Interjú Michael Wideniusszal / Marten Mickos is távozik a Sun-tól

Címkék

Miután az elmúlt hetekben két MySQL vezető - Michael "Monty" Widenius és Marten Mickos (félig HUP interjú), akinek pénteken jelentette be munkaadója a távozását - is elhagyta a Sun Microsystems-t internet szerte folyik a találgatás arról, hogy mi folyhat a Sun-nál, mi lehet a MySQL jövője, mihez fog kezdeni a jövőben Michael Widenius. Ezekre a kérdésekre kereste a választ az Open Source Release Feed. A MySQL alapítója az interjúban elmondta, hogy miért hagyta el a Sun-t.

Monty elmondta, hogy a távozásának az oka egyrészt az volt, hogy MySQL fejlesztésnek megszervezése nem volt megfelelő, rosszul bántak közösségükkel illetve rombolták azt. Monty ezen szeretett volna javítani, de a Sun állandóan csak várakozásra intette, mire végül feladta.

A másik ok az volt, hogy néhány ember a MySQL vezetéséből pokollá tette az életét. Nem engedték, hogy részt vegyen a fejlesztésben, nem bocsátottak erőforrásokat a rendelkezésre a Maria storage engine fejlesztéséhez és a sok áskálódás megnehezített az életét.

Kombinálva ezt azzal, hogy a Sun sosem ajánlott számára olyan munkaszerződést, amely bármilyen módon elismerte volna, hogy mit tett a MySQL-ért, rájött, hogy nem a Sun a megfelelő hely számára. Az interjú itt.

Marten Mickos azt írta kollégáinak, hogy a távozás személyes döntés volt, amelynek meghozatalában senki sem befolyásolta. A részletek itt.

Hozzászólások

Kik maradnak? A fűtők.

Sokan dolgoznak közülünk Sun színvonalú cégnél jelenleg? A harmadik bekezdésre gondolok...

wait and wait and wait

Szerintem a Sun egy rohadt penzehes ceg, csak nem akartak ilyen szepen megfoglamazni, de azert tok jo erzes lehet nekik, hogy amit ok fejlesztettek sok even kereszutl, azt a Sun csak ugy "elveszi" mert megteheti.

Hjajjajj ebbol meg gondok lesznek, sztem 1 ev mulva vege lesz a mysql projectknek :)

Mindig is birtam a jofej embereket

Arnö is reported to have said Axmark disliked the mundane things of working for a large company such as turning in expense reports, ordering travel and having to change his email address to "@sun.com".

valoban rendkivul frusztralo okok, ahahaha (:

Ezek a MySQL-es fiúk olyan kakasok, akik a saját szemétdombjukon szeretnek kapirgálni, ráadásul szeretik is és értenek is hozzá.

A Sun ezzel szemben egy multicég. Multicég működése nem múlhat azon, hogy egy-egy ember mennyire dolgozza bele magát a szakterületébe. Mindenkinek _helyettesíthetőnek_ kell lennie. Kulcsfontosságú, hogy senki ne kerülhessen kulcsszerepbe. Ezt legegyszerűbben úgy érik el, hogy cserélik az embereket.

Tehát borítékolható volt az eset.
--
CCC3

Remélem nem lesznek ezek az esetek kihatással a MySQL-re..