HUP cikkturkáló

Intel processzorok és a matematika (újra)

A processzorok sem tökéletesek. Számos bug található bennük, amelyek időről időre felfedezésre kerülnek. Ki ne emlékezne például az Intel FDIV bugra? Most itt egy újabb mese arról, hogy az Intel processzorok FSIN (trigonometrikus szinusz) utasítása meglehetősen gyengén implementált.

Bruce Dawson - aki körüljárta a problémát - azt írja, hogy míg az FDIV egyértelműen bug, mert az IEEE-754 spec pontosan leírja, hogy hogyan kellene kiszámítani, addig az FSIN-nél ilyen megkötést nem emel. Vagyis az Intel FSIN implementációja egyértelműen gyenge, de kompatibilitási okokból nem lehet megváltoztatni, azaz Dawson szerint nem lehet jelenleg egyértelműen bugnak tekinteni.

Viszont Dawson szerint az Intel idevágó dokumentációja bugos.

Az Intel reagált a megállapításokra és azt ígérte, hogy javítja a dokumentációját.

Lennart Poettering a nyílt forrású közösség **ggfejeiről

A Red Hat alkalmazásában álló Lennart Poettering többek közt arról ismert, hogy nevéhez fűződik több, Linuxszal kapcsolatos, vitatott megoldás létrehozása. Ilyen megoldás például a Pulseaudio, vagy a sokak által legtöbbet szidott systemd.

Lennart most arról írt blogjában, hogy a nyílt forrású közösség tele van seggfejekkel. Mint írja, kapott már gyűlöletlevelet azért, mert nyílt forrású szoftvereken dolgozik. Emberek petíciókat indítanak annak érdekében, hogy fejezze be a nyílt forrású szoftverekkel kapcsolatos tevékenységeit. Nemrég emberek egy csoportja Bitcoin gyűjtésbe kezdett, hogy felbérelhessenek egy bérgyilkost, akivel megölethetnék. Ugyanazon a napon valaki idióta nótát tett fel vele kapcsolatban a YouTube-ra, emberek weboldalakat hoznak létre, hogy bojkottot szervezzenek a szoftverei ellen. Ezen kívül zaklatják az IRC-n stb.

Mint írja, ő sem szent, fiatalabb korában részt vett flameháborúkban, ahol nem maradt mindig a technikai oldalon. Mint írja, most is nyíltan beszél, de nem személyeskedik. Mint írja, nem a bazdmegeléssel van baja, hiszen ő is használ ilyen szavakat.

Úgy gondolja, hogy a nyílt forrású közösség meghatározó embereinek, kiváltképp Linus Torvalds-nak szerepe van abban, hogy egyesek így viselkednek. Linus ismert arról, hogy sokszor durván fogalmaz:

"[specific folks] ...should be retroactively aborted. Who the f*ck does idiotic things like that? How did they not die as babies, considering that they were likely too stupid to find a tit to suck on?"

A mondandóját így foglalta össze: fejétől bűzlik a hal.

Elgondolkodtató írása itt olvasható.