyéb nem odavaló anyag) lesz a talajban(/vizekben) (s így a táplálékláncban)...
Sajnálom, hogy nem tanultál meg halat fogni, csak térdelni, szopni és a rád ruházott konfekció propagandát ismételgetni.
:)
Van egy bizonyos morális szint ahova én már nem ereszkedem le utánad. A fajtádra jellemzően, alapvető áfizikai ismeretek megléte nélkül terelsz,, szájkaratézel, leértékelsz, miközben nincs is mondanivalód.
A krónikus térdelés bizonyára igénybe veszi a hátad, és jelentős mértékben megnehezíti a felegyenesedést. Én mégis arra biztatlak, hogy próbáld meg.
:)
Képzeld a zártosztályon minden betegnek az a kényszerképzete, hogy ő a normális akit az őrültek elraboltak. :)
Megnyugtató, hogy a zártosztályról is olyan pofátlanul oktatsz ki, mint a nehézfémekkel kapcsolatban.
:)
Nyugtalanító, hogy az ideológiai agipropot tolod, aztán ha ellenvéleménnyel, tényekkel szembesülsz, akkor kíméletlen lejáratóhadjáratba kezdesz... Fajtádra jellemző arrogancia.
Ha számodra az a "tények", hogy valaki nehézfémekről beszél, te pedig a szegényített urán kapcsán véded a gazdáid propagandáját, akkor a tartótiszted minden bizonnyal büszke rád.
:)
Neked ki a gazdad?
Isten rosszul sikerült teremtménye vagyok.
:)
Ez miben nyilvanul meg szerinted?
Ne terelj propagandista! A téma az, hogy azt állítottad hogy a nehézfém nincs jó hatással az élőlényekre, holott számos nehézfém rendszeres bevitele az élő szervezetekbe, létfontosságú.
Bizonyítottad azt, hogy fizika és kémia alap tudásod erősen hiányos. Folyamatosan a témához nem kapcsolódó idegesítő, és megunt hülyeségeket mantrázol, trollkodsz.
Vasra van szüksége a szervezetednek. Egy jóakaród hegyes tárgyat készít vasból, és a nyugati faszért tátott szádon keresztül a torkodba szúrja, mert úgy véli, mind a dózis, mind pedig a bevitel formája megfelelően leképezi a természetes vasbevitelt. Hol a probléma? :)
:)
A te szinteden: azt tudod hogy az oxigén toxikus méreg!? Folyamatosan oxidációt okoz a srjtekben, öregíti azokat, aztán hosszabb-rövidebb idő alatt kinyír. Javaslom, hogy nr vegyél több oxigént magadhoz!
Ne zavarjon meg, hogy valamennyi faj a Föld jelenlegihez hasonló oxigénszintje mellett fejlődött, így adaptálódott ahhoz (vagy kihalt). Ezzel szemben a fajok zöme jellemzően nem úgy fejlődött, hogy a tápláléklánc körforgásában szerepelt a nehézfémekkel szennyezett talaj. Gyk. a "szennyezés" kifejezés nem azt jelenti, hogy korábban nem volt valamilyen nehézfémből valamennyi a talajban, hanem azt, hogy a nehézfémek száma és mennyisége növekedett.
Oxigénhiányosnak ott van willy elvtársad. El sem tudom képzelni, hogy bárki hasonlítani akarna rá.
:)
AZ ősrobbanás utáni 380000 évben megjelent az anyag. Tehát Föld kialakulása óta nem keletkezett nehézfém KÉREGBEN. Csak a világürből és magból kerül a kéregbe nehézfém, és nem az enberi tevékenységből. De vicces gyerek vagy te azért propagandist aggitátor!
Ha számodra a kéreg és a talaj ugyanaz, akkor az elmúlt kb. két napban nem sikerült megtanulnod halat fogni.
Lett volna még mit szerkesztened a hozzászóláson...
:)
Mennyivel egészségesebb ólmot szétszórni mint uránt? Az ólom mérgező, az urán meg nem. Mert azt sugallod, hogy a nem toxikus urán tartalmazó lövedékekkel a szemét angolok beszennyezik a talajt, míg a mérgező ólmot tartalmazó lövedéket használó ruszkik nem. Az is tény, hogy az oroszok rettentő pontatlanul lőnek, kb minden ukrán lövésre esik 50 orosz ólomtartalmú lövés. Nem lehet hogy erősen emócionális alapon fogalmazol meg véleményt? De én inkább arra tippelnék, hogy nem saját véleményt tolsz, mert akkora kitartással szórod a mantrát mint egy hivatásos propagandista.
Én kezdettől fogva nehézfémekről beszéltem. Te meg végig a gazdáid uránját mentegeted, aminek nincs is szüksége mentegetésre, hiszen nem mérgező. Vajon melyikünk a propagandista?
:)
Ebből már nem jössz ki jól Agitátor.
Miből?
Szerintem itt egy dolog van, ami nem jön ki: a nyugati farok a szádból.
:)
Nos hát ez a gyökérok: személyiséged nem tolerálja a tévedésed beismerését, ezért masszív leértékelésbe kezdtél. Javaslom a tündérhegyi pszichiátria meglátogatását. :)
brékó, brékó!
bayerzsótit letiltotta az arckönyv. Mi lesz most a szólásszabadsággal!? Birkamenet kell ide de azonnal!
Itt a HunTube ideje: https://magyarnemzet.hu/velemeny/2023/03/huntube-ot-a-magyarnak
Remelem ezek az fiataldemokratak mennek a Facebook szekhazhoz is tuntetni.
Hubakker, ez a derék szerző annyira tolja a szekeret, hogy akár már a hupra is jöhetne. (Ha még azt is leírja, hogy szereti-e a 3bit csokit, akkor máris mondhatja, hogy szakmai tartalmat is termel.)
Innen: https://magyarnemzet.hu/belfold/2023/03/tuntetesen-koveteltek-youtube-c…
Ilyen magvas gondolatokat akar elhallgattatni ez a gonosz Google.
Külföldi sajtóhirek néhány hete jelentek meg, hogy az ukránok a JDAM (Joint Direct Attack Munition) vezérléssel felszerelt csodafegyvert kezték el használni, amit az oroszborát biztonsági szakértők egyből cáfolni is kezdzek.
Jurij Ignat:
Korábban a "szakértők" arról beszéltek, hogy a JDAM-rendszerű bombákkal sokkal erősebb csapásokat lehet végrehajtani, mint például a HIMARS rakétarendszerekkel. Akkor az merült fel, hogy az ukránok 250, 500 vagy 1000 kilós bombákat kaphatnak a JDAM-hez, amelyek mindegyikével erősebb csapást lehet végrehajtani, mint a HIMARS rakétaival. Ennyit az irányított szakértelemről, vagyis a szakértőnek hazudott propagandistákról.
Érdekes, mert a nem nyugatszopó médiában szintén vagy egy hónapja mondják, hogy az ukránok siklóbombákat használnak.
Szomorú, hogy a "cáfol" kifejezés jelentésével sem vagy tisztában (de legalább a "csodafegyverezéshez" kellően tájékoz(tat)ott vagy). Persze nem is kell semmivel tisztában lenned, hiszen az idegen gazdádnak elég, ha megismétled, amit eléd rakott.
Javaslom, hasonlítsd össze a HIMARS (*MLRS/GLSDB) és a JDAM által célba juttatható "hasznos teher" tömegét... Kb. tízszeres a különbség (~egy mázsa vs. ~egy tonna). Mivel forrást nem adtál, így nem derül ki, pontosan mit mondtak a "szakértőid" a "szakértőkről", de az nyilvánvaló, hogy per lövedék a JDAM nagyobbat tud ütni.
Az ukránok számára a JDAM hátránya, hogy ~kicsi a hatótávolsága, és valamivel fel kell emelni a levegőbe. A levegőbe emeléssel az a gond, hogy a hordozó eszköz viszonylag drága és/vagy könnyen lelőhető, ill. kérdéses, hogy hány olyan célpont van, amire az ukránoknak érdemes nagy tömegű lőszerrel tüzelni, és mennyi olyan, amit HIMARS segítségével vagy kisebb drónokkal is harcképtelenné tehetnek, ráadásul messziről (a GLSDB hatótávolsága nagyobb, mint a *MLRS-é (~150 vs. ~50 km)). A JDAM hatótávolsága kb. annyi, ameddig a hordozó eszköz képes elrepülni + ~30 km.
Megint át akartad baszni az embereket. Remélem, nem sikerült.
:)
LOL
Melyik lesz hamarabb:
1.) Svédország NATO tag ?
2.) Kiderül, hogy ki robbanotta fel a NS 1-2 -t ?
Biden bácsi melyiket jelölné még ?
Várom már, hogy üdvözöljem Svédországot is, mint NATO-tag, amilyen gyorsan csak lehet
– nyilatkozta. Biden bá'
Én meg azt várom, hogy kiderüljön ki volt az a terrorista, aki felrobbanotta a NS vezetéket.
ja meg világbékét !
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Nem is értem a svédekkel való izmozást: pártpolitika vs. nemzeti érdek... masszív hányinger ami ketülget, amikor ez a téma szembejön.
Kvázi NATO-tagok. Ha nem képesek előremutató gesztusokat gyakorolni, akkor ellen kell állni, ameddig lehet.
:)
most szálltak bele a Magyarország elleni perbe a svédek
köszi nagyon rendesek - nem akarnak ők NATO tag lenni...
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Az egeszrol az jut eszembe, amikor Izrael kormanya megvette 2-3x-os aron a Covid-oltasokat meg beigert "biotelemetriai megosztast" amig keves volt belole gyartva vilagszerte.
Ekozben az EU-s beszerzesi folyamat probalt alkudni az arbol. Amikor keves volt belole gyartva vilagszerte.
Izrael egy csomo nyugdijasat megmentette igy, az EU-ban meg pislogtak hogy miert nem jon a beigert mennyiseg meg kesve sem.
Egyszeruen nem hasznaljak az eszuket. Alapveto bizalomepitesi folyamattal es igenyfelmeressel kapcsolatos problemai vannak a legtobb EU-s politikusnak. Ennyi.
Elgondolkodtató, hogy most akarnak NATO-tagok lenni. Most, amikor az oroszokról kiderült, hogy gyengék. Érdekes.
:)
Mar tobb, mint egy eve kifogyott az osszes orosz tankbol a benzin. :)
Putyin meg tavaly belehalt negyfele rakba, AIDS-be, Alzheimerbe es Parkinson korba is.
Day 405 of my 3 day war. I remain a master strategic.
*strategist?
Yep
Egyebkent Putyin mondott barmikor is olyat, hogy 3 naposra tervezi? Forras?
Ha mar a rakjaihoz nem lesz hiteles, hatha ehhez.
majd fizethetik a 2%-os védelmi pénzt..
orosz ország meg szét fog esni.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Magyarországnak érdeke e, hogy a NATO nevezetű védelmi szövettség erősödjön. Mert a svédek belépésével biztos nem gyengülne a szövettség. Nyilván Svédország nem érzi magát veszélyben, mert ha támadás érné sokan segítenének a segitségére, és nyilván számos NATO ország is. Belépésük igazán szimbolikus.
Az meg hogy valahol valaki egyszer O1G-et Svédirszágban, igazán nem érdekel senkit. Az hogy bájerzsolti tobzódik a blogján , szintén fing az óceánban. De hogy néhany koránegetőt nem adnak ki a törököknek a XXI. században nyilvános kivégzési kelléknek az számomra összerópai érdek, és nem érdekel holmi hisztis pártpolitikusok műbalhéja.
Megint nem tudom mit olvasol és hol, de Törökország fő problémáját a svédekkel kapcsolatban PKK-nak hívják.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Ha a NATO erősödik, a vele szemben álló rendszereknek is erősödni kell, különben a kibillent egyensúly konfliktushoz vezet. Magyarországnak az az érdeke, hogy a NATO ereje egyensúlyt eredményezzen.
:)
Mar eleve erosebb mint oroszorszag.
Nem tudom, mit nem értetek, de talán jobb is így.
:)
^ gondolom ez itt a svéd nemzeti érdek lenne
Egyedül vagyunk, Szása!
Miért kellene elismernie? Kína azt fogja elismerni, amiben az érintett felek megállapodnak. Előtte meg megteszi a tőle telhetőt, hogy neki kedvezően alakuljanak a dolgok.
Aranyos, hogy pl. azt nem másoltad ide, hogy a kínai elnök azért nem hívja fel telefonon Zelenszkij bábszerelmeteket, mert nem ér rá. :)
Érdemes elolvasni az eredeti írást, mert abból átjön, ami a Portfolio.hu szemlézéséből nem (hát még a tiédből...): egy tipikus diplomata interjúról van szó. Amennyire én meg tudom állapítani, a kínai fószer jól bánik a szavakkal. A térdelő "haladó" hópihék szemszögéből néha talán kicsit tapintatlan lehet.
(A link hibásra sikerült, és Portfolio(.hu), nem pedig "Portfolió". A CIA (vagy aki a szátokba rakja a szopogatni valót) küldhetne már olyan IT-s érdeklődésűeket is, akik konzisztensen képesek egy linket megfelelően beilleszteni és egy tulajdonnevet átmásolni...)
:)
Lengyelország és Ukrajna (ami marad belőle) egyesül ?
Lengyelország nem, mint a NATO - hanem, mint nemzeti hadsereg be fog vonulni Ukrajnába.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
>Lengyelország nem, mint a NATO - hanem, mint nemzeti hadsereg be fog vonulni Ukrajnába.
Szerintem nem tökéletes a mondat központozása. Arra akarsz kilyukadni, hogy Lengyelország be fog vonulni saját szakállára? Miből gondolod?
Gonzalo Lirát szoktam hallgatni, akit régebb óta kedvelek a stílusa miatt. Ő mondott egy rakás nagyon meredek predikciót a háborúra, amiknek a többsége nem jött be. Az egyik predikciója ez volt, hogy a Lengyelek be fognak vonulni "békefenntartóként" azzal a céllal, hogy végül területeket szerezzenek. Egyelőre nem valósult meg, de még bejöhet. Máshol nem hallottam erről a tervről. Te hol hallottad?
mondat központozás: munkaidőben azembert nem hagyják, hogy HUP üsse el az idejét - néha még dolgozni is kell és megzavarnak.
Olekszij Aresztovicsnek volt valami posztja - abban fejtegette, hogy kevés már az ukrán katona és ha oroszok 1-200ezer új katonával megjelennek egy új fronton nem fognak tudni ellenállni.
Lengyelek már csak amerikai jóváhagyásra várnak, hogy meginduljanak - szerinte.
Zelenszkíj beszédében azt mondta, hogy már nincs határ Lengyel és Ukrajna közt stb..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Erősen kétlem hogy Ukrajna nyugati, fejletlenebb része érthet ennyit Lengyelország számára.
Mennyit?
:)
Az Oroszországgal történő nyílt konfliktus árát.
Sokat elárul az EU és a nyugati világ állapotáról, hogy nyugatszopóként nem azt említetted, hogy Lengyelország az EU tagjaként nem tehet ilyet, és ha mégis megteszi, annak milyen következményei lesznek.
:)
Rákeresve a "szop" szóra ebben a témában, szinte csak nálad fordult elő. Ennek nyilván oka van!
Persze, hogy van oka: nyilvánosan szoptok, így az is látja, aki nem kíváncsi rá.
:)
De te azért kerek szemekkel leskelődsz! Ugye?
Szerintem jót tenne a fajtádnak, ha kevésbé lennétek arrogánsak. Most pl. nem kellene leskelődéssel vádolnod engem, miután te és elvtársaid nyilvánosan, mindenki előtt szoptátok és szopjátok a nyugati faszt. Az egy dolog, hogy mit csináltok és mennyire szem előtt, de legalább a mocskotok kényszerközönségét ne gyanúsítanátok meg...
:)
Még a végén megsajnálom finom kis femini lelked.
Ja, mert te vagy maga a megtestesült maszkulinitás...!
Mi lenne, ha nem lennél ennyire gusztustalanul szexista?
Szerintem nem volt szexista.
:)
Mondnom én hogy minden kereszténylelkületű műmájer idesereglett.
Zelenszkij meg a sleppje akkor milyen 163 ezerről beszél? 🤔
trey @ gépház
Miot akartál mondani?
Kérdeztem. Az ukrán hazugság jó hazugság?
trey @ gépház
Mit akartál kérdezni?
Hogy miért jó hazudozni?
trey @ gépház
Ezek még mindíg nem valódi kérdések, ez provokatív kinyilatkoztatás!
A propaganda az propaganda; a saját veszteséget pofátlanul letagadják az ellenfélét felnagyítják. Mindkét fél ezt csinálja. Ha az oroszok által szervezett szír és egyéb golyófogókat is számolod simán lehet valós a 163-ezres orosz veszteség szám: halottakat és súlyos sérületket együtt véve. November vége fele közölt Von der Leyen 100+20ezres (erősen optimista) becslést az ukránok részéről.
"estek el"-t idéztem mindkét oldalról
Gondolom, az orosz ellenzék, amelyiknek szinten feladata a dolgok felfújása, nem lefele hazudik? 160K (ukrán adat) vs. 20K (orosz ellenzék adat) köszönőviszonyban sincs egymással.
trey @ gépház
A kezdo letszam 150K volt az orosz oldalon. Ha csak 20k esett el minek kellett 300K-t meg behivni?
sikeres tamadashoz 3:1 tulero kellene a tamadoknak a papirforma szerint..
az eredeti orosz terv valoszinuleg a gyors osszeomlassal számolt amit benéztek.. szoval a mozgositas vesztesegek nélkül is teljesen logikus... pláne, hogy az nagy atfutasi idorol szol; akit ma behivsz hosszu honapokkal kesobb lesz hasznavehetően bevethető...
Aki lát értelmet ebben a kérdésben, kérem, ossza meg velem.
:)
Ilyen az emberi természet. Amíg "nem kerül egy fillérünkbe se", addig mehet a szolidaritás 1000%-on. Ahogy veszélybe kerül a megélhetés, jön az "azért mindennek van határa!".
Lengyelek és románok tüntetnek az olcsó (és szennyezett) ukrán gabona ellen.
trey @ gépház
Let's save the hungry in Africa - jegyében nem Afrikába kellett volna mennie annak az ukrán gabonának ?
már megint összetévesztették a Hungary / hungry ?? :-D
német/holland/amerika kereskedők úgy gondolták, hogy minek addig elvinni - itt majd jó pénzért eladják..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Szabalyosan be se lehetett volna hozni az eu-ba azt.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
nemhát - de az EU. VÁM mentességet adott minden ukrán terménynek..
thx EU - már megint annyira előre látó voltál és gondolkoztál is - ja nem..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
vám egy dolog, a főbb baj, hogy olyan szerekkel vannak ezek a gabonák kezelve amik az eu-ban tilos használni, mert egészségkárosító.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
...és ez senkit sem zavart addig, amíg csak az afrikaiakat etették vele.
niggerek bírják - sőt:
A penészgombák, ami a hosszú nedves tárolás hatására elszaporodnak - fuzárium toxint termelnek.
A fuzárium toxin és más mikrotoxin a szervezete kerülve rákos megbetegedést okoz, valamint a szaporodást csökkentik.
Ez utóbbi miatt kellett volna Afrikába teríteni az ukrán gabonát.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
És muszáj megvenni?
ezt kérdezd meg a multi élelmiszerlánctól, hogy lehajol-e 117 millió EUR-ért ?
1.2millió tonna az ukrán gabona és kb. ennyivel olcsóbb ebben a mennyiségben.
(kb. 44 milliárd forint a várható haszon).
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Azt mondod nem jó a magyar szabályozás miből lehet élelmiszert készíteni?
Szerintem szabályozásból nem lehet élelmiszert készíteni.
:)
És muszáj engedély nélkül, kifejezett tiltás ellenére forgalomba hozni?
jó kérdés, hogy került egyáltalán forgalomba ?
naivat kérdeztem, ha valamin ekkorát lehet kaszálni, akkor úgy is meg fogják próbálni..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Brüsszelnek kell betartatni a magyar jogszabályokat?
Mivel a vámszabályok közösen lettek *tranzit céljából* kiiktatva így a megállapodást felrúgókat is közösen kell szankcionalni; ezért követeltek/lobbiztak közösen az érintett tagországok.. ..amire a brüsszeli hülyék nemet mondtak; nem őket kérik számon a tönkretett választók... Ennek a magyar jogszabályokhoz semmi köze.
Brüsszelnek a sajat szabalyait kéne betartania; a neki átadott jogokat és kötelességeket alkalmazni és azokon nem túnyúlni.
Tehát ha az ukránok forgácsot adnak gombokért búzaként, akkor teljesen normális Magyarországon, hogy forgács kenyeret fogunk enni. Brüsszel miatt természetesen.
idióta - a búza megromlott, penészes lett - mi köze ehhez Brüsszelnek ??
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Nem tudom. Kinek a problémája hogy penészes lett a búza, meghogy eleve szar minőségű, GMO-s, meg tiltott vegyszerekkel kezelt?
putyin miatt penészes, de a monsanto ültette..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Gebasz van? EU beengedi vám mentesen az ukrán búzát, tranzitra, de valahogy piacra kerül. Olcsó meg szar. A gazdák rínak, hogy hoppá itt az olcsó szar ukrán búza, most mi lesz. Miért lehet eleve élelmiszeriparban konkurencia a jó hazai búzanak? Nincs szabályozva, hogy miből lehet kaját csinálni? Nincs ellenőrizve vagy betartatva ez a szabály? Ez miért az EU hibája? Eleve ha transitra van engedély, hogyan kerül piacra? Elmondhatnád a tényeket mi történik.
én ??
nekem nincs információm és nem is dolgozom abban az iparban. Hiába vannak bármely országban törvények van az a pénz amiért félre néznek, akiknek a feladata lenne betartatni a szabályokat. Persze előbb-utóbb lesz majd lebukás..
Nem életszerű, hogy minden malom bejáratánál áll egy ellenőr és a kamionból vesz egy vödörrel vizsgálatra..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Akkor miért alap nálad, hogy de hát az EU? Az is lehet, hogy nálunk a balfasz állam miatt van gebasz.
gödörben élsz ?
a lengyel gazdák ezért tüntetnek a románok is - ott is a magyar kormány a hibás ??
Van egy alap probléma, hogy az EU jóemberkedése miatt hozott egy törvényt, hogy ukrajnából vámmentesen be lehet hozni élelmiszert. Csak éppen ukrajnában nem EU-s szabványok alapján meg a termelés meghát ukránok..
Plus a másik gond, hogy ezt a gabonát afrikai országoknak szánták vagyis ez volt a marketing duma, hogy a csúnya oroszok nem engedik a szegény éhező afrikai országoknak a gabona szállítást és hogy éhinség lesz..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Ha a szabályozásnak nem megfelelő minőségű szar alapanyagból lehet egy országban étkezési terméket készíteni, akkor igen a nemzeti kormány a hibás. Az ő feladata ezt szabályozni és a szabályok betartását felügyelni. Nem az EU-nak. Amúgy is az EU egy jogalkotó, nem rendelkezik végrehajtói apparátussal, lenne hiszti rendesen ha az is lenne neki. A végrehajtás a nemzeti kormányok feladata. Az hogy akármilyen céllal az EU vámmentessé teszi az ukránoknak az EU-t, nem jelenti azt, hogy kötelező a szar minőségű cuccaikat felzabálnunk. Nehogy az EU tehessen arról hogy a nemzeti kormányok beleszarnak az egészbe és nem szabályozzák vagy nem tartatjak be a szabályokat a területükön... Ha az fog történni a lengyeleknél, románoknál, nálunk hogy boltba kerül a GMO-s, tiltott vegyszeres, penészes ukrán búzából készült pékáru, akkor azért 100%-ban a lengyel, román, magyar kormány lesz a felelős.
Ezzel egyet értek - fokozni kell az élelmiszer biztonságot - jó reggelt minden kormánynak !
Csak eddig könyebb volt, mert nem jött be a szar - most már jöhet az is "valaki" -- EU kinyitotta a kaput.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Amúgy amikor Kelet-europa előtt megnyílt az EU, a nyugati gazdák ugyanígy reagáltak ránk, mint most mi az ukranra. A vége szerintem az lesz, hogy a nemzeti piacokat jobban megvédik a szemét ellen, az ukránok meg minőséget lépnek a termelésben. Mi legalábbis ezt jártuk be.
node az nem úgy volt, hogy hiphopp, megnyitották a nyugati piacokat, hanem előtte implementálni kellett a nyugati követelményeket. Ez a lépés az ukránoknál kimaradt.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
@kikadff:
pontosan. többek között igazodni kellett a kiszabott termelési kvótákhoz; pont ez garantálta, hogy pl akkor még létező magyar tej gazdaság nem okozott nyugaton problémákat.
csak az első a4es oldalt olvasd el.
https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/documents/20182/210680/TEJKV%C3%93…
Kevered a szezont a fazonnal. az ukrán vámmentesség minden létező szabályt sért; az éhezők megsegítése és a háborús helyzetre tekintettel lett egy kivételes helyzet létrehozva. Ezzel éltek vissza.
Értjük, ez nemzeti hatáskör és feladat. Az, hogy a gyerekeket LMBTQ-kutyafaszára érzékenyítik, az meg brüsszeli. Előbbiért kurva anyja a magyar|lengyel|román kormánynak, utóbbiért kötelezettségszegési a nyakunkba. Mi?
🤔 🤮
trey @ gépház
Óvodás és általános iskolás gyerekeim vannak. Mindkettő fiú, fehér, keresztény. Az általános iskolás az egész balhé előtt volt alsós, meg óvodás. Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.
Amúgy semmilyen irányú érzekenyités nem jó a gyerekeknek, de csak egy fajtával találkoztam eddig. A napokban az óvodás fiam a tableten YouTube-ot nézett (előfizetéses amúgy, csak hogy miért említem), amikor kiszaladt hozzám, hogy apa háború van, de a baloldal nem akarja a békét! Khm.
ámen, a baloldal sose akarja a békét..
ja mert egy gyerek majd jön azzal, hogy a baloldal..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Nem fekete-fehér, pont ez a lényeg. Hitler, mussolini, szalasi, Gandhi, de Bush, Obama. De pl Orbán is tizen éve harcban áll. Egy gyerek meg ne jöjjön ilyennel hogy baloldal, jobb oldal, buzi, migráns, náci stb. Ez nem kell egy óvodásnak még, ráér erre egész felnőtt életében.
Fityeszszopóknak nincs óvódás vagy iskoláskorú gyereke, ők mindent is beszopnak. Nagyon nem zavarja őket a valóság és központi propaganda közti szakadék. :)
Lényegtelen amiről beszélsz. Az egyik miatt kötelezettségszegési indult, mert az izé ... brüsszeli hatáskör. Azé a Brüsszelé, ami - mint az EU felszopóktól tudjuk:
és mégis ...
trey @ gépház
Akkorát csúsztattál, hogy még a Holdról is jól látszik! Magyarország ellen még 2021 nyarán indult kötelezettségszegési eljárás azután néhány héttel, hogy az Országgyűlés megszavazta a melegeket a pedofilokat összemosó törvényt. A kötelezettségszegési eljárás a kissebbségek jogainak megsértése miatt indult, és nem a gyermekvédelem miatt. Kaleta Gábor pedofil (még akkor is ha megúszta), Szájer Józsi meg csak meleg. Nem tudom érzed e , hogy mi a különbség!?
Az elmúlt évbi történelmi aszály után, a nemzeti kormányunk engedte a gabonafélék importját. Megjegyzendő, jól tette, mert ha az EU vagy a kormány megtiltja azt, akkor ma az élelmiszer árak még magasabb lenne. El kéne döntened, hogy mi a fontosabb: jólakottan brüfszerezni, vagy éhenhalni!?
Ja, értem! A buziügy brüsszeli hatáskör, a búzaügy meg nezeti 😆😆😆😆😆
trey @ gépház
Akarsz 1kg kenyérért 5000Ft fizetni vagy nem!? Ha igen akkor irány a Karmelita és plakátozd ki az ajtóra!
Mennyi lesz ebből a liszt? 70 forint? A 4930 meg a lerántósok haszna? Majd sütök kenyeret. Csak legyen a liszt GMO meg vegyszermentes. 😆
trey @ gépház
És megint elszámoltatjátok a kormányt, mint 2022-ben vagy 2018-ban?
:)
Az EU jogszabályt hozott hogy nekünk kell felzabálnunk az ukrán szemetet? Forrás?
nem -- persze, hogy nem
de hát a piac és a gyártók már csak ilyenek - miért mos jobban a bécsi mosopór, mint a magyar vagy a szlovák ? - Ez sincs egy EU-s törvényben..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Igen 3bben meg én értek veled egyet, hogy ezt szabalyozhatná jobban az EU hogy agyanazon termék ugyanaz legyen mindenhol. Bár úgy rémlik ebben van is valami előrelépés, FIXME. Mondjuk szerintem egyszerűbb lesz csomagolást cserélni a terméken, mint ugyanazt a terméket adni... Ez szar, igen.
sztem ugyan azt mondjuk csak másképp - én egy kicsit cinikus vagyok már mindennel szemben és nem hiszek EU-ban sem, pedig..
EU úgy működik, hogy van egy jó gondolat és mire törvény lesz egyes lobby szervezetek lefizett vagy politikailag megzsarolt képviselők felpuhítják vagy ellenkezőjére fordítják..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Nem látok jobb alternatívát az EU-ra, bár igen kicsit olyan mint a kommunizmus. Az elmélet kurva jól hangzik, de a gyakorlat valami egészen más. Szerencsére itt nagyobb lehetőség van befolyásolni a dolgokat. Plusz legalább nem indítgatunk nyakra főre háborúkat egymás ellen. Már csak ezért megéri. Jobbá kell tenni, igen.
Az a baj, hogy nagyon sok dologban, ha a kulisszák mögé nézünk kiderül hogy tagállami hozzáállás miatt van anomália, nem is maga az EU tehet róla. Csak egy inkompetens kormánynak sokkal egyszerűbb Brüsszelre mutogatni, mint saját hibáját korrigálni...
mert megmondták, hogy azért más keleten és nyugaton, mert mi így igényeljük...
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Ebből még baj lesz:
trey @ gépház
A 'jóemberkedés' oltárán bármi megengedett. Lényeg, hogy meglegyen az erkölcsi orgazmus.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
A "haladók" általánosságban visszautasítják az erkölcs érvényességét, megvetendőnek tartják, mert tradicionális alapokra épül. Szerintük a helyest és a jót a független szervezetek által készített statisztikákból lehet levezetni, annyi megkötéssel, hogy az adatok csakis a nyugati liberális demokrácia kontextusain belül értelmezhetők pozitívan.
:)
Mi a baj azzal, hogy segítenek hogy olcsóbb legyen az ársapkás liszt és csirkemell? Nem arról volt szó, hogy az infláció ellen harcol a kormány? :)
nem arról volt szó, hogy a disznótápnak is szar hohol "gabonát" afrikában várják éhezők milliárdjai?
Miért lenne szar az ukrán gabona? Te tudsz valamit!?
GMO-s, olyan vegyszerekkel kezelik, amik az EU-ban egészségkárosító hatásai miatt tiltottak, az EU-s szabályokat úgy ám block nem kell betaratniuk. Persze, hogy olcsóbb, ha nincs annyi adminisztráció meg bürokrácia rajta.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Biztos nem olvasta, nem írta meg neki a független-ojjektív 444/Telex:
https://index.hu/gazdasag/2023/04/05/ukrajna-gabona-oroszorszag-import-…
trey @ gépház
A szenyezett búzát nem a VÁM hanem a hatóság dolga megállítani! Megjegyzendő az hogy szenyezett élelmiszer alapanyag kerül kivonásra, szinte mindennapos. Előfordul ez hazai termedztőnél is.
Most felkapott a bulvár médiád egy szenzációnak tűnő esetet, te meg benyelted jó mélyen mint harcsa a csalihalat! Az hogy hülye vagy előfordul egy fotel szakértővel, de hogy kérkedsz is vele az már weird!
Nem tudom miről hadoválsz:
Itt van a pont a sztorid végén. Nekem maszatolhatsz ezen kívül bármit, de inkább tegyél egy szívességet: süss/süttess magadnak ebből a ramatyból kenyeret :D
trey @ gépház
Le kell hogy töröljem a elégedett önigazoló vigyorod, az említett 29t még egy átlagos vasúti vagont sem töltene meg. Nagyobb gabonaraktárakban napi szinten ennél több kerül leselejtezésre toxin kimutatása miatt.
Nyeled kormány propagandát, de sajnos terjeszted is mint egy pletykás vénasszony.
Meg a lengyelt. Ami szintén kitiltotta. Román felkészül.
trey @ gépház
vs.
A szövegértés nem erősséged. Az állítás nem fogalmaz meg felső korlátot, ez akár 15274 tonna is lehet, te meg 29 tonnaként hivatkozol rá. :(
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Szövegértés neked sem erősséged. A több mint 29 tonna, az kevesebb mint 30 tonna itt. Véletlenül sem 15274 tonna ;)
Nem igaz. A több mint 29 t csak annyit jelent, hogy több, mint 29 t. Nem kevesebb, mint 30 t. Kevesebb, mint végtelen t, ami viszont nem egy nagy, de véges szám. A több, mint 29 t egy olyan intervallumot jelent, amely alulról nyílt halmaz 29 t limittel, felülről is, de ott korlátlan.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
A szovegertes azt is jelenti, hogy a szoveget a megfelelo kornyezetben tudod ertelmezni. Tehat ha ez egy matek gyakorlofuzetben szerepel igy leirva, akkor igazad van. Ha pedig egy ujsagcikkben, akkor azt kell feltetelezni, hogy 29t-nel velamennyivel tobb, de nem jelentosen. Felteve, ha nem direkt csusztatast akarnak kommunikalni.
>Felteve, ha nem direkt csusztatast akarnak kommunikalni.
Pontosan erről van szó. Ha azt olvasod, hogy több mint 29t, akkor első gondolatod kell hogy legyen, hogy itt csúsztatással akarnak kommunikálni. És ameddig nem bizonyosodik be az ellenkezője addig a legvalószínűbb, hogy nagyságrendileg többről van szó, mint 29t.
Igen, most bizonyítottad, hogy problémád van a szövegértelmezéssel...
Azzal, hogy implicit beleképzelsz olyasmit a leírásba, ami nincs oda leírva, becsapod magad, valamint becsaphatóvá válsz azzal szemben, aki ezt például rosszhiszeműen írná. Én például a néhán tízezer tonnát biztosan úgy fogalmaznám meg, hogy több, mint 29 tonna, ha nem nagyon állna érdekemben a konkrét szám közlése. Működne.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Hát ragozhatod ezt akármeddig. Egy cikkben ilyen megfogalmazás hogy több, mint 29 tonna, soha nem fogja ezt jelenteni: xt>29t. Ez bizony szövegértelmezés. Ha már mindenképp matekra akarod fordítani, akkor az elég pontos, hogy 30t>xt>29t, bár lehetne 29,5t>xt>29t is, mert 29,5t<xt<30t esetén fogalmazhatna úgy is, hogy majdnem 30 tonna búza, ami persze nem azt jelentené hogy 1 tonna búza....
Szerinted.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Szerinte es valoszinuleg is. A felrebeszelesed pedig nagyon izzadtsagszagu meg akkor is, ha kiderulne, hogy egy direkt megteveszto cikkrol van szo.
Valószínűleg != bizonyosan. Erről beszélek egy ideje, de látom, hiába.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Mindenki erti mit akarsz mondani, de az egy izzadtsagszagu kapalozas. Persze egy altalanos iskolaban viccelodesnek teljesen jo az osztaly elott.
A valo eletben azt kell feltetelezni, amire a szovegkornyezet utal.
Viszont mivel ezzel vissza lehet élni, engedd meg, hogy gyanakvó legyek, s pontosan értelmezzem a szöveget. Amikor a Microsoft leírja az adatvédelmi nyilatkozatában, hogy minden személyes adatot gyűjt, ideértve a jelszavakat is, akkor semmi okom azt feltételezni, hogy csak a Microsoft szolgáltatásaihoz feltétlenül és elengedhetetlenül szükséges adatok köréről van szó, például azért, hogy a felhasználót hitelesíteni tudja.
Azért nem feltételezem ezt, mert nem ez van odaírva. Pontosan azzal legalizálta a korlátlan adatgyűjtést, hogy azt leírta, miközbe a hozzád hasonló hiszékenyek implicit belefantáziálnak jóhiszeműen olyan dolgokat, amelyek nincsenek odaírva. A Microsoft örül ennek.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Lehetsz gyanakvo, de ilyen csip-csup dolgokban nem felteteleznem a hazugsagot/felrevezetest.
Adatvedelmi lozungnal viszont mar erdemes gyanakvonak es figyelmesnek lenni. Szovegkornyezet es kontextus ugye.
Ide se kell az afrikaiaknak termelt ukrán szemét, a lengyeleket követve:
Vegye és egye a nyugat szolidaritásból!
trey @ gépház
A drágább élelmiszer a jobb neked?
feketén biztos meg lehet venni, itt a lehetőség, hogy ezzel etesd a családod.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Nem értek a gabonához, de az elmúlt 13 évben ez nem jelentett problémát? Eddig más technológiával dolgoztak az ukránok?
Nem volt vele gond, mert -legalisan- nem lehetett behozni; igy nem jott be akkora volumenben, hogy jelentős gondot okozzon..
Az a baj az okfejtéssel, hogy most sem az importot akarják betiltani, hanem a kvóta felett vámot kivetni rá.
Azt akarják hogy drágábban érkezzen az ukrán {mérgező} gabona, nem megszüntetni akarják teljesen az ukrán {mérgező} gabona importját.
A {mérgezőt} ellenőrzéssel ki lehet szűrni. Így marad az olcsó. Ami pont ugyanolyan probléma, ugyanis csak látszólag olcsó, mert ha amiatt tönkremennek a hazai gazdák, azokat az államnak kell megmentenie.
Így lesz az "olcsó" (és akár szar) ukrán gabona drága (és akár szar).
trey @ gépház
Jelenleg az egész Unióban toronymagasan Magyaroszágon a legmagasabb az élelmiszer-infláció - ezt most sokkal akkutabb problémának érzem.
Btw. Magyarország rég megtehette volna hogy az olcsó ukrán alapanyagokra is építve fejleszti a jelenleg is elmaradott élelmiszer feldolgozóiparát - ez lehetett volna az infláció elleni küzdelem valódi eszköze, nem az árstoppok. Nyilván ehhez kellene egy nemzeti kormány, ami képes távlatokban gondolkodni.
A magyar élelmiszer-infláció azért toronymagas az európai unióban, mert a magyar élelmiszerárak el voltak maradva (olcsók voltak) eddig. Most kerültek kb. egyensúlyba pl. a szlovák árakkal.
Nem a ki tudja milyen kétes körülmények között, elsősorban Afrika számára termelt ukrán gabona és egyéb a megoldás.
trey @ gépház
anyira értesz ehhez is - akkor süss rétest ukrán búzából - elárulom NEM fog sikerülni.
Alacsony a sikér tartalma (gliadin 75% és a lutenin 25%) - mert olyan fajta holland/amerika nemesítésű búza - nem magyar.
Az infláció a kereskedelmi láncoknál emelkedett nagyobb mértékben: szállítási kts és a bér költségek emelkedése miatt.
A termelőnél is volt költségnövekedés - nem is kicsi munkagépek üzemanyag költsége és az energia.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Nem mintha a magas sikértartalom ideális lenne. A múlt évben gyakorlatilag az egész keleti régióban "megsült a búza", rendkívűl magas sikér és fehérjetartalom, és alacsony hektolitersúly jelemzte.
Hajdúságban 40-es sikértartalmú búzát takarítottak be, amit már meg sem lehet őrölni. Normál évben alapigazság, hogy a magas sikértartalom többletértéket képvisel, de az ilyen extrém magas értékű búzák az említett okok miatt malmi szempontból rosszabbak, mint a takarmányminőségűek
Valóban, én közgazdász vagyok, nem agronómus.
Mindenesetre Lengyelország és Franciaország számára nem jelentett gondot az ukrán mezőgazdasági termékek minősége:
https://wits.worldbank.org/CountryProfile/en/Country/UKR/Year/LTST/Trad…
Az meg gondolom nem titok, hogy a profit legnagyobb része a magasan feldolgozott, iparosított technológiával készült tömegtermelésen csapódik le - ebből maradt ki Magyarország.
Nem tilthatják be az importot, mert csak addig lehet elmenni ameddig a hivatkozható lengyelek is; ha teljesen megtiltanák az importot jönne a daráló; így marad a veszteség mérséklése.
Az élelmiszeriparban ősi probléma hogy a penészgombák erős biológiai hatású anyagokat, mikotoxinokat termelnek. A fuzáriózis a gabonafélék egyik legsúlyosabb betegsége. A toxin termelődhet már a szántóföldön, de akár tárolás vagy szállítás során is. A toxinnal szenyezett gabona sem emberi, sem állati fogyasztásra nem alkalmas. Mindazonáltal igazad van abban, hogy politikai döntés született, mert a mérgező alapanyagot számos ponton is szűrik az ellátási lánc szereplői. Már csak azért is, mert a hazai alapanyag is lehet fertőzött. Meg lehet akadályozni a fertőzött alapanyag behozatalát ellenörzéssel.
A lengyelek reakciója érthető, hiszen a rossz minőségű lengyel gabonának, a vámmentes de jó minőségű ukrán gabona tragédia. Idáig is a lengyel gabona feljavítására használták az ukrán gabonát. A mi meg rábaszunk, mert a magyar gabonát elhordják külföldre és a kereslet emeli a gabona árát, és a fogyasztói árakat is.
A toxinok egy resze, mivan a gmo-val, es a tiltott vegyszerekkel? Meg a karosanyag kibocsatasi limitek sem vonatkozik rajuk, vehetnek olcso belarusz meg kinai gepeket…
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Ugyan ez a helyzet az orosz, az kanadai, az amerikai, stb gabonákkal is.
Ugyan ez a helyzet a kínai termékekkel is, mégsem dobja ki senki visítva a iPhone 14 prot...
A magyar mezőgazdaság 80%-ban belarusz gépekkel van ellátva. Ezért is drága termelés.
Én csak John Deere és New Hollandot..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Ha MTZ-t nem látsz, akkor te egy másik országban élsz.
MTZ traktor és Belarus traktor - Piactér | Agroinform.hu
https://agropark.hu/
Alföld M5 autópálya Szeged felé Kisteleknél - itt megyek el miden héten.
Ezek dolgoznak a földeken én nem látok mást a környéken ismerem a gazdákodókat (könyvelünk nekik).
MTZ az jó kertekbe vagy szőllőbe vagy teszel rá egy fűkaszát - apámnak is volt egy ukrán traktora a kertben el volt vele, de a tavaszi szántást mindig valaki csinálta John Deere -el.
Amit linkeltél az nem üzemi, szántóföldi gépek - kerti traktorok.
Egyébként Ukrajnában még ezeknél is nagyobb gépek vannak (gumi lánctalpas hatalmas traktorok).
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Egy MTZ 15M, egy John Dare meg 80M. Nagyon kevés esetben kell a nagyerejű traktor (főleg szántás, altalajlazítás, tárcsázáshoz). Ezekhez meg még mindig használjuk az öreg Rábát. Aratáshoz meg jó az MTZ a pótot húzni, esetleg vegyszerezni. Mindezek ellenére nekem is van egy 170Le-s New Holland, de ez a Rábát nem váltja ki, és az MTZ-t is ki tudom használni.
A "gumi lánctalpas"-as az gumiheveredes. Igen az ukránok főleg amerikai gépeket használnak, nagy monokultúrális területeket művelnek. Egy átlagos európai vagy hazai gazdálkodó ezeket a 100M-s gepeket nem tudja kihasználni! Nálunk is csak néhány gazdálkodó vesz 250LE vagy nagyobb gépeket, a 200LE-s trakival szántanak inkább. De ugye egy öreg Rába, az 250LE, és pufi kerekekkel nem is tömöríti annyira a talajt.
Rába Staiger - 12 évesen vezettem :-) na jó ültem a fülkében és tekergettem a kormányt apám felügyelete alatt.. 3 részes tárcsa volt felcsukva mögötte.
Szántó föld területek a környéken: az elmúlt 5-10évben felvásárolták vagy bérlik az összes földet 4-5 nagyobb gazdálkodó (magyar, nem osztrák) az összeset nagy modern gépparkkal - mi is eladtuk a földünket.
Hatalmas mezőgazdasái hitel van benne -> Takarék Szövetkezet ill. most már Takarék Bank.
Állattartás - 2 hatalmas sertéstelep van egyiket megvette Csányi a másik egy ismerős vállalkozó üzemelteti, sok száz hektár földje van - ott vannak John Deere -ek és ők szoktak bérszántást csinálni.
Ukrajna - igen USA mintájára mono kultúra terület órákig mész kocsival egy-egy "tábla" mellett..
Én nem értek a mezőgazdasághoz - csak abban nőttem fel és sok volt osztálytarsam lett gazdálkodó - és azt is tudom, hogy teljesen más a tuljadonos szerkezet Dunántúlon és itt az Alföldön..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Ezek a hatalmas mono tablak odaraknak a kornyezetnek, teljesen kiirtjak a biodevarzitast ahol ezek vannak. Szerencse, hogy nalunk nem terjedt el.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Nagyipari termelesben nagyon regota nincsenek mtz-k itthon. Az csak haztajiba, kisuzemben van.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
A toxinok egy resze, mivan a gmo-val, es a tiltott vegyszerekkel? Meg a karosanyag kibocsatasi limitek sem vonatkozik rajuk, vehetnek olcso belarusz meg kinai gepeket…
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
A dömping szót keresed a szótárban.
trey @ gépház
Afrikaba, kozel keletre ment.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Összemosod a kormány bulvárt a valósággal. Azért tiltották be az ukrán búzát, mert olcsó.
Cserébe szlovák, német stb. feldolgozott élelmiszerek töltik meg a Lidl, Aldi, Tesco polcait, miközben a hazai pékek meg majd tovább emelik az áraikat...
Most is a drágábbat veszem, nem az alját. Van pénzem minőségre.
trey @ gépház
Ha ugyanazokkal a szabalyokkal csinalnak es olcsobb lenne ugy, az ok, ilyen a piac. De ez csak azert olcso, mert nem kell betartani a szabalyokat. Ilyen modon itthon is lehetne olcson termelni, csak ti lennetek az elsok akik sirnanak a szetbaszott kornyezetert.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
De most akkor azzal van gondod hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan, vagy azzal hogy olcsó?
Az, hogy más - konnyitett - szabalyok szerint jatszanak.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
egyidejűleg több probléma is van vele.
Nem értem mit szenvedsz ezen.
Ved innen a lisztet vagy vegye inennen a péked.
Ami vegyszer miatt most rinyálnak az x év múlva ugyanúgy be lesz tiltva ahogy lejár róla a német vagy olasz szabadalom.
Nem tök mindegy hogy a kína autógyárba az importált keleti munkaerőt mivel etetik?
Ó, jaj! Báncsák a ukánoka! A ukrá gaboná!
FYI: Sorra baszkodják ki az EU országaiból a mikotoxinos szart.
trey @ gépház
Ha nem az also polcos szart vennéd nem zavarna.

Melléfogtál, kovászos kenyeret, kalácsot sütünk malomból közvetlen rendelt minőségi lisztből.
trey @ gépház
Akkor mit rinyálsz?
Őőő, elmondom a véleményem az ukránok szaráról. Látom, nem esik jól. Szakemberrel konzultálj erről.
Mindeközben:
Szlovákia ideiglenesen leállítja az ukrán gabona importját
🤷♂️
trey @ gépház
Egyrészt az ukrág gabona mindíg is jött az EU-ba és a világpiacra. Az hogy VÁM köteles, nem azt jelenti hogy nem jöhet, csak azt hogy VÁM-ot kell fizetni utána.
Mutadd egy EUs országot, ahol GMO-s búzát nem termelnek A lrgnagyobb GMO előállító pl. USA, Ausztrália, Lengyelország stb.
Az egész gabona balhé nem erről szól Arról szól, hogy Putyin szerette volna az ukrán gabona exportot ellenörzés alá vonni. Jelenleg az ukrán gabona tengeri szállítása van akadályozva. A gabona megállapodás az EU-val és az oroszokkal köttetet, pont azért nert az EU 2022-ben súlyos aszály károkat szenvedett el, és ez idén sem lesz másként. Saját földjeimen a múlt évben ki sem kelt az őszibúza, aratás nem volt. Ha nem jönne a búza, nem 43% lenne az élelmister infláció!
Akkor a faszér' nem ezt mondja az EU?!?!
Miért kellett az éhező afrikaiakkal jönni, amikor csak a nyugati üzletemberek akarták a zsebüket megtömni a talált pénzzel...?
Mikor mondott akár valamit is? Mi is vagyunk az EU!
Nyilván a gabonaexport jelentős része Afrikába irányul, még az oroszoktól is, és a tengeri szállítást blokkolják a ruszkik. Tudod Putyin és a 'gabonafegyver', hasonlóan mint a 'gázfegyver' amit már sokan sok helyen elmondtak. A háború kinemmondott oka, a gazdasági hatalom megszerzése volt. Volt idő, amikor Liszabon-Vlagyivosztok víziója volt az öregnek. Talán még most is az van, csak Budapest-Vlagyivosztok vonal az első lépés... Budapest jelenleg a zsebben van neki.
A hozzád hasonló biológiai fegyvereket kivonhatná már az USA Magyarországról. Vicces lenne, ha Szibériában lenne az új küldetésetek.
:)
Ha jobban átgondolom ebben a posztban sem sikerült érdemi információt elrejtened. Egy kibaszott troll vagy.
Az asszonyodnak biztos öröm lenne közelebb lenni Putyinhoz.
:)
Neked viszont bármilyen bré jól áll a szádban.
Sosem tudjuk meg.
:)
De én már tudom hogy tudod.
Amikor azt mondják, hogy a répa jót tesz a látásnak, akkor nem arra céloznak, hogy ész nélkül nyeld az apatejet. Javaslom, gondold át ezt.
:)
Na, hát akkor nem is kell vám, mert ha szar és GMO-s nem is tudunk venni belőle, és más se vesz. Ilyen gyorsan vágyak még nem teljesültek :)
Aflatoxin nem hiszem jó ha búzában van.
Az aflatoxinok a természetben előforduló, rágcsálókra és emberekre egyaránt veszélyes rákkeltő (karcinogén) mikotoxinok (gombamérgek), amelyeket penészgombák termelnek (Aspergillus flavus és Aspergillus parasiticus).
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
trey @ gépház
Fasza a link.
:)
Már jó!
trey @ gépház
Több mint 10 éves csúcson van Ukrajna arany- és devizatartaléka. link
akkor tudják fizetni a hiteleket ?
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Miért idáig nem tudták? Most nagyot keresnek a gabonaexporton. Nekik nem szabad? Ha szerencséjük van idén is szárasság lesz. Persze ez nem is szerencse, hanem törvényszerűség.
Helyezzük kontextusba:
😆
trey @ gépház
Természetesen ezt sem a kincstár fogja állni, hanem a bankrendszer és a lakosság. Vagy Oroszország.
Ezt a hitelezők fogják állni, Zelenszkijnek meg még az ükunokája is törleszteni fogja.
Mindazonáltal, nem mindegy, hogy milyen kamatra kapják a kölcsönöket, mennyi lesz az önerő 😆
trey @ gépház
BEvetted a demagint, vagy valami generikus másolatát? Ez már unalmas: hitelező, kamat, hitel, meg lófasz... Nem unjátok még!? Tartok tőle, hogy nem is értitek a jelentését.
Mert szerinted az USA puszira ölelgeti az ukránokat? 😆
trey @ gépház
Elvitathatatlan tény, hogy a lófasz kapcsán a fajtád a legnagyobb szakértő.
:)
Bírom amikor a magad fajta 'haladók' saját mondanivaló nélkül is kényszert éreznek beszólni.
Kétlem, hogy a mondatodban bármi igaz lenne.
:)
>Zelenszkijnek
Nem. A te unokáid fogják fizetni.
Szerintem olyan értelemben nem lesz újjáépítés, hogy a háború előtti állapotot visszaállítanák, erre nem lesz érdekeltség.
Kilátástalan Ukrajna jövője.
Szerintem az egyik fair kompromisszum ugy nezne ki, hogy:
Ez tartos bekehez vezethetne abban a tersegben. Viszont jelenleg az ukranzaszlosok es a putyinistak is lefejeznenek engem ezert az otletemert. Pedig igy nem csak a ver folyasa allna meg, hanem 2040-ben sem ujulna ki a verfolyas.
Peldaul aki ugy kepzeli el a beket, hogy az oroszok mindenhonnan kivonulnak es haborus jovatetelt is fizetnek, azok belegondoltak, hogy 2040-ben, mikor Putyin mar nem is el mi fele tereli majd az orosz lakossagot? Akiknek azert nincs se a teruletszerzesi tortenelmi siker, se a penz oktatasra, egeszsegugyre, mert fizetni kell az ukranoknak, mert "ra lett kenyszeritve igazsagtalanul" (az o szemszogukbol) az orszag?
..marmint ez a lehetőség legyen nyitva tartva, de csak hosszu tavu vagyalom szintjen :-) ..
Ez biztosan nem opció - lévén Ukrajna területi integritását csak a nyugat lehet képes biztosítani, hosszútávon is.
A realisták meg azt kérdeznék, hogy milyen tudatmódosító szert használsz.
:)
Zaj vagy.
Ugass hangosabban...
:)
Alapvetően egyetértek azzal amit leírtál, kivéve ezt. Oroszország jövője hasonlóan borús mint Ukrajnáé.
A nyugat megpróbálja megfojtani, a kelet ezt kihasználva kizsigereli - rosszabb évek következnek mint az elmúlt 10 év, ahol egyébként sem volt világgazdasági vezető tényező és a konjuktúra különösen kedvezett neki. Világgazdaság következő 5 éve alapvetően más lesz. Én azon sem lepődnék meg, ha 10 év múlva az Oroszországi Föderáció jelen formájában nem is létezne már.
Szerintem egy koreai háborúhoz hasonló tartós tűzszünet lesz, ahol Ukrajna nagyobb része a nyugati érdekszférába kerül, keleti területek egy része pedig orosz fennhatóság alá. Balance of Power a térségben a NATO második legnagyobb haderejévé váló Lengyelország, aki adott esetben kész bevonulni Ukrajna nyugati részébe, ha szükségesnek látja. Közben szoros gazdasági szövetség jön létre a két ország között - Magyarország tragédiája hogy ebből a 70 milliós gazdasági szférából ki fog maradni.
Oroszország jövője hasonlóan borús mint Ukrajnáé
Szerintem nem. Hitlerbol es Napoleonbol tanulni kene vegre: Oroszorszag hatorszagat es nyersanyagtartalekait nem szabad alabecsulni. Ezt a hibat ujra es ujra elkoveti mindenki, aki veluk rivalis orszagot vezet.
De a referencia kedveert itt hagyok egy konkretabb javaslatot:
Oroszorszag fizessen pont annyit haborus jovatetelkent es ujjaepitesi alapkent, amennyit a Budapest Memorandum ota elfoglalt teruletek nyersanyagai 100 ev alatt behoznanak. Ez az oroszoknak meg egy kifizetheto osszeg, es legalabb a katonak dedunokainak mar profit lesz. Ekozben az ukranok most elo generacioi nem fognak rosszabbul elni, mintha megprobalnak visszaszerezni. Es a ma elo oroszok sem fogjak ezt tudni kielvezni, de nem is akkora osszeg, amit lehetetlen lenne kifizetni a tobbi bevetelukbol.
Aztan ehhez jon hozza, hogy mig az oroszok teruletszerzeset nemzetkozileg is elismerik, addig az ukranok NATO es EU csatlakozasat se akadalyozna senki.
Es igy a maga modjan mindket fel emelt fovel hagyhatna el a csatateret.
De nagyon messze vagyunk egy ilyen kompromisszumtol:
Jakubovicsnak, willy-nek es Frankonak az eletben el nem magyaraznam, hogy miert szabad adni akar a Krimbol is egy negyzetkilometert nemzetkozileg elismert modon az oroszoknak.
Mikozben bolondnak es locsemegenek meg azt nem lehet elmagyarazni, hogy miert elfogadhato bekefeltetel Ukrajna megmaradt reszeinek NATO tagsaga.
HA már megszólítottál, akkor elmondom hogy bámi ami a két fél kölcsönös és egyöntetű akaratán alapuló egyeszség, bárki számára elfigadható. Viszont a területrabló háború a mi biztonságunkat is veszélyezteti. A Vlagyivosztok-Liszabon eurázsiai unió, moszkvai vezetéssel, nekünk nem opció!
Ertelek.
Szerinted melyik nagyobb veszely rank, Europara?
A) Donbasz elfoglalt resze es Krim Oroszorszag resze nemzetkozileg elismerve, de Ukrajna megmaradt terulete (85%+) NATO tag
B) Jelenlegi "erosebb kutya azt foglal el a csatateren amit akar, es nem egyezik meg senki semmiben, max fogolycserekben" status quo
?
Ha nem a kerdesre (is) valaszolsz, kiestel. :)
Fogalmam sincs, miről beszélsz.
:)
Teljesen más a globális világ, mint 70 - 200 évvel ezelőtt, de én egyébként sem azt írtam hogy a tőkés nyugat és szövetségesei meg fogják támadni.
Gazdasági és politikai eszközökkel fogják elszivni előle a levegőt.
Nem lehet elole elszivni a levegot. Nem egy Eszak-Korea komplexitasu orszagrol beszelunk.
Tud onellato lenni onmagaban is, a tobbi orszaggal ellentetben. Az onellatasba meg
autokmotorikusan gurulo koporsok gyartasa is belefer.Ha el lehetne szigetelni -megpróbál(t/j)ák- még működhetne is. De a világ egyik fele nem volt hajlandó belemenni ebbe a játékba..
Maga az elszigeteles sem lenne annyira hatekony, mint mondjuk pl. Eszak-Koreaval szemben. Ha Kina belemenne, meg akkor sem.
Aztan az egy dolog, hogy orszagok, vezetoik es szavazoik mit akarnak: magancegeknek is lenne velemenyuk.
Több mint tíz éves csúcson van az Ukrajnának nevezett területen lévő katonák és harceszközök száma.
:)
Több mint tíz éves csúcson van az Ukrajnának nevezett területen az eladott koporsók száma.
:)
Mikor szembe jön a valóság, a ruszki drukkerek lesütött szemmel kussolnak.
Az a problémád, hogy a gyerekek visszakerültek a szüleikhez? :o
:)
Probléma az, hogy deportálták őket átnevelő táborokba.
Az átnevelőtáborból a szülő elhozhatja a gyerekét? :o
:)
Vicces akarsz lenni, de valójában nyomorúlt vagy.
Demagóg akarsz lenni és ... sikerül.
trey @ gépház
Nem olvastam el a cikkben hivatkozott írásokat, de abban biztos vagyok, hogy ha a szülőknek vért kellett volna izzadni a gyerekek visszaszerzéséért, akkor az benne lenne a cikkben. Sőt, már a címben kiemelték volna.
:)
5000km, orosz hadifoglyoért ukrán gyerekek... mondjam még!?
Ha arra vagy kíváncsi, hogy kíváncsiak vagyunk-e a hazugságaidra, a nyugati faszon érlelődött elméleteidre és a fajtád által eltorzított beszámolókra, akkor _szerintem_: ne.
:)
Fáj mi?
Mit gondolsz, miért mondják neked annyian, hogy fájdalmasan hülye vagy?
:)
Mondják? Bizonyítani is kéne prof antifizikus!
Esetleg olvasd el a hozzászólásaidra érkezett válaszokat, ne csak válaszolj rájuk.
:)
Választ akkor várok, ha van kérdésem. A szó amit keresel az a rekció.
Egyszóval a reakciód alapján kéne minősíteni önmagam? Régen rossz lenne, ha ezt tenném! Ezt nevezik külső kontrolnak, ami az önállóan gondolkodókra nem jellemző. Képzeld mit eredményezbe az a káosz, ha egy tudós/mérnök ember mások vágyai alapján változtatná a véleményét!? Persze aki hiányzott fizika óráról annak semmi sem drága. :)
Választ akkor várok, ha van kérdésem. A szó amit keresel az a reakció.
Egyszóval a reakciód alapján kéne megválasztani a véleményem? Régen rossz lenne, ha ezt tenném! Ezt nevezik külső kontrolnak, ami az önállóan gondolkodókra nem jellemző. Képzeld mit eredményezbe az a káosz, ha egy tudós/mérnök ember mások vágyai alapján változtatná a véleményét!? Persze aki hiányzott fizika óráról annak semmi sem drága. :)
Valóban az emberek hibája, hogy emberként tekintenek rád, és válaszolni próbálnak a faszságokra, amiket összehordasz. Talán trey hamarosan helyettesíti a fajtád botokkal. Persze nem kizárt, hogy már most is így van, bár az kérdéses, hogy ő üzemeltet titeket, esetleg Orbán, vagy valami külföldi tisztalelkű. Megkönnyítené trey nagypapa-életét, hogy nem kell veletek foglalkoznia, csak hagyni működni a szoftvert. Ám lehet, hogy pont azt szereti bennetek, hogy degenerált emberek vagytok, nem pedig degenerált emberek által tanított szoftverek.
Sosem mondtam ilyet.
A példád alapján régen rossz.
Nem ezt nevezik annak, hanem azt, amit belemagyarázol. Gondolom, azért jutott eszedbe, mert a szádban lévő idegentesten keresztül megvalósul nálad a külső kontroll.
Kb. azt, amit a HUP-on közéleti témákban előadsz.
:)
Miért van az, hogy ha valakinek nem tetzszik a véleménye, akkor az vagy hülye és/vagy nyugatszopó?
A külső kontrollos személyek problémáik megoldását külső személytől, szervezettől, államtól várják, véleményüket, viselkedésüket a külső személyek elvárásainak megfelelően alakítják ki. Rotter (1966)
ui: Fizikát a helyedben pótolnám, pszichológiai témához meg nem szólnék hozzá.
Térjünk vissza a kérdésre, ha alá tudod támasztani.
Én nem ezt vontam kétségbe.
Javaslom, a magad részét se felejtsd el. S ha már ott vagy, a logikát és a magyar nyelvtant is ajánlom figyelmedbe.
Én nem oktatnék ki egy bolondot a pszichológia kapcsán.
:)
Részemről teljesen fel vagyok háborodva, hogy a háborús övezetből el merték vinni a kiskorúakat.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Azért 'Világ igazai' plecsnit még ne osztogass nekik! Egyenlőre háborús bűncselekményekről szól a történet, de majd jól megmagyarázod, hogy a Gulág egy menekülttábor valójában...
A 70 eves Szergej most csapkodja a fejet: most olvasta el a kommentedet es igy tudta meg, hogy 40 eve csak el kellett volna utaznia Sziberiaba es akkor minden kovetkezmeny nelkul elhozhatta volna a gulagrol az occset es a keresztfiat.
Nem tagadom, hogy oroszosítani akarják őket és ez valóban az ukrán nemzet ellen van, de azért kétkedve hallgatom a halálkényszergulágmunkatáborokról szóló részeket.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Addig, hogy az aktív háborús hadszíntérről elvitték a gyerkőcöket nálam még + előjelű a dolog.
kérdés1; hogyan szakadt el a gyerek a szüleitől? hogyan állt elő a helyzet, hogy a gyerek az orosz felügyeletű, a szülő az ukrán fennhatóságú területen maradt?
kérdés2; Te mit gondolsz a felügyelet nélküli gyerekkel mégis mit kéne csinálni a háborús zónákban?
6hónap után veszik a gyereket állami gondozásba / nevelő szülőkhöz; ez a rész azért meredek, de mondjuk éveket sem lehet vele várni; valakinek gondoskodnia kell róluk: persze legjobb ha ezek a saját szülei, de pl gondolom az se ritkaság, hogy valakinek mind2 szülője meghal..
Ugye az tiszta, hogy az oroszok nem hummanitárius alapon hurcolták el a civileket, hanem azért deportálnak hogy politikai alkualpok legyenek a túszok. Ha humánusak akarnának lenni, akkor menekülési folyosót nyitnak, nem támadnak civil objektumokat, stb. Ellenben a felnőtt civil lakosságot kivégzik, a kiskorúakat meg 5000km-re deportálják.
Az USA időben figyelmeztette az ukrán vezetést az orosz támadásra. Az ukránok biztos ami biztos alapon evakuálhatták volna a gyerekeket. De ők úgy voltak vele, hogy a világ egyik legjobb hírszerző és elemző szolgálatának információi nem elég jók nekik. Gondolom, nem akarták Zelenszkij amúgy is béka segge alatt lévő népszerűségét egy ilyen intézkedéssel még mélyebbre ásni. Persze az is lehet, hogy a vezetés szart a gyerekekre, vagy kiszámolták, hogy a gyerek, az idős, a nő és a háziállat a legjobb pajzsnak és PR-alapanyagnak.
:)
Vicces látni azt a bugyuta vergődést, amit rendszeresen előadsz. Nyilván nem egyszerű 24/7-ben orálisan kényeztetni a tartótiszted, rendszeres szájzár nélkül... Próbálj meg, néha lacsatlakozni a bréről.
Értem, hogy saját gondolataid híján tükörképet próbálsz állítani, de nyugati fasszal a szádban nem hiteles.
:)
De azért csak az oroszok támadták meg az országot, nemdebár? Csak az oroszok felelősek tizezrek - százezrek haláláért, családok kiírtásáért, árván maradt gyermekekért.
Nyilván a megoldást az jelenti rá, hogy előzetes engedély vagy egyáltalán a szülők tájékoztatása nélkül tömegesen rabolják el őket, ötezer kilométeres útra szakítva el a családjuktól.
Bevallom őszinten, azt azért nem feltételeztem hogy a pöcgödörbe addig sikerül elmerülni, ahol már a gyermekrablás méltányolt cselekedet.
A fajtazas utan ez miert meglepo?
Tipp: a gazdátok mondta, hogy tegyen úgy.
:)
:)
Látom, hogy hónapok óta megy ez a fajtázás. Pontosan mi a baj ezzel a magyar szóval? Én az a fajta ember vagyok, aki kíváncsi az ilyenekre? Ballib oldalon ez valami szitokszó?
trey @ gépház
Latom mostanaban hasznalod a kontextus szot, szerintem az segit megerteni a problemat...
Mondjál már egy példát, amikor a fajtád olyan kontextusban van, ami neked fájdalmas ... Ez a fajtázás nálatok az ezalenyeg.hu propaganda kiadványból fakadó sérülés? Mármint, hogy mindegyikőtök egyszerre kezdett ennyire ugrani rá ...
trey @ gépház
Ez szerintem elegge dehumanizalo: https://hup.hu/comment/2898815#comment-2898815
Neked amugy van barmilyen igenyed a kulturalt kommunkaciora?
Saját földjük.
Jogod van becsapni magad, de én nem javaslom, hogy elutasítsd a valóságot.
Maradjunk az ismert tényeknél. Az USA figyelmeztette a támadásra az ukránokat. Az ukránok ennek ellenére nem evakuálták a gyerekeket. A gyerekeiket visszakérő szülők visszakapták a gyerekeiket.
Nem kellett volna olyan serényen ásnotok.
:)
Ez ugye a vita tárgya és jelenleg csak szerintük az.
Nem vita tárgya, hogy az a föld a tradicionálisan ott élő embereké. Az ukránok elkezdték szopatni az oroszokat és a többi népséget, noha közösen éltek mindannyiuk saját földjén. Ugyanígy a Szlovákiának nevezett terület is az ott élő népek és a mi saját földünk. Stb. Természetesen lehet kisajátítósdit játszani, hiszen az ember a tér és az idő keretei közé szorult biológiai lény, de számomra úgy tűnik, pl. Ukrajna esetében az ukránok képtelenek voltak fenntartani a sztorit. Az önállósághoz erő és kitartás kell. Majd kiderül, mi lesz Ukrajnából és Szlovákiából 100-200 év múlva.
:)
Meg egy nagyméretű ország, közted és a szomszédait lerohanó Oroszország között.
Meg egy nagyméretű ország, közted és a szomszédait lerohanó [bármely ország] között.
Afganisztán, Irak stb.. nem feltétlen -csak- az Oroszokat emlegetné :).
USA messze van, oroszok pedig már a spájzban.
Az USA állampolgárai messze vannak. A hadseregük és a politikai nyomásuk pont ugyanúgy(vagy még inkább) a nyakunkon mint az oroszok :).
https://www.todaysmilitary.com/ways-to-serve/bases-around-world
Mármint az USA olyan minőségben befolyásolja az országot, mint Oroszország teszi ezt Ukrajnával?
Ez egy felettébb érdekes vélekedés.
Az az USA, nem?
:)
Akkor Magyarország a illíreké,vandáloké,avaroké,keltáké,dákoké? Vagy hogy érted?
Ha nem érted, hogyan értem, akkor esetleg nyiss azon a fránya oxigéncsapon.
:)
Baromságot írtál, gondoltam javítod, ha nem hát nem.
Tipp: feleslegesen tekergeted az oxigéncsapot, ha a palackod üres.
:)
Hany kelta es hany avar el most epp Magyarorszag teruleten?
Az avarok az őseink jelentős százalékban, nem mentek sehová, ez eléggé nyilvánvaló. A keltákkal úgy tudom szintén van vérrokonságunk közös ősök révén.
Ertem.
Egyebkent ezek a keltak es avarok igenyt tartanak most erre a teruletre barmilyen publikalt formaban?
Igen, hiszen ezek mi magunk vagyunk, és ha jól tudom a nemzetközi jog szerint a miénk Magyarország. Legalábbis remélem :-)
igen, a történelmi Magyarország a miénk - csak egyes területein ideiglenesen vannak más államok..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Egy tulajdonilapot tudsz mutatni?
Nemzetközi szerződések mit mondanak?
Nemzetközi szerződések mit mondanak?
Nemzetközi szerződések mit mondanak?
Ebben nem értek egyet.
1. Az oroszok felelősek a háború megindításáért.
2. Az amerikaiak viszont felelősek azért, hogy leállították a már folyamatban levő orosz-ukrán béketárgyalásokat. Az azóta elesettek-meghaltak, megnyomorultak már rajtuk is száradnak.
--
Minden részes fél a saját konkrét cselekedeteiért felelős (persze rész felelősség a parancsuralmi láncban propagálódik: aki utasít az felelős a kiadott utasítás kapcsán elahalálozottakért is. Így pl Z. is felelős személyesen a Mariupolban, Bakhmutban értelmetlenül lemészároltakért; mivel felülbírálta a vezérkart annak megtartására..)
Hát ha két fél tárgyalni akar akkor azok tárgyalni fognak. Kakadupetya is elment Moszkvába tárgyalni, már 4 szer, de senki nem állította meg.
Akartak; tárgyaltak. külső hatásra megszakították. Ha e nélkül maguktól tették volna más lenne a helyzet.
Link: https://index.hu/kulfold/2023/04/10/haboru-orosz-ukran-konfliktus-orosz…
Akinek ilyen barátai vannak, ellenségre nincs szüksége ...
trey @ gépház
Mióta USA barát a magyar kormány?
Úgy 1998 óta hosszabb-rövidebb időre :) ...
Bár miniszterelnöki magánlakásba egyik amerikai miniszterelnököt se látták vendégül, szóval annyira nagy barátság sose volt mint Fletó és Putyin között.
Hát, szerintem el kellene gondolkodni ezen picit mit akartam írni ezzel, mivel Magyarország nyíltan, szerződésbe foglaltan USA szövetségese, emellett az egyik legnagyobb befektetési hányaddal rendelkező ország.
De van ugye egy szarházi kormányfőnk aki úgy döntött, hogy a kormányzati pozíciót is ellenzéknek láttatja, nem vállalva a felelősséget semmilyen tettéért azt játssza, hogy az egész világ ellenzékeként küzd a vérzivataros jelenünkben, hogy megmentse Margitot és Jóskát. Betartja a minimumot, ha nem tudja kikönyörögni, hogy ne kelljen, majd tartja a markát.
Tisztára olyan érzetem néha mintha allyoucaneat lenne és Viktor odaállna a terített asztalhoz és mindenkit félrelökdösve piszkos kézzel teletömi a tányért majd önti a táskába elvitelre a kaját, majd megsértődik, ha rászólnak, hogy ezt így nem, mert ez nem így van kitalálva és ki fogják zavarni ha folytatja. Aztán meg csodálkozik ha elzavarják, panaszkodik, fenyegetőzik, aztán könyörög, hogy engedjék vissza (ahogy most is). Ezt lehetne indokolni, ha a magyaroknak ettől lenne valami jó is. De sajna csak a hasa kerekedik.
..ettől még..
..nem egy gyarmat.. ..se nem "tag köztársaság"..
..hanem egy önálló, szuverén ország..
..akármilyen nehéz is ezt szovjetunióban gondolkodó meg azt újrateremteni szándékozóknak felfogni..
Így van, ezért illene a szövetségeseit a helyén kezelni. <- itt azokra gondolok akikkel hivatalosan vállalt kapcsolatunk van, és nem épp a kormány hintapolitikájának kiszolgálói. Viktor a hintapolitikát is csak belpolitikára használja. Hányinger keltő.
..a szövetségesekkel *valamire* / *valami célra* szövetkezel. Nem aláveted magad a másik minden kívánalmának/ gonolatának. Mellé és nem alá-fölé rendelő szerep. Fogalomzavarban vagy.
Nem, szerintem te vagy fogalom zavarban és nem érted amit írok.
Adott területen adott cél érdekében szövetséges. pl szövetkezek a második szomszéddal, hogy a köztünk levő ház előtt is tartsuk tisztán a járdát: ő letolja a fele távot én meg a másikat. Ettől még nem szükséges ugyanazt a nevelési módot helyesnek tartanunk a saját gyerekeinkre nézve, nem kell ugyanazon idegen nyelveket oktatni nekik, nem kell ugyanazon különórákra járatni őket, egyformán öltöztetni őket stbstb.. És még az is belefér, hogy mindeközben közösen nézünk valamelyikünknél egy meccset amin mindketten más csapatnak drukkolunk... :)
--
Szerintem értem mire gondolsz: szerinted ha szövetkezel valakivel akkor annak hatalma van fölötted és azt kell csinálnod amit elvár; akár kimondatlanul is.
Egyfajta csoda, hogy nem kopik el a térdük.
:)
Már megint hülyeséget beszélsz. Nem fognak kirúgni az EU-ból. Minden látszat ellenére ebből kimaradni nem szabad. Nézd csak meg, Ukrajnában inkább háborút szítottak, amikor nem lett aláírva a társulási szerződés. Ha szeretnénk, akkor sem tudnánk kilépni.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ez már klinikai para.
Látom, a valóságtagadók előtt a valóság sem érv. Pedig Ukrajna épp azáltal került háborúba, hogy nem lett aláírva a társulási szerződés. Az EU-t, mint a szuverenitást elvonó felsőbb layer-t mindenképp rájuk akarták erőltetni. Megnyugodhatsz, mindenképp EU tagok maradunk, akármit is csinál Viktor. Nem fognak megajándékozni a szabadsággal.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nagyon sokadjára nem érted amit írok. Én ezen sajnos nem tudok változtatni. Hint: nem az EU-ra céloztam.
Máshova meg nem kell „visszaengedni”. Mire céloztál? Lehet, egyértelműen kellene fogalmaznod.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Szeretnénk?
Nem, erről rendszeresen szondázzák a lakosságot. Én szeretnék, de ezzel kisebbségben vagyok.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ki lehet lépni Záhonynál, Szabadkánál...
Nem először fordul elő, hogy a helyi bennszülöttek kitelepítésével próbálkoztok. Ez a valódi liberális világlátás. Köszönöm a demonstrálását.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Látom nem érted a viccet. Ez csak egy szójáték volt: Ki lehet bármikor lépni az EU-ból, Szabadkánál, és Záhonynál... :)
Szerintem a nemzeti önrendelkezés nem képezheti tréfa tárgyát.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Szerdán én is kilépek az EU-ból... repülök az USA-ba. Nincs itt semmi nemzeti önrendelkezés, pénzért teszem. :)
Repe-dezik repe-dezik
trey @ gépház
Nincs is egymillió lőszer az egész eu-ba, még legyártani is sok-sok év lenne... Gyakorlatilag kiüröltünk, ha most lenne valami, akkor letolt gagyával érné európát.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Ez egyértelmű. A francia vétó is annak szól, hogy ne locsolják el a pénzt véletlenszerűen; ha már költekeznek akkor azon lehetőleg európai (és persze részben francia) cégek nyerjenek. Logikus..
EU-ban van a loszer es ukrajnaba viszik.
Annyi messze nincs amennyit az ukránok szeretnének de még annyi se amennyit beígértek.
Volt, de mar mindent odavittek. Mar nincs tobb. Es mivel gyartokapacitas sincs, nem is lehet hiphopp potolni.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Ezek egyébként csak a 40 billió USD gazdasági teljesítménnyel rendelkező érdekszférát érinti, az 1,7 billióval rendelkező Oroszországot nem.
és attól, ogy 40 billió a gdp, lesz holnapra lőszergyár, ami ontani tudja a lőszert magából?
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Mivel a szövetségesek közül az USA egyedül a világ fegyverexportjának 40 százalékát (Oroszország: 16) és a világ katonai kiadásának felét adja - feltételezem hogy ez a probléma az oroszokat is érinti.
Akkora gazdasági erőfölénye van a Szabad Világnak, hogy csak az Ukrajnában elérhető élőerő lehet a szűk keresztmetszet. Ebben az esetben a Szabad Világ bevonulhat Ukrajnába.
Mi "Szabad" a "Szabad Világban"?
Én úgy láttam, hogy nem is olyan rég, csak a véleményükért elvittek embereket...
... a Nyugaton.
Szerintem sok különbség nincs a keleti és nyugati szabadság közt, csak mások a "tiltott" témák, amiről nyilvános helyen ildomos nem beszélni...
>>Mi "Szabad" a "Szabad Világban"?
ha fel mered tenni a kérdést a gyerek iskolájában hogy kb milyen könyvekből (((tanítják))), akkor este az fbi-nak szabad téged felhívnia, hogy nehogy esetleg ki kelljen hozzád szállniuk körülnézni, mert nehogy aztán találjanak valamit aztán nehogy gond legyen
Ez sajnos igaz, ezért van az is, hogy a gyerekek sosem hozhatják haza a tankönyveket az iskolából, még a végén a szülő belenézne. Na ezért van ez a háború, hogy on-topikok legyünk.
mert a Szabad Világ és a 40 trillió űrcredit létezésének egyetlen közös célja és akarata egy afrikai szintű szarfészek korrupt/terrorista rezsimének fenntartása
Dupla
oda
Pedig marha jó ötlet, hogy EU-s pénzből akár idegen lőszergyárak kapacitásnövelését finanszírozzák, amik aztán olcsóbban gyártanak mindenkinek, mint amennyiért az EU lőszert vett az ukránok bukott harcához. Ha tényleg olyan fontos az ukránok harca, szerintem elsősorban magunknak vegyünk lőszert, és ha van nekünk sok, akkor aki akar, adjon a sajátjából az ukránoknak.
:)
Nekunk minek? Most ki ellen harcolunk mar megint?
sajnos ezt nem lehetett megkérdezni pressman úrtól
He?
:)
Minek venni!? A hozzád hasonló nagykoponyákat le kell szerződtetni a FÉG-be a gyártógépek mellé, aztán szarhatod 4 műszakban a lőszert.
Szerk: beindult már a nagy nemzeti vakcinagyár, önti már a szputnyik vakcinákat milliószámra?
Nagyon izgatott vagy egy ideje. Gondolom, arra számítottál, hogy az ukrán vér értéke sokáig a fajtád által mesterségesen gerjesztett magas szinten marad. Kíváncsian várom, mi a tervetek, milyen választ adtok a vér árának meredek bezuhanására. Jelzem, felfelé mostanában már nem fog menni. Ki/mi lesz a következő áldozatotok, honnan fogtok életet és értékeket szipolyozni?
:)
Valami gond van veled. Vagy keveset iszol vagy túl sokat, de az biztos hogy nem iszol rendesen! :)
Újabb háborús bűnök
Miért
viseltek viseltazáldozatokáldozatzsoldosDNRgyakorlótegyenruhákatfriss DNRgyakorlót? Ez a millió dolláros kérdés. Betenném a videót amire hivatkoznak, de nem tudom szabad-e. (Meg hogy van-e értelme, a szigszalagoktól kb. pont annyi látszik, hogy direkt kihuzogattam a kérdéseket lévén bármi is lehet.)[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Meghalt a Magyarországot utolsóként elhagyó megszálló szovjet katona, aki ..... ukrán volt ...
https://index.hu/kulfold/2023/04/13/halalhir-meghalt-viktor-silov-szovj…
trey @ gépház
^ jakobinus barátunkat vártam volna egy eszmefuttatásra itt, de nem jött :D
trey @ gépház
Rágerjedtél rendesen, akárkit is vártál...
Ukrán barátaid. Utolsó megszállóként. Nem is sejti a bolond Biden, hogy a "Ruszkik haza" plakátkampánya mennyire mellényúlt. A
ruszkikatszovjeteket (és benne az ukránokat) már hazaküldtük. Az utolsó most halt meg.trey @ gépház
Igen, a külföldi illetőségű szovjet katonákat hazaküldtük, 47 év után. Épp azt szeretnénk, hogy Viktor ne az oroszok visszahozásán dolgozzon. Ennyi. Biden csak rávilágított, hogy már akkor is "ruszik haza" volt a felkiáltás ugye.
Tehát, hazudott. Köszi, hogy alátámasztottad.
trey @ gépház
Ki hazudott? Te? Akkor rosszul ragoztad.
Az volt a felkiáltás, hogy "Ruszkik haza"? -> igen
Ruszki oroszt jelent. -> igen
Viktor az oroszokkal kacérkodik -> igen.
Te jössz ezzel az izzadtságszagú dologgal, mintha valamit meg kellene magyaráznod, ennyire meg kell magadnak magyaráznod?
Ukrán = ruszki? -> igen. Pedig mennyit ugattatok, hogy ezt elkerüljétek... Idióták.
:)
Szokásos hülyeséged... Nem unod még? Gondolom vágólapodon elővan készítve, úgyhogy nem...
Oké, menj ki az utcára állíts meg 100 embert tedd fel a következő kérdést neki:
"Milyen nemzetre gondol Ön ha a "ruszki" kifejezést hallja?"
Gyűjtsd össze az eredményt, majd miután rájöttél, hogy az izzadtságszagú mondatod nem felel meg a valóságnak visszaballaghatsz és beírhatod, hogy tévedtél.
tehát a "ruszkik haza" azt jelentette, hogy az oroszok távozzanak, az ukránokat lascsenkóval az élen pedig szívesen látjuk továbbra is vendégül
ja, mint '56 -ban:
II. Ukrán harckocsi dandár Debrecennél azt kérdezték, hogy Suez merre van ?
én nem szeretem az ukránokat se már bocs.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Szerintem irreleváns, hogy mire gondolnak az elmédben élő emberkék, de kérlek, ne tagadd meg tőlük az oxigént.
:)
Ferenc elvtárson és titokminiszterén kívül senki sem hozott orosz titkosszolgáltosokat a magyar elhárítás tisztjeinek átvilágítására.
Ennek fényében kicsit át kéne gondolnod, hogy ki dolgozik az oroszok visszahozásán... KGBéla/jobbik és társaik (manapság már Ferenc elvtárs hónaljszőrei)
Ne röhögtesd ki magad légyszi, amiről te beszélsz több mint 15 éve nem tényezők csak szalmabábok amiket Viktor ütöget.
Ellenben Magyarország külügyminisztere épp Moszkvában volt két hete.
Ha kinevetni valót mondok, legalább szerzek vele pár örömteli pillanatot valakinek. Amit Te mantrázol viszont alaptalan keserű vádaskodás; legfeljebb szánakozni, szomorkodni lehet rajta ..
ne hülyéskedj; országgyűlési és ep képviselőkkel rendelkező pártok csoportját irányító figuráról beszélünk akik az elmúlt 15 év során is komoly erőket mozgattak és mozgatnak meg az ország tönkretétele érdekében.
Az oroszok helyzetbe hozásával pedig javíthatatlan károkat okoztak pl többek között a nemzetvédelemnek. Ha valóban nem lenne tényező, nem is kellene számolni vele: jó lenne, jöhetne minden oldalon valami új.
Miért nem csináltok 3/3-ot?
Rövid az eszed. Jópárszor szóltam már neked a szekértáboros baromságaid miatt. Ha van nekem szóló hsz-d fogalamazd újra.
Gyurcsányi belépett az orosz bankba, odaadta Paks II-t az oroszoknak, hosszútávú gázvásárlási szerződést kötött az oroszokkal, sőt metrót is velük újíttatta fel.
2010 óta nem győzünk szabadulni az orosz medve karmaitól.
Ezzel röhögteted ki magad, teljesen nyilvánvaló mindenki számára, hogy Viktor ellenzéki szerepben láttatja a kormányát. 3. 3/4-es parlamenttel rendelkezik. Az ellenzék szava súlytalan és nem azért mert jót vagy rosszat mondanak, hanem azért mert Viktor erőfeszítéseinek nagy része abban merül ki, hogy azt láttassa ő harcol és ők az ellenség.
Cseszd meg, odaadták neki a kormányrudat 2010-ben, azt csinálhatott amit akart. Csinálta is. Te ezt komolyan elhiszed? Te komolyan gondolod, hogy a Fideszt azért zárta ki (ja bocs nem kizárta, kilépett :)) a EPP mert a többi csúnya képviselő nyelveket öltött?
Mondom; legalább van a búval bélelt pillanataid között ok a nevetésre. Szívesen.
Oxigént neki!
:)
Ez miben manifesztálódott?
Ja, és vizet is iszik, mint Putyin. Innen is látszik, milyen veszélyes putyinista. :DD
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Tarajospepe a héten is moszkvában koptatta a térdeit.
Azt akarod mondani, hogy Moszkva magyarországon van?
Egyre inkább ezt érzem.
Ha nem lennétek kommunisták, nagyobb esély lenne rá, hogy Moszkva és Washington is normális távolságra legyen.
:)
Most, ebben a konkrét geopolitikai helyzetben nincs más út, csak kommunistának lenni - ahogyan ezt a lengyel barátaink is felismerték.
A képet árnyalja, hogy ti korábban is kommunisták voltatok.
:)
Nyilasokból lettetek bolsevikok, amiből át vedlettetek náciba. És ez nem fejlődést jelent, hanem köpönyegforgatást!
He?
:)
Lehet regi hir, de en csak most futottam bele. Tavaly az ukranok megrohamoztak Zaporizsnye atomeromuvet, hogy visszafoglaljak.
Az erdekes benne az, hogy tobb HIMARS raketat is hasznaltak a sikertelen kiserlethez, aminel minden celpontot a Pentagonnak kell jovahagyni.
Azaz Amerika atomeromuvet tamadott direktben. Ezekutan a nemzetkozi atomenergiaugyi kuldottseg, inkabb bohockodasnak tunik.
Nem tudom miert nem talalom a google cached verziojat (megszunt?), de itt egy archive.org link:
http://web.archive.org/web/20230408001640/https://www.thetimes.co.uk/ar…
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Egymásra mutogatnak a felek, nem lett tisztázva hogy tavaly melyik fél támadta az erőművet.
Nem tudom honnan vetted hogy csak az USA jóváhagyásával működik a HIMARS - erre megint semmilyen bizonyíték sincs.
https://www.washingtonpost.com/world/2023/02/09/ukraine-himars-rocket-a…
Tehát tüzérségi információkat osztanak meg.
Tűzvezetés és cél megjelölés. Ha egy célpont túl kockázatos akkor nem segítenek. Nem kell konkrétan engedélyt kérni, mivel csak engedelyezett celokat tudnak -ezekkel az eszkozokkel- eltalálni. (info hianyaban meg semmit).
Ennyit a formális láncról. Hogy milyen titkos megegyezések, ígéretek, kialakult gyakorlatok vannak azt meg ugyse fogjuk megtuni (hacsak nincs egy ujabb szivárogtató :-))
Gondolom az atomeromuvet meg pl massal lovik; ami mas szempontbol is ertheto; az nem nagyon rejtőzik és nem is mozog... minek a drágább lőszert pazarolni rá ...
Csak egy laikus kérdés: Te mivel lőnél egy atomerőmű közvetlen közelében lévő célpontot, normál ballisztikus lőszerrel, vagy irányítottal?
:)
Én egyikkel se :-).
Ha a világ vezető államaként annyira be lennél fosva, hogy egy magyarországi bank gerendaként szúrja a szemed, akkor lehet, hogy lőnél atomerőművi területet is.
:)
>> nem lett tisztázva hogy tavaly melyik fél támadta az erőművet
nem is volt soha komoly kérdés
.
.
Meg az elozo threadben irtam, hogy az oroszok kiemelik a Fekete tengerbe zuhant amerikai kemrepulot.
Itt egy twitter thread, hogy sikeresen kivettek, rengeteg abraval:
https://twitter.com/Cicke69/status/1644463225306759168
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
Az ukránok propagandát tolnak, az oroszok méginkább. Amikor a helyzet úgy alakult az ukránpk kiürítették az erőművet és harc nélkül feladták. Nem lenne logikus, hogy lőjék meg akkor sem ha ruszkik támaszpontnak rendezték be, ami megint nem egy biztonságos taktika.
Az egész szivárogtatási ügy egy bűzlő gumicsont a bulvárnak.
Jó jel, hogy nagyon erőlködsz.
:)
Rossz helyre ment, de mivel az idióta troll sebtében "ráírt" valami lényegtelent, már itt is marad.
Jó jel, hogy nagyon erőlködsz.
:)
Prigozsin:
link
Most akkor Ukrajna soha nem is létezett, tehát a saját honfitársainkat ölték meg? Vagy az ukránok mégsem oroszok és a haború célja valójában nem is az orosz kisebbség védelme hanem az ukránok megölése, külföldre zavarása?
Eligazítást kérek!
Ellenez mindenféle béketárgyalást, és azt akarja, hogy Oroszország és Ukrajna összecsapjanak a harctéren. Azt írja, hogy ha az ukránok sikerrel járnak, Oroszország hanyatlásnak indulhat.
Szerintem eligazítást a tartótisztedtől érdemes kérned.
:)
70%-ról 80%-ra NŐTT márciusban Ausztria függősége az OROSZ gáztól. Az ÖMV vezetője nem látja, hogy hogyan lehetne ennek véget vetni.
(Orbán az oka ennek is!)
trey @ gépház
Ezek szerint ezek a dolgok napról - napra változnak, tavaly október
Gondolom, politikai okok miatt keveset vásároltak, aztán azt mondták, csökkent a függőség, miközben élték fel a tartalékaikat, most meg kellett már valamit tenni a tározókba.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Folyamatosan változik az osztrák gáz forrása, novemberben 40 százalék volt, december 70 - nem poltikai okból, hanem mert kiesett más forrás.
Ez a 70 százalék biztosan nem a teljes felhasznált mennyiségre vonatkozik.
https://warsawinstitute.org/austria-netherlands-increase-hydrocarbons-i…
Az EU-nak nem tetszik, hogy Lengyelország és Magyarország nem engedi be az ukrán gabonát
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
"Mi köze lenne az EU-nak ehhez"
Hallgattuk itt napokon keresztül.
trey @ gépház
.sk is, következik .ro és .bg
Ahogy előrejeleztem :)
trey @ gépház
1500 t > 29 t?
:)
Nyitottam neki új témát, hogy mindenki gyorsabban hozzájuthasson a jól megérdemelt szarhoz.
:)