Elérhető a rendszergazdákat kutató ITPRO 2013 felmérés eredménye

Címkék

A nyár folyamán a "hazai informatikai üzemeltetők szokásainak feltérképezésére indított kezdeményezést a Microsoft Magyarország, az FSF.hu Alapítvány, valamint a HWSW kiadó (HWSW.hu, HUP.hu). A három szervezet közösen dolgozott ki egy kérdőívet, amely a rendszergazdák, rendszerüzemeltető szakemberek preferenciáit igyekezett kideríteni, például a PC- és okostelefon-használat, a kedvenc szoftverek, a fontosnak tartott technológiák, illetve a szakmai érdeklődés és karrierfejlesztés tekintetében".

A felmérésből egyebek mellett kiderül, hogy:

Ki a rendszergazda?

IT Pro 2013 #1

"A válaszadók körében elsöprő többségben vannak a férfiak. Ugyan a kérdőívünket 23 nő is kitöltötte, ez csupán a válaszadók 2,5 százalékát tette ki, a többi, 97,5 százalék azonban férfi. [...] Az átlagos válaszadó életkora 37 év, a kutatásban részt vevők fele pedig 35 évnél fiatalabb. A legszámosabb korosztály a 34 éveseké. A kutatásban résztvevők fele legmagasabb végzettségét legalább 10 éve, 2003 előtt szerezte."

Iskolai végzettsége?

IT Pro 2013 #2

"Meglepő, hogy a válaszadóknak csak mintegy 63 százaléka rendelkezik szakirányú felsőfokú végzettséggel, nem műszaki felsőfokú végzettsége pedig 5,2 százalékuknak van – vagyis a szakma meglepően zárt az „humán” végzettségűek számára. Szakképesítéssel 16 százalék, középiskolával 14 százalék rendelkezik legmagasabb végzettségként – de nagy többségük, 12 százalék most is tanul."

Havi jövedelme?

IT Pro 2013 #3

"A válaszadók több mint fele keres 200 ezer forint fölött havonta, beleértve az összes juttatást. A legnépesebb kategória a 200-300 ezer között keresőké."

Milyen a szoftverekkel dolgozik?

IT Pro 2013 #4

"Messze legnagyobb arányban Microsoft-környezetben dolgoznak a kutatás résztvevői, 83 százalék azon üzemeltetők aránya, akik a redmondi vállalat szoftvereivel is dolgoznak. Linuxos környezetről válaszadóink 56 százaléka számol be, ami viszonylag magas aránynak mondható. VMware-rel 27, Ciscóval és UNIX-szal 15 százalékuk találkozik munkája során."

Böngészője?

IT Pro 2013 #5

"Az elsődleges böngésző jellemzően nem a Microsofttól származik, a Firefox és a Chrome együtt 70 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a válaszadóink között. Viszonylag jól működik a migráció az Internet Explorer régebbi verzióiról, IE8 és korábbi kiadást már csak 3,1 százalék használ. Érdemes megjegyezni, hogy a Gemius Rankings statisztikái szerint 2013 júniusában az Internet Explorer részesedése 14 százalékos volt, a rendszergazdák körében a használat aránya ennél némileg magasabb (18,1%)."

Milyen okostelefont használ?

IT Pro 2013 #6

"Nagy kérdés persze, hogy ez a 80 százalék milyen platform híve. A válaszadók kétharmada Androidot használ, őket azonban már a Windows Phone-t használók követik, 13,3 százalékkal. Sorban következik az Apple iOS (iPhone, 9,8 százalék) és a BlackBerry, ez utóbbi mindössze 2,1 százalékkal."

Desktop operációs rendszere?

IT Pro 2013 #7

"A Microsoft dominanciája az üzemeltetők asztali operációs rendszerei terén nem vitatható, a legtöbb rendszergazda saját PC-jén Windows található. Érdemes megjegyezni, hogy a 2013 júniusában elvégzett kutatás időpontjában a Windows 8 már 14,4 százalékon állt, messze a teljes magyar populáció előtt. A rendszergazdák körében népszerű az Ubuntu is, nem meglepő módon a hosszú távú támogatást ígérő LTS (12.04) háromszor népszerűbb az akkori legfrissebb kiadásnál."

A felmérés eredménye teljes egészében elérhető PDF formátumban itt.

Hozzászólások

http://hup.hu/cikkek/20130607/a_rendszergazdakat_kutatja_a_microsoft_az…

"Mivel mi azt gondoljuk, hogy nem kezelünk személyes adatokat (külön kiemelve, hogy az FSF.hu Alapítvány meg különösen nem, mert egyrészt nem a mi infrastruktúránkon van az egész és nem is férünk hozzá továbbá egyébként is minden olyat ami az lehetne - lásd e-mail - eltörlünk és ott bele is van írva, hogy csak az írja oda, aki szeretné látni az eredményt és utána tényleg eltöröljük és nincs sem kereskedelmi sem más alantas cél sem ráadásul hanem csak kutatási) és mindezek mellett nem akarjuk hobbijogászként szegény kispénzű igazi jogászok kenyerét elvenni, így úgy döntöttünk, hogy leírva a kutatásunk pontos módszerét / hátterét és adatait állásfoglalást kérünk a NAIH-tól (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság), hogy ez most személyes adatkezelés-e vagy nem.

A későbbiekben az állásfoglalást természetesen nyilvánosságra fogjuk hozni és az abban megállapítottak alapján fogunk eljárni.

FSF.hu Alapítvány kuratórium"

Azota is kivancsian varjuk az allasfoglalast, foleg az indoklasat.