Részletek a bejelentésben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 447 megtekintés
Hozzászólások
Technikailag teljesen jól ment emulátorral Linuxon, viszont bevallom, hogy nekem unalmas volt a játék. Egy ponton abbahagytam azzal, hogy én ezt képtelen vagyok végigjátszani.
Egyrészt az ellenségek gyepálása is grinding érzetű lett. The same shit everywhere. Másrészt a tököm is ki van már attól, hogy abból áll egy játék, hogy minden szart végig kell kutatni az utolsó scrap után is ahelyett, hogy a sztorira és a játékélményre koncentrálhatnánk (hallod Tomb Raider sorozat?).
Aztán mégis vannak helyzetek, amikor valami kevés, és centizni kell. Persze ez gondolom a játékélmény része, de az autosave "segítségével" pont olyankor menti el a játékot mikor már szar a helyzet, visszamenni meg nem lehet. (figyelsz Tomb Raider? Ugyanez a baj azzal is...)
Másrészt volt egy bug is, kinyitottam egy börtönrácsot, a kiszabadítandó gimp pedig meg sem próbált elszaladni, pedig az lett volna a cél. Lényegében beragadt a sztori. Lehet, hogy ez a Windows emulátor miatt volt? Végül ezen a ponton tettem le a játékot végleg, de már ideje amúgy is nyőgvenyelős volt.
Pedig az ötlet jó volt, hogy kijövünk a föld alól. Illetve volt benne pár jó rész is jó sztorival. Még azt is mondanám, hogy ameddig eljutottam, addig érdemes volt végigjátszani, mert eddig izgi volt. De ezen a ponton teljesen nyőgve nyelőssé vált a játék.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Wine I Not an Emulator
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem úgy van, hogy egy game első két hónapban hozza a bevétel nagy részét ?
Unity, Unreal vagy más cross-platform enginenél minimális erőforrással jár kihozni Windows mellett Linuxra és macosre is a játékot.
Ez az A4 engine is crossplatformos, de csak a Metro játékok fejlesztője használja. Gondolom új címnél csak a Windowszal foglalkoztak. Azt is megértem ha spórolnak ezzel, így jobban megéri nekik. Azt viszont nem értem, hogy wine/protont használva miért nem hozzák ki egyből a játékukat Linuxra és Mac-re?? Több bevétel ebben az esetben jönne nekik. Később amikor elkészülnek a natív porttal egy update lecserélné arra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En kizarolag Linux-on jatszom, de azert ez egy eleg marginalis csoport, amihez tartozom es a bevetel szempntjabol szerintem valahol a desktop reszesedes szazalekat hozza, vagy meg kevesebbet. :D
Ugyhogy nem, semmi esetre sem eri meg nekik szerintem akar egyetlen embert is raallitani a debug-ra Linux-os protra, amikor az segithet a beveretelek 99.9%-at kitevo produktum teszteleseben inkabb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De most is fejlesztés alatt áll a Metro Exodus Linuxra és macOS-re. Tehát el lesz költve a pénz így is. Csak a bevétel lesz kevesebb, mert akik eddig a hivatalos Linux és macOS port hiánya miatt nem vették meg, azok majd diszkont áron fogják megvenni ha elkészül. Amennyiben egy időben kijött volna, ha nem is minden Linuxos és Mac-es de jó részük vélhetően teljes áron megveszi.
Wine-al kihozni minimál munka lett volna, az erről nyilatkozó gamerek szerint jól működik. Protondb-n platinum minősítésű: https://www.protondb.com/app/412020
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sokkal kevesebb penz lesz elkoltve valoszinuleg. Es sokkal kevesebb beveteluk nem lesz, mint hogy irtam is a szazalekos aranynal. Igen, elesnek egy marginalis 1%-os beveteltol, de kozben ha a Linux porttal egyutt akartak volna kiadni a jatekot lehet hogy 10-15%-al tobbet kellett volna kolteniuk, hiszen magat a hibat is nehezebb behatarolni, ha tobb platformra fejlesztenek egyszerre. Es a Linux platform elrabolja a fejlesztoket a win platform felol, azaz csokken a hatekonysag azon a platformon ami a tobb pemzt fogja behozni. Illetve egy javitas lehet tonkreteszi a masik platformot, ezert ujabb tesztekre van szukseg minden platformon, stb., stb.
Ez inkabb business, mint technologiai kerdes. Technologialiag lehetseges lett volna, de business szempontbol nem erte volna meg.
A mostani fejlesztes alatt nem ket platformot kell fejleszteni/tesztelni, hanem csak egy keszrol protolni. Ez sokkal kisebb koltseg. Ha a parhuzamos fejlesztes alatt elkoltottek volna 10 egyseget a Linux-os portra, most csak 2-t fognak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni