Kernel

Linus Torvalds: Linux 2.6.33-rc2 - Merry Christmas

Címkék

Linus azoknak akart kedveskedni a 2.6.33-as kernel második kiadásra jelölt verziójával, akik az év e szakaszában nem ünnepelnek semmit, csak ülnek a sötét alagsorukban magányosan és unatkoznak. Ezeknek az embereknek ajánlotta tesztelésre a 2.6.33-rc2-t, mert mint írta, még mindig jobb ezzel foglalkozni, mint unatkozva semmit sem csinálni.

Linus Torvalds: Linux 2.6.33-rc1

Címkék

Linus bejelentette, hogy a 2.6.33-ra előirányzott beolvasztási (idő)ablak (merge window) bezárult, ennélfogva elérhető a 2.6.33-as kernel első kiadásra jelölt verziója. Linus dörmögött egy kicsit arról, hogy a két hetes beolvasztási (idő)ablak nem azt jelenti, hogy 12-13 napig hesszelünk, majd az utolsó napon nekiállunk foglalkozni a dologgal, utalva arra, hogy elég sokan megint az utolsó pillanatra hagyták a beolvasztás kérését (merge request). A morgolódásban elmondottaktól eltekintve Linus úgy érzi, hogy egész normális beolvasztási időszakon vannak túl.

Beolvasztásra került a DRBD a mainline kernelbe

Címkék

Augusztusban volt szó arról, hogy a DRBD (Distributed Replicated Block Device) a mainline kernelbe tart. Akkor még semmi konkrét sem volt Andrew Morton pozitív fogadtatásán kívül, de mára már elmondható, hogy a DRBD a mainline kernel része. 9 évnyi hivatalos kernelfán kívüli fejlesztés, valamint egy március óta tartó alapos forráskód áttekintés és polírozás után Philipp Reisner beküldte a DRBD-t a 2.6.32-es kernelbe olvasztás céljából. A patchset-et Jens Axboe - a block alrendszer karbantartója - elfogadta, aki szeptemberben be is olvasztotta saját, linux-2.6-block.git fájába. A mainline kernelbe olvasztása azonban a 2.6.33-as kernel beolvasztási ablakának megnyílásáig halasztásra került, de néhány nappal ezelőtt Linus beolvasztotta saját kernelfájába.

Az eseményt Florian Haas, a DRBD-t fejlesztő osztrák LINBIT alkalmazottja jelentette be blogjában.

Linus Torvalds: Linux 2.6.32

Címkék

Linus ma bejelentette a 2.6.32-es kernel végleges verzióját. Ahogy levelében írja, ez a kiadási ciklus hosszúnak tűnt számára a két fejlesztés nélkül eltöltött hét (tokiói Kernel Summit és a hálaadás napi ünnep) miatt, de azért rövidebb lett három hónapnál, így nincsenek nagyon messze a normális ütemtervtől.

Linus beolvasztott még néhány, a távolléte alatt függőben maradt dolgot, de ettől eltekintve egész eseménytelennek mondható ez a kiadás. A legnagyobb dolog az -rc8 óta a fscache-hez készült stabilitási javítások beolvasztása, de ettől eltekintve a többi változtatás többnyire apró javítás (és többségében driver-ek). Hogy mi várható ettől a kerneltől?

Távozik a kbuild karbantartója, utód kerestetik

Címkék

Sam Ravnborg - Linux kernelfejlesztő - a napokban bejelentette, hogy a kbuild karbantartás az utóbbi 1+ évben már a család (3 gyerek) és a munka mellett inkább kötelesség és teher volt, mintsem szórakozás, így lemond a betöltött tisztségről. Az eddig kizárólag hobbistaként végzett munkára már nincs ideje. Sam jelezte, hogy e-mail címét megtartja és elérhető lesz a jövőben is. Jelezte, hogy hátrahagyott dolgokkal kapcsolatban nincs sok reklamáció, így biztos benne, hogy a távozásával nem fog az egész összedőlni. Reményét fejezte ki, hogy valaki hamar átveszi a helyét.

Linus Torvalds: Linux 2.6.32-rc8

Címkék

Linus bejelentette a 2.6.32-es kernel nyolcadik kiadásra jelölt verzióját. Feltehetően ez az utolsó -rc a végleges kiadás előtt. Linus távol lesz a Hálaadás napja hetén (jövő hét), ezért még nem akarta megnyitni a merge window-t. Meglátja, hogy mennyire lesz csendes a hét, amíg távol van és az is ki fog derülni nyilvánvalóan, hogy lesz-e szükség az -rc9-re. Az -rc7 óta sok izgalmas dolog nem került a kernelfába. A legnagyobb patch-ek közt néhány visszavonás (az isdn kódban és a libipw-ben) és frissítés (a lex/yacc fájlokhoz) van, a többi nagyrészt jellemzően triviális egy soros (vagy néhány soros) javítás. A bejelentés itt olvasható.

Cox-ot, Gleixner-t és Ts'o-t beválasztották a TAB-ba

Címkék

Ahogy arról már korábban szó volt, idén Japán fővárosa, Tokió adott helyet az éves Kernel Summit rendezvénynek. Az ilyen, KS-hez hasonló rendezvényeken a kiváló előadások mellett általában a kulisszák mögött is zajlanak események. Ilyen például a Linux TAB - azaz a Technical Advisory Board - tagjainak évente történő megválasztása. Az tokiói összejövetelen bonyolították le az idei TAB választást.

Linus Torvalds: Linux 2.6.32-rc7

Címkék

Linus kiadta a 2.6.32-es kernel hetedik kiadásra jelölt verzióját. Volt egy rondán kinéző, resume regressziónak látszó bug, de végül kiderült, hogy egy triviális (a triviális itt = kellemetlen és nehezen megfogható, de nem alapvető kódokat érintő hiba) driver bug. Ez javításra került több más kisebb regresszió társaságában. A commit-ok nagy része egy és néhány soros javítások voltak, azonban volt néhány nagyobb is (a Radeon KMS driver-hez), mint amilyet Linus szerett volna. Remélhetőleg közel vagyunk a stabilitáshoz. A Radeon dolog (és némi powerpc defconfig frissítés) kivételével a többi valóban kisebb változtatás. Többsége driver, de van arch frissítés és fájlrendszereket (btrfs, ext3, ext4, cifs, nilfs stb.) érintő változtatás is.

A bejelentés itt olvasható.

Linus Torvalds: Linux 2.6.32-rc6

Címkék

Linus bejelentette a 2.6.32-es kernel hatodik kiadásra jelölt verzióját. Több mint két hét telt el az előző -rc kiadás óta, ami részben annak köszönhető, hogy egész csendes időszak zárult (egy csomó fejlesztő Tokióban volt a KS-en), illetve a fejlesztők egy ext4 fájlrendszerrel összefüggő, rendellenes leállás után előforduló, következetesen nehezen reprodukálható, adatsérüléssel járó bugot kergettek. Ezen kívül több, a 2.6.31 óta bemutatkozott, kellemetlen regressziót javítottak. Szóval Linus reméli, hogy a későbbi kiadás jobb -rc-t eredményezett. A részletek a bejelentésben.

Kiadta a Symbian mikrokernel forrását a Symbian Foundation

Címkék

2008 közepén jöttek először hírek arról, hogy a Symbian nyílt forrásúvá válhat. Az előzetes ígéreteknek megfelelően 2009 júliusában aztán megkezdődött a modulok forráskódjának megnyitása. Elsőként a Security csomag került Eclipse Public License v1.0 alá. Most pedig a platform alatt dolgozó mikrokernel.