Hétvége utáni gondolategyveleg

Nem hiába mondják páran körülöttem, hogy az exek nem véletlenül exek. Mivel az a bizonyos novemberi szakítás volt életemben (29 éves fejemmel) az első, nagy naivan azt gondoltam, hogy lehetünk még barátok, vagy talán haverok, vagy legalább tartjuk a kapcsolatot, hogy tudjuk mi van a másikkal, hogy alakul az életünk. Engem tényleg érdekelt mi van vele azután is. A lelkiismeretemnek kellet, hogy tudjam jól van és összeszedi magát, minden rendben lesz vele.
Sokan mondták (itt a hup.hu-n is), hogy ez hülyeség, ilyen nincs. Soha nem is létezett, és nemi s létezhet.
Most, a péntek este történtek után, másnap rájöttem, hogy igazuk volt.
Rájöttem, hogy mint nagyon sok más dologhoz is, ehhez is két ember kell. Ha teljesen őszinte akarok lenni, kicsit rosszul esett. Nem is az AMIT mondott, hanem AHOGY mondta.
Szóval innentől nem fogom keresni, nem fogok vele sem telefonon, sem MSN-en, sem sehogy beszélni. Ami ígéretem van még felé régről, azt teljesítem. Nem fog érdekelni, hogy hogy van, van e már valakije ill. semmi egyéb ami vele kapcsolatos.
Szerinte ehhez a "kapcsolat utáni kapcsolathoz" valami olyan kéne ami sosem volt köztünk: sosem voltunk igazán lelki társak.
Én megpróbáltam kihozni belőle a legjobbat... elismerem: hülyeség volt.
Ehhez képest, ma reggel ébredés után, amikor bekapcsoltam a gépet, ott volt az újabb levél tőle... Küldött egy zenét, hogy tetszik-e:
Csík Zenekar - Most múlik pontosan

Ez összességében elég pocsékká tette volna a hétvégémet.
De csak volna... mert van nekem egy nagyszerű barátnőm, aki mindenben mellettem van, és segít megmagyarázni azt, amit én nem értek: a NŐket.
És van egy ember, egy kollégám, akiről most már elmondhatom, hogy a barátom is (bár sajnos az utóbbi években meg kellett tanulnom, hogy ezzel a szóval is óvatosan kell bánni). Nem rég végre leköltözött Székesfehérvárra, max. 100m-re tőlünk. A szombati program tehát költözködés, cipekedés, utána városnézés, kaja, kávé, majd kis délutáni pihi után egy jó kis esti kocsmázás volt Székesfehérvár híres neves rock kocsmájában, az Acélban.
Vasárnapra áthívtuk ebédelni is, amit én követtem el (kis telefonos segítséggel... mire nem jók az anyák): rakottkrumplit készítettem, olyan jó kolbászos-szalonnásat.
Most pedig belekezdtem a lehetetlen projectbe: 800Gbyte zenét kezdtem el rendezgetni. Mi van meg, mi hiányzik a diszkográfiákból, milyen minőség, évszámok szerint albumokat sorba rendezem, valamennyire stílus szerint is válogatom az előadókat.
Most még 1 hét pihi a párommal, mert ő is kapott szabadságot. Talán elmegyünk Komáromba, vagy az is lehet hogy Agárdra strandolni. De lehet, hogy inkább Balatonfüred és Tihany lesz belőle. Ott ugyanis van bor. Itthon meg nincs, mert a badacsonyi 1,5L Muskat Otonel 2-3 nap alatt elfogyott. Kéne hozni valami finomat.