Blogbejegyzések

Mivel foglalkozik egy rendszergazda amikor épp ráér?

A kérdés adott. Azért dobtam fel a témát, mert most az a helyet állt elő, hogy nincs semmi dolgom. Amikor idejöttem egy csomó dolgom volt, persze ez az új helyből is adódott, de nem csak, mert állandóan volt valami probléma. Legtöbbször a főnököm gépével (aki olvasta eddig a blogom az tudja miről beszélek), meg egyebek. Sok más probléma is volt tényleg. Szinte kajálni se tudtam olyan nap is volt és akkor reggel 8-17|18|19-óráig voltam bennt.
Most meg regel 9-16:|17-óráig vagyok (ebből is kb 2 óra délben edzés). Nem panaszkodás képp mondom, csakhasznosan akarom eltölteni az időmet. Vettem egy könyvet a héjprogramozásról azt tanulgatom most, meg otthon az Apache ismereteimet elevenítem fel és a postfix-el próbálkozom még mindig :(.

Ismét egy kitiltás

Már előre látom a lehülyézést a hozzászólásokban, amik erre a bejegyzésemre érkeznek.... Mindegy, attól még leírom... :-) Találtam egy érdekes oldalt, amely a commodore soha ki nem adott fejlesztéseiről szól. Gondoltam, lementem magamnak a cuccot, mielőtt letörölnék, vagy bármi más okból elérhetetlenné válna, ugyanis nem egyszer jártam úgy, hogy találtam valami érdekeset a neten, bebookmarkoltam, és amikor másnap alaposabban át akartam nézni, már egy 404-es hiba fogadott. Tehát nyitottam egy xterm-et, beírtam, hogy "wget -m -np oldal_címe". Azonnal kaptam egy "403 Blacklisted" hibát. Blacklisted? WTF?! Gondoltam, a wget useragent-azonosítója miatt van. Megtoldottam a wget paraméterlistáját egy -U "firefox_useragent-azonosítója" paraméterrel, és elindult a letöltés. Igen ám, de 3 órányi munka után sem fejezte be. Furcsa... Ellátogattam a weblapra, és egy 403 Blacklisted felirattal találtam szemben magam. Szépen le volt írva, hogy ez azért van, mert erről az IP-címről egy bot próbálta betölteni az oldal tartalmát. Kerestem egy nyilvános proxy-t, és azon át megnéztem az oldalt, aztán belenéztem abba a könyvtárba, ahová a wget mentette az oldalt. Hmm... Ez érdekes... Tele van minden *-encircle* nevű fileokkal, és van egy encircle nevű könyvtár is tele hasonló fileokkal. Ezen fileok mindegyike ugyanazt a szöveget tartalmazta, de mindegyik file végén más véletlenszerű karaktersorozat volt. Gondoltam, letörlöm ezeket a fileokat, hogy megnézzem, mit sikerült ezeken kívül letöltenem. Beírtam, hogy "rm *-encircle*". Nem működött, mert túl sok volt a filenév abban az egy parancsban. Mindegy... Egy "find -name "*-encircle*" -exec rm {} \;" megoldotta a problémát. Ez után átnéztem a letöltött tartalmat hiányzó fileok után kutatva, és azt vettem észre, hogy csak az encircle/ könyvtár hiányzik, ami a lap alján volt belinkelve egy szöveggel, ami jelzi az olvasóknak, hogy véletlen se kattintsanak oda, mert ez a link csak a botok megtévesztésére való. Egész furcsa védelem... :-) A nagy törlés után megmaradt fileokból csináltam egy 14 [MB]-os tar.bz2 filet.

Pannon Mobil Adat Start

Ha már vettem notebookot, gondoltam megnézem, hogy vonaton, illetve ha hazamegyek, hogyan tudok a legkifizetődőbb módon netezni.

Gondoltam megnézzük, hogy a mobilszolgáltatók mennyiért kínálnak ilyen lehetőségeket. A Pannonnál volt egy ilyen,hogy Mobil Adat x

Default az x a start, azaz nincs havidíj, és 8 Ft/10 KB az adat ára. A többinél van havidíj, és egyre olcsóbb a 10 KB ára.

Gondoltam végzek egy tesztet, hogy mennyi az adatforgalmam, mielőtt megveszem a picimaci kártyát, és kipróbálom élesben.

[OFF] Vers mindenkinek

emlekeztek meg erre?
annyira szerettem... tobbet ert, mint az esti mese, amit Apam olvasott fol.
najo. ha tobbet nem is, de vetekedett vele ;-))
bar Jozsef Attila altalaban lealazta Apam meseit :-DD

firkantottam nehany verset korabban.
ezeket ide linkelnem, ha nem banjatok.
ha meg banjatok, Suveges Trey, ugyis kiirtja ;-)) [gsuveg nem jatszik ;-) ]
oszt' majd keresek irodalmi forumokat nekik :-D

egyik
[gregzzblog blogspot com || Múlt szirmai]
masik
[gregzzblog blogspot com || reggel]

Mosolygenerátor - Sör

(Ebből flame lesz, akárki meglássa...)

A Heineken, a Budweiser és a Guiness sörgyár vezérigazgatói beülnek egy kocsmába. A Heineken vezér kér egy Heinekent, a Budweiser vezér egy Budweisert, a Guiness vezér pedig egy csésze teát. A Heineken-es megkérdi a Guiness-est:
- De hát hogyhogy teát kértél?
Mire a Guniess-es: - Ha ti nem isztok sört, akkor én sem kérek...

---

from http://www.vicclap.hu/vicc/15904

Ui.: megjegyzem, életemben nem ittam meg egy pohár sört sem, és valószínűleg már nem is fogok. Boros vagyok :-)

Mágikus süveg

Hm, ma úgy jöttem be dolgozni, hogy vártam, hogy jön-e a prémium. Felvettem a mágikus szervertelepítő, szupportáló süvegemet, és úgy vártam a főnököt.

Hamarosan jött is, nézett nagyokat, azt hitte megzavarodtam. Hümm. Nemrég jött a céghez, majd megszokja.
Hamarosan megérkezett a prémium is, így mostantól a süveg szervertelepítő, szupportáló ÉS prémium csináló süvegként fog funkcionálni. Majd akkor veszem fel, ha megint esdedékes lesz a lóvéosztás.

BTW. HUP készítő süveg is egyben:

ZenWalk + pkgsrc

Megfűszereztem a Zenwalkomat egy kis pkgsrc-vel, arra az esetre, ha valami olyan kellene ami nincs meg a repoban. Persze az is közre játszott, hogy pusztán a dolog mikéntje is izgatott. :P A PATH-ot kellet átállítanom és már működött is. Bekapcsoltam athlon-xp optimalizációt is, ha már forgatok, akkor legyen meg ez az előnye. ;)
Állítólag még a CRUX portsot is be lehet izzítani, meg még ki tudja mit (tényleg, tudja valaki még mit?).

Jah, és múlt héten voltam Szegeden, nagyon szép város és kedvesek az emberek. =)

Mégis tetszik az munka mostmár?!

Üdv,
kötelességemnek érzem, hogy beszámoljak a jó dolgokról/tapasztalatokról is a munkahelyemről és nem csak a rossza írom le.
Mostanában például a főnököm nagyon rendes, és nagyon régóta még fel sem emelte a hangját. Szinte hihetetlen számomra de tényleg. Ha nem megy valami akkor is türelmesen meghallgat, ha kérem egyből a gépéhez enged. Nagyon tetszik mostmár ez a felállás és egyre jobban érzem magam bennt.
Ami még ezt is tetőzi, most, hogy hazajöttek a főnökeim megkérdeztem a "nagy"főnököm, hogy esetlegelmehetnék e ebédszünetemben edzeni. (Ezt írtam már) Meg is jött a válasz. Igen, mehetek (max 2 óra [tökéletes]), csak annyit kér, hogy fél óránként nézzek rá a telefonomra. Szinte hihetetlen számomra. Nem biztos, hogy köze van hozzá, de ez azóta van, hogy ell akartam menni onnan. Persze a para még most is bennem van a nagy felelőség miatt, de egyre többet tudok és egyre jobban megismerem a rendszert. egyre magabiztosabban is mozgok mostmár. Úgyérzem lassan kezdem élvezni a munkám, persze ez a skerélményeknek is köszönhető (putty port forward VPN helyett) és hogy a kudacokat nem kell drasztikusan felfogni.

kernel rpm HOWTO fedora 5-höz, és (remélem) más rpm alapú disztrókhoz is

Nos, a blogomban olvasható, hogy vettem egy (monó hangszórós) IBM TP R50e -t (ergó rossz mp3 játékosnak. jajj ;) Ja, ez az előző blogbejegyzésemből ,és a kommentekből derül ki. http://hup.hu/node/28320 )
Amúgy örülnék 1 linknek, ahol a drupalos tagek vannak. vagy hogy hogy tudko ide rendesen beágyzni dolgokat.

Szóval. Új gép, új linux. FC5 felkúszott. Lássunk hozzá a kernel forgatásnak, a gépspecifikus driverekkel (pl trackpoint). wireless-tools vacakolt a frissített gyári kernellel, szóval forgattam újat, mivel verzitó nem passzolt. Mostmár jó.

Mi is kell egy kernel rpm forgatásához? A következők:

Éljen a bürokrácia IV.

Január 13.-án elkezdtem ügyintézni a régi lakásunk lakhatási engedélyét. Ma kézhez kaptam a jogerős határozatot, hurrá. Végül is csak 4 napot dolgoztam (bontás, építés, miegymás) ebből 2 nap a barátommal együtt, másik 5~7 nap csak tört napot voltam a melóhelyen, mert jött az "illetékes", valamint kb 350eFt.- volt a költség.
Ahhoz képest, hogy szabályosan, és az engedélyezett terveknek megfelelően építkeztem, szép teljesítmény a "tanács részirül".
Ja és egy 22 nm tetőtér beépítésről van szó:)

Elvesztettem a pendive-om

Megtörtént a csoda, elvesztettem a pendrive-om :(. Még soha semmi nem veszítettem el aminek ekkora értéke van ha jól emlékszem.
De szerencsére az ssh belejentkezéssel ott tartok, hogy kulcs és passd alapú a bejelentkezés vagy is bármelyikkel be lehet lépni egy felhasználónak (ill. csak nekem). Mert a privát kulcsom ami az azonosításhoz szükséges azon volt. Meg még jópár más dolog is, de nem is akarok emlékezni mit vesztettem el. Eleget téptem a hajam. Most vennem kell egy újat amit ma délután meg is teszek. Igaz van egy másik is, de azt csak és kizárólag melóra használom, azt tényleg nem szabad elvesztenem :)
Egy 1GB-osra gondoltam, mert az első 256 MB volt (ezt a barátnőm örkölte, máig szuper), aztán egy 512 MB-os amit kaptam, és most elhagytam :D
Néztem már neten, hogy 5-7 ezerért is lehet már kapni 1GB-os pendrive-ot 1 év garival. De ha megspékelem még 2-3 ezressel akkor 3 év gari jár.
Ti milyet ajánlanátok 5-6 ezer Ft-ért max? Legyen inkább 512 MB és márkásabb, vagy 1GB és no name is lehet? Ma 17:00-ig ezt el kell döntenem.

Rövid az élet

Pénteken meghalt édesanyám legfiatalabb öccse. Élt 42 évet. Autóbaleset. Három lánya és felesége kisebb karcolásokkal megúszta ő azonnal meghalt. Anyukám igen rosszul viseli (nem meglepő). Apukám találgat miért arra húzta a kormányt. Ezt már nem tudjuk meg soha. De talán így kellett történnie, mert lehet hogy így maradtak életben a többiek.

Blogolás

Jó, hogy kikerült ez a "blogok" menüpont az oldal tetejére. Lehet hogy érdemes nézegetni ezeket, így sorrendben egész élvezhető.

Nyaralás

Egy óra múlva indulunk nyaralni. A Bükkbe megyünk egy hétre a Párommal és egy barátunkkal.
Szeretnék bejárni a környéket és jól kipihenni magunkat, ugyanis már évek óta nem voltunk.
Csak ennyi, mert nem tudtram már aludni.

Fura GDM crash

Nemrég bekapcsoltam a gépet, és bejelentkezés után a gép néha-néha megakadt, procihasználat felugrott 100%-ra szabálytalan időköznként. Megnéztem és az X zabálta, gondoltam egy x restart jót fog tenni, de logout után a gdm fogta magát és összeomlott...
Ez azért furcsa, mert semmin sem változtattam, csak bekapcsoltam a gépet és böngészni akartam :)

Szegedre

Heh, 21-én mehetek Szegedre *** áruházat nyitni. MS SBS, szokásos MS SQL 2000 szerver. Nem valami nagy üzlet, ha jól emlékszem 4 kassza lesz. Na, de mégis csak ~ 600 km oda-vissza... Ezzel nem is lenne még baj, ha nem előtte szombaton lenne Armin van Buuren. Sokat nem fogok előtte pihenni az biztos.

Suck. :(

UPDATE: nem 4 kassza hanem 10, nem kis üzlet, hanem Szeged Plaza-ban *** áruház. Ennyiben módosult a téma.

--

BTW. A mobiltelefonomat vajon hol hagytam el? :-O

UPDATE: megtaláltam. A munkahelyemen volt az asztalomon.

Debian etch testing beta 3.

Ma felraktam régi, öreg vinyómra a Debian etch béta verzióját.

Netinst CD-t letöltöttem és úgy raktam fel a grafikus felülettel. A Sarge-ban megszokott módon ment a telepítő, kérdezte mit telepítek asztali gép/fájl/dns/webszerver... (itt ez még nem magyar) és akkor elindul 650 csomag telepítése a netről. Bő 1 óra letöltés. Mondom király, addig megcsináltam egy-két dolgot. Szépen letölt mindent, kicsomagol grafikus felület semmi, bejelentkezés

apt-get install gnome

erre még feldob pár csomagot. Oké, tényleg lesz grafikus felület. Újraindítás, hibaüzenet az

/etc/xorg/x

mappa nincs. Jaa. alapban most sincs mc, az nem része az alap telepítésnek, azt külön telepítettem. A dselect viszont magyar, bár inkább amilyen szörnyű, maradhatott volna angol is. Próbáltam

apt-get install xfree

nem jó, xfree86 és végül az xorg lett a jó. ALT+F7 zazás szürke kép ahogyan a bejelentkező ablak előtt szokott, semmi, nem megy tovább. Ezen kiakadtam (meglepődtem) hogy az xorg-ot nem rakja fel alapból a grafikus telepítésnél, külön kell kézzel. Újraindít, szerencsére ez a gyári kernel gyorsan bootol, nincs vele gond, nem úgy mint a Sarge 2.4.27-es. Ekkor feljött a bejelentkező ablak (szép lett a gyári) és a Gnome 2.14 jól néz ki.
Az egész szebb lett, újabb, nekem jobban tetszik. Jó még

/etc/adduser.conf

-ban be lehet állítani, ha nem system usert telepítünk, asztali gép lesz, akkor belerakja a usert floppy, cdrom, audio stb. csoportokba is. Új még a

/etc/skel

-be van egy

.bash_logout

fájl, ami a letörli a képernyőt kilépéskor. Ezt anno külön mgcsináltam, de így jobb, hogy nem kell vele foglalkozni.
Nézzük használat közben, Gaim cseteljünk. Ott az ikon az Alkalmazások/Internet menüben, de nincs az alapcsomagok között. Felraktam, beállítottam a fiókomat, cset elindult, változtattam a képernyő felbontáson, erre elszállt. Pár másodpercet vártam, újraindítás, felbontás maradt a régi ekkor a Gaim nem tudott bejelentkezni.
Rendben, mára ennyit az etchről, vissza Sarge-ra.