Donald Trump amerikai elnök rendkívüli sajtótájékoztatón jelentett be példa nélküli intézkedéseket az autizmus rohamos terjedésének megfékezésére.
A magyar sajtóból kimarad a lényeg, ami RFKJ egyetlen mondatával összefoglaló:
A politizált tudomány és korrupció intézményi kultúráját lecseréljük most és felváltja a bizonyítékokon alapuló orvoslás!
Ez nagyon súlyos állítás, ami aláássa az orvostudományba és általában a tudományba vetett bizalmat. Ez azt jelenti, hogy eddig nem így volt. Ilyet egy politikus akkor mond, amikor már nincs hová hátrálni.
Úgy jellemezte Trump, hogy ez a történelem legaggasztóbb egészségügyi eseménye.
De mi is ez?
Néhány évtizeddel (18 évet említ) ezelőtt az ADHD és autizmusnak 1:20000-hez volt az átlag aránya, ez most most 1:31, de Kaliforniában 1:12 (fiúk esetén). Igen, húszezer kontra tizenkettő!
Ez tényleg brutális. Példa nélküliek az intézkedések is, minden hatóság utasítva lett az okok kiderítésére, az FDA, HHS, NIH, CDC, CMS egyszerre kell, hogy keressék az okokat ráadásul együttműködve. Eddig a különböző hatóságok egymás ellen dolgoztak, féltékenység és korrupció jellemezte őket.
RFKJ ezt mondta:
A NIH eddig politikailag biztonságos de teljesen eredménytelen kutatásokat végzett!
Készültek a #NEMATTOLVAN hamisított kutatások, nehogy véletlenül gazdasági érdeket sértsen az eredmény.
Mostantól nincs tabu! Ez úgy jellemezte RFKJ, hogy olyan mintha a tüdőrák okait úgy keresnék, hogy a cigarettázást tilos vizsgálni. Innentől ez nincs és teljes átláthatóságot ígérnek.
Az említett hatóságok első körben a következőket gyanúsítják és egyet értenek abban, hogy az autizmus „járványnak” mesterséges oka lehet: paracetamol-acetaminofen (Tylenol), oltások, adjuvánsok, mint higany, alumínium és a folsavhiány.
Azt is feltételezik, hogy multifaktoriális lehet az ok, ezért azt is vizsgálják. Példának hozták fel, hogy van olyan vakcina aminek 80 különböző összetevője van. Tervezik, hogy a kombinált vakcinákat megszüntetik.
Említették azt is, amit én már sokszor felhoztam, hogy az Amishoknál gyakorlatilag ismeretlen az autizmus. Ez már annyira feltűnő, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Szóval a tájékoztató legsúlyosabb állítása, hogy a tudomány hazudik.
Már akkora a baj, hogy nincs tovább és megpróbálják megtisztítani a rendszert. Sok sikert hozzá, meglátjuk mire jutnak.
Végül a kedvenc idézetem:
Dogmatikus hittel hittem a tudományban, elfeledvén, hogy azt, az emberek teremtették a saját képmásukra.
- 47 megtekintés
Hozzászólások
Szerintem ez a vonat már elment. 2050 körülre várják, hogy a nem kívánt mutációk (mely az orvostudománynak köszönhető) felülkerekednek a kezelhetőség határán. Magyarul: jön a zombi civilizáció.
Az a baj, hogy nem csak a tudomány hazudik, hanem a közélet szinte minden szereplője.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én mondogatom egy ideje, hogy a Hülyék Paradicsoma (Idiocracy) valójában dokumentumfilm :D
Igazad van, a hazudozás a közélet fundamentuma, de ennek a vethet véget a mostani változás. Vagy nem, majd meglátjuk, mert akkora gazdasági érdeknek tehet keresztbe ami biztosan reagálni fog.
A tömegek sohasem szomjúhozták az igazságot. A nekik nem tetsző bizonyságok elől elfordulnak és inkább a tévedést istenítik, ha ez őket elkápráztatja. Aki illúzióba ringatja őket, úr lesz fölöttük, de áldozatuk az, aki megpróbálja őket kiábrándítani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Titokban reménykedtem valami hasonlóban amikor RFK bekerült Trump csapatába, de mégis meglepődtem, hogy ez megvalósul. Óriási jelentőségű ez az esemény, és talán meg van a lehetősége annak, hogy megfordítsa a nyugati világ az egészségügyi katasztrófát. Kiváncsi leszek arra is, hogy a magyar rendszer fog-e erre bármit reagálni, vagy maradnak a homokba dugott fejek?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni