Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás 2015 (részletes program a honlapon)

 ( gyarakilaszlo | 2015. október 2., péntek - 19:24 )


Az FSF.hu Alapítvány 2015. október 17-én (szombaton) ismét megrendezi a Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítást, melynek helyszíne az Óbudai Egyetem lesz.

A konferencián több értékes ajándék is gazdára talál majd. Érdemes időben érkezni, hiszen a megnyitó rögtön sorsolással kezdődik: két szerencsés nyertes a közönségből együtt ebédelhet a konferencia előadóival. A végére pedig néhány kisebb meglepetés mellett egy igazán értékes ajándékot tartogatnak a szervezők, hiszen valaki egy OpenWRT operációs rendszerrel telepített TP-Link Archer C7 AC1750 kétsávos gigabites vezeték nélküli routerrel térhet majd haza. Ahhoz, hogy részt vehessen a sorsoláson, csak annyit kell tennie, hogy a konferencia végén leadja az előadói értékelését, a többi már csak a szerencsén múlik.

Természetesen nem csak az ajándékok miatt érdemes ellátogatni a konferenciára. Az egész napos programot kínáló rendezvényen három szekcióban hallgathatnak szakmai előadásokat. A sokéves hagyománynak megfelelően idén is egy szakmai zsűri válogatta ki a legjobb témával pályázó előadókat. Erdei Csaba, Kadlecsik József és Varga Csaba a program összeállításában arra törekedtek, hogy bemutatásra kerüljenek a legújabb technológiai megoldások a szabad szoftverek világában. A szervezők külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy megszólítsák azokat a cégvezetőket, CTO és IT-managereket is, akik vállalati környezetben most váltanak szabad szoftverekre, vagy bővítik a jelenlegi rendszerüket.

Az előadásokkal párhuzamosan az egyetem aulájában szabad szoftveres civil szervezetek és a konferenciát támogató cégek kiállítói asztalainál tovább folytatódhat a beszélgetés és a tapasztalatcsere.

A rendezvény ingyenes, de egy rövid regisztráció szükséges a rendezvény honlapján: http://konf.fsf.hu/

Üdvözlettel:
Konferenciaszervező csapat, FSF.hu Alapítvány

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

a regisztrációs form (2. lépés) nem enged tovább, ha az utolsó kérdésnál "valószínűleg"-et jelölök. Szóval "biztosan"-t jelöltem, de azért inkább csak valószínű.

Valóban ellentmondás volt a form és a feldolgozó között. Javítottam. Mivel most már közel az időpont, csak biztosra lehet regisztrálni vagy lemondani, ha kiderül, hogy valaki mégsem ér rá.

sokat filoztam, amikor kuldetetek a call for paper felhivast, hogy benevezzek egy eloadasra a coreos ill. a kapcsolodo technologiak temaban, de pont aznap lesz egy verseny is, igy fajdalmas dontest kellett hoznom. Remelem, csinaltok felveteleket is :-)

--
"nem tárgyszerűen nézem a dolgot, hanem a vádló szerepéből. Sok bosszúságot okoztak, örülnék ha megbüntetnék őket - tudom gyarló dolog, de hát nem vagyok tökéletes." (BehringerZoltan)

Igen, idén is készülnek felvételek.

Várom a videókat. :D

------------------------------------------------------------------------------
http://www.kmooc.uni-obuda.hu/

en a konfenecia kiadvanyt is :-)

--
"nem tárgyszerűen nézem a dolgot, hanem a vádló szerepéből. Sok bosszúságot okoztak, örülnék ha megbüntetnék őket - tudom gyarló dolog, de hát nem vagyok tökéletes." (BehringerZoltan)

Az valószínűleg tovább tart míg kikerül. A 3. oldal tanúsága szerint pl. a 2012-es konferenciáé csak 2013-ban jelent meg: http://konf.fsf.hu/2012/szabad_szoftver_konferencia_2012_koveto.pdf

------------------------------------------------------------------------------
http://www.kmooc.uni-obuda.hu/

Több előadó hivatkozott arra is, hogy a prezentációk úgy is letölthetőek lesznek a konferencia oldaláról.
Azt hittem ez hamarabb felkerül, hiszen nem igényel semmilyen utómunkát.
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Nem a prezentációk kerülnek ki, hanem a videofelvételek, amelyekre a diák rávágásra kerülnek. Ennek elkészültéig türelmet kérünk.

Aki a sudo-ban kamerázott, felváltva vette az előadót és a diákat.

------------------------------------------------------------------------------
http://www.kmooc.uni-obuda.hu/

Azt azért csinálta, hogy tudják, hogy hová melyik diát kell majd az utómunka alatt bevágni. Így sokkal jobb a végleges minőség.

Nagyon jó, hogy lesz idén! :) Örülük, hogy kikerült ide, különben lehet, hogy elmulasztottam volna.

Ha autóval mennék (Nyíregyházáról) meg lehet állni a helyszínen vagy a közelben?
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

A Doberdó utcában ingyen lehet parkolni, de valószínűleg sokan terveznek autóval jönni, így korán érdemes érkezni.

A regisztráció során panaszkodott, hogy a Cég neve sor nem jó. Legyen hát, kivettem az idézőjeleket -pedig a cég hivatalos nevében vannak-. Így már elfogadta.
Erre két visszaigazoló emailt kapok 1 perc eltéréssel. :-)
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

A három szekció előadásai még nincsenek besorolva vagy csak én nem találom?
Jó lenne előre összeállítanom, hogy mikor hova szeretnék beülni!
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Végigolvastam az előadások leírását.
A 25 előadásból 16-on szeretnék ott lenni! De igazából kb csak 3 az ami kicsit távolabb van az érdeklődési körömtől.:-)
Régen regisztrációkor meg lehetett adni, néhányat azok közül amit feltétlen szeretnénk látni. Gondolom ez a szekciók összeállításhoz szükséges adat. Valószínűnek tartom, hogy ez a kérdés azért maradt el mert a résztvevők nagyon nagy variációt jelöltek meg és úgy sem lehet érdemes figyelembe venni.
Elég régen voltam ilyen konferencián, akkoriban ha jól emlékszem 4 szekció volt és gyakran egyszerre ment 3-4 olyan előadás amit nagyon szerettem volna megnézni és volt olyan idősáv is amikor nyugodtan elmehettem egy korai ebédre! :-)
Nos kíváncsi vagyok, hogy a szekciók összeállítása során mihez lesz szerencsém.
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Kinn van már az időbeosztás. Ezen a konferencián mindig három szekció volt és egy workshop terem a gyakorlatiasabb dolgoknak, beszélgetéseknek. A szavazás azért kellett, hogy a legnagyobb érdeklődésre számító előadások kerüljenek a nagyobb termekbe. A mostani főszervező úgy döntött, hogy tematikus blokkok lesznek a termekben, hogy a hasonló érdeklődésűeknek kevesebbet kelljen mászkálni teremről-teremre. Egyébként lesznek videók és noha igaz, hogy korábban voltak ezzel problémák, de most igyekszünk hamar kitenni ezeket a netre, akkor megnézhetitek amit az ütközések miatt nem sikerült.

Itt találjátok az időbeosztást: http://konf.fsf.hu/cgis/ossc/2015/timetable

Köszi. Nem is olyan nehéz dönteni, bár van egy-két fájdalmas ütközés, ami ha valóban lesz felvétel akkor azért feloldható.
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Hánykor lesz a megnyitó?

------------------------------------------------------------------------------
http://www.kmooc.uni-obuda.hu/

Az ajtók kilenckor nyílnak, ha minden a tervek szerint alakul, akkor 9.30-10.00 között a megnyitó is meglesz a sorsolással. Az előadások 10.00-től kezdődnek.

Idézet:
Ahhoz, hogy részt vehessen a sorsoláson, csak annyit kell tennie, hogy a konferencia végén leadja az előadói értékelését

hogy lehet leadni az értékeléseket az előadások előtt?:)

Erre gondoltam: "Érdemes időben érkezni, hiszen a megnyitó rögtön sorsolással kezdődik: két szerencsés nyertes a közönségből együtt ebédelhet a konferencia előadóival."