Segédprogramok

Checkpoint DMU

Fórumok

Kaptam a nyakamba így az ünnepi szabim idejére egy laptopot (HP elitebook), ami pár éve áll egy rokonnál a fiók mélyén. A sztori a "szokásos": sehol máshol nem meglevő fotók vannak rajta a gyerkőcökről, a windows pedig nem indul el, és gondolták most már(!?) ideje lenne valakit megkérni, hátha kibányászható róla valami.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a teljes disk encryptelve van Checkpoint Endpoint Securityvel. Ennek kapcsán kis guglizás után arra jutottam, hogy a Checkpoint DMU (disk mount utility) nevű toolal leheten mountolni a disket egy másik gépen windows alatt (a decrypthez szükséges login/pass szerencsére adott). A baj az, hogy a tool nem tölthető le a CP-től regisztráció után sem, gondolom alacsony hozzá a support level, mivel nem vettem tőluk semmilyen terméket.

Ilyen-olyan szedett-vedett helyekről letölthető lenne amúgy, de ezekkel egyrészt nem próbálkoznék szívesen, másrészt párat kipróbáltam játszós vm-ben, de egyik sem indult el (sérült file, nem megfelelő windows verzio, stb.. volt az eredmény).

Szóval röviden: ha valaki tudna segíteni egy minimum 2012 utáni Checkpoint DMU tool-al, azt nagyon megköszönném, továbbá ha lenne egyéb tipp más eszközre (nem hinném hogy van ilyen, de ki tudja..), akkor arra is jöhet tipp.

ddrescue működése

Fórumok

[Félig megoldva] Röviden a kérdés: van nálam egy nagyon bad szektoros vinyó (kb 300 db) és az lenne a kérdés, hogy ennek kapcsán hogyan működik a ddrescue.Hosszabban: most itt nem annyira az opciók érdekelnek, mert az benne van a manuálban, hanem hogy hogy áll össze egy mentés fájl. Mi a szerepe a logfájlnak (az megvan, hogy ha megszakítom a folyamatot valami miatt, akkor a logfájl alapján ott folytatja ahol abbahagyta)
De olvastam valami olyasmit is, hogy az első menet image-át kibővíti a log alapján a második/harmadik menetnél. Vagy mi?
Meg ilyen kérdéseket nem értek. Szóval a mechanizmusa érdekelne. Ddrescue szakértőket/powerusereket kérdezném elsősorban.

Köszönöm. Szilas.

(U.I. most karácsony miatt nem nagyon leszek gépnél, de ettől függetlenül várom az építő hozzászólásokat)

frissítés: A (szinte) teljesen halott vinyóról 2k (4 szektor) kivételével mindent sikerült lementeni. A könyvtárstruktúra (ntfs) kicsit össze volt kuszálva, de a wines chkdisk megoldotta. Mondjuk a Dokuments and Settings látszólag eltűnt, de egy javító könyvtárban megvolt a tartalma. Átnevezve, majd a célgépbe visszatéve a cserevinyót bútol, és elvileg minden a helyén. Úgyhogy öröm és bódottá.
Persze ez egy erősen sűrített kivonata a folyamatnak. Ha van rá igény, leírom részletesen is.
Erre a bejegyzésre már nem kell válaszolni.

Kösz mindenkinek. Szilas.

CUPS print server - GTK2 nem kéri be a jelszót

Fórumok

van egy CUPS kiszolgáló, amin authenticated policy-vel futnak a nyomtatók.
* cli parancsok bekérik a jelszót: lpstat, lpq, ... (igaz a usernevet nem, így nem tudom magam más névvel azonosítani mint a login nevem)
* GTK3-as programok a nyomtatás panelnél rendesen bekérik a usernevet, jelszót.
* GTK2-es programok nem kérnek be semmit, nem urgik fel a user/pass dialog, hanem megállás nélkül üres jelszót küldenek a cups szervernek.

hogyan lehet rávenni a gtk2-t hogy kérjen be bejelentkezési adatokat?
gyanítom, hogy a libprintbackend-cups.so (debiánban /usr/lib/i386-linux-gnu/gtk-2.0/2.10.0/printbackends alatt), felel érte. beleírtam, beforgattam, nyomtam ldconfig-ot is, de nem látszik hogy az új libet használnák a programok.

pluszpontért: hogyan lehet rávenni a cli-s programokat, hogy másik usernevet használjanak mint a login nevem? néztem strace-szel a rendszerhívásokat, nem environmentből veszi...

cupsd.conf:


Listen 0.0.0.0:631
DefaultEncryption Never
ServerTokens ProductOnly
WebInterface On
KeepAlive On
KeepAliveTimeout 60
Timeout 15
DirtyCleanInterval 0

Browsing On
BrowseOrder allow,deny
BrowseAllow all
BrowseRemoteProtocols CUPS DNSSD
BrowseAddress @LOCAL
BrowseLocalProtocols CUPS DNSSD
BrowseWebIF Off

DefaultAuthType Basic
MaxJobsPerUser 3
DefaultPolicy authenticated
DefaultShared Yes

< Location / >
        Order allow,deny
        Allow all
        Require valid-user
        Satisfy all
< /Location>
<  Location /admin >
        Order deny,allow
        Allow all
        Require group lpadmin
        Satisfy all
< /Location >

< Policy authenticated >
        JobPrivateAccess @OWNER @SYSTEM @lpadmin
        JobPrivateValues job-name job-originating-host-name job-originating-user-name
        SubscriptionPrivateAccess @OWNER @SYSTEM @lpadmin
        SubscriptionPrivateValues notify-events notify-pull-method notify-recipient-uri notify-subscriber-user-name notify-user-data

        < Limit Create-Job Print-Job Print-URI >
                AuthType Default
                Order deny,allow
        < /Limit >
        < Limit Send-Document Send-URI Hold-Job Release-Job Restart-Job Purge-Jobs Set-Job-Attributes Create-Job-Subscription Renew-Subscription Cancel-Subscription Get-Notifications Reprocess-Job Cancel-Current-Job Suspend-Current-Job Resume-Job CUPS-Move-Job CUPS-Get-Document Cancel-My-Jobs >
                AuthType Default
                Require user @OWNER @SYSTEM
                Order deny,allow
        < /Limit >
        < Limit CUPS-Add-Modify-Printer CUPS-Delete-Printer CUPS-Add-Modify-Class CUPS-Delete-Class CUPS-Set-Default >
                AuthType Default
                Require user @SYSTEM
                Order deny,allow
        < /Limit >
        < Limit Pause-Printer Resume-Printer Enable-Printer Disable-Printer Pause-Printer-After-Current-Job Hold-New-Jobs Release-Held-New-Jobs Deactivate-Printer Activate-Printer Restart-Printer Shutdown-Printer Startup-Printer Promote-Job Schedule-Job-After CUPS-Accept-Jobs CUPS-Reject-Jobs >
                AuthType Default
                Require user @SYSTEM
                Order deny,allow
        < /Limit >
        < Limit Cancel-Job Cancel-Jobs CUPS-Authenticate-Job Close-Job Validate-Job >
                AuthType Default
                Require user @OWNER @SYSTEM
                Order deny,allow
        < /Limit >
        < Limit All >
                AuthType Default
                Order deny,allow
        < /Limit >
< /Policy >

releváns printers.conf részlet:


AuthInfoRequired username,password
Accepting Yes
Shared Yes
AllowUser @lp
OpPolicy authenticated

~/.cups/client.conf -ban meg van adva a cups szerver címe.

logban ez ismétlődik:


Dec 17 10:28:00 cupsd[15655]: cupsdAcceptClient: 13 from xxx.xxx.xxx.xxx:631 (IPv4)
Dec 17 10:28:00 cupsd[15655]: cupsdReadClient: 13 POST / HTTP/1.1
Dec 17 10:28:00 cupsd[15655]: cupsdSetBusyState: newbusy="Active clients", busy="Not busy"
Dec 17 10:28:00 cupsd[15655]: cupsdAuthorize: Empty Basic password!
Dec 17 10:28:00 cupsd[15655]: cupsdReadClient: 13 1.1 CUPS-Get-Printers 1
Dec 17 10:28:00 cupsd[15655]: CUPS-Get-Printers
Dec 17 10:28:00 cupsd[15655]: cupsdIsAuthorized: username=""
Dec 17 10:28:00 cupsd[15655]: Returning HTTP Nem jogosult for CUPS-Get-Printers (no URI) from xxx.xxx.xxx.xxx
Dec 17 10:28:00 cupsd[15655]: REQUEST xxx.xxx.xxx.xxx - - "POST / HTTP/1.1" 401 433 CUPS-Get-Printers successful-ok
Dec 17 10:28:00 cupsd[15655]: cupsdSendHeader: 13 WWW-Authenticate: Basic realm="CUPS"
Dec 17 10:28:00 cupsd[15655]: cupsdReadClient: 13 WAITING Closing on EOF
Dec 17 10:28:00 cupsd[15655]: cupsdCloseClient: 13
Dec 17 10:28:00 cupsd[15655]: cupsdSetBusyState: newbusy="Not busy", busy="Active clients"

Fájlnév felülíró szkript/progi kersetetik

Fórumok

Kedves HUP!

A következő lenne a problémám: van egy családi videó-gyűjteményem, mely kb 50 gigabájtos és ezt egy nagy külső vinyón tárolom, de van róla másolat egy másik, kisebben is. Nagy munkával a nagy külső vinyón logikus, beszédes neveket adtam a fájloknak. Most ezt az átnevezést szeretném a kicsire átörökíteni. Tehát nem akarom a fájl tartalmakat másolni, mert az hosszú ideig tartana (és később megsimétlődhet), meg maguk a tartalmak ott vannak, csak olyan progit keresek (Linux alá), melynek ha megadok eggy "forrás" és egy "cél" könyvtárat, akkor magától felismeri, hogy vannak-e azonos tartalmú fájlok a kettőben és ezek esetén a célkönyvtárban csupán átnevezést hajt végre úgy, ahogy azt a forráskönyvtárban látta.

Egy kis bütyköléssel ezt bash-ból md5sum-mal is össze lehetne hozni, de felteszem, hogy más is találkozott ezzel és van is rá kész progi.

Előre is kösz!

[Megoldás] Thunderbird-Lightning - Sogo karakter kódolás hiba naptár meghívó küldésnél --> outlook

Fórumok

Sziasztok!
Sikerült meggyőznöm a döntéshozókat, hogy váltsunk az outlook-ról --> thunderbird-re, de egyetlen kitétel, hogy oda -vissza a leveleknek normálisan (helyes karakter kódolásnak) kell megjelenni.

A problémám:
Lightning (naptár) utf-8 karakterkódolással küldi el a naptár meghívókat, és az outlook sajnos ISO-8859-2 fogadná.

Részlet az outlook 2010 megérkezett levél forráskódból amit a lightning küld tárgy, név rosszúl jelenik meg:

tárgy: j esemny
eredetileg : Új Esemény

név:Fldek Norbert
eredetileg: Földeák Norbert

from: =?utf-8?q?Norbert_F=C3=B6lde=C3=A1k?=
x-sogo-message-type: calendar:invitation
content-type: multipart/mixed; boundary="----=_=-_OpenGroupware_org_NGMime-2490-1416326542.883413-16------"
subject: =?UTF-8?q?Megh=C3=ADv=C3=A1s_esem=C3=A9nyre:_"=C3=9Aj_esem=C3=A9ny"?=
date: Tue, 18 Nov 2014 17:02:22 +0100
MIME-Version: 1.0
to: =?utf-8?q?F=C3=B6lde=C3=A1k_Norbert?=

Részlet az outlook 2010 megérkezett levél forráskódból amit a thunderbird küld itt a tárgy, név, jól jelenik meg.

From: =?ISO-8859-2?Q?F=F6lde=E1k_Norbert?=
MIME-Version: 1.0
To: =?ISO-8859-2?Q?F=F6lde=E1k_Norbert?=

Próbáltam googlizni, de én (lehet h szaruk keresek, vagy rosszul) nem találtam.
Mail szerveren tudok-e globális beállítást alkalmazni, hogy összes levelet ISO-8859-2 -ben küldje?

mail szerver: postfix/dovecot/openchange

-----------------
Megoldás:
TB: --> Eszközök --> beállítások -->Megjelenés -->formázás --> speciális --> kodolás -->Nyugati
Kimenő/bejövő levelek: iso-8859-2
bejelölni: ha lehet, az alapértelmezett...

[megoldva] upstart job függősége sysvinit-es processztől

Fórumok

Van egy saját programunk, amit csak és kizárólag a mysqld (jobban mondva percona) elindulása után szabadna elindítani. A saját programunkhoz szeretnénk upstart-ot használni, viszont a percona sysvinit-es. Emiatt a saját program conf-jában hiába írom, hogy „start on started mysql”, nem indul el soha a saját stuff.

Van erre valami áthidaló megoldási javaslatotok? (Azon túl persze, hogy használjunk saját programunkhoz is sysvinit-et.) Köszi!

string feldolgozás

Fórumok

Sziasztok!

Van egy fileom, amiben mindenféle haszontalan sor között van ilyen:


diw klass="s2"><a class="t" href="HASZNOSSZÖVEG">SZÁM1</a></div>
HASZONTALANSÁG
diw klass="l2"><a class="t" href="HASZNOSSZÖVEG">SZÁM2</a></div>

Számomra a HASZNOSSZÖVEG, a SZÁM1 és a SZÁM2 kell. A HASZNOSSZÖVEG a két sorban megegyezik (de csak két egymást követőben). Mindig az s2 class sor van elől, azt követi az l2.

Szeretnék ebből egy csv filet generálni a következő tartalommal:
HASZNOSSZÖVEG;SZÁM1;SZÁM2;SZÁM1/SZÁM2
(tehát az utolsóban a SZÁM1-t el szeretném osztani SZÁM2-vel.)


Addig jutottam, hogy megkeresem a div s2 href részt, majd utána kellene egy változóba tenni a következő "-ig a szöveget. Ezt hogy tehetném meg?

Ezután már csak a következő

 > < 

jel közötti számot szeretném megkaparintani.

Majd ugyanezt a következő sornál.

Miylen linuxos app-ot tudok a legkönnyebben felbíztatni ilyesmire?

Köszönöm!

upstart respawn esetén lefutó hook

Fórumok

Már végignéztem az upstart cookbook-ot, de nem találtam rá megoldást. Azért megkérdezem, hátha csak elsikolttam felette.

Szuper jó dolog a respawn, azt is tudom, hogy ilyen esetben ezt az upstart logolja és abból lehet tudni, hogy ilyen esemény volt. Viszont én azt szeretném, ha ilyen esemény történik, akkor (és csak akkor) fusson le egy tetszőleges script. Van erre bármi lehetőség? Neten keresgélve a post-stop hook-ot írták, de az nem csak respawn esetén fut le, hanem szabályos stop meghíváskor is.

Köszi!

[megoldva]wget/curl letöltés a http://exchange.nagios.org-ról

Fórumok

Sziasztok!

Most épp az érdekelne, hogy hogyan lehetne letölteni ezt:http://exchange.nagios.org/components/com_mtree/attachment.php?link_id=…
wget vagy curl lenne az ideális, mert ezek már telepítve vannak.
Ez valami redirect varázslat miatt lehet, hogy alapból nem tudom letölteni, gondolom csak az egy/két kapcsolót kéne használjak, de nem tudom melyiket.
Előre is köszi.

szerk1:GNU Wget 1.13.4 built on linux-gnu

Ctrl + C ott ahol nem lehet. Van-e text capture app?

Fórumok

Sziasztok!

Egy olyan gondom akadt, hogy (egy jelen pillanatban windowsos alkalmazáson belül) egy táblázatból nem tudok kimásolni szöveget. Próbáltam capture 2 text progikat, de inkább olyan appra lenne szükségem, ami egy alternatív Ctrl + C-ként funkcionál. Automatizálni szeretnék egy munkafolyamatot két program között, lehetőleg billentyűzet kombinációk segítségével kombinálni azt, ezért kellene.
Brainstorming jelleggel, van-e valakinek ötlete erre? Esetleg valami win automation jellegű progit, ami mondjuk nem csak koordinátákat ír fel egy egér mozgásakor, hanem kicsit "okosabb" ?
Példa:
Egy több oszlopos táblázatban kellene mozogni. Ez az alkalmazás nem minden cellát enged kimásolni, csak azt, amibe be lehet írni. Nekem pont annak a cellának a tartalmát kéne kimásoljam vágólapra, amin a ctrl +c le van tiltva (asszem delphiben írták), és egy mezei excelben megkerestetni azt az intervallumot, amit copy-ztam az imént.
Hálás lennék!
Üdv.